Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-28 / 228. szám
fl tilos jelzés ellenére Huszonöt év a megyei labdarúgó bajnokságban. Ennyit töltött egyhuzamban ebben az osztály ban a K_ H. Vasutas labdarúgó együttese. Nem mindennapi jubileum egy csapat életében. Az eltelt negyed századot azonban nem ügy ünnepelték a vasutasok, ahogyan szerették volna. Az öröm helyett lelohadt a mosoly a sportkör híveinek az Röplabda NB 11 •• Ot mérkőzés — öt győzelem Hajba leütését nem tudta védeni az ÉLGÉP sánca. Dózsa—Bakony Vegyész 3:1 (5, —8, 8, 12) K. Dózsa: Zóka, Sziklai, Gelencsér, Domonkos, Pálfi, Déri. Csere: Szabó, Várkonyi, Biz- deri. Edző: Zóka Ferenc. A színvonalas, jó iramú mérkőzésen a 'kaposváriak nagyobb ütőerejüknek, jobb mezőnyjátékuknak és nagyobb lelkesedésüknek köszönhették gyüzelmüket. Tahi MSC—ÉLGÉP 3:1 (7, —8, 10, 12) Tabi MSC—Steinmetz SE 3:2 (—8, 7, —12, 15, 3) A tabiak összeállítású mindkét mérkőzésen a következő volt: Nagy, Hajba, Zsiga, Horváth, Dobos, Gáspár. Csere: Csizmadia, Szabó, Kertész. Edző: Nagy Károly. A hétvégi fordulóban a tabiak különösen második mérkőzésükön szerepelték jól. A Steinmetz ellen a negyedik játszma volt rendkívül izgalmas. Női mérkőzések: K. V. Izzó—Bakony Vegyész 3:0 (5, 8, 10) K. V. Izzó: Csonka, Oláh, Gadár, Lengyel, Kiss, Ver- mesné. Csere: Marek. Molnár, Hollósi, Kovács, Novák. Edző: Witz István. A kaposváriak ütőerőben és mezőnyjátékban egyaránt felülmúlták a veszprémieket. Tabi Videoton—Mohács 3:0 (1, 4, 8) Tabi. Videoton: Garas 1., Varga, Pirkhoffer, Garas 11., Pesti, Bérdi. Csere: Hajbáné, Guzmics, Czabuláné, Felde. Edző: Hajba Dezsőné. Jó játékkal, rendkívül magabiztosan nyertek a hazaiak. A Felszabadulási Kupáért arcáról. Csapatuk elbúcsúzott a megyei bajnokságtól. A stafétabotot átvevők tehát nem voltak méltók »dicső« elődeikhez. Pedig még néhány esztendővel ezelőtt is rózsaszínű álmokat szövögettek a vasutasok. Az 1973/74-ei bajnokságban a feljutásért harcoltak és csak egy hajszállal maradtait le. Sebaj, van még ( három évünk a jubileumig, ami nem. sikerül-t, majd legközelebb igen — mondogatták a Cseri út környékén. A következő években aztán nem úgy mentek a dolgok, ahogy eltervezték. Minden bajnokságban hátrább szorult a csapat a tabellán. Már a múlt esztendőben is csak nagy szerencsével menekült meg. Az idén aztán a fortuna is elpártolt mellőle. Vajon mi történt ezzel a nemcsak Kaposváron, hanem megyeszerte is elismert, patinás együttessel? Törvényszerű-e visszazuhanása? Félórás beszélgetés után, melyet Szűcs László sportköri elnökhelyettessel és Májer Józseffel, a szakosztály új vezetőjével folytattunk, már tisztán kirajzolódott a kép. — Talán éppen a nagyra- vágyás vezetett tévútra bennünket. Összegyűjtöttük a »nagyhalakat«, idős, fegyelmezetlen, bár jó képességű játékosokat tartottunk csak azért, hogy siettessük a feljutást. Közben nem vettük észre, hogy elszéled az utánpótlás és éppen a fenegyerekek riasztották szét őket. Nálunk évekig játékosuralom volt. A labdarúgók döntöttek, hogy ki legyen az edző és kikkel hajlandók egy csapatban játszani. És mi lett a vége? Akik miatt megalkudtunk, azok szedték fel a síneket előttünk. — Az elnökhelyettes szavai nagyon mélyről érkeztek, érezhetően nem először mondta ki e súlyos vádat, melynek minden mondata önkritikával telítődött. A K. H. Vasutast úgy tartották nyilván, mint a vándor edzők együttesét. Ahogy közeledett egy-egy bajnoki év vége, már kérdezgették a sportkör szurkolói: na, ki lesz az új tréner. Az utóbbi négy évben ötször volt edzőcsere a sportkörnél. A végén már a játékosok döntötték el, hogy mennyit edzenek és néhányan azt is, hogy milyen poszton játszanak. A kisiklás ezek után törvényszerű volt. Természetesen a sportköri vezetők közül többen már régebben láttak, hogy vak vágányra. jutottak. Figyelmeztetésüket sokan elengedték a fülük mellett, előrelátásukban pedig rosszindulatot igyekeztek felfedezni. A bukásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a józan észérvek teret kapjanak. A hangadók, elveszítve minden támaszukat, háttérbe szorultak, vagy egyszerűen hátat fordítottak. Az elnökségi ülésen végre olyan mederben tárgyalták a csapat jövőjét, amelyben már évekkel korábban kellett volna. Májer József: Űj ember vagyok a szakosztályban, s ezért a múlt hibáival nem akarok foglalkozni. A jövő érdekel. Célkitűzéseink nagyon határozottak, és főleg megalapozottak. Levontuk a tanulságokat. Ígérhetem, a Vasutas sportkörnél merőben más lesz a szellem, mint a legutóbbi években. A csapatnál nagy tisztogatás történt. Egy sereg játékosról lemondtak. Tizenegy labdarúgó távozott a kiesés után. Ismét Nagy Lászlót, a csapat egykori, kitűnő középhátvédjét kérték fel az edzői teendők ellátására. Nagy »otthon van« a vasutasoknál. Ki tudja, hányszort tért már vissza, hogy rendbe rakja azt, amit mások elrontottak. Több, korábban eltávozott játékos ismét visszatért, és az ifjúságiak közül is néhányan előre léphettek. A csapatnál most új célt tűztek a játékosok elé. Szó sincs mindenáron valfS visszajutásról, bajnokságnye- résröL Legfontosabb feladatnak a csapategység, a csapat- szellem megjavítását tartják. A Cseri pályán most a jövőt alapozzák. Ez az év az átszervezésé, a megszilárdulásé, az újabb tapasztalatok gyűjtéséé. Az elnökség csak a bajnokság befejezése után határoz a következő év feladatáról. A K. H. Vasutasnál tehát nagy árat fizettek a mindenáron történő siker hajszolásáért. Figyelmen kivül hagyták a korábbi évek intő jeleit Úgy indúltak el a következő állomás felé, hogy nem nézték meg, mivel találják magukat szemben. Az összeütközés elkerülhetetlen volt. A jubileumi év tehát rosszul végződött. Ez az »ünneprontás« bizonyára nemcsak az ő számukra hozott tanulságo- liât« Jutást Róbert Ismét megkezdődnek a küzdelmek a labdarúgó Felszabadulási Kupában. Valamennyi somogyi NB-s csapat pályára lép. Mint ismeretes, ebben a versenysorozatban az NB I-es klubok megkötéssel szerepelnek. Csak olyan labdarúgók játszhatnak, akik nem töltötték be a 21. életévüket. Megyénk együttesei közül csak a Siófok a pályaválasztó. A Rákóczi fiataljai és a Kiss J. SE idegenben 'kezdenek. A mai program: Enying—Rákóczi. Enying, v.: Németh J. Siófok—Nagykanizsai Olajbányász, Siófok, v:. Czipp. KOMÉP—Kiss J. SE, Tatabánya, v.: Bodrogi Valamennyi mérkőzés 15.00 órakor kezdődik. Kosárlabda NB II Csak a képzősök nyertek Az öt NB Il-es somogyi kosárlabdacsapat közül ezen a hétvégén csak négy lépett pályára, mivel a Táncsics együttese Pécsen, a Pannónia Kupán szerepel. A két férfi együttes gyenge napot fogott ki, mindegyik vesztesen hagyta el a pályát. Az erősen tartalékos fonyódiak is nagy arányú vereséget szenvedtek Sopronban, míg a tanítóképző főiskolásai idegenben is ki tudták harcolni a két pontot ZTE—K. GAZDÁSZ 103:57 (40:25) K. Gazdász: Háncs (13), 'Váraljai, Vojtkó (20), Danes (4), Ronga (6). Csere: Varga (10), Péter (4), Gadányi, Matus. Edző: Vojtkó PáL Az első félidőben még egyenrangú ellenfél volt a kaposvári csapat, de Háncs és Ronga korai kiválása után már nem tudták nagy erőfeszítésre késztetni a tavasz óta jelentősen megerősödött egerszegieket S AB ARI A—K. ÉPÍTŐK 90:81 (43:36) K. Építők: Vajda (3), Tóth (16), Stickel (3), Gálosi (14), Sziget (33). Csere: Gulyás (8), Kővári (4), Ulrich, Simon, Kálmán. Edző: Stettner János. A rendkívül gyengén játszó Építők többszöri egyenlítés, sőt vezetés után engedte ki kezéből a győzelmet Női mérkőzések: KAPOSVÁRI TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA- HALAD AS 52:47 (23:28) Tanítóképző: Fazekas (14), Gacs (8), Czéh (22), Barta (2), Kovács (6). Csere: Mikus, Molnár. Edző: Rákosi Márta. A kiesés ellen harcoló szombathelyiek mindent megpróbáltak, de a második félidő elején a kaposváriak átvették a játék irányítását s végül megérdemelten nyertek. SOPRONI POSTAS— FONYŐDI PETŐFI 73:40 (35:15) Fonyód: Rákosa (11), Igali (15), Gelencsér (7), Gá bős (2), Ölti (4). Csere: Harcsa (1), Gyűrűs, Solti, Németh. Edző: Harmath Gyula és Horváth József. A nagyon tartalékosán felálló fonyódiak lelkesedése kevésnek bizonyult a technikailag jóval képzettebb «op- roniakkal szembe*. Röplabda EB Mé<f egy győzelem kell’ s döntőbe juthat a női válogatott n Több mint kétezer néző volt kíváncsi kedden kora délután Turkuban a röplabda EB harmadik napján a magyar válogatottra, s ellenfelére, a román együttesre. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a magyar női csapatnak hátralévő két mérkőzése közül — sorrendben Csehszlovákia és a Szovjetunió — egyet meg kell nyernie, s akkor bejut a négyes döntőbe. Magyarország—Románia 3:2 (7, —9, —13, 9, 7) Vezette: Demarsin (belga) és Palaszewski (lengyel). A magyar együttesből Bárdi, Schlégl és Torma teljesítménye emelhető ki, míg a románoknál Enache nyújtott világ- klasszishoz méltó játékot. Sertéshizlaló kistermelők! 1978-ban a 100 és 125 kg közötti szerződéses hús- és húsjellegű hizott sertésekért 27,50 Ft-os ALAPÁRAT FIZETNEK az állatforgalmi és húsipari vállalatok, illetve a helyi megbízottak. A 100—125 kg közötti hús és húsjellegű hizott sertések után — a több éves szerződéses felárral és a mennyiségi felárral együtt — 28,50—29,50 Ft-os kilogrammonkénti eladási ár is elérhető. Már i^ost kösse meg a több évre szóló sertéshizlalási szerződést az állatforgalmi és húsipari vállalatokkal, illetve azok megbízottjaival ! ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT \ (9347) SZEPTEMBEB A várható időjárás: 28 Változóan felhős idő, end nélkül. Gyenge, napközben megélénkülő északkeleti, keleti szél. A hajnali és a reggeli Arákban párás levegő, helyenként köd. Hűvös marad az idő. SZERDA A Tárható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10—IS fok között lesz. Vencel — Több mint húsz koncertből álló ünnepi hangverseny- sorozatot állított össze a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére az Országos Filharmónia. A jubileumi hangversenyek sorát október II-én Gidon Kremer és Tatjana Grinden- ko szovjet hegedűművészek kéthegedűs estje nyitja meg a Zeneakadémián. — Nemzetközi tanácskozás kezdődött tegnap Budapesten a vesebetegségekről és gyógyításukról. A tanácskozással egy időben műszaki kiállításokon mutatják be a gyógyítás különböző eszközeit, köztük a legkorszerűbb műveséket. — írásvetítőt készített társadalmi munkával a Tanítóképző Főiskolának az Egyesült Izzó Kaposvári Gyárának »November 7.« szerszám- készítő szocialista brigádja. — A Kassai Szép Sző irodalmi színpad pénteken este Kaposváron vendégszerepei a Fonómunkás Klub évadnyitóján. Műsorukban Kassai munkás címmel dokumentumdrámát mutatnak be, s előadásuk megidézi a finn hősi eposzt, a Kalevalát is. — Elkészült az antalmajori bekötőút. A mintegy 300 lakosú kis településre a 67-esről ágazik le a hat méter széles aszfaltcsík.' A 4 kilométer hosszú utat áprilisban kezdte építeni a Közúti Építő Vállalat. A teljesen új nyomvonalon készített út 8 millió forintba került. — Látáscsökkenés cfmmel forgatta új tévéfilmjét Dö- mölky János rendező. A műben fontos szerepet alakít Molnár Piroska, a Csiky Gergely Színház művésznője. — Siófokon tanácskoznak október 1-e és 5-e között az európai gyógyszerészeti társaságok elnökei és küldöttei. Ezzel egy időben nagyszabású gyógyszer-, vegyszer- és műszerkiállítást is rendeznek. — A Somogyi dombok között című idegenforgalmi film elkészült. A Belső-Somogy idegenforgalmi nevezetességeit bemutató filmet hamarosan műsorra tűzik a megye nagyobb filmszínházaiban. — A Stuttgarti Kórus Egyesület hét énekkarának összevont koncertjét rendezte meg tegnap az IBUSZ a Siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban. Ma a budapesti Mát- tyás templomban koncerteznek az énekkarok, Lehotka Gábor orgonaművész közreműködésével. — Kaposváron a Kaszakő. A legutóbbi Ki mit tud?-on második helyen végzett és a Metronóm ’77-en is részt vett Kaszakő-együttes szerepel ma este Kaposváron. A dzsessz- rock zenét képviselő budapesti műegyetemisták — vezetőjük a Kaposvárról elszármazott László Attila — a mezőgazdasági főiskola KISZ- klubjában lépnek föl műsorukkal. A mai ügyeletes: Gombos lolán Telefon: 11-510, este 8-ig. 80 évvel ezelőtt. 1897. szeptember 28-án született Budapesten és 195*. decemberében halt meg Prágában Martos Flóra, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Az első világháború borzalmai, a munkások szenvedéseivel való együttérzés vezették el a munkásmozgalomhoz. 1918-ban lépett be a szociáldemokrata pártba, s a Tanács- köztársaság alatt szociális ügyekkel foglalkozott; különös gonddal és nagy szeretettel törődött a gyerekekkel. Az ellenforradalom idején az internálótáborokban sínylődő politikai foglyoknak vitt rendszeresen ruhát, élelmet, pénzt, s nem utolsósorban hírt, üzenetet. 1920-tói került kapcsolatba Fürst Sándorral; 1927-ben tagja lett a KMP-nek. Ettől kezdve a Vörös Segély egyik vezetőjeként, Hámán Katóval és Vámos Ilonával dolgozott együtt, s irányította a VS munkáját a kommunista foglyok 1929-es éhségsztrájkja idején is. Tevékenységére a rendőrség felfigyelt, többször letartóztatták, s amikor több mint másfél évig a Conti utcai katonai börtönben tartották vizsgálati fogságban, embertelenül megkínozták. Halálosan betegen szabadult a börtönből. ,/A párt segítségével egy prágai szanatóriumban gyígyíttatták, de életét már nem tudták megmenteni. — Lengyelországba Is exportál exkavátorokat a kali- ., nyini exkavátorgyár. Az idén több mint hetvenet küldtek a hidraulikus gépekből 0!á'<> Lengyel Népköztársaságba. — Befejeződött a 16. országos kőolaj- és földgázipari vándorgyűlés Balatonfüreden. A négynapos előadás- és vita- sorozaton részt vett 600 szakember, megvitatta azokat az új módszereket, amelyekkel tovább növelhetik a kőolaj- és földgázkutatás — termelés hatékonyságát — A Magyar Néphadsereg amatőr fotósainak képeiből nyílt kiállítás tegnap Pécsen. A bemutatott száz kép elsősorban a katonák hétköznapjait, a katonaélet szépségeit és nehézségeit ábrázolja. — Országos helyismereti konferenciát rendezett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, valamint a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Kecskeméten. A tegnap megkezdődött kétnapos tanácskozáson a helyismereti gyűjtemények gondozásával, a kiadványok szerkesztésével foglalkozó mintegy száz könyvtári szakember vesz részt — Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy szeptember 29-én, csütörtökön, áramszünet miatt az északnyugati városrészben és a Béke—Füredi lakótelepen, valamint a Jutai úti lakótelepen 8—12 óráig a vízszolgáltatás szünetel. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. (13451) — Most féláron vásárolhat női és bakfis szintetikus pulóvert 137 Ft-tól és gyermek szintetikus macskanadrágot 42 Ft-ért a kaposvári Noszlooy Gáspár utcai Olcsó Aruk Boltjában. (16680) — Leányka és női irhabunda 900 Ft-tól 4600 Ft-ig. valamint kis hibás ISO 1-es hűtőszekrény 1250 Ft-ért kapható a Bízománví Áruházban. (16685) — A Kaposvári Sporthorgász Egyesület október 1-től 14-ig nem tart pénztári órát. (298) — Express Utazási Iroda őszi ajánlatai: Erfurt—Weimar—Berlin-Potsdam. 1977. X. 28—XI. 4. Részvételi díj : 2100 Ft. Utazás : vonat, repülő. Kijev—Moszkva— Leningrád. 1977. X. 20—30. Részvételi díj : 3050 Ft. Utazás : vonat, repülő. Jelentkezni lehet 30 éves korig. Jelentkezés: Kaposvár, Ady E. u. 7. Tel: 13-556. (18684)