Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-12 / 162. szám

KÉRDŐJELEK M két éve nem látott haj­dani osztálytársam találko­zásunkkor elhadarta a lénye­gében változatlan családi és munkahelyi körülményeit, és a második'fröccs után bele­vágott a keserveibe: — Hát tudd meg, én is be­álltam a sorba. Nem szégyel­lem, csupán röstellem. En ki­zárólag magam előtt. Mert természetem, felfogásom, vá­gyaim ellen cselekedtem. En­gedtem befolyásolni magam. Mentségemre szolgáljon, hogy férj vagyok. magam? Ha családi házat épí­tenék, megérdemelném az együttérzést. De így? Sem magam, sem sorstársaim iránt nem érzek részvétet. Pedig itt azután minden megtörténik. Kollégáim alig titkolt saj­nálkozással gratuláltak: van már státusszimbólumod. A kajánkodás a faháznak szólt, amelyet OTP-hitelre vásá­roltam. És ráadásul nem is a Balaton-parton. Ott még hagyján. De Igáiban?... — Kell, hogy az embernek legyen valamije, ahova szabad idejében elmehet. Ami az övé. Jó levegőt szívhat, gondoz­hatja a virágokat, cserjéket, senkitől nem zavartatva ol­vashat, napozhat. Egy kis biz­tos pont a kikapcsolódáshoz. — Hallottál már ilyen mon­datokat, ugye? Tehát ezért kell hétvégi ház. — A kaptató tetején, ahova hamisítatlan mezei út vezet, emeletes ház, díszes vaskerí­téssel. Még zöldre festett le­vélszekrénykét is erősítettek a kisajtóra. Gazdáját — negy­venes bányásztechnikus Kom­lóról — minden hét végén itt lehet találni. A legtöbbször munkában. Betonjárdát épít. a kerítést festegeti, vagy a virágait gondozza. Előttük kell elhaladni a közkúthoz. Szomszédnak szó­lítják egymást, pedig vagy nyolc telepnyi a távolság kö­zöttük. — Sokat kell fordulni a vödrökkel, ugye? — szólít meg. — De mégiscsak egysze­rűbb, mint amikor mi kezd­tük. Tudja, honnan szereztünk vizét? Ott lenn a lapban ás­tunk egy kutat. Onnan cipel­tük fel. De most már úgy- ahogv állunk. Munkát azért mindig talál az ember. Meg aztán tesz-vesz. egy kicsit be­szélget. És persze lemegy a fürdőbe. A * fürdőt most hagyjuk. Külön téma, kiváltképp hét­végeken. Meg csak azért külön is ide lehetne utazni, mint teszik azt sok ezren, gépko­csival, busszal. Csoportosan meg egyénileg is^Tenni-venni, az más. Ami persze úgy kez­dődik: alapot ásni, betont ke­verni. cipekedni. És ha csak ennyiből állna? Indul a beszer­zéssel. folytatódik a szállítás­sal. Mindegyik külön térpa, nem részletezem. Sajnáltassám — Többek között az is, ; hogy a fuvaros, akivel pénte­ken késő délután megegyez­tem a betonkeverő másnap reggeli szállításában, néhány óra múlva eladta a lovát; hogy a másik fogatosnak a gödrös úton eltörött a kocsi- rúdja. És mikor végre minden együtt volt, és a drága pén­zen fogadott segédmunkások alig várták, hogy munkához lássanak — éppen nem volt áram, amellyel a gépet mű­ködtetni tudtuk volna. Apró­ság. Hasonló kudarc minden mozzanatban kísért. Az sem vígasztal, hogy másnak sem megy minden simán. — Déli szomszédunk kun- szentmiklósi. Ö is faházak között válogatott. Végre egy csehszlovák típus mellett kö­tött ki. A tél végén kifizette, április első napjaira ígérték. Június közepén érkeztek meg az elemek. Az összeszerelésre azonban hiába jöttek a szak­emberek: a betonból készített alap nem. volt vízszintben'. Jó húsz centi volt az eltérés. Üjra nekiestek. Néhány napja áll a faház, nagy a boldog­ság, folyik a vízvezeték-szere­lés, a jövő héten a villanyt is bekötik. Kéményt is épít majd, mert kora tavasszal és késő ősszel