Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-30 / 230. szám

Ott termeljék, ahol érdemes Területfejlesztés matematikai módszerrel Matematikai módszer­rel végzett gazdasági vagy ag­rárföldrajzi elemzésekről nem lehet a népszerű tudományos füzetek mindent leegyszerűsí­tő módján írni. Az Akadémiai Kiadónál most megjelent »A magyar mezőgazdaság területi problémái« című mű szerzői mégis mintha túl magasra tet­ték volna a mércét. Már a bevezető — helyenként nehe­zen követhető — sorainak el­olvasása után is sejthető, hogy ez a könyv éppen azoknak a gyakorlati szakembereknek a polcán fog olvasatlanul poro­sodni, akik egyébként a leg­több ötletet és szemléletfor­máló gondolatot meríthetnék belőle. Bizonyos, hogy a termelési körzetek és a területfejlesztés kérdéseit új módon taglaló mű nagy feltűnést kelt és osztat­lan sikert arat majd tudomá­nyos körökben. Ez azonban aligha kárpótol a szűk olvasó­táborért Pedig óriási kár len­ne, hiszen Bemát Tivadar és Enyedi György munkája szen­zációs! A magyar mezőgazdaság te­rületfejlesztésének egy olyan optimális programját dolgoz­ták ki, amelynek alapján a gazdaságok termelési értéke — beruházás vagy a technikai színvonal változása nélkül — másfélszeresére növekedhet. A »titok«: valamit termelni csak ott szabad, ahol érdemes, ahol adottak a feltételek. A témában jártas olvasó most nyilván fölcsattan: eddig is tudtuk, hogy egy növényt milyen talajon vagy milyen csapadékviszonyok mellett termeljünk. Régóta tudjuk, melyek az ország búzatermelő, szarvasmarha-tenyésztő kör­zetei. Igen ám, csakhogy ezek­ből a sóik helyen leírt »•ag­rárföldrajzi'« ismeretekből ép­pen a közgazdasági megalapo­zottság hiányzik. Megkérdez­tük, mennyi a föld »aranyko­rona értéke«, de azt már nem, hogy rendelkezésre állnak-e a termelés technikai vagy egyéb feltételei. Szükség van-e a belföldi és külföldi piacon az adott termékre? Nem okoz-e majd foglalkoztatási gondokat az ágazat fejlesztése? Vagy: nem hatékonyabb-e — nép- gazdasági szempontból — a ki­válóan termő búza vagy ku­korica helyét esetleg közepe­sen termő takarmánynövény­nyel elfoglalni, ami az állat- tenyésztésen keresztül jobban hasznosítható? A könyv tucatnyi szem­pont alapján (földminőség, technikai színvonal, értékesí­tési lehetőségek) osztja ter­melési körzetekre az országot. Hogy a tapasztalatok megle­pők, az éppen azt bizonyítja, hogy mindeddig hiányzott az efféle elemző munka. Logikusnak látszik, hogy a gazdálkodás színvonala a leg­jobb természeti adottságú tsz-ekben a legmagasabb. A több tízezer adat elemzése nem ezt mutatja! »... A leg­jobb gazdaságok között is azok értek el kiugró eredmé­nyeket, amelyeknek elsősorban nem természeti adottságaik, hanem gazdálkodási feltételei voltak az átlagosnál magasab­bak.« Az egyik térképen pél­dául világosan látható, hogy a mezőgazdasági termelés eredményesebb Budapest kör­nyékén, mint az ország leg­jobb talajával bíró alföldi löszháton. Somogy csaknem valameny- nyi elemzésben a viszonylag gyengébb feltételek mellett termelő megyék közt szerepel. Ezért különösen tanulságos számunkra a tapasztalat: a mostoha adottságú, de korsze­rű szemlélettel irányított és eszközökkel ellátott gazdasá­gok megelőzik a legkedvezőbb feltételek mellett »termelge- tőket«. Elgondolkodtató, hogy pél­dául a búzatermelés aránya még ma is csaknem azonos a legjobb és a legrosszabb ter­mészeti feltételekkel rendelke­ző megyékben. Az előbbiekben nyilván sok a kihasználatlan lehetőségek, az utóbbiakban pedig alacsony nyereséggel termelnek, pedig talán volna ágazat, amelyben »kiugorhat- nának«. Bernát és Enyedi statisztikai és matematikai módszerrel kí­sérli meg fölvázolni a magyar mezőgazdaság optimális terü­leti elhelyezkedését, a fejlesz­tés lehető legjobb módszerét. Íme, néhány somogyi megál­lapítás: A program fontos sze­repet szán megyénknek a ser­téstenyésztésben. A termelési költségek csökkentése szem- oontiából ebben az ágazatban a legkedvezőbb a helyzetünk. Mintha csak gbből következ­ne, ugyancsak jónak ítéli a kukoricatermelés somogyi le­hetőségeit. Könyvük — ha elolvassák mindazok, akiknek szól — pa­rázs viták alapja lehet. Ezek­ből a vitákból azonban a me­zőgazdasági termelésnek egy ma még beláthatatlan tartalé­kait lehetne feltárni. B. F. A modern Varsó A lengyel főváros egyik új nevezetessége a Lazienkowska felüljáró és a Visztula körűt. , ' (Fotó: CAF—MTI—KS) Könyvespolc Kozincev, Romm, Tarkovszkij munkássága A legmarkánsabb alkotói ar­culatú szovjet' filmrendezők szerepelnek a . Filmbarátok Kiskönyvtára című kiadvány- sorozatban, melyet a Népmű­velési Propaganda Intézet ad közre, Kortársaink a filmmű­vészetben alcímmel. A népsze­rű füzetkönyvek egy-egy le­zárt, vagy még lezáratlan élet­mű elemző értékelését juttat­ják el az olvasóhoz. A kiadvá­nyokat filmfotólc illusztrálják. A sorozat tagjai gondos szer­kesztésről tanúskodnak. Grigorij Kozincevről Nemes- kürthy István írt könyvet Kozincev (1905—1973) kétsze­res Állami-dijas, Lenin-díjas rendező volt, aki kezdetben festészetet tanult, majd Kijev- oen színházat alapított Jut- keviccsel és Kaplerrel. Petro- grádban részt vett a Szertelen Színészek Műhelye avantgarde vállalkozásában, mely úgyne­vezett villanyosított színházat is produkált, s így a nyugtalan ifjú már csak egy lépésnyi tá­volságra volt a filmtől, ponto­sabban a némafilmtől. A LENFILM stúdióban voltakép­pen azt folytatta, amit a szín­házban abbahagyott: avant­garde alkotásokat hozott létre. A harmincas években lelt rá igazi stílusára, a realizmusra. Díszlettervezője a magyar Je­néi Jenő volt. Nemeskürthy könyvének se­gítségével követjük pályáján. A Trauberg társaságában al­kotott némafilmektől kezdve — a korabeli sajtó szerint az Új Babilon című volt a leg­jelentősebb — a Lear kirá­lyig, utolsó filmjéig. A magyar nézők az életmű jelentősebb részét látták: a nagyszerű Maxim-trilógiát ép­pen úgy, mint a Don Quijote-t (Cserkaszov főszereplésével az utóbbit.) Láttuk a Szmoktu- novszkijnak kiugrási lehetősé­get adó két részes Hamletet (1964), mellyel világsikert ara­tott Lear királyt a középkor­ba helyezte, az új kor felé bal­lagó ember lehetőségeit fel­villantva, ahogy Nemeskürthy fogalmaz. A kötetben részle­tet találunk a rendező A mély filmvászon című könyvéből is, melyben összefoglalja tevékeny éveinek »cselekményét«. Hol­tai Tamás vele készített inter­júját szintén újraolvashatjuk. Mihail Romm életműve is lezárult 1971-ben. Róla Veress József írt a Filmbarátok Kis­könyvtárába Romm volt mű­fordító, tervezett plakátot 1928-ban került kapcsolatba a filmmel a későbbi ötszörös Állami-díjas rendező, forgató­könyvíró, a Szovjetunió nép­művésze. Pályakezdéséről ő maga így írt: »1933 áprilisában hivatott az igazgató, és azt mondta, önálló rendezést ka­pok, ha vállalkozom rá, hogy két hét alatt megírom egy olyan némafilm forgatóköny­vét amelyhez legföljebb tíz olcsó színész és öt egyszerű díszlet kell... »Maupassant Gömböc című elbeszélését vá­lasztotta. Nevét azonban a kö­vetkező filmje írta az emberek emlékezetébe. Nálunk is sok­szor újították fel a kalandos, nemes pátoszú Sivatagi 13- akat. Két filmet rendezett Le­ninről, majd Ábránd című al­kotása következett, melyet ha­zánkban Amit még nem lát­tunk címmel vetítettek. De lát­tuk a Titkos megbízatást, A flotta hősét, a Hajókkal a bás­tyák ellen és a Gyilkosság a Dante utcában című filmjeit is. Osztatlan sikert aratott Alekszej Batalov és Innoken- tyij Szmoktunovszkijjal a fő­szerepekben az Egy év kilenc napja: élet, halál kérdését bon­colgatta a vállalás szemszögé­ből. Hétköznapi fasizmus cí­mű dokumentumfilmje a fa­sizmus lélektanát kutatta iro­nikus felhangokkal. »Eszmény képem az olyan alkotás, mely elsősorban az emberi intellek­tussal számol« — vallotta. A fiatalabb szovjet rendezői generációról írt könyvet Ne­mes Károly, amikor Alek- szandr Mitta, G leb Panfilov és Andrej Tarkovszkij eddigi munkásságát elemzi oly módon, hogy a filmjeiket megelőző időszakot is tárgyalja. A mély­pontot és a sematizmus éveit, melyekhez viszonyítva újat hoztak' alkotásaikkal, megte­remtve egy más formanyelvet is. Nemes Károly széles kör­képet fest akkor, amikor más rendezők alkotásaihoz viszo­nyítja a három filmteremtő munkáit. Mitta művei közül láttuk a Csengetnek, nyiss aj­tót, a Ragyogj, ragyogj, csilla­gom címűt Panfilov filmjeit is megjegyeztük: A tűzön át nincs átkelés, Kezdet, Szót ké­rek. A kiadvány harmadik ré­sze, a három alkotó közül leg­izgalmasabb egyéniség mun­kássága fogott meg leginkább. Tarkovszkij Iván gyermekko­ra című filmjét ma már a filmtörténeti jelentőségű al­kotások között tartjuk számon. Andrej Rubljov című- mű­ve a tökéletesség érzését keltette bennünk, míg a Solaris, ha nem is éri el ezek szintjét, a jövőkutatás egyik lényeges kérdését taglal­va mond ki fontos dolgokat az ember űrkorszakáról. Nemes Károly könyvéből képet ka­punk a hazánkban még nem játszott A tükör című Tar- kovszkij-filmről is, mely az olvasottak alapján önvallomás egy teremtő művész általánosí­tani tudásával. A kötetek segítségével az al­kotásokhoz kerül közelebb az érdeklődő. U 1+ Otthon, ismerős emberek között Papp Lajos törzsőrmester pályája 1963-ban indult. Az úton több állomás volt, hol itt, hol ott szolgált egy évet, ahol éppen szükség volt rá. A vágya 1974-ben teljesült, ekkor került haza: pontosab­ban a szomszéd faluba, Ba­latonszárszóra. Papp Lajos ugyanis balatonöszödi. A sió­foki rendőrkapitányságon, egy párttaggyűlés szünetében be­szélgettünk. Munkáról, hiva­tásról, otthonról. — 1963-ban, amikor véget ért a katonai szolgálat, nem vetettem le az egyenruhát, csak másikra cseréltem. A rendőrséghez jöttem dolgozni. Először Csurgóra kerültem, járőrszolgálatra osztottak be. Ebben az időszakbein alakult az URH, így még ebben az évben Kaposvárra helyeztek. Ekkor még legényember vol­tam, nem várt otthon fele­ség, gyerek, de mégis jó lett volna minél közelebb lenni a családi házhoz. Rövidesen Balatonboglárra helyeztek. Aztán elvégeztem a tízhóna­pos alapfokú iskolát, majd a gépjárművezetői tanfolyam következett 1967-ben kapott a bogiári őrs gépkocsit: ettől kezdve gépkocsizó járőr let­tem. Aki gépkocsin teljesít szol­gálatot, nagy területet bejár. Megismeri a vidéket, tudja, hol milyen emberek laknak, de igazán megismerni az embe­reket, mindennapi gondjaikat, segíteni, ha apróbb bajaik vannak — erre nincs lehető­sége. Ezt csak az teheti meg, aki köztük él, akire naponta ráköszönnek, akit a bizalmuk­ba fogadnak. Mert a gépkocsi ablakából csak az arcokat lát­ni, a gondolatok rejtve ma­radnak. Így volt ez Papp Lajossal is, egészen 1975-ig. Egy évvel korábban már dolgozott Ba­latonszárszón, 10 hónapos is­kola elvégzése után kinevez­ték oda körzeti megbízottnak. Hazakerült. — Ekkor kezdtem igazán megismerni az embereket. Megtudtam, kik élnek a fa­luban, és igyekeztem beillesz­kedni ebbe a közösségbe. Üdü­lőhelyen dolgozom, ebből adó­dik, hogy a munka neheze nyáron van. A főszezonban sok csavargó, »csövesek«, és nem egy körözött bűnöző »ke­resi fel« a mi községünket is. Tőlük csak úgy lehet meg­védeni az üdülőket, ha az ot­tani emberek segítenek. Ha teljesen magamra lennék utal­va, nem dolgozhatnék ered­ményesen. — Milyen feladatok hárul­nak a rendőrre, amikor vége a szezonnak? — Ilyenkor az itt lakók ke­resnek fel. Legtöbbször nem a rendőrhöz jönnek, hanem az ismerőshöz, akitől tanácsot kérnek. A legfontosabb, hogy az ember mindig megtalálja a megfelelő hangot. Minden­ki mást vár, van aki csak vigasztalást, van aki felvilá­gosítást, és van, aki segítsé­get. Néha komolyabb, szomo­rú ügyek is előfordulnak. Az idén például egy emberölési kísérlet volt. A fiú nem kapta meg apjától a neki járó örök­séget, ezért agyon akarta üt­ni az öreget. Itt, a Balaton- parton egyébként gyakoriak a birtokjoggal kapcsolatos prob­lémák, ilyennel keresnek fel a legtöbben. — Így szüret táján több a gond? — Nem mondhatnám. Az igazi szőlősgazdák nem nagy borfogyasztók. A részeges k-e­dők pedig nemcsak szüret tá­ján isznak, és nem is szőlős­gazdák. Ök mindig az ital­boltban »tankolnak«, velük az év minden napján találkozom. Azt is hozzá kell tenni vi­szont, hogy ezen a környéken garázdaság, verekedés na­gyon ritkán fordul elő. In­kább nyáron strandlopások, ősszel pedig villabetörések. Ezért, ha vége a szezonnak, a rendőrnek legalább olyan ébernek kell lennie, mint nyá­ron. A környék ismerős. Itt lel­tek Papp Lajos gyermekévei, és most, 36 évesen, a munká­ja is ide köti. No, és végleg ide köti a család, a feleség, a két gyerek. — Minden szabad időmet otthon töltöm. A ház körül sok munka akad. Van egy kis kertem, meg a lakás sincs kész egészen. Most az előszo­bán barkácsolgatok. A szabad időm egy részét szakmai es politikai önképzésemre fordí­tom. Dán Tibor Kifordult az ajtón. Marják csak egymást, ha szóval te­szik, abba ő nem avatkozik. Mindent elrendez majd a ha­lál. A fiatalabbak — az öreg­asszony unokái — alig kapták lábra, messzire költöztek in­nen. Ezeket itt 1960-ban be­engedték a téeszbe könyörü- letből. De egy-két év alatt ki­koptak onnan, ilyen-olyan or­vosi papír rak Azóta újra a »maguk gazdái«, ahogy mon­dani szeretik. Amikor a hátsó udvaron átvágott, nyikkant az istálló­ajtó újra. Mann Tend élet­társa leselkedhet. Nem a kör­nyékről való, csöndes fickó, cseléd inkább ... Megállt a dombélen, és ké­jesen vakarózott. VII. Elszámolás — Mégiscsak rám fanyalod­tál, ugye? Vonyó Gáspár vetett ágy­ról kelt, bekecset is kanyarí- tott magára rögtön. Jobbik jellemzőnek érezte ezt: egy pillanatig se lássa senki ki­szolgáltatottnak! Hetvenöt évéből jó negyvenig két álla­potban élt Vonyó Gáspár. Me­nekült, vagy ő kergetett má­sokat Két feleségét eltemet­te, a harmadikkal él komfort nélküli öreg házában. Testessé­ge nem tohonyaságot, hanem erőt sugall. Jobbik tudat alatt irigyelte ezért Az arca akár az ökölbe zárt kéz, tele ke­mény dudorokkal. Ha meg­szólal, a száj hangot hörrent az első szó elé: — Hrrrmégiscsak rám fa­nyalodtál, ugye? Jöttéi-men- tél, figyeltelek. Tudtam, hogy rám szorulsz majd ... Vonyó miatt érezte Jobbik néha úgy, hogy koponyájában erők birkóznak : csontjai pu- hulva gyúródnék, agya pedig lávaként tölti ki a keletkező üregeket Ha tehette, kerülte az öreget. Egyszer hallott egy hasonlatot arról, hogy valaki lelki vérzékenységben szen­ved, a keserűsége újra meg újra felfakadt, nem tud meg- varrosodni. Veterán Vonyó iránti haragja annyiszor tá­madt fel, ahányszor látta. Az utcán éppen csak bólintottak egymásnak. »Rám fanyalod­tál« — ez azt hiszi, hogy el­jött a szentté avatásának ide­je! Ilyen volt mindig: a sza­vai is haraptak. A kapuján még ma is ott a girbegurba írásos parancs: »Ha zárva ta­lálod, a szomszédokat se za­vard fölöslegesen!« Durr bele a közepébe! Jól van, gondol­ta Jobbik, számoljunk el! — Kezdd el fölfejteni a varrást! — a hegvnyi ember mintha olvasott volna a ki­rendeltségvezető gondolatai­ban. — Sokszor kereszteztük egymás életútját, igaz? Emiatt gyűlölsz. — Kétszer próbált a csiz­masarka alá tapodni. — Félig mondod ki az igaz­ságot, öcsém. A félig mon­dott igazság fél hazugság... — Mannákhoz is előbb men­tem, mint magához. — Nem érdekel a szimpá­tia rangsorod, Jobbik. Tartsd meg magadnak. Elszámolni jöttél, nem? — Azért is. — Mit tudsz te rólam? — Ne féljen: mindent! Még­is barázdát szántottam ma­gunk közé! — Mi az a »minden«? — Nem feledkezem meg semmiről, amiatt ne fájjon a feje! Tudja itt mindenki a maga múltját, a legkisebb szállási gyerekig. Eljárogat maga élménybeszámolókat tar­tani az iskolába is. — El! Miért fáj ez neked? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents