Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-13 / 163. szám
Tapasztalatcserén Zalában A fák hálája — Már csak a medve hiányaik... — mondta valaki, engedve a fenyvesek sugallta hangulatnak. A csoport tagjai libasorban ballagtak a meredek, keskeny ösvényen. Időnként jobbra, majd balra néztek, a vezető mondókájá- hoz igazodva. A fenyők sűrűn benőtték a dombok oldalát, magasra nőttek. A szakemberek a talaj- és páraviszonyokat dicsérték. Ez a' kettő azonban önmagában nem elég: kell a munka és a hozzáértés, a növényzetet óvó, féltő figyelem. Sőt — jellemző ez drí Páll Miklósra — a szeretet is, ahogy a gyorsan növekvő, a világ minden tájáról származó növényekről beszél. A Somogy megyei természetvédelmi albizottság tagjai a napokban Zala megyében jártak tapasztalatcserén Az egyik állomás a budafai arborétum volt, itt kalauzolta a vendégeket a Zala megvei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdőművelési osztályának vezetője, dr. Páll Miklós. , Csak összehasonlításképpen : Zalában a védett területek nagysága most valamivel több mint 2400 hektár. Két országos érték van ezek között: a szén tgyörgy völgyi tájvédelmi körzet és a zalakomári madárrezervátum. A többi úgynevezett megyei vagy helyi érték, mint amilyen például a kápolnapusztai bivalyrezervátum, vagy a már említett. 48 hektáros budafai arborétum. Úgy tervezik a szomszéd megyében, hogy a 80-as évek közepére a védelem alá helyezett terület nagysága eléri, vagy talán meg is haladja a 14 ezer hektárt. Somogybán jelenleg 14 ezer hektár védett. A tapasztalatcserét a zala- karosi fürdő környékének megtekintése után a bivalyre zervátumban folytatták a somogyiak. A magas kilátóról a mocsarak felé nyílik rálátás. Megvan a Sándor is. a bivalycsorda (valamivel több mint ötven állat) híres bikája, amelyre ugyan bátran felül a vékony csontú »bivalyász«, de a somogyiak illő távolságból nézegetik — hallottak már hirtelen haragjáról. A budafai arborétumról nemcsak szépsége, gondozott- sága miatt érdemes szólni, hanem azért is, mert a tapasztalatcserére itt nyílt a legjobb lehetőség. Somogybán ugyanis most készülnek egy újabb arborétum kialakitására. a De- sedai-tó északi felében, -az úgynevezett Y csücskében. A tervek szerint — hallotuk dr. Tarján Lászlónétól, a bizottság tagjától — 30 hektáros területen gyűjtenek össze szebbnél szebb növényeket. Ennek első lépéseként — még ebben az évben — kialakítanak egy öthektáros területet exotákkal — idegen tájakról származó növényekkel — betelepítve. Exóták! Külön lehetne azzal foglalkozni, ahogy ezt a szót a szakemberek kiejtik. S ahogy a különböző egyedeket megszerzik, összegyűjtik. Kanadából, az Egyesült Államokból, a Himalája magas Visszaemlékezés Öreg tanítók találkozója Csurgón 1932. június végén harminckilencen indultunk útnak Csurgóról, friss néptanítói oklevéllel és telve ifjúi ren nyekkel, lelkesedéssel! A nevelői elhivatottság szent tüzé- vel léptünk ki az Életbe, hogy a volt csurgói tanítóképző intézetben szerzett gazdag isme retek birtokában hasznosan dolgozhassunk az akkori nagy Magyar Ugaron! Jól emlékszem — bár én a szerencsések közé tartoztam; ugyanis Szentá község befogadott helyettesítésre, a beteg kántortanító gyógyulásáig —, hogy gyorsan fogytak reményeink a végleges elhelyezkedést illetően! Rádöbbentünk, hogy a letűnt Horthy-világnak nem nagyon kellünk, pedig mily nagy volt a teljes és részleges analfabetizmus! (A volt Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 1920- ban 84,8 százalékos, míg 1930- ban 90,4 százalékos volt az írástudó népesség aránya ha zánkban, a 6 éven felülieket számítva !) Egy dologban azonban nem tudtak a régi rendszer kemény körülményei minket megváltoztatni, s e küldetés így foglalható össze: Néptanítói munkánkat úgy végezzük, hogy együtt éljünk, érezzünk, cselekedjünk mindvégig dolgozó népünkkel, hiszen mi is, mindnyájan ebből a dolgozó népből vétettünk! Büszkén és meghatódva jelentjük négy és fél évtized elteltével a minket kibocsátó volt tanítóképezdének, hogy jelen voltunk a földosztásnál, az államosításoknál, a pártok munkáiban, a tanács és a népfront tevékenységeiben, az iskolai és iskolán kívüli oktatás-nevelés teendőiben, mindenütt, ahol dolgozó népünk testi és szellemi jobbulásáért folyt és folyik a nemes küzdelem! Közülünk 19 lett iskolaigazgató, illetve felügyelő, 7 dolgozott tanácsi beosztásban, s a teljes évfolyam 90 százaléka végzett a felszabadulás után -főiskolát, egyetemet! Most ismét bejárjuk a régi épület termeit. Visszaidézzük a felejthetetlen prepaévek szívmelengető élményeit. Idézzük a volt képezde történetét, az 1869. X. 15-i megnyitástól az 1933. évi bezárásig! Sajnos, itt nincs lehetőség arra, hogy az ország egyik legküzdelmesebb működésű tanítóképezdé- jéről sokat elmondjunk, de néhány adatot mégis: 64 év alatt 1275 néptanítót adott az országnak a báró Eötvös alapította intézmény. A mi évfolyamunk 1931— 1932 telén közös elhatározással memorandumot szerkesztett, tiltakozásul a bevezetni tervezett helyettes tanítói státus ellen! E memorandum egy- egy példányát elküldtük az ország akkori 55 képezdéje V. évfolyamának, hogy aláírva ők is küldjék el azt a minisztériumba. Sajnos, sok képzőben átadták a feletteseknek, így lelepleződtünk! Jött a kivizsgálás, s csupán nagyszerű igazgatónknak, Dobossy Eleknek köszönhetjük, hogy mehettünk képesitővizsgálatra, s nem zártak ki bennünket az iskolából. Emlékeim szerint 1933 nyarán éhségsztrájk is volt Csurgón. Az állástalan tanítók tiltakoztak a kormány nemtörődömsége ellen, hisz 130—150 kiváló képesítésű nevelő is pályázott akkor egy- egy állásra! A főbíró széjjeloszlatta a sztrájkolókat, s maradt minden a régiben! 1919-ben a diákok hittan helyett szociológiát tanultak, részt vettek a megalakult diáktanácsban, s felelősséggel éltek az önkormányzatból ere dő jogaikkal. lejtőiről, Japánból és Ciprusról, az Atlanti-óceán partjáról és a Közel-Keletről származnak ezek a gyönyörű nö- nyek. Érdemes volt elmenni Somogyból a budafai arborétumba annak tapasztalására, hogy a hozzáértés, a folyamatos gondozás, a már-már kísérletszámba menő telepítés milyen esztétikai élményekkel gazdagítja a hozzá nem értő látogatókat is. Ebben az arborétumban egyébként 120 féle exótát tettek a földbe, ügyelve arra, hogy a kirándulók, érdeklődők fokozatosan legyenek bevezetve az ismeretien világba, ahol a Himalájából származó fenyőnek hosszú tüskéi oly puhák, mint a selyem, ahol a magasba törő lucerdő illata betölti a napsütötte délutánokat, s ahol jogos volt a megjegyzés : már csak a medve hiányzik ... — Igényesség, rend és tisztaság! — így jellemezte a Zalában látottakat dr. Veress László, a Somogy megyei természetvédelmi albizottság elnöke. Nem mintha ettől mesz- sze elmaradtunk volna. Elég ennek bizonyítékául csak az ágneslaki arborétumot megtekinteni. Ez a kevesek által ismert és értékelt gyönyörű terület további fejlődés előtt áll. Ebben az évben az albizottság 650 ezer forintot kapott. Ennek egy részét Áfnes- lakra költötték, többek között bekerítették a területet. Jutott pénz az országosan is nagy értéknek számító zselici ezüsthársasra és a már említett desedai arborétum munkáinak megkezdésére is. Ha már a pénznél tartunk: a Zala megyei tanács ebben az évben félmillió forinttal támogatta a természetvédelmi albizottság munkáját (ehhez jön még az OTVH által biztosított összeg). Somogybán | erre a célra 300 ezer forint jutott. Pedig — a szomszéd megye mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya vezetőjének véleményét idézzük — a természet szépsége, a megőrzött területek látványának élménye minden ember életét teljesebbé teszi. — Ezért szívesen teljesített kötelességünk a természetvédelmi munka, az albizottság tevékenységének segítése ! — mondta az osztályvezető. Mészáros Attila Bogiári kápolnatárlat Kék a kékben és a tniz^wuiáncok & Amikor helyszíni szemlére hívták Balatonboglárra Mor- vay Zsuzsa kerámikust, és meglátta a Kék kápolnát, felkiáltott: — Ez az én színem! — Különös harmóniát talált műveinek bemutatására ebben a kápolnában. Stefániay Edit tűzzománcképeivel hangulatosan rendezték be a Vörös kápolnát. Kratochwill Mimi művészettörténész jól ismeri a bogiári kápolnákat, kiállítás- rendezései igényesek. Morvay Zsuzsa a fiatal kerámikus- nemzedékhez tartozik, tanulmányait a gyakorlattal kötötte össze azokban a műhelyekben, melyekben a szakma mesterei dolgoznak. Szemlátomást nem tartozik egyetlen iskolához sem, de ismeretekben és főleg mesterségben gazdag és alapos. A műfaji változatosságon kívül munkásságát plasztikai törekvések jellemzik. Kehely formájú vázák, némelyikben kerámia tulipánok, plasztikai igényű faliképek és »tornyok« őrzik az ízlését, formakultúráját és mindenben megnyilvánuló játékosságát. Jól tudja: a használhatóság ugyan fontos eleme a karámiának, A Kék kápolna belsejében kék kerámiák. Anya gyermekkel. Stefániay Edit munkája. de emellet díszként is szívesen őrzött »holmi« a lakásban. A kerámiák könnyedek, játékos fantáziájúak. A mesterien felépített kacsalábon forgó vár »úrnője« egy angyalképű kurtizán ... A kiállítás a * keramikus öröme is. Rövid időre megszabadul a nagy sorozatoktól, ötleteit egjedi termékekbe öntheti. Balatonboglártól szárnyakat kapott az alkotó. Stefániay Edit annak a nemzedéknek a tagja, mely Borsos' Miklós és Illés Gyula növendékeként 1962-ben szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskolán, a díszítőszobrász szakon. Pályája mindjárt az elején rendkívüli kanyarulatot vett. De mindvégig ura maradt művészetének a tehetség, így képes volt elfogadtatni magát az intim műfajú tűzzománc- és ékszerkészítésben is annak bizonyságául, hogy az ember több műfajban képes kifejteni gondolatát. Egyéni élete mélyén érződik képeinek különös világában, mely csak azért nem válik nyomasztóvá, mert életigenlése nem csupán filozófia tartalmú, hanem művészi hatású, gazdag élményforrás is. Az anyaság kultusza mitológiai erővel jelenik meg képein, az értelmes élet és a biztos holnap, az Őrök változásban jelenlevő megújhodás érzés- és gondolatvilágát sejtetik tűzzománcai. A természet példáját ajánlja figyelmünkbe, hogy tanuljuk meg: az egyensúlyt fenn kell tartani. A mikrovilágig vezet Stefániay Edit művészeténék a gvökere, mely dús életet táplál. Horányi Barna VÉGH ANTAL JEGZUIAS Tudom, olyan hang is akad, amely azt állítja, hogy voltak a régi tanítók között, akik a letűnt világ kiszolgálására neveltek! Ilyen is volt — elvétve! Azt azonban kevesen tudják, hogy a régi úri világ legfőbb ellenzéke a néptanítók által vezetett iskolákban, műkedvelő gárdákban, dalosegyesületekben, tanyákon, pusztákon, falvakban és műhelyekben, cseléd- és munkásházakban éjt és dolgozott — igen sok esetben a néptanító irányításával és segítségével ; hogy népünk nagy tömegei oly lelkesen sorakoztak fel az új világ nagyszerű eszményeiért, azoknak valóra váltásáért, abban történelmi szerepe van — megítélésem szerint — a sokszor elfelejtett és meg is mosolygott népiskoláknak és -tanítóknak. Vörös Pá! nyugalmazott igazgató — Miért? Mit nem úgy csináltam, ahogy kell? Az a baj, hogy nem engedtem újreszer- vezni a brigádokat pártok szerint? A hidat a falu építi, nem? Az rendben van, hogy este a gyűléseken mindenki azt mond, amit akar ... De itt dolgozni kell, nem lehet széthúzni ! Hogy én beléptem a pártba, ahhoz kinek mi köze? Amikor megkezdtük a hídépítést, és szóltak nekem, mit mondtak? Segítsek! Elvállaltam. De csak úgy, ha az egész falu nekiáll a munkának. — Igazad van, fiam ... Teherautó érkezett. — Oroszok! — mondta egy gazda. — Hát ezeknek mi kéne mit akarnak már megint? — Oroszok! — mondta egy szegény ember. — Biztos hoztak valamit, csizmatalpat vagy szalonnát. Ismerős katona szállt ki a sofőr mellől. — A fene a zsírodat, Ivan, már megint itt vagy? — Ivan Ivanovics Karpatov! A mi kapitányunk! Ivan kapitány az oroszok bevonulása után nem ment tovább a századával, itt maradt Szamosfalván „helytartónak”. Bálinttal jó barátságot kötött, ö is tanárnak készült, de csak egy fél évet tudott elvégezni az egyetemen, bevonult katonának. Már ötödik éve katona. Azt mondta, tavasszal, ha íoinden jóra fordul, mehet ha- í sa, és újra kezdi. Később, ahogy messzebb került a front, és mind kevesebb orosz katona járt erre, Ivan kapitányt bevezényelték a városba, onnan járt ki néha — mostanában egyre kevesebb- szer Csak akkor, ha jószágot rekviráltat, terményt vagy más egyebet... Innen soha nem vitetett munkára embereket, fogatokat se rendeltetett — a híd miatt. Ivan kapitány hátrament a teherautóhoz, leengedte a kocsi oldaldeszkáját, segített az embereknek leszállni. Három civil ült a kocsiban, hátul. Jöttek, hogy megnézzék a szamosháziak nagy nekibuzdulását. Az egyik az új főispán, a másik a szolgabíró, a harmadik pártember, a kommunisták titkára. A főispán is tanár volt ezelőtt. Barna arcú, nevetős szemű. Erős, izmos testű: kiku- pálódott, jól felöltözött paraszt. Könnyen megjegyezhető neve volt: Balogh István. Örült, hogy Bálint a falu élére állt, és hogy a szamosháziak nekikezdtek a hídépítésnek. Bálint azt mondta, ha felépül a híd, megy vissza az iskolába. Alig várja, hogy taníthasson. „Nem mész te vissza a gimnáziumba! — gondolta magában a főispán. — Ezt a hidat építsétek még fel, ha tudjátok, de aztán bejössz mellém a fő- ispánságra, ilyen emberek kellenének nekem!” Ivan kapitány — jól tud magyarul — azt kérdezte, jár-e mindenki rendesen dolgozni a hídhoz. Nincs-e egy kis fegyelmezésre szükség, mint a múltkor? Angyal Sándoréknak összevillant a szemük. „No, Bálint, most mondd meg ... sorold csak fel, hogy melyik gazda húzza ki magát. Aztán veress rájuk Ivan kapitánnyal . .. Most, Bálint, most!” — Jön mindenki! — mondta Bálint. — Nincs baj. Küldje be Soós keresztapá- ékhoz az oroszokat? Ha Ivan kapitány valahova bemegy, annak foganatja van. — Ákáromis! — fenyegetőzött Ivan nevetve. A szegények morogtak, Bálint hogy mondhatott ilyet! Letették szerszámaikat, feljöttek a töltésre. Ahogy összegyűlt a nép, a főispán rövid beszédet mondott. Éppen úgy ejtette a szavakat, mint akármelyik paraszt, csak a beszédje volt okosabb. A földosztásról szólt: tavasszal kimérik a Tisza grófok földjét! Ez biztos! Mert könnyebb lenne a Szamos vizének visszafelé folynia, mint valakinek azt megakadályozni, hogy Magyarországon új világ legyen... Ennek az új világnak pedig fundamentuma a földreform. 16. Nem sokáig maradtak a vendégek. Szívélyesen búcsúztak el. Az úton egymás között beszélgettek. Ivan kapitány se ült előre a sofőr mellé, mind a négyen hátul szálltak fel. A főispán azt mondta: — Mekkora erő van ebben a népben! Ezeket nem lehetett megtörni megalázással, robottal, tizenharmados aratással... A szolgabíró — műszaki ember: — Nem biztos, hogy fel tudják ezek építeni a hidat. De iskolának jó lesz! Majd tavasszal megnézzük, mire mentek. Ivan kapitány: szívesen segítené a hídépítőket, eddig is küldött nekik szeszt, csizmatalpat, szalonnát, de a felsőbb parancsnokság leállította az ide irányított szállítmányt. Mindent a szatmári hídhoz kell küldeni, az katonailag fontosabb. Azt, amit ők négyen beszéltek, Bálint és ,a hídépítők nem hallották, csak a bíztató szavakra emlékeztek. A gazdákat azonban elkeserítette ez a beszéd. — Az istenit neki, a végén csakugyan elvesznek tőlünk mindent, a gróf után mi következünk. És még dolgozzunk is nekik a hídnál... A főispáni látogatás jelentős dátum volt a híd építésében. Másnap reggel otthon maradt minden gazda. A teljesítmény így is volt olyan, mint az előző napokon. Akik maradtak, azok tudták, miért dolgoztak... Minden fejszecsapással közelebb akartak jutni valamihez! Úgy érezték, valamitől elválasztja őket a víz, a Szamos vize... de ha egyszer túljutnak rajta! Bálint este korábban ment Zsuzskához. — Reggel voit itt egy ember ... hadifogságból szökött, azt mondta, látta 'Bercit, találkozott vele, de nem beszéltek, mert Berci a tiszti különítményben volt. ő meg a legénységgel. Egy hídépítésnél dolgoznak ... Hála istennek, él! — mondta Zsuzska. Somogyi Néplap
