Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-08 / 159. szám

Széljegyzet Nem lett volna elég a kenyér... A sváb ember tutyit, kapcát kötött À nyári megjelenésű év­könyv, mely csupán hatszáz példányban készült, pedagó­gusaink könyvespolcára bizo­nyára csak szeptemberben ke­rül: s hogy érdemes lesz majd levenni onnan, erre szeretnénk felhívni figyelmüket. A kötet középrészében egy összetett mondatot találtam, melyet elő­re vetíthetünk az évkönyv jel­lemzéséül: — Nemcsak egyéni, hanem fontos társadalmi igény is a pedagógusok önképzésé­nek, tervszerű továbbképzésé­nek biztosítása — írta tanul­mányában dr. Zukovits Imre. Húsz tanulmányt ad közre az évkönyv, valamennyi ezt a gondolatot erősíti. A pedagó­gus továbbképzés hétéves tör­ténetét mutatja be a kötet élén dr. Kelemen Elemér, az intézet igazgatója. — A pedagógus-továbbkép­zés megyei intézményei, a to­vábbképzés kialakuló rendsze­rét a közoktatási-pedagógiai gyakorlat valóságos szükségle­tei hívták életre. Nem azért idézzük a szerző megállapítását, mert vele a megkezdett út elejére kívá­nunk visszapillantani. Elég utalni arra, hgoy az önképzést, továbbképzést ma már senki sem nélkülözheti, hisz a köve­telmények fokozódtak. Az igénynek való megfelelést, az igényesség vonzó példáját ál­lítja elénk a továbbképzési intézetek évkönyve. A húsz tanulmány egyben azt is bizonyítja, hogy kiala­kulóban van egy olyan szerző­gárda Somogybán, melynek te­vékenységét a magot vető em­beréhez lehet hasonlítani. — Az 1963-as általános isko­lai tanterv bevezetése és vég­rehajtásának tapasztalatai tet­ték nyilvánvalóvá — írja Ke­lemen Elemér —, hogy az ok­tatáspolitikai-pedagógiai fel­adatok eredményes végrehaj­tása érdekében a helyzet va­lóságos ismeretén alapuló, dif­ferenciált és tervszerűen irá­nyított továbbképzési gyakor­latra van szükség. Az év­könyvben felsorakozó tanul­^ mányok több oldalról világít­ják meg tevékenységünk első éveit, a közzétett statisztikai táblázatok, tanfolyami kimuta­tások pedig érzékeltetik e munka iránvát. Továbbképző tevékenységünk tartalmát, az egyes tanévek feladatait kez­dettől széles körű szakmai tá­jékozódással alapoztuk meg. Munkánkban az előkészítő és tervező tevékenység összekap­csolódik a döntések végrehaj­tásának ellenőrzésével és a ta­pasztalatok folyamatos elem­zésével. A somogyi pedagógus-to­vábbképzés hét éve nem hét szűkös esztendő volt, hanem tartalmában gazdag, ismerete­ket bővítő. Az intézet sok se­gítséget nyújtott a nevelőtes­tületi műhelyeknek, hogy azok valóban betölthessék hivatásu­kat. A vezetőképzést is fon­tosnak tartották, a felügyelők oktatáspolitikai és pedagógiai továbbképzésére is sort kerí­tettek. Az óvodai, általános iskolai munkaközösség-vezetők felkészítésére ugyancsak sokat áldoztak. Az óvodai tovább­képzés központi témája az új óvodai nevelési program kí­sérleti kipróbálása, általános bevezetése, majd ellenőrzése, a felkészítés finomítása volt. Ma is vannak olyan szülők — tájékozatlanságból eredően —, akik nem értik, hogy mit tanul a gyerek az iskolában a komplex matematika prog­ramjában. Nyilván a pedagó­gusok felkészítése során is meg kellett küzdeni néhány régebbi nézettel, de ezt vállal­ni kellett. Az általános isko­lai matematikaoktatás korsze­rűsítésére 1970 óta készítették fel a tanítókat. A felső tago­zaton is a matematika-prog­ram gondozása, illetve az anyanyelvi oktatás tartalma és szemléletbeli változásaira va­ló felkészítés állt a továbbkép­zés homlokterében. Az évkönyv arról is szól, hogy a