Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-22 / 223. szám
Debrecenbe kéne menni A nyírfák dalnoka és a tisztítótűz Józsa János kiállításáról Gondolatok az új Jeszenyin-válogatás ürügyén A költeményekben örömet lelő, hangulatokat ízlelgető, szóképek és alakzatok rejtvényeit fejtegető olvasó természetes ösztöne, hogy az alkotást egyetlen. személyiséghez, azaz magához a szerzőhöz kösse, annak életútjából, élményeiből igyekezzék megmagyarázni a mű gondolat- és érzésvilágát. S a folyamat végén a poézis rajongójának már nemcsak bálványa arcárpl, ruházatáról van megmásíthatatlan összképe, hanem mozdulatairól, sót hangjáról is. Mindannyiunknak van egy-egy húsvér Petőfije, Adyja, Schillere vagy Byrona. Ám kiderülhet, hogy a magunk teremtette kép — csupán ködkép. Nekem is volt egy élő Jeszenyinem. Törékeny hangulatok, elhagyott tanyákról, fehérlő nyírfaligetekről, bujkáló patakocskákról, elvetélt szerelmekről és bűzös kocsmákról szóló mélabús dalok voltak a mozaikok, mítosszá dagadt mendemondák a túlérzékeny paraszt- fiúról, és fényképek lágy arcvonásokkal, hirtelenszőke üstökkel. A valóban költői külsőhöz — képzeletemben — remekül illett a puha, behízelgő, halk hang. De jött a csalódás, a ködkép szertefoszlatásával. Egy régi lemezfelvétel, részlet a Pugacsov-drámából, a költő, Szergej Jeszenyin előadásában. Nagy vivőerejű, súlyos, érces bariton! A kényszermunkáról szabadult, a nagy parásztvezért istenítő Hlopusa szavai — »Engedjetek hozzá, engedjetek, Látni akarom ezt az embert/« \ olyan ellentmondást nem túróén csengtek, mintha egy rettenthetetlen néptribun nyilatkoztatta volna ki őket, s nem a patriarchális Oroszország csüggedt-idillikus hangulatainak dalnoka. A jeszenyini hang robbanótöltetének — az érrJeszenyinem esett áldozatul. Ledőlt gondolati építményem a forradalom pusztításaitól rettegő, a változás helyett a szűz sztyeppék hallgatagságát, mozdulatlanságát visszasóvárgó “mélyorosz« csodagyerekről, ám az eltökélt forradalmár képének kibontakozását maga az életmű akadályozta. A költők, s általában a töprengő, kereső-kutató fők túlságosan bonyolult lények ahhoz, hogy hazugság, hamisítás nélkül egy- arcú szoborrá merevíthetnénk őket. Ennek az ellentmondásos érzésvilágú, a feudális életeszmény és a forradalmiság között vergődő, hol látványos külföldi utazásokra, hol kocsmákba és botrányos szerelmekbe menekülő fiatalembernek a művei nem higgadt bölcsességekkel szólnak hozzánk. Csupán -kurta emberöltő, harminc év adatott meg neki ahhoz, hogy hazája irodalmának egyik legmagasabb csúcsára emelkedjék. Talányos öngyilkossága ma is mítoszteremtő tény, hamis lélekbúvárokat foglalkoztató szenzáció. Gyönyörű életműve azonban nemcsak népköltészeti ihletésű képek, hangulatok, rímek és világfájdalmak summázata, de élő, hallatlanul időszerű tanulság is mindenki számára, akinek útja nosztalgiák, kétkedések, elvágyódások, kétségbeesések vargabetűin át vezet a forradalmi változások igenléséig. S vajon melyik igaz forradalmár képes a vargabetűknek ezt a cikcakkját huszonéves korában átvágni? A költő, ha felszántva látja gyermekkorának, fiatalságának; csontig ivódot élményeinek “őstalaját«, kétségbeesik. Ügy érzi, megfosztották azoktól a képektől, hangulatoktól, amelyekből költészete táplálkozott. Ezután vagy emlékeiből éldegél — s az ötletek- patakja lassacskán kiszárad —, vagy rádöbben, hogy a felszántott “őstalajból« sarjadó növény dúsabb, színpompásabb az el- pusztítottnál, s a poézis patakja ekkor ismét csörgedezni kezd. Mégis, a megsemmisített növény képe még sokáig fel- felötlik az emlékezetben, együtt az újjal, a növekedővel. A költő mindkettőhöz ragaszkodik, amíg a friss élmény végleg háttérbe nem szorítja az emlékképet. Ilyen kétarcú volt Jeszenyin munkássága is a forradalom utáni években. Gyötörte őt önmaga hagyományokhoz kötöttsége. / Üj ember — mit tagadjam? / nem vagyok / Féllábbal beleragadtam a múltba / és el- botlom a másikkal, ahogy / futok az acél-had után kifúlva / — ugyanakkor a társadalmi gyökerű restség felszámolásának lehetőségét is fölfedezte a forradalomban. »■Tudom, bánatra írt a bor nem ad, nem gyógyul szív hasadtan, pusztaságban. Ezért gyűröm fel nadrágszáramat, és szaladok a Komszomol nyomában.« Űj műfajokat keres, elbeszélő költeményeket, drámát ír, amelyek alkalmasabbak a felgyorsult, változó élet vissza- tükrözésére, mint a rövid lélegzetű, csak a röpke pillanatot elfogó versek. Nem múló fájdalommal emlékezik ugyan régi szerelmére, Anna Sznyegi- nára, a földesúrlányra, aki a birtokfoglalás miatt távozott külföldre örökre, de remekművel idézi fel a nagy lázadó, Pu- gacsov szellemét. A régi orosz értelmiség fölöslegesség-tudatá- tól kínozva vigasztalódna itallal és érzékiséggel — valami mégis ellenállhatatlanul vonzza a megnyomorított pórnéphez. Ez a nosztalgián, szánalmon alapuló közéletiség erőteljes politikai színezetet ad a Nagy Hadjáratról — a polgár- háborúról — írt poémájának, s A szovjetek országa-ciklus legtöbb darabjának. Jeszenyint már életében túlzó dicséretekkel és igazságtalan bírálatokkal halmozták el. s így van ez azóta is. Valójában — azt hiszem — valami megbocsátással vegyes szeretettel kell olvasnunk, hiszen ő saját szenvedései árán tanulta meg mindazt, amit a mi nemzedékünk már magától értetődő életbölcsességként sajátíthatott el. Átmeneti jelenség, érzékeny szeizmográf volt, akár a mi Adynk. Életmódjuk, útjuk is sokban hasonlított egymásra, bár költői módszerük különböző volt Mindkettőjük arcán lágy kifejezés ült. De mindketten erős, hatalmas baritonhangon mondták verseiket Lengyel András Józsa János Nyár című festménye. Miért kéne Debrecenbe menni, hiszen Józsa János a helyünkbe jött. Siófokon, a művelődési központban látható a kiállítása, mely a képzőművészeti világhét rendezvényeinek a sorába tartozik. A tárlatlátogató a siófoki kiállítóteremből kijövet, ha megvásárolja Tóth, Ervin vaskos katalógusát — a címe: Józsa János festészete és grafilaija ■—, akkor határozza csak el, hogy jobban utána néz, mit csinál Józsa. Nemcsak jót olvasni róla a már idézett kiadványban, hanem meggyőző illusztrációk mutatják: mire képes a debreceni festő és grafikus. A siófoki kiállítóteremben csaknem negyven 'képet helyezett el a festő, akiről csupán annyit, hogy Debrecenben született, s a helyi képzőművészeti szabadiskolában kezdett ismerkedni a festészettel. Innen a budapesti képzőművészeti gimnáziumba iratkozott be Szinte Gábor festő és Komjáti Gyula grafikus szárnyai alatt nevelkedett és érett művésszé. Józsa siófoki kiállítása a teljesség igénye nélkül is érzékelteti azokat a törekvéseit, melyek egy pálya kilométerköveinek számítanak. Ügy indult — és talán ma sem szakadt el teljesén ettől a felfogástól —, mint aki a konstruktivizmussal, a szerkesztés erőteljes hangsúlyozásával jegyzi el magát örök időkre. Ezek a művek azonban szinte megkövetelték azt is, hogy oldjon a merevségen, s úgy érzem, ezek a művek már érettebbek. Gondolok itt a Siófokon bemutatott Finnországi emlék, az Erdő, a Téli erdő leheletérzékeny festőiségére. Szinte szőnyegszerű képpé oldja ezekben az esetekben a látványt A dekorativitásról fölösleges lenne lemondania, mert ebben járatos, érzi és tudja, hogy megtarthatja képeinek ezt a jellemző sajátosságát, ha ötvözni képes egyfajta kötetlenebb festői- séggel. Említett képeivel egyenértékűek korrekt csendéletei, melyék a zenéhez való szoros kötődését is képesek kifejezni. (Csendélet fagottal.) Visszalépés vagy a korábbi időből származó felfogás megnyilvánulása A fagottos portréja, és az e sorba tartozó több portréja. A merev szerkesztésen nem változtat az sem, hogy koWitja gazdag. A művészetekben sok a közös vonás, nincs mit csodálkozni azon, hogy a festőiségen belül olykor zeneiséget is érzünk. A kép, melynek címe Zene, a ráfüggesztett címke nélkül is egyértelmű hanghatásokat fejez ki, barokkos orgonamuzsikát ébreszt a nézőben. Régen ismert, hogy a hangokra színeket is elképzelünk, illetve a tónusok »muzsikálnak«. A ritmus pedig már öntörvénynek számít a festészetben, a képzőművészetben is. Az inspirációnál, az élménynél többet jelentett Józsának, hogy kapcsolatba került Bartókkal, és foglalkozott az ő zenéjével. Cantata Profana című műve ennek tanúbizonysága. Más csoportot alkotnak Jó- asa tájképei, melyek nagyvárosi — párizsi — hangulatokat örökítenek meg Hagyományosan látvánvszarűen. Közülük a kiemelkedőbb a Bologna című. Ennél a képnél már figyelembe veszi azokat az új elképzeléseket, törekvéseket, amelyek egy szuveré- nebb világot képesek elénk varázsolni. A Pléh Krisztust — mely nem több a jelzett témakörnél, egy tájképnél — szívesen megjegyeztük lírai hangulatának őszinteségéért. Az alföldi iskolához nem tartozik, noha élete erre predesztinálta. Sajátos utat jár évtizedek óta. Pályájának igaz gyöngyszemei lehetnek azok a grafikák, melyekről csak közvetett úton, a katalógusból tudunk. A hatvanas években elindított Illusztráció-sorozata Radnóti, József Attila, Ady költészetének a megjelenítését vállalta, kár, hogy ezek kimaradtak siófoki kiállításának anyagából. Horányi Barna PRÓBÁN Ivanov Zakopanéból érkezett 1600 vak ember gondja Nem létező falak Mik ezek a gondok? Voltaképpen apróságok. Igaz, a vak emberek számára sokat jelent a kedvezményes tüzelő vagy vasúti jegy. »Hol fizetik ki? Megjön-e idejében?« Hogy ma efféle gondok jellemzik az 1600 somogyi vak ember életét, az a fejlődés legjobb bizonyítéka. Húsz éve még akadt kolduló vak ember, öt éve még volt olyan, aki nem tudott elhelyezkedni. Az 1970 óta tett szociális intézkedések sorának eredménye, hogy életük már nem sajnálatra épül. A vakok ma ugyanazokkal a lehetőségekkel rendelkeznek munkában, tanulásban, művelődésben, mint az ország bármely polgára. Más kérdés, hogy élnek-e ezekkel a lehetőségekkel. Üjszerű visszásság, hogy a megyei szövetség vezetői 67 dolgozó sorstársuknál többet is el tudnának helyezni, csakhogy nincs jelentkező. A tanulás lehetőségei is kihasználatlanok. Akadnak családok, ahol — félvén, hogy elesnék a gyermek néhány száz forint-' nyi járadékától — lehetetlenné teszik a továbbtanulást. Kevés a jó példa. A szövetség két dolgozó tagja — egyikük a kórház gyógymasz- szőre, másikuk a textilművek telefonközpontosa — nemrég kapott kiváló dolgozó kitüntetést. Egy fiatalember a pécsi egyetem jogi karán tanul jó eredménnvel. Ezek az emberek — saját bevallásuk szerint — kiegvensúlvozottan és boldogan élnek. Nem érzik magukat haszontalannak. önmagában Is árulkodó, hogy ezeket az eseteket ilyen könnyű személyenként fölsorolni. A gondoknál már elkerülhetetlen az általánosítás. Sokan a vélt sérelmek, a kisebbségi érzés, az önsajnálat és keserű dac tégláiból emelnek falat maguk köré. Ez a fal minden évvel magasabb, és idősebb korban már le- dönthetetlen. Márpedig a somogyi vakok és gyengén látók kétharmada ilyen idős ember. A megyei szervezet sokat dolgozik a közösségi élet élén- I ’ütéséért, a lehetőségek mégis- | méréséért, az eredmény még-1 is szerény. Havonkénti klub-1 délutánjaikra rendszerint csak 10—15-en jönnek el. Zenét hallgatnak, beszélgetnek: tartoznak valahova. És a többiek? Van, aki hónapszámra nem mozdul ki otthonából, mert szégyelli vakságát. Alig akad, aki használná a fehér botot, sőt olyan esetekről is hallottam, hogy vak ember sértésnek vette, amikor át akarták vezetni az úttesten. Szövetségük aktívái — Nagyatádon és Marcaliban^ már körzeti csoport is műkő-' dik — évente 90—100 családot is meglátogatnak. Sok sorstársuk c^ak ekkor tudja meg, hogy. féláron vásárolhat kazettás magnetofont, hogy hangoskönyvtár áll rendelkezésére, vagy, hogy a vakoknak üdülőiük van Balatonboq- láron... Hogy a vakok helyzete miként változik a jövőben, az tehát már nem csupán a lehetőségektől függ. Minderről a somogyi vakok, gyengén látók naookban tartott évi közgyűlésén esett szó. A megyei szervezet titkárával, Forró Józseffel külöh is beszélgettünk munkájukról. — A látók és a vakok kölcsönös tapintata és jó szándéka sokat segíthet a va'kügy megoldását azonban csak a jövő hozhatja meg. Egyre jobb az egészségügyi ellátás, hatékonyabb a munkavédelem. Egyre kevesebb az olyan kisgyerek, akinek sötétben kellene leélnie életét... B. F. Szeptember 26-tól október ,26-ig rendezik meg a budapesti művészeti heteket, s ezen belül október 5-től az amatőregyüttesek fesztiválját. Tarka és változatos műsort mutatnak be a színjátszó csoportok a Fővárosi Művelődési Házban. A megnyitó est máris érdekességnek ígérkezik. A Postás Művelődési Központ színjátszó műhelye Arisztophanész görög vígjátékírónak, az attikai ókomédia leghíresebb művelőjének tréfás, feminista utópiáját, a Nöuralom című darabot játssza el Bucz Hunor rendezésében. Ugyanazon a napon a Perem Színpad Ghaszán Kanafani—Éless Béla Lángoló ég alatt című dokumentumjátékát adja elő a magyar átdolgozó rendezésében. A KISZ Központi Művészegyüttesének színpada Gáti József Künn a bárány, benn a farkas című játékát hozza Esti színházi próba. Félúton a majdani előadás felé. Ivanov megformálója,. Rajhona Adám éppen most érkezett a hó világából, Zako- pánéból. »Dömölky János tévéfilmjében forgattam. Bogomolov, az Iván gyermekkora és a Negyvennégy augusztusában szerzőjének Etűdök című művéből készül a Dömölky- film novemberünnep tiszteletére. Komlós Juci, Horesnt/i László, Soós Laci voltak a társak, és lengyel színészek...« Zsámbéki Gábor rendezi Csehov művét Harmadéves főiskolai vizsgaként a dráma keresztmetszetét már színpadra állította. Azóta készül a színre, amelyet Dévényi Róbert rendez. Dühöngő ifjúság a címe a Hurka Színpad október 6-i műsorának. A rendező: Takács Ferenc. Aznap játszik az Utcaszínház is egy kollektív módon elkészült alkotást. A Pinceszínház Molière Botcsinálta doktor című vígjátékával jelentkezik. Az utóbbit Keleti István állította be. Majakovszkij Buffó misztérium című művét a zalaegerszegi Reflex-együttes hozza színre október 7-én. Mező Béla rendezésében, őket követi a kaposvári Fonómunkás Kis- színpad. Vértes Elemér vezetésével Csokonai Dorottyájának dramatizált változatát fogják eljátszani Front Tibor feldolgozásában. Tatabányáról a Bányász Színpad László Tibor bányásztémájú színművét készül bemutatni Napfényre vágyók címmel. Rendező László Tibor. Az említett amatőr színjátszó nagyszínházi bemutatóra. A készenléti állapotra jellemző, hogy már a nyáron elkészült Pauer Gyula díszletterve és makettméretben az »igazi« is. Most már úgy látjuk a színpadon, ahogy majd á premieren. Anélkül, hogy előre beszélnénk róla, egyik legjellemzőbb elemének megszületéséről ennyit: a rendező és a díszlettervező, a bőszénfai erdőben sétált, amikor a tervező azt mondta: »Megvan!« Már most nagy az érdeklődés.” Az Ivanov meghívást kapott a budapesti művészeti hetekre. A múlt héten három különböző előadást rögzített a Magyar Televízió; szinte ottegyütteseken kívül a fesztiválnak lengyel vendégei is lesznek. A varsói Rosa Luxem- burg-gyár Október 69 nevű amatőrszínháza Piosenek címmel (magyarul : Dalcsokrok) játszik el egy régi lengyel dalokat feldolgozó zenés darabot. ■Válogatta Danka és Andrzej Madej, zeni vezető Arma Sali j-tűz. A nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjáról elnevezett gyár szín- társulatának nagy közönséges szakmai sikere van Lengyelországban. Az említett amatőregyüttesek után hivatásos vidéki együttesek jönnek vendégszerepelni Budapestre a művészeti hetek idején. A kaposvári Csiky Gergely Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, va lamint a Pécsi Nemzeti Színház játszik majd a főváros-, ban. Fellépésük színhelye a Fővárosi Operettszínház, hon van már Kaposváron : október 10-én vc-sz’k képmagnóra az Ivanovot. Próba indul. »Zsinórban« a harmadik felvonás, azaz elejétől végéig. Vajda, Kun Vilmos, Dánffy . Sándor. Még »civilben«. De a szó már él, nem ők mondják, hanem Borkin, Sabelszkij és Lebegyev, akiket megszemélyesítenek. Egy pisztoly az uborkásüvegben. Csehovnak tulajdonítják azt a drámaszabályt: ha fegyver lóg a falon az első felvonásban, annak a darab végén el kell sülnie. Érvényes ez a pisztolyra is? Egy kártyás úr, Csemák Árpád. Unják, leintik, »összemesélő« asszony — Farkas Rózsa — »munkavégzés« közben? Ivanov—Rajhona narancspiros pulóverben, farmerben, S mégis, mintha dohányszín szalonkabátban... Mintha többet mondana befelé, mint kifelé, önmagával van beszélnivalója, számolni- valója. Helyey László evikke- resen, mintha maga Csehov... S két nő. A. fiatal lány, Tóth Éva főiskolai hallgató, és a beteg feleség, Pogány Judit. Nem d szokott képlet ez? Cse- hovnál a képlet sem az a képlet, aminek látszik. Nehezen lépnék, szinte gázolnak. Akadályok, akadályok, akadályok. Ivanov menekül: »Istenem, milyen bűnös vagyok!« Egy pillanat csönd. Vége a felvonásnak. Cigarettaszívásnyi idő után jelenetekre bontják majd, elemezve próbálják újra. Rajhona Adám — látom — küzd; a szünetre szétbaltázza magában Ivanovot és színészönmagát. L. L. A Bányász Színpadtól a Hurka Színpadig Amatőregyüttesek fesztiválja a Fővárosi Művelődési Házban ■I
