Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-17 / 219. szám

Öregember őszi háttérrel Mint idősebb és fiatalabb testvér ünnepi alkalomkor a szép ruhában, úgy feszít egy­más mellett — letisztított ab­roncsokkal, frissen mosott dongákkal — az öblösebb meg a kisebb hasú hordó. Ugrás- nyira a »nyersanyag«, mely majd megtölti levével a két hordót: lugassorok szaladnak az utcakerítésig tömött fürtök­kel. A baromfiudvar drótkerí­tésén túl összeér a gyümölcs­fák lombja. Régi ismerőst keresni ér­kezem, s míg a háziasszony a férjét szólítja a gyümölcsös­ből, az idő elég arra, hogy szemem »befogja« a tágas ud­vart, megpihenjen rendjén és tisztaságán, no és gondos ke­zekre valló gazdagságán. Nincs itt semmi fölösleges, csak ami a nyugdíjas parasztcsaládnak kell. Munkában eltöltött évti­zedek kézzelfogható gyümöl­cse ... Körülbelül másfél évtizede ismerjük egymást, s most elő­ször adódott úgy a találkozás, hogy a lakásán beszélgetünk. Szót váltottunk már a tsz-iro- dában. a tanácsházán, a nárt- helyiségben, a szántóföldön, mindig úgy, hogy a közössé­gért munkálkodott. Hol a falu, hol meg a szövetkezet ügyes­bajos dolgaival győzködött. Nagyobb lélegzetű eszmecseré­re úgyszólván sohasem futotta, mert sürgette az idő, a soros feladat.... — Hát, igaz, ami igaz, nem­igen adódott úgy, hogy meg­álljon az ember és szusszan­jon egyet. Az egyik munkából épphogy kikászálódtunk, s már itt volt a másik. Egyik sem tűrt halasztást. Talán ezért nem vettem észre, hogy sza­ladnak az évek, az egyik hajt­ja a másikat, és most már hetvenegy vagyok. Mondják, nem nagyon látszik meg raj­tam. Hát, ha nem volna ez a reuma, semmi okom se lenne panaszra. Fürdő, gyógyszer enyhít a bajon. — Ügy tudom, korán 'kezd­te az »edzést« a mezőn... Mosolya, mozdulata is a ré­gi. Ahogyan a cigarettát a szipkába igazítja és rágyújt, a zárt veranda asztalára könyö­köl és előrehajol — mindez a sok évvel ezelőtti találkozá­sokra emlékeztet. — Tizennégy éves koromban már félkommenciós voltam. Pihenni sohasem lehetett úgy Almaszedés közben Hatvan hektáron termeszt almát a gyékényesi termelő- szövetkezet. Az ízletes star- king és jonatán fajtákból az idén mintegy 150—160 mázsás hektáronkénti átlag jön be, mely a tsz vezetői szerint, ha országos 'viszonylatban nem is a, legjobb, az itteni gyen­ge, agyagos talajon rekord­nak számít. Meglesz a tervezett nyere­ség. A kora tavaszi fagy ugyan mintegy 30 százalékos kárt okozott a starking faj­tában, a jonatán azonban szerencsésen átvészelte, igya kiesés nem okoz túlzott gon­dot. A múlt hétfőn kezdődött a szedés, az iskolások is bese­gítenek. Viharban érkeztünk a termelőszövetkezethez, így nem volt módunk találkozni az 50 kisdiákkal (még a vi­har kitörése előtt biztonságos helyre szállították őket). lói dolgoznak a gyerekek, s ha­marosan befejezik a munkát, hogy átadják helyüket a 80— 100 fős új csoportnak. 50—60 saját dolgozó is kint van a fáknál, azonban a ha­talmas területen csali az ő munkájukkal reménytelenül elhúzódna a szedés. A diákok szívesen jönnek, éppen olyan bérezést kapnak, mint a fel­nőttek. Várhatóan október közepé­re a szerződés értelmében a Zöldért böhönyei telepére ke­rült a gyümölcs, naponta mintegy 3 vagonnal. Meg­könnyíti a munkát, hogy a rakodást a tsz saját gépeivel, a telepen pedig a Zöldért tar­goncáival végzik, gyorsabban mint korábban. Bizonyára ez is magyarázza, hogy a felve­vő telep eddig akadály nél­kül tudta fogadni a napi ter­mést. Ha az idő kedvező ma­rad, a termelőszövetkezet el­nöke szerint meglesz a terve­zett 4 millió forint körüli be­vétel. Ez jó üzletnek látszik, ért­hetően meglepődik hát az ember, amikor arról értesül, hogy öt-hat év múlva szántó lesz a gyümölcsös helyén, A 60 hektár ahhoz kevés, hogy jelentősebb összegeket áldoz­zanak a fejlesztésre, hiszen a további lépésekhez hűtőház, fogadó- és tárolótér meg ha­sonló létesítmények kellené­nek. Ezek költsége mellett bizony eltörpül az évi bevé­tel. Nem fiatalítják tehát a gyümölcsöst, s az almát ter­mő fák lassan kiöregednek. Itt Gyékényesen éppúgy, mint sok más helyen, a sza­kosodás felé vezet az út. istenigazából. Később, amikor már jobban bírtam a munkát, még több szakadt rám belőle. Mondtam is egyszer, persze csak úgy tréfásan: talán, ha behívnának katonának, kifúj­hatnám magam. Hát mi tör­tént? Szombaton végeztünk az aratással, vasárnap kezemben volt a behívó... Ebből az­után két év frontszolgálat meg két év hadifogság lett. Negy­venhétben kerültem haza, mindjárt beléptem az MDP- be. Azóta vagyok párttag, már harminc éve. Negyvenkilenc­ben tizenöt családdal megala­kítottam itt az első termelő­szövetkezetet. Az elnök dolga volt minden munkát megszer­vezni, irányítani. Én hívtam össze az aratókat, a kévehor­dókat. a cséplőket. A gépállo­másnál szinte harcolni kellett egy körmös traktorért, hogy nekünk, a Petőfi Tsz-nek is jusson, ötvenháromban jött az első kombájn a járásba. A barcsi Vörös Csillagban még nem érett be a gabona, hát így került hozzánk. A gazdák reklamáltak, hogy így meg úgy. rossz az a szerkezet, mert hullatja a szemet. Mondtam nekik, nézzék meg, mennyi megy veszendőbe a kézi ara­tásnál, a kévehordásnál. a kazalrakásnál meg a masiná­nál, s ha ezt mind összeadiák. a kombájn nyer. És a munka­erő kímélését akkor még nem is számoltuk. Hát így volt... Bizony, így. Negyedszázaddal ezelőtt. Az elnökből azután párttitkár lett, s ötvenhat után megint ő hozta össze ti­zenhét családdal, Üj Élet né­ven a termelőszövetkezetet. Ma is büszke rá, hogy mire az egyéni paraszt hozzáfogott az aratáshoz, addigra a tsz már betakarította a magáét. — Hetvenötig voltam párt­titkár, akkor mentem nyugdíj­ba. Utoljára még brigádvezető is voltam. Az öregek tartoz­tak hozzám meg az iskolából kikerült gyerekek. Megfogtuk mi a munkát, nem kellett szé­gyenkeznünk. Azután azt mondták a lányaim meg a vejeim, ne dolgozzak többet, minek az már nékem? Szót fogadtam nekik. Kapom a nyugdíjat, nyolc hízóra szer­ződtem, van itthon is mun­kám. Azt kérdi, elégedett va­gyok? Hát persze. Sokat har­coltam, de nem értelmetlenül. Ha jól körülnéz, igazat ad ne­kem. Somogyi József, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövet­kezet nyugdíjasa Istvándiban lakik. A veranda üvegablakán át jól látszik a kert, a piros­ló szőlőszemeket mutató lugas meg a gyümölcsös, ahol almák hintáznak az ágakon. H. F. Á cement nyomában Somogybán az v. ötéves tervben alig valamivel keve­sebb, mint 7000 családi házat, kislakást épít föl saját erőből a lakosság. Tavaly 1589-et, az idén pedig előreláthatólag 1360-at. Minden évben »kinő a földből« 600—700 nyaraló is. Az idén májusig, júniusig nem volt különösebb baj az építő­anyag-ellátással, de júliusban és augusztusban egyre több panaszt hallottunk arról, hogy nincs elegendő cement. A Belkereskedelmi Minisz­térium júliusi tájékoztatója így ír: »Az építőanyag-forgal­mat közepes kereslet jellemez­te. Júliusban kevés volt a kis méretű tégla, és cementből az import késése miatt az ellátás nem volt folyamatos.« A Somogy megyei Tanács kereskedelmi osztályán Bödő ózsef osztályvezető-helyettes: — Nehéz előre tervezni, hi­szen például tavaly az ország egyéb területeivel ellentétben — valószínűleg az ingatlan­korlátozási intézkedések hatá­sára — Somogybán tíz száza­lékkal visszaesett a lakosság cementfelhasználása. Ezzel szemben az idén újból meg­nőtt az építkezési kedv. Oly­annyira, hogy amíg 1976 első félévében 35 300 tonna cemen­tet használtunk el, addig ez év első hat hónaoiában 48 400 tonnát. A 13 000 tonnányi plusz sem elegendő! Augusztus 1-én a kereske­delmi osztályról levelet írtak a Dél-dunántúli Tüzép-nek : »Tetőfedő anyagok, fenyő fű­részáruk mellett legielentő- sebb a cementhiány. Egyes te­lepek 20—40 százalékkal keve­sebbet kaptak, mint a szerző­dött mennyiség. Főleg június­ban és júliusban volt jelentős a lemaradás. Az előző évek­ben az áfész-ek több csator­nás árubeszerzés keretében más vállalatoktól is szereznek cementet. Ezt Önök nem tar­tották jó módszernek. Kéré­sükre a megye áfész-ei Önök­nél kötötték le az összes szük­séges cementet.« És úgy látszik: hoppon ma­radtak. Augusztusban az áfész-tele- pek ezer tonnával kevesebb cementhez jutottak, mint amennyire számítottak, de a helyzet. 1792 tonnát kaptaka múlt hónapban a kért 3500 tonna helyett. Súlyosbítja a dolgot, hogy már eleve kevés tartalékkal indult az építke­zési szezon kezdetén a legtöbb telep, hiszen nincsenek megfe­lelő tárolók. Egyes állami — különösen a kaposvári — te­lephelyek tárolója is szűk, ám főleg a szövetkezeti tárolókra érvényes ez a megállapítás. Pedig a forgalmuk jócskán megnőtt: tíz évvel ezelőtt a szövetkezeti telepekről 50—60 millió forint értékű árut ad­tak el, most 160 milliós a for­galmuk, sőt 1977-re várhatóan 180 millióra növekszik ez a szám. Lehetetlen bizonyítani, még­sem hallgathatom el, amit a Balaton-parton építkező két ismerősöm panaszolt: amikor kapható, a fuvarosok gyorsan felvásárolják a cementet, és 50—60 forintos felárral adják tovább. A hiábavaló futkosás után kénytelen-kelletlen meg is veszik az így megdrágult, de nélkülözhetetlen anyagot az építkezni szándékozók, hiszen közeleg az esős idő, sürgősen tető alá kell hozni a jövendő otthont, pihenőházat. A lakosságon kívül a Bala- tonmáriai betonüzemet is sújt­ja a cementhiány. Kesernyés humorral mondogatják az Ott dolgozók: kénytelenek lesznek szeptemberbén »fagyszabad­ságra« menni. Júliusban, au­gusztusban is 1400 tonna ce­mentet igényeltek, s előbb 938, majd 474 (!) tonnát kaptak. Nincs mivel dolgozni. Kaposváron valamivel jobb a helyzet, bár a tüzép-telep vezetője elmondta, hogy hét­főn reggel húsz perc alatt 470 mázsa cementet kapkodtak el tőlük. A dupláját is el tudnák adni naponta. A megyeszékhely telepe ta­valy januártól augusztus vé­géig 5562 tonna cementet ka­pott. Ebben az évben ugyan­erre az időszakra 6100 tonnát igényelt: 150 tonnás hiánnyal kapta meg. Ezt is úgy, hogy a közületi vásárlók elmentek a Beremendi Cement- és Mész- műbe, hogy maguk hozzák el a szükséges építőanyagot, mert gyakran hiába várnak a szál­lításra. Újból jelentkezik a ré­gi ismerős: a vagonhiány. A vidéki áf ész- tel epeken: Zákányban 50, Felsőmocsolá- don 55, Balatonszárszón 84 tonna az elmaradás augusztus 31-ig. Nem csoda, hogy amikor szeptember 7-én a Dél-dunán­túli Tüzép és az áfészek ve­zetői a tüzelőellátásról tanács­koztak a megyei tanács szék­hazában, nem hagyták szó nél­kül az építőanyaghiányt sem. Akkor úgy döntöttek, hogy ok­tóber 10—15-e között újból ta­lálkoznak e téma tisztázására. Kabács Bélától, a Dél-dunán­túli Tüzép igazgatójától tájé­koztatást kértünk az elmara­dás okairól. Hegtudtuk hogy a Be­remendi Cement- és Mészmű- vet nem terheli felelősség. Időarányosan nemcsak saját tervét teljesíti, hanem a lá- batlani és a hejőcsabai gyár helyett is tetemes mennyiséget vállalt magára. Ebből 8000 tonna cement gyártása a Dél­dunántúli Tüzép-et is érinti. Az a baj, hogy összesen 140 000 tonna importszállít­mány késik. Ugyanakkor szer­ződések köteleznek bennünket arra, hogy jelentős mennyisé­gű cementet exportáljunk. Elő­reláthatólag október közepére áll helyre az egyensúly. Gombos Jolán Húsz év számokban ca» 1957 nyarán Nagybajomban néhány ember több alkalom­mal találkozott egymással. Arról folyt a beszélgetés, hogy szükséges lenne a taka­rékszövetkezet megalakítá­sa. Többszöri tanácskozás után 1957. szeptember 1-én alakult meg a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet. A megalakulásról, az azóta el­telt húsz esztendőről Járadi — Maga is úgy gondolko­dik. mint a többi háromágú. Nem érti!? Miatta nem lehe­tek igazi asszony. Nekem gyerek kell, de neki nem le­het, érti!? Megmondta az or­vos, hogy neki nem lehet... Jobbik hirtelen átélte az asszony tragédiáját : ezért fekszik le a boltossal! És egyszerre megsajnálta ezt a semmi kis fehérnépet. Nem gondolta, csak átvillant ben­ne: az ő falumentése vala­hogy mintha rokon lenne Mi- zeráné szerencsétlen kísérle­tével ... — Menjen. Jobb. ha egy időre eltűnik az ura szeme elől. Ez az asszony sem szapo­rítja a falut, inkább farag a lélekszámból. Tobbikban kez­dett gyökeresedni a felisme­rés. — Gyerünk — nyitott Mi­sera Gyulára. Nem írt a kölyök egy sort sem, a papír gombóccá gyűr­ve hevert a földön. Az alatt a néhány perc alatt, amíg egyedül volt, mintha kicse­rélték volna. Az esztelen dü­höt rideg elszántság váltotta fel a szemében. Kölcsönösen kiszolgáltatottak egymásnak az asszonnyal, értette meg Jobbik. A halál még a ker­tek alatt ólálkodik. — Most mihez kezd? Mizera úgy nézett rá. mint aki nem tudja, ki a másik. — Szedje össze magát, fia­talember. — Jobbik egy pohár vizet tolt eléje. Tegnapi víz, már buborékos. — Mihez kezd most? — Nem akarom itt látni azt a gazembert. Pucoljon a falu­ból, mert leszúrom! A kirendeltségvezető nyi­totta a száját, de a másik nem hagyta beszélni: — Ne akarjon prédikálni. Hogy így párttag vagyok, meg úgy... Nekem már mindegy, vegye tudomásul! Vagy eltűnik a faluból az a szemét, vagy ... ! Ez nem beszél a levegőbe. Jobbik Lajos életében elő­ször: zárt helyiségben köpött. A padlóra. Isten rogyasztaná erre a világra az eget, hogy minden szennyest neki kell mosnia ! — Ide figyeljen, barátom. Az emberélet súlya abban a mérlegben nein egyenlő av­val, hogy valaki valakivel... Ha bögrényi mézet lopnak a kaptáromból (érti ugye?), még nem ránthatok bicskát. Nagyon kis dolog a halálhoz az, amit a boltos meg a fele­sége tett. — Nem érdekel a prédiká­ciója. Engem nem szarvaz- hat fel büntetlenül senki, mint magát! Jobbik mintha lifttel zu­hant volna vissza valahová a múltba. Az volt az egyetlen­egy vér nélküli leleplezés, amikor ő rajta érte Aran­kát. — Ki innen, mert nem ál­lok jót magamért, te...! Te... De a »magtalan«-ra rá­csukta a száját. A másik visszafordult az ajtóból. — Megmondtam: az a ro­hadt csibész eltakarodik a faluból, vagy ... ! Végre egyedül. Jobbik ki- botladoçzott a mosdóba, és türelmetlen-gyenge ujjakkal gombolta a nadrágját. Mire visszatért a szobájába, ott volt a harmadik. A kertek alján lopta be magát, sérülten araszolva a kirendeltségig. Egyetlen ép négyzetcentimé- tér sem volt az arcán, olaj­ban forgó szemében pánik. — Félek ... — Félhet is, maga szemét! Ha Mizera megtalálja, lébö­ki, mint egy disznót. — Telefonáljon rendőrért! — Kár a telefondíjért. Horváth a svájcisapkáját marcingolta a kezével; még az hiányzik, hogy hisztériázni kezdjen ! — Az volt a tervem magá­val, Horváth, hogy letelepí­tem, megnősítem . .. Magában itt megbíztak, KISZ-titkárrá választották. Eredményei voltak... De most: pucol­jon! — Maga már biztos, hogy tudja, Jobbik elvtárs: az asz- szony akaszkodott a nyakam­ba. — El kell mennie! Az hirtelen ellene fordult, mint a sarokba szorított állat: — Nem parancsolhat! Ma­guk minden boltost elüldöz­tek innen, igaz? Maga kis pont. Egy hivatalsegéd... Magának lejárt az ideje! lobbik fölrúgta magát a székéből. — Kotródj, te szemétláda, mert megelőzöm Mizerát! A kék köpeny gallérja a kezében maradt, ahogy Hor- váthot kilódította az ajtón a hóra. Nesze neked, lélekszám- gyarapítás! Mára elég volt az életből! — Halló! Kapcsolja, ké­rem, a körzeti megbízottat! (Folytatjuk.) Gyula ügyvezető igazgató így emlékezik: — A szövetkezet 283 taggal és 102 800 forint betétállo­mánnyal alakult meg. A meg­levő iratok szerint az első há­rom belépő volt: Acs Mi­hály, aki azóta már meghalt; dr. Bacza Dezső esperes plé­bános, nyugdíjas, aki Bala- tonmárián él, de a takarék- szövetkezetnek ma is tisztelet­beli tagja; Bánfi Balázs tsz- nyugdíjas, jelenleg is Rt él Nagybajomban. Az alakulás­kor az igazgatóságnak hét tagja volt, akik közül Hor­váth M. István és Hent Fe­renc azóta is ellátja ezt a tisztséget. Horváth M. István kezdettől a mai napig a szö­vetkezet társadalmi elnöke. — Hogyan alakultak az eredmények? — Egy év múlva — 1958. december 31-én — 463 tagja volt a szövetkezetnek, s a betétállomány 510 ezerre, a kölcsön 258 ezer forintra nőtt. Ekkor a nyereség 8400 forint volt. A fejlődést az alábbi számok igazolják. Tíz év múlva — 1967. december 31- én — 2229 taggal, 7 100 000 forint betéttel és 3 087 000 fo­rint kölcsönnel zárt a szö­vetkezet. Ebben az évben 99 500 forint volt a nyere­ség. Újabb tíz év után — 1977. augusztus 31-én — a takarékszövetkezetnek 4100 tagja, 35 840 000 forint betét- állománya és 8 517 000 forint kihelyezett kölcsönállománya volt. 1977 első félévének a végén a nyereség 104 ezer fo­rint. — A szövetkezet neve ; Nagybajom és Vidéke Taka­rékszövetkezet. Mit jelent ez? — Azt, hogy 1961-ben Ku­tason a hozzá tartozó társ­községek részére kirendeltsé­get, 1969-ben Kaposfőn ugyancsak kirendeltséget szervezett, Csökölyben pedig betétgyűjtő pénztárt. Szövet­kezetünk 1964-ben Nagyba­jomban központi irodaházat, 1975-ben Kutason és Kapós- főn kirendeltségi székházat épített, s azokat modem be­rendezéssel látta eL — Milyen kölcsönöket fo­lyósítottak ? — Kezdetben személyi, majd később áruvásárlási, kisipari, építési és termelte­tési kölcsönöket. Azt hiszem, sokat mond, hogy 1972—1976 között 41,5 millió forint köl­csönt adtunk tagjainknak. — A betétgyűjtésen, a köl­csönfolyósításon kívül még mivel foglalkozik a takarék- szövetkezet? — Váltható nálunk gépko- csi-nÿereménybetétkônyv, leg­újabb takaréklevél 6 százalé­kos kamatozásra. A szövetke­zet különféle biztosításokat köt, árusít totó—lottó szelvé­nyeket, s kifizeti a nyeremé­nyeket, beváltotta az állam- kölcsönkötvényeket. Elfogad befizetéseket gépkocsira. — Mekkora a gépkocsi- nyereménytaetétre elhelye­zett összeg a szövetkezetnél? — Jelenleg meghaladja a 2 300 000 forintot. Eddig a nálunk váltott betétkönyvek­kel kilenc személygépkocsit — ötöt Nagybajomban, hár­mat Csökölyben és egyet Ku­tason — nyertek. A legutób­bi húzás alkalmával egy 1300-as Lada és egy Trabant került Csökölybe. — Hány dolgozójuk van? — Jelenleg kilenc. Ök több mint tíz éve dolgoznak a szö­vetkezetnél. Dolgozóink sze­retik munkahelyüket. Az ügy­vitelt a lehetőség szerint gé­pesítettük. Én 1972 óta va­gyok a szövetkezet ügyveze­tő igazgatója, azt megelőző­en tizenegy évig voltam a felügyelő bizottság elnöke. — A jövő tervei? — Mindenekelőtt a lakosság szolgálata, továbbá a nagyba­jomi székház korszerűsítése, Csökölyben pedig kirendelt­ség létrehozása. K. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents