Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

Társulati ülés ! Csísztapuszta Jelene Űj évad előtt a színházban Évadnyitó társulati ülést tartottak tegnap délelőtt 11 órakor a kaposvári Csiky Ger­gely Színházban. Z sámbéki Gábor igazgató rövid beszédé­ben ismertette az új évad fel­adatait, s célját: »a produk­cióknak a cselekvő humaniz­must kell kiszolgálniuk«. Kö­szöntötte a társulat új tagjait: Füzy Sári jelmeztervezőt, aki a Magyar Televíziótól szerző­dött Kaposvárra, Bregyán Pé­tert, Csernák Árpádot, Hu­ny adkürti Istvánt. Lukács József, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese a me­gyei szervek üdvözletét tol­mácsolta. Ezután a társulat titkos szavazással döntött a Komor István emlékgyűrű sor­sáról, melyet az idén Tóth Bé­lának, a Csiky Gergely Szín­ház alapítótagjának ítéltek. Az évadnyitó ünnepség után tu­lajdonképpen már a munka kezdődik; egyszerre két dara­bot próbálnak. Csehov Ivanov című drámáját és egy operet­tet, a Mágnás Miskát. Zsám- békl Gábor, illetve Szóke Ist­ván irányításával. Müos Forman rendező Száll a kakukk fészkére című film­jét a közönségsiker haiására juttatták el a stúdióelőadá­soktól a nagyközönségnek is játszó mozik vásznaira. Nem túl szerencsés a cím magyar fordítása, az eredeti ugyanis valahogy így értendő: »-Vala­ki a kakukk fészke fölött rep­ked«, valaki keresi az ott­hont, saját helyét, holott köz­tudomású: a kakukk nem épít fészket. A cím tehát al­legorikus, a társadalomba be­épülni képtelen, s ezért on­es közveszélyes emberről szól. Ez az ember, R. P. McMur- phy egy szimuláns munkake­rülő, aki a rabgazdaság he­lyett választja a feltehetően kényelmesebb elmegyógyin­tézetet. Feje tetejére állított a képlet: a sajátos belső tör­vényű »társadalom«, az elme­gyógyintézet normális lakói — a bolondok. Közéjük top­pan be egy másik mérce (a mi mércénk) szerint egészsé­ges ember, aki itt kirí a töb­bi közül, őrültnek, veszélyes­nek számít. Felbukkanása egy köteg di- namitrúd detonációjával egyenértékű hatást ér el, fel­rázza az apátiába süllyedt, saját mániájuk rabjaiként tengődő betegeket, sőt a cso­da is megtörténik. Az orvo­si szempontból már gyógyít­hatatlannak minősülő katató- niába merevedett hatalmas indián, a Főnök fokozatosan engedni kezd bezártságából, olyannyira, hogy a film vé­Látni az arcán A repülőút után és repülő- otak előtt első igazi utazás­nak az a másfél óra tűnt, amíg a helyiérdékűvel — ahogyan Moszkvában neve­zik: elektricskával — a het­venegy kilométerre lévő Za- gorszkba mentem. Apró fal­vak, nyaralótelepek, nyíresek, fenyőerdők közt vitt a vonat. Eredetiben láthattam Repin tájaiból egy villanásnyit. Nem volt szerencsém, mert majd egy órával hamarabb megérkeztem a Jaroszlavszkij pályaudvarra, mint ahogyan a következő elektricska Za- gorszkba indult Leülök, alig néhány civil, szinte minde­nütt csak katonák, s egy kö­zépkori nő meg egy férfi jár katonától katonáig, mind­egyikkel beszélnek, kivel egy­két szót csupán, kivel hosz- szabban. Jó félóra múlva ér­nek a pádhoz, amelyiken én is szorongok. — Van már munkahelye? — kérdezik a szélen ülő köz­legényt. — Van — válaszolta a kis- katona, tovább olvasva a Krokogyilt Ivanovot Rajhona Adóm alakítja majd az október 7-i bemutatón. Kérdésünkre ezt válaszolta: — Furcsa találkozás ez. Egy­szer már játszhattam ebben a darabban. Temesváron olyan előadásban, mely számomra élmény volt. Lvov doktort személyesítettem meg, Ivanov ellenpólusát. Most pedig Iva­nov szerepe az enyém. Ben­nem is izgalmas találkozás ez... Tóth Éva főiskolai hallgató vendégként játszik majd az Ivanovban: — Fiatal lányt, Szását. Sze­retném, ha jó munka lenne. A színház új tagjai közül elsőnek Hunyadkürti István­nal beszélgettünk, aki három kaposvári évad után egyet Miskolcon töltött — Sokat játszottam Miskol­con, s vendégnek is hivatalos vagyok az ottani Ivanovba. De szakmailag itt kaptam többet a rendezőktől, a társulattól; a felkészülés itt a legalapo­sabb. ge felé még meg is szólal! Ez orvosi bravúr, ám az eszkö­zök, melyekkel a skót nevű fenegyerek ezt eléri, szögesen ellentétesek a kórház »szelíd erőszakával«, amely ugyan még senkit sem gyógyított meg, de amely az állóvíz nyu­galmát biztosította a lassan haldokló elmebetegeknek. Az események mind gyor­sabban követik egymást, s ahogy a humoros, szellemes kalandok során fokról fokra gyógyul az óriás indián, úgy növekszik az »orvosi—ápolói kar« megtorló ereje. A ket­tős irányú fejlődés így saját­ságos véget, egyszerre tragi­kus és felemelő befejezést eredményez. A »jóságos gépezet« felmor­zsolja ugyan — saját jól fel­fogott érdekében — a lázadót, halála azonban egy élőhalott állapotából már feltámadt embert vált meg. A halvány hajnali derengésben öles lép­tekkel fût a hosszú hajú in­dián a távoli erdők, hegyek — Kanada, azaz a szabadság felé. Amerikában készült a film, s lehetetlen nem gondolnunk a művészi mondanivaló ak­tuális társadalmi vetületére. Kizárólag Amerikára szűkíte­ni azonban hiba volna. Ez a film éppen művészi erejénél fogva egyetemes »üzenetcso- magpt« szállít, melynek leg­főbb tartalma: az erőszak be­teggé silányítja az embert. A szabadság pedig, annak bár a legprimitívebb formája (lásd — Magának? — kérdik a következőt. — Miért, hal lehetne elhe- lyezkedni? — kérdez vissza a katona. — Az építőipari vállala­tunknál — villan fel a nő arca, s a férfi máris kérdez: — Mi a foglalkozása? — Lakatos — feleli a kis- katona. — Akkor ezt a telefonszá* mot hívja fel, és ezt az elv­társat keresse — mondja a nő, miközben egy cédulára felírja a nevet és a számot. — De minél hamarabb ám — teszi még hozzá. — Csak itt Moszkvában kell dolgoznia, havi százötven ru­bellel kezd, munkásszállást tudunk adni, három-négy ágyas szobák vannak benne. Többnyire műhelyben vagy fedett helyen ' 11 dolgozni, néha szabad é„ alatt is, de egy kiszolgált katonának ez biztosan nem számít. Az elmúlt ötéves tervben, 1971—75 között több mint ti­zenegymillió lakást és csalá­di házat építettek, ami ötven­hatmillió ember lakásviszo­nyait javította, változtatta meg. Tavaly pedig tizenegy­millió ember költözött új la­Csernák Árpád 1966-ban vé­gezte a főiskolát Debrecen­ben, Békéscsabán, Szegeden és Kecskeméten játszott A kri­tikák számon tartották Shakes­peare figuráinak megformálá­sáért: volt V. Henrik, Gloster a VI. Henrikben, Hővér, Mű­fűre. Csehov A manójában, Witkiewicz Az anya című mű­vében is felfigyeltek rá, és sorolhatnánk... — Kőszínházban mégsem éreztem magam otthon soha; előadóestjeimmel találtam egyfajta próféciái lehetőséget. Ezen kívül két éve részt ve­szek a Tanyaszínház tevékeny­ségében. A közös munka sze- retete hozott ide Hódmezővá­sárhelyről; szobrászfeleségem és két fiam ott él. Röviden: azt a színházat szeretem, mely a jóra és a gondolkodásra pro­vokál. Harmincnégy éves va­gyok, ez az idő, amikor a személyiség beérik és van mondanivalója. Színész, aki ír is: novelláit, tanulmányait lapok, folyóira­tok közlik. Az Ivanovban lát­juk majd. T T lakója az utcalányok látogatását) elemi erővel hat még a leg­reménytelenebb esetekben is. A világon folyó eseményeket figyelve, a híradásokat ol­vasva tűnik ki igazán az »üze­net« jelentősége. McMurphy nem orvos, sőt mint ember igen kétes érté­kű. Mániákus szabadságvágya mégis eléri célját, s ha csak rövid időre is — nem vélet­lenül meseszerű körülmények között —, leomlik az ablakot elzáró rács, és a »civilizált börtönbe« betódul a kinti vi­lág a szó mindkét értelmében vett friss, szabad, hajnali sze­le. Hosszú időt töltött a ren­dező, Milos Forman a sze­replők kiválogatásával, majd a végre kialakult stábbal még a forgatás kezdete előtt be­költözött egy valóságos kór­házba. A filmben játszó szí­nészek igazi betegek viselke­dését tanulmányozva készül­tek szerepükre. A hosszai, aprólékos munka eredménye a várakozást felülmúló film­siker, s az öt Oscar-díj. A főszereplő Jack Nichol­son kapta az öt díj egyikét — méltán. Az utóbbi években felfigyelhettünk alakításaira, kezdve a Szelíd motorosok vidám ügyvédjétől az Utolsó szolgálat humánummal teli őrmesteréig. Játéka az évek során egyre mélyül, ma már a nemzetközi filmvilág egyik legrokonszenvesebb egyéni­ségeként becsülhetjük. B. A. kasba. Nem egészen két esz­tendő alatt épül fel annyi la­kás, mint amennyi a forrada­lom előtt Oroszország váro­saiban volt, s négy év alatt készül el annyi, amennyi a második világháború előtti lakásállomány volt A vilá­gon egy állam se költ annyit ilyen célra, mint a Szovjet­unió. A tervek szerint 1980-ig több mint százmilliárd rubel jut lakásépítésre és kommu­nális beruházásokra. Ez a százmilliárd rubel nagyobb annál az összegnél is, mint amennyit például a vas- és színesfémkohászatra, a vegy­iparra, a gépgyártásra együtt­véve fordít az állam — a lakbér pedig szinte jelképes: a család jövedelmének átla­gosan egy százaléka. A két építőipari toborzó már négy-öt padsorral arrébb győzködi a legényeket — Honnan lehet tudni, hogy ki a leszerelt, ki csak szabadságos? — kérdezem a mellettem ülő kiskatonát. — Látni azt az arcán mind­egyiknek — válaszolja. — S ha leszereltek, miért vannak katonaruhában? — Mert még nem értek haza átöltözni. Még tíz perc a zagorszki elektricska indulásáig, de el­köszönök, és elindulok keres­ni a vonatot. — Vigye már ezt a csoma­got, kedveském! — szól egy nénike, s választ sem várva A kakukk fészek Megszólalnak kövek és emberek 0 viz vonz, a környezet taszít Maradandó nyomot hagytak maguk után az olaj­kutatók. Amikor elmentek, csak egy semmire tartott na­gyobb pocsolya maradt, ám ebből nőtt ki a csisztapusztai fürdő, s lényegében a sok gond is. A stencilezett is­mertető szerint »Fonyódtól délre, Buzsák községtől 5 ki­lométerre 1955-ben 42 fokos, kitűnő összetételű termálvíz tört fel 600 méter mélység­ből. Az ásványi anyagokban gazdag csisztai víz hidrokar- bonátos, kénes gyógyvíz, és nagy mennyiségű szénsavat tartalmaz.« Furcsa módon, ha a múlt­ról akarunk beszélni, a jelen­nel kell kezdenünk. A Len­gyeltóti Községi Közös Tanács ugyanis 1977. április 2-án vet­te kezelésébe a csisztapusztai fürdőt. Mondhatom akár úgy is : minden átkával együtt. Így az ő vállukat nyomják a gon­dok: tisztázni a lehetőségeket, határozni a fürdő jövőjéről, s — ha erre lehetőség nyílik — belefogni a fejlesztésbe. A megyében élők közül so­kan ismerik Csisztapusztát. | Könnyű hinni a gyors gyó­gyulás reményében. Amikor a környéken lakók először kezd­tek beszélni arról, hogy az olajkutatók nyomán feltört víz gyógyít — ez elég is volt a hírnévhez. Az ötvenes évek­ben már messziről jötték a kirándulók, a csodákban hi- vők. Némi alatja volt a re­ményüknek, mert az ízületi bántalmakat valóban csökken­tette a rendszeres csisztai kú­ra. Csakhogy a körülmények nem voltak a legkedvezőbbek. Már a fürdőhöz eljutni sem volt könnyű. Járt ugyan a bereki vonalon a játékszernek tetsző kisvasút, megállója — Fekete akol — azonban más­fél kilométerre volt a fürdő­től. A Buzsákon át vezető út pedig esőben használhatatlan­ná vált Egy javakorabeli férfi mond­ja: a kezembe nyom egy húszki­lós kosarat. Közben magyaráz, lamilyen tájszólásban, hogy sajnos olyan gyorsan és va- alig értem, de buzgón bólo­gatok. Zagorszkról írni orosznak is nehéz feladat lehet. Nekem kivihetetlen. Kolostorerődít­ménynek, kolostorvámak, ko­lostorvárosnak próbálom ne­vezni. Mindegyig elnevezés megközelíti, de egyik sem pontos. Magas falai miatt va­laha jól védhető erődítmény­nek számíthatott, de távolról a templomok aranyozott és kék, csillagos kupolái vidá­mak inkább. Nem emlékez­tetnek sem erődítményre, sem kolostorra. Mintha gazdag, keleti vásárváros hívná a csavargót, falai közt üvöltő törökmézárussal. Legrégebbi temploma az 1423-ban épült egytornyú Troickij-székesegyház. And­rej Rubljov ikonjaiból őriz­nek benne néhányat. Egy másik templomban a fiata­labb Uszpenszkij-székesegy- házban nyugszik Borisz Go­dunov és családja: felesége, lánya, fia. Múzeuma pedig számot ad a kolostorélet min­den percéről. A szolga-bará­tok használati tárgyaitól kezdve az aranyíödeles* éne­keskönyvekig végignézhetjük a pravoszláv vallás tárgyi emlékeit. Zelei Miklós (Folytatjuk.) — Az ötvenes évek elején földmérők voltak itt: elkezd­ték csinálni a Fonyódról ide vezető utat. Elkészült a berek­ből kiemelkedő töltés, diák­ként itt dolgoztam a nyári hó­napokban. Nem tudom, miért nem teszik ezt rendbe? Csak gyalulni kellene, azután rá­szórni, ráhengerelni a kőzúza­lékot ... A tanácson azonban már nem tudnak erről a töltésről. A kis vasutat emlegetik: ez lenne a leggazdaságosabb meg­oldás, ha... Ez a »ha« csupa nagybetű, utána felkiáltójel. Most nem a pénzé a döntő szerep, ha­nem a vízé. Kérdéses ugyanis: Van-e olyan hozama a kút­nak. amelyre fejlesztést érde­mes alapozni. Ez a jelenlegi szezon befejezése után derül ki, mert a tanács megvizsgál­tatja. Csakhogy: egy-egy évben sok ezer ember fordul itt meg közöttük nagyon sok külföldi, s nemcsak egy napra érkezők. A fürdő környékét teleépítet­ték apró házakkal. S ez külön gond. Nincs rendezési terv, mindenki olyat épített, ami­lyenre éppen futotta. így az­után esztétikus környezetről nem lehet beszélni. Egyetlen épületre sincsen építési enge­délyi Túli József vb-titkán — Az újabb »honfoglalók« már tervszerűbben építették fel házaikat. Azok, amelyek megfelelnek az építésügyi sza­bályoknak, fennmaradási en­gedély birtokában maradhat­nak. De a házak közül sokat le kell majd bontatnunk. És ezt a fürdő érdekében meg is tesszük! Buzsák felől egymást érik a befutó gépkocsik. A fürdő előtt egy rendezetlen, gazzal benőtt térséget neveztek ki parkolónak. Fizetni kell. — Milyen alapon kérnek pénzt a parkolóhelyért, hiszen semmit sem tettek a kialakí­tásáért. — Ez lényegében megőrzési díj, nem a helyért kell fizet­ni. — De kötelező . 1 — El lehet állni arrább Is.. A parkolódíjakból augusz­tus 10-ig ebben az évben 11 ezer forint volt a tanács a. vétele. A belépődíjakból 309 ezer forint folyt be. A terv szerint ebben az évben 420 ezer forintra számítanak, de gyors összeadás után kiderült, legalább 600 ezer lesz. Van egyébként mire költeni, csu­pán azért említjük, mert úgy látszik: a tanács is lebecsüli — az alultervezésből követ­keztetünk erre — a fürdőt Azaz: nem számol az igények­kel. Nem arról van szó, hogy itt a jövőben egy »irdatlan nagy« fürdő üzemeljen, ha­nem arról, hogy akik idejár­nak, azok megfelelő fogadta­tásban, ellátásban részesülje­nek. Így az elképzelések csak a távolabbi jövőben célozzák a bővítést, a jelen feladata a meglevő körülmények javítá­sa. a létesítmények korszerű­sítése, ahogy ezt Lengyeltóti­ban mondják: a rendcsinálás. Nagy szükség van erre. A kerítésen belül ugyan semmi sem szúr szemet, sőt: a ven­dégkönyvben lapozgatva csu­pa dicsérő bejegyzést, találunk. A fürdőn kívül azonban olyan alapvető dolgokat kell megol­dani, mint a vize’ ’ átásVan ugyan egy kút, de nincsen ivóvíznek minősítve, azaz so­hasem látta szakember, aki ezt hivatalosan megítélné. A fürdő négy (közöttük egy ki­csi fedett) medencéjébe folyó vízzel is gondok vannak. Ola­jos, tisztítani kell, ebben az évben egy ilyen célra szolgá­ló berendezésre 30 ezer forin­tot költöttek. (Egyébként hiányzik a gyógvhatást bizo­nyító minősítés is.) Mindent összevetve: je­lenleg a fürdőre csak a víz vonzza az embereket. A kör­nyezet — a rendszertelenül épített bód éváros, a csúnya kis épületek, az alap nélkül szedett parkolódíj, a közműve­sítés hiánya — már riasztó. Nem a lengyeltóti tanács te­het róla, hiszen alig pár hó­napja gazdája Csisztapuszlá- nak. Pedig a lehetőség azért is figyelemre méltó, mert ki­tűnő kirándulási célpont, a kisvasúttal jó lenne a meg­közelítése (másfél kilométeres gyalogút megépítése ennek a feltétele), rossz időben eltere­li a balatoni vendégek egy ré­szét a népművészeti szempont­ból híres környezet felé, s az­ért is, mert bevételhez juttat­ja a tanácsot. A kérdés már csak az: mikor szűnik meg a riasztó környezet, s mikor te­remtik meg a gyógyulás hité­vel párosuló kulturált szóra­kozás lehetőségét? Annyi bi­zonyos, hogy a községi közös tanács ezt önerőből nem tud­ja megoldani. Mészáros Attila ... kívül csúnya, rendezetlen bódéváros. »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents