Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-12 / 240. szám
Az iparhoz alkalmazkodva Hízlalisi terv szerint Új szárító és tároló épül Harmincnyolc-ezer sertésre és háromezer-ötszáz vágómarhára kötöttek szerződést az idén a termelőszövetkezetek és a kisgazdaságok a nagyatádi járásban. Szép eredmény ez, jól végeztek a járások közötti versenyben minden évben. Ezt bizonyítják az oklevelek, amelyek a húskombinát járási ki- rendeltségének falán függnek. Ám a gondok, amelyek minden járásban megvannak, a nagyatádiakat sem kímélik. A legnagyobb közülük, hogy rendkívül nehéz volt eddig a szerződésben vállalt állatok leadásának határidejét tervszerűbbé tenni, az iparhoz igazítani. Eddig, ha valaki le akarta adni a szerződött sertést vagy szarvasmarhát, a szállítás előtt tizenöt nappal jelezte a megbízottnak vagy a felvásárlónak. A feldolgozó ipar csak nehezen tudott alkalmazkodni ezekhez a meglehetősen bizonytalan időpontokhoz. Balogh Lajos, a kirendeltség vezetője azt mondta erről: — Volt olyan hónap, amikor ezer sertést szállítottunk el a járásból, a másikban mindösz- sze hatszázat. Ebből mindenképpen fennakadás származott: a szállítást nehezítette és a vágóhídnál is torlódást okozott. Ez a helyzet semmiképpen sem volt tartható. A húsipari tröszt azért hozta a szerződéskötésekkel kapcsolatos módosítást, hogy ezeket a tervszerűtlenségeket megszüntesse, valamint a hústermelést és az ipari feldolgozást közös nevezőre hozza. Ezekben a napokban azon fáradoznak a ki- rendeltség vezetői, valamint a termelőszövetkezetek háztáji agronómusai és a felvásárlók, hogy megértessék minden szerződővel a változás okát és a szállítás módját. — Mi ennek a lényege? — Kilencven napban állapították meg a szállítás jelzésének a határidejét. Ez azt jelenti, hogy ha valaki értékesíteni akarja az állatot, az erre vonatkozó szerződést legalább kilencven nappal a várható' szállítás előtt meg kell kötnie.-*»> Lehet-e ennyire előre tervezni a kisgazdaságokban? — Mindenképpen. Erre már yan példa. A következőkben pedig egyre inkább bebizonyosodik, hogy válóban lehet; a takarmányozás módjától, annale minőségétől és az állattartó hozzáértésétől függ. — Hogyan fogadták az új módszert az állattartók? — A napokban végigjárunk minden termelőszövetkezetet és háztáji gazdaságot, ismertetjük a gazdálkodókkal az újfajta szerződés módját. Bár még nem voltunk mindenkinél, úgy látjuk, nem idegenkednek tőle. Főként a fiatalok nem. Az idősebbeknek nehezebb megmagyarázni, mi ennek az előnye. Mint ahogy ők azok, akik nem szívesen kötnek szerződést több évre. — Mit jelent a több éves szerződés? — Aki több évre szerződik, a második és a harmadik évben nagyobb jutalékot kap kilónként, mint az, aki csupán egy évre kötelezi el magát. Ez az intézkedés is azt szolgálja, hogy több évre tudjon előre tervezni az ipar, ugyanakkor újabb kedvezményeket kapnak a tenyésztők is. — A magasabb prémium mellett mivel ösztönzik még a gazdákat? — Szaktanácsokat adunk a termeléshez. Mert a hizlalás már nem megy a régi módszerek szerint. Elsősorban a takarmány megválasztásában kell segítenünk, hiszen az eleség befolyásolja a hús minőségét is. Ebben nagyon jó partnereink az áfész-felvásár- lók. akiktől a takarmányt veszik. Az úgynevezett kocaakció keretében az idén száztíz anyadisznót helyeztünk el a járásban. Valamennyi a háromfai kombinátból való. — Milyen fajták? — Elsősorban Ka-hyb,' valamint a dán és német lapály. — Valamennyi hússertés. Nem idegenkedtek attól, hogy a hagyományos fajták úgyszólván teljesen háttérbe szorultak? — Nem. Annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt még majd minden ólban mangalica röfögött, most már szinte mindenki áttért ezekre a fajtákra. Ez egyébként természetes is: erre lehet szerződést kötni, ez a keresett — és jövedelmező. Négy termelőszövetkezet egyesült, hogy a kadarkúti tsz gesztorságával korszerű szárítót és tárolót építsen magának. Már többször beszámoltunk róla, hogyan üzemel a létesítmény, de mint az újabb tapasztalatok igazolják, a beruházás csak egy lépcsőfoknak bizonyul a további fejlesztésben. — A korszerű kukoricabetakarító kombájnok olyan gyors tempóra képesek, amelyet már nem tud nyomon követni az egyébként minden igénynek megfelelő bábolnai rendszerű szárító — magyarázta a kadarkúti tsz elnöke. Jövőre egy újabb tornyot építenek, ily módon egy 24 órás műszakban már 46 vagon terményt lesznek képesek átereszteni. Ez a mennyiség megfelel a kombájnok termelésének. A szárító megnövekedett teljesítményével együtt jár, hogy növelni kell a tároló kapacitást is, még hozzá jelentős mértékben. Már folynak az alapozási munkálatok, s hamarosan újabb négy, hengeres silótorony áll majd a jelenlegi kettő mellett. A mostani 200 vagonos tárolótér így 600 vagonosra bővül. A kadarkúti gazdaságban a kukoricának mintegy 40 százalékát takarították be. a többi három tsz valamivel előbbre tart. Az elmaradás oka, hogy a gépek egy része még a krumplibetakarítással van elfoglalva. Október 20-a után azonban teljes erővel állhatnak neki a kukoricának. Sajnos, ha a közeljövőben nem kap elegendő üzemanyagot a szárító, állni kényszerülnek a gépek, mert nem lesz, ami fogadja a terményt. Száz köbméteres a szárító üzemanyagtartálya, s ez a meny- nyiség mintegy három hétre elegendő. Ezért alkalmasnak látszott, hogy amikor szükséges, az Áfor saját kocsijával töltse fel a tartályt. Azonban a már két hete elküldött megrendelés ellenére sem jön az üzemanyag. Ottjártunkkor ugyan megérkezett a töltőkocsi, s Öt köbméternyi üzemanyagot engedett a tartályba, ami lehetővé tetté, hogy a már leállított szárítótornyot újra működtessék. Az öt köbméter azonban semmiképpen sem elegendő, s a bizonytalanság zavarja a tervszerű munkát. Az Áfor kaposvári kirendeltségének tájékoztatása szerint az akadozó üzemanyag-ellátás oka elsősorban az ugrásszerűen megnövekedett igény. Naponta mintegy 800 ezer liter gázolajféleséget igényelnek az üzemek. A gond megoldása az üzemanyag tárolása volna, azonban ennek gátat szab az, erre is vonatkozó eszközlekötési járulék. \ B. A. S. M. Segítenek a beszerzésben X gazdag, bőséges termés megyénkben nem egy helyen okoz gondot a termelőszövetkezeteknek, fogyasztási szövetkezeteknek az elegendő tárolóhely hiányában. Pedig nagyon fontos népgazdasági érdek, hogy minden szem terményt időben betakarítsunk, s úgy tároljunk, raktározzunk, hogy abból lehetőleg semmi ne menjen veszendőbe. Ilyen gondokkal küzd a nagyatádi fogyasztási szövetkezet. Működési területén a háztáji gazdaságoktól előreláthatóan 30 vagon burgonyát vesznek át. Mi legyen ezzel, hova tegyék? — ez foglalkoztatja a szövetkezet felvásárlási osztályát. A napokban levelet kézbesített a posta a nagyatádi üzemek, intézmények szakszervezeti bizottságainak. Ebben a szövetkezet arról táiékoztatta őket, hogy az általuk meghatározott igények alapján gondoskodnak a dolgozók téli burgonyaellátásáról. Közölték azt is, hogy a burgonyát öt- venkilós zsákokban házhoz szállítják, és 470 forint helyett 400 forintért adják mázsánként. Több vállalat, intézmény jelezte, hogy részt kíván venni ebben az akcióban. Örömmel fogadták a szövetkezet kezdeményezését. hiszen ezzel könnyítenek ellátatlan dolgozóik téli beszerzési gondjain, s megkímélik őket a burgonya cinelésétől. Bizonyára nemcsak néhány üzem, intézmény dolgozói élnek a szövetkezet által kínált lehetőséggel. Igaz, ennek megszervezése többletmunkát jelent a szakszervezeti bizottságoknak, ám érdemes vállalni. Elsősorban azért, mert dolgozóik helyzetén könnyítenek. másodsorban pedig csökkentik a fogyasztási szövetkezet tárolási gondjait. Apróságnak látszó kezdeményezés, mégis szólni kell róla, s érdemes lenne másutt is követni ezt a példát. Hiszen a gondok hasonlóak megyénk más részeiben is. Szinte mindenütt vannak olyan üzemek, intézmények, amelyeknek dolgozói szívesen fogadnának hasonló kezdeményezést. Ha ezzel nem szűnik is meg minden gond, jelentősen csökkenthető annak a burgonyának a mennyisége, amelyet — tárolóhely hiányában — az időjárás viszontagságaitól félteni kellene! Ss. U Zöldtrágyázás Az idén búza volt, jövőre zab lesz ■ Különös látvány ősszel' a szántóföldön frissen sarjadó, térdig érő, fiatal vetés. Talán csak a szokatlanul sűrűn szorongó napraforgószárak, meg a közéjük ékelődő csillagfürt árulja el, hogy itt valami »másról van szó«. Sebesen halad Mike határában a hatalmas T—150-es traktor, s szántja-forgatja a földbe a fiatal hajtásokat. Zöldtrágyáznak a termelőszövetkezet területén. Szükség van itt erre: a homok tápanyag-visz- szapótlást kíván, és a laza szerkezetű talaj megkötését követeli a művelőktől. Ezen a területen az idén búzát arattak. Közvetlenül aratás után vetették el a magkeveréket, amely már megnőtt akkorára, hogy a célnak megfeleljen. A 42 hektáros táblán jövőre zab lesz. A slepp M esét mondjak vagy igaz történetet? A' mese szép, naív hangú és tanulságos elbeszélés, melynek csodás elemei — úgy hisszük — aligha tűnhetnek föl a valóságban... A mondát válasszam, s a szájhagyományt elevenítsem föl? A monda eseményhez, helyhez, személyhez fűződő... De akkor Bergengóciának nevezzem a helyszínt vagy Ropolújvárnak? Régvolt alkirályként »tiszteljem« a főhőst vagy tán Mosolycsászár követője és legfőbb bizalmasaként? A Sárkány rettenetes üzelmeit féljem benne egy ősi kelta monda nyomán, melyet oly nagyszerű írói eszközökkel fogott tollának hegyére Gerelyes Endre, vagy áttételek nélkül vessem papírra a rossz átmeneti győzelmének történelmi ismétlődését? Tudom, meg kellene lelnem a mese és a valóság közös vonásait, de gyengeségemet nézzék el nekem. Ha bárhova csapongók is képesség híján — történetem hitelét ne vonja kétségbe az olvasó. A slepp uszályt jelent, de átvitt értelemben valakinek a kíséretét, a vele együtt járó személyek csoportját is. A slepp hosszúra nyújtott ruhadarab, mely jelen történetünkben is kecsesen úszik az uralkodó után. A »trónteremben« tízesével kapaszkodnak belé az udvar hívei: a kincstárnok, az udvari kamarás, a fegyverhordozó, a pohárnok s a többiek. S a koronázatlan »király« csak mosolyog e nagy buzgalom láttán, elégedett. Hiszen önmaga teremtette hajlott gerincű, szavasincs híveinek táborát. A slepp végigúszik az évezredes történelem göröngyös útjain, s úgy látszik: a simától, az egyenesre szabdalttól sem riad vissza. Ki ez a Sárkány? Gerelyes Endre így jellemzi a győzhetetlent: »A Sárkány szörnyeteg. Terjesztik róla, hogy hét feje van, lángot okád és emberhússal él. A valóság az, hogy a Sárkány csaknem olyan, mint egy ember; aki távolról nézi, össze is tévesztheti... A Sárkány rettenetessége, nem ember lénye, sárkányszerűsége lelkében és szándékában* rejlik... örült hatalomvágy fűti, s e hatalmat csellel és erőszakkal meg is szerezte magánajk. Szabadságszeretete csak saját szabadságszeretetét jelenti, s alattvalóit megfosztja önmaguktól; elsorvasztja, elkorcsosítja őket... A Sárkány pedig nevet a markába ...« Nos, hát nem titkolhatjuk, a monda szemléletes; kissé túlizzított hangneméből kitetszik a szándék: a sárkányszerű magatartást lóhátról vagy gyalogosan, kopjával, buzogánynyal, csatabárddal, pallossal, esetleg nem a hatalom jelképével, hanem erejével, de mindenképpen le kell küzdeni. Honnan jött a Sárkány, ki sleppet teremtett maga körül? Messziről, nagyon messziről. Közkatonaként kezdte. S ha becsvágyról, tisztességről beszélhetnénk, dicsérném is e pályafutást. De »hősünk« lépésről lépésre dobogót tett maga elé. Sohasem az »udvar« ügye, mindig önmaga futása és emelkedése volt a cél. S mert simulékony modorával, lenyűgözően adja el önmagát — mint a félelmetes és pikkelyarcú Sárkány Lancelot-nak —, hittek benne. Olyan utánozhatatlan finomsággal, csellel és mosollyal nyűgözte le »uralkodóit«, hogy annak híre ment az egész tartományban. Négy kézlábra kényszerített »kutyái« fejüket sem emelték, félték őt, s ha tehették, egyengették az útját. Hozzá kötődtek, s nem az igazságos Arthushoz, ki egész életét, királyságát szentelte a Sárkány legyőzésére; s ifjú, lovaggá érlelt neveltjeit is erre készítette föl. H a a kelták ismerték volna e fogalmat, hogy »munkakönyv«, bizonyára a »vándormadár« jelzővel illették volna a félelmetes Sárkányt. De csak ment, egyik polcról tovább a másikra; megfontoltan és átlátszó terveket szőve, miközben legyengült a birodalom, s a távolba látás híján egyre több kárt szenvedett. De ő csak haladt előre. S amikor már alkirály lett, nyüzsögtek körülötte az alattvalók. „A királynak mondogatták, hogy valami nincs rendjén, de o elhessegette a »károgókat«. Lenyűgözte a szó, a bájol- gás, az alattvalói hűség kicicomázott ígérete. Nem buta ember a Sárkány; mindig tudja: kinek mit kell mondania. Mindenkinek igazat adott, akivel beszélt; leginkább annak, akivel utoljára találkozott. Igaz, hogy hűségnyilatkozatai közben — sleppje körében — áskálódott, lármázott, vádolt, rágalmazott és áztatott másokat, kik útjában álltak, de ki hitte el róla, ki »feltételezte volna«, hogy mire megy a játék. Amikor alkirály lett, beteljesült az álma. Többre nem vágyott, hiszen a felelősség sohasem volt a kenyere. Eddig és ne tovább a hatalom csúcsain; innen már könnyebb lesz »birtokot« teremteni az öregedés nyugalmas éveire. De még volt mit tennie. Címet, rangot szerzett — mások verejtékén —, s a kincstárnok jó barátja lévén, már építette az új palotát. OrgrófSágnak nevezzem, vagy mit mondjak arról a helyről, amelyet már rég kinézett magának a kéjjel önmaga útját egyengető alkirály. Előbb még tisztes udvari főállásba rendelte ágyasát, s jó eKre keze alá ifjú rokonságát. És mindebből az udvarnál senki nem akart látni semmit. Jó indulatú, derűs, pénzzel-hatalommal bíró alkirály — mondták róla; útja a tisztesség maga, s már terjedt a hír — ő terjesztette —, hogy nyomasztóbb terheket nem bírna el a válla. Múltak az évek. Alkirályi mivoltában nem volt nehéz dolga, hogy kiszemelje kényelmesebb — ma úgy mondanák: nyugdíjas uralkodásának színhelyét. Időben gondoskodott mindenről. Magas udvari tisztségbe emelte egyetlen riválisát, aki az »őrgrófságban« vetélytársa lehetett volna. Ördögi tett. Az alkirály jobbkezét tette a helyébe; s ő már ott várta az új »birodalomban«. Senkinek sem tűnt föl: ezután a kincstárnok következett, aki ugyancsak »békésebb életre vágyva« hagyta el a nagy palotát, hogy pénzügyekben a Sárkány kezére játszhasson. Azután jöttek a többiek. Sorra onnan, ahol már kialakult a slepp, r> a gerinctöröttek jó pénzért, kevés munkáért továbbra is vállalták legyőzhetetlen uruk szolgálatát. Jött a pohárnok és az udvari bolond, jött volna az Esz is, ha útközben ki nem bi- csaklik a lába. És jött a fegyverhordozó és mások — a hajlongok díszes serege, hogy azután innen indítsanak támadást az udvar ellen, ahol hosszú évekig ők voltak a felelősek a most bírált bajokért. Az udvar még mindig hallgat és tűr. A kobzosok ugyan lakomákon zengik a slepp átkát és alkonyát. Ki figyel rájuk, ha jófajta vörps borral van tele a kupa. Csak mondják és mondják a magukét. Lelkendeznek, mert így igaz: nem az udvar gyengült a slepv távozása által; hiszen erősödni kényszerül. De pusztulás előtt az »őrgrófság«, ha senki sem figyel, ha alantas jellemű, ellenvéleményt sohasem formáló, értéket alig képviselő »kicsinyke udvartartás« intézi a sorsát. Miközben persze fölkészült és harcedzett lovagokat kényszerített távozásra a csak steppel élő, mosolygós öntudat. Az udvart ma sem foglalkoztatja a gondolat, hogy azért bólint-e a slepp urának elképzelésére, mert ő az »őrgróf«, vagy azért, mert gondolata a birodalom érdekében való. S én — ki e hevenyészett krónikát írom — tudom, az előbbi hordoz igazságokat; hiszen ez a slepp természete. A kelta mondáktól napjainkig több ezer év telt el hitben, küzdelemben — az új társadalomért. Történetünk nem mese, s nem a monda világából fogant. Leírását botladozások tarkítják, de Arthus szenvedélye, igazságérzete sugallja — számítva Don Quijote sorsára is. Netán Lancelot-nak kell jönnie, hogy elhozza Arthusnak a Sárkány fülét? Jávori Béla
