Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-31 / 204. szám
gyászjelentés Fájdalomtól megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó testvérünk, sógorunk, nagybátyánk és rokonunk, SZÖLLÖSY FERENC augusztus 29-én, türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után 80 éves korában Balatonszemesen elhunyt. Temetése szeptember 1- én, csütörtökön délután 2 órakor lesz a balatonszemesi temetőben. A gyászoló család. (60) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. KŐMŰVES SANDORNÊ szül. Máté Margit életének 50. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1977. szeptember 2-án, pénteken 12.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (117978) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett anyósom, nagymama, dédnagymama, ÖZV. BIKAJLI JANOSNÊ türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, 00 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 2-án, pénteken fél 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászolja menye és unokái. (117961) * * • Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérem és rokonunk, özv. HUGYECZ IMRÊNÉ (volt Kölcsey utcai lakos) augusztus 29-én, hosszan tartó betegségben, 77 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 1-én, csütörtökön fél 4 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. (119988) • • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, apósom, nagyapánk, HEIZER JÓZSEF (volt polányi lakos) augusztus 26-án, 67 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 2- án, pénteken délután fél 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló leánya, veje és unokái. (117970) * * • Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, TAMASIAN JANOS marcali lakos életének 63. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 31-én 16 órakor lesz a marcali temetőben. A gyászoló család. (50703) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apánk, nagyapánk és dédnagyapa, ROSTA KALMAN MAV-nyugdíjas f. hó 20-én, hosszú szenvedés után, életének 60. évében, elhunyt. Temetése szept. 1-én 14 óra 30 perckor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. A gyászoló család. (61) KÖSZÖNETNYILV ANITA S Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen kisfiúnk HORVATH SANYIRA temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló szülei. (50677) • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapám LUKACS LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 019909) * * * Ezúton mondunk köszönetét azoknak, akik MANDLER SÁNDORT utolsó útjára elkísérték. / A gyászoló rokonai. (119688) ingatlan Marcaliban a Jókai u. 25. sz. ház melléképületekkel sürgősen eladó. Érdeklődni Szántó József, Gadány, Kossuth u. з. _________(50680) F iatal házaspár 150 000 Ft készpénzzel, nagyobb összegű havi törlesztéssel, komfortos családi házat venne Kaposváron. Ajánlatokat: »Tavasz-« jeligére, 119753. szám- ra a hirdetőbe kérek. Magyaregresen, Petőfi u. 2. sz. ház 1000 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: helyszínen, vagy Kaposvár 15-269 telefonszámom _______(119746) B alatonszabadi faluban kertes ház eladó. Érdeklődni Homoki Gyula, Kossuth и. 66.__________(50657) S omogymeggyescn a Petőfi u. 21. sz. alatt 750 n-öl telken lakóház melléképületekkel eladó. özv. Ukös- né._____________(50633) T elek eladó Balatontól 3 km-re Kőröshegyen 187 n-öl, csendes helyen, szép kilátás, víz, villany van. Építési engedéllyel együtt. Kőröshegy., Kossuth u. 2., Kocsis Károly. Irányár 65 000 Ft. (435247) Ráksiban a Dózsa György u. 12. sz. ház, 500 négyszögöl telekkel eladó. (119752) Marcaliban, családi ház eladó, olcsón. Kovács József u. 25. Siófok-Balatonkiliti- ben, 809 n-öl szőlő, terméssel együtt eladó. Irányár: 55 000 Ft. Érdeklődni Gu- bicza György, Bala- tonkiliti. Asztalos j. u. 78. Kaposújlakon, az állomáshoz közel 1140 n-öl szántóföld sürgősen, olcsón, megosztva is eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 5. Boldogéinál. _________________ E gy ház és házhely eladó. Érdeklődni lehet Vargáné, Somogyvár, Várhegy u. 23.__ S omogybabodon, háromszobás új ház, valamint egy különálló szoba—konyha melléképületekkel 600 n- öles telken, termő gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni a helyszínen. Kossuth u. 65. ________________(009) S zoba-J-konyhás, spájzos ház mellék- épülettel, 409 n-öl telken eladó. Balaton- endréd, Ady Endre u. 25. Érdeklődni lehet Keller Kálmán, Bala- tonendréd, Ady u. 9. _______________(50694) B alatoni, lehetőleg vízparti * házért, lakásért cserélnék szegedi négyszobás, garázsos, centrumban levő lakást. Piti Árpád. 6723 Szeged, Budapesti krt. 30/B. ______________(16514) K aposváron, a Mátyás király u. 20. sz. alatt házrész eladó, vagy vidékire elcserélhető megegyezéssel. ________ M arcaliban, a Béke u. 5. sz. alatt 200 n-öl telek, építőanyaggal eladó. Érdeklődni Göttli József, Bala- tonmária-fürdő, Akácfa u. 122. ___ (506-82) Z selickislakon, hétvégi teleknek alkalmas terület, valamint Mini és Mekalor olajkályhák eladók. Érdeklődni: Kaposvár, S allai u. 82. _____________(119866) A zonnal beköltözhetően eladó kétszobás, kertes ház. cím : Kaposvár, Berzsenyi u. 30. Halászné. ____ 119776) P ogányszentp é térén a Bajcsy-Zsilinszky u. 04. sz. alatt buszmegállónál, kétszobás családi ház melléképületekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni a 45. sz. vegyesbolt vezetőjének _______(16469) H áromszobás családi ház eladó. Kaposvár, Nyár u. 122. (119744) Lengyeltótiban, háromszobás családi ház 500 n-öles telekkel, melléképületekkel eladó. Érdeklődni Bán Lajos, Lengyeltóti, Kiss Ernő u. 44. Marcaliban, a Dózsa u. 13. számú lakóház eladó. Érdeklődni Marcali, Béke u. 9., 17 óra után. Jó állapotban levő IT-s Trabant eladó. Érdeklődni : Nagyatád, Szigetvári u. 8. ______________(16505) V izsgázott 406-as Moszkvics eladó. Marcali, Dózsa Gy. u. 80. .__ (50683) 3 éves, karambolos Polski FIAT 125 P. személygépkocsi, üzemképes motorral eladó. Érdeklődni: Kaposfüred, Alkotmány u. 2. Dobos. ____________(4992) C H-s, nagykerekű Wartburg eladó. Érdeklődni Siófok, Dózsa Gy. u. 42. IX. lph. II. em. ______________(485338) U E"s, fehér Wartburg Limusine, rádióval eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Kaposvár, Dobó István u. 4. (119774) Fehér Wartburg Lim. eladó. Balaton- mária, Balaton u. 16. Érdeklődni mindennap 10-től 12 óráig. _______________(50669) I T frsz. Zsiguli 1200- as gépkocsi eladó. Kaposvár, Léva u. 20. Telefon: 11-907. 17 óra után. _____________(41) W elorex 350-es eladó. Pintér, Balaton- földvár, Hegyalja u. 4.______________(50685) M egkímélt Zsiguli IN-es eladó. Megtekinthető bármikor, Jákó, Kossuth u. 73. Jó állapotban levő GAZ 69 PK eladó. Balogh Bálint, Bala- tonlelle, Rákóczi u. 153. ____________(50f92) 35 3-as Wartburg eladó. Érdeklődni Ka- posújlak, Petőfi u. 6. Szekeres. (4943) Velorex 350-es kilencezer kilométert futott, forgalmi engedélye 1979. VI. 25-ig érvényes, kifogástalan állapotban eladó. Kovács József, 8646 Ba- latonfenyves, Akácfa U. 65.__________(16482) F ord Taunus égj éves műszakival egyben vagy alkatrészenként eladó. Tap- sony, Kossuth u. 55. Kaposváron, észak- nyugati városrészben kétszobás gázos, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődő - leveleket: 119856. számra a hirdetőbe kérek. ____________ (119856) B udapest központjában első emeleti, utcai, gázfűtéses, egy szobás, 38 négyzetméteres lakást siófokira cserélném. Választ Budapest 8. sz. posta 192. pf. Máté. Azonnal beköltözhető másfél szobás, belvárosi, II. emeleti, összkomfortos öröklakás eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Buzsá- ki KISZ lakótelep 6 sz. ép. Szabó. Sötét kombinált szoba-konyhabútor, előszobaszekrény, garázsnak fenyőgerenda olcsón eladó. Kaposvár, Mező Imre u. 67. du. 2-től 6-ig. 8- as buszmegállónál, Kertész. _________(4976) E ladó lucernaszéna, filodendron, ki- sebb-nagyobb. Kaposvár, Pázmány Pé- ter u. 100. Király. (3) UZ“s fehér Zsiguli eladó. Telefon : Kaposvár, 11-270, Bertalan. Levélcím: Nagyberki, Szabadság u. 4. _____________(119373) V izsgázott karambolos Wartburg-* sürgősen eladó. Hosszú- viz, Vizvári. (50662) IO-s e<91-es Trabant eladó Marcali, Kapos- vári út 55. (50660) Skoda MB I000-es CM-es, 55 000 km-rel, most vizsgázott eladó. Siófok lO-804-es telefonon. (485248) Használt tollat veszek, fosztatlant is. Átvétel egész nap. Horváthné, Kaposvár, irányi D. u. 3/a. Használtcikk-keres- kedés. Telefon: 11964. _____________(499 3) E ladó 8 éves tehén egyhetes bikaborjúval, és egy héthónapos vemhes üsző. Igái, Mátyás kir. út 3L______________(4995) P atkányirtást vállalok az ország területén bárhol. Cím Balatonszabadi, Kossuth L. u. 129. Horváth. (485334) Fél éves AMATT dobfelszerelés sürgősen eladó. Arató Antal, Barcs, telefon: 116.____________(119359) A ranyérmes szekszárdi vörösbor 50 1 feletti mennyiségben kistermelőnél eladó. Szekeres Gyula, 7100 Szekszárd, Szluha György u. 18. Tele- íon: 12-829. (172384) Jó jellegű előhasi tehén borjával együtt eladó. Boda Sándor, Mesztegnyő.____(50661) 3 hathónapos üsző, egy bika sürgősen eladó. Negatív környezet. Kercseliget, Fő u. 2. (4952) Két db tehén eladó — egy hatéves friss borjas és egy héthónapos vemhes. Jani Ernő, Kánya, Rákóczi u. 157. Érdeklődni délután 2- I tői. ______________(16506) K ettő darab hordozható cserépkályha eladó. Mernye, Lenin u. 94. (119870) Cserépkályha eladó. Kaposvár, Géza u. 73. ______________(119846) E ladó 96 basszusos Weltmeister tangóharmonika, új állapotban, áron alul, olcsón és egy 26-os férfikerékpár, jó állapotban. Kiss János, Kaposvár, Buzsáki u. 6. ______________(119772) K ertészetbe társakat keresek termeléshez és főleg értékesítéshez, mellékfoglalkozásként. Bővebbet levélben: Pintér Gyula, 7150 Bonyhád, Gagarin 31. Ugyanitt ezüstfenyő-csemeték kaphatók, átlag 30 cm- esek, 2.— Ft/db. _____(172388) K ádárszerszám eladó. Kaposvár, József utca 2. sz._____(119367) J ólelkű fiatal házaspár, eltartási szerződést kötne lakásért. Ajánlatokat »Tanyára is kimennék-« jeligére, 119863. számra a Magyar Hirdetőbe. ______________(119863) H ordók 60—70—100 literesek eladók. Ugyanott Trabant Combi ponyva is eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Dimitrov u. 51. (119758) Páncéltőkés, bécsi mechanikás zongora eladó. Ketterer László Kaposvár, Május 1. u. 70. _______(40) 6 hónapos bikaborjú eladó. Szabadi, Petőfi U. 46. _______(50697) O lajkályha 1000 Ftért, phoenix pálma 800 Ft-ért eladó. Kaposvár, Ságvári u. 28. (5C396) ALBÉRLET Bútorozatlan lakást bérelnék szeptembertől. Ajánlatokat: 119764. számra a hir- detőbe. ________(119704) K ét diákleány részére központi fűtéses szoba, fürdőszobahasználattal kiadó. Cím : Koleszár Gábor, Kaposvár, Szombathely u. 5. (119751) Albérleti szoba két diáklány részére kiadó. Merezné, Siófok, Deák F. u. 11. Felújított K 25-ös Zetor eladó. Marcali, Decsi Imre u. 4. (50679) A baiatonbogiári Fűszért fiókhoz azonnali belépéssel fölveszünk adminisztrátorokat. Jelentkezés személyesen a fiók igazgatójánál. (16497) Gyakorlattal rendelkező autószerelőt fölveszünk. Jelentkezés Tejipari Szállítási Vállalat, Kaposvár, Cseri út 10. (16503) Felveszünk gépírni tudó adminisztrátort, takarítónőt és kertészkedéshez értő munkást. Jelentkezés az állomás igazgatójánál. Cím: Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás. Kaposvár, Mező Imre u. 40. (119958) Felveszünk 2 gépírni tudó adminisztrátort 2 műszakba, meghatározott időre, és . autószerelőket. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat V. Üzeme Kaposvár. (119832) Az Egyesült Aranykalász Mg. Termelőszövetkezet Kéthely gépüzemeltető agronómust keres. Feladata a rendszergépek üzemeltetésének irányítása. Alkalmazási feltétel: agrármérnöki vagy üzemmérnöki végzettség és legalább 3 éves nagyüzemi gyakorlat. Fizetés 19/1977. MÉM-MüM. sz. r. szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a tsz személyzeti vezetőjénél. (16500) A Kaposvári Cukorgyár az Í977/78. répafeldolgozási idényre felvételt hirdet Felveszünk répa- és cukorrakodásra férfi, a technológiai folyamathoz férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezzenek mindazok, akik a gyártól még felvételi jegyet nem kaptak, és munkát vállalnak. Az üzemindulás előreláthatólag szeptember 6-a. A férfidolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Dolgozóinknak kedvezményes étkeztetést, a munkahelynek megfelelően térítésmentesen munkaruhát és a vidékieknek kedvezményes közlekedési-jegy térítést adunk. A folytonos műszakban dolgozók havi 30 százalékos műszakpótlékban részesülnek. Akik bármi okból felvételre nem tudnak jelentkezni hétköznap, azok részére 1977. szeptember 4-én délelőtt 9 órakor az alsó kapunál rendkívüli felvételt tartunk. (119968) A GAZ- ÉS OLAJSZÁLLÍTÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet számviteli és pénzügyi főosztályvezetői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: — közgazdaságtudományi egyetemen szerzett oklevél és lehetőleg okleveles könyvvizsgálói szakképesítés, — 5 éves szakirányú szakmai gyakorlat. Fiatalok, vezetői gyakorlattal rendelkezők előnyben. A pályázatot részletes, a szakmai tevékenységet is tartalmazó önéletrajzzal a vállalat személyzeti és oktatási önálló osztályára (8600 Siófok, Tanácsház u. 5.) kérjük igénymegjelöléssel beküldeni. Személyes megbeszélésre meghívólevelet küldünk. Gáz- és Olajszállító Vállalat személyzeti és oktatási önálló osztály (485245) Termelő gazdaságok figyelmébe! Nagy mennyiségű, magas biológiai értékű, fémzárolt őszi kalászos vetőmagvakkal rendelkezünk. Kérjük a termelő gazdaságokat, hogy vállalatunktól most rendeljék meg a szükséges vetőmagot, hogy az a vetés idejére rendelkezésre álljon. VETŐM AGTERMELTETÖ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT DÉL-DUNÁNTÜLI KÖZPONTJA DOMBÓVÁR, Engels utca 2/a szám. (119997) MA jivvv műsor Kaposvár, Vörös Csillag: délután 5 és este 7 órakor: SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A PIROS ALMA., du. 6 és este 8 órakor : A STADION ŐRÜLTJEI. BALATONI MOZIK MŰSORA Balatonboglár: este 8 órakor: ÉJFÉLKOR INDUL ÜTJÁRA A GYÖNYÖR (16). Balatonlelle (fedett kertmozi) : este 8 órakor: INDIANKALAND ONTARIÓBAN (14). Balatonfödvár (kertmozi): este 8 órakor: A CIGÁNYT ÄBOR AZ ÉGBE MEGY (14). Balatonfenyves (fedett kertmozi): este 8 órakor: PILLANGÓ I—n. (18). Balatonszemes (fedett kertmozi): este 8 órakor: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK. Balatonszárszó: este 8 órakor: SZÖKTETÉS (16). Fonyód (fedett kertmozi): este 8 órakor: A KINCSES SZIGET. Siófok (teremmozi) : du. fél 6 és este fél 8 órakor: A RENDŐRNŐ (16). Siófok (kertmozi) : este • 8 órakor: VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT. Zamárdi (fedett kertmozi) : este 8 órakor: A SCOTLAND YARD VENDÉGE (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.59: Műsorismertetés. 9.80: Idősebbek is elkezdhetik . . . 9.05: Óvodások filmműsora. 9.53: Idesüss! 10.00: Delta. 10.40—12.15: Co- lumbo. Amerikai filmsorozat. 16.23 Műsorismertetés. 10.25: Hírek. 16.30 : Felfedező úton Észak- Amerikában. 16.55: Tempó ’76. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Közművelődés — közelről. 18.10: Zöldségprogram. 18.45: Szépen, jól magyarul. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: idősebbek is elkezdhetik . . 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az Ol- tári Szentség hintája. Tv-játék. 21.00: Kanadai randevú. Dokumentumfilm. 21.55: Tv-híradó. 22.05—22.45: A Nemzet,* Színház a Szovjetunióban. Üti riportfilm. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: A Maine Montparnasse negyed. 20.45: Tv-híradó 2. 21.05—23.00: Zenés nyári esték. A csendháborító. Vígjáték. Jugoszláv Tv. 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ. 18.15: Tudomány. 18.45.: Népi muzsika. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Válogatás szerdán. 22.20: Dokumentumműsor, Osztrák Tv. 10.30: Én vagyok Sebastian Gtt. Bűnügyi film. 17.00: Bábjáték kicsinyeknek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Dr. Doolittle. Rajzfilmsorozat. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Schulz papa. Tv-fllm. 21.30: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7:59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Dvorzsák: DumKy- trió. 9.88: Katedra. 9.30: Beszélni nehéz. 9.42: zenevár. * 10.00: Hírek. 10.05: Szállj, szállj, ökörnyál. 10.18: Cimarosa: a karmester. 10.39 : Válaszolunk hallgatóinknak. 10.54: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Eszterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj ! 13.30: Boross Lajos népi zenekara játszik, Molnár Ferenc nótákat énekel. 14.00: A Földényi-kó- rus énekel. 14.06: Ezeregy délután. 15.80: Hírek. 15.10: Händel operáiból. 16.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.10: Magyar szerzők kamarazenéjéből. 17.00: Hírek. 17.07: A Magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32: Zenekari muzsika. 10.09: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 18.20: Kis magyar néprajz. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.80: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 21.13: A zene nem ismer határokat. 22.80: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Változások a változatlanban. 22.30: Régi kórusmuzsika. 22.45: Olvasólámpa. 23.00: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. 0.10: Furulya- és hárfamuzsika. C.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi-rádió reggeli zenés műsora. 8.80: Hírek. 8.85: Mezők, falvak éneke. 8.30: Hírek. 8.33: Marica grófnő. 9.30: Hírek. 9.33: Fúvósátiratok. 10.00; Zenés műsor üdülőknek. 11.30: Hírek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Spirituálék. 12.20: Hírek. 12.33: Rossini operáiból. 13.30: Hírek. 13.33: Cseresznyefa. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.80: Kettőtől ötig. 17.00; ötödik sebesség. 18.00: Véleményem szerint. 18.10: Sáro- si Katalin és Korda György énekel, a Stúdió 11 játszik. 18.30: Hírek. 18.33: Énekszóval, muzsikával. 19.22—19.31: Jó estét, gyerekek! 20.30: Hírek. 20.33: Igor és társai. 21.16: Népszerű szerelmi kettősök. 22.00: Vukán György szerzeményeiből. 22.30: Hírek. 22.33: A haj. 23.00: Egy óra dzsessz. 24.00 : Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Közzenék operákból. 14.25: A vietnami kultúra hete. 16.00: Hírek. 16.03: Mozart-művek. 17.30: Katedra. 13.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.55: XX. századi operákból. 19.30: Hírek. 19.33: Magnósok, figyelem! 20.18: A Ki mit tud? győztese. 20.38: zenekari muzsika. 21.31: Kovács Dénes hegedűestje. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. — Hét közben, 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb, horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.