Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
* C *« öv VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S 0 L J E T E K I Ara: 80 Hllér „Környezetbarát" műanyagok MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 275. szám 1977. november 23., szerda Az élő Adyt ünnepeljük Ünnepség az Erkel Színházban Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából az Ady Endre emlékbizottság és a Kulturális Minisztérium kedden este díszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. Az elnökségben helyet foglalt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, az Ady Endre emlék- bizottság elnöke, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára. az MSZMP Politikai Bizottsága tagjai, Trautmann ; Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos ! Tanácsának elnöke, Szent- ágothai János, a Magyar Tu- i domanyos .akadémia elnöke, j Polinszky Károly oktatási miniszter, Pozsgay Imre kulturális miniszter, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Kiss Károly, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának alelnöke, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Franyó Zoltán romániai, Emil Poleslav Lukac szlovák, Atanasz Dalcsev és Nevena Sztefanova bolgár, Tadeusz Fangrat lengyel és Paszkál Gilevszki jugoszláviai költő és műfordító. Az elnökségben foglaltak helyet a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, valamint kulturális és tudományos életünk jeles személyiségei. A díszünnepségen a budapesti külképviseletek számos vezetője és tagja is megjelent. A Himnusz elhangzása után Apró Antal nyitotta meg a díszünnepséget. Ezt követően Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő emlékezett meg Ady Endréről. Ezután óvári Miklós mondott beszédet. Övári Miklós beszédében hangsúlyozta: Korszakos jelentőségű hagyatékának örököseiként és folytatóiként emlékezünk ma Ady Endrére, születésének századik évfordulóján. Róla beszélve nem a múltat idézzük, nem a feledés porát töröljük le, hiszen Ady életműve két emberöltő múltán is eleven. Versei szélesebb körben ismertek és kedveltek ma, mint létrejöttük idején, »történelmi leckéi» meggyökereztek népünk gondolatvilágában. Az élő Adyt ünnepeljük, ! aki számára a társadalmi haladás és a művészi megújulás egymástól elválaszthatatlan ! volt, akinél nemzeti múltunk ; vizsgálata kora társadalm 1 kérdéseinek jobb megértéséi szolgálta, aki képes volt kritikusan birtokba venni korának valóságát, aki nemcsak tudott, hanem mert is történelmi távlatokban gondolkozni. Ünnepségek, koszorúzások Kaposvár felszabadulásának 33. évfordulóján Emlékplakett a társadalmi munkásoknak r gazdagítja, s térzene szóra- ! koztatja a lakosságot. A város I első bibliobuszát szintén az 1 ünnep alkalmából adják át a fiókkönyvtár-központnak. Számadás négy év munkájáról Méltóképpen készül a megyeszékhely a város felszabadulásának 33. évfordulójára. A hagyományoknak megfelelően december 2-án koszorút helyeznek el a szovjet hősök sírján, a felszabadulási emlékműveken és táblákon. A jubileum délutánján megkoszorúzzák a sántosi emlékművet, a Keleti temetőben levő szovjet hősi emlékművet, a Vörös Hadsereg úti iskola falán és a városi tanács bejáratánál levő emléktáblát. A Szabadság parkban délután három órakor kezdődik a ko- szorúzási ünnepség. December 2-án délután 4 órakor felszabadulási megemlékezést tartanak a városi tanácson Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára emlékezik meg a megyeszékhely sorsfordulójáról, eleveníti föl Kaposvár több mint három évtizedes fejlődését. Ezen az ünnepségen veszik át a városért kiemelkedő társadalmi munkát végző személyek, közösségek, vállalatok, szervezetek az emlékplákettokat. A felszabadulási ünnepségeket képzőművészeti kiállítás Egy nagy magyar költőt ünnepelünk, aki az Értől indulva eljutott az Óceánig. A világirodalom egyik nagy költőjét ünnepeljük, a széles látókörű művészt, aki »messze tornyokat« látogatva sem feledkezett meg soha magyarságáról, felelősen vállalta népének sorsát, minden gondját, kínját, aki ember tudott maradni az embertelenségben »magyar az űzött magyarságban«. A marxista Ady-kutatái ma már tisztán láttatja velünk az életmű fejlődését, az ellentmondások közt utat kereső Ady Endre emberi-költői drámáját. Ma Ady Endre líráját, életművét egészében teljességében értékeli nagyra a tisztelgő utókor. Nincs szükség arra, hogy költészetének egyik vagy másik oldalát a többi rovásárára emeljük ki. Ady nagysága, költészetének kiemelkedő jelentősége abból ered. hogy a századfordulón. az imperializmusból a szocializmusba való átmenet korszakának hajnalán megértette a magyar társadalmi fejlődés sajátos ellentmondásait, a polgári demokratikus forradalom szükségességét, és egyben elégtelenségét. Ki tudott szakadni a korabeli Magyarország provinciális, feudális eszmeköréből, átélte, megéri ette a modern polgári fejlődést és annak súlyos ellentmondásait is. A közösség otthonteremtéséért, a tánsadalmi-népi és az egyéni kiteljesedés egységéért perelt. Népünk haladó hagyományaira, a korabeli magyar baloldal és az európai társadalmi, szellemi erjedés vívmányaira alapozva korszerű gondolati, eszmei és művészi szintézist teremtett. (Folytatás a 2. oldalon) Magyar pártüüldöttség Kolumbiában A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Biszku Bélának, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével Latin-Amerikába utazott, kedden megérkezett útjának első állomására,, Bogotába. A kolumbiai főváros repülőterén a Kolumbiai Kommunista Párt vezetői üvözölték a delegációt. Georges Marchais Budapestre érkezik Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására november 24- én Budapestre érkezik Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára. (MTI) A műanyagok világméretű elterjedese átalakította, sokkal praktikusabbá tette az életünket. Ugyanakkor gondokat is okoz a szemétbe kerülő, egyre növekvő hulladék. A kutatók rájöttek, hogy ha a műanyag gyártásakor a masszába különleges fényaktíváló vegyületet kevernek, akkor a termék ultraibolya sugárzásra — vagyis napfény hatására — idővel elbomlik. A képen látható laboratóriumi kísérlet során angol kutatóknak sikerült a talajban hasznosítható tápanyaggá elbontaniuk a műanyaghulladékot. (MTI Külföldi Képszolg. — KS) Szadatot élesen bírálj’ák az arab országok Nimeri Kairóban jaként hétfőn Asszad szíriai elnöknél járt, még aznap este meglepetésszerűen Bagdadba érkezett. Látogatását kapcsolatba hozzák Szadat izraeli útjával. A londoni székhellyel működő Szudáni Nemzeti Front — a legnagyobb szudáni ellenzéki szervezet — Nimeri elnökhöz intézett levélben követelte, hogy a szudáni kormány ítélje el Szadat izraeli kezdeményezését, bontsa fel az Egyiptommal kötött védelmi szerződést, utasítsa ki a Szudánban dolgozó egyiptomi katonai szakértőket és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Egyiptomot zárják ki az Araí> Ligából. Az arab világban Szadat elnök nagy vihart kavart izraeli látogatása után egy nappal is központi téma az egyiptomi elnök lépésének értékelése. a minősítésben azonban érzékelhető módosulások következtek be. Adnan Abu Odah jordániai tájékoztatási miniszter kedden délben elismerő szavakkal nyilatkozott az eseményről, kijelentve, hogy »Szadat elnök látogatása elérte célját». A miniszter újságírók előtt úgy vélekedett, hogy az egyiptomi elnök látogatása »megtörte a jeget és lerombolta az egyiptomiak és izraeliek közti pszichológiai korlátokat«, és reményt teremtett a genfi Abdul Halim Khaddam szíriai külügyminiszter hétfőn este Danvaszkuszban fogadta Faruk Kaddumit, a PFSZ politikai osztályának vezetőjét és a PFSZ végrehajtó bizottságának még hét tagját. A több mint kétórás tanácskozáson megvitatták a közös sziriai—palesztin álláspont kialakítását Szadat izraeli útjáról. A hétfői megbeszélésen a felek arra jutottak. hogy közösen politikai lépéseket kell tenniük nemzetközi téren. A tanácskozást kedden folytatták. Abdusszalam Dzsallud, aki a líbiai elnök különmegbízottHiúsági találkozó Lenijigrádban »Október és az ifjúság« címmel több mint 100 ország nemzeti ifjúsági és diákszövetségének 400 küldötte, valamint nyolc nemzetközi és regionális ifjúsági diákszervezet képviselőinek részvételével nemzetközi ifjúsági találkozó kezdődött kedden Le- ningrádban. A magyar fiatalok képviseletében Barabás Jánosnak, a KISZ KB titkárának vezetésével vesz részt küldöttség a négynapos rendezvény en. Még közelebb a gyakorlathoz Az új név: Agrokémiai és Növényvédelmi Szakosztály A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervexeté- neTc Növényvédelmi szakosztálya négy évi munkáról adott számot tegnapi tisztújító közgyűlésén. Rokonszenves vonása volt az eseménynek, hogy módot adott szakmai tájékozódásra is. A MÉM növényvédelmi és Agrokémiai Központjának igazgatóhelyettese a szakosztály számára kát adó több gondról és visz- szásságról szólt. Mint elmondta. a műtrágyafelhasználás mennyiségében már közel állunk a világszínvonalhoz, korántsem állunk azonban ilyen jól a felhasználás hatékonyságában. Az elmúlt évtizedben gyorsabban emelkedett a felhasznált műtrágya mennyisége, mint a termésátlag. Az agrokémiai kutatások vagy a szaktanácsadás , színvonala nem volt képes lépést tartani ezzel a mennyiségi fejlődéssel. 1975-ben 40 laboratórium végzett az országban talaj- vizsgálatokat, mégis csak az igények harmadát tudták kielégíteni. Sok százezer adat áll ma a szakemberek rendelkezésére, csakhogy ezek jó része hasznosíthatatlan információ. Ahány kutatóhely, annyiféle fölszerelés és vizsgálati módszer. Ez is oka voit az olyan végletes eseteknek, mikor ugyanarra a táblára egyik szaktanácsadó 40, a másik 240 kiló hatóanyagot javasolt. A hasonló gondok sora tette szükségessé a tápanyaggazdálkodási rendszer megúja- lását: korszerű kutatói hálózat kiépítését. A nagy munka első eredményei : egységesítet- megyei I „ műszerparkot, kísérlet- is mun- ; képpen új naprakész tábla- törzskönyvet vezettek be, megteremtve az eredmények számítógépes értékelésének alapjait, megkezdődött az agrokémiai központok hálózatának kiépítése... És hogy mi lesz mindennek a kézzelfogható haszna? Nem vész kárba évente 3—4 milliárd forint értékű hatóanyag szakszerűtlen tárolás és legalább ugyanennyi a rosszul elvégzett kiszórás következtében. Javul a műtrágyafelhasználás gazdaságossága, nó o termés és csökken a környezetszennyezés veszélye. A megyei növényvédelmi szakosztály már eddig is sokat tett a célok érdekében. Az idén például az új módszerek megismertetését és elterjesztését szolgáló tizennégy rendezvényük volt, köztük olyan emlékezetes esemény, mint a tavasszal tartott repülőgépes növényvédelmi bemutató. A konzervborsó növényvédelme éveken át sok fejfájást okozott a szakembereknek. A szakosztály szakmai ankétokat rendezett és az idén először a gyáriak már nem kifogásolták a beszállított borsó minőségét, így leírva mindez igen egyszerű; valójában ez sok szemléletformáló vitát és szervező- munkát kívánt. A megyei növényvédelmi szakosztály 80 tagú. Ez csak látszólag kevés: valójában a tagok zöme több ezer hektáros gazdaságok növényvédelmét irányító szakemDer. Munkájuk, szemléletük az egész megye növényvédelmének színvonalát meghatározza. Tegnap újabb négy évre választottak Vezetőséget és a szakosztály nevének megváltoztatásáról is döntöttek; »Agrokémiai és növényvédelmi szakosztály«. A név meghosszabbodása a munka sokrétűbbé válására, a minőségi követelmények előtérbe kerülésére utal. A szakosztály új elnöke Szili Máté a még megoldásra váró feladatokról szólt. Ezek között a legfontosabb: a tudományos kutatások új eredményeit még gyorsabban kell eljuttatni a gyakorlati szakemberekhez. konferencia új keretek között történő felújítására. Egy jordániai kormányszóvivő bejelentette, hogy Madár Badran miniszterelnök kedden Damaszkuszba utazott »politikai egyeztető tárgyalásokra Asszad elnökkel a Sza- dat-látogatással összefüggésben«. Ammani diplomáciai források véleménye szerint Jordánia szeretné Szíriát rávenni, hogy mérsékelje az egyiptomi elnök jeruzsálemi látogatásának bírálatát. A damaszkuszi A1 Baath, amely általában a kormány nézeteit tükrözi, kedden is el- ítélőleg írt Szadat látogatásáról és különösen azt nehezményezte, hogy az egyiptomi elnök lemondott az arab—izraeli konfliktus fegyveres megoldásának eszközéről. Egy sziriai kormányszóvivő szerint Asszad elnök kedden Damaszkusziban találkozott Jasszer Arafattal, és a PFSZ más vezetőivel, és a Szadat- látogatásról folytatott eszmecserét velük. A tunéziai sajtó, amely a látogatást kezdettől fogva mérsékelt hangnemben kommentálta, kedden óvatos szimpátiával foglalt állást az út általa pozitívnak minősített vonatkozásai mellett. A szocialista desztur párt lapja, a L’ Action úgy véli, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Helmut Schmidt találkozott derekkel A varsói városházán tett látogatás után Helmut Schmidt kancellár a szejm palotájában találkozott Edward derekkel, a LEMP KB első titkárával. A megbeszélés során áttekintették a Lengyelország és az NSZK közötti kapcsolatok normalizálási folyamata elmélyítésének és a békés együttműködésnek a kérdéseit. A találkozóról kiadott rövid közlemény szerint mindkét fél állást foglalt a két ország és a két nép közötti kapcsolatok fejlesztése mellett. A megbeszélés scyán időszerű nemzetközi kérdésekkel is foglalkoztak és kiiéjezésre juttatták országaik szándékát a valamennyi nép érdekeit szolgáló enyhülési politika további elmélyítésére. Nagy figyelmet szenteltek a helsinki záróokmány teljes mértékű megvalósítása kérdésének, valamint a fegyverkezési hajsza megfékezése és a leszerelés problémájának is. A közlemény szerint a tárgyalás jó légkörben folyt le. Edward Gierekkel való találkozása után Helmut Schmidt előadást tartott a Lengyel Tudományos Akadémia palotájában a Német Szövetségi Köztársaság enyhülési politikájáról.