Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
31 versenyző, 18 néző Szombaton délután és vasárnap délelőtt rendezték meg Kaposváron a Dézsa-pályán a területi ifjúsági összetett atlétikai egyéni és csapatbajnokságot. A versenyen Baranya, Tolna és Somogy megye atlétái indultak. A fiúknál 17, a lányoknál 14 résztvevő volt. A legjobb teljesítményt a PMSC versenyzője, Ginde r Csoportgyőztes lett a Nyári Han a Táncsics SE A labdarúgók nyári szünetének végét jelezte, hogy vasárnap már országszerte befejeződtek a Nyári Kupa küzdelmei. Az idei sorozatbali a somogyi színeket egyedül a Táncsics SE képviselte. A kaposvári csapat a gyengébb kezdés után fokozatosan lendült játékba, s az utolsó mérkőzésen már a csoportelsőségért játszhatott az NB III-as Bauxitbányásszal. A befejezés sikerült. A megyei bajnokságban szereplő Táncsics — megelőzve NB III-as ellenfeleit — a Nyári Kupa egyik csoport- győztese lett. Ügy fest, hogy a kaposvári legénység kiheverte az osztályozó mérkőzés kudarcát, s jól felkészült új csapatával a bajnokság rajtjára. TÁNCSICS SE—BAUXITBÁNYÁSZ 1:0 (1:0) Kaposvár, 300 néző. Vezette: Ho/váth L. Táncsics: Doricsák — Somogyi, Bíró, Dóczi, Méhes — Vörös, Roboz, Vinkler — Iván, Molnár (Drahos), Mátyás. Még 10 perc sem telt el, amikor a fölényben levő Táncsics — Mátyás góljával — megszerezte a vezetést. Ezt követően is sziporkázott a kaposvári csapat, de fél óra elteltével visszaestek. A szünet után is sokáig a kaposvári kapu előtt folyt a játék, de Doricsák elemében volt: mindent védett. A hajrában a Táncsics növelhette volna előnyét. Jók: Doricsák, Méhes, Vörös, Vinkler. illetve Ormai, Ughi, Csábi. KESZTHELY—MÁV NTE 4:3 KÖRMEND—ZALASZENT- GROT 3:3 A Balatoni csoport végeredménye: 1. Táncsics SE 2. Bauxitb. 3. Keszthely 4. MÁV NTE 5. Z.-Szentgrót 6. Körmend 3 2 — 13— 4 3—2 13— 8 3—2 12—12 2 12 15—16 113 16—25 Rezső érte el, aki 5440 pontot gyűjtött, s ezzel teljesítette az aranyjelvényes szintet. A lányok mezőnyében a magasugrás hozta a legszínvonalasabb versenyt, ebben a számban gyűjtötték a legtöbb pontot. Az újonnan bevezetett 800 méteres síkfutás çrég nem nagyon »ízlik« a lányoknak, csupán három elfogadható eredményt értek el. A fiúknál is jó magasugró eredmények születtek, Ginder Rezső például a 188 centiméteres magasságon is túljutott. A csapatversenyben egy hazai és egy vendéggyőzelem született, a lányoknál a PMSC nyert, míg a fiúknál a Barcsi SC csapata bizonyult a legjobbnak. 2:33,4); 5. Vadas (K. Dózsa), (17,4, 7,92, 156, 338, sérülés miatt feladta). Nők. i960: 1. K. Balogh Zsuzsa (Szekszárdi Dózsa) 3014 p. (17,8, 10,09, 160. 448, 2:42,6); 2. Omacht (PMSC) 2833 p. (19,2, 7,61, 162, 442, 2:33,1); 3. Jakabfi (Komlói Bányász) 2690 p. (21,0, 8,57, 154, 472, 2:42,6). Csapatverseny: 1. PMSC (Mayer, Kolep, Omacht)) 8858 pont. Férfiak, 1958: 1. Sumora János (Barcsi SC) 5394 p. (100 m: 11,9, távol: 602, súly: 14,05 magas: 165, 400 m: 55,0, 118 gát: 17,6. diszkosz: 39.00. rúd: 260, gerely: 48,16, 1500 m: 5:22,8). a — 2 J 6—10 2 Barátságos mérkőzés: ZALAEGERSZEGI DÓZSA— BALATONLELLE 3:2 (1:1) Balatonlelle, 300 néző. V. : Ulrich. A leilei csapatnak volt több helyzete, mégis a vendégek nyertek. Góllövők: Németh I. (2), Bán (öngól), ill. Kenéz, Vass. Kél második és öt harmadik hely Petőfibányán A Petőfibányai Bányász rendezésében vasárnap fejeződött be a háromnapos Petőfibányai Kupa versenysorozat, amelyen első- és másodosztályú versenyzők szerepeltek. 11 egyesület 48 versenyzője lépett szorítóba, köztük a Kaposvári Dózsa ökölvívó szakosztályának nyolc versenyzője. A somogyi öklözök a következő eredményeket érték el. A légsúlyban mindössze három induló volt. Nagy Zoltán először legyőzte a Bp. Honvéd fiatal tehetségét, Nyírit, majd sérülés miatt nem tudott kiállni a szintén honvédos Orbán Sándor ellen, így csak a második helyet szerezte meg. Ugyancsak a második helyen végzett Ferstek János — harmatsúlyban. A Bp. Honvéd versenyzőjét, Fülöpöt és a petőfibányai Berkit egyaránt legyőzte, de a döntőben nem tudott kiállni a BHSE ökölvívója, Németh Rezső ellen. A pehelysúlyúak mezőnyében két kaposvári is indult. Raj- czi előbb legyőzte Jerzsabe- ket (Steinmetz SE), majd 3:2 Október 29-éi és november 30-án Magyarország-Bolívia mérkőzés A Bolíviai Labdarúgó Szövetség La Paz-ban közzétette: elfogadták az MLSZ ajánlatát a Magyarország—Bolívia VB-selejtezőkre vonatkozóan. Eszerint a két ország közötti első mérkőzésre október 29-én Budapesten kerül sor, míg a visszavágót november 30-án La Pazban játsszák. arányú pontozással veszített Dudás (BHSE) ellen. Orsós szoros mérkőzésen kikapott Seregélyestől (Törekvés). Mindketten a harmadik helyen végeztek. Könnyűsúlyban Varga Zoltán kikapott a későbbi győztes Rácsaitól (Debreceni Dózsa), majd Erdősi (Törekvés ellen is vesztesen hagyta el a szo- rítót. Kisváltósúlyban öt induló volt. Bogyó Elemér a bronzérmet szerezte meg. Az egyik legnépesebb súlycsoport a nagyváltsúlyúaké volt, itt heten léptek szorítóba. Lévai Tibor harmadik lett, a petőfibányai Harmos ellen 'nyert, de a mezőny egyik legjobbjától, a kecskeméti Kertlitől kikapott. Ebben a súlycsoportban indult a belgrádi Európa-baj- nok Csjef Sándor is, aki biztató formában öklözött, s többek között döntő fölénnyel verte a korábbi válogatott Rapcsák Mihályt is. Közép- súlyban Rigó Imre szerepelt a Kaposvári Dózsa színeiben, már az első fordulóban a későbbi nyertes, ú. dózsás Götz- zel került szembe, és vesztett. Rigó bronzérmet kapott. Az összesített pontversenyben a Bp. Honvéd végzett az első helyen, az Ü. Dózsa és a Kaposvári Dózsa előtt. Vadas Csilla (K. Dózsa) sérülése miatt nem fejezhette be a versenyt. Á verseny legszomorúbb momentuma ezúttal az volt, hogy mindössze 18 néző tekintette meg a küzdelmeket. Az atlétika legnehezebb versenyszámának művelői bizony ennél nagyobb figyelmet érdemelnének. A versenyen a következő eredmények születtek: Nők, 1959; 1. Mayer Györgyi (PMSC) 3057 p. (100 gát: 17,8, súly: 9,35. magas: 162, távol: 498, 800 m: 2:48,2); 2. Ács (Komlói Bányász) 3028 p. (16,6, 8. 87, 152, 464. 2:37,6); 3. Kolep ('PMSC) 2968 p. (17,1, 9,48, 156, 462. 2:48,1); 4. Schwébl (Szekszárdi Dózsa) 2931 p. (17,5, 7,46, 154, 472, Lukács (K. Dózsa) repült legmesszebbre, eredménye 612 centiméter. 1"59: 1. Ginder Rezső ('PMSC) 5540 p. (12,4, 5,91, 10,87, 188. 55,7 16,9, 31,92, 320 42,27, 4:57,5); 2. Retler (Barcsi SC) 5199 p. (magas: 180, gerely: 54,84); ...4. Hargitai (Barcsi SC) 3661 p., 5. Takács (K. Dózsa) 3751 p. (100 m: 11,6). 1960: 1. Szabó Sándor (K. Dózsa) 4556 p. (12.4, 584, 9,81, 165, 56,9. 19,1, 24,68, 280,39,36, 4:57,5); 2. Hartai (K. Dózsa) 4441 p. (távol: 609, magas: 175), 3. Lukács (K. Dózsa) 4421 p. (100 m: 11,8, távol: 612, 400 m: 53,2), 4. Csima (K. Dózsa) 4343 p. (100 m: 11,9 magas: 175). Csapatverseny: 1. Barcsi SC (Simora, Retler, Hargitai) 14 254, 2. Kaposvári Dózsa 13 412 pont. Tekézők Balaton Kupája Totó A totó 31. heti telitalálatos szelvénye a következő: 112 2 2 122x21,xl +x. Ezen a héten csupán egyetlen 13 találatos szelvény volt, 13+1 találatos egyetlen egy sem. A 13 találatos szelvény j nyereménye: 785 898 forint. A 12 találatos szelvények (36 db) értéke 14 554 forint. Tizenegy találatra 1275, a 10 találato- sokra 245 forintot fizetnek. A hét végén 27.-ik alkalommal rendezték meg Kaposváron a tekézők Balaton Kupáját. Az év legrangosabb hazai versenyét két pályán — a Vasas és a Spartacus pályáján — bonyolították le. A csapatok mindkettőn megmérkőztek egymással. A kitűnően sikerült versenyen 12 férficsapat mérte össze erejét, köztük öt NB I-es, két NB Il-es, négy NB III-as csapat és meghívottként az NDK területi bajnokságában szereplő BSG Thonberg együttese. A csapatok versenyében magasan kiemelkedett a Ferencváros gárdája, mindkét pályán ők nyújtották a legjobb teljesítményt, s 5893 fás teljesítménnyel, új kupacsúcsot állítottak föl. A kaposvári csapatok is megállták helyüket, a K. Spartacus legénysége nagyszerű eredménnyel szerezte meg a második helyet, csaknem ötven fával előzték meg a Pápai Vasast. Az egyéni verseny szenzációs eredményt hozott, a Ferencváros válogatott versenyzője, Sütő László a Vasas pályán 557 fával egészen nagyszerű teljesítményt ért el, eredménye új pályacsúcs, akárcsak az összetett eredménye, amely 1051 fa. A verseny első hat helyezettje ezer fa felett dobott, s ez csak nagyon kevés versenyen sikerül. A hazaiak közüL Végh János érte el a legjobb eredményt, 1007 fával a negyedik lett, s többek között megelőzte a világ egyik legjobb tekézőjét, Csányi Bélát is. A rendezők a hat legjobb egyéni versenyzőnek a Somogy megyei Testnevelési és Sporthivatal által felajánlott díjakat adták. Jutalmat kapott még a legjobb teliző: Báli József (Pápai Ezüst Nyíl), a legjobb taroló: Szemes István (K. Spartacus). A legjobb edző különdíját Ben- cze Sándor (FTC) kapta, 371 ponttal, a legjobb NDK-ver- senyző, Heinz Kritscher ugyancsak különdíját kapott, miként a 27. helyezett Jungwirth István (Pécsi Spartacus), az ő különdíja egyébként a legérdekesebb, hiszen a rendezők mindig megjutalmazzák azt a versenyzőt, aki annyiadik helyen végez, ahányadik alkalommal rendezik a Balaton Kupát. Az 1977. évi Balaton Kupa tekeverseny végeredménye a következő : Csapatverseny: 1. Ferencváros (2910 — Spartacus pálya — +2983 — Vasas pálya — 5893 fa. 2. Kaposvári Spartacus (2852+2899) 5751, 3. Pápai Vasas (2857+2859) 5716, 4. Pécsi Gáz (2665+2868) 5533, 5. Kaposvári Vasas (2719+2778) 5497, 6. Csepeli Vasas (2698+ 2783), ... 8. Kaposvári Fáklya (2608+2713), ...10. Kaposvári Építők (2474+2678) 5154. Egyéni verseny: 1. Sütő László (FTC) 494+557 (1051, 2. Berta Sándor (Pécsi Gáz) (510+519) 1029, 3. Tékán István (Pápai Vasas) 498+515) 1013, 4. Végh János (K. Spartacus) (505+502) 1007, 5. Dénes László (FTC) (517+487) 1004, 6. Csányi Béla (FTC) (494+507) 1001. AUGUSZTUS A várható időjárás: 2 KEDD Lehel Jobbára erősen felhős- idő — újabb csőkkel, zivatarokkal. A Dunántúlon viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Hűvös Idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20 fok körül alakul. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 21 fok volt. A távolabbi k"átások péntekig: túlnyomóan felhős idő, ismétlődő esőkkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között lesz. — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte rendes, évi szabadságát. — Békemozgalmi szimpo- zjon nyílt Hirosimában az amerikai atombomibázás 32. évfordulója alkalmából. A résztvevők tegnap előadásokat hallgattak a japán és külföldi szakemberek által Hirosimában és Nagaszaki- ban végzett helyszíni vizsgálatokról. — Ünnepi külsőségek között fölavatták vasárnap Sopronban a Május 1. téren a néphadsereg új tiszthelyetteseit. — Politikai találkozón vesznek részt e hét végén Bács- Kiskun megye,fiataljai a sze- lídi tónál. Egyebek közt megvitatják az Edzett Ifjúságért mozgalom tapasztalatait és további feladatait is. — Felújították a szombathelyi Isis-szentélyt, hazánk egyik legjelentősebb római kori emlékét. E hó közepén itt tartják a Savaria ünnepi napok több rendezvényét. — Szerelvény a hátországból címmel tévéfilmet rendez Szász Péter. A produkcióban szerepet vállalt Molnár Piroska, a Csiky Gergely Színház tagja is. — Búcsúelóadást tartott vasárnap este Egerben a várszínház társulata. Két héten át 12 előadásban mutatják be Balassi Szép magyar komédiáját és Fazekas Mihály Lúdas Matyijét. — 60 millió forintos költséggel tovább bővítik a zalaegerszegi megyei kórházat. Ez újabb 2 osztály elhelyezését teszi majd lehetővé. Kártyavárként dalt össze vasárnap este — földcsuszamlás következtében — egy ötemeletes lyoni ház. Az épület lakóit szerencsére időben figyelmeztetni tudta egy tűzoltó, aki épp a helyszínen volt, így emberéletben — az eddigi’ jeilentések szerint — nem esett kár. EzenkívüL tíz környékbeli épület lakóit szólították fel távozásra. A földcsuszamlást egy nagy esőzés okozta. — A Vera nevű tájfun, amely Japán déli részében pusztít, lerombolt 630 épületet Riukiu szigetén. Nyolc hajót is elsüllyesztett. — Tömeges baleset történt vasárnap reggel az északspanyolországi Vitoria városka közelében. Egy személyautó és három autóbusz karambolja következtében nyolc személy életét vesztette, 36-an megsebesültek. 95 évvel ezelőtt, 1882. augusztus 2-án született Rik Wouters belga szobrász és festőművész. Szenvedélyes for- málású szobraira elsősorban Rodin volt nagy hatással. Mint festőművész, az impresszionizmusból indult ki. Később En- sor és Cézanne hatásának ötvözésével kísérletezett, hogy végül is a belga fauvizmus fő képviselőjévé váljék. Képeit, szobrait elsősorban belga múzeumok, képtárak őrzik. * * * Háromszázötven évvel ezelőtt, 1627. augusztus 2-án született Samuel van Hoogstraten holland festőművész, aki élete során elsősorban Dordrechtben működött. Jóllehet Rembrandt tanítványa volt, képeinek sima technikája, hideg színezése és túlzott vonaltávlata inkább P. de Hooch késői korszakához kapcsolja művészetét. Bensőséges hangulatú társasági és családi jeleneteket festett. Rajzai közel állnak nagy mesteréhez; egyik alkotását (Mária halála) például sokáig Rembrandtnak tulajdonították. A művész a festészetről írt érdekes tankölteményét maga illusztrálta. Orkánszerű szél száguldott végig tegnap délután a Dunántúlion. Fákat tépett ki tövestől, tv-anten- mákat és tetőket rongált meg. Győr térségében áram nélkül maradt több település. — Somogyi kisdiákok csoportja utazik holnap Or- mándpusztára. A száz általános iskolás két hetet tölt a Zala megyei gyermeküdülőben. — Hatvanezer látogató kereste föl a miskolci helyiipari kiállítást és vásárt. Eszak- Magyarországról több mint 120 kiállító vett részt ezen. — A Minisztertanács Diósy Antal, Munkácsy-díjas festőművésznek életművéért, különösen az akvarellfesté- szetben elért eredményeiért a Magyar Népköztársaság érdemes művésze kitüntető címet adományozta. — Virágzik a soproni hegyekben az alpesi táj jellegzetes, kedves növénye, a ciklámen. Hazánkban itt tenyészik legnagyobb tömegben ez az illatos, védett virág. — Elakadásjelző háromszögből 200 ezer darabot készít az idén az óbudai Gépipari Szövetkezet marcali üzeme. Ezenkívül 300 ezret az NSZK-ba is exportálnak. — MEGHARAPTA egy szelíd tigris — filmforgatás közben — " a neves francia színész, Jean-Paul Belmondo fülét. A forgatókönyv szerint a színésznek ki kellett volna ütnie a tigrist, a »nagy macska« azonban ezúttal ideges volt. ■— Mozgó vonatra akart fölugrani a kelenföldi pályaudvaron a dunaszentgyör- gyi Horváth Janos 31 eveß rakodó. Az ugrást elvétette, s a vonat halálra gázolta. — Locomotiv GT koncert a siófoki szabadtéri színpadon, augusztus 6-án 20 órakor (eső esetén 7-én). pénztárnyitás: ma. (16385) — A »Gyermek és Ifjúságvédő Intézet Kaposvár, AnrUis 4. u. 2.« feliratú szám nélkflM kiirbé- lyegző elveszett. Használa'a érvénytelen. Igazgatóság. (119457) A mai ügyeletes: Nagy fenő Telefon: 11-510, este 8-ig. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Barcson. Jelentkezni leh. f; Kór- Liizló, Barcs, Damjanich u. 39. Mindennap 8- tól 16 óráig, augusztus 25-ig. <11943')) — Utazzon a Siotourral! Udtí-i lés a Szovjetunióban és az NDK- ban. 1. Üdülés Szocsíban. 1977. augusztus 21--szeptember 4. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Teljes ellátás. A részvételi díj: 7400 Ft személyenként. 2. Drezda—Lipcse—Frí űrt. 1977. szeptember 2'?—október 3. Utazás : vonattal és autóbusszal. Teljes ellátás. A részvételi díj : 4400 Ft személyenként. Jelentkezni Siófokon a főirodán lebet: Szabadság tér 6. íte’eíon: l^-wo. 10-301. 10-802). va’amint a Siotour valamennyi irodájában. (16417)