Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
E ddig soha nem volt baj az évi szabadsággal. Kétszer két nap kell anyám kukoricájának kapálására, három a törésre, szárvágásra. Néhány nap a téli disznótorokra, a többit meg minden évben elviszik a lakodalmak, keresztelők, temetések. De most megbolondult a banda. Tóth Lali megnősült, n aszúira megy. Sovány Miskát Hévízre viszi a szakszervezet. Halászék a Bácskába mennek rokonokhoz. Vagy húsz éve nem látták egymást, most egyszeriben fölébredt bennük a nagy ácsingózás. Uradzik már mindenki! , A főnök úgy döntött hát, hogy egyszerre küldi el az egész brigádot. Olyan szárazság volt, hogy a béka is az artézi kútra járt inni, a Tisza nem fenyegetett. A partot megfoldozták, ahol a télen fölszaggatta. Halaszthatatlan munka nincs, menjen hát mindenki! Pihenjenek! Első nap az udvart tette rendbe apám. Két izmos kő- risfakarót faragott, s a tuskó mellett földbe verte őket, egymástól fél méternyire. Minden gallyhulladékot ösz- szeszedett, s ebbe_ a kalodába szorította a legkisebbet is. Amikor elég magasra gyűlt a rengeteg ág, hajlékony fűzfavesszőből kötelet; ügyeskedett. Csinos kévébe hurkolta, majd testesebb végével a földhöz ütögette őket. Megelégedve nézte, milyen katonásan besorakoztak, ösz- szegereblyézte a szemetet, s egy vesszőkosárral a nagy gödörbe hordta. Az egyik fuvarnál megbotlott az ól előtti járdán. — Na, megállj! — szólt a sorból ki bámészkodó téglára. Letette a kast, hozta a kisbabát. Fölszedett egy fél sort, aztán újra helyére tapogatta. Karót vert a kis diófa mellé. Kikötötte. Régen látja. hogy a szomszéd kerítése felé húz. de soha nem jutott rá idő. Megszögelte a kertkaput, a disznóól verébdeszká- ját. A hátsó szomszéd felöli kerítés alpját nyers akácból faragott kukákkal fogta le. — No, nincs tovább sopán- kodás, anya! — telepedett le este a vacsorához. — Megigazítottam a kerítést. — Éppen ideje! Én egész nap csak azon rágtam magam, hogy ugyan hány csirke ment át, hány talált visz- sza ... Hanem a galambpadlást is letakaríthatnád ! — Reggel avval kezdem. A tyúkóllal folytatta. Délután meg egy kivénhedt szil- Vafát húzott be a kertből. Földarabolta. bepréselte a többi tűzrevaló közé. Hordott aprófát a szín alá, a konyhába, a kiskamrába. Legyen tartalék. Estefelé már csak ténfer- gett, mint a falusi pap ara.- tásban. Az eresz alatt megállt. Néhány percig belehallgatott a hatos hírekbe. Kiment, friss vizet öntött a tyúkok vályújába, aztán visz- szajctt az időjárást megfigyelni. — Hm, hm, — csóválta a fejét, mert esőt most sem mondott. Félrehúzta a konyhaajtó függönyét, s beszólt anyámnak: — Kimék tán a háztájiba, anya. — Ugyan, mi a fenének? Hát nem tudsz te egy percre leülni? Mit akarsz kint? — Hátha fattyazni kell a kukoricát. Akkor holnap kiballagnék. — Dehogy kell, hiszen most kapáltuk! — Gyorsan nő ám ilyen jó időben ! M ert hogy a kukoricának a meleg az istene... Meg — mint mondta — a malacoknak is hozna egy kis zöldet.. — Van a kertben is. — Az már vénecske — mondta apám, de ekkor már a kiskaput nyikorgatta. — Aztán igyekezz vissza! Jó félóra múlva kész az étel. — Jövök én! Vacsora után kiült az ól sarkára, kezében egy köny- nyű kapával. ' — Most ráérek, meglesem a pockot! Éjfél múlt, amikor bejött. — No, megjelent-e? — neszeit föl anyám. — Látod, milyen nagy de- zentor! Most nem jött. Reggel a brigádvezető kiáltott be anyámnak: — Indul a krumpliszedés! — Már megyek is! — kapkodta anyám a szatyrot, vizesüveget, viseltes kötényt. — Csak készítek ennek az embernek. — Mentek? — kérdezte apám. — Kingécre? — Igen. Te meg pihenj, azért vagy szabadságon! — Jó. jó. Az utca végén járhatott az asszonycsapat, apám már a kiskonyhában dúdolgatott. Előhúzta a fényes ásót. meg az ügyes kis lapátot. Kicsit megijesztette az élüket egy reszelővei, aztán fölköíözte őket a biciklire. A kísdűlőn ment, mint aki lopni készül. Anyám csodálkozva állt meg délután a zárt ajtó előtt. — Hé !_ Alszol ? Senki sem felelt. — Akkor ez nincs itthon. A kulcs is a helyén. No, de semmi baj. Szabadságon van, időzhet egy kicsit valahol. Úgyis kell ecetet hozni a zöldbabra, majd megnézem Gáléknál. Nyitva volt a kapu, bekiáltott: — Ez az én emberem nem járt itt? — Nem láttam már egy hete — kocogott ki Julis né- ném. — Tán elveszett? — Csak tán nem. Elmehetett valahova. — Tán ő is rákapott már a kocsmára? — Nem hinném. Ezt az újat tán még nem ' is látta belülről. Apám éppen a szerszámokkal bíbelődik, amikor anyám visszaér. Az ásó sehogy nem akar kibújni az ülés alól, pedig régen meglazította a vékony kötelet, amivel odacsomózta. — Hát te, ugyan hol jártál? — kérdezi emelt hangon anyám. Megáll, kezét csípőre teszi, Fölkészült a szópárbajra. Apám fölnéz, de nem válaszol. Egyetlen pillantással megállapított ta, hogy anyám nagyon jól tudja, merre járt. Mit mondjon hát? Gondolkodik. — Csak nem a kubikban? — hangzik az újabb szigorú kérdés. Most sem felel. Végre sikerül a fal mellé állítani az ásót. Jobb térdével megtámasztja a biciklit, leállítja a lapátot is. Csendesen szólal meg: — Nem érted te ezt, anya. Ez a mondat is olaj a tűzre. Röpködnek a perlekedő szavak: — Nem értem! Én nem értem! Hát azt tényleg nem értem, hogy mi a fenének kellett most kimenned? Tán azt hitted, elviszi a szél a gátat, vagy betemeti a csatornát, ha te nem vagy ott? A többi pihen, meg szórakozik, te meg ingyen dolgozol! Ki hallott még ilyet? C sendben kanalazzák a levest. Apám kétszer szed. A palacsintából is emberesen fogyaszt. Megmosakszik, tiszta papucsba lép, becsoszog a szobába. Anyám szó nélkül veti neki az ágyat. Aztán leül, egy rossz nadrágot foltoz. Apám jókat nyög, amikor lefekszik. Feje alá rakja a két tenyerét. — Sürgős az a folt? — kérdi. — Sürgős, nem sürgős, ráérek még lefeküdni. Tudom jól, te elfáradtál. Azt szeretnéd, ha oltanám a villanyt, hogy ne süssön a szemedbe. De minek kellett kimenned? Tudtam! Szinte éreztem már reggel! Mondtad tegnapelőtt, hogy nagyon kapkodva dolgozott a nép az utolsó napon. Miskáék is három óra hosz- száig sütötték a szalonnát, aztán meg csak úgy, ahogy esik ... Fogadni mernék, hogy azt igazítottad ki mindenki után. — Azt — mondja apám derűsen, de nyomalékkal. Oldalra fordul, jelezvén, hogy befejezte a beszélgetést. A feddő szavak nyomják egy kicsit. Nagyot szusszantva alszik el. Az arca kisimul, mint öreg délutánra a csatornaoldal... Annus József Apám szabadsága !\forvay Zsursa: Ló tükörrel, tulipánnal. (A balatonboglád kiállítás anyagából) Matyiké Sebestyén József Forgók ölén, temetetlen Kőugrató matrózirkám temetetlen lapja hull rám; avar sírok hamuhelyén, karózott tőkék őrhelyén pogány fövenybe ült ima, feketülő medália: forrassza arcom a Napnak! Oltatlan kövek harapnak — lehüktöl kiég a fű, szivekből épített gyepű ... Fulladok, déringü gyászban, szent Mihály lovát vigyázva: őseim mind itt találtam, I bennük ítélő Dévaváram; hogy ne temessenek, de álljam zsarat-ünnepek saraban, hogy hű legyek szavaikhoz szákölt álmuk mögött a parthoz; — fehér ló vérével, kígyók ostorával, iga verte földből születő fohásszal — sebeim: y sa pur es chomuv, halászi nép, csillaguszonyú! Asszonykezek otthoni munkája a gyárban Megbecsülik a tanulóés alkotó dolgozókat a budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában. Azok,, akik tanulnak, anyagi támogatásban is részesülnek. És ami ennél a juttatásnál jóval több: érzik a dolgozók, hogy a képzettebb ember értékesebb tag' ja a gyári kollektívának. Két alkalommal jártam a gyárban. Kora tavasszal az Alkotó ifjúság pályázat kiállítására kaptam meghívást, s akkor arról írhattam, hogy milyen nagyszerű újításokkal ajándékozták meg a fiatalok a munkahelyet. Olyan technikai alkotásokat láthattam, amelyeknek létrejötte az előképzettség során megszerzett tudás gyarapítását, a még járatlan út kimunkálását igényelte. Az üzemi, munkahelyi jó levegő segíti az alkotókedv kibontakozását. S ahová szívesen járnak dolgozni az emberek, ott a jó munkahelyi légkör is biztosítva van. A gyár szakszervezeti bizottságának a nőbizottsága hívott meg a héten. Az asszonykezek otthoni munkája sem szerzett kisebb örömet nekem, mint az év eleji kiállítás. E kiállítást kézimunkabemutatóként tartják számon, nekem azonban ennél többet mondtak a díszes hímzések. S itt egy kicsit talán általánosíthatunk is: egyre több helyről érkezik olyan hír. hogy az asszonyok otthoni kézimunkáit bekérték a gyárba, üzembe, hivatalba, s értő szemmel kiválogatták, és bemutatták. Az igény önmagában is örömül szolgál, a munka és az ember teljesebb kapcsolatát fejezi ki. Másik oldalról: a j KISZ-szervezetek. nőbizcttsá- 1 gok kérésének, ahol az ilyen kérés. elhangzik, örömmel tesznek eleget a dolgozók. Ezeknek a kiállításoknak, bemutatóknak nemcsak az a feladatuk, hogy pár napra látványos programot nyújtsanak a dolgozóknak, hanem köze', lebb vezetnek a munkatársak mélyebb megismeréséhez, is. j — Ki gondolta volna róla. hogy ilyen gyönyörűen kézimunkázik? — hallani a meglepetést. Hát igen. Pedig évek óta egymás mellett dolgoznak. A budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában is így történt. Üj ismereteket szereztek egymásról a dolgozók. De kíváncsi voltam arra is. hogy azok, akik a jó ízlés, az ügyesség terén e bemutatón elismeréseket aratnak, milyen munkahelyeken dolgoznak. Meglátszik-e az iroda berendezésén is a jó ízlés, az alkotó kedv. az otthont szépítő tevékenység? Bizony nem. A munkahelyek nem beszélnek az ott dolgozók környezetalakító. tehetségéről. Ebben a gyárban is olyan irodákat láttam, mint általában: azaz hangulatukban, berendezésükben szürkéket, jellegteleneket, személyteleneket. (A virágbarátok az egye- düliek, akik ennek változtatásával törődnek, egyes helyeken már szinte díszkertek pompáznak.) Korántsem olyan igényt táplálok, amitől egy-egy iroda hímzéskiállítássá válhat, csupán a lehetőségek szerinti, ízléses munkahelyi környezet alakítására hívom fel a figyelmet. A budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában több tucat asszony fog-- lalkozik otthon hímzéssel. S így közvetlen kapcsolatba kerül a népművészettel. (Jóval kevesebb azoknak a száma, akik a giccsel.) A gyakorlat-* ban azt bizonyítják, hogy valóban a népművészetből merítenek. Vajon milyen az otthonuk. Egy-egy szépén hímzett párna, terítő, ruhácska még nem árulhat el mindent arról, hogy sok' lakásból kiszorulóban van-e a giees, s i helyébe igaz értékek kerül- ■ nek. De — ahogy — ez a kiállítás is mutatja: megvan rá a lehetőség. Nyilván szívesen meghallgatnának néhány előadást, megnéznének néhány filmet, elolvasnának témába vágó könyveket is ezek az asszonyok. Ott, ahol szakkör is működik, mint ebben a gyárban, valójában egy művelő' dési közösségről beszélhetünk, amelynek tevékenységét a ké- zimunkázásnál szélesebb alapokra lehet helyezni. Ez már nemcsak a csoporton múlik. Érdemes lenne Kaposváron — és megyeszerte — fölmérni az ilyen , kis közösségeket, s egységes szakirányítás mellett — ténylegesen — művelődő közösségekké formálni. Horányi Barna bares János* Amikor születtem Tavaszi mezők fölött cipelt anyám, amikor már nekem is volt szívéig. Kilenc hónapon át együtt dolgoztunk, ha kapát ragadott én is fogtam, cséplödobok zúgását is hallottam, — ha zsíros kenyerét evett a tarlón s köcsögből aludttejet kanalozott, én is mindig ő Vele ettem. Egyszer csak a nyári földek futottak elénk a nadrágszíj kertek alól, s lapult a csönd a földtalpú szobánkban — mesélte anyáin a csöndes esteken, hogy nem én fedeztem föl a világot, hanem■ a világ fedezett föl engem, mert mosolyogva születtem a földre. Augusztusi fények táncoltak a fákon földönfutó apám a világot járta: rozoga biciklin. Tolnát, Baranyát. Az üres csűr megtelt hangommal; rongycumiból száraz kenyeret szoptam és anyám melléből zsíros csillag-tejet, közben az öreg bába arcába nevettem, Anyám mellén igazgyöngyöket láttam — Augusztusi nyár volt: kánikula-tűz. * A somogyi származású költfl augusztus 18-án tölti be 50. életévét. Előadás a BAM-on \ Németh Ferenc Vtagrylszfav ltozsnyev festménye (1979) (A fiatal szovjet festőn budapesti kiállításának anyagúból! SZERT TETTEM konyhaasztalnál gépeltem vallomást többet, remeket , visszafújta arcomba: országos szélvész lehetett — akkor már késeket próbáltak hátamba szúrni hűs szelek — konyhaasztalnál posztóivá szajkóztam, örült, szeretek —, lehettem volna hasznosabb (ebemet pórázon vezetve); nem gondolván ilyennel szert tettem mostani híremre Zsírai László FIATALOK Társaim mindennapos vándorlásban, ki gitárkísérettel, ki anélkül, hegyeket hord el. virágokat ültet, saját arcát választja -— menedékül. •
