Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
I GYÁSZJELENTÉS Mély megrendüléssel közöljük, hogy szeretett munkatársunk, PACKT JANOS mezőgazdasági mérnök életének 52. évében — tragikus hirtelenséggel — elhunyt. Temetése október 3-án, hétfőn 14.30 órakor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tangazdaság vezetősége, párt- és szakszervezeti bizottsága, dolgozói köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ILLÉS JÓZSEF temetésén részt vettek, és részvétükkel, valamint virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család (207) • • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett nagynénénk. BAKA JANOSNfi temetésén részt vettek, és sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (132422) CT Wartburg SBS-as, bordó színű, eladó. Somogyvár, Kossuth u. 41. Szabó László. (308) Trabant Spéciéi, ZR frsz., eladó. Keszthely, Gagarin u. 35. (400969) Nagykanizsa központjában kétszobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Sneff tér 4. Bobay. (71000) Hévízen háromszobás, összkomfortos öröklakás plusz tárolótér és garázs 400 ezer forintért plusz részlet, azonnal beköltözhetően, elköl- tözködés miatt kiadó. Érdeklődni: Molnár Sándomé, Hévíz, Sugár u. 10. fszt. 2. (105200) ISYt*. A VOLÁN IS. ta. Vállalat nagyatádi üzemegysége és ttt 534. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szervezésében 1977. novemberében gépjárművezetők részére 309. se. gépjárművezetői és karbantartó szakmunkáéi tanfoiyamot indítanak Jelentkezni a VOLÁN 13. sz. Vállalatának nagyatádi üzemegységén lehet, 1977. október 10-ig. (16609) Féléves Amati dobFelvételre keres megyei vállalat ■— szervezői, irányítói munkakörbe — műszaki vezetőt (feltétel: felsőfokú iskolai végzettség, valamint 5 év vezetői, irányítói gyakorlat) részlegvezetőt ■ munkairányítót (feltétel: középiskolai végzettség, 3 év vezetői, irányítói gyakorlat). Ajánlatokat a 132177. számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérek. IRG«TIA«>< Kaposváron, a Kanizsai utca 77. számú, Zója Nevelőotthon melletti, ISO négyszög- öles házhely hétvégi épülettel eladó. Ráépíthető. Cl32402) Fonyódon, 131 r-öl lakótelek eladó. Fő u. 46. Halász. (50738) Nagykanizsa központjában egyszobás, komfortos házrész eladó. Érdeklődni : Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 32/a, Szollár. (70998) Vennék Fonyódtól Berényig parti vagy közeli, kis méretű telket vagy ikervilla- részt, faházas is lehet. Ármegjelöléssel. Várady, Kaposvár. Léva köz 7. I. lph. IA. (132306) Háromszobás, komfortos családi ház igényesnek eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Berzsenyi u. 11. Fü- löp. (132347) Nagyberkiben, a Vörös Hadsereg útja 76. sz. alatti családi ház — melléképületekkel — eladó. Érdeklődni ugyanott. (210) Balatonlellén, a Becsalival szemben 124 négyszögöl telek, megosztva is, sürgősen eladó. Érdeklődni: Kaposvár 14-300 telefonszámon, egész nap. (132425) I Kaposváron, Bajcsy- Zs. u. 74. szám alatt 2 szobás, komfortos házrész eladó. Érdeklődni: Bajcsy-Zs. u. 2., FÉK étterem 8— 16-ig, Márkus. (132427) Orciban, a Kossuth L. u. 32. alatti háromszobás családi ház eladó. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni a helyszínen. (214) CZ 1000-es MB Skoda igényesnek eladó. Megtekinthető naponta 5 órától, vasárnap egész nap. Kaposvár, Nagyszeben u. 54. ____________________(265) T rabant Combi ZG-s, eladó. Kaposvár, Szombathely u.* 7. Szántó, 17 óra után. (132483) IE írsz. Wartburg de Luxe eladó. Víg József, 7140 Bátaszék, Vörösmarty 15. (172418) UK-s 110 L SKODA — most műszaki \izs- gázott — eladó. Kaposvár, Iszák u. 38., délután. (132392) Most műszakizott IL-es 801-es Trabant eladó Kéthely, Balaton u. 27. (90784) Trabant Limousine 901-es — 4 éves — eladó. Érdeklődni: Kaposvár 12-457 telefon, Mosdós, Tüdőgyógyintézet. Dr. Na- ményi. (132425) I felszerelés sürgősen eladó. Arató Antal, Barcs, telefon : lie. (132414) Eladó bontásból származó két üvegesajtó, egy 14xl90-es teraszablak, 750 darab falcos cserép. Megtekinthető: Kaposvár, Iszák u. 38., délután. Esküvőiruha kölcsönző nyílt a Délinél, vadonatúj árukészlettel, vidékre is. Budapest, X32., Gre- guss u. 8. (8481) Szőlőoltványok bő választékban, őszi és tavaszi szállításra, kifogástalan minőségben kaphatók. Aba- sár, Magony Imre, Jókai u. 18. Telefon: 60-006. (197246) Felvetőire keresünk 1 gépészmérnököt (calorikus végzettséggel). Jelentkezni a vállalat műszaki igazgató-helyettesénél, lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Fölveszünk továbbá fűtőket és salakozókat. (Fűtőnek képesítés nélküliek is jelentkezhetnek, a képesítés megszerzéséhez a feltételeket biztosítjuk.) Jelentkezni a vállalat központjában lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. (16658) Eladók szekrények, hever ők, sezlonok, székek. villanyhegesztő trafó, villany- motorok, konyha- szekrények, jOO-as Tra bantalkatrészek. Nagykanizsa, Magyar út 125. Használtcikk- kereskedő. (83953) 220 és 100 kg-os bikaborjú eladó. Po- lány, Temető u. 16. (209) Mckalor olaj kályha, P 10-es motorkerékpár, Elektrosvit hűtő eladó. Pannónia- és Balkán-alkatrészek is. Érdeklődni: Kaposvár, Sallay u. 31. (132423) AZ ÓBUDAI GÉPIPARI SZÖVETKEZET 1033 Budapest, Bogdáni u. 3. 8700 Marcali, Széchenyi u. 1L KOOPERÁCIÓS PARTNERT KERES az 1977—78-as évre — nagy sorozatú alkatrészek gépi sajtolására, 63- tonnás gépre — nagy sorozatú alkatrészek gépi forgácsolására — különféle méretű ventillátorok gyártására (lemezlakatos, élhajlító, hegesztőt — 5—10 mm-es alumíniumhegesztő-kapadtással A gyártáshoz szükséges anyagokat biztosítja. Ügyintézők: Marcaliban Szűcs László, Nyers Tibor, (telefon: 307, telex: 33243) Budapesten Érsek István, Lipsicz Gyula (telefon: 688-652, telex: 225522) 100 Angol mechanikái, páncélozott tCkés, Hansmann-zongorám eladó — megegyezés szerinti áron. Nádörfl Lajosné, 8630 Bala- tonboglár, Kisfaludy u. 1«. <16660) Nagy méretű Irha férfibunda eladó. Kaposvár, Arany János u. 8. n. lph. 1/4. Érdeklődni hét közben délelőtt, szombaton egész nap. (282) A XIV. sz. Autójavító Vállalat 4. sz. siófoki karbantartó üzeme feEafénlla szolgáltatását Megszűnik a gondja, időt takarít meg! Az üzem által műszaki vizsgára felkészített gépjárművek vizsgáztatását a karbantartó üzeműnk vállalja. Telefon: Siófok, 11-030 (16578) Egy sötét kombi- náltszekrény és 2 darab sötét, kétajtós szekrény olcsón, sürgősen eladó. Kaposvár, Honvéd u. 28. I. lph. IV. em. 1» Nagyszabású műsoros divatbemutatót rendez a Sió Áruház Siófokon a művelődési ház színháztermében 1977. október 3-án 20 órai kezdettel. A MŰSORBAN FELLÉPNEK: Rodolfó, Szegedi Molnár Géza énekes parodista, az Univerzál együttes, Horváth Attila táncdalénekes, az Apostol együttes, Lelkes Péter zongoraművész. a ruhákat fővárosi manekenek mutatják be. A DIVATBEMUTATÓT VEZETI ÉS KONFERÁL: SZÁDVÁRI GABRIELLA TV-BEMONDÖ. Jegyek válthatók a siófoki művelődési ház pénztáránáL Férfi plakátragasztót 8 órás munkaidőre felveszünk. Magyar Hirdető Somogy megyei Központja, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. (132500) A balatonboglári Fűszért-fi- ókhoz azonnali belépéssel fölveszünk áruszállítókat, kereskedelmi szakképzettséggel rendelkező raktárosokat. Jelentkezni személyesen a fiókigazgatónál lehet. (50791) Ápolónőt és konyhai felszolgálót azonnali, 6 órás salakoző-fű- tőt október 15-i belépéssel felveszünk. Siketek Általános Iskolája, Kaposvár, Beloiannisz u. 8. (132163) A Dél-dunántúli Mesterséges Termékenyítő Főállomás, 7101 Szekszárd, Pf.: 42., kaposvári munkahelyre pályázatot hirdet gépkocsi-előadói munkakör betöltésére. Képesítési előírás: gépipari technikumi oklevél. Büntetlen előélet igazolása szükséges. Bérezés a 11/1974. (V. 28.) MüM számú rendelet B kategóriája szerint. Jelentkezni személyesen vagy írásban az intézmény személyzeti vezetőjénél lehet. (172415) Költségvetési, számviteli gyakorlattal, felsőfokú pénzügyi képesítéssel rendelkező gazdasági vezetőt felveszünk. Cím a kiadóban. (10063) A Kaposvári Bíróság gazdasági hivatala előadót és elektrotechnikust keres. Az előadói állás betöltéséhez középiskolai végzettség szükséges. KALÁSZ-vizSgával rendelkezők, gépírásban jártas jelentkezők előnyben. A technikusi állás betöltésére magnetofonok és írógépek javításában, karbantartásában szakmai gyakorlattal rendelkezők Jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet a hivatal vezetőjénél. (18696) > Kulturális központ. Siófok: T. Wilder: A HAZASSAGSZERZŐ. A Madách Színház előadása, este 7 órakor: KARINTHY-BÉRLET. Kaposvár. Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: RIASZTOLÖ- VÉS (14). Szabad Ifjúság de. 10. du. 4 és 6 órakor: KÜLDETÉS (PORTRÉFILM BALCZÓ ANDRÁSRÓL). Este 8 órakor: MACBETH (16). Rákóczi mozi du. fél 6 órakor: A STRUCC KÁVÉHAZ VENDÉGEI (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: VANNAK MÉG CSODÁK. Siófok este 7 órakor: KATHARINA BLUM ELVESZETT TISZTESSÉGE (16). TELEVÍZIÓ Budapest L 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 3.05— 9.00: Iskolatévé. 10.00—10.20: Ix)t- tósorsolás. 10.20—12.45: Iskolatévé. 12.45—13.25: Síppal, dobbal . . . 14.15—16.20: Iskolatévé. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.35: Zene mindenek fölött, ie.45: Tatabányai Bányász—Honvéd Szondi SE kézilabda-mérkőzés. 18.00: Természetbarát. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: Falujárás. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: idősebbek is elkezdhetik.. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Budapesti művészeti hetek. 22.00: Delta. 22.40: Tv-híradó 3. 22.50: Világszínpad. 23.30—23.35: Képtelen képes történelem. Budapest 2, 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Üj hanglemezek. 20.35: Tula homokdűnéken. Ausztrál rövidíüm. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: öt perc meteorológia. 21.30—22.50: A savanyú Jones. Amerikai film. Jugoszláv Tv 16.15: A kis Mikula kapitány. 17.00: A JKSZ Vajdasági Tartományi Bizottságának ünnepi ülése. 18.45: Népi muzsika. 20.00: Szórakoztató zenei adás. 21.00: Serpico. Filmsorozat. 21.50: Előtérben. 22.35: New York, ökölvívás: Ali—Shevers. Kb. : 23.20: Hét tv-nap. Osztrák Tv 9.90: óvodások műsora. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00 : Iskolatévé. 10.30: Seniorklub. 11.00: Hegedűs a háztetőn. Film. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Udvari színház. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Derrick. Filmsorozat. 21.10: Riport- műsor. 22.00: Egy olyan szép lány, mint én. Filmkomédia. 23.35: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.30: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Kócsagbúcsúztató. 8.37: Rossini operáiból. 9.34: Tolna megyei óvodások énekelnek, 9.53: Ránk! György: Vonós mima túra k. 10.00: Hírek. 10.05: Is- koiarádió. 10.35: Az én lakásom. 10.40: Tusa Erzsébet zongorázik. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Barokk muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei kokte;. 13.20: Színes népi muzsika. 14.07: Az Alekszandrov-együttes műsorából. 1^.25: »Nyitnikék-«. I5.0u: Hírek. 15.10: A hugenották — A királynő áriája. 15.26: Kamarazene. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Kilencedik emelet. 17.00: Hírek. 17.03: Reklámkaiauz. 17.10: A 14-es tanteremben. 17.52 : Dzsessz! elvételekből. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink'figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Versszínpad. 20.10: Slágermúzeum. 20.52: Hírek. 20.57: Láttuk, hallottuk — a színházban és moziban. 21.12: Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyei. 23.27: Nóták. 34.00: Hírek. 0.10: Zentai Anna és Rátonyi Róbert operettkettősöket énekel. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgíiat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.0ö: Dalok a gyerekekrőL 8.18: Polkák fúvószenekarra. 8.30: Hírek. 8.33: Verbunkosok, nóták. 9.10: Miért lépnek ki? 9.30: Hírek. 9.33: Zenés játékokból. 9.57: Reklám. 10.00: A zene hullámhosszán. U.50: Napló a *-Napló-«-ról. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Olasz dalok. 12.30: Hírek. 12.33: Szimfonikus táncok. 13.00: Nőkről — nődnek. 13.30: Hírek. 13.33: Goossens : Kaleidoszkóp. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 17.57: Tizenkét szék. 18.30: Hírek. 18.33: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: A varázshegedű. 13.12: Reklám. 19.17: Jó estét, gyerekek! 19.27: Szervusz, Budapest! 19.50: Kerekes Tóth Erzsébet népdalfelvételeiből. 20.10: Mit üzen a múlt a jövőnek. 250.30: Hírek. 20.33: Merre jártunk? 22.15: Peter Nero zongorázik. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz- jelzőszolgálat. S. MŰSOR 14. W: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05 : Bartók-művek. 15.Oil: Berlioz: Faust elkárhozása. 17.09: A Fonográf együttes felvételeiből. 17.39: Donizetti: Boleyn Anna. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Szereti ön Beethovent? 18.44: Magyar zeneszerzők. 19.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Közkívánatra! 20.42: Lortzing: Undine. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek — Ritmus és dallam — Orvosi tanácsok — Sport- magazin — 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30-: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.