Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-14 / 242. szám
Gazdaszemmel Hi amatőr színjátszás helyzete Ä* amatőrmozgalom egyik »gazdájával«, Máté Lajossal, a Népművelési Intézet munkatársával beszélgettünk a színjátszás jelenéről, jövőjéről. Máté Lajos pályáját a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházban kezdte, ahol rendezést tanult. Dolgozott a Nemzeti Színházban, majd vidéki társulatoknál is. Hosszabb időt töltött a Békés megyei Jókai Színházban. Színpadra állította Visnyevszkij Optimista tragédiáját, Tersánszky Kakukk Marciját, Hubay—Vas—Ránki Egy szerelem három éjszakáját, Miller Pillantás a hídról című művét, Örkény Tótékját. — Hogyan lesz valaki színházi rendezőből az amatőrmozgalom patronálójává? — “Hivatásos rendezőként is foglalkoztam amatőrök képzésével. S mivel én akkor egy eléggé gyenge társulat rendezője voltam, a pályamódosítás nem is volt nehéz. Mindig azt vallottam, hogy az ember élete úgy teljes, ha azt nem egyetlen »rögeszme« vonzásában tölti, öt évig dolgoztam a Népművelési Intézetben. — Egy beszélgetés alkalmával azt mondta: szinte hazajön Somogyba. Miért? — Mert úgy érzem, itt törődnek az amatőr színjátszással. Soroljam? Él, dolgozik a Fonómunkás Kisszínpad, a Táncsics Gimnázium együttese, a Vasas Színpad, a barcsi csoport, a bogiári. A csurgói diáknapok rendezvénysorozata is amellett szól, hogy komolyan veszik a mozgalmat. — Hol tart a nem hivatásos színjátszás? — Az útkeresés stádiumában. Ügy érzem, az 1972—74-es nagy felfutás után az együttesek keresik önmagukat, az önmagukat leginkább kifejező stílust. Most például Budapesten volt fesztivál, ahol kilenc színpad lépett fel. Ot együttes színdarabot mutatott be! Ez jelzés... — ön tagja volt a Nemzetközi Amatőrszínjátszó Szövetségnek. Mi a helyzet külföldön dolgozó együtteseknél? — Ugyanez. A nem hivatásos színjátszásban odakint, nyugaton és a szocialista országokban egyre inkább színházat csinálnak az együttesek. — Említsen példákat. — Mondjunk előbb magyarországi együtteseket. A győri Ar- rabona együttes nagy sikert aratott paródiájával Monacóban. A Fonómunkás Kisszínpad szintén amatőrszínházi produkcióval a Jókai-napokon, Szlovákiában. A Reflex Ausztriában. S mindegyik csoport tagjai arról hoztak hírt, hogy a külhoni együttesek színházat csinálnak. Erre irányul az amatőrszínjátszó-képzés is. Za- laszentgróton most nyáron megszerveztük a TIP ’77 nyári tábort. Színházi műhelyt fiataloknak. Negyvennégy, külföldről érkezett színjátszó együtt sajátította el tizenkét magyarral a színészmunka elemeit. Az én személyes munkám — úgy érzem — ebben a nemzetközi tevékenységben teljesedik ki. — Mi a Népművelési Intézet szerepe az amatőrmozgalomban? — Mi tippeket adunk. Általunk jónak vélt tanácsokat az előrelépés érdekében. S nem utolsósorban fesztiválok rendezésével orientáljuk a mozgalmat. Tanfolyamok, tapasztalat- cserék szervezésével pedig a kiteljesedést szándékozunk elősegíteni. S itt nemcsak a mozgalom magasabb szintre futtatásáról van szó, hanem közművelődési célként a személyiség sokoldalúbbá tételéről, kiteljesedéséről is. L. L. Múzeumi és műemléki hónap Kismesterségek Kiállítás a csurgói helytörténeti gyűjtemény anyagából A parasztság használati eszközeinek jelentős részét évszázadok óta iparosok, korábban céhes vagy céhen kívüli kézművesek állították elő. Somogy megyéből csak « török kiűzése utáni időből, a XVIII. század végéről vannak adatok céhek alakulásáról. Csurgó a XVIII. században mint a megye egyik legnépesebb községe jelentős Hparosréteggel rendelkezett. -ai810-ben tímár-, varga-, takácscéhek ismertek, 1855-ben bognár-, kovácscéhek alakultak. 1855-ben a csurgói külső céhbe többféle mesterség képviselői tömörültek. A múzeumi és műemléki hónap Somogy megyei rendezvényeként kiállítás nyílt szerdán Kismesterségek címmel a csurgói helytörténeti gyűjtemény anyagából. Négy kismesterség szerszámai, eszközei és kész termékei láthatók a termekben. A csurgói helytörténeti gyűjtemény látogatottsága eddig is nagy érdeklődésről tanúskodott. Naponta átlag kétszázan fordultak meg itt. Sok iskolás ismerkedett meg közvetlenül múltunk emlékeiveL Történelemórákat, rajzórákat tartottak a pedagógusok a csurgói múzeum falai között. A Kismesterségek című bemutató anyagát a környékről gyűjtötték. A bognármesterség szerszámait az 1974-ben meghalt csurgói mester, Czaller István hagyatéka példázza. Szinte az egész műhelye látható. Díjnyertes hintója sajnos már nem fért be a terembe. Szépek a gyerekjátékai, a kis malom, a kis kocsi és bútor. Ezután a kötélgyártó mesterség bemutatása következik. Gereben, — egy, a ma már csak múzeiuml berkekben használt kifejezés közül — és más kötélgyártó szerszámok villantják fel a nélkülözhetetlen termékek készítésének folyamatát. S mit készítettek a kötélgyártók? Szépen szőtt hálókat, s ma is használt turistakötelet, csikókötőféket, nyaklót. A csurgói Vágó Lajos és fia, Vágó József lakatos-kovács műhelye is a múzeumi gyűjteménybe került. S hogy Vágó József nem volt akár- miiyen mester, arról tanúskodik az 1921-ben keltezett oklevele is, melyet még mint lakatossegéd nyert a győri, dunántúli iparossegédmunka- kiállításon. Nehéz szerszámok, könnyű kéz, gazdag elképzelések jellemezhették a munkáját és önmagát — mutatja többek között a díjnyertes virágtartója, kovácsoltvas cégtáblája. Ax öltözködés, Illetve a szöFonókerék. vés, a használt ruhák díszítése eleink szépérzékéről tanúskodik. Egy berzencei család viseletét mutatja be a kiállítás. Nem is olyan régen még ilyen ruhába jártak — 1900- ból való a család »ruhatára« —: a férfi fehér-feketében, az asszony fehér-kékben — a kék több árnyalata is megjelent a viseletén —, a gyermek egyszínű fehérben. Ilyen volt az ünnepi viselet. S milyen a hétköznapi? Arról nem a kiállítás beszél. Ismerjük Móra történeteit, más irodalmi alkotások erről szóló leírását; hogyan élték egyszerű napjaikat nagyszüleink, dédszüleink. A kiállítás megidézi őket is. H. B. Július 3-án Petrográdon fegyveres harc kezdődött, amelynek során négyszáz ember halt meg, illetve sebesült meg súlyosan. A laktanyájából fegyveresen kivonult 1. géppuskás ezredhez más alakulatok. valamint munkások és Kronstadtból érkezett tengerészek csatlakoztak azzal a szándékkal, hogy megdöntik az Ideiglenes Kormányt. Ezekben az órákban olyasmi történt, amiről köteteket írtak a történészek, és ami talán mindennél ékesebben cáfolja a Lenin elleni rágalmakat. Képzeljük el a helyzetet; Petrográd utcáin elszánt, félmilliós tömeg hömpölyög, jelentős számú katonai egységgel — csak a rettenthetetlen, állig fölfegyverzett kronstadti matrózok húszezren voltak! —, és a munkások közül is sok ezren rendelkeztek valamilyen fegyverrel. Aligha kell különös bizonyítás ahhoz a megállapításhoz, hogy ez a bolsevik jelszavakat kiáltozó, az Ideiglenes Kormányt megdönteni készülő tömeg katonailag nem találhatott volna komoly ellenállásra az akkori fővárosban. Ez a szó szoros értelmében legyőzhetetlen erő a bolsevik főhadiszállás elé vonult. Lenin ott volt — ha akkor élükre áll, a hatalom kérdése a jelek szerint eldől. De csak katonai értelemben! És annak a Leninnek, aki nem is olyan régen szinte egyedül küzdött azért, hogy a hatalmat igenis át kell venni, annak a Leninnek, akit ellenfelei »a hatalom megszállottjának«, a »fantasztának« neveztek, akkor és így — nem kellett a hatalom. Felkelést akart, de olyan felkelést, amely nemcsak stratégiai értelemben győz, hanem — a fejekben, a szívekben is! És ebben a Lenin szerint sorsdöntő értelemben a ZICHY MIHÁLY Illusztráció Garay Obsitosához Százötven éve, 1827 októberében született a Somogy megyei Zala községben Zichy Mihály. A reformkor forradalom előtti Pestjére került, nyílt- szemű fiú pályája iránti elhivatottságát hamar felismeri, és szívósan ellenszegül a családi tradíciónak, amely belőle is megyei hivatalnokot akar faragni. A város telve volt az új értelmiséggel, haladókkal, akik már szettében lázasan tárgyalták az európai polgári demokrácia új eszményeit, s a nemzeti függetlenség kivívásának nagy szükségességét. Művészi fejlődésének útjára bécsi mestere, Waldmüller terelte. Megerősítette Zichyt abban a hajlamában, hogy a képnek gondolatot kell kifejeznie. Zichy Mihály már első képével, a »Mentőcsónak«- kal a francia romantika bátor hangját üti meg. E kép — amelyhez rokon törekvést hiába keresünk a magyar festészet történetében — hatalmas sikerét annak köszönhette, hogy az átélés bensőségét, megrendítő igazságát éreztetni tudta a tömegekkel. Ezt a Géricault és Delacroix felé mutató erőteljes kezdetet egy »szerencsés« véletlen tereli más irányba; Waldmüller tanácsára elvállalja az orosz cár unokahúgának tanítását Zichy útravalóul magával vitte Szentpétervárra a családi házban szerzett humanista műveltségét és forradalmi- ságát. A francia forradalomban születő »emberi jogok« érvényesítése: ez Zichy zsinórmértéke. Az ember sza badon és egyenlő jogokkal születik, és ilyen is marad. Ezt a felfogását a cári udvar légkörében, az udvari festő robotmunkája közepette is megőrzi, amit ebben az időben készült rajzai, a »Szibériai fogoly«, a »Szörnyű viszontlátás« és politikai karikatúrái bizonyítanak. I. Miklós cárnak nyíltan tagadja meg 1849-ben a Zichy nevű császári biztossal való bárminemű közösségét, mert az az elnyomók oldalára állott. A börtönben sínylődő Táncsics Mihály megfestésével félreérthetetlenül állt ki a magyar nép szabadságharca mellett. Meg nem alkuvó magatartása és az udvari intrikák következtében hosszú évekig mint féri yképész- retusőr keresi kenyerét — keservesen : »Nappal mesterember vagyok, estéimet szentelhetem művészetemnek« — írja ekkor anyjának. Ebben a legnehezebb időszakában erősödik meg az orosz néppel való kapcsolata: az orosz festőkollégákkal való barátsága és egy orosz orvos lányával kötött házassága révén. Forradalmi eszméket valló műveinek sorozatával Zichy Mihály egyedülálló alakja a magyar festészeti múltnak. Az inkvizíció embertelenségeit, a parasztháborút, Luther forradalmi fellépését, a főurak képmutató életét, udvari szolgalelkűségét, s a des- poták háborúinak borzalmait festi, tántoríthatatlan következetességgel. Legmaradandóbb művészi értékét illusztrációi képviselik. Az orosz írok közül Lermontov nak két művét illusztrálta: Korunk hősét és a Démont. A korunk hősének kiadása a Szovjetunióban Zichy illusztrációival is megjelent. Az erőteljes Madách-illuszt- rációk után Jókai és Garay egy-egy műve foglalkoztatja, de legérettebb munkáit Arany János balladáihoz készítette. Ezek a balladák a magyar múlt népi életének fonákságait mutatják be, az önmagára, indulataira hagyott nép áldozatait Ágnes asszonyt, Dalos Esztit, Szőke Pannit a feudális világ társadalmi törvényei viszik bűnbe. A társadalom felelőssége elmosódik, a problémák megoldatlanok, és így az egyén tragédiájához vezetnek. Arany és Zichy az emberábrázolás mély és drámai hangját ütik meg ezekben a témákban, a lélekábrá- zolás igényével és a társadalom kritikájával. Kortársai, orosz festőtársai is nagyra értékelték művészetét és emberi lényét: »Sok külföldi művész látogatott már meg bennünket, sokan évtizedeket töltöttek el közöttünk, de soha velünk ösz- sze nem olvadtak, soha nem tudták magukat megszerettetni. Zichy más ember volt. Senki oly hévvel nem védelmezte pályatársait, mint ő. 'Gazdag, sokrétű életművének méltatói egytől egyig rámutattak, hogy művészetével a haladás eszméit szolgálta, és mint zseniális illusztrátor, virtuóz akvarellista, s a rajz felülmúlhatatlan mestere eredetien és hatalmasan emelkedik ki a magyar festészet történetéből. Művészete egyetemes viszonylatban is maradandó értékű. Bényl László forradalom vezére még nem találta elérkezettnek az időt. Petrográd még nem Oroszország, és az az ember, akinél jobban senki nem ismerte az orosz valóságot, még nem volt biztos a vidék, a hadsereg reagálásában. A »fantaszta«, a »türelmetlen«, a »hataloméhes« Lenin nem volt hajlandó a júliusi tömeg vállán átvenni a hatalmat, hanem — hazaküldte a tömeget. Űjra neki lett igaza. Ha nem így van, az Ideiglenes Kormány tiszti iskolái, kozákjai és elit ezredei nem lettek volna úrrá viszonylag gyorsan a helyzeten. De ők is csak katonai értelemben. Mert a politikai erjedés feltartóztathatatlanul folytatódott. Akkor is, sót akkor gyorsult csak meg igazán, amikor a diadalittas miniszterek felfedték kártyáikat és megkezdték a leszámolást »a veszélyes elemekkel«. Július 5-én a fronton tartózkodó Kerenszkij közvetlen vonalon telefonbeszélgetést folytatott Jakubovics hadügyminiszter-helyettessel. »Ja- kubovics: — Elérkezett az ideje a petrográdi kelevény fel- fakasztásának. A fegyveres tüntetésben részt vevő egységeket. valamint a Vörös Gárdát nézetem szerint mindenképpen le kell fegyverezni, az ezredeket szét kell oszlatni, és a petrográdi helyőrség többségét a frontra kell küldeni. Kerenszkij: — Teljes mértékben helyeslem a tervét, és semmiféle engedményt nem tűrök. A legmesszebbmenően ki kell használni a kialakult helyzetet.« Bármi volt is Kerenszkij eredeti szándéka, mensevik és esszer kollégáival együtt elérkezett addig a pontig, hogy személye és kabinetje objektíve a reakció segédcsapatává vált az igazi, népi forradalom elleni harcban. A forradalom viharában részletkérdéssé vált, hogy ez az ember eredetileg — a maga módján — nem volt becstelen és nem volt tehetségtelen. »A történelem egyik legnagyobb szónoka volt« — írja emlékirataiban Bruce Lockhardt moszkvai brit konzul. — »Szaggatottan, ugatva és fulladozva vetette a tömeg közé kurta mondatait — emlékezik Pausztovszkij. — Szerette a hangzatos szavakat és hitt bennük, úgy képzelte, riadóként szállnak a felboly- dult ország, fölé... Miután elugatta fellengzős szavait, Ke- renszkij karosszékébe rogyott, egész testét zokogás rázta. Szárnysegédei idegcsillapítókkal Itatták. Valeriánaszag lengte körül, mint egy hipo- chondriás hölgyet.« Amikor. azonban a világ legnagyobb országának népe új utat tőr a történelemben, nem a szónoki tehetség dönt. Kerenszkij tragédiáját szinte maradéktalan teljességgel foglalja össze Lockhardt angol konzul: »Kezdettől fogva reménytelen küzdelmet folytatott. Vissza akart hajtani a lövészárokba egy nemzetet, amely a maga részéről a háborút már befejezte. Két oldalról került kereszttűz alá: balról a bolsevikok támadták, akik minden utcasarkon és minden frontszakaszon a békét hirdették, jobbról a mérsékelték és a szövetségesek, akik azt követelték, hogy állítsa vissza a cári uralom régi fegyelmét. El kellett buknia.« Július 8-án az Ideiglenes Kormány programnyilatkozatának legfontosabb mondata így hangzott: »Az Ideiglenes Kormány legelső és legfőbb feladatának azt tekinti, hogy minden erejével harcoljon a külső ellenség ellen.« Van ebben valami jelképes. Hiszen ez a kormány jórészt a belső ellenség segédcsapata volt. A belső ellenség minden szárnya félreérthetetlenül készülődött. Ugyancsak július 8-án Kornyilov tábornok nyílt táviratban követelte a frontokon a halálbüntetés visszaállítását. Kornyilov újra a színre lépett. (Folytatjuk.)
