Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-29 / 255. szám

Vevő a pult mögött A becsüs Bármily furcsa, de a be­csüs légfontosabb »munkaesz­köze« a kirakat: az árak és a divat figyelemmel kísérése. Legalábbis ezt vallja Ferencz Gyula, a Bizományi Áruház Vállalat kaposvári boltjának egyik becsüse. Ugyancsak rit­ka foglalkozás ez, s ha évente összejönnek továbbképzésre az ország minden tájáról. egy kis teremben is elférnek. Kényes munkát végeznek: emberekkel és pénzzel bán­nak. Sőt: emberi gondokkal is gyakran találkoznak,- ame­lyeket tapintatosan kell meg­oldaniuk. Gyakori, hogy vala­ki kénytelen megválni egy szívéhez nőtt darabtól: régi asztalkától, kedves porcelán­figurától, a lakás egyik dí­széül szolgáló szamovártól. Ráérez-e a becsüs, hogy a tu­lajdonos fájó szívvel válik meg ezektől? Ez is a munká­jukhoz tartozik. Mert kevés az olyan jó ke­délyű eladó — a Bizományi Áruházban az eladók a pult előtt állnak, s nem a pult mögött —, mint az a hölgy, aki ottjártunkkor »szabadult meg« különböző ruhaneműk­től. — Megnőttek a lányaim — mondta Varró Andrásáé, aki egy bőröndre való »cuccot« pakolt ki —, nem tudok mit csinálni a tinédzserek holmi­jával. Helyet foglalnak, s az értük kapott pénz is számít. — Zöld, hosszú ujjú, puló­ver, kockás női félkabát, pi­ros női kardigán — hallatszik a becsüs hangja, aki minden darabot alaposan megnéz: kopott-e, mosott-e, divatos-e. Majd: — ötvenkettő forint, hetven forintot tudunk adni, ez is hetven .. Az apró boltban — ha nyolc —tíz eladó áll sorban, már nem férnek a helyiségbe — a falakon prospektusok. Rádiók­ról, színes televíziókról, szá­mológépekről. És egy csipke- fürdőruhába bújtatott, csinos, jó alakú ifjú hölgyről, aki nyilvánvalóan nem az üzlet­menet szoros tartozéka. Nem úgy, mint az a fiatalember, aki láthatólag nem először ... piros női kardigán ... van ebben a boltban, és aki­nek fölösleges lett volna meg­kérdezni a nevét, valószínűleg nem mondja meg. Vadonatúj bakancsokat hozott, olyanokat, amelyeket a munkaruha tarto­zékaként kapnak. — Inkább dolgoznak torna­cipőben az öntödében — mondja Ferencz Gyula rosz- szalló hangon. Harminckét éves, de már csaknem 10 éve becsüs Kapos­váron. Megítélni egy kínált dolog értékét, miután eldőlt, hogy egyáltalán megveszik-e: fontos tantárgy volt annak idején, amikor elvégezte a munkájához szükséges tanfo­lyamot. Állandóan visszatérő kérdése az érdeklődőkhöz: modern, divatos dologról van-e szó? Egy férfi: — A kombinált bútoromat szeretném eladni. Üjat ve­szek. Ha kell, elviszem kocsi­val, hogy meg tudja becsülni az értékét: — Általában nem veszünk kombinált bútort, csak a Mo­hács-típusút. Azért felírja a naptárba: szombaton délben, bútor. — Két dologra mindig gon­dolni kell — mondja. — Az eladhatóságra, és arra, hogy az eladó elégedett legyen. Érdekes és értékes tanul­mányt írt a közelmúltban a megye egyik legnevezetesebb védet* területének, a barcsi osboró kasnak madárvilágáról Horváth Ferenc, Somogy me­gye természetvédelmi felügye­lője. A tájvédelmi körzet nyu­galma nagyszerű életteret kí­nál nemcsak az itt élő és köl­tő madaraknak, hanem az át­vonulok népes és néha csak nagy ritkán látható csapatai­nak is. A három éve védett, több mint 3400 hektáros területen ragadozó, énekes — és vízi- madarak egyaránt élnek. Ezért a tájvédelirhi körzet rendelte­tésének meghatározásában többek között azt is megfo­galmazták, hogy biztosítani kell itt a madarak háborítat­lan fészkelését, a vonulás za­vartalanságát. Az eddigi megfigyelések szerint — olvasható a tanul­mányban — csaknem 120 ma­dárfaj él, illetve fordul meg az ősborókásban, ebből 80 faj a tájvédelmi körzet határain belük A Nagyberék, a Débe- rek, a Csikota, a Tiva-patak, a Totyogó, a Nagyszálas-tó, a halastavak, a Dráva holt ágai és a Vörös-part: megannyi madárparadicsoom. Nyilván jól érzi magát itt a hatalmas réti sas is. A megfigyelők sze­rint, ha megjelenik a láp fö­lött, eltűnik minden madár, csend borul a környékre. A múlt évben elpusztult két fió­kája: valószínűleg mérgezett húst vitt az anyamadár a fé­szekbe. Az idős emberek sze­0 Somogy! Néplop rint emberemlékezet óta sa­sok tanyája volt ez a terület. Rendszeresen látható itt ha­lászsas, s a nagyon ritka ka­basólyom is. A tavaszi költö­zőmadarakkal jön a kerecsen" sólyom, itt marad egész nyá­ron. Rendszeresen költ a terüle­ten a fekete gólya. Alig két hónapja egy csaknem 70 ma­dárból álló csapatot figyeltek meg: innen indultak Dél-Af­rikába. Ami valóban nagyon ritka, s hovatovább már csak a nó­tákban szerepel, a »daruma- dár-o. A tavaszi vonulás ide­jén figyelték meg ezeket utol­jára a tájvédelmi körzetben: a csendes zsombékosokban pi­hennek néhány napot. A hangulatról az énekesma­darak gondoskodnak. Számta­lan fajuk él a környéken. Ősszel ‘hatalmas tömegben le­pik el a környéket az észak­ról érkező »dalnokok«. Né­hány madárfaj csak azért ke­resi fel a tájvédelmi körzet területét, hogy itt költsön. S minthogy a szakemberele sze­rint a madarak igazi otthona ott van, ahol fiókáikat fölne­velik, elmondhatjuk, hogy a védettségnek köszönhetően egyre több madárfaj van ott­hon a barcsi ősborókásban. Többek között ez a körül­mény is indokolja, hogy a tá­volabbi tervek között a rigóci halastavak védetté ' nyilvání­tása is szerepel. A jelenleg még gazdaságilag hasznosított 71 hektáros területet ismét el- láposítják, újabb otthont ad­va ezzel a madarak máshon­nan kiszoruló seregének. Madarak as ősborókásban Amit kínálnak, azt vagy bizo­mányba vesszük, s ha nálunk megveszik, akkor fizetünk, vagy azonnal megkapja a pénzt az ügyfelünk. — Nehéz az emberekkel bánni? — Nem. Nagyon ritka az, hogy valaki hangosabb szóval jelezné elégedetlenségét. Könnyű nekik is belátni és el­fogadni: mit ér nekünk a meg­vett holmi. Persze az is elő­fordul, hogy ránk akarnak va­lamit sózni. Némi mesterke­déssel, vagy azzal, hogy kije­lentik: ismerjük egymást. Mert már találkoztunk az ut­cán.. . — Mi volt az a legnagyobb összeg, amelyet ■ kifizettek a becslése alapján? — Nem emlékszem pontosan az összegre, de bútorért húsz­ezer forint körül fizettünk. Félbeszakítják a beszélge­tést. — Főnök úr — a csendes hang egy idősebb asszonyé. — Pizsama. Csíkos... A becsüs megfogja »az árut«; — Ötvenkét forintot tudunk érte adni. — ötvenkettőt? Nem lehet­ne többet? — Nem, többet nem lehet. — Hát akkor jó... Legyen ötvenkettő. Mészáros Attila Egy korszerű gondolat M it tudunk a Vöröske­resztről? Mit tudunk a Magyar Vöröskereszt­ről, amely most tartja ötödik országos kongresszusát? Sokan jól ismerik kiterjedt és sok­oldalú munkáját, valamilyen formában netán részt is vesz­nek benne, mások — ugyan­csak nem kevesen — legföl­jebb annyit sejtenek, hogy szervezi a véradást és ka­tasztrófák esetén a nemzetközi segítő akciókat. Akik a hábo­rús időkre emlékeznek, talán jobban ismerik a Vöröskereszt hagyományos tevékenységét, de szerencsére a világ nagy részén és nálunk is hosszú ide­je béke van, halványul az ef­fajta emlékezet. Pedig a Vöröskereszt él, fel­adatai bővülnek, gazdagabbá válnak, és nemcsak azt igény­li, hogy mindenki tudjon róla, hanem azt is, hogy a lehetsé­ges változatos formákban még többen kapcsolódjanak be eb­be a mélységesen emberséges mozgalomba. Igaz ugyan, hogy a szocialista társadalomban mindenfajta tevékenységnek kell, hogy legyen valamilyen emberséges célja, értelme, de vannak és lesznek feladatok, amelyeknek humanitárius tar­talma egészen sajátos, s ezek letéteményese természetesen a Vöröskereszt, Ilyen például az egészségvé­delem társadalmi feladatainak egész sora, a sürgetően idősze­rű környezetvédelem és a köz- egészségügy előmozdítása. Eb­ben a vonatkozásban elsősor­ban közvetlen lakóhelyünk és munkakörnyezetünk tisztasá­ga, higiéniája az, amivel ép­penséggel nem dicsekedhe­tünk. Vagy: családpolitikánk eredményei közismertek, fej­lődik a családvédelem, de a gyermekek, fiatalok megóvása és az öregekről való gondos­kodás terén rengeteg még az elvégezetlen dolgunk. Nem vé­letlenül említjük nyomban e helyütt azt a bizonyára sok, ám még ki Sem talált lépést, melyet az alkoholizmus és — tegyük hozzá — a vészesen terjedő dohányzás ellen ten­nünk kellene. Mindezt nem azért említjük, mintha a Vöröskeresztnek nem lennének ilyenfajta eredmé­nyei, kezdeményezései és nyil­ván további tervei is. De nem győzzük hangsúlyozni, hogy rendkívül sürgető, igen széles körű aktivitást igénylő, már- már nyomasztó feladatok ezek. És mind nagyobb jelentőségű­vé lesz a véradás, a bajban való segítségnyújtás és sok más, tipikusan vöröskeresztes munka, amelyről csak azért nem beszélünk itt bővebben, mert jóval közismertebbek, mint ami például az ifjúság- védelemmel és a higiéniával kapcsolatban napirenden van. K ívánjuk, hogy a vörös­keresztesek mostani kongresszusa — mond­hatnánk, hétköznapi munka- értekezletként — elsősorban ezeket a feladatokat segítse gyorsabb és jobb megoldáshoz. Akkor hű lesz önmagához, ah­hoz a nemes gondolathoz, mely a Vöröskereszt nevének halla­tára ma is mindenkinek az eszébe jut. Kerekasztal-bessélgetés Biztosítás a mezőgazdaságban A mezőgazdasági nagyüze­mek új biztosítási rendszerét 1976. január 1-től vezette be az Állami Biztosító. Azóta több mint másfél év telt el. A tapasztalatokról kerekasz- tal-beszélge léseket rendez­nek országszerte. Csütörtökön ilyen beszélgetés színhelye volt Kaposvár. Tor Jenő, az Állami Biztosító vezérigazga­tó-helyettese, Zakócs József főosztályvezető és dr. Rábai István, a megyei igazgatóság vezetője válaszolt a somogyi állami gazdaságok és terme­lőszövetkezetek vezetőinek kérdéseire. Tar Jenő vezérigazgató-he­lyettes vitaindítójában el­mondta: — A mezőgazdasági nagy­üzemekben végbement válto­zásokat, az új technológiák, rendszerek bevezetését a biz­tosításokban is figyelembe kellett vermi. A gazdaságok egyre inkább két-három nö­vényre szakosodnak, így az elemi csapások rendkívül sú­lyos veszteségeket okozhatnak. Az ár- és belvizek a régebbi biztosításokban nem szerepel­tek. Pontosabban az árvizek­nél a gazdaságokat ért károk­nak csupán a felét térítette meg a biztosító. A belvizek elleni védekezésként pedig a gazdaságok kiegészítő biztosí­tást köthettek — rendkívül magas biztosítási díjjal. Ezen változtatni kellett a biztosító­nak is az új módozatok be­vezetésével. A szőlőt és a gyümölcsösöket érő tavaszi fagykárok szintén gondot okoztak korábban. Ez ugyan­csak rendeződött 1976. janu­ár 1-től. A korábbi kárfelmé­rések számtalan vitára adtak okot, ezért a biztosító az új rendszer bevezetésénél a há­roméves átlagterméshez iga­zodott, de a vitás helyzetek így sem csökkentek. Hogy ez mennyire így van, azt a felszólalók is bizonyí­tották. Különösen azokban a gazdaságokban okoz gondot az ilyen kárrendezés, ahol most Költeményei — melyek Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Sándor modorában íródtak — meg is jelentek a »Szilágy­ság« című vármegyei lapban. De annak ellenére, hogy ön­képzőkör! társai között ki­emelkedően a legjobbnak szá­mított, szigorú kritikái miatt soha nem választották meg vezetőnek, pedig becsvágya szerint erősen áhított erre a rangra. Ám reá is érvényes volt Balzac híres mondása, mely szerint a kudarc csak a te­hetségteleneket töri le, míg az igazi tehetségeket a vitat­hatatlan bizonyításra sarkall­ja. Hosszú poémát írt klasszi­kus, időmértékes verseléssel : Ballada Márkó szerb király­ról. E munkájával végképp megalapozta vezérpoéta ^tekin­télyét, és a hetedik gimnáziu­mi tanévet — diákéletében először és utoljára — színje­lesen végezte. Nagy ambícióval szépiro­dalmi diáklapot indítottak »Ifjúság« elnevezéssel, ezt a lapot szinte teleírta, s a klasszikus költők hatására Múzsafynak nevezte magát. A lapot Jákó Sándor barátja lakásán szerkesztették, de ha­mar megszűnt, mert a szer­kesztésre szánt időt kártyá­zással pazarolták eL Azonban a »Szilágyság«-ba, az igazi új­ságba változatlan szorgalom­mal írta verseit, aminek kö­szönhetően elismert helyi köl­tőként tartotta számon a köz­vélemény. A felnőtt társasági élet jó benyomást keltő érde­kes alakja lett. Szombat es­ténként örömmel borozgattak vele a városka hivatalnokai, iparosai a zenés vendéglők­ben, annál is inkább, mert nemcsak az ivásban, társal­gásban bizonyult vonzónak, hanem a muzsika melletti dalolásban is. Ekkor még szép baritonja volt, hangja később vált rekedtté, suttogó- vá. Zilahra kerülése után gyor­san erősödött tovább fiziku­ma, megfórfiasodott, élénken érdeklődött a nők iránt, nem éppen sikertelenüL Érzelmileg mély nyomot hagyott benne egy Zsóka nevű helybeli úri­lányhoz fűződő plátói szerel­me, első erotikus élményeit pedig egy kötetlen felfogású szerb lánynál szerezte. Nem véletlen, hogy éppen Márkó szerb király balladája ihlette a hosszú önképzőkört poéma megírására. Mindent összevetve, cseppet sem állítható, hogy Ady End­re zilahi diákoskodásának extrém vonásai példaképül szolgálhatnának a középisko­lások számára. De igenis pél­dát lehet venni akaraterejé­ről, szorgalmáról, a komoly kötelességek iránti felelősség- tudatáról. Mert ha bohémül koosmázott is, felnőtt módjá­ra fogta fel az életet: diokos­kodásával egvidőben tanulta meg a kenyérkereső munkát Érdemjegyei alapján kiérde­melte az ösztöndíjat írásaival résziben fedezte önfenntartó költségeit amellett igen lel­kiismeretesen korrepetálta a gondjaira bízott kisdiákokat Egyike volt ezeknek a szilágy- szeéri körjegyző fia, a máso­dikos Kun Béla — a későbbi kommunista államférfi. Mivel pedig öccse, Lajos is a zilahi kollégium tanulója volt en­nek szellemi és dologi érde­keit példás testvérként visel­te a szívén. Olyan ideális bátynak bizonyult, amilyen ritkán tapasztalható még a jó fivérek között is. Kész férfiként érettségizett 1896-ban, a millennium évé­ben, Magyarország fennállá­sának ezredik évfordulóján. Ez alkalomból iskolai kirán­dulás keretében járt először Budapesten, de az utazás úgyszólván semmi nyomot nem hagyott benne. Nyugta­lan lelkű, nyugtalanító hatá­sú, nem mindennapi egyéni­sége ekkor már egész környe­zete számára nyilvánvaló volt Nehezen vált meg a felejthe­tetlen Zilahtól, s dönteni kel­lett a zsenik és átl£iemb‘«ek számára egyaránt nagy kér­désben: hogyan tovább az igazi felnőttkor felé. A botcsinálta jogász Kíméletlen választás elé került a jövőjére néző fiatal­ember. Vágyai szerint hom­lokegyenest más életre kíván­kozott, mint aminőt szülei akartak neki. Apa és anya jó előre .megérlelt óhaja volt, hogy Bandi fiúk végezze el a jogot, s ebbéli felkészültségé­vel csináljon közhivatalnoki karriert. A fiú ezzel szemben mitől sem irtózott jobban, mint a nyárspolgári kilátá­soktól. Nem hiába írta magá­ról: »Sohase elégített ki a remény, hogy mint jámbor törvényszéki bíró, vagy fő­szolgabíró békés, nyugodt éle­tet éljek — nekem izgalom, hír, dicsőség kellett.« (Folytatjuk.) tértek át az iparszerű terme­lési rendszerben való növény- termesztésre. Tegyük fel, hogy egy gazdaság ebben az évben lépett be valamelyik termelési rendszerbe. Az el­múlt három évben a kukorica átlagtermése 50 mázsa volt Most 70 mázsa lenne, de jég-, illetve viharkár érte. A biz­tosító nem a hetvenmázsás terméskilátást veszi figyelem­be, hanem a korábbi átlagot. Zakócs József főosztályvezető a panaszra válaszolva el­mondta: igyekeznek olyan megoldást keresni, amellyel orvosolni tudják ezeket a gondokat Szó esett a kalászosok és a repce tavaszi fagykár elleni biztosításáról is. Mint el­hangzott: ezek bevezetését ■»- mivel alig van rá igény — nem tervezik. <. A kéthelyi és a somogyba - bodi termelőszövetkezet veze­tői egyazon gondról szóltak. Területük olyan helyen van, amely nincs különösebben ki­téve az elemi csapásoknak. Biztosítási díjuk alacsonyabb volt. Tavaly mindkét gazda­ságot súlyos károk érték. Az idén a biztosítási díjuk több mint kétszeresére ugrott. Úgy alakult az egész, mintha nem is kaptak volna kártérítést, hisz a nagyobb biztosítási díj­jal az évek során »visszafize­tik« a kapott pénzt. A bizto­sító szakemberei elmondták: természetszerű, hogy azoknál a gazdaságoknál, amelyeknél nagyobb a veszély lehetősége, nagyobb a biztosítási díj ösz- szege is — ez üzletpolitiká­juk alapja. Egyébként döntés született arról, hogy nagy kár esetén is legföljebb két díj­osztály-emelkedés lehet a nö­vénybiztosításban, és ez mér­sékli a szélsőségeket. Ugyancsak sajátságos so­mogyi gondról szólt a Böhö- nyei Állami Gazdaság igazga­tója. Területükön nagyon 6ok vad van, így a vadkárok nagy­sága is jelentős. Tudunk ar­ról, hogy a jövő évtől a nagy­vadak okozta gépkocsikárokat átvállalja a biztosító. Miért I nem vállalja át a növények­ben okozott vadkárokat is? — kérdezte. Mint az Zakócs Jó­zsef válaszából kiderült, ez­zel nem foglalkoznak a biz­tosítónál. Részben azért, mert minden területnek megvan a vadtűrő képessége, a vadász- társaságok feladata a tervsze­rű vadgazdálkodás. Ugyanak­kor a kárfelmérés ilyen esetek­ben rendkívül nehéz, és sok vi­tára ad okot. De szólhatnánk arról is, hogy egyetlen va­dásztársaság Sem vállalná a magas biztosítási díj kifizeté­sét. A megoldást a gazdasá­goknak és a vadásztársasá­goknak , közösen kell keresni­ük, figyelembe véve a meg­levő rendelkezéseket. Végighallgatva az elhang­zott kérdéseket és válaszokat, mindenképp hasznos volt a csütörtöki kerekasztal-be- szélgetés. Most már c.sak az a kérdés, hogy a fölvetett, hosz- szabb távon megoldható gon­dokat miként orvosolja a biz­tosító. N. I.

Next

/
Thumbnails
Contents