középiskolák, szak­munkásképzők munkáját is segíteni igyekezett a pedagó­gus továbbképző intézet. Űj kezdeményezésekről, új felada­tokról is szó van. — A köz­ismereti tárgyak és az osztály- főnöki nevelőmunka 1973 óta folyamatos gondozása mellett szerény lépéseket tettünk a szaktanárok és a szakoktatók rendszeresebb tapasztalatcse­réje, pedagógiai felkészítése érdekében. Gavora Zoltánná, a pedagó­gus szakszervezet titkára kö­szöntő soraiból szívesen idé­zem: — örvendetes, hogy me­gyénkben sok százan vannak, akik nem valami szakmai di­vatnak. hanem rendszeres és céltudatos folyamatnak tekin­tik a tanulást, akik a tanfolya­mok elvégzése után permanens önképzéssel növelik tudásukat, ezzel is hozzájárulva annak az alapvető elvnek a megva­lósításához. melyet az MSZMP XI. kongresszusa határozatá­ban a következőképpen fogal­mazott meg: Minden szinten iav’tani kell a világnézeti ok­tatás és nevelés tartalmát és formáját. E'sőrendű feladat az általános iskola és a szak­munkásképzés fejlesztése. az oktatás-nevelés tartalmának, módszereinek a fejlesztése, az iskolák közötti színvonalkü­lönbségek csökkentése. H. B. És származását tökintve so­káig hadilábon állt a magyar szóval. A mai Lad akkor né- metladi részéből került el, s telepedett le ott, ahol most véget ér a kaposvári járás dé­li része: a Hencse és Sarolta- puszta közötti útszakasz men­tén. Ö volt itt a második te­lepes, miután a gyöngyöspusz­tai Festetich Károly kipar­celláztatta és értékesítette azt a helyet. Az első fészekrakó a gróf főkertésze volt. — Édesapám építette itt az első szoba-konyhás házat az 1680 négyszögöles »birtokon«. Tehát őslakosnak számít. So­káig én is ott éltem ... Ami­kor elhatároztam, hogy meg­írom azt a levelet, szerettem volna tisztázni, honnan ered a település elnevezése. Mert abban az újságcikkben, ame­lyet elolvastam, rosszul tájé­koztatták az újságírót. •> Szabáson, a főutcával pár­huzamosan, szántófölddel kö­rülölelt kis ház húzódik meg. Ide hívott levelében idős Salamon János, hogy elmond­ja : hogyan is «született« Nixbrot, a mai Üjhedrehely, vagy fél évszázaddal ezelőtt. E sorok írója az említett új­ságcikkben két változatot em­lített, melyet az ott élőktől, il­letve az onnan elszármazot­taktól hallott. Az egyik sze­rint a «-mini település« lakói­nak szegénysége volt a név­adó, a másik, ugyancsak va­lószínű feltevés arra utal, hogy a környező pusztákról ide érkező és földet vásárló telepeseket azzal ijesztgették az otthon maradottak: a vétel miatt annyira eladósodnak majd, hogy még kenyerük se lesz. — Kérem, az én »nyomozá­som« szerint egyik változat se igaz. A »keresztelés« ugyanis a következőképpen történt. A második telepes sváb ember volt. Naphosszat mást se csi­nált, csak tutyikat meg kap­cákat kötött, ezeket azután a felesége vitte a vásárokra. Rá is maradt a név, hogy »tu- tyis«. Az asszony Somogyhat- vanból származott, magyar lány volt, ő nem beszélt né­metül, vagy ha úgy tetszik, svábul. Akkoriban, úgy har­minc táján épült a kövesút Hencse és Saroltapuszta kö­zött, sok ember dolgozott ezen a munkán. Egyszer, hogy meg­éheztek, bementek a tutyiké- szítőhöz, és ételt kértek. Mi­vel nem volt a háznál annyi élelme, hogy azt a sok em­bert mind jóllakassa, ezért azt mondta: Nix Brot. A mun­kások között gyorsan elterjedt és megmaradt ez a válasz. Ha valaki megkérdezte tőlük, hol dolgoznak, rávágták: Nixbrot- ban. így még ma is előfordul, ha egy arra járótól megkérde­zem, mi újság Üjhedrehelyen, csak rám csodálkozik, nem tudja, miről van szó. De ha Nixbrotot mondok, mindjárt érti, melyik település felől érdeklődöm. Ám a grófnak nem tetszett ez a név, kelle­metlen volt neki. Kitalálta, hogy hívják Bozótának azt a területet. Akkoriban azonban már úgy ráragadt a Nixbrot név, hogy nem lehetett »átke­resztelni«. Idős Salamon János ily mó­don a maga részéről »tisztáz­ta« a néhány házból álló tele­pülés egykori nevét. Ügy mondta, ezzel tartozott azok­nak, akik elkerültek onnan a megye, az ország minden ré­szébe. Mert már nagyon ke­vesen élnek ott az őslakók kö­zül. Ha arra jár — édesanyját a saroltapusztai temetőbe te­mette —, látja a magukra ha­gyott, gazdátlan házakat. — Akkoriban minden tele­pes azt hitte, hogy egyszer majd nagyobb helységgé tere­bélyesedik az új lakóhelye, de nem ez lett belőle. Amikor a gróf parcellázott, a főintéző igény szerint mérte a földet, volt, aki öt katasztrális holdat is vett. A fák, házak miatt nem le­het messze látni, de az egyko­ri nixbroti őslakos tudja, mer­re mutassa: — Arra van Kadarkút, és azon túl Nixbrot, vagyis hát Űjliedrehely... H. F. Hírünk a világban À fizikai dolgozók gyermekeiért a tanítóképző főiskolán A FIZIKAI dolgozók gyer­mekeinek főiskolai előkészíté­se egész éves munkát igényelt a szervezőktől és a résztve­vőktől. A főiskola erre a fel­adatra vállalkozó tanárai és diákjai — Mikei Ilona má­sodéves hallgató vezetésével — a Dél-Dunántúl III. és IV. osztályos középiskolásai szá­mára levelező rendszerű ok­tatást kezdtek. Az állami ve­zetők és az egyes iskolák KISZ-szervezeteinek segítsé­gével kiválasztott több mint 300 fiatal minden hónapban levélben írásbeli feladatokat kapott a felvételi tantárgyak anyagából. A beküldött dol­gozatokat 30 diáktanár javí­totta és értékelte. (Részükre év közben minden témából a címet javasló főiskolai okta­tó konzultációt -tartott.) A sűrű levelezés közben ki­alakult ismeretségek a tanév végén személyes barátsággá szövődtek. 50 tanulót, az év közben legszorgalmasabban és eredményesebben dolgozókat ANTAL De akiknek a fejében meg­fogant, akik kitalálták, azok felelnek. Bálint tanár úr meg a többiek. Az éhes nép... aki­ket az Isten se tudna jól tar­tani, mert nem ismerik, meny­nyi az elég! Itt van ez az Angyal Sán­dor! Mért lett kilenc gyere­ke? Mert nincs esze. Nem azért szegény, mert nem le­het megélni ebben az ország­ban. Mostanában nemcsak itthon okvetetlenkedik, átmegy más faluba is! Éjszakánként átjár a Szamoson a Tisza grófok tanyájára, mit látni, mit hal­lani. Azt mondja, hogy ő a gróftól jussolni fog: ami ott van, az az ő keze munkája, az ereje, az élete. De hát az igavonó ökör szá­mot tarthat-e az örökségre, ha meghal a gazda? Az intéző esze tartotta a gróf birtokát! Nem az, aki benne dolgozott — így véle­kedtek a gazdák. Angval Sándor egész nap csákányoz, gerendát hord a hídnál, de este még van ere­je, átcsonakazik a Szamo­son ... Azt mondta tegnapelőtt: — No, emberek, mélyítő­tök mert volna most egy esz­tendeje olyat álmodni, mint ami van! Meg ami lesz. elv­társak. Elhiszitek-e, hogy oda­át a gróf birkanyáját nem őrzi senki? Csak úgy legel a nyáj .. .1 megy, amerre lát; se juhász, se kutya, se szamár mellette. Az fog belőle, aki akar! És annyit, amennyit a kedve tartja. — Te miért nem loptál né­hány birkát? * — Loptam volna? Ez nek­tek lopás? Amit a gróféból elhoz az ember, az már nem lopás, elvtársak! Hogy mond­hattok ilyet? Tavasszal, ha osztjuk a főijét, az is lopás lesz? Dehogy! Jussolunk, em­berek! — Azt mondd, miért nem hoztál a nyájból? — Szeretnétek tudni? Nem azért, amiért ti gondoljátok... hogy nem mertem. Most már nem írja senki, hogy ki miit visz a gróféból. Az intéző könyve tele volt! Mindent beleírt, ki mit vitt el. Még azt is, aki egy hát szalmát kötött a szérűn. Az intéző eltűnt... A könyv is odavan! Azt beszélik, most negyedik napja elment Kun Mihály lakására, fenyegette Misát, ha nem megy a juh után, baj lesz. — Misa! Sok van a rováso­don, az ember életében el­jön az idő, amikor számot kell adjon arról, amit rábíztak! Misa felállt az asztaltól, odament az intéző elé. össze­húzta a szemét. — Ide figyeljen, intéző! Én többet magának nem vagyok Misa! Aki énbelőlem még egyszer cselédet akar csinál­ni, azt én megfojtom... ha utána meg kell döglenem, akkor is. — Adod te még lejjebb is, Misa! — Én Kun Mihály elvtárs vagyok! — Felvette a bot­ját. — No, ki vagyok én? Az intéző az ajtóhoz lépett, elfehéredett, ki akart ugrani. Misa nem engedte! — Ide a könyvet, amibe mindent felírtál! — Letegez­te. — Ki vagyok én mostan­tól? Halljam! — Kun Mihály elvtárs! — dadogta az intéző. — Mondd hozzá azt is, hogy forradalmár! Az intéző mondta, — Honnan tudod te ezt ilyen pontosan, Sándor? — kérdezték az emberek. — Én ne tudnám? Ot voltam Misánál akkor este Amikor jött az intéző, behú­zódtam a felső szobáiba, de as ajtót nyitva hagytam. A sötétb« nem lehetett belátni, de , ér láttam és hallottam mindent. — Elbújtál, Sándor! Azl gondoltad, nem jó, ha ott Iá1 az intéző, mert felírja a ne­ved. — Soha! Eltűnt! — Vízre tettétek, ugye? Így beszélgettek akkoriban az emberek a hídépítésnél ebédszünetben. Nem kevered­tek össze. A gazdák külön, a szegények is külön. II. A hídépítésnél Bálint hol az egyik csoporttal ebédelt, hol a másikkal. A szegények lelkesedtek érte, a gazdák tar­tottak tőle. Ebéd után Angyal Sándor engedélyt kért Bálinttól, hogy hazamenjen, van egy kis dol­ga. Ha a gazdák el is marad­tak a munkáról, ők sose. Megkérdezték tőle, hogy mit keresett akkor este Kun Mi­sánál ? (Folytatjuk) ugyanis a tanév végén a fő­iskola egyhetes tanfolyamim látta vendégül. (A résztvevők a kollégiumban térítésmente­sen kaptak szállást és étke­zést.) A hét folyamán 35 órát hallgattak magyar nyelvtan, irodalom és történelem tár­gyakból. Az előadók igyekez­tek hasznosítani azokat a ta­pasztalatokat, melyeket az évek során a felvételi bizott­ságok tagjaiként és a főiskolai oktatómunka során össze­gyűjtöttek. Délután 2—3 órás szeminá­riumokra került sor, ahol a délelőtti előadásokon fölvetett kérdéseket beszélték meg csoportokban a középiskolások — most már a diáktanárok vezetésével. Különböző kultu­rális rendezvények, vidám já­tékos vetélkedők, sportdél­után, táncos összejövetelek és nagyon sok beszélgetés egészí­tették ki a hatnapos »főisko­lai« munkát. Az egyik pécsi kislány töb­bek bólogatása közepette ma­gyarázta: »Jó érzés volt itt lenni, rengeteget tanultunk, szeretnénk jövőre a felvételi vizsgán bizonyítani, hogy ér­demes volt velük vesződ­AZ ELŐKÉSZÍTŐ sikerét a főiskolai KISZ-szervezel több tagja segítette, de legtöb­bet — a tanfolyamot vezető Mikei Ilona mellett — az egyes csoportok irányítását vállaló Jankovits Márta, Szigeti Ág­nes, Lovász Márta, Szontág Edit és Szűcs Edit tették. A komoly munkához szükséges nyugalom mellett vidámságot, jó közérzetet tudtak terem­teni. Szigorlatok, kollokviu­mok után most egy index ro­vatban nem jelzett ismeret­ből : hivatástudatból, társai­kért munkálkodásból vizsgáz­tak dicséretesen. Most még a tanfolyamról beszélnek, két- három évvel fiatalabb tanít­ványaikról, a leendő kollé­gákról, de már órákat tudná­nak mesélni a jövő év tervei­ről. Mert végül is ez a leg­fontosabb. Sz. I. Kádár Jánosnál:, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárának NSZK-beii látogatá­sáról valóságos hírözön jutott el a magyar közvéleményhez. Természetes, hogy közülük elsősorban a gazdasági és a politikai megállapodásokra összpontosítjuk a figyelmün­ket, de elégedetten vesszük tudomásul azt is, hogy egy kulturális szerződést is alá­írtak a háromnapos tárgyalás- sorozat eredményeként. Közhelynek látszik, hogy ez a megállapodás is, akárcsak a többi, mindkét fél érdekeit szolgálja. Nyilván senki sem vonja kétségbe, hogy számunkra ugyancsak előnyös a nyugat­német tudomány és művészet eredményeinek a megismerése és felhasználása, természetesen az információk minőségét, vi­lágnézeti alapját kellőképpen értékelve. S az ő számukra sem lehet közömbös a mi or­vostudományunk és irodal­munk, társadalomtudományi tevékenységünk, film- és ze­neművészetünk. íme, mit hozott a véletlen: Nyugat-Berlinben éppen ab­ban az órában vette át a nemzetközi filmfesztivál egyik nagydíját Sándor Pál filmren­dező, amikor • a Rajna-parti díszvacsorán Kádár János és Helmut Schmidt bizakodó hangulatú pohárköszöntői el­hangzottak. Azt hihettük vol­na, hogy az átnyújtott máso­dik díj politikai gesztus, ha nem tudnánk, hogy Nyugat- Berlinben korábban kétszer is magyar filmalkotás bizonyult a legjobbnak. Azzal pedig iza- zán senki sem vádolhatja a nyugatnémet könyvkiadókat, hogy kizárólag első titkárunk látogatásának a tiszteletére bocsátották ki — ráadásul igen tekintélyes példányszám­ban — Németh László, Déry Tibor, Ottlik Géza regényeit. Inkább az átalakult magyar valóság, az új értékek kény­szerítő erejének engedtek, föl­ismerve és e’ismerve egy más gazdasági alapokon tevékeny­kedő, más eszmerendszert val­ló nép irodalmának tekinté­lyét, mélységét. A Riemann-féle zenei lexi­kon 1951. évi kiadásában Liszt Ferencet német komponista­ként említik, a két esztendő­vel ezelőttiben már magyar­ként. A nagy múltú nyugatné­met operaházak legemlékeze­tesebb előadásai ma már szin­te elképzelhetetlenek Ilosfalvy Róbert, Hamari Júlia, Laczó Ildikó, Marton Éva nélkül. A kecskeméti Kodály-intézetnek a világ minden részéről cso­dájára járnak, a Hungaroton hanglemezgyártó vállalat pe­dig nem győzi kielégíteni az NSZK-ból érkező pótrendelé­seket. Természetesen tudjuk, hogy az előadóművészet önma­gában korántsem hű tükre egy nép kulturális fejlettségének. A lemezmegrendelésekben azonban alkotó muzsikusaink, Petrovic.s, Szokolay, Balassa és mások kompozíciói is szere­pelnek. ami félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan jele annak, hogy Nyugaton egyre kíváncsiabbak gondolatainkra, érzésvilágunkra is. Márpedig ahhoz, hogy művészeink ötle­tei, elképzelései áthatoljanak a társadalmi rendünk iránt gyakran megnyilvánuló indo­kolatlan gyanakvás — néha rosszindulat — ködfüggönyén, nem kevés fáradság és erede­tiség szükséges. Szinte alig múlik el nap, hogy ne adnánk hírt tudomá­nyos vívmányaink kedvező külföldi visszhangjáról, mű­vészeinknek szóló meghívások­ról, filmfesztivál- és hangle­mezdíjakról, új magyar köny­vek kiadási jogának megvá­sárlásáról. A szerdán aláírt magyar—nyugatnémet kultu­rális szerződés is annak az út­nak egyik fontos mérföldköve, amelynek irányát apróbb-na- gyobb híradásaink eddig is mutatták. Lengyel András il pedagoyus-továbbképzés hét éve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents