Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-16 / 218. szám

!

A siófoki Dél-balatoni Művelődési Központban tegnap fejeződött be az a kétnapos tudományos tanácskozás, amely a Dunántúl négy déli megyéje — Baranya, Somogy, Tolna és Zala — által alkotott tájegység gazdasági, társadalmi és kulturális életének fejlődését vizsgálta. A tájegységek történeti kutatása nem tekint vissza hosszú múltra. Eddigi eredményeit volt hivatva összegezni a tanácskozás, és arra is vállalkoztak a részvevők, hogy fölvessék: milyen új kutatási módszerekre van szükség az alaposabb, megismerés érdekében, és melyek a következő időszak főbb kutatási irányai. E tájegység történeti vizsgálata — a múlt értékeinek, jelenségeinek feltárásával — a holnap formálóinak, a következő évek fejlődését meghatározó tervezőknek is sok hasznosítható ismeretet nyújt.

A kétnapos tanácskozáson négy szekcióban ismertették kutatási eredményeiket a részvevők. Ezt követően Kanyar Józsefnek, a Somogy megyei Levéltár igazgatójának elnökletével megtartott plenáris ülésen összegezték a tapasztalatokat. A tájegységkutatással foglalkozó tudományos tanácskozás Balassa Tibornak, a megyei tanács elnökhelyettesének zárszavával ért véget. A zá- róülésen adta át T. Mérey Klára, a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa a meghívót a részvevőknek a két év múlva Baranyában megrendezendő tudományos tanácskozásra.

Ä TUDOMÁNY A TÁJEGYSÉGÉRT

A részkutatások szolgálják a teljesség megismerését

Mintegy másfél évszázadot öleltek föl azok az előadások, amelyek a művelődéstörténeti kutatómunkával foglalkoztak. Vörös Károly, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa — a siófoki tudományos tanácskozás egyik szekciójának a vezetője — arról szólt, hogy a történelemtudományok művelői egyre nagyobb teret szemelnek a művelődéstörténetnek. Ennek kutatása sajátos munkát ró a szakemberekre: nem az esztétikai, művészettörténeti elemzés a feladatuk, hanem a művelődés mindenkori társadalmi vetületét vizsgálják. Sokszor — szemben a levéltárakban, múzeumokban kutatókkal — elhagyott, padlásokon porosodó emlékekről fújják le a feledés porát. Több regionális tanácskozás is napirendre tűzte a művelődéstörténetet, ezek sorát — a szekció vezetőjének értékelése szerint — értékes feltárásokkal gazdagította a siófoki, melyen a tizenegy előadó közül négyen a munkásművelődéssel foglalkoztak. Az agrárkultúra kutatásának eredményei — emelte ki — ma is tanulságosak lehetnek. Emlékhelyeinket meg kell beA fajtörténet-kutatás eredményei

Az agrártörténészek külön szekcióban tanácskoztak. Für Lajos, a Mezőgazdasági Múzeum munkatársa volt a vita vezetője. Tapasztalatait így f ogled ta össze:

— Amióta mezőgazdasági termelés folyik, azóta léteznek tájegységek, tájak. A történeti kutatás azonban szinte napjainkig nem tűzte ki célul az agrárrégiók kutatását: helyette inkább a közigazgatási egységek életét, fejlődésének irányát írták le. Hazánkban a helytörténetírás is csak lassan bontakozott ki, most viszont valóságos reneszánszát éli, és kitűnő monográfiákkal szolgálja a kutatásokat. A regionális vagy tájtörténeti kutatás azonban nem tartott lépést a helytörténeti kutatással. Okát elsősorban a forráshiányban kereshetjük: a régiókról nincs vagy összehasonlíthatatlanul kevesebb a korabeli dokumentum. A munka megindulásának akadályozója volt az is, hogy nem tisztázódott: történeti szempontból mit tekinthetünk agrárrégiónak, milyen szempontokat kell figyelembe venni a kutatásoknál. E kérdések tisztázásának szükségességét

többször fölvetették már a történészek, előrehaladásáról azonban csak az utóbbi években beszélhetünk. A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Intézete jó néhány éve már e dél-dunántúli tájat helyezte kutatásának középpontjába. Folytat ilyen vizsgálatokat a Központi Statisztikai Hivatal és a Mezőgazda- sági Múzeum is.

A siófoki mostani kétnapos tanácskozás egyik fontos eredményeként említette az előadó, hogy a Dunántúl déli részének négy megyéjében folytatott mezőgazdasági tájtörté- neti kutatások eredményeit ismertté tette. Az előadók egy része e tájegység elemét alkotó Dél-Balaton történeti kérdéseivel foglalkozott, mások pedig a tájegység más területét vagy az egész tájegységet vonták vizsgálódás alá.

Milyen megállapításra jutottak a Balaton déli partjával foglalkozó agrártörténészek? — A vitavezető így summázta:

— Egybehangzó volt a vélemény, hogy a dél-balatoni üdülőterületen nem jött létre olyan mezőgazdasági körzet, amely kiszolgálja az

forgalmat. Egyik oka ennek az, hogy a felszabadulás előtt kicsi volt az üdülőforgalom, a másik pedig a táj sajátosságaiban, mezőgazdasági struktúrájában keresendő. A mező- gazdasági termelés a kismértékben emelkedő, változó igényekhez is hozzáidomult. Már a századforduló táján kialakult a szőlő- és a gyümölcs- termelés, valamint az állattartás, a tejtermelés. Egy sajátos jellegű agrárkultúra kialakulását az idegenforgalom erős szezonjellege sem ösztönözte.

A tájtörténettel foglalkozó kutatók hangsúlyozták: vizsgálatuk tárgyának alaposabb megismeréséhez új kutatási módszerek bevezetésére és a külföldi eredmények alaposabb megismerésére is szükség van. Szorgalmazták a más szaktudományok — elsősorban a gazdaságföldrajz, a közgazdaságtan, a szociológia — képviselőinek a bevonását a tájtörténeti kutatásba. A téma többoldalú megközelítése alaposabb ismereteket is jelent.

— Ez a tanácskozás — hangsúlyozta Für Lajos — nemcsak az agrártörténet-ku- tatás számára volt hasznos, hanem jelentős segítséget adhat a társadalmi tudat fejlesztéséhez és a jelen gondjainak megoldásához. A múlt kutatásának eredményeiből többet meríthetnének a tájegység jövőjét formáló mai tervezők is.

csülnünk. Ezek szinte megszemélyesítik múltunkat.

A kutatók számára fontos útravalót adott: — A részkutatások, melyeknek szorgalmazása nagyon fontos feladat, akkor töltik be hivatásukat, ha mind teljesebben mutatják meg kultúránk egészét.

A szekció egyik előadója, Tröszt Tibor, a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetője a Baiaton-part kulturális ellátottságáról, eredményeinkről és a fejlesztés arányos kiterjesztéséről beszélt:

— Növekedett a kiállítások száma és látogatottsága. Kőröshegy mellett hangversenyeket tartanak Siófokon és Ba- latonbogláron, három alkalommal a Beloiannisz sétahajón is. Javult a könnyűzenei műsorok színvonala, a folklórprogramok látogatottsága, gyorsan népszerűvé váltak az irodalmi előadóestek. Jelentős közönséget vonzott a siófoki nyári színház.

A Balatonfejlesztési Tárcaközi Bizottság regionális tervében természetesen helyet kaptak és kapnak a kulturális beruházások, de a kezdeményezés — anyagi értelemben is — a megyék részéről szintén szükséges. Nem a gazdaszerep vállalása kérdéses, hanem az arányos, országos részvállalás a fontos.

Régészek, néprajzosok tanácskoztak abban a szekcióban, amelyet Takács Lajos tudományos főmunkatárs vezetett. A téma, amelyről beszélt, az utóbbi időben gyakran nagyon fontos napirendeken szerepel: a Kis-Balaton jövője. A kutató a XVIII. századról, a Kis-Balatont mint hasznavehetetlen területet elkönyvelő felfogásról beszélt, de a táj történetének és jelentőségének bemutatása nemzeti kincsünk, a Balaton védelmének a fontosságát húzta alá.

— A Kis-Balaton lecsapo- lása nagyrészt a posványok nagyobb mélysége miatt nem következett be, habár a

II mezőgazdaság feladatai

XVIII. század végétől ismételten tervek készültek a munka elvégzésére. A berek és a lápvidék az uradalmaknak idegen, áttekinthetetlen, hasznavehetetlen, sőt gyűlöletes volt, hiszen apparátusuk képviselői gyakran még megkö- zólíteni sem tudták. Jellemző ilyen eset, hogy a lecsapo- lási munkák előkészítésével megbízott Jankovics Xavér — amint a Széchenyi Pálhoz küldött 1917. január 17-i leveléből kitűnik — a «-Somogy és Zala vármegyék közt fekvő haszontalan Bereknek le csapoltatása és így haszonvehetővé leendő tétele« érdekében végzendő munkáját meg sem kezdhette, mivel — mint írta — »igyekezetének végre hajtását a járhatatlan berek föl olvadása és más akadályok lehetetlenné tették. Az uradalmak egyoldalú szemléletével és ellenséges magatartásával szemben állott a környékbeli lakosoké, akik régtől fogva ismerték és élték a berket. E lakosság, főleg annak szegényebb rétege, melynek idejét nem vette igénybe oly nagy mértékben a nagyrészt az allodiumokhoz kapcsolódó mezei munka, rendszeresen járta a berket, és annak növényeit, állatait sokféleképpen a maga hasznára fordította.

A Kis-Balaton történetének ismerője a sok érdekes és értékes emlék felidézése után így foglalta össze megállapításait:

— Nem a XVIII. századtól nagy ütemben szerveződő al- lodiumok képviselőin állt, hogy e hatalmas láp vidéket már az előző század folyamán nem szárították ki. S hogy ez nem sikerült, azzal mindenesetre a nagy Balatont is megmentették attól — legalábbis részben és egy időre —, hogy az irtások nyomán fellazult zalai dombokról lesodort hatalmas tömegű iszap teljes egészében, szűrés nélkül a tó vizébe ömöljön, és azt szennyezze, eliszaposítsa, majd folyamatosan feltöltse.

A Balatonért vitázók érvei I között gyakran hangzik el a | megjegyzés, hogy a két parton működő mezőgazdasági üzemek tevékenysége termelés- centri'kus, és a gazdálkodással kapcsolatos döntéseiknél nem veszik eléggé figyelembe a tó érdekeit. Belinszky Imre, a zalaegerszegi Agrober szakmérnöke azt vizsgálta, hogy milyen feladatai vannak a mezőgazdaságnak a Balaton tisztasága megőrzésének érdekében.

— A mezőgazdaság ezzel 'kapcsolatos feladatai közül három témakör különös figyelmet érdemel. Az egyik a talajművelés és a talajhaszno- sxtás módja, a másik a tápanyagellátás rendszere, a harmadik pedig az állattartó telepek hatása a környezetre. Én azt kifogásolom, hogy a lejtős területeken — és a Balaton környékén sok van ilyen — ugyanazokat a talajművelő eszközöket használják, mint a sík vidéken. Ez azért van így, mert a lejtők talajvédő műveléséhez nincsenek megfelelő géprendszerek. Ezek hiányának egyik oka szemléletbeli: nincs igazi igény használatukra. A másik pedig az anyagi lehetőségekben keresendő.

— Megfelelő gépek nélkül nincs kiút?

— Addig, amíg nem lesznek megfelelő gépek, a lejtő irányára merőlegesen kell művelni a talajt, ott, ahol lehetőség van rá. Az így művelt talajok vesztesége és a tápanyag kimosódása egyha- toda-egyhetede a lejtős irányban művelt talajokénak. A «nyereség« kézenfekvő.

— Sokszor jelölik meg a Balaton-szennyezés okaként a mezőgazdasági termelésben használt vegyszereket is.

— A növényi tápanyagok lemosódását a jól fejlett és zárt növényzet, valamint az erős gyökérzet csökkenti. A növények fejlődését viszont csak megfelelő tápanyaggal lehet biztosítani. Ha a talaj tápanyagmennyisége növekszik, nagyobb a szennyezés is. Ezen részben a talaj vízbefogadó képességének növelésével,

másrészt — ahol lehetőség van erre — öntözéssel lehet segíteni: a növényállomány fejlődésében ugyanis a víz- és a tápanyagforgalom elválaszthatatlanul összetartozik.

— Az állattartó telepek környezetszennyező hatása közismert.

— Éppen ezért hígtrágyakezeléssel üzemelő állattartó telepeket — véleményem szerint — csak akkor szabad építeni, ha a hígtrágya kiöntözésére alkalmas terület és a hígításhoz szükséges víz rendelkezésre áll. A beruházás engedélyezésekor éppen ezért e feltételeket külön is vizsgálni kell. Ha már a környezetszennyeződésről beszélünk, meg kell említeni a kommunális szennyvizek tisztításának gondját is. Véleményem szerint előbb-utóbb általánossá válik az a nézet, hogy ezeket a szennyvizeket a mezőgazdaságilag hasznosított területekre kell engedni. Az indok: a növényállomány és a talaj szűrőhatása felülmúlja minden tisztítóberendezés hatásfokát.

II Balaton-mellék kulturális táji egysége

Knézy Judit, a Somogy megyei Múzeum néprajzosa olyan témát választott, mely tulajdonképpen egy kérdésre adandó válasz előtanulmányának — természetesen fontos, nélkülözhetetlen munkájának — nevezhető. Mit jelent a Balaton-mellék? Erre a kérdésre még korai lenne felelni, de a meglevő kutatási eredmények elvezethetnek a meghatározásig.

A természet része

. Ez a tó még igazi tájban fekszik. Többet mondok: ez a tó még a természet része ...« Illyés Gyula szavait idézte Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára, amikor e páratlanul szép természeti környezet megóvása érdekében tett erőfeszítésekről szólt. A kétnapos tanácskozáson a felszólalók — akik az urbanizáció, az idegenforgalom és a közlekedés hatását vizsgálták az üdülőövezetben — a tavat érintő terheléseket és a táj romlását is szóvá tették.

— Az embernek most az a feladata — mondta a főtitkár —, hogy őrködjön a páratlanul szép természeti kincs fölött, és akadályozzon meg mindent, ami rombolás, a Balaton értékeinek elvesztésével jár. A múltból merített tapasztalatok alapján tettek ja- idegen- vaslatot a károsító tényezők

megszüntetésére, hatásuk

csökkentésére. Javaslom, hogy ezeket az észrevételeket ismertessük minél szélesebb körben, s tegyük hozzáférhetővé mindenkinek, aki a Balatont szívügyének tekinti. A Balatoni Intéző Bizottság tagjainak — ha rövidítve is — meg kell ismerniük ezeket a megjegyzéseket. A Balaton védelme sokrétű, és állandó feladatot jelent. Az egységes megítélés, a feladatok pontos értelmezése érdekében szükséges lenne, hogy a dél-dunántúli tájegység — ezen belül a Balaton — gazdasági társadalmi és kulturális értékeinek kutatásával foglalkozó tanácskozás észrevételeit, javaslatait eljuttassa a veszprémi akadémiai bizottságnak.

A múlt tapasztalatai tanulságul szolgálhatnak a jelen munkáját értékelő és a jövőt meghatározó tervezőnek is.

— Somogy a táji, kulturális csoportok kutatásában sokkal rosszabb helyzetben van, mint akár Tolna vagy Baranya. Amit jelenleg az egymástól elkülönülő csoportokról tudunk, az nagyon hiányos, vázlatos, esetleges. Olyan úgynevezett etnikai csoportokról, melyeknek sajátos összetartozási, illetve eredettudatuk van, vagy környezetük megkülönbözteti őket, nem tudunk a somogyi magyaroknál. A betelepült és egykori anyanyelyét még értő németek és horvátok körében, tehát nyelvszigetek esetében lehet ilyesmiről szó. Jelenlegi értekezésemnek

nem lehet célja a déli Balaton-mellék idő- és térbeli határainak a megvonása, mert nem áll rendelkezésemre elegendő gyűjtés, bizonyító anyag. De a meglevő néprajzi, demográfiai, helytörténeti források fontos kiindulási alapot adhatnak egy olyan kutatáshoz, mely egy nagyobb tájegységen belül az egymástól elkülönülő csoportok meghatározását szolgálja.

Filep Antalt elsősorban idegenforgalmi szempontok vezették; Jankó János kiindulópontja az volt, hogy mindazoknak a községeknek a néprajza feldolgozandó, melyek a Balaton partján osztoznak, de maga is látta, hogy a terület fenti meghatározása népraj- zilag mennyire nem természetes. '

Kanyar József, a történettudományok kandidátusa, a Somogy megyei Levéltár igazgatója a kétnapos tanácskozás egyik fő szervezője volt. A záróülés után egyetlen kérdésre kértünk tőle választ:

— Mit tekint a tanácskozás legfontosabb eredményének a kutatók számára?

— A helytörténeti és a tájtörténeti kutatások összhangja hiányzott eddig, s ez az első olyan konferencia, amely lépéseket tett az összhang megteremtésére. A vita résztvevői történeti összefüggésben vizsgálták e tájegység fejlődését, és többek .között arra is választ kerestek: milyen történelmi, gazdaságtörténeti okai vannak annak, hogy a Balaton-környék mezőgazdaságában nem alakult ki az idegenforgalom ellátását segítő termelési háttér. Azoaok kutatása azért is indokolt és időszerű, mert a Balaton fejlesztését megnatarozó terv felülvizsgálata napjainkban is folyik.

A korábbi tervjavaslatokat — készítésük idejen — nem ismerték az agrártörténészek, s ennek is része van abban, hogy az itt kialakult mező- gazdasági kultúra a tervekben nem kapta meg a megfelelő történelmi minősítést. Egy konkrét példa jól szemlélteti ezt: amikor a tervek e tájegység szőlőkultúrájáról beszéltek, elsősorban nem a somogyi part szőlőtermelési eredményeit vették figyelembe. A szőlő termesztését itta Balatonboglári Állami Gazdaság alapításától számítják, pedig sokkal régebben kezdődött. Bizonyítja ezt, hogy a mi megyénk címerében a középkortól ott a szőlő.

A Balaton Európa-hírű üdülőkörzet, és sokszor fölteszek a kérdést: a part menti községek megfelelnek-e a növekvő feladatoknak? Megalapozott választ csak a múlt ismeretében lehet adni, elismerve a jelen gondjait is. Ha összehasonlítjuk a harmincas évek és a mostaniak költségvetését, kitűnik belőle, hogy arányaiban sokkal több jut a kultúrálódást és a kulturális pihenést szolgáló beruházásokra. Akkor ilyen célra a költségvetés 1—2 százalékát használták fel, ma ez teszi ki a 30—40 százalékot.

A tanácskozás sok témája közül érdemes kiemelni a néprajzzal foglalkozó kutatók sokrétű munkáját, amelynek megismerése újabb kutatásokat indíthat el. Sokszor emlegetik mostanában a Kis-Balatont- mint természetes szűrőt, mely a Balaton élővilágának védelmét szolgálta. A kutatók feltárták — és a mostani tanácskozáson ismertették — azokat a történeti adatokat, amelyek e funke'ó jelentőségét az elmúlt századok tapasztalatai alapján bizonyítják. ,

— Mindez — mondotta — véleményem szerint újabb kutatások alapja lehet, és sokat meríthetnek belőle a ma feladatainak megoldásán

munkálkodó szakemberek is azzal, hogy a jelen gondjainak megoldására szóló javaslataikat történelmi összefüggésben is vizsgálhatják.

A tanácskozás ugyjan véget ért, de a kutatók tovább folytatják megkezdett munkájukat. A másik oldalon pedig az a cél, hogy a közvetlen gyakorlat minél többet hasznosítson ezekből a felismerésekből, feladatokból.

Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese zárszavában erről így beszélt:

— tJgy hiszem, megállapíthatjuk, hogy a zalai és a tolnai után a Somogy megyei tanácskozás is jelentős haszonnal járt. A tudományos feltárást követően fontos feladatunk, hogy az itt elhangzottak, a gondok és a javaslatok eljussanak oda, ahol a gondok enyhítésén és a jövő tervein munkálkodnak. E regionális tanácskozás arról Is meggyőzött bennünket, hogy az egyes megyék társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális tennivalói mellett a nagyobb régiókban is vizsgálnunk kell az összefüggéseket, keresnünk kell a közös nevezőket, a tudományos eredmények alapján is össze kell hangolni tevékenységünket.

Kutatás és gyakorlat