Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-21 / 222. szám

Kisközösségek társsal és társ nélkül Az aprófalvak lakói szinte naponta tapasztalhat­ják, mennyi előnyt és hát­rányt jelent számukra a köz- igazgatás, a termelési egysé­gek központosítása, az iskolák körzetesítése. A gazdaság és az egész társadalom szerkeze­tének átalakulása természete­sen elsősorban azokban a me­gyékben sürgeti ennek a fo­lyamatnak a meggyorsítását, amelyeknek településrendsze­re kedvezőtlenül befolyásolja a minőségi fejlődést, ahol év­századokkal — vagy akár év­tizedekkel — ezelőtt még »-ön­ellátásra« rendelkeztek be kis mezőgazdasági egységek. Szá­mos gazdasági feltétel kell ah­hoz, hogy ezt — a túlzás nél­kül — néhol század elejinek nevezhető »kisközséges« struk­túrát megváltoztathassuk; ipartelepítés, tsz-egyesítés, a közlekedés fejlesztése. Nyil­vánvaló, hogy ez a feladat csak évtizedekig tartó mun­kával oldható meg. Ám addig is biztosítani kell a kisközsé­gek lakosságának azt az alap­vető emberi jogot, hogy köz­vetlen kapcsolatot tartson fenn a megye, az ország életével, s ne csak termelőerőként, ha­nem személyiségként is részt vegyen a politikai, kulturális közéletben. A nehezen ‘megközelíthető, többnyire hegyes vagy dom­bos vidékeken épült kis hely­ségeknek az ország tudati tevékenységébe való bekapcso­lása csak az oktatás és a köz- művelődés minden összetevő­jének egyesítésével mehet végbe — a közigazgatás köz- pontosításával párhuzamosan. A központosításnak következ­ménye lehet ugyan a bürok­rácia csökkentése, ám minden­képpen káros, ha ez valami­féle egészségtelen nagyvona­lúságot eredményez, ha a de­mokratikus jogok érvényesí­tésének rovására megy. Már­pedig a művelődéshez való jog is létezik, legföljebb keve­sebben veszik igénybe, mint például a munkához vagy a saját lakáshoz való jogot, űsakhogy ami az átlagos ál­lampolgárnak jog, az a hiva­talos személynek kötelesség! Még akkor is, ha a jog figyel­men kívül hagyása megma. gyarázható pénzszűkével, lé­tesítmények hiányával, a la­kosság állítólagos igénytelen­ségével stb. Nos, ami a somogyi társ­községek művelődési helyzetét illeti,, valóban nem dúskálnak a lehetőségékben. Az 55 mű­velődési házzal ugyan a kö­zépmezőnyben« — hetedik he­lyen —■ állunk az országos ranglistán, de ha figyelembe vesszük, hogy a nagyközséges alföldi megyékben számsze­rűen kisebb a szükséglet, ak­kor igencsak az utolsó har­madba sorolhatjuk önmagun­kat. A fél száz létesítmény többsége nem — vagy alig — alkalmas kiscsoportos foglal­kozások, szakkörök, tanfolya­mok megtartására, nagyter­meiket pedig — érthetően — ritkán veszik igénybe. So­mogybán 64 praktikusan elhe­lyezhető, gyorsan cserélhető kis könyvtár van. (összeha­sonlításként: Baranyában 102, Vas megyében 130!) A közművelődés szakembe­reinek számával is jóval a »konkurcens« kisközséges me­gyék mögött maradunk. Mű­velődési házainkban — elte­kintve a városoktól — kb. 40 főhivatású és 170 tiszteletdíjas népművelő, 35 főhivatású és 220 mellékhivatású könyvtá­ros tevékenykedik, zömmel szakképzettség nélkül. Igaz, nincs szakemberképző intéz­ményünk, ily módon az egyet­len vonzerő az ösztöndíj, illet­ve a lakás lehetne. Hiszen az a tény, hogy egy aprófalvas megyében egyetlen képzett közművelődési szakember — népművelő, illetve könyvtáros — jut háromezer lakosra, eny­hén szólva furcsa. S még in­kább az. ha az egyenlőtlen el­osztást is számításba vesszük. Ilyen mostoha körülmények