Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-16 / 269. szám

fl KÖZMŰVELŐDÉS OTTHONAI S megyei tanács ülése nem­régiben tekintette át a 3/1975. sz. tanácshatározat végrehaj­tását A két éve született ha­tározat megszabta a megye közművelődésének fejlesztési feladatait. Az 1976-ban meg­jelent közművelődési törvény meghatározta az áttekintés szempontjait, nevezetesen az állami irányítás központi sze­rep- és feladatkörét, a veze­tői felelősséget és így tovább. Mérlegre került a szakigazga­tás következetessége csakúgy, mint az együttműködés haté­konysága, az alapellátás ered­ményessége, vagy a művészi­alkotói tevékenység helyzete. A kultűrháztől a művelődési központig Hivatalosan ma már nesm használatos a kultúrház kife­jezés, s ez nemcsak elneve­zésbeli változást jelent, ha­nem a lakóhelyi adottságok, az ellátási körzet, a közmű­velődési funkció szerinti pon­tos besorolás igényének is megfelel. Mint ismeretes, a művelődési otthon jellegű in­tézmények hálózata háromfé­le típust tömörít: o klub­könyvtárat, a művelődési há­zat és a művelődési közpon­tot. Megfelelnek e létesítmé­nyeink a művelődési otthon feladatkörének? Valóban »ott­hon« jellegűek-e? működésük­nek, szolgáltatásaiknak, a közművelődési alkalmiknak van-e olyan kulturális, mű­vészeti, tudományos és köz­hasznú hátterük, amellyel va­lóban vonzóak lehetnek az emiberék számára? Azt hi­szem önáltatás lenne erre igennel felelni. Ha viszont nemmel válaszolnánk, akkor tagadnánk azokat a számot­tevő eredményeket, melyeket az amatőr művészeti mozga­lom, a klub- és szakköri élet, az ismeretterjesztés magáénak mondhat. Mégsem lehet úgy eyszerűsíteni a választ, hogy »valami van, de nem az igazi«. Fontos, hogy mi hiányzott tegnap, mi nincs meg ma, de az is: mire lesz Szükség holnap? Mi az, amit még ma meg kell tennünk <1zért, hogy holnap ne legyen törleszthetetlen adósságunk? A megyei művelődésügyi osztály tudomása szerint a nyolc művelődési központban, ötvenhárom művelődési ház­ban és hatvanhat kiskönyv­tárban igen eltérő tartalmú és hatékonyságú tevékenység folyik, önmagában véve ez természetes is. A természetel­lenes az, hogy az alapellátás szintjén és a hasonló adott­ságú intézményeken belül is nagy az eltérés. Tudunk olyan — ráadásul nem is régen épült — művelődési házakról, amelyekben talán az avatóün­nepség óta nem volt érdemi rendezvény, és tudunk olyan intézményről is, amelyikben negyvenkét szakkör, illetve klub működik. Ebből követ­kezik, hogy eltérő az irányí­tás hatékonysága. Felvethető tehát egyes helyi tanácsok fe­lelőssége is. A kérdéskörhöz hozzátarto­zik, hogy intézményeink, bár önállóan — tanácsi vagy szak- szervezeti irányítással —, 1 mégsem elszigetelten működ­nek. Bizonyos alapellátási formák tekintetében sok még a kísérlet, egyes kezdemé­nyezések alig kapnak polgár­jogot, mégis a viták pergő­tüzébe kerülnek. A klub­könyvtárak többsége csak könyvtári feladatot lát el. Sokat kell javulnia a mód­szertani segítségadásnak, a közművelődési szakfelügye­letet ellenőrző-tanácsadó te­vékenységnek a különböző szintű szakbizottságok szak­mai útmutatásának. A hason­ló országos tapasztalatok csu­pán tanulságul szolgálhatnak, magyarázatul nem. A gondok többségét helyben, illetve a megyében kell megoldanunk. Milyenek a művelődési ott­hon jellegű intézmények tár­gyi és személyi adottságai? Tartalékaink tudatában Az V. ötéves tervidőszak­ban központi támogatást nem kaptunk a közművelődés ex- tenzív fejlesztéséhez más ke­retekből vagy más feladatok rovására, mégis jelentős azok­nak a beruházásoknak az ér­téke, amelyek megvalósultak, illetve 1981-re elkészülnek. Továbbra is az egyik fő cél­kitűzés az új, több funkciós létesítmények kialakítása, melyek a holnap művelődési otthonai lesznek. Érdemes felidézni azt a gondolatot, amelyet dr. Orbán László, az Országos Közművelődési Ta­nács elnöke fogalmazott meg a tanácsülésen. Tartalékaink feltárására hívta föl a figyel­met. Felvetése a tárgyi és a személyi adottságok szem­pontjából Is érvényes. Több­ször ugyanis így fogalmaz­zák meg a tapasztalatokat: felépült az új intézmény, még­is alig látogatják. Sokszor mondják — és ebben van igazság —: miért menjen el akár a falusi ember is ké­nyelmes, modem bútorzaté, jól fűtött lakásából a sokszor rideg, nevéhez és küldetésé­hez méltatlan művelődési ház­ba? Hogyan lehet ezen az ál­lapoton változtatni? — kér­dezi nem egy intézményvezető szinte tehetetlenül. Előrebocsátom: a bútorzat és a fölszereltség a jó mű­ködésnek nem egyedüli felté­tele, de mégis olyan fontos meghatározó, hogy semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem fényűző, »kacsa­lábon forgó« intézményekre gondolunk. Átlagos munkahe­lyi és családi-otthoni körül­ményeinkre sem a luxus jel­lemző, hanem a jó ízlésnek és a célszerűségnek megfelelő környezet Ennek kialakításá­hoz mindenképpen vannak kihasználatlan tartalékaink, mindenekelőtt a közös létesí­tés és fenntartás. Legjobban ma is a barcsi járási műve­lődési központon mérhető le ennek haszna. Alapja az, hogy a termelőszövetkezet, az áfész, az ipari üzemeik a pártszervek iránymutatásával a kezdeményezés nyomán összpontosítják lehetőségei­ket, anyagi erejüket De nemcsak a közös be­szerzés a fontos, hanem a közös és gondos hasznosítás is. Sajnálatos tapasztalat, hogy intézményeink gazdái nem egyforma ügybuzgalom­mal kezelik az állagmegóvás, a technikai eszközök gyarapí­tásának és megőrzésének fon­tosságát Az olvasók kapásból tudnának példákat sorolni, hogy mennyi rongált bútort, tönkrement tévékészüléket kiszuperált magnót, szétzilált klubfelszerelést, parlagon ha­gyott fotós zakköri eszközt látott már a művelődési há­zakban. Jó lenne, ha a köz­tulajdonosi tudat és érzés va­lamelyest erősödne, A gondatlanul kezelt fölsze­relés pusztulása legalább any- nyit árt közművelődési mun­kánk hitelének, mint egy ba­lul sikerült rendezvény. A kettő igen gyakran össze is függ. A másik fontos tartalék a meglevő eszközök jobb ki­használása. Egy-egy település művelődési munkájának tá­mogatása több csatornás. Va­jon jól élünk-e anyagi lehe­tőségeinkkel, ha ugyanazt a technikai fölszerelést biztosít­juk egy községben az iskola, a könyvtár, a művelődési ház és esetleg még egy külön he­lyen működő rétegklub szá­mára is? A barcsi járásban egy aktí­vaülésen fogalmazták meg, hogy milyen nagy gondot okoz a kisközségek közművelődési ellátása. Ugyanakkor azt is fölvetették : szükségszerű-e, hogy a pár száz lakosú tele­pülésen külön helyen működ­jenek a klubok. Meglehetős pazarlás egy kis faluban több művelődési célú helyiség fenntartása. Csak az egysé­ges hasznosítás és ellátás le­het a céL Népművelőt vagy közművelőt? Szabad-« így föltenni a kér­dést? Jogos a megállapítás, hogy lelkes, szervezőkészségű közművelődési dolgozó nélkül nincs közművelődési munka. De úgy nem fogadhatók el a panaszok, hogy azért nincs közművelődés, mert nincs fő­hivatású népművelő. Az átla­gon felüli létszámmal dolgozó művelődési központok is csak korlátozott eredményeket tud­nak felmutatni, ha nem épí­tenek a megfelelő felkészült­ségű, más területen dolgozó, de munkájukat itt is szíve­sen kamatoztató erőkre. A főhivatású népművelők száma emelkedett a megye művelő­dési házaiban. Az 1976. évi statisztika szerint a tanácsi intézményekben negyvennégy volt. Az idén — ide számít­va a szakszervezeti intézmé­nyek népművelőit is — ez a szám már meghaladja az or­szágos átlagot. Feladataink indokolják, hogy a jövő évre biztosított álláshelyeket is betöltsük. De nem a tiszte­letdíjas dolgozók pótlására. Mint ahogy intézményeink klub- és szakköri helyiségeit sem a nagytermek rovására, hanem azok mellett tartjuk szükségesnek kiépíteni. Továbbra is lesznek olyan települések, amelyeken tiszte­letdíjasokra vár a közműve­lődés szervezés, és ahol lesz főhivatású népművelő, ott sem képzelhető el tiszteletdíjasok nélkül e tevékenység. A jó népművelő nemcsak az álta­la vezetett foglalkozások si­kerén mérheti le munkája eredményét, hanem azon is, hogy milyen erőket tud moz­gósítani a kulturális felada­tokra. A főhivatású dolgozó küldetése tehát a közművelő­dés megvalósítása, s nem a közművelődési feladatok egye­düli vállalása. Tröszt Tibor a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője Léda, aki mély szerelme mellett mély felelősséggel vi­seltetett iránta, nem nézhette tétlenül az önpusztítást Ady pedig el nem tűrhette a pasz- szióinak szóló kritikát Gyakori összezördülések el­lenére naponta meglátogatta Diósiékat, és a békességes pe­riódusok feledtették egy időre a civakodások okozta keserű­séget. Az összhang ilyen ne­vezetes emléke lett 1906 ka­rácsonya. Azóta, hogy Ady Endre sivár nyomorúságban, egyedül, betegen, fűtetlen szo­bában élte át temesvári ka­rácsonyát, az ünnepekre tű­zön-vízen át minden évben szüleihez iparkodott. Ezúttal Párizsban maradt karácsony­ra. Érmindszentről hatalmas disznótoros csomagot küldött az »Ides«, a töltött káposz­tával teli cserépfazék is ép­ségben megérkezett Nagy la­komát csaptak a Rue de Le- visen, s a remek estét még évtizedek múlva is vidáman emlegette Bölönl György és Itóka, aki akkor Bölöni meny­asszonya volt, majd pedig a felesége lett \ Talán azért vált oly emlé­kezetessé ez a vidám kará­csony, mert utána keserű megpróbáltatások következ­tek Ady Endre életében. Nem adatott neki Párizsban több ilyen boldog alkalom. Örökös pénzgondjai miatt munkájá­ban versenyt kellett futnia az órákkal, erejét napi cikkek írására kényszerűit szétforgá­Mindenki költője Tompa László Ady-estje X megyei könyvtár Ady­centenáriumi sorozata három estén igyeke­zett betölteni feladatát A vállalkozást egy cél vezette: úgy népszerű­sítse Adyt a három és háromféle —• előadás, hogy a születésnap után is eleve­nen éljen köl­tészete. Túl a három est sze­mélyi kötődé­sén, azt is bi­zonyították e műsorok, hogy nem könnyű Adyt vállalni. Tompa Lász­ló száznál több Ady-estet tar­tott már. E roppant telje­sítmény a kül­detés hitével párosul. Tardai Zádor nemré­giben megjelent esszé-tanul­mánykötetében jól világít rá az előadóművész sajátos mű­sorszerkesztésére, mely nem­csak a Minálunk vannak feny­vesek, A nemzet csinosodása című előadói esteket keltette életre, hanem az új Ady-mű- sort is. — Műsorában a gondolatok szólnak önmaguk által, és vál­toznak egymással. Külön tör­nek be a hallgató tudatába, és hullanak tudatának mélyeibe. Vitatkozik tapasztalatunkkal Tompa: amikor a hallgató e párbeszéd során magába fo­gadja a szövegeket, akkor azok kényszerítik, hogy e szövegek feleselését belső vitává tegye. Az elemzéshez csupán egy példa az Ady-műsorbóL Ba­bits gyászbeszéde, Németh László 1944-ben elmondott Ady-ünnepi méltatása — ezek összecsengően a legnagyobbak közé sorolják Ady köitésze. t — mellett rádöbbenti hallgató­it Tompa László a felületes vé­leményre is, amely mögött a meg nem értés áll. Kosztolányi Különvéleményéből mondott részletet, hogy a »feleselést belső vitává tegye« — Tordai Zádor szavaival élve. Tompa Ady-műsorát csak részben alkotja a költő körüli vita kibontása, sokkal inkább arról szól, hogy miként perlekedett Ady a korá­val. S miként emelkedett európai csúcsokra. Ide kí­vánkozik: Ady nagyságát on­nan közelítette meg Tompa László, ahonnan tulajdonkép­pen a költő »érkezett«: a ma­gyar forradalomból, Petőfi után, József Attila előtt. 1910-ben vetette papírra a Petőfi nem alkuszik című Írá­sát. »Szeretett: ez a gyűlölködő, okvetetlenkedő, nyugtalan, rossz fiú szeretett eleddig leg­hatalmasabban szeretni Ma­gyarországon ...« Amit Ady fölismert Petőfi-: ben, az rá is vonatkozott. Tompa László Ady-estjénefc — melyben az igényhez legin­kább a prózai írások illettek — a mondanivaló úgy szikrázott, mint a csillagszóró. Csak meg kellett gyújtani. De hány szik­ra lobbant szerteszét! Ady szü­letésének a századik évfordu­lójától napok választanak el bennünket. Érdemes végiggon­dolni : az ünnepi koszorút mivel ékesítsük. Azzal, hogy ismer­jük. Hogy mindenki költője! H. B. Lemez figyel 5 Nem menekülhetsz Megkésve kicsit) utólagos jókívánságként került a bol­tokba a hetvenöt éves Illyés Gyulát köszöntő nagylemez. A Magyar Rádió és a Ma­gyar Hanglemezgyártó Válla­lat közös kiadványa ez a Molnár Edit szép fotójával, Rész István grafikai megol­dásával készült borítójú ko­rong, mely a költő verseiből ad válogatást. Juhász Ferencet idézzük, aki ezt írta: »Illyés Gyula hatalmas költészete, költésze­tének összege: lángolóan kül- detéses!« Mindent tudók meg­fáradt pillantásával tekint ránk a költő a képről, mö­götte tartomány-gazdag könyvtára. Baszk sapkája fe­kete glória Az ember, az ér­telmiségi, aki 1937-ben, ha­jón eszmélt rá az igazságra: »nem menekülhetsz, — bár­hová kerülj!« Valóban a hű­ség énekese, lángolóan külde- téses költő. Fényen lubickol­ni csak az képes, aki feledi az alant robotolókat Árulás­sal egyenértékű boldogság ez. Illyés képtelen feledni azo­kat, akiktől származik, akik közé tartozik. Első szabad lélegzetével, 1945-ben megírja a Nem volt elég című versét, ezt a lírai leltárt, ezt a nosztalgia nél­küli leszámolást a múlttal. Űj tartalmú hazaszeretet sür­get. S mintha ennek folytatá­sa lenne: gyermeket köszönt Üjszülött című versében. Kis jövevényt ez új hazában: »Itten vagy te otthon, / most és mindenkoron«. Jól ismert, a versmondóversenyek állan­dó darabja a Szekszárd felé című vers, mely szinte az em­lített folyamatosságot bizto­sítja: »Jár a szemem a ked­ves / kis anyán f s azt gon­dolom: itt megy / a hazám.« Olyan költészet az illyési, melyben a haza és az egyén sorsa fonódik elszakadhatat- lanul. Az egyesben az általá­nost leljük fel, az általános­ban ott az egyes is. Még a Menedék című versében sem tagadja meg önmagát, ebben az öregséget felismerő, szo­rongást tartalmazó remekben. Asszonymenedékben szemér­mes halált kíván, a nő anya­hivatását kiterjesztve erre is: »segíts át anya-türelemmel ( elpusztulásom szégyenén.« Verset írt a haza és az em­beriség nagyjairól, felelve folytonos kétségekre, hogy érdemes volt-e. A reformáció genfi emlékműve előtt című költeményével megadja a vá­laszt. Az emberiség csak e »bukott« emberek mártírom- ságávaL, áldozatával léphetett mind tovább és tovább, egyre följebb. »Végül, ezt mondha­tom, önvigasztalásképp: /' volt bárkié a szándék, / maga az isten se tudhatta másképp.-« Zeng, dübörög Bartók-verse is, s megénekelte Zrínyit, a hadvezért és költőt. Kong­resszusi zászlók című versé­nek szemérmes hazaszereteté­re példa e néhány sor. ötven nemzet zászlai között a ma­gyart kutatja: »... Keresi a szem köztük-e, amely / ka­masz szívünknek sugdosott / Sokaknak mindegy, ott van-e. i De Senkinek, ha nincsen ott.« Így tágítja egyetemessé nemcsak egy, de minden nem­zet jelentőségét a többi kö­zött. A meglepetés: a nagylemez versanyagának csaknem két­harmada a költő hangján szó­lal meg. Hogyan mond verset Illyés Gyula? Kántálva, mégis szép hangsúlyokkal, kedvesen pattanó szóvégi t-i azt a vi­déket idézik, amely adta őt. Tudatunk részévé válnak so­rai, mert szinte ismerősünk­nek, nálunk okosabb apai ba­rátunknak érezzük, amikor megszólal. Felvételről halljuk még Tímár Józsefet, Pécsi Sándort, valamint Ruttkay Évát, Sulyok Máriát, Horváth Ferencet, Gáti Józsefet és Sin- kovits Imrét L. L. esolnl. Mégis maradt energiá­ja — habár kétségbeesett erő­feszítések árán — a nagyszerű költői teljesítményekre. Tar­totta magát ahhoz a fogadal­mához, hogy minden évben Uj verseskötettel lép a nyilvános­ság elé. 1906-ban és 1907-ben a Vér és arany pompás ver­sei íródtak. E versek, de még irikább a tanúsított termé­kenység alapján aligha gya­níthatták a kívülállók, hogy az ünnepelt és szidalmazott, de mindenképpen sikeres Ady Endre a létfenntartás elemi gondjaival viaskodik. Ellene fordultak a külső körülmények. Miként arról már fentebb szó volt: a Fe- jérváry-érát arra akarták fel­használni a liberális erők, hogy kimozdítsák tengelyéből a hagyományos magyar bel­politikát, amely megszállot­tan, a közjogi rögeszméken lovagolt. Vagyis a Szabadelvű Párt, Tisza István és tábora a dualista államszerkezetet védelmezte, míg az ellenzék, az 1848-as Függetlenségi Párt tagadta az államjogi dualiz­must, és csak a közös ural­kodót fogadta el, ezért a per" szónál unióra esküdött, szin­tén közjogi alapról. Ez volt a magyar politika hagyományos tengelye. Vele szemben Ady és hívei elvetették a közjogi rögeszmét, és Magyarország polgári modernizálását, az arisztokrácia és a feudális osztály előjogainak eltörlését, a társadalom demokratikus átalakítását követelték. Azzal, hogy megalakult a két rivális nagy párt részvételével a koalíciós kormány, egy időre sikerült v-sszaszorítani a de­mokratikus törekvéseket A kormányhatalmi viszo­nyok megváltozásával új ke­zekbe került az eddig biztos támaszt nyújtó Budapesti Napló. Barátai, Vészi József és Bíró Lajos maguk is olyan helyzetbe kerültek, hogy jobb­nak látták, ha Berlinbe tá­voznak. Nélkülük pedig vaj­mi kevés pártfogóra számít­hatott Ady Endre a Budapes­ti Naplónál. Alig-alig csörge­dezett valami pénzecske pári­zsi kiadásainak fedezésére. Még szerencse, hogy a Nép­szava, ahova ugyancsak köze­li barátja, Révész Béla »emig­rált« a Budapesti Naplótól, rendszeresen közölte írásait Csak hát a Népszava is anya­gi gondokkal küzdött, emiatt gyéren honorálhatta Ady Endre munkásokhoz szóló, egyre radikálisabb hangvételű cikkeit költeményeit. Másik támasza a Figyelő volt a Nyugat elődje, Osvát Ernő szerkesztésében, de ez a tá­masz még eléggé bizonytalan: nincs kiforrva a folyóirat ka­raktere, példányszáma gyér, gyengén tud fizetni. Bár Schöpflin Aladár próbálta egyengetni útját a Vasárnapi Újsághoz, ez az esély sem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket Volt még a gazdag, tekintélyes Üj Idők, a Her- czeg Ferenc által szerkesztett konzervatív orgánum, de ez­zel elvi okok miatt alig egyez­kedhetett Ady Endre. Saját bajai mellett ráadá­sul kínos, megalázkodó leve­lezésre kényszerült öccse, Ady Lajos budapesti állami gim­náziumi tanárrá való kineve­zése érdekében. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents