Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-13 / 190. szám

Szovjetunió nyerte a sentülő-labitarúgóiornát Második : Magyarország A, harmadik Románia Pénteken a nemzetközi ser­dülő-labdarúgótorna záró ak­kordjaként a két csoport azo­nos helyezettjei mérték össze tudásukat, hogy eldöntsék a kupa és a további helyezések sorsát. Ezeken a mérkőzése­ken is képviseltette magát a legfelsőbb magyar sportveze­tés. Ezúttal Tibor Tamás, a RAJT ELŐTT (II.) Látogatás a megyei csapatoknál Tahi MSC A tabiak nem igazoltak sen­kit sem, játékosállományuk­ban mindössze annyi a válto­zás, hogy Bán Balatonlellén folytatja pályafutását. A fel­készülést heti négy edzéssel július 12-gn kezdték el. Jó alkalmat adott az erőfölmé­résre az a kétnapos torna, amelyen az MSC megszerez­te a győzelmet. Ebben az év­ben több fiatalt szeretnének játszatni, s feltétlenül, javítani akarnak a csatárjátékukon is. Céljuk a 9. hely. Szőnyi SE A csapathoz egyetlen új já­tékos érkezett, Borbély a Ka­posvári Vasasból. Hetente négy edzést tartottak július 14-e óta, s két edzőmérkőzést játszottak. A szakosztályhoz két edzőt szerződtettek: Bakó Józsefet és Balogh Lászlót, így megoldódik az utánpótlás nevelése is. A cél : a közép­mezőnyben maradás és a tize­dik hely elérése. Somogyszob Birkás és Bódis abbahagyta a játékot. Helyükre jött a nagyatádi Pauza, a felsőbogáti Brantmüller és Pintér, a tara- nyi Kuti és az inkei Schwartz. A fölkészülést nagyon korán, július 1-én kezdték; részt vettek a Baláta kupában is. Az utánpótlás nevelése terén sokat kell javítaniuk, jobb kapcsolatot kell teremteniük az iskolával. A játékosok erőnlétében is van még kifo­gásolnivaló. Céljuk a közép­mezőnyben való helybiztosítás. Fonyódi Petőfi SE Horváth G. Balatonlellére távozott, helyére Téglás és Széles jött. Mezei Ordacsehi­ből, Pernecz Balatanfeny- vesről, Kólip pedig Budapest­ről érkezett. Heti három ed­zéssel július 13-án — Hruska István vezetésével — kezdték meg a fölkészülést. A fonyó- diak célja első pillantásra na­gyon merésznek látszik: a 6— 8. helyen szeretnének célba érkezni. Csurgó Kirgiczi, Luka, Jamri és Hosszú bevonult. Itt játszik majd a pogányszentpéteri No- vák és az iharosberényi Ma­jor. A fölkészülést heti három edzéssel már július 15-én megkezdték; a cél a bentma- radás. A múlt hét végén folytató­dott a harmadosztályú tenisz­csapatok bajnoksága. Szomba­ton a kaposvári, vasárnap pe­dig a balatonboglári csapat játszott Budapesten. Mindket­tőnek a Bányászati Kutatóin­tézet együttese volt az ellen­fele. Különösen a kaposvá­riak vívtak éles küzdelmet, három mérkőzésüket is csak a döntő játszmában vesztették el. A bogláriák még tartalé­kosán is biztos győzelmet arat­tak. Eredmények: Bányászati Kutatóintézet—Kaposvári Va­sas 5:4. A győzelmeket Ács, Witz, dr. Csákabonyi é$ a Harmath—Acs páros szerezte. Balatonboglár A boglláriakhoz nem jött új játékos, távozni is csak egy távozott: Pordán a Siófoki Bá­nyászhoz. A fölkészülést jú­lius 1-én kezdték, heti három alkalommal gyakoroltak, és hat edzőmérkőzést játszottak. A szakvezetők elsősorban a fegyelmet szeretnék erősíteni, s elérni azt, hogy mindenki ott legyen az edzéseken. Cél­juk a 10—12. hely megszer­zése. Balatonföldvár Az újonc csapatból négyen távoztak : Bálint Kőröshegyre, Farkas, Hofechner és Boldi­zsár Zamárdiba. Zötek, Sza­kács és György Kötéséről, Gál Siófokról, Kertész pedig Za- márdiból érkezett. Julius 11-e óta heti három edzést tartot­tak, s négy előkészületi mér­kőzést vívtak. A szakosztály- vezetést bővítették. Edzőválto­zás is volt: Kovács István az első csaoat. Gyarmati László az ifjúságiak. Bogár Vilmos a serdülők mestere lett. Az újoncok szeretnének helytáll­ni. A vezetők a 8—10. helyre várják az együttest. Lakácsa Ók is újoncok. Csapatukból senki sem távozott,, viszont leigazolták Szigetvárról Kö- vesit, Barcsról Petrinovicsot és Szekerest, Drávafokról Je- licset és Felsőszentmártonból Császárt. Július 10-e óta ed­zenek a lakócsaiak, de csak heti két alkalommal. Három edzőmérkőzést is játszottak, köztük két nemzetközit. Ellen­felük a jugoszláv Virovitica volt. A csapathoz Barcsról új edző került, ezentúl Fodor Sándor irányít. A szakosztály- vezető Horváth Károly lett. A vezetés tisztes helytállást vár. Tudják, hogy nem lesz köny- nyű bentmaradni, ezért az el­ső évre csak ezt tűzték ki fel­adatul. Zimány A harmadik újonc együttes­től sem távozott senki. Je­lentősen erősítettek a zimá- nyiak: az új bajnokságban náluk játszik Kéki (Somogy- jád), Kesztyűs és Kalányos (K. Vörös Lobogó), Tóth (To- ponár) és Baranyai (K. Gaz- dász). A zimányiak a megyei első osztályú bajnokság leg- szorgalmasabbjai közé tartoz­tak, hetente hatszor tartottak edzést. Céljuk a bentmaradás. Cs. K. G. Balatonboglári MEDOSZ— Bányászati Kutatóintézet 7:2. A győzelmeket Berkes, Bokor, Harmath, Szabó, Novak, vala- > mint a Berkes—Tóth és a Bokor—Harmath páros sze­rezte. Folytatódott a női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott Haskovó- ban új ahb csoportmérkőzésén győzött, ezúttal Bulgária el­len 53:48 (32:16) arányban. Az amerikai atléták világ­kupa válogatójának második napján kitűnő eredmény szú­KISZ KB sportosztályának vezetője tekintette meg a ta­lálkozókat. A »nagyüzem« már délelőtt megkezdődött, amikor a me­gyei sporthivatal különdíjá- ért csapott össze a két, idő­sebb játékosokat felvonultató - együttes, Bulgária és Cseh­szlovákia. A mérkőzés a bol­gárok fölényes győzelmével végződött. Délután először a bronzéremért vívtak a csa­patok. A magyar B együttes ellenfele Románia volt. Saj­nos, csapatunk — 1:0-ás ve­reséget szenvedett — táma­dósorának eredménytelensége miatt. A legnagyobb érdeklődést kétségkívül a döntőt kísérte. Népi csalódtak, akik végig­szurkolták ezt a találkozót. A nemzetközi torna rangjához méltó összecsapáson született meg a Szovjetunió ugyancsak ■ egygólos győzelme, amely egyúttal azt is jelentette, hogy ők nyerték az idei tor­nát, s ezzel együtt az MLSZ és a BIB különdíját. A leg­sportszerűbb csapatnak iáró díjat a magyar A válogatott kapta. Még egy külön tiszte­letdíj maradt itthon): nem kis meglepetésre a versenybizott­ság a Bács megyei Hajós községből beválogatott Koch Róbertot találta a legtechni­kásabb labdarúgónak. A gól­király címet a moszkvai sportiskolás Karpikov nyer­te, aki négyszer talált a há­lóba. A legjobb kapus az ugyancsak moszkvai sportis­kolás Cvetkov. Az MTSH különdí fáért: BULGARIA— CSEHSZLOVÁKIA 4:0 (3:0) Fonyód, 100 néző. Vezette: Hajdú. Lendületesen kezdtek a csapatok, a 20. percben a csehszlovákok 11-est hibáz­tak. Ezután följavultak a bolgárok, és már az első fél- . időben 3 gólos előnyt sze­reztek. A szünet után újabb büntetőt hagytak ki a cseh­szlovákok, míg a bolgár együttes egy újabb góllal ál­lította be a végeredményt. Góllövők: Kurdov (2), Ja- bukarsky, Eronosian. A bronzéremért• ROMÁNIA— MAGYARORSZÁG B 1:0 ' (1:0) Fonyód, 150 néző. Vezette; Vukmann. Magyarország: Varga — Alt, Cseke, Boskovics, Grósz, Tenisz, NB III. Kaposvári Vasas—Veszprémi Ba­kony Vegyész. Kaposvár, Vasvári P. u., 13 óra. Labdarúgás Balaton Kupa : Rákóczi—Video­ton. Siófok, 16.30 óra. VASÁRNAP Kézilabda Sió Kupa női kézilabda-villám- torna. Siófok, 1. sz. Általános Is­kola, 9 óra. Résztvevők: a Ba­kony Vegyész (NB I) és a megyei első osztályú csapatok. Tenisz, NB III. Kaposvári Vasas—Videoton. Ka­posvár, Vasvári Pál u., 9 óra. Ba­latonboglári MEDOSZ—Veszprémi Bakony Vegyész, Balatonboglár, 9 óra. Labdarúgás NB III., nyugati csoport: Siófo­ki Bányász—Soproni Textiles, Sió­fok, 16.30 óra, (Horváth Gy.) ; Sa­letett a 100 méteres férfisíkfu­tásban. A kubai Silvio Leo­nard 9,98 mp-t ért el. ... Az indianapolisi teniszver­seny harmadik fordulójában Taróczy Balázs újra győzött, ezúttal Tillol-t verte 6:l-re, 6 Aj:«. Horváth, Kende, Néder, Hof­meister, Tatár, Sziráki (He­gyi). A magyar csapat kezdett jobban, de egy szöglet után védelmi hibából gólt kaptak. Ez megzavarta együttesün­ket, s bár a mezőnyben töb­bet birtokolták a labdát, a kapu előtt nem találták fel magukat. A szünet után a románok voltak a többet kez­deményezők. de helyzeteiket ők sem tudták értékesíteni. Az utolsó percek magyar erőfeszítései sem hoztak gólt. Góllövő: Albu. Jók: Albu, Ilié. Pirvu, il­letve Cseke, Grósz. Az arany- és ezüstéremért: SZOVJETUNIÓ— MAGYARORSZÁG A 1:0 (1.0) Fonyód, 200 néző. Vezette: Aumann (Vukmann, Pálfy). Szovjetunió: Cvetkov — Ashnevitz, Mentiukov, lljin (Leonov). Monakov, Ragagy- ján. Dozmorov, Novikov. Karviknv. Pozdnyakov, Pesztrikov. Magyarország A: Ugróczki — Fónagy. Monok. Antalfi, Tóth, Peltzéder, Kálmán, Ba~ lázs. Varga I., Koch (Szabó), Bakó (Varga II.). Mindkét csapat nagy becs­vággyal kezdte a játékot. Egymás után gördültek a formás támadások, de a vé­delmek is derekasan küz­döttek, és sikerült meghiúsí­taniuk a gólhelyzetek kiala­kulását. A mezőnyben a ma­gyarok valamivel többet kez­deményeztek, de a szovjeted ellentámadásai veszélyeseb­bek voltak. A 25. percben Karpikov ismét igazolva te­hetségét: szép egyéni alakí­tással megszerezte a győztes gólt, amely egyúttal a torna győzelmét is jelentette. A szünet után eleinte is­mét a szovjet csapat kezde­ményezett többet, a cserék azonban fölhozták a magyar együttest, amely nagy erőfe­szítéseket tett az egyenlítés­ért. Az utolsó 10 percben a magyar csapat szinte kapujá­hoz szögezte ellenfelét, de csatárai nem tudták megta­lálni az utat a hálóba. A nagy iramú, színvonalas mér­kőzést megérdemelten nyerte az egész torna folyamán leg­jobb teljesítményt nyújtó szovjet együttes. baria SE—Kiss J. SE. Szombat­hely. 16.30 óra, (Hegedűs) ; Rákóczi vegyes—Zenta, Kaposvár, Rákóczi- palya, 16.30 óra. Megyei bajnokság: Nagyatád— Balatonboglár, (Pazaurek) ; Fonyód —Lengyeltóti, (Perger) ; Kadarkút —Szőnyi SE, (Vukman) : Tab— Latinca SE, (Eofiódi) ; Kaposvári Vasas—Táncsics SE, (Tolnából) ; Balatonleile—Zimány, (Ducsai) ; Lakócsa—Somogyszob. (Aumann) ; Barcs—Balatonföldvár. (Bálint) ; Marcali SE—Csurgó, (Buzsáki). Minden mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. Területi bajnokság: Dráva csoport : Tapsóny—So- mogyudvarhely, (Borsódi) ; Csoko- nyavisonta—Babócsa. (Németh) ; Bolhás—Nemesvid, (Ignáczi) : Ku­tas-Szabás, (Kercza) : Homok- szentgyörgy—Somogytarnóca, (Kulcsár) ; Lábod—Felsőbogát, (Prefek) ; Vése—Somogyi B. SE, (I.őczi) ; Nagyatád II.—Péterhida, (Simon), 10 óra. (Ahol nem tün­tettük föl a mérkőzések időpont­ját. ott mindegyik 16.30 órakor kezdődik. Balatoni csoport': Buzsák—Sió­foki MEDOSZ. (Király) ; Szőlős- györök—Balatonszemes, (Mátés) : Zamárdi—Nagyberény. (Simcsik) ; Balatonberény—Karád. (Császár) ; Ordacsehi—Balatonfenyves, (Er­délyi) ; Kéthely—öreglak, (Papp) ; Balatonendréd—Kötcse, (Simon) ; Balatonszárszó—Táska, (Feri). . Minden mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. Kaposvári csoport: Magyaregres —Patalom, (Koller) ; Hetes-Nagy­berki, (Kiss) ; Osztopán—Kiskor­pád, (László) ; K. Vasút—Igái. (Schreng) ; K. V. Lobogó—Böhö- nye, (Fodor) : Mesztegnyő—Mer- nye, (Péter) ; Somogysárd—So­mogyiad, (Haris). I Minden mérkőzés 16 órakor I kezdődik. TENISZ SPORTHÍREK Jutási Róbert Sportműsor SZOMBAT AUGUSZTUS A várható időjárás: 13 SZOMBAT Ipoly Változóan felhős idő; szórványosan eső, zápor, zivatar. Hajnalban helyenként köd. Gyenge — időnként kissé élénkebb — változó irányú szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szom­baton 23—28 fok között alakul. A Balaton hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 óra­kor 23 fok volt. n loltó nyerőszámai : A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Balatoniüreden megtartott 32. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 13, 3!, 59, 64, 86. — Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi PáJ, az Elnöki Tanács elnöke, Aczél György miniszterelnök- helyettes és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Garamvölgyi Józsefet, a Ma­gyar Népköztársaság Varsó­ba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, valamint Jakus Jenőt, ha­zánk Havannába akkreditált rendkívüli és meghatalma­zott . nagykövetét. Mindkét nagykövet a közeljövőben utazik állomáshelyére. — Megnyílt a Savaria nyá­ri egyetem. Szombathely ez­úttal tizedszer fogadta a hallgatókat. Az idén az elő­adások »az ember és a vá­rosközpont« alapgondolata köré csoportosulnak. — Értékes kerémiákat ké­szítettek a kaposvári fazeka­sók a kalinyini Liza Csajkina Kamszomol-imúzeum számá­ra. Az ajándékokat a II. ba­rátságfesztiválra utazó so­mogyi KlSZ-tagok adják át. — Hegyet hágék, lőtőt lé­pék címmel rádióműsor ké­szült Erdélyi Zsuzsanna könyvéből, amelyet a Somogy megyei Levéltár adott ki elő­ször. Az összeállítás augusz­tus 16-án 14.35 órakor lesz hallható a 3. műsorban. — Táncházvezetök táborát nyitották meg pénteken Szé­kesfehérváron. Az ország minden részéből 250 népmű­vész két hétig szakmai elő­adásokon és gyakorlati bemu­tatókon gyarapítja tudását. — Üj strandot és hatalmas medencesort építenek Szege­den. Megkezdték egy fedett strandfürdő építését is. — 18 ezer turista utazik még az idén az IBUSZ szer­vezésében a ' Szovjetunióba. Többségük részt vesz a no­vember 7-i jubileumi ünnep­ségeken. Hat barátságvonat is indul az ősszel. — Margittay Sándor adott koncertet tegnap este a kő­röshegyi műemlék-templom­ban. A Cantus Pannonicus hangversenyén a Magyar Rá­dió és Televízió gyermekka­ra is szerepelt, Bodilca Valé­ria és Csányi László vezeté­sével. — A Táncsics gimnázium esti és levelező tagozatain a külön­bözeti és a felvételi vizsgák augusztus 30-án. a javítóvizsgák szeptember 1-én lesznek. A vizs­gák 8 órakor kezdődnek. A tan­évnyitás szeptember 5-én lesz. A szakmunkások levelező vagoza- tán 17 órakor, a gimnázium esti tagozatán 17 órakor, a faipari szakközépiskolában 16.15 órakor. Az első osztályokba szeptember 5-én meg lehet felvételre jelent­kezni. (16453) — Most érkezett Kanizsa TV. lakószoba (rekamiés) 20 000— 22 000 Ft-ig a kaposvári Lakbe­rendezési Áruházba. (16452) A mai ügyeletes: Szalai László Telefon: 11-510, este 6-ig. 160 évvel ezelőtt, 1817. augusztus 13-án született Them Károly német származá­sú magyar zeneszerző, aki csak 13 éves korában sajátította el — Miskolcon — a magyar nyel­vet. A borsodi városban 1832-ben már zeneegyesületet alapított, két évvel később zenekart szervezett, s ennek egy sze­mélyben karnagya és kompo­nistája is volt. 1837-ben a pes­ti egyetemre, s egyúttal a ma­gyar irodalmi élet középpont­jába került; 1842-ben rögtö­nözte a híressé vált Fóti dalt, Vörösmarty szövegével. Legna­gyobb sikereit népszínművei­nek népdalbetéteivel aratta. — Eszperantó szavalóver­senyt hirdetett az októberi forradalom 60. évfordulója tiszteletére az eszperantószö­vetség. Az első ízben megren­dezendő versenyre szeptem­ber 20-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. — 3 évszak »randevúzik« a pécsi parkokban. A belvá­rosi gesztenye- és hársfák többségét még a dús nyári lomb díszíti, ám sok fáról hullanak már a sárga-barna levelek is, - mintha október volna. Ugyanakkor a székes- egyház előtti park vadgeszte- -nyefáin nyílnak a virágok. — Veszprém megyében tartják augusztus 14—20-a között a legjobb ifjúgárda- alegységek VIII. országos szemléjét. 500 fiatal utazik ide; azok, akik a területi szemléken a legjobb ered­ményt érték el. — A Balatonba fulladt Széplak térségében Kricsfa- lussy László 29 éves bánya­mérnök, budapesti lakos; miután csónakját a vihar föl­borította. — Figyelmetlenül balia akart kanyarodni egy autó­busszal tegnap reggel Zamár­di és Szántód között a 34 éves Jozef Uszala, csehszlovák állampolgár, és összeütközött az őt szabálytalanul előző 37 éves, székesfehérvári Láng Imre Pannóniájával. A moto­ros és utasa, a tízéves ifj. Láng Imre könnyebben meg­sérült. — 90 ezer csomag túrót ké­szített az év első felében a barcsi Vörös Csillag Tsz tej­üzeme. Ez húsz százalékkal ■ több; mint a tavalyi termelés. — Bérlethirdetés. A Dél-bala­toni Kulturális Központ (Siófok, Fő tér 2.) Krúdy-, Karinthy- és Jókai-bérletsorozatokat hirdet Hl —10 előadásra az 1977/78-as évad­ra. Közreműködő színházak : Ma­dách Színház, Nemzeti Színház, Radnóti Miklós Színpad, kapos­vári Csiky Gergely Színház, veszprémi Petőfi Színház, Mik­roszkóp Színpad. Az 1976/77. évi bérletek megújítása augusztus 16—20-íg. Üj bérletek váltása : augusztus 22-től munkanapokon 10—18 óráig. Az Ifjúsági és gyer­mekbérleteket később bocsátják ki. (16446) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy augusztus 15-én Kadarkúton országos átlát­ás kirakodóvásár lesz. (16386) — Az Autóközlekedési Tanin­tézet hivatásos személy-, teher­gépkocsi-vezető és túravezetői tanfolyamokat Indít szeptember­ben Kaposváron. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 2., augusztus 31-ig. (119587) — Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy augusztus lC-án és 17-én reggel 8-tól 16 óráig áramszünet miatt a VX-os vfzműtelep nem üzemel, ezért a város területén a donneri és az északnyugati városrész, valamint a Kinizsi tömb kivételével Időszakos nyo­máscsökkenés várható. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. (119604)

Next

/
Thumbnails
Contents