Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-20 / 247. szám

Húszéves várostérkép Fotókiállítás a villamossági gyárban Lapterjesztési gondok Kaposváron — Nem kaptam meg tegnap a Somogyi Néplapot... Rend- szertelenül hozzák a Népsza­badságot ... Három Elet és Irodalommal adós a posta ... Ilyen panaszokat olvasni a kaposvári 1-es postahivatal vezetőjénél, de hasonlóról ér­tesült szerkesztőségünk is. Mi lehet ennek az oka? Milyen gondokkal küzd Kaposváron a hírlapkézbesítés? Erről beszél­gettünk Békefi István hivatal- vezetővel és Sárdi Andrással, a posta megyei hírlapterjeszté­si osztályának a vezetőjével. Tíz év — 340 ezer lap A múlt hónapban 890 000 na­pi- és hetilapot, folyóiratot kézbesítettek az előfizetőknek, illetve adtak el az árusok. 1967-ben ez a szám 550 000 volt. Akkor 17 ezren fizettek elő napilapra Kaposváron, most 24 ezren. Több intézkedést tettek, hogy a megnövekedett felada­tokat zökkenőmentesen tud­ják elvégezni. Korábban 22 kézbesítő hordta a lapokat, most a belterületen 38, a város külterületén pedig 7. Naponta huszonnégy helyre viszik ki reggel a postáról a lapokat a különböző körzetekbe meg a pavilonokba, trafikokba, hogy ezzel könnyítsék a kézbesítők, az árusok munkáját. Kis kézi­kocsikat, csomagtartóval ellá­tott kerékpárokat szereztek be, ez is a kézbesítők munkáját könnyíti. Régi térkép, hiányos házszámok Az intézkedések ellenére is gyakori a panasz egyes kézbe­sítők munkájával kapcsolat­ban. Előfordult a belvárosban, hogy a kézbesítő megbetege­dése miatt napokig nem kap­ták meg az előfizetők a lapo­kat, s a beállított helyettes sem végezte kifogástalanul a munkáját. Van olyan hónap, hogy emiatt húsz panaszt is kap a posta, s csaknem annyi érkezik a szerkesztőségbe is. — Nincs megfelelő várostér­kép. Amellyel jelenleg dolgo­zunk, azt húsz évvel ezelőtt készítették. Kértük a várost, hogy készíttessen új térképet — ezt meg is ígérték —, hi­szen az elmúlt években jelen­tősen fejlődött a város: új ut­cák, lakónegyedek létesültek. Nagy szükség lenne arra, hogy az új lakóházakat megfelelő számozással lássák el, legyen mindenütt olvasható lakónév­jegyzék, s olyan postaláda, amelyből illetéktelenek nem tudják kivenni a lapokat — mondják a posta vezetői. Új hírlapbolt, pavilonok Jogos igények ezek. Am ez csak egyik oldala a kézbesítői munkának. A másik sem el­hanyagolható. Az, hogy az ilyen feladatot vállalók meny­nyire tekintik lelkiismereti kötelességüknek a pontos kéz­besítést. Ezzel sincs minden rendben. — Néhány kézbesítőnek igen nagy a területe, van köz­tük olyan is, aki naponta 6— 700 lapot kézbesít. Ezeket a körzeteket hamarosan átszer­vezzük, jobban megosztjuk a munkát. Felülvizsgáljuk a lap­kézbesítők tevékenységét, £ azok helyére, akiknek mun­kájára rendszeres és gyakori a panasz, másokat állítunk Jelenleg minden körzetünkben van kézbesítő. Gondot okoz, hogy nem rendelkezünk meg­felelő tartalékkal betegség epe­iére. Gondoskodunk arról, hogy legyen legalább 2—3 tar­talék kézbesítőnk is. Elmondták, hogy Kaposvá­ron, az Ady Endre utcában még ebben az évben új hír­lapboltot nyitnak, s növelik a pavilonok számát. Terveik szerint 1978 elején a Kinizsi, valamint a Béke—Füredi la­kótömbben és a Petőfi—Béke út elágazásánál állítanak fel hírlapárusító pavilont. Átutalási betéttel A postán reggelenként a bel­ső munkát végző brigádok se­gítenek a hírlapkézbesítőknek abban, hogy a szükséges új­ságok mielőbb rendelkezésük­re álljanak, megkezdhessék munkájukat. Változatlanul nagy gond azonban az előfize­tési díj összeszedése. Reggelenként, amikor az új­ságot viszik, erre nincs idő, ezért ezt délután vagy este végzik. Több előfizetőhöz há- romszor-négyszer is kénytele­nek elmenni, mert nem talál­ják otthon, vagy más ok miatt nem kapják meg az előfizeté­si díjat. Ezért az a posta tö­rekvése, hogy ezt az összeget is OTP átutalási betéttel fizet­hessék. Ha ezt sikerülne mi­nél több előfizetőnél elérni, jelentősen könnyítenének a hírlapkézbesítők terhein. Sz. L. Együttműködés a katonafiatalokkal llunka és nevelés À katonákkal együtt dolgo­zó tsz-tagok nem »sértődtek meg« egy kis paradicsomdobá- lás láttán. Fiatalság, bolond­ság, legyintettek elnézően. Persze, addigra a kiskatonák már jó sok láda paradicsomot összeszedtek, és csak az újabb nekirugaszkodás előtt játszot­tak égy kicsit. Ezt a kedves epizódot mondta el Végh Tamás, a ku- tasi termelőszövetkezet elnö­ke. Nem ritkaság, hogy a hon­védség segít a mezőgazdasági munkában, így a szövetkezet és a nagyatádi helyőrség kap­csolata is egy a sok közül. Mégis érdemes példát venni róluk. Széli János, a tsz párt­vezetőségének titkára — ko­molyra fordítva a szót — so­rolta a közös eredményeiket, terveiket : — A párt- és a KlSZ-szer- vezetek között az együttműkö­dés bővítését tervezzük. Kö­zös taggyűléseket, pártnapokat tartanánk. A politikai kép­zésben jól segíthetjük egy­mást kölcsönös előadásokkal; ők is és mi is »szakmába vá­gó« kérdésekről készülnénk föl. A KISZ-alapszervezetekben a hazafias nevelést jól szol­gálják a laktanyalátogatások, a vitakörök. Végh Tivadar vette vissza a szót: — Persze, nem farizeusko- dunk, bevalljuk: nagy szüksé­günk van á segítő kezekre a munkában. Csak magunk nem tudnánk elvégezni ősszel a be­takarítást, ezért nagyon örül­tünk a paradicsomszedő bri­gádnak, de voltak már nálunk katonák kombájnozni is. Arra viszont büszék vagyunk, hogy nem mi mentünk »kuncsorog­ni«, hanem a honvédség kere­sett meg minket: »kell-e a munkáskéz?« Elhatároztuk: nem állunk meg ott, hogy el­Egy csehszlovák egyiptoló­gus expedíció Abu-Sirben (Kairótól délnyugatra) fölfe­dezte Hekeretnepti hercegnő, az óbirodalom V. dinasztiájá­ból származó Dzsedkar Iszeszi fáraó lányának sírját. Annak ellenére, hogy a sírt láthatóan kirabolták, a rituális temetési eszközök egy része megma­radt. Több különböző formájú miniatűr alabástrom edényt találtak (az edényeket hiera­tikus írás díszítette, mintha a fogadjuk a segítséget, és szé­pen megköszönjük. Más kap­csolatokat is keresünk, hogy az emberek tudják, kik dol­goznak értük, és a katonafia­talok is megismerjék azokat, akiknek segítenek. Kovács László őrnagy a kö­vetkezőket mondta: — Közhely ugyan, de igaz: a népgazdaság gondja az if­júság gondja is. Ezért segí­tünk szívesen a munkában. A szövetkezet fiataljai és a ka­tonafiatalok találkozása azért is jó, mert így a katonai szol­gálat ideje alatt sem szakad­nak el egymástól, nem »válik ketté« az ifjúság. Kicserélik tapasztalataikat, beszámol­nak hétköznapjaikról. — A munkán kívül más kapcsolatuk van-e a kutasiak- kal? — Van, és még másokkal is. A járási KISZ-bizottsággal együttműködve keressük a kapcsolatot a KlSZ-szerveze- tekkel, az általános iskolák­kal. A mozgalmi év elején együttműködési tervet készí­tünk, és aszerint dolgozunk. De nemcsak ilyen hivatalos formában van lehetőség köl­csönös segítségnyújtásra. A szabadságon levő katonák ott­hon megismerkednek a pilla­natnyi gondokkal, és hozzák a híreket. Ha van rá lehetőség, akkor az ilyen értesülések alapján is meg tudjuk szer­vezni az együttműködést, dol­gozunk, vagy vállaljuk egy- egy politikai vitakör vezeté­sét. — Milyen hasznuk van eb­ből? — Sokat segít minden kap­csolat a mi nevelő munkánk­ban is. A gazdaságpolitikai is­meretterjesztés nemcsak elő­adásokon folyik, hanem társa­dalmi munkával a gyakorlat­ban is. A kis községekben a hieroglifákat gyorsírással ír­ták volna le), valamint mi­niatűr bronzkorsókat, tálakat és kapcsokat. A hercegnő szarkofágjának hossza 2,5 mé­ter, szélessége és magassága 1 méter volt, egyetlen darab mészkőből faragták ki. A szarkofág belső falain számos felirat és rajz maradt meg. / Hekeretnepti sírja az utób­bi évek egyik legjelentéke­nyebb régészeti feltárása Egyiptomban. fiatalok közel kerülnek a gon­dokhoz, megismerik egy-egy gazdaság eredményeit, így jobban megértik az országos helyzetet. A hazafias nevelést szintén jól segíti a szövetke­zettel való kapcsolattartás és az ottani KISZ-esekkel rende­zett tapasztalatcsere. Magyar József, a járási KISZ-bizottság titkára még annyit tett hozzá a beszélge­téshez: — Mi is kutatjuk hol lenne szükség a honvédség segítsé­gére, hol keresik a lehetősé­get az együttműködésre. A ka­tona KISZ-szervezetekkel köz­vetlen kapcsolatban vagyunk, így mindig gyorsan egyeztet­jük a feladatokat. Munkánk eredményes, járásunkban jó néhány KISZ-szervezetnék, úttörőcsapatnak van testvér­szervezete a honvédségnél. L. P. MIEGÍ A kerítés deszkalécei feke­tén dülöngélve árulkodtak a szegénységről. Az udvaron kacsák, libák, és hátul a szokásos trágyadomb. A ház a maga néhány száz éves múltjával komoran és mél­tóságteljesen állt. Lágy szél fújt, a nap melegen sütött, a nyár utolsó nekirugaszko­dásával. A veranda faragott faosz­lopai mögött egy két év kö­rüli kisfiú játszadozott. Ült a ledöngölt földön egy szál poros nadrágocskában, és ho­mokbuckákat épített szét­terpesztett lábai közé. Talán azt játszotta, hogy ő a szél, és kedve szerint alakítgatja a hegyeket, vagy tán mér­nöknek hitte magát, aki ha­talmas házakat épít. A férfi az idegenek této- vaságával álldogált a keríté­sen kívül. Nézte a gyermek szőke, bozontos üstökét, és a saját gyermekkori fényképei jutottak eszébe, amikor ugyanilyen szőkén és ugyan­ilyen elmerülten tadott még játszani. Nézte a gyermek arcát, tömzsi kis alakját, csil­logó szemét. Saját vonásait vélte fölfedezni a szőke für­I tök alatt, t harminc évvel - ezelőtti önmagát látta játsza­ni most a porban. Hekeretnepti hercegnő sírja volt számomra Horváth Gyu­la Véradás című képe. A fo­lyamatot a háttérben látjuk, előtérben a véradás egyik asszisztense áll, aki a kezét nézi. Talány a kép, mert nem tudni, miért teszi ezt az asz- szisztens, de érzékeltetni ké­pes a fotós, hogy alanya vala­mi fontosat gondol. Poór Jó­zsefet elsősorban jól megvá­lasztott portréalanyai miatt dicsérhetjük. Tóth Béla meg­hökkentett. Három kémény­seprőt kapott lencsevégre, s valami fantasztikus táj adja a hátteret. Egy brigád, ahogy a címe is mondja. Bizarr volta azonban egy kicsit az újévi képeslapokra emlékeztetett. Csonka Béla — tagja a So­mogyi Fotó- és Filmklubnak, és a kaposvári VBKM-ben dolgozik — talán a Nyugdí­jasok című képével tűnik ki. Noha nem mond újat. a képi megoldás igényesebb az átla­gosnál. A jövő évi Munkásábrázo­lás fotópályázat meghirdeté­sénél érdemes figyelembe venni az eddigi tapasztalato­kat, s a fotósok további ösz­tönzésére, az eredményesség kedvéért nem lenne haszonta­lan a pályázókat gyárlátoga­tásokra is meghívni. Hadd be­szélgessenek a munkásokkal, ismerjék meg őket alaposab­ban! Az lehet az alapja a fo­tósikereknek is. Horányi Barna A gyógyító Krím Gyertyás László: A mester ügy mondják, hogy az el­múlt forró nyári szezonban a Krím-félsziget fővárosa, Jalta valóságos »demográfiai rob­banás« színhelye volt: a la­kosság 110 ezerről félmillióra nőtt. A félsziget déli részén fekvő város mindenegyes la­kójára négy üdülő jutott. Több mint 300 szanatórium, üdülő, panzió, motel, vendég­lő várja a krími tengerparton a vendégeket, s évente több mint 8 millióan fordulnak itt meg a Szovjetunió különböző körzeteiből és külföldről. A látogatókat a gyógyító levegő, a tiszta, meleg víz, a festői he­gyek és erdők vonzzák. Az ég­hajlat különösen kedvező a tüdő- és szívbetegségek gyó­gyítására, de a szakemberek szerint a krími klíma külön­legessége abban rejlik, hogy nemcsak a gyógyulást segíti elő, hanem számos betegség megelőzésére is alkalmas. A szovjet állam hatalmas összegeket fordít arra, hogy a dolgozók tömegesen pihen­hessenek a Krímben. Fényképezőgéppel a munkások közt Munkásábrázolás 77 címmel — a hagyományos fotópályá­zat újabb állomásaként — ki­állítás nyílt a VBKM kapos­vári gyárában. A nem üze­mi dolgozó számára a De járat­nál mindjárt feltűnik egy hirdetés: a helyi fotóklub ta­gokat toboroz. Az SZMT évek óta szorgalmazója és támoga­tója a munkásábrázolásnak. Az üzemi fotós kollektíva is készül erre a szereplésre. Né- hányuknak ez sikert is hozott. Ha nem is a vártat, amelyre talán számítottak. A kiállítás számukra azonban húzóerejű lehet. A Munkásábrázolás ’77 fotópályázat babérait elsősor­ban a Somogyi Fotó- és Film­klub tagjai aratták le. Első díjat kapott kollekciójáért Gyertyás László, másodikat Győri Vilmos, a helyi fotó­szakkör tagja és Poór József, harmadik díjas Tóth Béla, Horváth Gyula, Csonka Béla. A fotópályázat és -kiállítás anyaga alig különbözik az ez­előtti évek munkásábrázolá­sától. A téjnák — noha elég széles körből merítettek a részvevők — ismétlődők, úgy is mondhatnánk: jól beváltaik. A munkásarc, az izmos alkat, a cigarettázó, pihenő mun­kás, az építkezés. Kevés az olyan alkotás, mely igazán el­árulja, hogy nemcsak szemlé­lődve, ám tehetséggel, hanem alapos ismerettel, mély megfi­gyeléssel is párosult az a pil­lanat, amikor elkattant a fényképezőgép... E megjegy­zés egyformán áll minden részvevőre, a dijat nyert pá­lyázókra is. Túl sok, unal­mas kép szól arról, hogy a munkás cigarettázva megáll egy szusszanásnyit pihenni, holott biztosan nem ez a jel­lemző. És mit csinál, ha le­teszi a szerszámot? Hogyan él az otthonában, milyen az éle­te? A munkás nemcsak a munkaruhában munkás, ha­nem a könyvtárban, a mozi­ban és a kiránduláson is az. Gyertyás László a munkás­ábrázolásba bevonta a dolgo­zó tsz-parasztot is. Az egyik legsikerültebb fotója a földe­ken dolgozó-paraszt házaspár­ról készült, a címe Derű. Az 5 pillanatnyi munkaszünetük, úgy is mondhatjuk, a pihenés percei, életük egészét, jelle­mük széles horizontját feltár­ja. Tetszett a kádárról készült, A mester című kép is; ötlete miatt dicséretes, és nem hagy feledésbe menni egy kihaló szakmát. A Pályakezdök-soro- zat ígéret: a témával érdemes foglalkozni. Győri Vilmos fo­tói közül az Erdőmunkás cí­mű tetszett, szép, erőteljes kép. Érdekes megfigyelés a Csak pontosan, mely az igé­nyes munkásról készült. A kiállítás egyik meglepetése ETT EMU Gondolatait a ház nyitott ajtaján kilépő, ötven év kö­rüli asszony zavarta meg. Sötét fejkendője alól nézett a ház . előtt ácsorgó idegenre. — Jó napot kívánok! Itt laknak Gyergyaiék? — kér­dezte zavarát palástolva a férfi. — Igen, mi vagyunk azok — felelte az asszony, szemé­ben- meglepetés tükröződött. A férfi betolta a rozoga kiskaput, és belépett az ud­varra. A nő eléje ment. — Tetszik tudni, én Pest­ről jöttem, a Képcsarnok Vállalattól. Festmények vé­telével és eladásával foglal­kozom, valamint fiatal festők képeit kutatom. Ügy hallot­tam, hogy Gyergyai Mária néhány évvel ezelőtt a Ta­nárképző Főiskolán ragyogó képeket festett. Erre jártam, hát gondoltam, megérdeklő­döm, mi történt azóta vele, vannak-e új festményei? — Jaj kérem, a lányom­nak elég baja ván anélkül is, nem ér az rá festegetni! Nincs egyetlen festménye sem! Volt ugyan néhány, de azokat már több mint két éve eltüzelte. Azt mondta, ezzel elégette a lánykori emlékeit. És kérem, ne várja meg! A boltba ment, bármelyik pil­lanatban megjöhet. Nem aka­rom, hogy régi sebeket tép­jen föl az érdeklődésével. Az asszony szemében könnyek gyülekeztek. Az idegen tétovázott. Há­rom évvel ezelőtti emlékek törtek felszínre benne egy barna hajú lányról, aki lel­kesedve beszélt neki a mű­vészetekről, a festészetről, s aki remegő kézzel nyújtotta át neki legféltettebb kin­cseit: festményeit és szerel­mét. Ó, azok az együtt töl­tött nappalok és átvirrasztott éjszakák! Azok kísértik évek óta! És a teljes bizonytalan­ság! A válasz nélkül maradt levelek! Mindez újra felto­lult benne. Torka kiszáradt, s alig bírta kinyögni: — Nincsenek festményei? — Mondtam, hogy nincse­nek! — szólt az asszony ri­degen. — Marikának gyereke született, és most már csak annak él. Nézze, milyen gyö­nyörű! A férfi rámosolygott agye­rekre, s az harminc év táv­latából mosolygott vissza rá. — Kérem, menjen el! Nem... — a ház ajtajában ekkor megjelent egy fekete, göndör hajú, harminc év kö­rüli férfi. Enyhén imbölyog- va, álomittasan dörzsölgette szemét a délelőtti napsütés­ben. Csodálkozva nézett az idegenre. — Jani, ez az úr a Marika festményei miatt jött. Tu­dod, amiket elégetett, még mielőtt meg esküdtetek. — Aha — volt az egysze­rű válasz. — Hát akkor én megyek is — 'szólt az idegen. Köszönt, és kilépett az ttt- cára. Még, egy utolsó pillan­tást vetett a kisgyermek sző­ke fejére, azután eltűnt a szomszéd ház mögött. A kocsma előtti téren be­ült az autójába, indított. Po­rolva, bőgve ugrott ki a ko­csi az útra. A járdán egy barna hajú fiatalasszony tö­mött szatyorral a kezében az elviharzó autó után fordult, s maga sem tudta, hogy miért fogta el hirtelen vala­mi szorongató érzés a mell­kasát. A kocsit elnyelte az út ka­nyarja, a fiatalasszony ha­zaért, és megfőzte az ebédet, az anya ruhát mosott, a férj és a kisgyerek pedig várat épített homokból. Gyarmati László

Next

/
Thumbnails
Contents