Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-01 / 205. szám
A tanítás kezdetét jelző csengő a jövő héten megszólal az iskolákban. Nemcsak a diákoknak és a pedagógusoknak jelent ez programváltozást, hanem a családoknak is. Munkatársaink az elmúlt napokban még üres tantermeket találtak az iskolákban, de a tanári szobákban tapasztalni lehetett már, hogy küszöbön áll az új oktatási év. Sokan dolgoztak azért, hogy a csengőszóra minden a helyén legyen, a tanulást ne akadályozza semmi. Nemcsak arra coliunk kiváncsiak, hogy sikerült-e végrehajtani ezt a nagy feladatot, hanem azt is tudakoltuk, hogy lesz-e minden osztályban elég diák, s több szakképzett pedagógus áll-e katedrára? Ennek az összeállításnak azt a címet is adhattuk volna: Így várják a diákokat az iskolák. rr TANÉVKEZDÉS ELŐTT Több a pedagógus, mégsem elég Felemás tapasztalatokkal járt a • pedagógusok új pályázati rendszerének bevezetése Somogybán. A tanár- és nevelő- ellátottság egyes iskolatípusokban nagymértékben javult, másokban egyáltalán nem, vagy csak alig érezhető kedvező változás. A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya a pályázat első szakaszában 119 tanári, tanítói, nevelői állást hirdetett meg, ebből mindössze 54 talált gazdára. Az összkép csak a második szakaszban javult némelyest. A tíz óvónői állást sikerült betölteni, sőt pótkeret bizKarbantartás, felújítás, beruházás Kimeszelve, kifestve, takarítva várják a megye általános és középiskolái az új tanévet. A szokásos évi karbantartás, tatarozás, tíz- és százezer forint körüli költséget emészt fel iskolánként. Ahol nem kellett különösebb átalakítást végezni, kész a munka. A legnagyobb gond a felújításokkal és a csúszó határidejű, megkezdett és még be nem fejezett beruházásokkal van. Akad olyan iskolabővítés, kollégiumépítés, amelynek már tavaly lejárt a határideje. Az idén adják át a csurgói általános iskola kazánházát és tornatermét — az utóbbit csak december 31-re. Nem készült el az istvándi általános iskola, a felsőmocsoládi napkö- ^'|zi otthon. A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola kollégiuma az építkezés mostani állása szerint csak januárban fo- gadjan a diákokat Időre elkészült és kitakarítva várja a gyerekeket az újjáépített, bővített, berzen- cei óvoda, mely egy gyermek- csoporttal többet fogad szeptembertől, mint eddig. A legnagyobb áthúzódó és még jövőre is tartó felújítás a csurgói gimnáziumé. Az építkezés — amely alatt a tanítás »zavartalanul« folyik — most 18 millió forintnál tart. (Hétmillió forint volt az eredeti terv.) Ha minden jól megy, az idén elkészül a központi fűtés. Ennek egyetlen kizáró oka lehet, ha nem kapnak radiátortagokat az építkezők. Mintegy ezer darab hiányzik. Villanykapcsoló is. Készen van viszont a műemlék iskola vízvezeték-rendszerének a felújítása. Nem készül el időre a nagyatádi kisegítő iskola tatarozása sem. Kaposváron az általános és középiskolák karbantartása befejeződött, az épülő vagy felújítás alatt álló óvodák átadási határideje valószínűleg csúszik. — Hogyan állunk az iskolai szemléltető eszközökkel, a korszerű technikai felszereléssel? — kérdeztük Tóth Józseftől, a megyei tanács művelődésügyi osztályának gazdasági csoport- vezetőjétől. — A megyei költségvetésben 4 millió 100 ezer forint állt rendelkezésünkre. El is költöttük. Országos előírás foglalkozik azzal, melyik iskola mit kapjon. Bizonyos egységeket — mint a fizikai, ké- mai és biológiai eszközök, kísérleti tárgyak — minden osztott és részben osztott iskola megkapott. Írásvetítőből — mely a korszerű oktatás alap- feltétele — szintén. Egy ilyen vetítő 12 ezer forintba kerül. Az audiovizuális eszközök közé tartozik még a magnetofon, és vannak úgynevezett tároló- eszközök — magnószalagok —, az oktatás segítői és iskolatévé adásaihoz. Az egyik nagyon korszerű eszköz az optikai pad a fizikaoktatáshoz. Most kaptak azok az iskolák, amelyek még nem rendelkeztek hasonlóval. Üjabb tantestületek é# gyerekek jutottak a korszerű matematikai eszközökhöz. tosítása is szükségessé vált. (Sajnos a siker oly viszonylagos, hogy képesítés nélküli óvónők felvételét sem lehetett elkerülni, mivei az Oktatási Minisztérium által engedélyezett keretszám igen csekély az igényekhez képest.) A meghirdetett 28 tanítói állás hatvan százalékára már az első szakaszban akadt jelentkező, s a második periódusban az állásgon- dok szinte teljesen megoldódtak. (Sőt, a 12-es pótkeret nagy részének betöltése sem okozott nehézséget.) A szükséglet természetesen itt is jóval nagyobb lenne. A 29 általános iskolai tanári állásból az első pályázati időszakban tizenhetet foglaltak el, a maradék egy tucat zömét a második szakaszban töltötték be. A fejlődés itt csupán „tendenciaszerű”, mivel még jelentős pótkeret áll a művelődés- ügyi osztály rendelkezésére. Hasonló a helyzet a gyógypedagógus-ellátottsággal, az álláshelyeknek csupán a felét foglalták el eddig. Hiányzik a megyében kilenc zenetanár, a gimnáziumi, szakközépiskolai, szakmunkástanu- ló-intézeti helyzet pedig néhol — túlzás nélkül — katasztrofálisnak minősíthető. A — pótkerettel együtt — 37 állásból mindössze négy lelt gazdára az első szakaszban, a másodikban még kevesebb. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy az új egyetemi diplomások évek óta az országos átlagnál jóval nagyobb arányban kerülik el megyénket. Ez az áldatlan állapot csak túlórák tömegével, nyugdíjas pedagógusok és általános iskolai tanárok alkalmazásával javítható — így lesz ez az 1977/78. évi időszakban is. A nehézségek arra ösztönözték a megyei tanács vb-t, hogy tizenöt újabb pedagógus-ösztöndíjat alapítson. Jelentős segítség az Oktatási Minisztérium által Somogynak felajánlott 28 új ösztöndíj-lehetőség is. Mindezekkel együtt a következő években 94 ösztöndíjas diákot várnak vissza Somogyba, óvónői, tanítói, általános és középiskolai tanári állásokba. A most betöltetlen helyek száma nem sokkal kisebb ennél. S ha nemcsak a meghirdetett állásokra, hanem az igényekre is gondolunk, az eszményi állapot elérésére aligha lesz esély a közeljövőben. Somogysámsonban — akárcsak a megye többi általános Iskolájában — a pedagógusok osztják el az új tankönyveket Zsúfolt, és helyet kínáló kollégiumok A csökölyi iskolában elkészült a tornaterem. Kaposváron a Latinca Sándor Középiskolai Kollégiumban a zsúfoltság miatt több lány felvételét kellett elutasítani. A Zalka Máté utcai két hatalmas épületben az idén 503 diák: 320 lány és 183 fiú lakik. A diáktanácsok tagjai ma már azon dolgoznak, hogy jól előkészítsék az elsősök fogadását. ök 169-en — még mielőtt a többiek megérkeznének — 3-án foglalják el he- j lyüket, és ekkor tartanak szü- I leik részére tájékoztató érte- I kezletet. Az ünnepélyes évnyitó vasárnap délután lesz. Az Élelmiszeripari Szakközépiskola kollégiumába erre a tanévre összesen 127 tanuló jelentkezette és valamennyit fel is tudták venni. Itt egy lány sincs, 51 szakközépiskolás mellett hentestanulók lesznek a Kossuth téri épület lakói. Enyhült a zsúfoltság, mert 60 mezőgazdasági szakközépiskolás Dénes-majorban kapott Van tankönyv, nincs tankönyv Kezdjük ott, ahol van tankönyv: néhány kaposvári általános iskolában — a Petőfi, a Tóth Lajos, a Berzsenyi és a Vörös Hadsereg útira gondolunk — már nemcsak megkezdték, hanem be is fejezték a tankönyvvásárt. A többi helyen a tanévnyitó után kerül rá sor, de már mindenütt megkapták az iskolák az igényelt tankönyveket KaposváJelentkezőket várnak a szakmunkásképzők Barcson tizennyolc szakmát lehet tanulni: többek között mezőgazdasági gépszerelést, műanyaggyártást, kötést, hur- kolást. Itt nincs baj a jelentkezéssel. A tervezett 151 helyett már májusban 154 gyereket vettek föl szakmunkástanulónak. Siófokon, Marcaliban sem gond a beiskolázás. Annál inkább Kaposváron. Az 512. számú Ipari Szakmunkásképzőbe 326 jelentkezőt vártak, s mindössze 249- en jöttek. Húsz-huszonnégy jelölt hiányzik a kőműves-, az ács-állványozó, a férfi- szabó- és a fonószakmákban. Egy-két fiút várnak még épületburkolónak, épületasztalosnak és bútorasztalosnak. Két helyet tartanak fenn ^ a szűcstanulóknak, de egy jelentkező sincs. 1970 óta most először akadt egy vállalkozó a cipészszakmára! A* 503-as intézetben huszonnyolc érettségizőt várnák szerszámkészítőnek, és ugyanennyi nyolc általánost végzett fiatalt vas- és fém- szerkezeti lakatosnak. Húszán hiányoznak a marósok, tizenheten a hegesztők közül és tizenöten az emelt szintű villanyszerelő-oktatásról. Gond a galvanizálók, az öntők, a központifűtés-szerelők, az építőgépszerelők, az esztergályosok, a géplakatosok beiskolázása is. Szeptember közepéig 139 jelentkezőt fel tudnak venni ezekre a szakmákra. A kereskedelmi szakközép- iskolában betelt a létszám. Náluk az okoz gondot, hogy sok az évközi lemorzsolódás. Tanulóik 90 százaléka lány, akik közül évente átlagosan húsz férjhez megy, és elhagyja az iskolát, azonkívül a népszerű szakmáktól átirányított gyerekek hátat fordítanak a nem legdivatosabb foglalkozásoknak. Balogh László, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy azok a fiatalok, akik sikertelenül próbálkoztak az egyetemi, illetve a főiskolai felvételi vizsgával, átmenetileg betanított munkásokként helyezkednek el az elektroncsőgyárban és a villamossági gyárban. A lányok közül sokan ápolónőnek állnak, azután újból próbálr koznak a felvételivel. Ezekben a napokban is szívesen fogadja őket a Kaposvári Cukorgyár, a Pamutfonóipari Vállalat, a bútoripari vállalat, valamint a húskombinát. Ha úgy döntenek, hogy szakmát tanulnak, a szakmunkásképzők azonnal fölveszik a jelentkezőket. Erről bőséges felvilágosítást tartalmaz Pályaválasztási Tájékoztató füzet, tehát nem kell senkinek tanácstalanul vesztegetnie az idejét. Aki pedig az NDK-ban akar munkát vállalni, és ott szakmát tanulni, az szeptember 10-ig a megyei tanács munkaügyi osztályán jelentkezhet ron. A József Attila könyvesbolt igénylését 97 százalékra teljesítették, így a megyeszékhelyen nem várható tankönyv- hiány. A mezőgazdasági technikum, a faipari, a ruhaipari technikum levelező tanulói a József Attila könyvesboltban jutnak könyvhöz. Négy konténer tankönyv tegnap érkezett meg Kaposvárra a Tanácsház utcai könyvesboltba, ahonnan a vidéki iskolákat látják el. Még várnak újabb szállítmányokat. Kaposfőn az általános iskola igazgatója elmondta: a korábbi évekhez képest késés tapasztalható az ellátásban. Ezt igazolta a Tanácsház utcai bolt, ahol szintén nagyon várják a megrendelt tankönyveket. Ügy látszik, a tanévkezdésre — különösen az általános iskola alsó tagozatos tanulói — vidéken nem mindenhol kapnak tankönyvet, pár nap késésre lehet számítani. Javarészt lezajlott — szinte észrevétlenül — az írószervásár. A boltokban ugyan már hiánycikkekkel is kell számolni, de az ellátásra általában nem volt panasz. Most is egységcsomagot vásárolhattak a szülők, illetve a tanulók. Az előfordult, hogy az elsősök részére beletettek töltőtollat is, az ilyen boltok inkább a forgalmat akarták növelni, mint a szügséget kielégíteni. Épp az ilyen és hasonló esetek — mint a tornatrikó megvásárlása — miatt célszerű lenne az iskolakezdő tanulók szüleit már korábban értesíteni arról, hogy milyen fölszerelések megvásárlását kéri, javasolja és tartja kötelezőnek az iskola. Példás rend van a tantermekben. A diákok a Jövő héten veszik birtokukba a kitakarított, felújított iskolákat. helyet, de változatlanul sok gondot okoz az 1832-ben épített, elavult épület, ahol szinte naponta van hiba a vízvezetékkel. Az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumának 476 lakója lesz az 1977— 78-as oktatási évben. 307-en az 503-as intézet tanulói, a többiek az élelmiszeripari szak- középiskolából, a kereskedelmi szakközépiskolából és az 512. számú szakmunkásképzőből jönnek. Különösen az a 192 fiú és 90 lány örül, aki az új épületben kapott szállást, bár panaszuk azoknak sem lehet, a'kik az intézet negyedik és ötödik emeletén laknak majd. Az 512. számú Szakmunkás- képző Intézet Szántó Imre utcai kollégiumában 182 fiú részére van hely, de csak 150 a jelentkező. A kerámiakészítő és szabó szakmát tanuló lányok — mintegy negyvenen — a Virág utcában, a társintézet kollégiumában laknak majd. Minden szakmunkástanuló 70 forintot fizet egy hónapra a kollégiumban a telles ellátásért. Diákfárafok A jövő héttől mintegy lr(> Volán-diákjárat hozza a tanulókat reggelente az iskolába, s viszi délután haza. Az idén a körzetesítések miatt további öt járatot indít a vállalat. Hét újabb helyen kör- zetesítették a felső tagozatot, egyebek között Szentbalázsról Bőszénfára, Bálványosról Ba- latonföldvárra és Kötéséről Balatonszárszóra járnak a gyerekek. A negyedik osz- tályosok rendszeres szállítását kilenc, az alsó tagozatosokét hat új helyen kell megoldani. E körzetesítések kisebb létszámú tanulócsoportokat érintenek csak, így a gyerekek szállítása a meglevő járatokkal zömmel megoldható. A buszozás természetesen valamelyest módosítja a gyerekek napirendjét. A menetidő azonban nem sok — átlagosan 25—30 perc —, így a reggeli és a délutáni utazás nem befolyásolja különösebben a tanulást. Megtették már a szokásos előkészületeket a vasúton is. Kaposvárról például 19—20 kocsi fordul naponta Tanulók felirattal, a menetrend szerint közlekedő vonatokon. Korábbi tapasztalataik szerint ez mintegy 2000 diák szállítását jelenti. A vasútállomáson külön oktatáson készítették föl a jegyvizsgálókat a tanubér- letek ellenőrzésére és a fiatal fiúk, lányok utaztatásának zökkenőmentes lebonyolítására. A vasútnál megjegyezték: az utóbbi években mind több diáknak van első osztályú tanulóbérlete, a MÁV viszont nem tud külön kocsit beállítani e célra.