is szeretne kirán­dulni ide. Nem tagadja, oda­van Igáiért. Akárcsak a szom­szédja, a pesti nyomdász há­zaspár. Pedig ők sem kezdték bosszúság nélkül az építke­zést. A szakemberek (?) el­nézték a rajzot, és rossz hely­re rakták a betontuskókat. Segíteni már nem lehet rajta. A tartással nincs baj, inkább szépséghiba. — A véletlen úgy hozta, hogy ezen a részen négy fa­ház is sorakozik egymás mel­lett. Mint ahogy tőlünk észak­ra az időállóbb, tágasabb és mindenképpen értékesebb, ún. tetőtér-beépítéses épületek emelkednek egymás mellett. A szomszédom mesélte — gá- losfai tsz-tag —, hogy ők tu­lajdonképpen a földszinteset akartak, de a kőműves rábe­szélte őket a tervmódosítás­ra: szerény többletköltség, és mégiscsak emeletes! Szóval, ez a másik kategória, de azon belül természetesen csak a második osztályba sorolható. Az élen ugyanis az igazi több szintes épületek állnak: egy emelet plusz tetőtér-be­építés. meg az igazi kéteme­letesek. És ott vannak még — mondjuk a faházaknál alig magasabb rangban — az egy­szobás, 20—25 négyzetméteres, kis, tetszetős házacskák, rend­szerint nyugdíjasok kedves pihenői. Nekem ezek tetsze­nek a legjobban. Leginkább érzem a kihasználtságukat. A legkevésbé sajnálom belőlük az anyagot: a drága téglát, cementet, betongerendát, víz­vezetékcsövet, szerelvényeket, farészeket. — A túlsó domboldalról odalátszik hozzánk a Volán üdülőtelepe. Szépen elrende zett tereppel, néhány faházi­kóval vár.ia. hogy vállalati üdülőt építsenek rá. Erre azonban egyelőre stop van. A magánépítkezésre nincs. Igaz, senki sem ösztönzi, a te­lekár — vagy újabban a bér­leti díj — meglehetősen bor­sos. Az anyag, a szállítás, a munkadíj mindig jóval többe kerül., mint a legnagyobb rá­tartással összeállított költség- vetésben szerepel. Es mégis csinálják. Csináljuk. A célsze­rűbb, színesebb, az egyénisé­get inkább gazdagító pénzköl­tés és időtöltés rovására. Va­lahogyan mindenki megma­gyarázza, hogy miért. Bár senki nem kéri számon. Tár­sadalomellenes törekvés len­ne? Ugyan! Legföljebb nehe­zen illeszthető bele a közös­ségi gondolkodás, magatartás általános etikai kívánalmai és feltételei közé. Nem maga az igvekezet a csendes, jó leve­gőre, ahol ki-ki újratermel­heti energiáját. Hanem hogy ezt csak ilyen formában va­gyunk képesek megoldani: nyolcvan-száz négvszögöles parcellákkal, kerítésekkel, ha­gyományos utcákkal. Ugyan­úgy, mintha nem is a közös­ségi kancsdatokm alapoznánk jelenünket és jövőnket. Szóval, valahogy kilóg az egészből a pihenés társadalmi megszervezése. Nem tudom, hogyan kellene megoldani. De ezt az elzárkózást mégis föl kellene oldani valahogy — nem is beszélve a külön épí­tés rettentő anyagi kihatásá­ról, az anyag és a munkaerő pazarlásáról. Mert ez a másik része a hétvégiház-divatnak. Bevallom, őszintén sajnálom magunktól ezeket a házakat: sajnálom az anyagot, a bele­fektetett munkát. Hiszen egy iolgozó ember évenként átlag legföljebb 25—30 napot tud tölteni a százezrekbe kerülő nyaralójában. Hát megéri? A <érdés újabbakat szül és el­vezet a — fölösleges? maga­sabb? — jövedelmek elkölté­sének' lehetőségéig. De azért ïngedtessék meg a végső kér- iés: jó ez az egyénnek és a közösségnek? Gondolkodj a 'álaszon. és majd legközelebb űmondod. Paál László A szövetkezetek együttesei Jubileumi bemutató Balatonlellén Az első be­mutatót sor­ban követte a tizenkilenc, s a jubileum je­gyében talál­koztak szom­baton Bala- tonlellén a so­mogyi szövet­kezeti együt­tesek. Tizen­egy készült, tíz jött el, köztük a jubileumot leginkább szá­mon tartó Ba­laton tánc- együttes, ame­lyik vala­mennyi alka­lommal szín­padra lépett. Három nem­régiben ala­kult szövetke­zeti együttes most mutat­kozott be elő­ször a leilei A marcaliak botos tánca. szabadtérin; a marcali Baglas népi együttes, a balatonszent­györgyi Kis-Balaton és a szennai Zselic népi együtes. Húsz év után fontos mérföld­kő a néptáncmozgalomban ez a mostani időszak, melyet a leilei bemutató is jól érzékel­tetett. — Üjra a régi — álla­pította meg a laikus néző a látott táncok alapján, s ez azt a hagyományőrzés. A népi jelenti, hogy előtérbe került együttesi forma gazdagabb lett. Azaz: tűnőben — de még nem veszet ki — a színpadias­ság, mely valójában színtele­nebb az eredetinél. S talán elöljáróban még egy nagyon fontos észrevételről : mind több együtes tartja fontosnak, hogy a gyerekekkel is foglal­kozzék. Soha eddig nem volt ennyi fiatal táncos Balatonlel- lén, mint a mostani bemuta­tón. A szívesen látogatott üdülő­helyen a hét végén sok érdek­lődőt vonzott az utcára az együtesek menettáncverse- nye. Megkockáztatom : ritka élményben volt részünk, vala­mennyi együttes kitett ma­gáért. Lendületes csárdást rop­tak az aszfalton a siófokiak, a Balaton táncegyüttes tagjai ; látványos kanásztánccal hív­ták fel magukra a figyelmet a marcaliak. Jól választottak a mesztegnyőiek, az általános is­kolások gyermektánccal ked­veskedtek a nézőknek, és sze­reztek jó pontokat a zsűritől. Őket követték a Kis-Balaton táncosai, majd a nemzetiségi szulokiak. akikre a közönség biztosan tippeli; a verseny­ben. Népes csoporttal vonult fel a törökkoppányi népi együttes, söprűs, botos ka- násztáncukat a fényképezőgé­pek hada igyekezett lencse­végre kapni. A hagyományok bemutatását látványossá, szí­nessé teszi, Ha az együttesek a régi paraszti eszközökkel ügyesen élnek a felvonuláson, ezt láttuk a buzsákiaktól, akik cséphadarókkal idézték múl­tukat. És természetes, hogy A karádi faluvégén-t énekel­ték a karádiak. Őket követték a helyi együttes tagjai. »Meg­lepetésnek« nevezhetjük azt, amit a Zselic együttestől lát­tunk. Sokra értékelte a zsűri az ő utcai táncukat. A díjakat este a bemutató megnyitóján dr. Kiss József, a MÉSZÖV elnöke nyújtotta át. Sorrendben a következő együtteseknek : a mesztegnyőj gyermektáncegyüttesinek, az újdonsült Zselic népi együt­tesnek es a buzsakiaknak. Dicséretben részesültek a szu­lokiak, a siófokiak és a lei- leiek. Az utóbbiakat talán ex kárpótolja a gyengébb színpa­di szereplésért. Jól összeszo­kott gárda, kevés koreográfiái ötlettel, erőtlen férfi tánccal — jegyezhettük le mostani szereplésüket értékelve. A Kis-Balaton — mivel nemrég alakult — olyan nehézségi fokú táncok bemutatására vállalkozott, melyeket kidol­gozni még nem képes. Zenei kíséretük ellenben fülsértő. De más sértést is elkövettek együttesek: nem tartották be a műsoridőt, esetenként »ön­álló estet« tartottak. Fegyel­mezetlenségük következmé­nyeként lankadt a figyelem. Sok volt a buzsáki. karádi, mesztegnyőj gyerekjátékokból, melyeknek egyébként nagyon örültünk. Bár itt megjegyez­zük: az a pásztortánc, mely­ből a tíz együttes tizet muta­tott be (1), nem a gyerekek tánca, bár sok korosabb fiatal megirigyelheti »szilajságukat«. Jó úton halad a siófoki Ba­laton táncegyüttes — aligha­nem egyedül ők tartották be a műsoridőt —, szépen együ­vé formált kianász-, üveges­és mártogatós táncot láttunk tőlük. Kondícióban hasonlóan jól állnak a marcaliak. Népi együttesi műsoruk látványos, de olyan esetben, amikor több csoporttal együtt szerepelnek, föltétien rövidíteni keli elő­adásukat. A szülök! együttes. Információ és személyes élmény Gondolatok a tévéműsorról Televíziónk Oktatási, is­meretterjesztő műsorait mos­tanában többször érte az a megtiszteltetés, hogy ötletek­ben nem túlságosan gazdag, hivatásos »poénvadászok« cél­táblául választották. Szó, ami szó, valóban nincs minden rendjén a Mindenki iskolájá­val, az Iskolatévével, a Tv- szabadegyetemmel és a többi hasonló jellegű adássorozattal kapcsolatban. Csakhogy az ér­ceket a közönségen »kikísérle/ tezni« roppant egyszerű do­log, a képernyős ismeretter­jesztés módszereit kitapasztal­ni, »kikínlódni« már jóval nehezebb. Ráadásul a hatásra is évekig kell várni. No per­sze, bírálat gyakorlásakor gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a szándék mér­legeléséről ... Pedig az említett adások szerzői és készítői nyilvánva­lóan felismerték a tudás, a művelődés iránti szükségle­tet; igyekeznek mindent meg­tenni azért, hogy össztársadal­mi igénnyé, belső kényszerré váljon. Az évek folyamán ke­letkezett nehézségek, mód­szerbeli fogyatékosságok leg­főbb oka a társadalmi szerke­zet (a közönség foglalkozási, érdeklődési, műveltségbeli összetételének) megváltozása. Ebből szaimazik e? alapprob­léma, milyen mértékben hasz­nálják fel a művelődés három funkcióját; az információát­adást, a nevelést—emberfor­málást, az élvezetszerzést. Ter­mészetes, hogy a magas kép­zettségű nézőknél az első funk­ció alapvető, a szerényebb mű- veltségűeknél azonban a har­madikra, kell elsősorban építe­ni. És éppen itt a bökkenő! Egy általános iskolás gyermek kíváncsiságának felébreszté­séhez jóval több élményszerű­ség, történet, illusztráció, mű­faji változatosság szükséges, mint az egyetemi padsorok hallgatóinak lebilincselésé- hez. S a számok — fizikai dol­gozóink 52, összlakosságunk 39 százaléka nem rendelkezik alapképzettséggel — kísérlete­zésre kell serkentsék a legha­tásosabb tömegtájékoztatási szerv dolgozóit. Mindenekelőtt a gyakorlat­ra való hivatkozásból kellene több — hiszen a megtanult, de a mindennapi életben nem tudatosított, át nem élt isme­retanyag előbb-utóbb veszen­dőibe megy. Hogy példákat említsünk: egy fizikaórán, a gravitációs törvény magyará­zatakor szó sem esett az űr­kutatásról, vagy a sport és a gravitációs erő összefüggései­ről — sőt, az ipari erőgépek) a közlekedés ilyen vonatkozá­sairól sem. Érdek!eszí tő ok­tatófilmek bemutatásával bi­zonyára elkerülhető lett volna, hogy az elmélet csak »írott malaszt« maradjon a nézőik többségének emlékezetében. Hasonló lehetőség maradt ki egy képernyős kémiaórán a hőre lágyuló, illetve keménye- dő műanyagok gyártásának is­mertetésekor, amikor az elő­adó nem oldhatta fel az infor­mációközlés feszültségét egy vegyi üzem elektrolizáló vagy granuláló részének filmszerű bemutatásával. Holott a moz­gás, a képszerűség személyes élményt is nyújt, s talán a pá­lyaválasztásban játszott sze­repe sem elhanyagolható. A hagyományos előadás túlsá­gosan rádiószerű műfaj. Kivételek természetesen elő­fordulnak itt-ott, hála az olyan remek »tévés személyi­ségeknek«, akik egyéni tulaj­donságaikkal is képegek él­ményt varázsolni a tudomá­nyos eszmefuttatásokba. De vajon csak személyes varázs-e ez? Hiszen Czeizel Endre ge­netikai előadássorozata éppen attól vált mindenki számára érdekessé, hogy lépten-nyo- mon művelődéstörténeti ado­mákkal, különlegességekkel »fűszerezte« az orvosi-egész­ségügyi anyagot. Sugár And­rás földrajzórái is a személyes élményektől lettek sokrétűek, színesek, izgalmasak. S Mihály András, a tv zenei klubjának állandó vendége sem elsősor­ban okos zeneelméleti fejtege­téseivel, hanem a kortörténeti, művészetlélektani vonatkozá­sok megvilágításával ragadja meg a nézőt. Nem más hát a varázs, mint az előadó hajla­ma arra, hogy egy-egy témát több oldalról is bemutasson, hogy jól válogassa a tudomá­nyos stílus, a népszerűsítő publicisztika, a filmszerű mozgékonyság, a saját élmény elemeit, s mindezt önmagával, mint érző és véleményalkotó emberrel, hitelesítse is. Ilyen alkatú előadó azonban ritkán fordul elő, ezért biztosabb a bevált tévés módszer, a film- szerűség. Csakhogy a műfajok és a »fajsúlyok« változtatása, a szellemi hatás erősítése és »kiengedése« ott is elengedhe­tetlen. A vetélkedőműsorokkal kap­csolatban — ezek is az isme­retterjesztő adásokhoz tartoz­nak — szintén sokszor érte szó a ház elejét. Szándékuk nyilvánvalóan csak helyesel­hető: a verseny izgalmával, a találgatás vagy a szurkolás személyes élményével késztet­ni a nézőt a továbbgondolásra és a búvárkodásra. Ám a mű­faji változatosság itt sem ol­dódott meg, s a rejtvények összeállítása túlságosan eset­leges ahhoz, ogy bárkit is el­mélyedésre ösztökélhetne. Fel­tétlenül alaposabb ismeret- szerzésre adhatnának alkal­mat az egy tudomány- vagy művészeti ág köré csoportosí­tott rébuszok, a »tematikus« vetélkedők, amelyekben nem kellene szinte pillanatonként a fizikáról a reneszánsz festé­szetre, a röplabdaszabályok­ról az operairodalomra »kap­csolgatni«. Nem térhetünk ki a többi hasonló jellegű mű­sorra: a Kisfilmek a nagyvi­lágból szép sorozatára, a ké­pes könyvbemutatókra, az egészségügyi felvilágosító adá­sokra. Általános jelenség azon­ban, hogy a televíziós isme­retterjesztés ugyanazokkal a nehézségekkel küszködik, me­lyekkel az Iskolai oktatás, s hasonló módszerekkel juthat­nak előbbre mindketten: az elsajátítandó anyag ésszerűbb válogatásával, az elméleti té­telek és a gyakorlati alkalma­zás közelítésével, a kép- és filmszerűséggel, a műfajok, módszerek változatosságával és vonzóbb személyiségekkel. Lengyel András A műsor második része pergőbb volt, azonban a né­pes szereplőgárda felvonulta­tása miatt kicsinek bizonyult a színpad. Zsúfoltnak tetszett. A hagyományőrzők műsorát a Zselic népi együttes nyitot­ta, szennai párosverbunkost, csárdást és libegőst láttunk tőlük: — az első rangos be­mutató lámpalázával, de az együttes tehetségének a biz­tonságával. Helyi hagyomá­nyaikból kötött csokrot a ka­rádi együttes is. Szólistája, Horváth József impozáns egy­szerűséggel, méltósággal mu­tatta be a kalászok régi tán­cát. Általában — a népi együtteseknél — jól építenek a pávakörökre, a népdalénék- lő együttesekre, önállóan is felmutatta értékeit a török­koppányi kórus. A buzsákiak látványosan szerkesztették a hagyományaikat frissen be­mutató összeállításukat, mely­ből föltétien érdemes kiemel­ni a cséphadaróst. A szuloki­ak német tánca értékes, meg­fogja a nézőt lírai hangulata. Kár, hogy kevesen járják már az együttesben. A mintegy két és fél órás műsor a szakembereknek bi­zonyára sok tanulsággal szol­gált, a nézők pedig kelleme­sen szórakoztak. Horányi Barn* I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents