Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
Nincs megállás Készülnek a betakarítási tervek A nádudvari iparszerű termelési együttműködés somogyi taggazdaságainak átlagtermése összességében megfelelt a tervnek, az aratás utáni napokat mégsem kísérte »hurráhangulat«. A 38,2 mázsás hektáronkénti átlagtermés nem rossz, de elmarad a taggazdaságok reményeitől. A kora tavaszi hónapokban még voltak, akik — megalapozottan — 50 mázsát is meghaladó termésben bíztak. A kora nyári aszály és a jégverés azonban módosította a számításokat. Éppen a legjobb búzatermelőket — a somogyszili és a kisgyaláni szövetkezeteket — sújtotta legjobban az időjárás. Igaz, az itteni terméseredmények még így is 45 mázsa körüliek, ez mégis kevés volt a gyönge területek » h uszonmázsás« eredményeinek ellensúlyozásához. A KITE kaposvári alközpontjának vezetője, Perge István szerint az elmúlt aratás két fontos tanulsággal szolgált. Az egyik, hogy a rossz tala jelők eszi tést nem lehet nagyobb vetőmagmennyiséggel ellensúlyozni! A túl sűrű tőszám okozta egyebek közt, hogy a növények gyönge szára nem volt képes ellenállni a zord időjárásnak. A dőlt táblák aratási veszteségeit nem kárpótolta a nagyobb kalászsűrűség. A másik tanulság: a túl korai vetés nagyon kockázatos, mivel a fejlődő növényeket már késő ősztől kiteszi a gombafertőzés veszélyének. Említésre méltó még, hogy a legjobb termést, 48,2 mázsát Ráksiban takarították be, és hogy így volt, abban a kedvező termőhelyi adottságok mellett közrejátszott a példaadó technológiai fegyelem is. A kukoricatáblák a megye legtöbb gazdaságában gyönyörűek és sokat ígérőek. A KITE szakemberei szerint is jó termés várható, óva intenek azonban a csupán látszat alapján végzett termésbecsléstől. Néhány táblában például a két méternél magasabb növények közt csak 20 —30 méterenként találhatunk teljes benőttségú csövet. Néhány gazdaságban — például az osztopániban — mégis minden eddiginél jobb, 60 mázsa feletti termés várható, így' szinte már most bizonyosnak látszik, hogy a rendszer termésátlaga eléri majd a tervezett 55 mázsát. A KITE 9600 hektárnyi kukoricájának betakarításához 49 nagy kombájn áll a taggazdaságok rendelkezésére. A gépek előkészítése teljes erővel folyik. Sajnos, ez a munka az idén sem mentes a már-már szokásos bosszúságoktól. A nagyatádi, tsz két új Gigant kombájnja közül például csak az egyik érkezett meg (ez is csak az aratás végére), a másik egy hónapja Nagykónyinál vesztegel. A vadonatúj gépnek ugyanis már útközben eltörött a dugattyúja. Nem ennek a cikknek a feladata, hogy felsorolja a felelősségáthárítások és az alkatrészhiány okozta gondok sorát, tény azonban, hogy a gép máig sem érkezett meg rendeltetési helyére... összességében a nagy munka technikai és szervezési föltételei kedvezőek. A göllei és a kutasi tsz-ekben azonban a szárítóteljesítmény határt szab a gépkihasználásnak. A göllei tsz két Dominátorának napi teljesítménye 20—25 va- gonnyi, ugyanakkor szárítójuk ennek talán a felét képes befogadni. Ugyancsak igen kedvezőek — 400 mázsa körüliek — a terméskilátások a másik fontos ipari növényből, a cukorrépából. Sajnos, a jó termés gondokat is szül. A Kaposvári Cukorgyár képtelen folyamatosan feldolgozni a beérkező répát, így valószínű, hogy a korábbi évekhez hasonlóan előfordulnak majd zökkenők. Jó volna — és ez ugyancsak több éves tapasztalat —, ha az átvételnél előnyben részesítenék a nagy teljesítményű betakarítógéppel rendelkező gazdaságokat. Ez esetben ugyanis korábban szabadulnának föl a gépsorok, így lehetőség nyílna azok átcsoportosítására más gazdaságokba. A nádudvari termelési rendszernél sincs tehát megállás. Az elmúlt aratás tanulságainak összegezésével együtt már készítik az őszi ütemterveket. B. F. Á szemlélet szemlélete Divat lett, miért is tagadnánk, egy-egy feladat gyengébb végrehajtása esetén, nagyobb hiba vagy mulasztás elemzésekor végül is oda kilyukadni, hogy egyes vezetőknek, szakembereknek vagy beosztottaknak — nem megfelelő a szemléletük. Tehát: azon kell változtatni, s a nem- kívánatos jelenség, hátráltató körülmény azonnal eltűnik az adott vállalat, ágazat, vagy akár a népgazdaság életéből. Ülök például a nagy gyár termelési értekezletén, s hallom a következőket: »Bizony — így a felszólaló — a karbantartóknak változtatniuk kellene a szemléletükön, hiszen nemegyszer, noha megígérik. hogy rögtön jönnek, csak másnap, vagy csak az újabb sürgetésre jelennek meg.« Tehát — ennek ez a lényege — pontatlanok a karbantartók, mert rossz a szemléletük. Ülök egy másik értekezleten, s hallom, hogy ott meg a gyáregységvezetők szemléletével elégedetlenek, ugyanis szüntelenül hol ilyen, hol amolyan drága, nagy teljesítményű gépet akarnak megvetetni a központtal, bár a meglevőket sem használják ki megfelelően. Lám: pazarolnak a gyáregységvezetők, mert rossz a szemléletük. Ülök a harmadik értekezleten, a téma a minőség, s hallom, hogy csapnivaló a vállalatok szemlélete, mert alig- alig tesznek valamit a minőség javításáért, stabilizálásáért. — Tehát, azért gyenge a termék, mert nem megfelelő a gyártó szemlélete. Kár a példákat tovább sorolni, bizonyosan mindenki sokszor hallott már hasonló »dörgedelmeket«. Pontosabban: rutinból fakadó megállapításokat a jelenségek valódi okainak feltárása helyett. Ezért azután egyáltalán nem véletlen, hogy akinek az effajta bírálat szól a szemlélet javításáról — többnyire azok sem tudnak mit kezdeni az ilyen programmal. Hiszen — s ez a lényég — az ember szemlélete, hozzáállása a munkához igen bonyolult tudati, gondolati, egyszersmind gazdasági folyamat, amelynek alakításában a legnagyobb szerepe a környezetnek van, s többnyire nem az egyes embernek. Egyszerűsítve : egy-egy ember szemlélete legalább 90 százaIákban a környezetétől, az objektív feltételektől, lehetőségektől és — a többiek szemléletétől, magatartásától függ. Ha csak egyetlen gyárban lenne kifogásolható a minőség, akkor ott valóban egyesek vagy sokak hozzáállásával van a baj. Ha viszont a vállalatok jó részénél elégedetlenek a termékek minőségével, akkor ennek gyökerét alighanem a termelési folyamatokban érdemes keresni, s nem az egyes emberek, vezetők, beosztottak magatartásában, vagy csak ebben. A karbantartó például azonnal pontos lesz, ha a munkája elbírálását és a fizetése vagy jutalma mértékét sikerül jobban ahhoz kötni, hogy mennek-e a gépek vagy sem. Vagy : a gyáregységvezetők többnyire azért akarnak minden korszerű berendezésből egy-egy példányt, mert sok helyen még gyenge lábakon áll a nagyvállalaton , belül a szakosítás és a kooperáció. A technológiailag szakosított vállalatnál elég lesz egy-egy fajta nagy teljesítményű gépből néhány darab ahhoz, amihez ma nyolcat, tízet használnak. A minőség alighanem akkor javulna, ha például a vezetői jutalmakat, a garanciális költségek vagy a reklamáció mértékéhez szabnák. Nagyon sokszor, sok helyen tulajdonképpen nem kellene elfogadni azt a kritikát, mely csak a szemléletet hibáztatja, és megáll annak bírálatánál, hiszen az igazi elemzésnek akkor kellene következnie, amikor valahol, valamilyen kérdésben tapasztalható lesz a szemlélet káros volta. Ha ennek forrását, okát sikerül feltárni, s azon változtatni, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy a vizsgált témában tartósan közelebb kerül a vállalat a társadalom és a népgazdaság számára kívánatos magatartáshoz.1 G. F. MAI KOMMENTÁRUNK Fogják a kezüket Érdekes, me g szívleld sre érdemes tapasztalatokkal zárult az a vizsgálat, melyet a szakmunkástanulók helyzetéről végzett a közelmúltban a Szakszervezetek Megyei Tanácsának ifjúsági bizottsága, érdekes azért, mert nem túl gyakran kerül sor ilyen célú vizsgálódásra, így nem egy megállapítás szinte a „fölfedezés” erejével hat, meglep bennünket; me g színlelésre pedig az orvoslásra váró gondok adnak okot, méghozzá sürgetően. Már az a tény, hogy a megye szakmunkásképző iskoláiban 1970-tő'l mostanáig 15 663 tanuló kapott bizonyítványt — a legutóbbi tanévben például 6145-en 71 szakmát tanultak a 16 ilyen intézményben —, indokolja a fokozott odafigyelést. Sokat mond az, hogy nálunk, Somogybán az országos átlagnál többen kerülnek az általános iskolát végzettek közül a szakmunkásképzésbe; a nyolcadikat befejezett tanulók 52—53 százaléka tanul valamilyen szakmát ezekben az intézetekben. Méghozzá nagyobb elhatározottsággal, eltökéltséggel, mint korábban. Erről tanúskodik, hogy ipari területen például két év alatt három százalékkal csökkent a lemorzsolódás. Jórészt az iskola elméleti és gyakorlati felkészítésétől függ, hogy a tanulók milyen szakmunkásokká válnak. Következésképp sokat számít az intézmény személyi és technikai félkészültsége, színvonala. Feladatmeghatározó a következő tapasztalat: a magánkisiparosnál tanuló építőipari szakmunkásjelölt gyakran képzettebbé válik a gyakorlati tudnivalókból a vizsgák idejére, mint az állami építőiparban tanuló, pz elméleti tudásra viszont ez fordítva érvényes. Ahogyan a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási és Vegyiáru-kiskereskedelmi Vállalat példásan megoldotta a gyakorlati oktatást a tanboltjával — vajon a vendéglátóiparnak nem lenne érdemes, mondjuk, tankonyhát létrehozni hasonló céllal? —, úgy bizonyosan sokat enyhítenek majd a gondon az építőipari tanulók képzését szolgáló úgynevezett tanépítkezések is. Mert az oktatásnak az éppen alkalmazott gyakorlati módszerek előtt kell járnia. S ha az építőiparnál tartunk, szólni kell róla: a tanulókkal való törődést jelzi, hogy a végzett szakmunkások 80— 90 százaléka az építőiparban marad. A törődésnek nem szabad megállnia az ünnepélyes fogadásnál — erre egyébként sok jó példát adnak az építők meg a vasasok —, hanem továbbra is segíteni kell a fiatalokat. Valahogy úgy, ahogy ma is tapasztalható számos — de még mindig nem valamennyi — munkahelyen: a tanulmányi eredménytől és a végzett munkától függően nyereségrészesedést kapnak; a tanulásra fordított három évet beszámítják a törzsgárdatag- ság idejébe; a kiemelkedően jó munkát végző tanulókat a kollektív szerződésben foglaltak szerint jutalmazzák (ide számítható a jutalomüdülés is), és így tovább. Közvetett, de hathatós segítség például az intézmény és a vállalat között kötött, a szociális együttműködésre vonatkozó szerződés. Hogy mit kapunk az iskolától, milyen szakmunkásssá válik a bizonyítvány birtokában több ezer fiatal Somogybán, ebben a munkahelyeknek is fontos szerepük van. Már a fölkészítés, a tanulás időszakában, azután pedig a rendszeres foglalkoztatásban érződnie kell a törődésnek, a megbecsülésnek, mely nemcsak vonz, hanem marasztal is. H. F. Akkor és ma Néhány számadat 60 év fejlődéséről Negyvenhatból huszonkettő Kevés a közgazdász a tsz-ekben ~.t917. október 25-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előestéje. Kerenszkij, az ideiglenes kormány miniszter- elnöke, íróasztali naptárának letépett lapjára írta: »Kenyér félnapra ...« Az ezután következő polgárháború és külföldi intervenció szinte teljesen tönkretette Oroszország amúgy is gyenge gazdaságát. 1920-ban annyi vasat termeltek, mint a tizenhetedik-tizennyolcadik század fordulóján. A világ ipari termeléséből Oroszország 0.5 százalékkal részesedett, ez százszor kisebb volt, mint az Egyesült Államoké. A huszadik század elején — ha nem változott volna a társadalmi berendezés, az írni— olvasni tudást Oroszország európai részében 120, a Kaukázusban és Szibériában 430, Turkesztán vidékén pedig 4600 év alatt tudták volna elérni... Az ország a nemzeti katasztrófa küszöbén állt. Most pedig hasonlítsuk össze a számadatokat 1917-től 1977-ig. »Kenyér félnapra ...« 1976ban takarították be az ország történelmében a legnagyobb termést — 224 millió tonna gabonát 258 millió lakosra. Vastermelés a tizennyolcadik század szintjén ... 1976 tavaszán az SZKP XXV. kongresszusán megállapították: még több lett azoknak a termékeknek a száma, amelyek gyártásában a Szovjetunió első helyre került a világon. A szénhez, érchez, cementhez és számos más termékhez csatlakozott az acél, a műtrágya. A Szovjetunióban termelték 1976-ban a legtöbb nyersacélt a világon: 147 millió tonnát. Százszoros lemaradás az Egyesült Államoktól... Most száz fiatalember közül — éljenek az európai részben vagy Türkméniában — 97-nek tízosztályos középfokú végzettsége van. A szovjet kormányzat évei alatt több mint negyven nép kapott saját ábécét. A diákok száma 17-szeresére, a könyvkiadás 30-szorosára növekedett. (APN) Negyvenhat fiatal közgaz dász dolgozott a somogyi termelőszövetkezetekben két évvel ezelőtt. Most huszonkettőn vannak. Hova lettek, miéit változtattak munkahelyet, és miért nem jöttek a helyükre újak? Nem tudni pontosan. Annyi bizonyos, hogy letepedés-ükkel kapcsolatban kevesebb támogatást tudnak adni a gazdaságok, mint két évvel ezelőtt. Nagy gond ez, s különösen figyelmeztető a jövőre nézve: a közgazdasági, számviteli szakember nagyon hiányzik a Exportautóbuszok határidő' előtt Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár az Mén 11 850 autóbuszt készít. A gyár kollektívája — csatlakozva a csepeliek felhívásához — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére vállalta, hogy a Szovjetunió részére készülő 6581 exportautóbuszt az év vége helyett november 30-ra elkészíti. közös gazdaságokból. A tervezés, az irányítás megalapozottsága forog veszélyben, ha nem kellő képzettségű szakember irányítja a pénzügyeket. Minderről a közelmúltban egy tanácskozáson esett szó, ahol a gond felvetői — termelőszövetkezeti elnökök, a megye mezőgazdaságát legjobban ismerő szakemberek — tették szóvá: vigyázni kell, mert néhány év alatt nagy baj származhat a mostani helyzetből. Még a legnagyobb tsz-ek élén sem áll mindig megfelelő képzettségű pénzügyi szakember. Miért? Az okok sokrétűek. Ilyen többek között, hogy csökkent a fiatalok kedve a tsz-beli munkavállalás iránt. A közgazdász alkalmazását néhány helyen afféle luxusnak tekintik. Előfordul, hogy számviteli szakembert pénztárosként alkalmaznak. Volt már a megyében közgazdász- titkárnői beosztásban (!) is... Márpedig ez a helyzet mindenképpen megbosszulja magát. Amíg így bánnak a szakemberekkel, amíg nem adnak végzettségüknek, képességüknek megfelelő munkát, addig nem emelkedik a számuk, addig más területre vándorolnak. Sokat beszélünk a falvakban, a termelőszövetkezetekben bekövetkezett szemlélet- változásról, arról, hogy azoknak az embereknek a világképét is megváltoztatta a technika, az új termelési mód, akik azelőtt is a földet művelték, s most is azzal foglalkoznak. össze sem lehet hasonlítani a régi, megcsontosodott szemléletet a paraszt- emberek új iránti fogékonf- ságával. Ugyanakkor egy területen nehezen megyünk ötről hatra. Van olyan gazdaság, ahol tíz-tizenöt mező- gazdasági mérnök irányítja a termelést, ugyanakkor nyolc osztályt és könyvelői taníolyamot végzett a főkönyvelő. Hogyan lehet itt tervezni? Nem arról van szó, hogy azok, akik éveken, évtizedeken át ellátták a kisebb feladatokat, nemegyszer kisebb tsz-ek pénzügyeit intézték, azokat most mellőzzük, az azonban bizonyos, hogy a bonyolultabb gazdálkodás, pénzügyi munka szakértelmet kíván; több, nagyobb előrelátást. Az sem meglepő, hogy amikor ilyen, főkönyvelőhöz egyetemi végzettségű beosztott kerül, tetőfokára hág a szakmai féltékenység. Nemegyszer a fiatal szakember inkább odébbáll. így azután kialakult a megyében az a furcsa helyzet, hogy amíg a fő-ágazatvezetők 73,9 százaléka felsőfokú iskolai végzettségű, a számviteli vezetőknek mindössze 6,4 százaléka végzett egyetemet vagy főiskolát. Figyelmeztető adat. Folytathatnánk a sort az egyéb termelőszövetkezeti hiányszakmákkal. Nagyon kevés a gépészmérnök. Pedig a technikai fejlődés felsőfokú végzettségű szakembereket igényel a bonyolultabb gépekből álló gépparkhoz. Ugyanakkor azokban a gazdaságokban, ahol van gépészmérnök, nem egy van. Egyre szélesebb körű a Szakemberigény. Már most szükség lenne például több tsz-ben energetikusra, agro- kérpikusra — bármennyire túlzottnak hat is ez az óhaj. Néhány év múlva pedig ugyanolyan sürgető lesz az ilyen szakember alkalmazása, mint most a közgazdászé. S. M.
