Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-06 / 235. szám

ÁRAD Kisfaludy Károly, amikor •►nemzeti nagylétünk temető- ■ je« fölött merengett, nem sejthette, hogy új »gyászte­reket« jelölt ki népe számá­ra a történelem. És ezek kö­zött is a temetők temetője Arad, mert ott nemcsak már­tír férfiakat, szabadsághősö­ket temettek, hanem egy korszaknak, a magyarok tör­ténelmének egyik legígérete­sebb korszakának is megás­ták a sírját. Ez a korszak tu­lajdonképpen Martinovitsék félszeg, jakobinusálmával kezdődött, az irodalmi és po­litikai üstökösöket felröppen­ik reformcsatározásokkal folytatódott, zenitjét érte el jt849 tavaszán, majd elbukott Világosnál és eltemettetett Aradon. Az ország színe-virága — fizikai és szellemi értelemben egyaránt — pusztult el a szabadságharcban, de Aradon a polgári forradalmi eszme teljes megvalósulásának re­ménye is sírba szállt. Azután csak kényszerű félmegoldások következhettek: függetlenség helyett félrabság, gyökeres polgári átalakulás helyett fe- událkapitalizmus. Kikre uszította hát vér­ebét a Szentszövetség anak­ronisztikus bástyáit toldozó- foldozó császári ' reakció? Zömmel nemesi, sőt főnemesi családok fiai az aradi vér­tanúk, akik még ráadásul a császári seregben nevelődtek tisztekké, származásuk, ne­veltetésük, esküjük ezer szál­lal kötötte őket a Habsburg- házhoz, s ők a döntő pilla­natban habozás nélkül szag­gatták szét ezeket a kötelé­keket. Határozottan és vég­legesen a szabadság, a pol­gári forradalom mellé álltak. A vörös sapkások körülrajon­gott, legendás vezére, Dam­janich János is császári tiszt volt (a hadbírósági tárgyalá­sén következetesen kapitány úrnak szólították, ezzel is hangsúlyozva, hogy közönsé­ges lázadónak, esküszegőnek minősül), Kiss Ernő dúsgaz­dag földbirtokos, Dessewffy Arisztid sárosi nemes, gróf Vécsey és gróf Leiningen Westerburg Károly (Viktória angol királynő rokona) arisz­tokraták. De mivel feudális és császárhű családi hagyo­mányaikat megtagadták, nem számíthattak kegyelemre. Haynau lesújtott. Bitóval, »őrtűzzel. És velük, a dicső tábornokokkal temették el a reformkor és a szabadság- harc vezető rétegének, a kö- zépbirtokos nemességnek két­ségtelenül haladó, nemzet­mentő törekvéseit is. Itt (jel­képesen értve) meghalt a Kazinczy, a Kölcsey, a Szé­chenyi, a Wesselényi, a Bat­thyányi típusú magyar ne­mes, Arad után — néhány »fehér hollótól« eltekintve — Tisza Istvánok, Bánfyak, Horthy Miklósok léptek a történelem porondjára, az említett osztály képviselői­ként. De az ő ajkukon már hamisan hangzott Kölcsey Himnusza, Vörösmarty Szó­zata, Széchenyi indázó kör­mondata, Kossuth szónoklata és az aradi vértanúk búcsú­üzenete. Október 6-a tragikus ün­nep. Százhuszonnyolc éve öl­ték meg a szabadság tábor­nokait. Szapudi András Ősi trák leletek Burgasz mellett trák erő­dítményt tártak föl, s ott az időszámítás előtti IV.—III. századból származó bronz pe­csétgyűrű került elő. Díszíté­se görög művész munkája, aki lobogó farkú lovat és fát vé­sett a gyűrűre. Ez a trák lo­vasisten képi ábrázolásának első nyoma. Ilyen lovasábrá- ' zolás a trák leletek közt is található, azokon azonban hi­ányzik a fa. A Sumen megyei Kis falu közelében előkerült, s az I— III. századból — Vespasianus, illetve Caracalla idejéből — származó római ezüst pénzér­mék között különléges ritka-' ságoik, úgynevezett posztu­musz pénzek vannak, Septi- mius Severus és Antonius Pi- 1K nevével. A megyehatáron túl Egy s® Tisza A folyó a kövér embe­rek kényelmességével bal­lag medrében. Hídjáról rá­látni egy horgász tar fejére. A vízben — kétméternyire a parttól — törmelékkő-sziget húzódik, azon ácsorog. Ho­gyan került oda, nem tudni. Palló nem vezet át az- egy­személyes szigetre. Mozgásá­ban olyan ez a folyó, mintha élőlény lenne. Néma tanúja egy város kilenc évszázadá­nak ... Bal oldalon zöld kontyú fák kis erdeje húzódik. Haj­danában mocsaras terület le­hetett, erről árulkodik a nö­vényzet. Mára beépítették egy részét: zsivaly adja tud- tul, hogy »nagyüzem« van a tiszaligeti sportkombinátban. Kicsit arrább, az útról belát­ni a Touring Hotelig. Buda­pesttől száz kilométernyire vagyunk. A város lakói némi joggal, s öntudatosan vall­ják: Szolnok az ország köze­pén található. Nevét egy 1075-ös okiratban Zounokként találhatjuk. Ezt a szót egyes névtörténészek a szláv szol- nyik* szóból vezették le, mondva, hogy sótisztet vagy sólerakó helyet jelöl. Csak­hogy a Szolnok személynév­ként már a Gellert püspök erőszakos haláláról tudósító okmányban is szerepel... Kilencszáz évéből csak né­hány adatot és eseményt ra­gadunk ki, érdekességszinten. A török időkig a történelem, voltaképpen szinte kikerülte, csendesen fejlődhetett. Uj vár épült 1550-től a török ellen, ez volt az ország egyik leg­szilárdabb erődítménye. 1552- ben mégis rövid idő alatt került az ellenség kezére. Védői — nagyrészt spanyolok, németek — feladták, s a ma­gyar kapitány maroknyi haj­dúival állt ellent, amíg Ali pasa serege le nem kaszabol­ta vagy rabul nem ejtette őket. A Rákóczi-szabadságharc idején többször cserélt gaz­dát. Ilyenkor rendszeresen fölégették. 1848/49-ben is az események középpontja egy- egy alkalommal. Kossuth hí­res beszédet tartott itt. Per- czel kiverte az osztrákokat. Csak érdekesség: akkor már — Na! Még csak ez hiány- zott a mai napból! A lánc­szakadás. — »Országúton akar hálni? Riga motorral kell járni!« — A jó öreg Sandró bácsi... Talán ma is elzengte volna, kissé éneklő- sen gyerekes hangsúllyal a csúfolódó reklámrigmust, ha nyújtom a kezemet neki. Pe­dig tudja ő is, hogy nem rosszak ezek a járgányok, másképp nem vett volna is­mét Rigát, miután az előzőn átment a kamion: , Lehet, hogy a sors vert meg, amiért éppen csak biccentettem fe­lé, mintha mindkét kezem­mel valami fontosat keres­nék a zsebemben. Pedig sze­gény, ő igazán nem tehet arról, hogy már akkor nem volt egy fél mosolyra való kedvem, amikor a lecsenge- tést vártuk. Még hiányzott vagy öt perc, a többiek már kapkodva öltözködtek, hogy a műszak végi jelzés már a porta közelében érje őket. Én meg csak tétován rakos­gattam a szerszámokat, tö- rülgettem a gépet. Jocó már átöltözve szorongatta a tás­káját, amikor én még min­dig ott tébláboltam a mű­helyben. Nem is állta meg szó nélkül: — Mi az? Itt akarod tölteni a szombat délutánt? Nem volt elég egész héten? Nem válaszoltam. Amikor a portához értem, már csak gyéren szállingóztunk. Sand­ró bácsi ott állt, fakókék kö­penye megfeszült hegyes kis pocakján. Rangja tudatában fogadta a búcsúkőszönésekat. A legtöbben kezet is nyúj­város partján vasút volt itt, a mai nagy csomópont szerény elődje, a Budapest—Szolnok vasútvo­nal állomása. Kossuth az in- dóházban aludt egy éjszaka. 1876-ban megyeközpont lett, megépült a megyeháza eklek­tikus épülete. Sokfelé indulna a láb. Valóban van mit néznie az idegennek ebben a Tisza-parti városban, mely ipari bázis. Legnagyobb foglalkoztató­helye a Nagy-alföldi Kőolaj- és Földgáz Kutató és Feltáró Üzem, hétezer szolnoki em­ber talál itt munkát. Beszéltünk már a tekinté­lyessé hízott pályaudvarról, mely 1975-ben kapott új épü­letet. Somogyi szemnek ked­ves a jubileumi emlékmű, melyet az itteniek Tanúhegy­nek emlegetnek. Egyik alkotó­ja, Kampis Miklós, kaposvá­ri. Pályázatot nyertek Gyur- csek Ferenccel, így készülhe­tett el az emlékmű, mely ré­tegesen épült, rétegein a vá­ros történelmének reliefjei­vel. Szovjet tv-est SZATMÁRI MŰEMLÉK A Szovjet Televízió estje címmel érdekes összeállítást tűz műsorra október 11-én a Magyar Tv. A nézők helyszíni közvetítésben lehetnek tanúi egy nagyszabású lávakitörés­nek: amelyet A tűz lábánál címmel mutatnak be. Az est következő filmje a Szovjet­unió X. ötéves tervének fel­adatairól, teljesítéséről tájé­koztat. Ezután a Moszkva az olimpia előtt című film is­mertet meg a város neveze­tességeivel, műemlékeivel. Képeket villant föl neves sportolók edzéséről, akik ké­szülnek az 1980-as olimpiai játékokra. Az est fő műsorában Tolsz­toj Golgota című regénytri­lógiájának első kötétéből ké­szült négyrészes sorozat első epizódját láthatjuk. (A soro­zat további epizódjaiból min­den héten egyet mutat be a televízió.) A Szovjet Tv estje a le- ningrádi Musieh Hall műso­rából készített összeállítással ér véget. Az est háziasszonya Szvetlána Zsilcova a moszk­vai és Kertész Zsuzsa a Ma­gyar Tv bemondója lesz. A Nyírség, hazánk legkeletibb része sok érdekességgel várja látogatóit. A népi építészet remekeinek megőrzésére nagy gonddal vigyáz az Országos Műemlék Felügyelőség. A tur- istvándi népi ipar műemléke a múlt században épült vízi­malom. Mit tehet a nyelvtanár? Van még egy somogyi vonatkozású szobruk a szol­nokiaknak: B encsik István­nak, a nagyatádi szobrászte­lep kulcsemberének egyik műve, az Ülő nő. Hogy a so­mogyi vendégnek a város víz­tornyáról a siófoki jut az eszébe, az már lehet a vélet­len műve is. Noha Szolnok tartogat épü­letmeglepetéseket régebbi időkből is, úgy tetszik, mint­ha ez a kilencszáz éves vá­ros nagyon fiatal lenne. Épül­nek a modern lakóházak, és városrészek »cserélődnek ki« Mi marad majd a régiből? Az említett megyei tanácsi épület bizonyára. A városi tanács és a mellette álló klasszicista stílusidőkre em­lékeztető múzeum-könyvtár is. A Beloiannisz út eklekti­kus, szecessziós homlokzatú házai. Mindezt azonban túlnövi a mai Szolnok. A széles, nagy házak, a toronyépület, a be­lül régies, kívül modem homlokzatú színház. Széles úton haladnak a járművek. Az esti fények megmossák magukat a gyors eső nyomai­ban. L. L. Jaerla“ azt jelenti : köszönöm — Hányán voltatok már külföldön? A kicsinyek szerényen, a hetedikesek, nyolcadikosok leplezetlen büszkeséggel nyújtogatják kezüket. Edit ráadásul néhány mongol szót is felidéz, félreérthetetlen bi­zonyságául annak, hogy ma­radandó emlékeket őriz a jurták, a juhok és Szuhe Bá­tor országáról. »Baerla« azt jelenti: köszönöm. A »szem- bejno« és a »paeria« üdvözlési formák, az előbbi találkozás­kor, az utóbbi búcsúzáskor. Zsolt csehszlovákiai, lengyel- országi sikerélményeit eleve­níti föl. A dobre«, a »voda«, a »mleko« szavakat orosz nyelvismerete segítségével ér­tette meg, s létrehozta a maj- I dán tudományosan is bizonyi- " tandó hipotézist: a cseh és a lengyel nyelv hasonlít az oroszra. Egy másik fiúcska kényelmetlenül fészkelődik; tervezett közel-keleti kutatá­saihoz hasznos lenne elsajátí­tani az orosz, az angol, az arab és a latin nyelvet. A ne­gyedikes Kati vágyálma, hogy láthassa — éjszakai felnyitás közben — Schmidt hadnagy hídját Leningrádban. A nyol­cadikos Norbert már tudato­san készül a jövő nyári moszkvai útra tanáraival és kéttucat diáktársával együtt. Papírt, vasat gyűjtenek, a nyelvtanulásban is nagyobb sebességre kapcsoltak. E mbersics Imre igazgató szavaiból fény derül arra, ho­gyan válhatott közüggyé a nyelvoktatás a kaposvári Kis­faludy utcai általános iskolá­ban. — Hogy a külföld iránti nyitottság, a nemzetköziség érzése volt-e előbb, vagy a nyelvek iránti vonzalom, ez a tyúk és a tojás dilemmája. Mindenesetre a gyerekek által megtalált szovjet katonasírt, a hősi halált halt katona édes­anyjának iskolánkban tett lá­togatása, a szovjet diákokkal váltott évi több ezer levél ki­törölhetetlen nyomokat ha­gyott a tanulókban. Egyre gyakrabban fejezik ki azt a szándékukat, hogy szoros ba­ráti kapcsolatokat tarthassa­nak fenn a Szovjetunió vagy más ország egyik iskolájával. Kapóra jött, hogy egy nemré­giben nálunk járt olsztyni kül­Láncszakadás tottak neki. Én meg csak mormogtam valamit. Még biztosan szóvá teszi, amilyen érzékeny lelkű. Amúgy szépen kifényese­dett az idő erre a hétvégére. Akkora a forgalom, hogy ^az ember feje megdagad a zaj­tól. Meg a mocskos gáz! Ezt a Trabantot is hogyan állí­tották be! Okádja a fekete füstöt. Na, apám is kiért már a birtokára. Ott áll a kis trabcsi a diófa alatt. Olyan boldog azzal a darab földdel. Szinte irigylem az örömét. Nem a frissen tele­pített szőlőt meg a néhány gyümölcsfát, a fenének kel­lene, hanem a gyerekes ra­jongását, amely betölti az egész életét. Persze, ez ön­magában nem lenne baj. Mindenki úgy örül az élet­nek, ahogyan tud. Csak azt ne kívánná, hogy én is vele lelkendezzem. Világosan megmondtam három eszten­deje is, amikor ünnepélyesen bejelentette a régóta terve­zett vásárlást, hogy engem nem érdekel a »hegy«, nem szándékozom gazdálkodással eltölteni a szabad időmet. Akkor fensőséges mosollyal legyintett: gyerek vagy te még, nem érzed, mit jelent földet birtokolni. És ter­meszteni! Látni a munkám gyümölcsét! — Persze, meg trágyát cipelni, permetező gép alatt görnyedni, kajMl- ni, és az istent kérni kedve­ző időjárásért. — Nem tö­rődött a szavaimmal. Anya is csitította: — Hagyd, majd eléri azt a kort, és akkor másként vélekedik. — Hát, ha arra gondolt, hogy átlé­pem a felnőttkor küszöbét, az már jó fél esztendővel ez­előtt megtörtént. De az eszem csak nem jött meg, ahogy apám szomorú szívvel megállapította. Persze, azért nem mondott le arról, hogy engem is be­oltson. A hét elején már el­kezdi, mintegy magának, rendszerint a vacsoránál: — A hét végén elmegyünk a szőlőbe. — És sorolja, mit kell csinálni. Most például pincét váj a hegyoldalba. Egyedül. Néha egy-egy ba­rátja segít neki. Vagy a be­osztottja az osztályról. Nap­hosszat faragja, talicskázza a földet. Kétszer én is be­szálltam. Jó, többször is ki­mehetnék, az időmből futná, de akkor meg természetes­nek tartaná, hogy minden szabad időmet ott töltsem. Én meg erre nem adom a fe­jem. inkább elköltözöm ha­zulról. — Nem érdekel. Érti? Nem ér-de-kel! — Ma délben is fölment a pumpa, nem mon­dom, elég hangos voltam. De már nem bírom! Mi a fené­nek kell egy vállalati osz­tályvezetőnek a földet túrni? Persze, most ez olyan menő szórakozás. Mondtam - is. — Te ezt nem érted. A mozgás! A tiszta levegő! Meg persze a termés is. A föld haszna. Érték. És én állítom elő! — Ügy látszik, a vállalatnál nem nagyon látja napi nyolc órájának a hasznát. — Na, ezzel azután végképp betet­tem a kaput. Hülyeség volt, tudom. De már bosszantott, hogy anyát el kellene vinni a gerincbajával meleg für­dőre, ott az a Trabant, de