Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
NÉZŐK ÉS FILMMŰVÉSZEK Kontaktushiba V alami kontaktushiba van a magyar film és a magyar közönség áramkörében. Nem röv'dzár- lat ez — hogy az elektromosságnál maradjunk a hasonlatokban —, hanem valahol meglazult a vezeték: nincs érintkezés. Vagy csak nagyon ritkán szikrázik át az áram, ha egy-egy mű olyan magas- feszültségű, hogy még a hézagon is »átver«. Persze, mint minden hasonlat, ez is nagyon gyarló. Azt a képzetet keltheti, hogy hiszen igazán egyszerű a megoldás: meg kell húzni a vezetékeket befogó kis csavarokat, vagy kiegészíteni a folytonossági hiánvt, betoldani egy kis pótvezetéket, és kész. Sajnos, a dolog nem ilyen egyszerű, mert senki nem tudja, hol lehetnek azok a bizonyos leszorító csavarok, merre van a vezetékhiány, s mivel lehet pótolni azt. A lényeget mindenki érti, érzékeli : a mozilátogató közönség nem lelkesedik a magyar filmekért. (Még szerencse, hogy lesújtó véleményével ellentétben, ha némileg csökkenő számban is, de azért látogatja a magyar filmeket, nem sokkal rosszabbul, mint öt-tíz évvel ezeiőtt.) A közvélemény, persze, a filmeseket hibáztatja e helyzet kialakulásáért, a filmesek pedig — legalábbis a bátrabb- ja — néha szót emelnek azért, hogy eloszlassanak bizonyos rossz beidegződéseket. A kritikus, aki hivatásánál fogva valahol a középen áll a nézők és a művészek között, hiszen az a feladata, hogy közvetítsen a mű és a befogadók között, ugyancsak pórul jár ebben a helyzetben. A közönség számon kéri: miért nem ad erőteljesebb hangot elégedetlenségének. A művészek meg nagyobb védelmet kémek, kiállást a kritika részéről az igazi értékek mellett — s melyik művész ne tartaná a maga a művét igazi értéknek? — és persze nagyobb szeretetek Általában a filmművészetnek, ami persze mindig a konkrét filmek elismerőbb fogadtatását jelenti. Akkor jár csak igazán pórul a kritikus — mint talán ez esetben is —, ha egyik véleménnyel sem tud igazán azonosulni. Ha arra gondol, hogy a Jutalomutazásnak vagy az Azonosításnak milyen kis nézőszáma volt, s aki látta •ezeket a filmeket, az se nagyon lelkesedett értük, cikkor a filmművészek pártjára szeretne állni. Ha arra gondol, hogy a Déryné hol van? és a Ha megjön Tózsef esetében is védelmet várt a filmművészet, akkor inkább a közönség oldalára áll. Amiből mindjárt az is kiderül, hogy ez a fajta kérdésfeltevés nem a legszerencsésebb. Valahogy másképpen kell a dolgokhoz közelíteni. Kezdjük a nehezebbjén. Vitathatatlan, hogy a magyar filmművészet alkotói — fiatalabbak és idősebbek — között ma is nagyon sok az eredeti tehetség, talán még több a nagyszerű operatőr. (Nem véletlen, hogy a nemzetközi fesztiválokról ma is garmadával szállítják haza a díjakat.) Az sem vitás, hogy ezek a művészek őszinte érdeklődéssel, nagy szellemi felkészültséggel fordulnak a mai és a tegnapból a mába átvezető társadalmi kérdések felé. Mégsem tudják gondolataikat, elemzéseiket elég hatásosan* a néző számára is érdeklődést keltőén tolmácsolni. A rossz hatásfok oka nem a tehetség hiányában keresendő — bár ez is előfordulhat —, hanem elsősorban talán a szemléletükben. A társadalom köz- gondolkodása ugyanis valószínűleg ma más fázisban tart, mint sok filmrendezőnké. A hetvenes évek Magyarországa talán kevésbé él át drámai helyzeteket, mint mondjuk a téeszesítés éveiben, vagy a személyi kultusz és az ellenforradalom után, a mélyreható tisztázások idején — de a társadalmi és ezen belül az egyéni konfliktusok ma sem kisebbek. Csak mások. Akkor például a »belépjek — ne lépjek be? a téeszbe, például százezrek dilemmája volt. Ma millióké valahogy így jelentkezik: csak saját, egyéni érdemeimre figyeljek, vagy valamit vállaljak, s tegyek annak veszélyeztetés^, esetleg Szándék és lehetőség Pályái választ 3700 nyolcadikos Szándékfelmérést végzett a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a Somogy megyei általános iskolások és a gimnáziumok 1977—78-ban végző fiataljai között. Azt , kutatták, hogy az elképzelések a jövőről mennyire vannak összhangban a társadalőm, a megye érdekeivel. Az összesítésből most a nagyobb tömeget érintő általános iskolai tanulók válaszait emeljük ki. 1978-ban várhatóan 3719 fiatal fejezi be az általános iskolát a megyében. Ez lesz a legalacsonyabb létszámú korosztály. Pályairányításuk ezért is renákívül fontos. Az összesítés alapján megállapítható, hogy gimnáziumba 582, szakközépiskolába 1001, szakmunkásképzőbe 1975 fiatal kíván menni. Még nem tudja, hogy hova megy, vagy nem tanul tovább 181 végzős fiatal. A felmérésből 'kitűnik, hogy a megkérdezett fiatalok többsége pályaérett, és döntött a jövőjéről. A gimnáziumokba jelentkezni kívánók száma alig haladja meg százzal a lehetőséget, és örvendetesen nagyfokú az érdeklődés a szakközépiskolák iránt. Különösen népszerűek az egészség- ügyi, a kereskedelmi és a közgazdasági iskolák. Ilyen sok fiatalt azonban hely hiányában nem lehet fölvenni. Jónak minősíthető a szakmunkásképzőbe jelentkezés is. A korszerű intézetek egyre vonzóbbak. Az idei felvételeknél országosan Somogybán volt a legjobb az arány, a hyolcadik osztályban végzettek 55,06 százaléka jelentkezett szakmunkásképzőbe. Az országos felvételi arány 48,28 százalék. Néhány szakma iránt azonban kevesen érdeklődtek. Ilyen a vas- és fémszerkezetlakatos, a hegesztő, az építő gépszerelő, a bádogos, a galvanizáló, a fonó, a kőműves, az ács-állványozó és az épületburkoló. A most nyolcadikos fiatalok helyes pályaválasztási döntéseinek erősítése a legfontosabb tennivaló. Helyet kell adni a pályakorrekcióknak is. A fiatalok egy kis része még nem választott pályát és bizonytalanok a szülők is. Ilyen esetekben fontossá válik a szakorvosi, a pályaválasztási intézetben a pszichológiai vizsgálat és a szülők pedagógiai segítése. A helyes pályaválasztási döntés után a családnak és az iskolának együtt kell biztosítania, hogy a fiatal részletesen is megismerkedjen választott pályájának legfontosabb követelményeivel. A fiatalok egy része szilárdan kitart a célja mellett, másik része bizonytalan, ingadozó, és van olyan is, aki az életpályák iránt érdektelen és pasz- szív. E különböző típusú tanulókkal való foglalkozás módszerei a nyolcadik osztályban eltérőek. Ezért nevelőink előtt két feladat áll: egyrészt a tanulók helyes útra irányítása, másrészt a család felkészítése a pályaválasztás segítésére. Nem könnyű, és nagy felelősséggel járó feladat ez. Tóth László feladása árán is? Naponta és valamennyien átéljük ezt az ellentmondást, amit a mi viszonyaink között még az is komplikál, hogy egyéni érdekeinket, okkal vagy ok nélkül, gyakran azonosítjuk, egy kisebb vagy nagyobb közösség érdekeivel, esetleg az ország érdekeivelTisztelet a néhány kivételnek, ám egy sor jeles rendezőnk ehelyett a történelem természetéről, a forradalmár őstípusáról, az öregedés és a hivatás konfliktusáról, a háború és az ember viszonyáról próbál filmet készíteni. Rendszerint nagy műgonddal, néha a képi megjelenítés tökélyével, de a látásmód olyan elvontságával, hogy ez már eleve kizárja a Széles tömegek azonosulását a filmben ábrázolt gondolatokkal. Nem beszélve arról, hogy néha a nézők rá sem ismernek, nem pontosan értik, mi közük van hozzá. Ilyenformán a közönség elutasító véleményével kell egyetértenünk. M ás dolog persze, hogy jó néhány néző azt várja: minden film egyformán csak kikapcsolja, ahogy mondani szokták: szórakoztassa, pedig ennek a szónak nagyon sok értelme van, és így önmagában nem sokat jelent. Nehezen fogadható el ma, az általános televíziózás korában, hogy minden filmtől ugyanazt várjuk. Amíg a zenében a komolyabb muzsikához nem értők, csak a cigányzenét vagy a popmuzsikát kedvelő hallgatók ma már tudják és tudomásul veszik, hogy azért Bartók is zenét szerzett, s nem is akármilyet, addig a filmről igen sokan nem akarják elfogadni, hogy annak is van pop- | zenéje és Bartókja, krimije és * Thomas Mann ja, történelmi kalandregénye vagy Háború és békéje. Pedig van, s ezért jó lenne, ha a közönség is ■ nagyobb figyelemmel fogadná a tényt, hogy a magyar filmművészet az évi húsz produkcióból megpróbál ilyet is, olyat is gyártani. Ha van mit szidni vagy dicsérni — ami egyformán akad —, azt jó a saját műfajában művelni. Nemcsak azért, mert így igazságos, hanem azért is. mert így célravezető. A kritikus mindenesetre úgy érzi, hogy ez a magatartás jobban felhasználható. semmint hogy végletes kérdésekben ide vagy oda álljon. Bernálh László  régi kaposváriak úgy emlegetik az Ady Endre utca 3. számú házat: »A tyárom testőré«. Valóban, megelevenednek Dumas hősei a kaposi utcán? Igen: elkészítették az eredeti testőrfigurák szép másolatát, és a napokban helyezték ki a romantikus szecessziós ház homlokzatára a valamikori építtető fantáziáját dicsérő kis szobrokat. Az épület egyébként — városképi jelentőségénél fogva — védett, hígy minden időkben hirdesse az 1900-as évek eleje szecessziójának romantikus élni vágyását. Öröm, hogy Kaposváron is megfiatalodnak az öreg házak. A Május 1. utca városképiieg talán a legfontosabb. De nemcsak itt találni érdekes »régi« házakat. Mivel ezek zöme 1 három testőr háza A kaposvári szecesszió kor a tatarozás a homlokzatot is érinti, szerezzék be a lakók a szükséges engedélyt a városi tanács építési osztályán. Miért? Erre is feleletet ad a Lenin utca 6. szám alatti ház pillanatnyi képe. A ház homlokzatán félig meghagyták az eredeti díszítéseket — egy ördög is megúszta a kalapácsot —, s az új vakolás egyszerűsége sehogy sem illik ehhez a képhez. A százéves ház nem attól lesz újra fiatal, hogy régi díszeit leverjük és modern külsővel próbáljuk felruházni. A megfiatalítás titka: a folyamatos karbantartás. Az épületek jellegének megtartásával. Az építési engedély ezt szavatolja. H. B. erősen megrongálódott, idővel »elszürkült«, föl sem tűnik, milyen sokféle díszítést alkalmaztak a század eleji Kaposvár építői. A Lenin utca 6. számú ház lakóinak azonban nem tetszettek az ablakok feletti ördögfejek, ezek közül kettőt leverettek az új homlokzat kialakításának a kedvéért. A. tatarozást valamicskét megdrágítja, hogy a homlokzat engedély nélküli megváltoztatásáért bírságot is fizetnek. Stadler József, a városi tanács építési osztályának vezetője leállíttatta a munkálatokat, s a bírság mellett a homlokzat eredeti visszaállítására is kötelezte a ház lakóit. Mit lehet tenni, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő többé? A válasz egyszerű: amiII Szeptemberben kezdődik „Kell a jó könyv A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére szeptember végén »Kell a jó könyv« címmel országos pályázatot indít a Kulturális Minisztérium kiadói főigazgatósága és az MSZBT, más állami és társadalmi szervek közreműködésével. Az 1972-ben először meghirdetett »Kell a jó könyv« pályázat óriási sikert aratott, ennek alapján határozták el megismétlését. A mozgalom nevét Majakovszkij verssorából — »Kell a jó könyv, s megértjük szavát« — kölcsönözték. A mostani olvasómozgalom célja a szovjet irodalom — ezen belül főként a mai szovjet szépirodalom — további népszerűsítése az olvasók, elsősorban a fiatalok legszélesebb táborában. A kiadói főigazgatóság irodalomjegyzéke — melyet a pályázat meghirdetésekor tesznek közzé — a klasszikus orosz, szovjet és mai szovjet irodalom negyven művét ajánlja, amelyből a pályázni kívánó olvasónak hat könyvet kell kiválasztaniuk, elölmozgalom vasuiuk, s írásban válaszolniuk a föltett kérdésekre. Ajánlott a többi között Alekszej Tolsztoj: Golgota és Szeráfimovlcs: Vasá/radat című regénye. Az októberi forradalomról és a polgárháborúról szóló elbeszéléseket tartalmazza A parázs idő című antológia. A Vörös Hadsereg megalakulását dolgozta fel a Hadsereg született című szép- irodalmi összeállítás. A szovjet költészet hat /évtizedét teljes keresztmetszetében mutatja be A végtelenség szomja című lírai antológia. Húsz művet a kortárs irodalom utóbbi 3—4 évének a terméséből választottak ki. Az olvasómozgalmat segítve klasszikus orosz és szovjet szerzők műveiből több rádiójátékot sugároznak majd, és tévéadaptációkat is bemutatnak. A nézők ismét láthatnak majd régi és új szovjet filmeket. A Rakéta regényújságban egy évig tartó szellemi totót hirdetnek. Az egy évig tartó akció ünnepélyes eredményhirdetésére a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóján, a szovjet könyv ünnepi hetén kerül sor. Kölcsönsátrak, kölcsönszínpad Közeleg a hétvége, amikor is rangos néptáncfesztivált rendeznek Balatonföldváron. Érthető hát, hogy a részvevők lázas készülődésben vannak. Az utolsó napokat is kemény próbákra használják fel, hisz egyetlen műsorszámnak sem árt még egy utolsó simítás. A szombati fesztivál egyik bemutatkozója a kaposvári BM táncegyüttes lesz. ök különös formáját választották a készülődésnek : edzőtáborba vonultak a Balaton partjára. Jóllehet már szombaton felverték a kölcsönsátrakat a fo- nyódi szakmunkásképző iskola kölcsönkapott udvarán, a fiúk és a lányok csak vasárnap, illetve hétfőn hajnalban érkeztek meg. Galicz János, az együttes vezetője elégedetten nyugtázhatta: senki sem hiányzik, mind a huszonhatan nekiállhatnak a próbáknak. Az együttes fenntartója a táncos fiatalok ellátását biztosította, míg a községi tanács a szabadtéri színpadot kölcsönözte. Délelőttönként és délutánonként itt tartják a próbákat. Galicz Jánossal a néhány perces szünetben beszélgettünk : — Hogyan jutott eszükbe az edzőtábor? — Azt hiszem, minden művészeti együttes érzi a nyár hátrányát. Kevesebb a próba- lehetőség. A fiatalok nyaralnak, tanfolyamokon vesznek részt, építőtáborba utaznak, szóval nehéz összehozni a társulatot. A kiesést pótolni kell, ezért választottuk az edzőtábort, itt egész nap együtt vagyunk, tudunk dolgozni. — Milyen darabokon? — Egyszerre *háron“i műsorszám próbái is folynak. Rábai Miklós Szatmári táncok című koreográfiáját gyakoroljuk, Tímár Sándor Fekete le- gényese és Bodai Balázs La- kócsai csizmaverőse mellett. Az utóbbi a versenyszámunk, szombaton ezzel lépünk fel. Az együttes napi programjában öt-hat óra próba szerepel. Aki ismeri a néptáncosokat, az tudja, hogy ennyi idő nagy munkát jelent. A kaposvári táncosok nem lazíthatnak. Helyt kell állniuk a fesztiválon, hisz ezt követeli eddig szerzett hírnevük. — A versenykiírás értelmében mód van arra is, hogy minősítést szerezzen az együttes — hallottuk az együttes vezetőjétől. — Szeretnénk megvédeni az eddigi ezüst minősítésünket, illetve, de azt hiszem, erről még korai beszélni. Az edzőtáborozó fiatalok a nehéz próbák mellett fellépést is vállaltak. Hétfőn a fesztivál színhelyén, Balatonföldváron mutatkoztak be a Sio- tour üdülőhelyi klubjában. Természetesen a fürdés sem maradt el, s fiatalokról lévén szó, mókában sem akadt hiány. Az első reggelen az első álomszuszék »büntetésének« lehettünk tanúi: Svenda Gábort, az együttes szólistáját ágyastul cipelték ki a sátorból a fiúk. N. J. Dunai strófák A Csehszlovák Írószövetség Kiadója állandó sorozatban publikálja a szocialista országok líráját. A költői antológiák — melyeket az érdekelt írószövetségekkel együttműködve adnak ki — azt a célt szolgálják, hogy közelebb hozzák a cseh olvasóhoz a baráti országok jelenkori költészetét. A sorozatban nemrég jelentek meg Dunajské strofy — Dunai strófák — címen tíz kortárs magyar költő versei. A kötetben Illyés Gyulát, Zelk Zoltánt, Vas Istvánt, Weöres Sándort, Benjámin Lászlót, Nagy Lászlót, Simon Istvánt, Juhász Ferencet, Garai Gábort és Csoóri Sándort mutatják be. A szemelvényeket az utóbbi tizenöt év terméséből válogatták. Az antológia elő- és- utószavát Jan Mészáros, a kiadvány szerkesztője és társfordítója írta, s ő mutatja be rövid életrajzzal a kötetben szereplő szerzőket is. Somogyi liiplop