között rengeteg jóindulat, cél- tudatosság kell ahhoz, hogv a kisközségek művelődési élete ne váljék állóvízzé. A tanács­elnök, a gyárigazgató, az üzemvezető, a tsz-elnök együttérzése lényeges, mivel az —pénzzé, fölszereléssé, gépko­csivá változtatható. S erre is vannak jó példák. A tekinté­lyes részben üzemi hozzájá­Ady-est a megyei könyvtárban A gondolat felszabadítója Ady Endre születésének szá­zadik évfordulójára három előadásból álló ünnepi soroza­tot állított össze a megyei könyvtár és a TIT Somogy me­gyei Szervezete. A bevezető est kényes kérdést tett föl szá­munkra, s ez így hangzik: ki­nek higgyünk? Az irodalom- történésznek vagy az előadó- művésznek? Rendhagyó beszá­molónkban erre próbálunk fe­leletet adni olyan igénnyel, ahogy a műsor címe is — Aka­rom: tisztán lássatok — meg­kívánja tőlünk. Ady épp eb­ben a versében azt fogalmaz­ta meg, komoly felelősség há­rul az őt követő nemzedékek­re. Az »Akarom : tisztán lás­satok« a verseiben megfogab mázott gondolatok pontos érté­sére hívja fel a figyelmünket. Még életében tapasztalhatta, hogy igaz tábora mellett van­nak olyanok is, akik szeretik félreérteni költészetét. A Nyu­gat Ady-emlékszámában a le­zárult életmű feletti gondok megfogalmazói is visszatérnek erre a problémára. Móricz Zsigmond így kezdi versét — a címe Ady —: Rettenetes el­gondolni, Meghamisítják / éle­ted minden jelenését /... Ne­vedre, halott, rámúmiázzák j stereotip frázisaikat. Sokkal később József Attilá­ból is kifakad a hang — miért bántják Ady Endrét? S ha ma Czine Mihályt hallgatjuk, ak­kor megnyugodva állapíthat­juk meg: Adyt szeretjük, ért­jük. Ügy, ahogy kell. (A megyei könyvtár hétfői Ady-estjére sokan nem jutot­tak be, olyan nagy volt az ér­deklődés. A műsor végén a közönség elégedetlen hangja bizonyítékul szolgált arra is, hogy kritikával fogadták az előadóművész, Sellei Zoltán Adv-tolmácsolását.) Czine Mihály szép bevezető­je nemcsak az- ünnepi tiszte­letadás bizonyítéka volt. »A gondolat felszabadítójárói« vallomásos irodalomtörténeti értékelést adott. Előadását megjegyeztük, s ha Adyt ol­vassuk, rá is gondolunk. Sellei Zoltán — nem először írjuk le — lehet jó szerkesztő, találékony előadóművész, aki »jókor jön« az évfordulóra ösz- szeállított műsorával, de alig­ha fogadhatjuk el előadómű­vészetét kritika nélkül. Köszön­jük, hogy több mint harminc versből szinte egy kis antoló­giát állított össze Ady Endre műveiből. Ez is szolgálat. Adós­sága azonban többet nyom a mérleg serpenyőjén. Adóssága súlyosabb annál, hogy csupán az előadóművész eszköztárát tartsuk szegényes­nek, bár ez is igaz. Nyilván ezzel összefügg — nem elvá­lasztva a versmondás techni­kájától, a legszebb hangszer, az emberi beszéd »játékától« —, hogy hamis képet fest a pódiu­mon Adyról. De a gyenge vers­mondó is »helyrehozhatja« hi­báját, ha pontos értésről ad ta­núbizonyságot. Ez sem állt fenn. Az előadóest tehát nem­csak szürke volt, hanem érte­lemzavaró is, mert Ady »élet­rajzát« lefojtotta, a párizsi ver­sek költőjét agg, szenvedély­mentes, magát megadónak mutatta. A Mit ér az ember? kérdésre nem adott választ Ady szavaival, indulatával. Ady költészetét egyáltalán nem jellemzi, hogy »szánkba rágja a szót«! Sellei ezt tette, ígv az igaz tanítást dogmává változtatta. Ady megzenésített verseit Bikfalvi Júlia énekes — Bécsi Gizella zongorakíséretével — avatottan tolmácsolta. Az elő­adóest másfél órájában a Reinitz-dalok élményt nyújtot­tak. Ady igaz közönsége pedig arra vár, hogy a következő két megemlékezés kiköszörüli Sel­lei Zoltán előadóestjének a csorbáját. Horányl Barna rulásból, tanácsi segítségből fenntartott együttesek gyako­ri vendégszereplése a barcsi járás kisközségeiben bizonyít­ja: a művészet kínálata a szép iránti keresletet is növeli. Mindig akad üzem vagy tsz, amelyik gépkocsikat ad a kis­községek lakosainak Babócsá- ra, Darányba, Vízvárra szál­lításához. S e »kihelyezett« művészeti rendezvények nem találnak süket fülekre, miként a TIT-előadások sem. A múlt idényben négyszer annyi volt belőlük, mint a megyei átlag. Sajnos, előfordul kivétel is, például Szülök, amelynek le­hetőségeit a homokszentgyör- gyi tanács korántsem hasz­nálja — vagy használhatja — ki. Szerencsére ez a törekvés nem egyedülálló; másutt is vannak követésre méltó pél­dák. A marcali járás amatőr művészeti mozgalma tömege­ket vonz a kisközségekben is. Somogysámsonban fedeztem föl nemrég, milyen tervszerű­séggel és arányérzékkel lehet a műveltséget »adagolni«. Az ide tartozó három községben négy amatőr együttes műkö­dik, rendszeresek a vendég­fellépések, s mindegyik társ­község lakossága részaránya szerint »kap« kulturális ren­dezvényeket. Hébe-hóba az is előfordul, hogy a közművelő­dés egyik módját sikerül a társközségekben népszerűvé tenni, a többi lehetőség szin­te parlagon marad. Tab kör­nyékének könyvtári ellátott­sága például igen dicséretes, ám ez aligha mondható el a műkedvelő művészeti mozga­lomról, a TIT-előadások szá­máról stb. S van megyénkben karikatúrája is a közművelő­désnek: az elárvult pusztasze- mesi iskolaépületben berende­zett kocsma. Összképünk tehát sokszí­nű. Az általános képlet még­is; gyenge feltételek + jóin­dulat = alig-alig életképes. S ha a szándék — a minősített megyei együttesek rendszeres szerepeltetése a társközségek­ben, TIT-előadók toborzása stb. — megvalósul, az egyen­let eredménye — megbízha­tóan közepes lehet. A »jó« mi­nősítéshez szakemberek kelle­nének! A kisközségek közmű­velődési életének megjavításé-' hoz ez is csak kezdet lehetne. A mennyiségi növekedést a minőségi átalakulásnak kell követnie, mert az sem vitat­ható, hogy az aprófalvakba »szállított« rendezvények je­lentős része csupán köteles- ségszerűen odavetett »bóvli«, amely kevéssé alkalmas a lel­kesedés felébresztésére. Lengyel András FILM ÉS VITA Mint megírtuk, hétfőn «te díszelőadáson mutatták be Bacsó Péter új filmjét, a Riasztólövést. Az előadás után a tanítóképző főiskola kollé­giumában ankétot rendeztek a közönség számára Marx Jó­zsef dramaturgnak, az Objek­tív Stúdió vezetőjének a rész­vételével. A filmművészet mai témájú alkotásainak széles körű meg­beszélései, vitái olyan haszon­nal járhatnak, hogy a közön­ség elmélyítheti ismereteit és a véleményekből tanulhat az alkotó is. Azt hiszem, a vita elérte a célját. Sokan — főleg a fiatalok — mondták el gon­dolataikat. A legjellemzőbbe­ket jegyeztem föl. Nyilván a film cselekménye is — az ok­ok, jellemek bonyolultsága — hozzájárult, hogy nemcsak a Riasztólövésről esett szó, ha­nem a szocialista demokrácia napi gyakorlatáról is. Elvekről és megvalósult tettekről. S ez a gondolatsor egyáltalán nem volt idegen a filmtől, hiszen Bacsó Péter, amikor egyik nyilatkozatában ezt mondta: — A nemzedékek közötti kommunikációhiányxól gon­dolkodom —, erre is utalt. És minden filmjében! Marx József erről így be­szélt: — Azt próbáltuk kifej­teni a Riasztólövéssel, hogy gyakran elfelejtjük: útközben vagyunk. De ez nem jelenti azt, hogy szemünk elől té­veszthetjük a végső célt. Nem választhatjuk a könnyebb el­lenállás irányát. Éva — meg­próbálta. A demokratizmusról van szó. És arról: hogyan élünk, milyen az élétünk. Bacsó új filmje mindegyik­nél bonyolultabb. De azt biz­tosan megállapíthatjuk, hogy — különösen ebben az eset­ben — a párbeszédek alap­légköre a demokratizmus megvalósításából keletkezett S ez nemcsak »levegő«, vagy ha úgy tetszik — utópia, ha­nem testet is ölt ilyen vagy olyan formában. ­— Nem érzem valós prob- 1 lémának azt, hogy a fiatalok nem tudnak beilleszkedni a felnőttek világába — mondta a vita során egy nyugdíjas kaposvári gyárigazgató. — Ellenben — folytatta —, nem akarják elkövetni azokat a hibákat, amelyeket mi elkö­vettünk, s nem kívánnak élni a szülők szerzett érdemeivel sem. A mi útkeresésünknek a bemutatása nagyon fontos a filmművészet eszközeivel is — mondotta. A fiatalok természetszerűen Fintáról és ^Csipeszről, illetve a filmben elég homáiyban ha­gyott kis közösségről beszél­tek ‘ szívesen. És közben ma­guk is ostromolták az álkö­zösségeket — Közösség ide, közösség oda, ki utasította volna visz- sza a fiú esetében a felkínált osztályvezetői állást? — ilyen véleményt is hallottunk. De ilyet is; — A csoport, mely televolt' megváltó szán­dékkal, nem volt jó közösség, mert a fiú kilépésére rosszul reagált. Helytelenül tették, hogy kiközösítették. — Ez a csoport nem illik bele elképzeléseivel abba a programba, mélyet a társada­lom célul tűzött ki — így egy vitázó, melyre Marx József felelt; — Nagyon sokszor beszé­lünk az »adott lehetőségek­ről«. Elfelejtjük, hogy ezeket a lehetőségeket mi teremtet­tük meg. »A lehetőségek csak ezt engedik meg...« Gondol­kodjunk — hátha lehetne. Rajtunk áll. A realista gon­dolkodás mindig is számot '> a valós helyzettel. De ez ne ti jelenti azt, hogy megbékélhe­tünk. À vita összefoglalójában pe­dig erről beszélt: — A köz- művelődési törvény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az építőmunka fontos része legyen az emberi kiteljesedés. Erről sohasem feledkezhetünk meg. — Csipesz vétett, hogy Hz előző fészekalját lenézte, ez­zel összeütközéseket okozott. Éva a nehezebbet választotta, de — az élet bizonyos monu­mentumai adták az ötletet Bacsónak — kezében eldör­dült a fegyver.., Riasztólövés. A film címe képletesnek is tekinthető, hi­szen gondolkodásunk hasznos fegyver. Másképpen mondva : gondolataink összeütköznek, ez természetes és szükséges is, ezzel a fejlődést segíthet­jük. Ez volt a céljuk a film alkotóinak. H. B. Az ezernevű lány Az Állami Déryné Színház a Dallos Ida Művelődési Házban szeptember 17-én mutatta be Zelk Zoltán: »Az ezernevű lány« című mese játékát. Képünkön: Zubor Ágnes és Mészáros Mi­hály. Még mindig mereven állt, közönnyel igyekezett leleplez­ni feszültségét. A közönymáz alól, szinte lesből figyelte az elnököt : hervadtszőke, gödrös arcú fiatalember, ha nem dü­hös valamiért, a szája úgy csücsörödik, mintha minden mondata így kezdődne: — Édes úr ... A gödröcskéi ván­dorolnak, hol itt, hol ott töl­tődnek föl, más arctájakon pedig váratlanul új kis tölcsé­rek lyukadnak. Orra alatt vé­kony bajusz, mintha egy har­madik, lecsúszott szemöldök lenne. lobbik egy szállási pin- cézéskor gondolta ezt doktor Paska bajuszáról, akkor ép­pen nem elvtárs, hanem Laj­csi bátyám volt. Ez a Sargyu, aki most úgy hallgat, mint lepény a gazban, ez meg alig győzte kimutatni a barátságát! Végül is: igaza van. Sargyu Gábor is abban az időben volt a maga embere, amikor a dol­gok kétfélék voltak. Feketék vagy fehérek. Ma a két szín között az árnyalatokra is Ügyelni kell a vezetőnek. Hervadtszőke doktor okos em­ber, okosabb Jobbik Lajosnál Tudása van a dolgokat bonyo­lultságukban látni. — Nézd csak, nézd, Jobbik elvtárs — kezdte kopogós hangon. — Tudomással bírunk arról, hogy te a településháló­zati koncepció ellen agitálsz. Nemet mondasz a központ­rendszerre, mint a faluháló­zat fejlesztésének alapelvére. Egyetlen megállapítással le­söpörte Jobbik figuráit a sakktábláról)! Matt az első lé­pésben! A legveszélyesebb, ha azt nyomják rád, méghozzá pontos szakkifejezésekkel: a központi elképzelések útjába álltái ! Hengerlő taktika ... Az elnök hangjából tovább­ra is hiányzott a csengés. Kat­tantak a szavak, mint a ke­replő faharangjai, amikor ' a harangok Rámába mennek. — Te, Jobbik elvtárs, te nem veszed figyelembe azt az alapelvet, mely a társadalmi fejlődésről (a társadalmi fej­lődésről!) kimondja, hogy az törvényszerű (az tör-vény-sze­rű!) folyamat, mely az em­berek akaratától és tudatától nem függő törvényszerűségek­nek van alávetve. Ez az az expresszvonat, amely legázol téged! Jobbik elvtárs, te az abszolút csalhatatlanságra tartasz igényt, erről pedig ki­mondatott: senki sincs bebiz­tosítva hibák ellen! Te sem! — gondolta Job­bik. Könnyen dobálózik ez az idézetekkel. Most szakosítózik; talán még Marxot is lebirkóz- ná az idézeteivel. Amikor Job­bik nagynehezen eleget tett a marxizmus alapjai kötelező óraszámának, akkor még gom­bosvillával haj igái ták az em­ber után az oklevelet, örültek, ha két ép mondatot ki tudott nyögni a. vizsgán. Közbe akart szólni. ' — Aproximatíve, nem ér­tem ... — Az előbb nem akartál szint vallani, most pedig én tettem le a garast. Az is ki­mondatott: a bírálat és önbí­rálat kibontakozása az az erő, amely mind a megismerés te­rén, mind a gyakorlati tevé­kenységben csökkenti a hibák lehetőségét, és elősegíti az el­követett hibák kiderítését. Te nem éltél az önbírálat fel­kínált lehetőségével, ezért a bírálatnak kell rányitni a sze­medet a hibádra! Ez még az Anti-Dühringet is felmondja! Szorul a hurok, cikákolhatsz, Jobbik Lajos! — Nagyot vétettél a hiva­tali fegyelem ellen, elvtárs. Te szervezni kezdteti a szállá­siakat a településhálózat hie­rarchiáját meghatározó köz­ponti elvek ellen. — Én nem... — mint a kisdiák a tanítója előtt. — Mondd, Jobbik Lajos: nem elég világos az 1971-es telep üléshálózat-fe j lesztési koncepció? Az ezredfordulóra már tökéletesen muzsikálnak majd a központból irányított körzetek, értve? Óriási társa­dalmi igazságtalanságot szün­tetünk • meg. Nevezetesen: a települések közötti urbanizá­ciós különbségeket! — Ügy, hogy a pogányszál- lásiakat eltörlitek a föld szí­néről! — buggyant ki Jobbik­ból a megemészthetetlen. — Ezt akarjátok! Nem tudott együtt célba érni az elnök idegen szavak energiájával hajtott érveivel, de ráérzett értelmükre, ahogy a vad megérzi a rátartott fegyvert. — Nem tudod, mit beszélsz! — Az elnök a polcról lesö­pört egy sor könyvet az asz­talra. — Tessék, tanulmá­nyozd a kérdést otthon. Ob­jektíve, tudományos alapon. Jobbik nem nyúlt a köny­vekért; lei is hullottak volna most reszkető kezéből. Már megint úgy vitázom, mintha fát vágnék, vakogta magá­ban, de nem tudta magában tartani a szavakat. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents