Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-29 / 280. szám
Tolsztoj és Drozszsin AMATŐR SZÍNj ÁT SZÓK Múzsáját parasztasszony szülte A dézsa és a déjà vu Nem ismertem M orosz parasztiköltőt. Először akkor hallottam róla, amikor egy évvel ezelőtt találkoztunk Borisz Polevojjal a balatonfüredi kórházban. Amikor már jobban benne voltunk a beszélgetésben, megkérdeztük tőle, hogy mivel foglalkozik. Az erkélyen álló asztalon ugyanis megláttuk a kéziratait Kiderült, hogy emlékezetes Tiport jainak történetén dolgozik. Az első fejezet első cikkének históriáját eleveníti föl. Az iskolában vendégül látták a terület szülöttét, Szpiridon Dmitrijevics Drozszsin autodidakta parasztköltőt; tizennégy éves volt akikor, s úgy föllelkesült a találkozástól, hogy több oldalas cikket írt élményeiről. Az újságban azonban mindössze kilenc sor jelent meg belőle. Jó időre megfeledkeztem Drozszsinról, legföljebb az bosszantott sokáig, hogy a testvérmegyénk költőjéről egyszer tettünk említést, s a nyomda ördöge akkor is mongolossá formálta nevét, ugyanis Dorzszsinként jelent meg Aztán egyre-másra gyűltek az adatok a nálunk kevéssé ismert íróról, akit Gorkij és Tolsztoj is nagyon tisztéit Most, amikor mind mélyebben megismerjük testvérmegyénk, a Kalinyin terület történetét érdemes bemutatni az autodidakta parasztköltő életék is. Kevesen érték el azt amit ő. A legnagyobb mélyből ívelt föl a pályája a forradalom előtt. Szpiridon Dmitrijevics Drozszsin 1848. december 18-án született — jobbágyszülők fiaként — a tveri kormányzóság (ma Kalinyin terület) Nyizovka nevű falujában. Két osztályt végzett az egyházi iskolában, tudását azonban hangyaszorgalommal gyarapította önképzés útján. Oroszországi »bolyongása« idején Péterváron is dolgozott, s beiratkozott a nyilvános könyvtárba. Lev Tolsztoj műveit fiatalon megismerte, húszéves sem volt, amikor a Háború és békét olvasta. Nagy vágya az volt, hogy egyszer találkozhasson, beszélgethessen Tolsztojjal. Még akkor sem merte azonban fölkeresni, amikor mindketten Moszkvában laktak Végül Lev Nyikolajevics, szánta rá magát a találkozóra, a folyóiratokból ugyanis jól ismerte Drozszsin verseit. Tisztelte a hitvallását, hogy egyszerű parasztasszony szülte múzsáját, s ő tanította egyszerű dalokra. Drozszsin Szuvorin moszkvai könyvesboltjában dolgozott elárusítóként, s Tolsztoj ott ismerkedett meg vele. Meghívta a moszkvai házába. A találkozás azonban elhúzódott, mert Szpiridon Dmitrijevicset elszólította a munkája, majd pedig végleg búcsút mondott a városnak. 1896-ban szülőfalujában, Nyiaovkában telepedett le, hogy ezután csak az irodalomnak szentelje az életét. Egy évvel később azonban teljesült a vágya; I. I. Gorbunov-Poszadov pulicista és könyvkiadó társaságában meglátogatta Tolsztojt Moszkvában. Teázás után sokáig sétálgattak a szabadban; Lev •• Ünnepi kórushangverseny Szép vállalkozásnak, izgsú- mas élménynek ígérkezett az a kórushangverseny, amelyet — a megyei amatőrtalálkozó alkalmából — szombaton este rendeztek Kaposváron, a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában. A várakozást mindenekelőtt az idézte elő, hogy a szervezők — a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a KISZ, az SZMT és a Kil- lián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ vezetői — Somogy négy legjobb felnőtt énekkarát hívták meg a koncertre. Nos, a »vizsga* sikeresnek bizonyult. A Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet női kara lelkesen, tisztán, stílushűen, remek ritmusérzékkel énekelt Szerdahelyi Katalin irányításával. A Ladu, ladu kezdetű — Muszorgszkij : Hovanscsina című operájából ismert — népdal előadása sokáig emlékezetes marad. Remélhetően szép csokrot gyűjtenek majd a Ladu köré, hamisítatlan, archaikus orosz művekből. A most előadott »népies műdalok« ugyanis kevésbé képviselik az orosz népművészetet. A SAÉV Klausz Róbert által vezényelt munkáskórusa a zened irányzatok sokféleségével, s hangulatok változatosságával vívta ki a vastapsot. Műsoruk Pretoriustól Maros Rudolfig terjedt. Dalolásukban mindenekelőtt a női szólamok kiegyenlítettsége, tiszta tónusa tetszett. Ugyanez a két férfiszólamról nem mondható el, talán a csekély létszám miatt. A Schubert- és a Schumann-darab előadása nyújtotta a legemlékezetesebb élményt, gáttalanul áradó hangulatával, a »beleélés«, a játék viszonylagos lehetőségével. A többi műsorszám bemutatásának egyenletesen jó színvonala is gondos munkára vallott A Pedagógus-férfikar műsorösszeállításából igazán csak a Sztyepán Razinról szóló orosz népballada-feldolgozás énekkari része tetszett. Ebből látszott, milyen indulati végletek, lágyság és tömörség, olvatagság és robbanékonyság kifejezésére képes a Heisz Károly vezette együttes. Nem a már említett három énekkar hibája, hogy hiánytalan zenei élményben csak a hangverseny utolsó negyedében volt részünk. A Vikár Kórus szólamainak összhangja, a dallamok kidolgozása Udvardi—József Attila A tél című kompozíciójában megnyerő volt. A kiválóan képzett, hivatásos együttesek sem vallottak volna szégyent a Zúg a folyó című spirituálé-feldolgozásnak ezzel az előadásával, Zákányi Zsolt olyan felejthetetlenül szólaltatta meg ezt a művet. Alek- szandrov ukrajnai poémájában és Novikov Szállj, te büszke ének! című dalában is ez a frisseség, egészséges ösztön össég tűnt föl, amely jellemző volt a Vikár Kórusra és a Tóth Lajos Általános Iskola kórusára is. A kórushangverseny sikeréért elismerés illeti Klauszné Horváth Anikót és Kardos Kálmánt — ők a zongorakíséretet látták el szépen, al- kalmazkodóan —, és a megyei amatőr szavalóverseny első három helyezettjét: ők Ady, Jevtusenko és Rozsgyeszt- venszkij néhány költeményét adták elő, még emlékezetesebbé téve a szép estét. L A. Országos pályázat a pusztaszeri emlékműre Nyikolajevics töviről hegyire kikérdezte Drozszsint, hogyan élnek a parasztok. Mielőtt elváltak volna, megajándékozta az Ivan lljics halála dedikált példányával. Ez a könyv ma a moszkvai Tolsztoj Múzeumban látható. A sors úgy hozta, hogy nem találkoztak többet, barátságuk azonban szoros maradt. Tolsztoj hívta föl rá Iran Dmitrijevics Szityin könyvkiadó figyelmét Is. Ennek köszönhető a kapcsolata a Tolsztoj közreműködésével 1884-ben alapított Közvetítő nevű könyvkiadóval. Sz. D. Drozszsin költeményeit nagy példányszámban jelentették meg; Szityin nyomdájából vitték a könyvesboltokba, onnan az ügynökök ládájába-ko- sarába, vándorkereskedők holmijai közé került. S a falun élő költő gondolatai így eljutottak a parasztokhoz, az Iparosakhoz, a szegény családok fiaihoz, sőt a munkásokhoz is. Drozszsin versei sok zeneszerzőt megihlettek. A szép leányt például Fjodor Salja- pin énekelte! Drozszsin szenvedélyes propagandistája volt annak a gondolatnak, hogy hasznos műveket adjanak a nép kezébe. Nyizovkában az ő személyes közbenjárására nyílt meg a népi könyvtár és olvasó. Az irodalmi alkotásokat a költő gyűjtötte össze; a legritkább Tolsztoj-kiadások is ott sorakoztak a könyvtár- szekrényekben. Az írni-ol- vásni tudó gyerekek kezébe például Lev Nyikolajevics meséit adta. Az októberi forradalom győzelme után a parasztköltőnek kijáró tisztelettel vették körül Drozszsint. 1923-ban megünnepelték az alkotói tevékenységének 50. évfordulóját, 1928-ban pedig nyolcvanadik születésnapját. Gorkijjal sokszor találkozott, s ereklyeként őrizte sorait a jegyzetfüzetében: »Emlékűi az idős poétának, csodálattal kiapadhatatlan alkotói kedve iránt.« A parasztköltésaet klasszikusa, testvérmegyénk kiemelkedő fia, 1930. december 24-én halt meg. Zavidovóban helyezték örök nyugalomra, s ott van az emlékmúzeuma is. Azt hiszem, hogy érdemes volna megismerni a verseit magyar fordításban. Ne feledkezzünk meg Borisz Po- levo j tanácsáról ! Lajos Géza Tudósítás Pingviniából. A déjà vu a pszichológiában azt az emlékezeti csalódást jelenti, amikor azt hisz- szük, hogy egyszer már átéltük ugyanazt, noha valójában ez sohasem történt. Ez az érzés kerített hatalmába, amikor az amatőr színjátszók harmadik megyei alapminősítésén részt vettem. Az ismétlődésérzetnek azonban van némi alapja. Megyei amatőr irodalmi színpadainknak ez a második-harmadik vonala mintha ugyanazt csinálná, mint korábban, csak éppen a szereposztás változott Furcsa módon jellemző ez olyan együttesekre is, melyek nem régiek, múltjuk még alig van. S ez — úgy gondolom — az amatőrmozgalom megtorpanását jelenti, ami a színjátszást illeti. Miről van szó? Ha városi együttes lép színpadra, a néző felkészülhet arra, hogy a »föntiek« költők, írók művei segítségével őt mutatják be, a »lentit« — mint kispolgárt mint aktakukacot mint a szocializmus élősdijét, mint korrumpáns elemet stb. Csakhogy a beolvasás mint magatartásforma is közhellyé válhat, sőt azzá is vált már: hiszen ha hinni lehetne ezeknek a színpadoknak, akkor a világ csupa csirkefogóból, de legalábbis megvesztegethető hivatalnokból állna. A nézőben fölmerülhet az is, vajon miféle piedesztálról ítélik el? S akik beolvasnak neki, tényleg mindnyájan tökéletes, makulátlan emberek? A vidéki együtteseknél ez az ismétlődésérzet abból táplálkozik, hogy ugyanazok vagy ugyanolyan jellegű darabok, összeállítások most más színpad előadásában láthatók. A szombat-vasárnapi minősítő versenyen így idéződött fel a ba- latonföldváriak korábbi stílusa a nagybajomiak interpretálásában, vagy a nagyberkiek nagyszerű Chile-műsora a kazsokiakéban. És sorolhatnánk a balladák föleleveníté- sét is. A tanítóképző főiskolásainak Tudósítás Pingviniából című műsora Gyárfás Miklós és Ladányi Mihály műveire épült Jó ötlet, néhány színpadi gag után, ahogy színházi zsargonnal mondani szokás: »leült« a produkció. Ha csak fele terjedelmű lett volna időben, talán... Is »Mixelt« műsort hoztak a SAÉV Építők Színpadának tagjai is. Jelek és rövidítések a címe. Zavarban voltunk: nem tudtuk, hogy mi a céljuk. Itt bizonyosodott be, hogy kitűnő írók, költők művei egymás hegyén-hátán, gondolati szál nélkül jelenthetnek káoszt rendezhetetlen zűrzavart is. Ezt itt és most erről az együttesről mondjuk el, de másoknál is tapasztalható. Az együttesek vezetőinek felelőssége nagy: olyan művekkel kell előállniuk, amelyek sem az előadóknak, sem a nézőknek nem jelentenek akadályt a befogadásban. Ha életük részévé szervesül — mondjuk — Kafka életműve, akkor természetesen értő módjára is tudják előadni, ellenkező esetben azonban olyanná válik a produkció, mintha a szereplők idegen nyelven beszélnének, amelyet nem ismernek készségfokon. Ettől hökken meg a néző, s nem a meghökkentésére szánt ötletek tucatjain. A nagybajomiak A dézsa című régi-régi, ismeretlen szerzőjű francia népi játékot hozták a találkozóra, s ezt becsülettel elő is adták; eszközeik — ami a színjátszást illeti — egyelőre még alapfo- kúak, de a fejlődésre megvan minden esélyük. A balaton- szabadi Szivárvány ’75 együttes Kallós Zoltán gyűjtéséből adott elő két balladát, egymásba fonva. , Leckefelmondé szereplés volt ez; nem sikerült összhangot találniuk énekükkel sem. Üj út kipróbálását is javasolnánk a fiatal közösségnek. A fonóiak rokon művet hoztak, hiszen Tamási Áron Szép Domokos Anna című pódiumjátéka szinte a népballadák hangján szólal meg. A címszereplő kivételével szinte felmondták a művet, így az nem változott igazán tudati tényezőnkké. Tamási látomása ebben a feldolgozásban elveszti víziójellegét, mesei szárnyalásával együtt A kazsoki Simon István Színpad Victor Jara emlékének szentelt műsorában ax eredetiség hiányát és a technikai felkészületlenségét bíráljuk. Dicsérjük viszont mindhárom együttes tiszta, világos szándékát A legegységesebb — véleményem szerint — a memyei Kristály Színpad bemutatkozása volt: ők a Békéért és emberi jogért című műsort hozták el a kaposvári FÉK színháztemébe. Érződik, hogy foglalkoznak hangképzéssel, mozgással. S magabiztosságuk jó értelmű rutinnal párosul. Szó sincs róla, hogy ebben a produkcióban ne lennének apróbb javítanivalók. »Törtünk csak előre« — mondják, s éppen hátrafelé igyekeznek. Az ilyen jellegű hibák azonban nem jelentősek; a produkció egésze, az előadásmód dicséretes. Jogfolytonosság alapján az országos minősítőre a tanítóképzősök jutnak majd el, s a lehetőség adott a megjelenni nem tudott nagyberkiek, valamint a mernyeiek előtt. Dicséretben részesült még a nagybajomi, a fonói és a kazsoki együttes. A megtorpanást lépés követi majd... Leskö László A képző- és iparművészeti lektorátus országos pályázatot írt ki a tervezett pusztaszeri nemzeti emlékpark központi — felszabadulási és fölosztási — emlékművére. A pályázat olyan monumentális mű megvalósítását tűzi ki célul, amely a leendő emlékparkban méltó módon fejezi ki a gondolatot: a kiemelkedő történelmi esemény, hazánk felszabadulása l Niomán sor kerülhetett a »második honfoglalásra«, a földosztásra. A jeligés pályázaton a Magyar Képzőművészek Szövetségének és a fiatal képzőművészek stúdiójának szobrászművész tagjai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségének tagjai vesznek részt. Az emlékpark fokozatos kialakítására — a tervek szerint — előreláthatólag 1980 után kerül sor. Megerősödve tért vissza Prienből, de a budapesti bohém életmód és a közéleti izgalmak miatt hamarosan visz- szaesett ingerlékeny, rossz alvó, gyengélkedő állapotába. Ettől féltette Léda, teljesen helyénvaló aggodalommal. Ennek a pesti ősznek az a legfontosabb irodalomtörténeti ténye, hogy ekkor ismerkedett meg személyesen is Babits Mihállyal, Hatvány Lajosék- nál. A jó ügy iránt oly fogékony mecénás báró szerette volna, ha mélyebb barátságot köt a két kivételes képességű költő, de ezt a találkozást nem követte olyan szerencsés folytatás, mint a Móricz Zsig- monddal való megismerkedést. Állítólag Ady fölényesen viselkedett, Babits pedig nehezen tudta legyőzni féltékenységét Néhány hétig Pesten időzött ahol szívesen maradt volna tovább, de megélhetési gondjai miatt ismét haza kényszerült a kiadásait erősen mérséklő Érmindszentre. Az év hátralevő részében került nyomdába újabb verseskötet* A menekülő élet Ezúttal kevés, úgyszólván semmi gondja sem volt a szerkesztéssel, mert a jó sors példátlanul rátermett segítővel ajándékozta meg Földessy Gyula személyében. Ez a rendkívül önzetlen irodalombarát nagyon jól ismerte Ady költeményeit. Önként, ügyszeretetből vállalkozott az új kötet gondozására. Szerkesztői alapossága, versek iránti érzéke azzal az eredménnyel járt, hogy tipográfiailag A menekülő élet sikerült a legjobban a költő életében megjelent kötetek közül. Ady számára sohasem jött rosszkor a segítség, most azonban egyenesen nélkülözhetetlenné vált. A költő ugyanis épp a kötet készülése közben az elesettségig rossz fizikai állapotba jutott. Erősen meghűlt, háta és melle gyötrően fájt, a gyomra sem volt rendben, ráadásul krónikusan szenvedett a rossz fogai miatt Fizikai állapotában erősen különbözött attól a diadalmas költőfejedelemtől, amilyennek egy tizenhat éves hajadon elképzelhette Svájcban» Lu try városka exkluzív lánynevelő intézetében. Ez az eltökélt, nagy ábrándokat szövő, majdnem gyermeklány Boncza Berta volt. Ekkor még fogalma sem lehetett Adynak, mekkora fontosságú a levél, melyet a magát távoli rokonnak bemutató lánykától kapott. Ady megszokta a női hódolók leveleit, hiszen ilyeneket tucatszámra kézbesített neki a posta. Nem sietett válaszolni. Ebbéli mulasztásait formális udvariasságból mégis rendre jóvátette. Hetek múltán, szilveszter előtt írt néhány sort Boncza Bertának, aki viszont nyomban elküldte Érmindszentre második levelét. A költőt ekkor még teljesen lekötötte Léda — érzéseiben szüntelenül viaskodott vele. Erős emberi kötődés váltakozott benne a testi szakítás szándékával. Felemás helyzetét érzékelteti a Nyugat 1912. január 16-i számában megjelent verse, amelyben té- pelődve kérdezi: »Akarsz-e szerelem után is szeretni?« Ezután hosszú ideig nem is írt verset. Legközelebbi költeményét csak 1912 áprilisában közölte a Nyugat, közben azonban január végén napvilágot látott a Földessy Gyula szerkesztette kötet. Az új könyv a híres költő életében is nagv esemény, érthető hát, ha Ady a fővárosban akarta tudomásul venni a fogadtatást. Megviselt egészségi állapota egyre kevésbé bírta a gyors égéssel járó életmódot Februárban hirtelen összeroppant, egyik pillanatról a másikra orvosi kezelésre szorult. Brüll Berta, Léda húga és Ady Lajos vitték be a Városmajor szanatóriumba. Ott azonnal erős kúrára fogták, elsősorban azért, hogy idegileg minél hamarabb talpra álljon. Négy héten át speciális fürdőkkel, pakolással gyógyították, kevés cigarettát és még kevesebb bort engedélyeztek neki. Ady soha nem tartozott a fegyelmezett betegek közé. összebarátkozott az egyik gazdag pácienssel, ennek bőven volt pezsgője, kedvére ihatott hát suba alatt Pezsgőzései ellenére meglepően gyorsan javult. Tavaszra úgy rendbe jött mintha soha semmi baja nem lett volna. Meglehetősen nagy szabadságot engedélyezett betegeinek a Városmajor szanatórium. Az előírásos kezelés mellett önállóan rendelkeztek idejükkel a gyengélkedők. Ady sokat járt a városban, szorgalmasan udvarolt, már-már telhetetlen ül, és ezt el is mondta a verseiben. Léda joggal nyugtalankodott emiatt Párizsban. Érthető asszony! indulatai Budapestre kergették, felelősségre vonta Adyt, aki elérkezettnek látta az időt a szakításra. Hosszú töprengéssel, nagv műgonddal írta meg az Elbocsátó szép üzenetet.
