Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-01 / 231. szám

A természet mindenkié Úttöröktfl a főiskolásokig Az elmúlt évtizedben a szö­vetség szorosabbra fűzte a kapcsolatait a művelődésügyi szervekkel. A középfokú is­kolákkal azonban nem sike­rült közös nevezőre jutni. A megye 26 intézménye közül 17-ben működik az Országjá­ró Diákok Köre. Ezekben Á Vasas következik Az eredmények azt mutat­ják, hogy a fővárosban a Va­sas-csapatok ellen megy à leg­jobban a Rákóczinak. A Cse­peltől még nem szenvedett ve­reséget a somogyi együttes és a Vasas ellen is ötvenszázalé­kos a mérleg. Az eddigi négy találkozón mindkét csapat négy-négy pontot szerzett. Legutóbb a Fáy utcában 0:0 volt az eredmény. Nem tudni, hogy hátrányként kell-e em­líteni az idegen pályát, hiszen a jelek azt mutatják: a Rákó­czi ha kimozdul hazulról, sok­szor felszabadultabban játszik, mint itthon. Bizonyára ezzel van összefüggésben, hogy az eddigi soványka három pont­ból kettő idegenből származik. Egy éppen az Üllői útról. Sokan hangoztatják, hogy a Vasas ellen azért megy a ka­posváriaknak, mert a buda­pesti piros-kékek általában hagyják játszani kisebb nevű ellenfeleiket. Ilyenkor azután nem ritka a meglepetés. Két­ségtelen az is, hogy a tavalyi bajnok az idén nincs bajnoki formában. Igaz, hogy most a BEK-ben döntetlent harcoltak ki a nyugatnémetek ellen, de ezt a kupában bizony már nem »jegyezték«. Mindeneset­re nem hátrány, hogy ezzel a hétközi mérkőzéssel a lábában áll ki otthonában a Vasas. Mi újság a Rákóczinál? Elsősorban néhány sérülés okozott izgalmat. Hangai játé­ka vált többek között bizony­talanná, pedig ő még sérülés miatt nem hagyott ki bajnoki mérkőzést. Csak Pesten válik bizonyossá, hogy játékra vál­lalkozhat-e. A tartalék kapus Horváthot közvetlenül a pécsi mérkőzés után vakbéllel meg kellett operálni, így ő sem utazhat. Kiss túl van már a lábműtéten ; ő csak néhány hét múlva kezdheti el a mozgást. Englóner eltiltás miatt nem szerepelhet. Máté viszont föl­épült, de ő sok edzést kiha­gyott, így valószínűleg a cse­repadon foglal majd helyet. Csak a támadósorban nem,vár­ható változás. A védelemben a jobb oldalon helyet kap a tar­talékok között rendre jól ját­szó Éger. Kanyar ismét előre­megy a középpályára. A vár­ható összeállítás: Buús — Éger, Agfalvi, Zentai, Duschák — Kanyar, Gulyás, Konrád — Karasz, Marcsók, Túrái. Raj­tuk kivül még Hangai, Petrók és Máté tagja a keretnek. A találkozó 14 órakor kezdődik. A nap további mérkőzései: Győr—Szeged Dunaújváros—FTC MÁV Előre—Bp. Honvéd Tatabánya—Újpest PMSC—Videoton Szombathely—Békéscsaba MTK-VM—Csepel ZTE—DVTK SPORTMŰSOR mintegy 600 tanuló tevékeny­kedik. Sajnos, kapcsolatuk a természetbarát-szövetséggel formális, és még a fölaján­lott segítséget sem veszik igénybe. Pedig az országos találkozókon rendszerint jól szerepelnek a diákkörök tag­jai. További fejlődésükhöz nagy segítséget kaphatnának a szövetségtől. A megyeszékhely két főis­kolájában nincs szervezett természetjárás, habár a szö­vetség számukra is segédke­zet kívánt nyújtani. Ennek megszervezése az egyik leg­sürgetőbb feladat, hiszen a különböző tanintézetekbe és a vidéki településekre kerülő ifjú pedagógusok és agronó- musok segíthetnék a termé­szetbarát-mozgalmat A jelek szerint az általános iskolák­ban megnyugtatóbb a hely­zet: jelenleg hat iskolában van úttörő természetjáró­szakkör. A további előrelépés érdekében 35 pedagógus vé­gezte el a szakkörvezetői tan­folyamot, így a mostani tanév újabb eredményeket hozhat. Megyénk természetbarát- mozgalmát a megyeszékhely­központúság jellemzi. Ez nemcsak a taglétszám alaku­lásában, hanem a létesítmé­nyek fejlesztésében, elhelyez­kedésében is megmutatkozik. A szövetség vezetői — ha kissé megkésve is — fölis­merték ennek a fonákságát Vidéki területi szövetségek alakításával igyekeztek az arányokon változtatni. A me­gyei sporthivatallal egyetér­tésben alakultak ilyen egysé­ges ügyrend szerinti szövetsé­gek Siófokon, Nagyatádon és Marcaliban. Életrehívásuktól sokat várnak a sportág ve­zetői. A Kapos egyesület ve­zetésével működő Kaposvári Természetbarát-sportklub egyik feladata épp a vidéki szakosztályokkal való kapcso­latteremtés. A szövetség által meghirdetett »A megye leg­jobb szakosztálya-« verseny­ben egyelőre a kaposváriak játsszák a főszerepet. Somogy turistaút-hálózatá- nak hossza meghaladja a 300 .kilométert. Valamennyi sza­kasz jelzésekkel van ellátva. A »Túrák Somogybán« és a most induló »Kaposvár tu­ristája« mozgalom résztvevői szép tájakon barangolhatnak. A felsoroltak mellett újabban kisebb turistaház várja túrá­zókat a Csepegő-kőnél is, és időszakosan a görgényi va­dászház is rendelkezésükre áll. A somogyi turisták már nemcsak a megye, hanem az ország határain túlra is el­juthatnak. A szövetség meg­bízásából a Zselic egyesület szervez rendszeresen külföldi túrákat A fejlődés ellenére még sok a tennivaló. A szövetség most szocialista szerződések­kel kívánja szorosabbra fűz­ni kapcsolatait a tömegszer­vezetekkel és néhány érde­kelt vállalattal. A nemrég el­készült új nyomvonalon futó 14 kilométer hosszú, piros ka­posvári túristakörút sikerén felbuzdulva hozzálátnak a megye turistaútjainak felújí­tásához. Az aktívák számá­nak növelése érdekében leve­lező túravezetői tanfolyamot szerveznek. Olyan kiadvány is készül, amely tanácsokat nyújt a természetjáró műsza­ki létesítmények építéséhez. Szerepel az elképzelések kö­zött a lakatlan és kihaszná­latlan erdészházak kulcsos turistaházzá alakítása. Ezek természetesen csak az erdé­szettel karöltve valósulhatnak meg. A megye természeti és művészettörténeti értékeinek feltárása, megóvása érdeké­ben fejlesztik a műemlékfi­gyelő szolgálatot. Bővül az aktívahálózat is. A vidéki szövetségek számára tanfolya­mokat, tájékoztató előadáso­kat szerveznek. Szerepel a tervekben a barcsi szövetség megalakítása is. A túramoto­ros, túrakerékpáros és a vízi túrázó szakosztályok megala­kítása sem hiányzik az elkép­zelések közül. SZOMBAT Kerékpár: Zselic Kupa országúti, verseny, táv 100 kilométer. Kaposvár, 13 ó. (Részletes program külön.) Kosárlabda : NB II : Táncsics SB—Sabaria, Kaposvár, Munkácsy Gimnázium, 15 óra. Női mérkőzések: K. Tanítókép­ző Főiskola—Szigetvár, Kaposvár, Tanítóképző tornaterme, 17 ó. Fo­nyód! Petőfi—Sabaria, Fonyód, szabadtéri pálya, 16 ó. Tömegsport: Nagyatád — Edzett ifjúságért tö­megsportnap (asztalitenisz, sakk, atlétika, kocogás 17 órától — gyü­lekező a sporttelepen). Kézilabda : Zamárdi Kupa női kézilabda vtl- lámtorna. Zamárdi, 14 óra. Megvei bajnokság: Szőnyi SE— Segesd, Taszár, 16 ó. Női mérkőzés: K. V. Lobogó- Marcali. Kaposvár, 16 ó. Labdarúgás : NB I: Vasas—Rákóczi. Buda­pest, Fáv utca, 14 ó. Tartalékbajnoki mérkőzés: Va­sas—Rákóczi. Budaoest, Fáy utca, 11 óra (v.: Dorozsmai). VASÁRNAP Kerékpár : Zselic Kupa kritérium verseny, Kaposvár, megyei tanácsháza kör­nyéke, 10 ó. Asztalitenisz: NB II : Kaposvári Vasas—Perbál. Kaposvár, Berzsenyi ált. isk. 9.30 óra. Teke: Nb H: Kaposvári Vasas—Beloi­annisz, Kaposvár, Vasas-pálya, 11.30 óra. Kézilabda: Megyei bajnokság: Nagyatád—K. Vasás, Nagyatád, 11.30 ó. Tab— Marcali, Tab, 11 ó. K. Gazdász— Fonyód, Kaposvár, 10.30 ó. Csurgó —Siófok, Csurgó, 11 ó. NŐI mérkőzések: Rákóczi—Bala­tonboglár, Kaposvár, 10.30 ó. Sió­fok-Csurgó, Siófok U ó. Nagy­atád—K. V. Izzó, Nagyatád, 9.30 ó. Labdarúgás : NB in : Siófoki Bányász—MÁV Nagykanizsai TE, Siófok, 14 ó (Ágoston). Kiss J. SE—Tapolcai Bauxitbányász, Tab. 14 ó (Szőke). Megyei bajnokság (valamennyi mérkőzés 14 órakor kezdődik) : Balatonboglár—Táncsics SE (Au- man), Latinca SE—Zimány (Bá­lint) , Csurgó—Somogyszob (Per- ger), Szőnyi SE—Balatonföldvár (Ducsai), Lengyeltóti—Barcs (Bu- zsáki). Nagyatád—Lakócsa (Hardi), Fonyód—Balatonlelle (jv. : Tol­nából), Kadarkút—K. Vasas (Haj­dú), Marcali—Tab (Fonódi). Országos ifjúsági mérkőzés: Rá­kóczi—SZEOL, Kaposvár, Vasas­pálya, 13 ó (Pesti). Területi bajnokságok (valameny- nyi mérkőzés 14 órakor kezdődik) : Balatoni csoport : Ordacsehi— Buzsák (Mátés), Kéthely—Balaton- berény (Harmath), Balatonendréd —Zamárdi, Balatonszárszó—Szőlős- györök (Erdélyi), Táska—Siófoki MEDOSZ (Feri), Kötcse—Balaton- szemes (Király), öreglak—Nagy- berény (Halász), Balatoni enyves— Karád (Bakonyi). Dráva csoport : Péterhida—Sza­bás (Horváth E.), Nemesvid—So- mogytarnóca (Borsód!), Babócsa— Felsőbogát (Horváth J.), Somogy- udvarhely—Somogyi B. SE (Gelen­csér) , Tapsony—Lábod (Magyar), Bolhás—Kutas (Ignáczy). Csoko- nyavisonta—Homokszentgyörgy (Göbölös), Nagyatád n.—Vése (Kulcsár) 10 ó. Kaposvári csoport : patalom— Böhönye (Kiss), Igái—Memye (Ke­resztes), Kiskorpád—Somogyjád (Ttosits) 11 6, Nagyberki—K. Gaz­dász (Laskai), Magyaregres— Nagybajom (Csepregi), Hetes—So- mogysárd (Fellegi), Osztopán— Mesztegnyő (Götz), K. H. Vasutas —K. V. Lobogó (Horváth). A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat fölvesz gyakorlattal és mérlegképes oklevéllel — férfi belső ellenőrt, valamint gyors- és gépírót Jelentkezés: a személyzeti osztályon, Kaposvár, Malom u, 10. sz. alatt. (16630) Kerékpárosok a Zselic Kupáért A megye kerékpársportjának legrangosabb eseménye követ­kezik a hét végén. A megyei szakszövetség első ízben irta ki a Zselic Kupát, melyet ma és holnap rendeznek meg. Az első napon országúti verseny­re kerül sor. Ennek mezőnye 13 órakor rajtol Kaposváron a Kanizsai - út és a Szent István utca sarkáról. Ugyanott lesz a cél is. Az útvonal: Kadarkút — Lábod — Nagyatád— Böhö­nye — Nagybajom — Kapos­vár. Az első beérkezőket 15.40—16 óra között várják. Az országúti versenyen együtt in­dulnak az ifjúságiak, a junio­rok és a felnőttek. Vasárnap háztömb körüli versennyel folytatódik a két­napos sorozat. Kaposváron ti­zenkét éve nem volt ilyen. A 1- körös verseny rajtja és a cél a megyei tanács előtt lesz. Tíz órakor indul a korosztá­lyonkénti mezőny a következő útvonalon: Május 1. u. — Di­mitrov u. — Beloiannisz u. — Április 4. u. — Kossuth tér — megyei tanács. Az eredmény­hirdetésre 13 órakor kerül sor, a célnál. megyei szövetség mindkét versenyágban vándorkupát alapított, s ezt végleg az nyer­heti el, aki sorrendben három­szor vagy összesen ötször dia­dalmaskodik. Élőzetes nevezé­sek máris érkeztek, de az in­dulók száma még nem végle­ges, mivel a kiírás szerint a helyszínen is lehet nevezni. A VOLÁN 13. sz. Vállalat nagyatádi üzemegysége és az 524. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szervezésében 1977. novemberében gépjárművezetők részére 309. sz. gépjárművezetői és karbantartó szakmunkáéi tanfolyamot indítanak Jelentkezni a VOLÁN 13. sz. Vállalatának nagyatádi üzemegységén lehet, 1977. október 10-ig. (16609) október A várható időjárás: 1 Változóan felhős idő, az ország északi részén — néhány helyen — esővel. Többfelé megélénkülő, helyenként erős lökésekkel kísért délnyugati, nyu­gati szélre számíthatunk. Kissé melegszik az idő. SZOMBAT A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szom­baton, 17—21 tok között alákul. Malvin A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. he­ti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 11, 15, 46, 70, 83 Az október 3-án megrende­zendő tárgynyeremény-sor- soláson a 35. játékhét szelvé­nyei vesznek részt. — Az Elnöki Tanács Káro­lyi Mihályné Andrássy Ka­tinkának több évtizedes ki­emelkedő közéleti tevékeny­sége elismeréseként a Magyar Népköztársaság babérkoszo­rúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Szedik Szabolcs „aranyál“ Jól halad Szabolcs »ara­nyának«, a téli almának be­takarítása: 152 ezer ember szorgoskodik az almáskertek­ben. A százezer mezőgazda- sági dolgozót 47 ezer iskolai tanuló és 4 ezer budapesti, illetve debreceni egyetemista . segíti. A szervezett munka eredményeként a hét köze­péig mintegy 35—36 ezer va- "on almát szedtek le. A tsz- / ekben már 15 600, az állami gazdaságokban 5 ezer, a ház­tájiban 15 ezer Vagonnal ta­karítottak be. 100 évvel ezelőtt, 1877. október l-én született — és 1929 áprilisában halt meg — Erdélyi Mór szindikalista szo­ciáldemokrata politikus, a szo­ciáldemokrata szövetkezeti mozgalom egyik megalapítója. Felsőkereskedelmi iskolai ta­nulmányait egy év után meg­szakította, nyomdász lett, majd a szövetkezeti politikával kez­dett foglalkozni. 1904-ben több társával együtt megalapította az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetei, s ennek csakhamar vezérigazgatója lett. Károlyi Mihály kormányában — 1918 őszén — közélelmezési kor­mánybiztos, majd államtitkár lett; a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltása után közellá­tási népbiztos. A Tanácsköz­társaság vérbefojtását köve­tően a Peidl Gyula által meg­alakított úgynevezett szakszer­vezeti kormányban szintén közélelmezési államtitkári funkciót töltött be. Bár a szo­ciáldemokrácia jobboldali szár­nyához tartozott, emigrálni kényszerült. Hosszabb ideig Bécsben élt, ahonnan 1928-bap tért haza, s ismét a szövetke­zeti mozgalom élére állt. Sok közgazdasági cikke jelent meg szakfolyóiratokban. Kitüntetés 2 Tungsramnak Belgrádban ünnepélyesen kiosztották az Arany Mercur díjat, amelyet vállalatok, or­szágos és nemzetközi intéz­mények, valamint magánsze­mélyek kapnak meg a terme­lés fejlesztéséhén és a zetközi gazdasági kapcsolatok bővítésében elért kiváló ered­ményeikért. A nemzetközi zsűri az idén 39 ország 107 vállalatát — köztük a magyar Tungsram Műveket — tüntet­te ki e díjjal. Emberfej nagyságúra nőtt Ónodi Imréné győrszentiváni la­kos kertjében a paprika. Az óriás termés csaknem másfél kilogrammot nyom. (MTI-fotó — Matusz Károly felv. — KS) — Csontozóversenyt rendez­tek tegnap a Kaposvárt Hús­kombinátban, az üzemi KISZ- bizottság szervezésében. A fiatal szakmunkások az or­szágos döntőbe jutás jogáért versengtek. — Fölrobbant a levegőben — 55 másodperccel a kilövés után — a floridai Cape Cana­veralban egy távközlési mű­holdat szállító Atlas Centaur rakéta. A hiba okát — a NASA szóvivője szerint — még nem tisztázták. — Folyamatosan gyarapo­dik a közművelődési könyv­tárak állománya: az ellátó vállalat tavaly már 154,5 mil­lió forint értékű könyvet szál­lított a könyvtáraknak, míg 1955-ben csupán 18 millió fo­rintnyi forgalmat bonyolított le. . A mai ügyeletes: Nagy Ienő Telefon: 11-510, este 6-ig. — Szófiában véget ért a szocialista országok pártki­adóinak főszerkesztői tanács­kozása. A kétnapos értekezle­ten nyolc szocialista ország — köztük hazánk — főszerkesz­tői vettek részt. — Hangversenyt tartottak tegnap — a zenei világnap előestéjén — a kaposvári ze­neiskolában. A koncerten közreműködtek az iskola ta­nárai, a Barokk együttes és a kaposvári fúvósötös. — 500-ról 800 forintra emelték az idén a mákgubó mázsánkénti átvételi árát. Ennek nyomán számottevően nőtt a felvásárlás, különösen a háztáji termésből. — Kereskedelmi napokat tartanak tegnaptól Marcali­ban. Október 20-ig több áru­bemutatót és kiállítást is ren­deznek. — Jó volt az idei csipke­bogyótermés: a Herbáriánál a begyűjtött mennyiség meg­haladja a 100 vagont. Ez 40 százalékkal több a tavalyinál.

Next

/
Thumbnails
Contents