Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-16 / 192. szám
V Etióp — szomáli viszály Harcok Sidamo tartományban is Ziaul Hak beszéde Pakisztánban Szabadon bocsátják a politikai foglyokat Magyar—mongol közlemény az ulánbátori tárgyalásokról (Rövidített szöveg) Feleke Gedle Giorgisz etió- piai külügyminiszter vasárnap nairobi repülőterén találkozott az afrikai körúton lévő Luis de Guiringaud francia külügyminiszterrel. Félórás megbeszélésükön Giorgisz többek között arról a hírről érdeklődött, amely szerint Franciaország kész fegyvereket szállítani Szomáliának — közölték francia források. Válaszában Guiringaud megismételte a szombati — nairobi — sajtóértekezletén elmondottakat : Szomália jelentős fegyvervásárlási listát küldött a francia félnek, Franciaország azonban a rendelésnek csak mintegy tizedét kívánja teljesíteni, és „csak védelmi fegyverek szállítására hajlandó”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzetben a rendelés tanulmányozása bizonyos időt igényel. Az etióp tájékoztatási minisztérium szóvivője vasárnap ismételten cáfolta azokat — a Mogadishuból származó — jelentéseket, amelyek szerint Etiópia külföldi katonákat toboroz. Az etióp hírügynökség jelentése szerint az ország déli, Sidamo tartományában lezajlott összecsapásokban 24 Szomáliái katona vesztette életét, 15 pedig megsebesült. A fogyasztási cikkek nemzetközi kínálatát felvonultató őszi budapesti nemzetközi vásár egy hónap múlva, szeptember 16-án nyitja meg kaput. Eddig a hazaiakkal együtt 30 országból és Hongkongból jelentkeztek kiállítók, akik a bevált gyakorlat szerint ezúttal is hat szekcióban: az öltözködés, az otthon, a háztartás, az élelmezés, a szabad idő és a közlekedés árucsoportjában mutatják be termékeiket. Az őszi BNV a nagyközönség számára — hiszen kínálata közvetlenül érinti a lakosságot, s ennélfogva a bemutató iránti érdeklődés is szélesebb körű, mint a beruházási javakat felsorakoztató tavaszi BNV-n. A nagy érdeklődés kielégítése érdekében a Hungexpo úgy választotta meg a kiállítás idejét, hogy az eddigitől eltérően — ezúttal tíz napon át és ezen belül két hétvégén tekinthessék meg a látogatók. A napi nyitvatartási időt is egy órával meghosz- szabbították. A több mint ezer magyar és külföldi kiállító is gondosan készül a látogatók fogadására, a gyártók, eladók és a fogyasztók találkozóira, hogy piac- és közvélemény'kutatással tárják fel igényeiket, meghallgassák javaslataikat. Ugyanakkor tanácsadással, az újfajta cikkek használatának bemutatásával nyújtanak segítséget a háztartás különböző munkáit megkönnyítő termékek megismeréséhez, a korszerű fogyasztói szokások elterjesztéséhez, a közízlés formálásához és a szabad idő hasznos eltöltéséhez. A szocialista országok kiállítói ebben az évben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának jegyében mutatják be az életszínvonal emelésében fontos szerepet betöltő közszükségleti cikkek gazdag választékát. Az évforduló alkalmából a Hungexpo dokumentumkiállítást rendez, amellyel fölidézi a szovjetunió első 1941 évi magyarországi bemutatóját a budapesti nemzetközi vásáron. A nagy érdeklődést és feltün- nést keltett kiállítás egykori dokumentumait. fényképeit, emlékkönyvének lapjait tárják most a látogatók elé. A vásár öltözködés-szektorában a divatintézet összefogásával rendezik meg a hazai könnyűipar nonstop-divatbemutatóját, a szabadtéri színpa- I don a szövetkezetek divatújdonságait vonultatják föl, s hosszú idő után először külföldiek — lengyel kiállítók — is Az AFP megállapítása szerint ez az első eset, hogy a szomáliaiak behatoltak ebbe a térségbe, mivel mostanáig Ogaden tartománya és Bale körzetére korlátozódtak a harcok. „Etiópia területén Agaden- ben folytatódnak a harci események a Szomáliái hadsereg reguláris egységei és az etió- piai csapatok között” — állapította meg vasárnap a TASZSZ, majd leszögezte: „Üj, robbanásveszélyes tűzfészkek alakultak ki Afrika térségében. Tlyen körülmények között az imperialisták és más reakciós erők lázas erőfeszítéseket tesznek, hogy elmélyítsék a szakadékot Etiópia és Szomália között. E célból hazudnak és rágalmazzák, szítják a nacionalista szenvedélyeket.” „A reakciós erők aktivizálják támadásaikat a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen1 — mondja a továbbiakban a TASZSZ; hamis színben tüntetik föl politikájukat, általában és /különösen az afrikai kontinenssel kapcsolatban. ... A TASZSZ-t felhatalmazták annak kijelentésére, hogy a Szovjetunió vezető köreiben komoly aggodalmat vált ki a légkör kiéleződése Északkelet-Afrikában.” divatbemutatót rendeznek. A legnagyobb területet elfoglaló otthon-szektorbaç a bútoripari tervező vállalat fogja össze a hazai bútorok bemutatását, a külföldi cégek sorában pedig a finn, jogoszláv, lengyel, szovjet és osztrák bútorgyártó és exportáló vállalatok kínálják termékeiket. A háztartás-szekcióban a magyar kiállítókkal együtt angol, finn, francia, lengyel, NSZK-beli és román vállalatok ajánlanak háztartási vegyszereket, parfümöket és más kozmetikai termékeket. Elektromos háztartási gépekből szovjet, NDK-beli, csehszlovák, angol, finn és portugál cégek és a hazai ipar kínálatát I A CIA emblémája Hatalmában és önbizalmában megerősödve ült Turner tengernagy a wishingtoni Ca- pitolium egyik szenátusi bizottsága elé. Az önbizalomra minden oka megvolt: egykori tiszti iskolai évfolyamtársa az elnök őt nevezte ki az összes amerikai hírszerző szervezet tényleges vezetőjévé. Az Egyesült Államokban ugyanis nem a CIA — azaz a Központi Hírszerző Hivatal — az egyetlen szerv, mely külföldi hírszerzéssel (magyarán : kémkedéssel) foglalkozik. Különböző minisztériumok és hatóságok alárendeltségében tevékenykednek más kisebb-nagyobb szervezetek is ilyen feladatokkal. Sőt még csak nem is a CIA a legnagyobb kémszervezet az Amerikai Egyesült Államokban. Az úgvnevezett Nemzet- biztonsági Hivatal, amely rádiólehallgatással és rejtjelfejtéssel foglalkozik, lényegesen nagyobb költségvetéssel és létszámmal rendelkezik. 1. A CIA természetesen nem véletlenül van a figyelem központjában: ez az a testület, amelynek ügynökei a legtöbb szennyes feladatot végrehajtják. A CIA szervezte a külföldi politikusok elleA brit gyarmati uralom felszámolásának 30. évfordulója alkalmából Ziaul Hak tábornok, a pakisztáni katonai kormányzat vezetője vasárnap rádióbeszédet intézett az ország lakosságához. Beszédében elsősorban a közelmúlt eseményeivel foglalkozott és bejelentette: a napokban szabadon bocsátják a január elseje óta letartóztatásban levő politikai foglyokat. tekinthetik át az érdeklődők. A közlekedés-szektorban ezúttal is megnyílik az autószalon a C-pavilonban, ahol felvonultatja újdonságait a szovjet, a csehszlovák és az NDK-beli járműipar, megismerhetik a látogatók a legújabb Mercedes, Opel, Vauxhall gépkocsikat is. Rendkívül gazdag a szabadidő-szektor választéka. A vásár elővételi szakmai jegyeinek árusítását a jövő héten kezdi meg a Hungexpo. Az őszi BNV vidéki látogatói a hagyományoknak megfelelően ezúttal is igénybe vehetik a MÁV 33 százalékos menettéri utazási kedvezményét. (MTI) ni merényleteket, s a Központi Hírszerző Hivatal Langleyben levő főhadiszállásán több — haladásellenes — puccsot, inváziót terveztek meg. A szervezet —■ vagy egyes ügynökei — belekeveredtek az amerikai belpolitika piszkos üzleteibe, valószínűleg közük volt a Kennedy- gyilkossághoz; volt CIA-em- berek hajtották végre a Wa- tergate-betörést is. Az utóbbi egy-két évben a szervezetből kiábrándult egykori ügynökök közül többen is megírták emlékirataikat, amelyben leleplezték a CIA-t, sőt az amerikai törvényhozás nyomozó bizottsága is több olyan dicstelen fejezetét derítették föl a szervezet történetének, amelyet hosszú évekig sikerült titokban tartani. Nos, most is olyan adatok kerültek napvilágra, amelyek a fölháborodás újabb hullámát váltották ki. 2. Az már korábban is ismert volt, hogy a CIA nagy érdeklődést tanúsított egyes kábítószerek iránt, s az LSD már az ötvenes években bevonult a kémszervezet titkos fegyvertárába. Kiderült: a CIA szolgálatában álló egyik tudós, aki önmagán próbálta ki a szert, madárnak képzelte magát, és kiugrott egy felhőkarcoló ablakán: »Emberek mint kísérleti nyulak — fölháborító« — így nyilatkozott most Turner tengernagy a szenátusi albizottság előtt, ahol neki kellett beszámolnia azokról a szennyes ügyekről, amelyeket a tudományos kutatás ürügyén hajtottak végre az elmúlt két évtized Amerikájában. Az október 18-i parlamenti választásokkal, valamint a szeptember közepén teljes erővel meginduló Választási kampánnyal kapcsolatban Ziaul Hak kilátásba helyezte: ha a politikai pártok vezetői rendbontásokat, kedvezőtlen közhangulatot szítanának, a katonai kormányzat kellő eréllyel fog föllépni minden ilyen kísérlettel szemben. Sikeresen lezajlott Kaliforniában az első kísérlet az űr- komppal. Az „Enterprise” nevű űrkompot az Edwards- légitámaszpontról egy Boeing— 747-es repülőgép vitte föl 6700 méter magasra, majd 45 perccel később az űrkomp levált a repülőgépről és két utasával — Fred Haise és Gordon Fullerton űrhajósokkal — ötperces, motor nélküli siklórepülés után simán leszállt a előre kijelölt sivatagi terepen. Az „Enterprise” 37 méter hosszú farokrésze egy ötemeletes épület magasságának felel meg, a két szárny fesztá- volsága pedig azonos egy DC— 9-es típusú repülőgép szárny- fesztávolságával. A tervek szerint az űrkomp, amely 7 személy szállítására alkalmas, 1980-tól kezdve mintegy „ingajáratban” fog a világűr és a föld között személyeket és űrlaboratóriumi fölszereléseket szállítani. A bizottság elé tárt anyagok megdöbbentő bizonyítékát szolgáltatják az egyetemek, tudományos kutató intézetek és a kémtröszt közötti kapcsolatnak. Tudományos programok címén több mint száz kutató foglalkozott Amerika-szerte az »agymosás« módszereinek kidolgozásán. A CIA-programok végrehajtásához szegődött intézetek a dollármilliókért igyekeztek megdolgozni. Az LSD hatását például az Atlanti Szövetségi Börtön és a New Yersey államban levő Bordentown fegyház foglyain tanulmányozták. Erről maga a náci módszereket alkalmazó tudós, dr. Carl Pfeiffer számolt be. A hitleristákhoz hasonlóan, a CIA sem kímélte az elmegyógyintézetek ápoltjait. Így például a Providence-ben levő Butler kórház lakóin egyes »csillapítószerek« és az alkohol hatását tanulmányozták. Nem kevésbé iszonyú az a beismerés, amely szerint, a CIA »jótékony halál«-kísérle- teket is pénzel. Állítólag öntudatlan, rákos betegek szervezetébe jutattak be egy, általuk kifejlesztett szert. A vizsgáló bizottság egyik tag- ia, Edward Kennedy szenátor elmondta: San Francisco-i és New York-i luxushotelekben örömlányoknak adták be a kábítószereket — anélkül, hogy az érintettek ezt tudták volna, majd átlátszó tükörfalon keresztül vizsgálták szexuális magatartásukat. 3. A CIA azonban nem csupán a gyógyszerekkel való »agymosást« kutatta. Sok millió dollárt fizettek ki küA Mongol Népköztársaság kormányának meghívására Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere 1977. augusztus 10—16. között hivatalos baráti látogatást tett a Mongol Népköz- társaságban. Púja Frigyest ' fogadta Zsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A magyar külügyminiszter találkozott T. Ragcsával, az MNFP KB PB tagjával, a ■ minisztertanács első elnökhelyettesével, a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos kormányközi együttműködési bizottság mongol tagozatának elnökével. Púja Frigyes és Mangalin Dügerszüren, a Mongol Nép- köztársaság külügyminisztere megbeszélései szívélyes, elvtársi légkörben, a teljes egyetértés és valamennyi megvitatott kérdésben megnyilvánuló nézetazonosság jegyében zajlottak le. A miniszterek tájékoztatták egymást az országaikban folyó szocialista építőmunkáról és véleménycserét folytatta^ a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésének további elmélyítéséről — a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán és a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusán hozott határozatok szellemében, — továbbá néhány időszerű nemzetközj kérdésről. Megelégedéssel állapították meg. hogy a marxizmus —leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein nyugvó magyar—mongol kapcsolatok a két ország 1965- ben kötött barátsági és együttműködési szerződése szellemében állandóan fejlődnek és új tartalommal gazdagodnak. A látogatás során aláírták a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság között a kettős állampolgárlonböző magatartáskutások- ra, sőt — mint az az Inter- nacional Herald Tribune egyik cikkéből kiderül — még egy »varázsló« szolgálatait is igénybe vették. A tisztes férfiú, aki a John Mulholland névre hallgatott, több területen is hasznosította széles körű ismereteit a CIA szolgálatában. Így például egyes ügynököket bű- vészmes térségre oktatott, a tárgyak eltüntetésének művészetére tanította »a köpeny és őr lovagjait«. Ezenkívül a a telepátia és parapszichológia göröngyös mezejére is elvezette a CIA-t. A Hivatal ugyanis megbízást adott a »varázslónak« ; elemezze, egy »misztikus« munkáját, aki — állítólag — egy telepatikus hírközlési és gondolatolvasási rendszert dolgozott ki (!)... Sőt, ráadásul telepatikus úton akarták a szovjet tengeralattjárók követését is megoldani. Az üggyel kapcsolatos vallomásokból kiderült: a »varázslónak« sikerült magát a súlyos dollárezrekkel fizető megrenelőt is alaposan átejtenie... A Mulholland-ügy azonban csupán egy jelentéktelen epizódja volt az egész programnak. Turner kénytelen volt beismerni: vagy 80 intézményt vontak be emberellenes »tudományos« munkájukba és ezért 15 millió dollárt fizettek ki. Az amerikai hírszerzők módszereikben alig voltak válogatósabbak a náciknál, s igencsak igazat kell adni a New York Times cikkírójának: »Nem az emberi magatartást, de a CIA-t kell ellenőrizni.« Miklós Gábor ság kérdéseinek rendezéséről szóló egyezményt. v A miniszterek hangsúlyozták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségét, méltatták a Szovjetunió konstruktív, békeszerető külpolitikájánál; meghatározó szerepét a béke, a nem/eti függetlenség és a társadalmi haladás ügyének előmozdításában, s megerősítették kormányaik eltökéltségét, hogy a jövőben is erőfeszítéseket tesznek a szocialista közösség összeforrott- ságának állandó erősítése és a világ valamennyi forradalmi, haladó erőinek akcióegysége érdekében. A két miniszter megelégedését fejezte ki az Európában végbement pozitív változások és a helsinki biztonsági és együttműködési értekezlet eredményei fölött. _ A felek úgy vélik, hogy a fegyverkezési hajsza beszüntetése és a leszerelés terén teendő hatékony intézkedések létfontosságúak minden állam számára, a világ békéje és biztonsága szempontjából. A két miniszter ismételten síkraszállt a leszerelési világértekezlet mielőbbi összehívása mellett, s nagy figyelmet szenteltek az ázsiai helyzetnek. A miniszterek ismételten hangot adtak meggyőződésüknek, hogy « közel-keleti tartós és igazságos béke biztosításának feltétele az izraeli csapatok kivonása az összes megszállt arab területekről, a Palesztinái arab nép törvényes jogainak elismerése, beleértve a saját állam alapításának jogát is, a térség valamennyi állama és népe biztonságának és önálló létének szavatolása. A két fél rámutatott arra a rendkívüli veszélyre, amelyet az afrikai kontinensen a béke, à nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás számára a nemzetközi reakció és a fajüldöző rendszerek összeesküvése jelent. Teljes támogatásukról biztosították Zimbabwe és Namíbia népeinek országaik felszabadulásáért folyó harcát. Forró szolidaritásukat fejezték ki az Angolai Népi Köztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság népeivel, amelyek határozottan védelmezik országaik függetlenségét és haladó vívmányait az imperialista és a fajüldöző erők ismétlődő beavatkozásaival szemben. A felek elégedettséggel jegyezték meg, hogy a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének jelenlegi hivatalos, baráti látogatása a Mongol Népköztársaságban újabb hozzájárulás volt a két ország testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésének, kapcsolatainak további erősítéséhez. Púja Frigyes hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Mangalin Dügerszürent, aki a meghívást köszönettel elfogadta. AZ AFOR ÁSVÁNYOLAJFORGALMI VÁLLALAT elad típusváltozás miatt lecserélt használt, jó állapotú ADAST 8917 és VAKA Z—50—G típusú üzemanyag kimérooszlopokat Eladási ár: 21 000 Ft/dto, Felvilágosítást ad: Vállalati Eszközgazdálkodási Bizottság, Csepel, Petróleuimkikötő út. ÁFOR I. sz. Telep B. barakk. Telefon. 335-385/147. Kísérlet as űrkomppal Egy hónap múlva nyit az őszi BNV Több mint ezez kiállító — Tíz napon át Lapok a titkos ClA-dossziékból „Agymosás"’ náci módszerekkel »