arra soha nem jut idő ! Meg egy ócska külföldi kirándu­lásra se, pedig magam is föl­ajánlottam némi hozzájáru­lást egy jugoszláviai túrához. — A, mit gondolsz, ezt az új telepítést meg kell védeni, hogyan hagyhatnánk itt? — És ez így lesz most már min­den évben. Szóval, szép egy szombat délután! Csodálatos az idő, mindenki rohan valahova, én meg itt vagyok, és nem tu­dom, mit kezdjek magam­mal. Jó, most hazatolom ezt a vacakot. Talán meg is bütykölöm még ma. Vagy mit tudom én! A Sári — úgy látszik — végképp palira vett, mert letagadtatta ma­gát a telefonban. A Ferkót sem találtam otthon. Lenne még a Csaba, de valószínű, ö is elhúzta valahova a csí­kot. El kellett volna utazni a csapattal. A, a műhelyben balhéznak, ha egy órával előbb elkéretőzünk. — Haza, magnózni... Ahhoz is han­gulat kellene. Az meg nincs. Hiánycikk. Valami mást ki­találni. Mozi? Talán valaki­vel összeakadok. Azután megiszunk egy-két üveg sört valahol. Majd csak elmegy ez az áldott szép szombat délután. Paál László döttség ajánlotta fel ilyen kapcsolat létesítését, s majd másfelé is körülnézünk. Hogy a nyelvi érdeklődés mennyire nem »önmagáért« való, milyen erősen kapcsolódik a más né­pek iránti vonzalommal, arról magam is gyakorta meggyő­ződhetek földrajzóráimon. Az alig tízéves, negyedikes Katiban élete rhegrázó ku­darca idézte elő a vágyat, hogy nyelvtanár legyen. Ré­gész szeretett volna lenni, ám ásója a háztáji kiskertben csak gyökérbe vagy vakond­túrásba akadt, nem avar kori sírba vagy török fürdőbe. S nyelvtanárának hatása sokkal ellenállhatatlanabb volt, mint a leletekről való ábrándozás. Néhány társában a szovjet gyermeklapok szines rajzai, ti­tokzatos mesefigurái váltották ki a belső kényszert, hogy a versikéket, meséket, kis törté­neteket lefordítsák. Némelye­ket az serkent, hogy nyáron a Balatonnál német vendé­gekkel cseveghettek oroszul, s a nagy alkalom megismét­lődésére várnak. Sokféle hát az összetevő, csakhogy mind egyetlen eredőhöz vezet: a pedagógus személyéhez. A hetedikesek még egy ki­csit álmosak, ahogy a hét első óráján lenni szokott. Az énekszó bizonyára segít. Az alaphangokat a nyelvi labora­tórium magnetofonja adja meg, az alaphangulatot Szabó Gézáné nyelvtanár mosolya. Az első néhány hangot még bizonytalanul suttogva, dú- dolgatva ízlelgetik a nebulók, majd fokozatosan emelkedik a hangerő. Nehéz lenne eldönte­ni, vajon a muzsika, a zenei hang titokzatossága a nagyobb lelkesítő erő, vagy az orosz szöveg .rejtélyessége. Mind­egy. A lényeg: a tanárra fi­gyelő, néhol nevető, néhol be­felé néző szemek. Példamondatok, egy-egy is­meretlen szóval. A felélénkült diákok rendre kitalálják, »ki­következtetik« jelentésüket. Nehéz megszokni, hogy a kérdéseket, válaszokat a hát­térből zsolozsmára hasonló mormolás kíséri, ám ennek oka nem fegyelmezetlenség. A programozott oktatás csopor­tos gyakorlást kíván, a »több- szólamúság« kellemetlenségé­vel jár. A tanárnő úgy igazo­dik el a csoportok és a tech­nikai eszközök labirintusában, mintha -»beleszületett« volna. Pedig csak gyakorlata, s min­denekelőtt lelkesedése szolgál Ariadne-fonalul. — A szavak alaposan be­lém rögződtek — örvendezik egy kislány az óra végén. S bizonyítékul csomagolás köz­ben orosz nyelvű dalra gyújt társnőivel együtt. Az igazgatónak elégedettnek kellene lennie, mégsem az. — Egyre több szülő keres föl bennünket, hogy gyerme­két nyelvi tanfolyamra íras­sa be. Félek, hamarosan több lesz az eszkimó, mint a fóka. U A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents