Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-19 / 195. szám

Reklámnak sem rossz Esztétika a környezetünkben Nem a külcsín a fontos... Így szól a fáma, de azért senki sem állítja, hogy baj, ha valami szép. Hodics Ká­roly kaposvári órásműhelyébe belépve kellemes kép fogadja a rosszkedvű embereket El­romlott az óra... Savanyú képpel hozzák. De mindenki szeme megakad a tapétán, az álmennyezeten, a harmoniku­san hajló falakon, a műhely­ben függő régi, szép órákon. Egy kicsit már vidámabban mondják el panaszukat. Hon­nan az ötlet? — Alig több mint egy éve kerültem ebbe az üzletbe. Nem volt valami jó állapot­ban. Szerencsére a sógorom dekoratőr. Öt kértem meg, hogy csináljon egy új kira­katot. Körülnézett, azután rá­beszélt: csináljuk meg akkor már az egészet. Rábíztam 'mindent. — Nem bánta meg? — Nem. Bár így rokoni alapon sem volt nagyon ol­csó. De sokkal jobb ilyen nyugodt, vidám környezetben dolgozni. A régi munkahelye­men, a szövetkezetnél tízegy- néháény év alatt semmit sem költöttek ránk Ha meszelni kellett, azt is magunk csinál­tuk Meg a »-pácienseim-« is több bizalommal jönnek be, mintha valami rossz kulipin- tyóban dolgoznék. — Ezek szerint reklámnak sem rossz ez? — A legjobb ajánlólevél a munka. Dolgozhatnék szín­arany falak közt is, ha kontár módon csinálnám meg az órákat. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem segít ez a környezet. — Vajon miért nem »adnak magukra-« általában a kisipa­rosok? — Ez régi beidegződés. Va­lamikor egy kissé görbén néz­ték a maszekot. Igyekezett hát meghúzódni. Ma tudjuk hogy nincs ilyen bizonytalan­ság, szükség van a munkánk­ra; ezért érdemes nekünk is szépíteni a műhelyt. Hát per­sze lassan megy. De tudok ~uölyan kollégáról, aki épp az én példám után csinosította az üzletét. Nem titkolom, I büszke vagyok erre. — Gondolt arra, hogy ilyen üzlettel még a hiányos eszté­tikai neveléshez is hozzátesz valamit? — Nem, először nem. De auztán, amikor az emberek dicsérgették, nagyon jólesett, így biztosan van némi hatása. Érdemes volt belevágni. Pe­dig 6ok at segédmunkáskod- tam, nehéz munka volt kipo­fozni a boltot. A kirakatban ősrégi óra­szerkezet csalogatja az ér­deklődőt. Odaírták: készült 1870-ben. Nagy része még fá­ból van. A gyerekek kedven­ce a benti kakukkos óra. De a felnőttek is minduntalan szeretnék megvenni. — Gyűjtéssel is foglalko­zik? — Sajnos nincs rá időm. Az itt látható órákat édes­anyám és a sógorom adták össze. Kallódtak valahol, tönkrementek, szemétre ke­rültek volna. Annál azért többre érdemesek. — Megbecsülik-e ma az órát az emberek? — Bár jóval olcsóbb, mint pár évvel ezelőtt, mégis úgy látom, hogy vigyáznak rá, ragaszkodnak a megszokott­hoz. Igaz, a nyár a rozsda ideje nálunk. Majd minden óra így kerül ilyenkor hoz­zám. Megfürödnek vele, hor­gászásnál benyúlnak a ha­lért ... És a nagyon drága, komoly búvárórákon kívül a vízmentes fölirat csak rek­lámfogás. Ketyegnek a szerkezetek. Az asztalon sokféle apró mű­szer, fogó, a kívülállónak is­meretlen eszköz fekszik. Az apró kerekek bénán állnak, majd néhány varázsmozdu­latra vidáman forgolódnak. A műhely derűs, lilás színei tükröződnek a számlapokon. Még csak néhány helyen ismerték föl a szükségszerűt: a környezet szépségéhez hoz­zá tartozik az üzletek szépsé­ge is. Naponta vásárolunk, javíttatunk, mosatunk, meg­rendelünk ... Nem mindegy, hogy hol. L. P. Szélcsatornában a Nyugati pályaudvar A Budapesti Műszaki Egyetem szélcsatornájában vizsgál­ják a Nyugati pályaudvar makettjét. Az áramlástani tan­szék szakemberei azt mérik, hogy a műemlékként számon tartott épület tetőtartó vasszerkezete megfelel-e a szigorú biztonsági előírásoknak. •4 „szitakötő“neve : i4. U. ÔC. A légcsavart hajtér ben­zinmotor fogyasztása csak benzinmotor fogyasztása csak fele annyi, mint a hasonló terhelésű izcsavaros motor­hajónak. Tetszés szerint me­het előre vagy hátra, órán­ként 8—14 kilométeres sebes­séggel. A »vízi helikopter« Asbóth Oszkár mérnök óbudai műhe­lyében készült. — Tulajdonképpen ez volt a harmadik légcsavaros hajó­És itt van ír »Asbóth Oszkár laborató­rium és üzem modern jármű­vek számára« — ezt a »fejet« viseli az üzleti levélpapír. Rajta az Asbóth-légcsa varok világszerte ismert védjegye, márkajelzése. És szelíd-hal­vány nyomással három közle­kedési jármű, mindegyiken Asbóth-légcsavar: a helikop­ter, a sekélyvízi hajó — és egy személyautó! Dr. Vajda Pál Magyar tudósok — ma­gyar találmányok című, 1955- ben kiadott füzetében ötven­három tud'ós hatvanhét alko­tását ismerteti, és ebben As­bóth Oszkár neve mint felta­lálóé a helikopterrel és az Asbóth-hajóval kapcsolatban szerepel. Az autókülönleges­ségnél nem találkozunk vele. Mi is hát akkor ez a »csoda­bogár«? Annyit már az előzőkben említettünk, hogy az úttalan utakon való közlekedésre szánta; hogy a helikopter és a repülőgép légcsavarját kom­binálta, és ezt helyezte el a jármű hátulján, s kísérleti aeromobiljaival százkilométe­res óránkénti átlagsebességet Is elért. Arról is* szóltunk, hogy az egyik kísérleti út so­rán kettős haláleset történt... A legfőbb törekvés itt is, akárcsak a légcsavaros hajó­nál, az egyszerűség — ez a kezelésre és a jármű felépí­tésére egyaránt vonatkozik — és a kis motorteljesítmény­nyel való minél nagyobb se­besség elérése volt Ha lég­csavar hajtja az autót, nem kell például sebességváltó, kardán tengely, differenciál­mű. Az első kísérleti pél­dánynak nem volt karosszé­riája, csupán acélváz fogta össze a szerkezetet. Nagy se­bességet értek el vele — Da­vidson motorkerékpár-motor hajtotta a légcsavart. Megle­hetősen labilis volt ez az autó, és biztonságosnak sem éppen mondható. A kocsi- szekrényes, második változat már »megnyugtatóbb« képet mutatott A hárommázsányi összsúlyú járművet kormány­kerékkel irányították, s olyan féket használtak, amilyen az akkori autókban általában használatos volt. Egyik szak­lapjuk részletesen leírta As­bóth Oszkár légcsavarhajtású autókísérleteit. Innen az iménti »műszaki leírás« és az az információ is, mely szerint 1932. szeptember 24-én került sor az aeromobil nyilvános, nemzetközi bemutatására a kisrákosi gyakorlótéren. Ma — nem látni belőlük egyet sem. A megoldást As­bóth után mások is megpró­bálták alkalmazni — Angiié-: ban, a régi autók múzeumá­ban napjainkban sokan meg­csodálják ezt a típust —, ám a közforgalomra alkalmatla­nok. Méltó elismerés Asbóth Oszkárt számos kül­földi tudományos egyesület választotta tiszteletbeli tag­jainak sorába; itthon, Ma­gyarországon csak a felszaba­dulás után részesült abban az elismerésben, melyre mun­kássága alapján rászolgált. Kartársaitól emlékplakettet kapott a világ első, tervsze­rűen repülő, függőlegesen felemelkedő, a levegőben le­begni is tudó helikoptere 1928. évi sikeres megépítésé­nek 25. évforulójára. A Ma­gyar Repülő Szövetség 1954- ben díszoklevéllel, a Gépipari Tudományos Egyesület 1955- ben oklevéllel tüntette ki. Ezeket az elismeréseket 1955 januárjában együtt vette át azzal a diplomával — a Paul Tissandjer-diplomával —, me­lyet a párizsi Nemzetközi Re­pülő Szövetség (Fédération Aeronautique Internationale, Paris) adományozott Asbóth Oszkárnak az első helikopter felszállásának 25 éves jubi­leuma alkalmából. 1960. feb­ruár 27-én halt meg. Saját halottjának tekintette a Ma­gyar Tudományos Akadémia, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium légügyi főigaz­gatósága, a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség központi repülőklubja. Sírjánál fiatal repülők álltak díszőrséget. Jövőre lesz ötven éve an­nak az eseménynek, mely Asbóth Oszkár nevét világ­szerte ismertté tette, s mely­nek révén méltó helyet ka­pott a magyar feltalálók — Bánki Donát, Kandó Kálmán, Csonka János, Eötvös Loránd és a többiek — sorában. Hemesz Ferenc Déry Tibor halálára »A hazával esett találkozá­som« — mondta Simon István mikrofonjába, amikor A befe­jezetlen mondat című regénye születéséről beszélt. Amire csak a legerősebbek, a legna­gyobbak képesek: öt évig írta e művét a megjelentetés leg­halványabb reménye nélkül. A hazával esett találkozása mindig. Svájci tanulóévei alatt, majd emigrációja ide­jén bécsi, berlini, párizsi, dubrovniki, spanyolországi tartózkodásakor is. A cannes-i filmfesztiválon, amikor Szere­lem címmel az elbeszéléseiből készült szép film vetítése után újságírók faggatták; miért nem telepedik le kül­honban. Azt válaszolta, amit Bertha Bulcsúnak egy inter­júkor: egyedül Magyarorszá­gon tudja elképzelni életét. Fiatalon már a Kommunis­ták Magyarországi Pártjának tagja. A Tanácsköztársaság idején a direktóriumban dol­gozik. Emigrációjának állomá­sairól már beszéltünk. Amikor hazatért, Gide lelkes hangú szovjet naplójának lefordítá­sáért elítélték, kirekesztették az irodalmi életből is. A fa­! siszta megszállás alatt utat ta­lált az ellenállókhoz. Felelet című regénye már a felszaba- I dulás után jelent meg; írt drámákat is. Az ellenforrada­lom után ellenséges magatar­tást tanúsított, fellépett a kor­mánnyal szemben, emiatt bör­tönbüntetésre ítélték, melyet egy idő után felfüggesztettek, majd töröltek. Ezután higgad­tan figyelte az életet, s rövi­desen megtalálta új harmóniá­ját. Arra a kérdésre, mit kí­vánna még az élettől, így fe­lelt: »Azí, hogy ez a nyugta­lan elégedettség, melyet majd­nem boldogságnak lehet ne­vezni ... ez maradjon meg nekem«. A »nagy hármas« tagja volt: életében klasszi­kusnak ítélhettük meg művei­nek egy részét. Németh László után most elment Déry is. Életműveik korszakokat köt­nek át hídként: a Nyugattól a Kortársig nemzedékeket. Első romantikus fűtöttségű naturalista verseit, darabjait, prózáját szürrealista korszak követte. Első igazán #nagy mű­ve az említett A befejezetlen mondat, mely széles freskó kora társadalmának osztályai­ról. S amelyben vállalkozott a munkásság életének megraj­zolására, bár legemlékezete­sebb fejezetei — ezt ismerte tökéletes-pontosán — a nagy­polgári életmód jellemzőiről beszélnek. A felszabadulás után vitát kavart a Felelet cí­mű nagy igényű regényével: bírálták. Érezhető bizonyos mértékű sematizmus e művé­ben. Börtönévei idején írt egy kafkai víziót, a G. A. úr X- ben című regényt egy város­ról, melyben nincsenek törvé­nyek, anarchia dúl. A kiközö­sítő is kételyeiről vall, noha már érvényesül benne a Dé- ryre ezután jellemző irónia. Szerelem című elbeszélésköte­tében csupa apró remekművet talál az olvasó. Majd az idő­södő író egyre inkább megta­lálja új stílusát, frissen rea­gál a világban történtekre: Kedves bópeer...!, Képzelt riport egy popfesztiválról, Ky- vagiokén, A gyilkos és én stb. »ítélet nincs« — adta cí­mül életrajzi művének. ítélet van. Déry Tibor írásai a ma­gyar irodalom legjelesebbjei között tartandók számon, L. L. Észrevétlen humor Csaknem százéves Jules Re­nard francia gondolkodó szel­lemes mondása: »A humor az elme mindennapos tisztálkodá­sa.« A gondolat igazsága a nagy idő múltával sem évült el, ma is szívesen mártjuk meg elménket hangulatunkat a derűben, a vidámságban és humorban. Ma is szeretünk önfeledten, felszabadultan, mindennapos gondjainktól el­szakadva nevetni, önhibánkat fricskázva, csúfolódva moso­lyogni. Hálásan, gyakran némi kritikai engedékenységgel fo­gadjuk a rádió és a televízió kabaréműsorait, a színházak és a mozik kacagtató előadá­sait. Mert nevetni jó! Valósá­gos és állandó tömegigény ta­pasztalható a humor iránt, ezért időnként hiánycikk. És mindenesetre bővítettem hu- morforásaimat a komoly hírek és közlések mélyén megbúvó tréfákkkal, elszólásokkal. Szerzőjük többnyire a felüle­tesség, a pongyolaság, és a si­etség, gyakorta pedig a mik­rofonláz. Ennek a szórakoztató játéknak sajátos zamatot ad, hogy kelléke mindössze a jó fül, némi figyelem és anya- I nyelvünk ismerete. Bemutatok I néhány példát, aki akar, tart­son velem! Példáimat egy no- tesznyi gyűjteményből válo­gattam. Ki gondolná, hogy a televí­zió ez évi első híradásában milyen kitűnő tréfa hangzott el? A kedves mosolyú bemon­dónő a legnagyobb természe­tességgel adta hírül a hallga­tóknak, hogy az Állami Bizto­sító immár hagyományos húsz­ezer forintos életbiztosítási ajándékkötvényét X. Y. új­szülött nyertí »aíci nulla óra 45 perckor látta meg a nap­világot«. Elmosolyodtam a kedves kis újszülött fura sze­rencséjén. Vajon az a látnok csecsemő, aki háromnegyed órával éjfél után képes volt meglátni a reggel hét óra kö­rül kelő nap világát, meg van fizetve egy 20 év múlva ese­dékes húszezer forintos köt­vénnyel? Aligha! Más! Lesújtó hírt közölt A Hét július 24-i adásában me­gyénk egyik tanácselnöke. Megtudtuk nyilatkozatából, hogy községükben már az ötö­dik kutat fúrták meg. Abban a hiedelemben, hogy a meg­fúrás miatt már az ötödik kút sem ad vizet, sajnálkoztam a hiábavaló beruházások miatt. A továbbiakban azonban rá­jöhettem, hogy van a község­nek ivóvize, ugyanis a kutakat egyszerűen csak fúrták. A kis­ördög rögtön eszembe juttatta azt is, hogy ha a megfúrások nyomán mindenütt víz fakad­na, akkor a mi tájunkon ke­vés gondot okozna a lakosság vízellátása. Július 6-án a televízió esti krónikája hírül adta, hogy a JAT, a jugoszláv légiforgalmi társaság budapesti irodája »megnyitotta kapuit«. A hírrel egyidőben bemutatták az ele­gáns irodát egy üvegajtóval, minthogy az irodáknak szeren­csére csak ajtót és nem kapu­kat építenek. Furcsa tréfákat szül a »pe­rek« szaporodása. Nem a bí­rósági perekről szólok, bár napilapjaink különböző cikkei szerint azok is ijesztően soka­sodnak. Most a statisztikai táblázatok törtvonalára gon­dolok, amely hangot kapva bevonult híreink, riportjaink és beszámolóink értelmetlensé­gei közé. Egyre többször hall­juk riportalanyaink és riporte­reink felszínessége folytán, hogy valamelyik kutunk (víz, olaj, földgáz) hozama ennyi és ennyi köbméter per óra, órán­ként helyett. A bányák napi termelését per nap, az erőmű­vek áramtermelését per hónap, vagy per év tudatják a jám­bor hallgatóval. A legszebb pert azonban egy állattenyész­tési beszámolón jegyeztem föl. Itt megtudtam, hogy egy új keresztezésből származó tehén­fajta átlagos évi tejhozama 3880 liter per tehén. Hagyjuk ezeket a hajme­resztő pereket a táblázatokon! Ott egy ferde vonal a helyén lehet. A ferde szó azonban mosolyra fakaszt. K. B. Neubauer, maszek fodrász­mester, akiről talán csak én tudom, hogy ez a becsületes neve, egyébként városszerte csak Pamacsnak hívják, szó­val, Neubauer mester most gyorsan, egymás után iajigál- ja magába a féldeciket. Ez semmit sem jelent, mondhat­nák az ismerősei, hiszen ivó stílusát sohasem jellemezte holmi lagymatagság. Csak­hogy Pamacs most nemcsak egyszerűen iszik, de szomo­rúan, sőt elkeseredetten iszik, s ez az, ami számomra fur­csa, aggasztó tünet. Mert Pa­macsot még senki sem látta szomorkodni. Pamacs maga az optimizmus, a ragyogó magabiztosság, széles, kövér arcán eddig sohasem vettem észre a gond árnyékát. Meg­lehetősen sötét, lyukszerű üz­lete közelében hiába épült fel a hipermodern fodrászkombi­nát, neki ez sem árthatott. Míg ott, a csupa üveg, tükör teremben egymást fésülgetik az unatkozó fodrászlányok, addig a kis maszek boltban szappan és pamacs nélkül is hab képződik a mester arcán, annyi vendéget kell ellátnia. Pamacs nem is fukarkodott eddig a lebecsülő megjegyzé­sekkel, ha vendéglőben vala­ki szóba hozta a konkurren- ciát. Pamacs most szomorú. — Mi bajod van, öreg ko­mám? — szólok át a szom­széd asztaltól, őszinte meg- rendültséggel. — Csak nem o konknrrencia ... — Dehogy! —legyint Pa­macs, és ebben a mozdulatá­ban még mindig van némi heytkeség. Azután csak le­hajtja a fejét, és nagyot só- hajt. — Ki hitte volna.. ; Jó ideig faggatom, mire ki­böki, hogy a tanulójával gyűlt meg a baja. — Tudod — mondja —, nekem nagyon jó szívem van, s eddig sohasem fizettem rá a jószívűségre. Sőt! En­nek a gyereknek is azt mond­tam: fiam, ha vinni akarod valamire, először is meg kell tanulnod a szakmát, másod­szor: állandó kuncsaftokat mm Öregség kell szerezned. És megenged­tem neki, hogy zárás után is bejárjon néha az • üzletbe, hogy egy-két ismerősének, lánynak, fiúnak ingyen csi­náljon frizurát. Gondoltam, evvel a srácnak is jót teszek, de az üzletnek sem árt, ha a fiatalok ideszoknak. Mit számít az a kis többletáram, kölni, miegymás. Ez rendben is volt, csakhogy a követke­ző hónapban olyan villany- számlát kaptam, hogy fenn- 'akadt a szemem. A fiú hal­lani sem akart arról, hogy ő a ludas a dologban. Hittem neki, mert olyan ártatlan ar­ca van, hogy az embernek a maszületett bárányok jutnak róla az eszébe. De a legutób­bi villanyszámla után már gyanút fogtam. Egy este, mi­után lemondtam a szokásos ultipartit, szép komótosan el­sétáltam az üzletem felé. Hogy mi volt ott!? Már mesziről hallottam a ricsajt. Odabent legalább tizenöt lány szorongott, s minden búra alatt ült valaki. Az én ylamuszi képű tanulóm keze meg úgy járt, mint a motol­la, s olyan elegánsan gyűrte a köpenye alá a papírpénzt, mint egy orvosprofesszor. Be­nyitottam. »Jó estét, mester úr« — próbáltam túlkiabálni a féltucat táskarádió bömbö- lését, s vártam a hatást. De az a gazfickó még a fésűt sem ejtette el. Arcátlanul visszaköszönt, és folytatta a munkát. »Remélem tudod — ordítottam —, hogy a perc­től ki vagy rúgva, mehetsz az állami tükörpalotába ...« Erre mint a fúriák nekem es­tek a lányok. Kiabáltak, szid­tak, mint a bokrot, s azt vág­ták a képembe, hogy »rend­ben van, rúgja csak a Fe­rit, de akkor mi utáname­gyünk a konkurenciához. Mert vegye tudomásul, hogy Feri a fiatalok fodrásza ...« No tessék, mit szólsz hozzá?! — Jó, jó, azért nem kell anyira elkseredned — nyug­tatom a zaklatott mestert. Ezentúl majd ügyelsz arra, hogy a munkadíj a te zse­bedbe kerüljön. Hiszen még hasznod is lesz belőle. — Persze — mozdult tü­relmetlenül Pamacs, és még egy féldecit rendelt. — Nem is a pénz miatt dühöngök, el­hiheted, több is veszett Mo­hácsnál. Hogy miért? Mert becsaptak. Engem, Neubauer Tóbiás magánkisiparost, aki­nek emberfia még nem járt túl az eszén. Ez bizony any- nyit jelent, kedves komám, hogy megöregedtem — fejez­te be eszmefuttatását Pa­macs, a fodrász, és lendüle­tesen felhajtotta az italt. Sz. A* ja — emlékezett vissza As­bóth Gyula. — Az első kísér­leti példányt 1941-ben építet­tük, s ezt követte 1942-ben a második, mely valójában min­tadarab volt, és roncs lett belőle... A harmadik, mely Jugoszlávia részére készült és amelynek 1947. december 23-án volt az ünnepélyes be­mutatása — a részvevők hosz- szabb próbautat is tettek —, jelentett igazi vizsgát, és egy­ben több mint 34 500 dollárt...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents