Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
Utánjárás, levelezgetés nélkül Hasznos lehetőség — ha élnek vele... Tavasszal tárgyalta az SZMT társadalombiztosítási % bizottsága a Társadalombizto- . sítási Igazgatóság nyugellátási osztályának munkáját, s akkor úgy döntöttek: meg kell vizsgálni, hogyan dolgoznak a munkahelyeken levő nyugdíjügyi albizottságok, illetve felelősök. Működésük ugvanis lehetővé tenné, hogy rövidüljön a jogosultság elbírálásával kapcsolatos ügyintézés útja, a dolgozók mellőzhessék az utazgatásokat, levelezgetéseket. A nyugdíjelőkészítéssel foglalkozó munkahelyekről kellene a nyugellátási osztályra kerülnie az ügyek 80 százalékának, s evvel szemben a beérkezett nyugdíjigényeknek mindösz- sze 27 százaléka vop megfele' löen előkészítve __ A módszer egyértelműen a nyugdíj előtt álló dolgozók érdekelt szolgálja. A Társada- lombzitosítási Igazgatóság rendszeresen gondoskodik a munkahelyi ügyintézők képzéséről, állandó kapcsolatot tart a társadalmi munkában dolgozó tisztségviselőkkel, sőt esetenként- a megyei központban is tájékoztatják őket, ha bejönnek felvilágosításért. Ám a várt eredmény mégis késik . . Guth Józseffel, az SZMT osztály veztőj ével és Sárái Gyulával, a Társadalombiztosítási Igazgatóság osztályvezetőjével beszélgettünk az említett — egy hónapon át tartó — vizsgálat tapasztalatairól és a feladatokról. Megtudtuk, hogy ebben az időszakban több mint nyolcszázan fordultak meg személyesen a nyugellátási osztályon, egy'egy napra átlag majdnem harminc ügyfél jutott. Ebben a meglehetősen nagy havi forgalomban mindössze huszonhat dolgozóval találkoztak, aki olyan munkahelyről jött, ahol nyugdíjelőkészítés történik. Ha ezt a tényt összevetjük a hét évvel ezelőttivel, amikoris a megjelent ügyfeleknek még több mint 40 százaléka ilyen munkahelyről jött, a különbség egyértelműen tanúsítja: az üzemi előkészítés módszere bevált. A nyugdíjigények üzemi előterjesztése, felvétele te' hát eredményesnek bizonyult. Csakhogy: a huszonhat ügyfél közül tízen nem tudtak róla, hogy üzemükben nyugdíjelőkészítéssel foglalkoznak, ti- zenketten nem ismerték név szerint az üzemi ügyintézőt. Olyan igénylő is akadt, akit nem fogadott az üzemi előkészítő, nem segítette az igénylés elkészítésében ... Évente hétezer—hétezerötszáz dolgozó vonul nyugdíjba Somogybán. Ha az intézkedési idő hosszúra nyúlik és a kelleténél később állapítják meg a nyugdíjat, ennek a jogosult látja kárát. Mindebből következik a feladat — sa vizsgálati eredmények is erre mutatnak — : a munkahelyek ismerjék el jobban anyagilag is azoknak a munkáját, akik a nyugdíjelőkészítéssel foglalkoznak, s a tevékenységet ne csupán szívességként várják el tőlük. A havi, illetve napi ügyfél- forgalomból kitűnik: mielőbbi megoldásra vár az a probléma is, amely a pedagógusok, a közalkalmazottak, az orvosok és más egészségügyi dolgozók sajátos helyzetéből fakad. Az utóbbi említett foglalkozásúak munkahelyén ugyanis nincs nyugdíjelőkészítés, jóllehet megyénkben mintegy 18 ezer emberről van szó. S közülük ugyancsak szép számban vonulnak nyugdíjba évről évre. Náluk — megyei szinten — központilag számfejtik az illetményeket. Közülük kerül ki a nyugellátási osztály legtöbb ügyfele. A pedagógusok, a közalkalmazottak és az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyebizottsága az Illetmény- hivatallal és a Somogy megyei Tanáccsal együtt keresi a megoldást arra, hogy ezeknél a dolgozóknál se haladja meg az átlagot a jogosultság elbírálására fordított idő, s őik is mentesüljenek a személyes utánajárásoktól, levelezésektől. Az emberekkel való törődésnek fontos része a nyugdíjelőkészítés, ha közeledik egy-egy dolgozó nyugdíjazási ideje — hallottuk többször js a beszélgetés során. Mindkét osztályvezető hangsúlyozta: mindenekelőtt a szakszervezeteknek kell többet tenniük azért, hogy ez a feladat valamennyi munkahelyen megvalósuljon. Az érdekképviseletnek ugyanis egyik fontos megnyilvánulási formájáról H. F. NYARIDO Roskadoznak a gazdag terhűktől csounbokrok. Páraszürke égről perzsel a nap. Mozdulatlanok az akácfák levelei, az enyhét adó szellő is talán hűsül valahol. A csupasz, borostás tarlóról szalmahálákat * raknak pótkocsira. A verítéktől az ing a testhez tapad. Szőke haja csapzottan a homlokába hull. ahogy a konténerbe hajol, igazgatja zöldbabot, szedi közülük a levelet. — Mióta dolgozol a kertészetben? — Két nap múlva egy hónapja. — Hányadiikas vagy? — Hetedikes. — Jó itt? — Nagyon. A paradicsomszedő asszonyok között, a zöldbabkombájn mellett, a lecsupaszított fóliasátor alatt mindenütt gyerekek. — Sokat jelent nyáron át a segítségük — jegyzi meg Szabó Zoltán, a kertészeti fő- ágazatvezető. — Többnyire teljesítménybérben dolgoznak, hetven-száztíz forintot is megkeresnek egy nap, például a babszedésben. , — Az az intézkedési terv, amelyet akkor elfogadott a vezetőségünk mutatja a dokumentumot Szabó Gábor, a kaposmérői szövetkezet elnöke —, az év hátralevő öt hónapjának vezérfonala lesz nálunk. Be kell tartanunk nagyon szigorúan, mert csak így érhetjük el céljainkat. Ha valaki paradi- ebből arra következtetne, hogy a bajok késztették erre a lépésre a szövetkezet vezetőit, az rosszul ítél. Inkább úgy mondanám, hogy az elért eredmények megőrzésének szándéka. Mert azon a vezetőségi ülésen egy korántsem gond nélküli, de eredményes és ígéretes félévről volt szó. A rekkenő nyárban újra peregtek az események. Ojra felidéződtek az aggodalmak és a megkönnyebbülések. A konzervborsó — tetemes terület: 140 hektár — megsínylette az aszályt. Tizenkét órás műszakokban éjjel-nappal kellett vágni. A borsó kényes. A szocialista brigádok, a KISZ-szervezet önként vállaltak műszakokat, nehogy az aszály okozta kár tovább nőjön. Nem volt hiábavaló az áldozat. Bár a tervezett átlagnál három mázsával kevesebb termett, a harminchárom vagon borsóért kétmilliószázezer forintot kaptak, mindössze háromezer forinttal kevesebbet, mint tervezték. — A párhuzam, a hasonlatosság szinte pontosan ismétlődött az őszi kalászosoknál. A takarmánybúzák miatt a kalászosoknál az összes kiesés 140 mázsa. A bevételben viszont még ez sem mutatkozik meg. A még kinn levő másik két növény a kukorica és a napraforgó, egyelőre remény. Méghozzá gazdag, nagyon szép ígéret. Hogy az a vezetőségi ülés bizakodó hangulatú volt, azt nemcsak a tények, hanem a kilátások is magyarázzák. — A másik főágazat, az állattenyésztés is, mint mondani szokás, »hozta a magáét«. Kivált a juh- és a sertéságazattal vagyunk elégedettek, egyedül a szarvasmarha az, ahol jócskán akad még javítanivaló. A réteken kaszálják a sar- jút, hetvenegy vagon borsószár már silókazalban van. Lesz elég és jó takarmány télre az állatoknak. Lehet-e egyik évről a másikra megháromszorozni egy ágazat bevételét? A szövetkezet városszéli kertészete bizonyítja: igen. Az elnök úgy mondja: a kertészet főágazattá való szervezése nem remélt változást eredményezett. A főágazatvezető főként egy sikeres szakmunkásképző tanfolyamnak és egy lényegében roppant egyszerű szervezési fogásnak tulajdonítja a bámulatra méltó változásokat. A szó szoros értelmében rogyadoznak súlyos terhük alatt a paradicsombokrok. Négyszáz mázsás hektáronkénti hozamot emlegetnek. Az idén először termelt zöldbab első nyolc letakarított hektára71(!) mázsás terméssel fizetett. Azelőtt — tavaly — nemigen akaródzott az asszonyoknak itt dolgozni, most kérve sem mennének másfelé. A példásan rendezett »birodalomban« három csoportban dolgoznak, hajladoznak. — Mi volt az a bizonyos munkaszervezési »fogás« ? — A három csapatnak vagy brigádnak minden kultúrában megvan a saját területe. Ha két sor is jutott egy adott zöldségféléből egy közösségnek, akkor is háromfelé osztottuk. Nem mondok mást: talán ha munkaversenyt szervezünk, akkor sem alakul ki olyan versenyszellem mint így. Bejönnek a csapatvezetők, megbeszéljük a feladatot, és igen pontosan, gondosan megy minden. Azért is, mert értenek hozzá, szakmunkások ; azért is, mert bizonyos önállóságot kaptak. És a felelősség ösztönző erő. A mostantól vezérfonálnak tekintett intézkedési tervben az áll, hogy a tervezettnél hétszáznegyvenezer forinttal több bevételt várnak a kertészettől. Ha ez sikerül — úgy mondták: sikerülni kell —akkor a tavalyi nem egészen kétmillió helyett mintegy hatmilliót hoz ez az ágazat. Nyáridő. Az enyhet adó alkonyaiban szénaillat lopódzik a házak közé. Estére jókora darabon üres már a tarló, nőnek a szalmakazlak. A kertészetben dolgozó srácok számolgatják, hogy a közeli fizetésnapon mennyit kapnak. A felnőttek tudják. Most már azt is, hogy ha nem sújtja őket valami rendkívüli természeti csapás, nyugodtan nézhetnek a holnap elé. Holnap is derűsen kezdhetik a munkát. Vörös Márta Minden vezetőségi ülésnek megvan a jelentősége. Ez a legutóbbi, a nemrég lezajlott talán az átlagosat is felülmúlta. A téma az első félév gazdálkodása volt, és a következtetések. A héten raktárba — biztos fedél alá — került az idei gabona, és a malmokban új búzából készül már a liszt. A pékek — igaz, egyelőre még keverve a tavalyival — ebből sütik a kenyeret. A földekről szervezett munka révén került a raktárakba a kenyérnekvaló. A mezőn azonban nincs vége a munkának, ami a gabona betakarításával kezdődött s késő őszig tart. Addig, amíg teljesen üres nem lesz a határ. Törik a dohányt, folyik a silózás, készülnek a cukorrépa betakarítására, a burgonya szedésre... Ezeknek a híréknek már egy kicsit őszi íze van. Az ősz közeledtét jelzi az is, hogy a hét végén befejeződött a szezonvégi vásár. S bár »kasszát« még nem készítettek a kereskedők, úgy tapasztalták: az utóbbi évek egyik legsikeresebb kiárusítása volt a mostani. A vevők nemcsak az első napokban tudtak vásárolni, hanem — igaz, akkor már kisebb volt a választék — az utolsón is. Az ősz közeledtének jele: a szállítási bizottság a héten számba vette, miként használják ki fuvareszközeiket a vállalatok. Két éve — épp a kapacitás jobb kihasználása érdekében — miniszteri rendelet írja elő: a Volán diszpécserszolgálatán keresztül a vállalati kocsikra is lehet fuvart szervezni, ha üresen mennek áruért. Nos, a tapasztalatok kedvezőtlenek. Mint a szállítási bizottság ülésén elmondták: a vállalatok — néhányat kivéve — nem élnek ezzel a lehetőséggel. Üresen közlekednek a teherautók, amikor szükség volna rájuk. S azt az árut, amelyet ezek a kocsik elvihetnék, másikakra kell rakni: olyanokra, amelyek — előfordult ilyen is — épp ellenkező irányban közlekednek majd üresen... Amikor kevés a szállítóeszköz — és ősszel mindig kevés — jobban ki kell használni a lehetőséget. Ez az ország, a népgazdaság érdeke. Mindezt megvalósítani akkor lehet csak, ha — mint a szállítási bizottság megállapította — fokozzák az érdekeltséget és ösztönzik a vállalatokat arra, ■ hogy ajánlják föl gépkocsikapacitásukat, jelentsék be időben a fuvart, s vállaljanak szállításra idegen árut. Ezek már a közelgő ősz jelei — a nyár azonban még tart, és ennek egyik bizonyítéka, hogy a balatoni sátorvárosokban, a kempingekben tizennyolc ezer ember pihen. Tele vanak a szállodák is, és a boltok, vendéglátóhelyek alig győzik a rohamot. Munkatársunk személyes tapasztalata alapján panaszolta: több helyen meleg — s ezért nem üdít — az üdítőital. Másutt viszont jeges kólát kapott egy triciklis fiútól, aki — annak ellenére, hogy nem volt ve- télytársa — még jó szót is »mellékelt« árujához. A tanulságért érdemes idézni ezt az esetet. S ha az egyik helyen megoldható a- hűtés, miért akadozik a másik helyen? A Balaton-parti ellátás nagy gond: erőfeszítést kíván a kereskedelmi szervezőtől éppúgy, mint az eladótól vagy a pincértől. A vendég akkor lesz elégedett, ha mindenki megteszi azt, ami a feladata. A Balaton-parti közlekedésről — sajnos — sok szó esik napjainkban. A balesetek önmagukért beszélnek: a türelmetlen autós, motoros nemegyszer mások balesetének okozója lesz. Ök azok. akik hosszú gépkocsisort előznek, akkor is, ha nincs meg minden feltétel az előzéshez, és fékcsikorgatva sorolnak vissza, amikor szemben jövő járművet látnak. »Az én autóm jobban ugrik, mint a tiéd« szemléletű emberek sokszor, de nem mindig ússzák meg szárazon. És a példa ragadós: a héten Kaposváron egy gyalog- átkelőhely előtt lassító Zsigulit előzött egy Welorex. A gyalogos csupán gyors reflexeinek köszönhette, hogy vissza tudott lépni — a Zsiguli elé. 'r. Kercza Imre Zúdul a zöldbab Á brigád tisztelgése Égbenyúló, hatalmas fák. Mint vigyázó őrök állják körül a Nádasdi-erdőben a kis völgyben levő mártíremlékművet. Meg-megerősödő szél hajlongatja a fák koronáit; susognak, régi titkokról »beszélnek« a zöldellő levelek. Kis csoport álldogál, nézi az emlékművet. Csendben, szótlanul olvassák a márványtáb- lába vésett neveket, s hallgatják az erdő sokáig rejtve őrzött titkairól szóló vallomását. A megyei élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat 347-es kaposvári tejboltjának Béke szocialista brigádja jött el, hogy tisztelegjen a mártírok emlékműve előtt. Évekkel ezelőtt határoztak erről, s beírták naplójukba: »Kötelességünknek tartjuk, hogy kegyelettel tisztelegjünk azoknak az emléke előtt, akik vérüket ontották, életüket áldozták népünk szabadságáért, a mi szebb jelenünkért...« S azóta a nyár vége közeledtével minden évben fölkerekedik a kis brigád, és elmegy a Nádasdi-erdőbe, 1919 somogyi mártírjainak emlékművéhez. Erre az útjukra mindenkor meghívják az egyik mártír fiát, Tóti* Lajost is. — Egyszerű ember volt édesapám, mint a többi mártír is. Azért vállaltak a Tanácsköztársaság idején felelős tisztséget, hogy segítsenek győzelemre vinni a proletár- diktatúrát, segítsenek a somogyi emberek, a munkások és parasztok életének szebbé tételében. S ezért kellett valamennyiüknek életével fizetni ... — mondotta. Ma is — túl hetvenedik évén — könnyezve emlékezik gyermekkorában elveszített édesapjára, és azokra, akik Tóth Lajos nyomdász tragikus sorsában osztoztak, Latinca Sándorra, Fafkas Jánosra, Le' win Samura és Szalma Istvánra, akiket itt, a Nádasdi erdőben gyilkoltak meg az ellenforradalmárok és akiknek ismeretlen sírhelye itt van valahol az erdő mélyén. Meghatva, kegyelettel hallgatják szavait a brigád tagjai, s az 58 évvel ezelőtti szörnyű eseményekre gondolnak. A mártírok áldozatvállalása is megteremtője volt mai szabad életünknek. Megelevenedik az idős. ősz hajú — édesapját ma is gyászoló — veterán szavai nyomán a szörnyű nap: »Véres hajnal, hűvös szellő, Meghal mind a tizenkettő...« Torda Éva, a fiatal brigádvezető egy csokor virágot helyez az emlékműre, s ezután társaival együtt egyperces néma vigyázzállással tiszteleg. Szép példa a Béke brigádé — arra, hogyan kell ápolni azoknak emlékét, akik életüket áldozták másokért. Azért is szólni, beszélni kell erről, mert elhanyagolt az emlékmű környezete. Télről maradt száraz leveleket söpört le a brigád az emlékmű talapzatáról, s derékig érő gazt téptek le jó néhány méteres körzetben. Az emlékműhöz szinte nem lehetett odamenni, mert az évekkel ezelőtt elkészített út járhatatlan a kaszára váró fűtől, gyomtól, amely elszívja a nedvet a díszbokroktól. Némelyik már ki is száradt. Sokan jönnek ide kirándulni: felnőttek, úttörők csoportjai. Jó lenne, ha már a közeljövőben á mártírok emlékéhez méltó környezet fogadná őket. Sz. L.
