Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-27 / 175. szám
h ia!)iak nyerlek Szombaton és vasárnap labdarúgótornát rendezett a Tabi MSC. A tornán né^y csapat vett részt: a csehszlovák Pered együttese, valamint a Kiss J. SE, a Balatonföldvár és a vendéglátók csapata. Az első napi eredmények: Pered—Kiss J. SE 3:2, Tabi MSC—Balatonföldvár 3:1. A második napi eredmények : Balatonföldvár—Kiss J. SE 2:1 (!), Tabi MSC—Pered 1:1. A tornát jobb gólkülönbségével a tabi csapat nyerte a szép számú közönség nagy örömére. Meglepetésre a Kiss J. SE csak a negyedik helyen végzett. A cél az NB 8! Á múlt évben kiesett az asztalitenisz NB I-ből a Kaposvári VBKM Vasas féríicsapa- ta, amely hosszú évekig a mezőny legjobb vidéki együttese volt. A kiesés után nem lehetett más célja a szakosztálynak, mint a visszakerülés, a felzárkózás. Azóta fél esztendő telt el, vagy inkább fél idény. Ma az NB II. Barna csoportjában veretlenül állnak az élen a Vasas asztaliteniszezői. A tizenegy mérkőzésen 221- szer győztesen hagyták el játékosai az asztalt, s mindösz- sze 54 alkalommal kaptak ki. A csapat felkészüléséről, szerepléséről, gondjairól Ancí- rosics Imre edzővel beszélgettünk. — Miként sikerült a felkészülés? — Mint ismeretes, az új idényben már Balázs Miklós nélkül kezdte meg felkészülését csapatunk. Januárban álltunk asztalhoz először, s február első vasárnapján már bajnoki pontokért küzdöttek a fiúk. Sikerült ráhangolni őket a nagy feladatra, a visszakerülés kiharcolására. — Ezután sorozatban jöttek a győzelmek .., Ivusza István volt az idény legjobb játékosa. A iöbbrc hivatott csapat Munkában a fonyódi védők. Labdarúgó-berkekben tartják, hogy kevés sportkör van, amelyik annyi edzőt fogyasztott volna, mint a Fonyódi Petőfi. Az egyesület elnöke, Zákányi Kálmán sem tudja hirtelenjében összeszámolni, hogy az utóbbi évtizedekben kik jöttek és mentek. Annyi bizonyos, hogy legalább húszán próbáltak szerencsét az edzők közül ebben a Balaton-parti nagyközségben. Ami még szembetűnő, hogy a legtöbb esetben nem úgy küldték el a trénereket, hanem azok »önként«, szerződésük lejárta előtt vettek búcsút. így volt ez az utóbbi időkben is, amikor dr. Vida János és Nagy Tibor kétszer, Hajba József pedig egyszer vette át, majd adta tovább a csapat irányítását. Legutóbb Nagy Tibor meg sem várta a bajnokság befejezését. hanem szinte köszönés nélkül, minden indoklás mellőzésével fordított hátat. Átmeneti megoldásként az egyik játékos, Nagy Sándor vezette az edzéseket, de az utolsó mérkőzés után már ő sem volt hajlandó azt tovább csinálni. A fonyódiak »ió hírét« igazolta, hogy eredménytelenül próbáltak edző "tán nézni. Az utolsó pillanatig nem akadt e «ve ti en bátor válla'kozó sem. Végül a már nvugdíias. jelenleg Lengyeltótiban lakó egykori játékos. Ruska István »szánta meg« a esaoatot, és vállalta el a szakmai munka irányítását. Mindezek után csoda-e hoav Fonyódon sohasem sikerült egy megyei szinten ütőkénes együttest kialakítani. A játékosok zöme is csak retúr- Vmvel érkezett, s aki még egyik nan vérbeli tonyódinak tartotta magát, másnnn már s»fvfájdelom nélkül távozott. Fzelc után nem csoda, ha mack a szurkolók is hátat fordítottak a snortkörnek: a Ba- 'oton nartján talán náluk a leggvérebb a mérkőzések látogatottsága. 0 Somogyi Néplap úgy — Nincs megfelelő bázi- olyan sunk, nehéz a játékosok elhelyezésé, arról nem is szólva, hogy ha valamelyikük megnősül, máris kénytelen távozni, hisz Fonyódon lakáshoz jutni szinte lehetetlen — mondotta Zákányi Kálmán. A gondok ellenére Fonyód az egyik legeredményesebben nevelő egyesület. A jelenlegi csapatban is kilenc (!) saját nevelésű játékos kergeti a labdát, jóllehet az ifi csapat nem tartozik a megye legjobbjai közé. — Kikkel voltak elégedettek az elmúlt bajnokságban? — Gyuricza, Nagy, Vecsera és Fenyvesi megtette a magáét. Időnként jól játszott Fejeseä Sipos is. Néhány labdarúgónktól, elsősorban Zám- boritól, Kocsistól, Bérestől, képességei alapján többet vártunk. A végén, ha nehezen is, de sikerült megkapaszkodnia a csapatnak. Igaz, ezt elsősorban néhány nálunk is gyengébben szereplő ellenfélnek köszönhetik, önmagához ké pest azonban nem fejlődött a csapat. — Lesz-e változás Fonyódon? — Legfontosabb lenne kialakítani a csapat gerincét. Ez eddig nem sikerült, s főleg ebben látjuk az eredménytelenség okát. Ahány edző jött, az mind másként képzelte el az együttest, csoda-e, ha néhányan már a játékosok közül sem tudják, hogy melyik poszton képesek a legtöbbre. — Mit tett a szakosztály-vezetőség? — Sajnos, többnyire tétlenül szemlélte az eseményeket. Sokat kritizáltak, de tenni már kevesebbet tettek. A szakosztályon belül sem alakult ki egységes álláspont. Van tehát tennivalónk bőven — summázta véleményét Zákányi Kálmán. Fonyód sportja, elsősorban a labdarúgás, már a hagyományai miatt is többre hivatott. Vajon lesz-e előrelépés? i. R. — Valóban. Minden csapatot sikerlilt legyőznünk. — Milyen a csoport színvonala? — Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Vasas kiemelkedik a mezőnyből. Hogy ez mennyire így van, azt hadd érzékeltessem néhány példával. A második helyen végzett Győri Elektromost 24:1 arányban vertük, a harmadik helyezett Aknamélyítő Bányász csapatát 19:6-ra, a negyediket, Perbált, pedig 20:5-re győztük le. — Az egj'éni értékelés szerint kinek a neve kerül az első helyre? — Ivusza István nyújtotta a legkiemelkedőbb játékot, 55 mérkőzéséből 51-et megnyert, ez 93 százalékos teljesítmény. Balázs Árpád 55 mérkőzésből 50-et nyert, teljesítménye 91 százalékos. Katona Ferenc 45- ször hagyta ott az asztalt gvőztesen, tízszer kanott ki. Nem sokkal rosszabb Szálinger Ferenc teljesítménye sem, ő negyvenháromszor nyert. Péter Aladár csak 35 mérkőzést játszott, most Cegléden van, rá már nem nagyon számíthatunk a jövőben sem. ő 29 mérkőzést nyert, míg Hegedűs Lajos 15 mérkőzéséből hármat nyert meg. — Péter kiválásával szaporodnak a gondok. — Mindenképpen erősítenünk kell. Ha azt akarjuk, hogy szilárd első osztályú csapat legyünk, akkor olyan játékosokat kell igazolnunk akik a legjobbakkal is fölveszik a versenvt. Miután kiestünk, ötéves fejlesztési tervet készítettünk. ennek legfontosabb pontja az NB I-be való visszakerülés volt. Ezt úgy látszik, gond nélkül tudjuk teljesíteni. A további feladat a csapat szinten tartása, stabil NB I-es gárda kialakítása. — Mikor kezdik a felkészülést? — Július 26-án tartjuk első edzésünket, és szeptember első vasárnapján kezdjük az őszi idényt. Sajnos, ezúttal is teremgondokkal küzdünk. A Klapka utcai iskolát tatarozzák, így a Berzsenyi gimnáziumban edzünk, de hamarosan ide is kivonulnak a kőművesek. Ezektől a gátló körülményektől eltekintve. bízom abban, hogy jövőre .ismét lesz NB I-es férfi asztalitenisz-csapata Kaposvárnak. Cser Kovács Gábor Az NB ír. Barna csoport tavaszi végeredménye : 1. VBKM vas. 11 11 — VI Síi: 54 Győri Fiektr. 11 9 3. Aknamélyít. 4. Perbál 5. Pénzügyőr 6. Dunaújv. 2 13 174:101 2 18 135: 90 3 16 173:102 5 12 142:133 5 12 155:120 7. Sabaria 8. Vaszar 9. Bp. Elektr. 10. Enying H 11 11 11 5 P 10 110:165 5 6 10 1 35:140 4.7 8 2 9 4 11. Pécsi Soart. 11 1 10 2 12. Győri Ép. 11 — 11 — 130 :145 101:174 66:209 58:217 MNK Ma két selejtezőt rendeznek megyénkben a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa keretében. A Tabi MSC—Táncsics SE és a Marcali—Siófoki Bányász mérkőzés egyaránt 17 órakor kezdődik. Az erre a napra kisorsolt Nagyatád— La tinea mérkőzést a jövő héten játsszák le. 18 csapat a megyei bajnokságban Tegnap este rendkívüli ülést tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége, melyen részt vett Kutasi Gyula, a Megyei Sporthivatal elnökhelyettese is. Az ülés tárgya á megyei bajnokság létszámemelése volt. Mint ismeretes, a sport- hivatal és a labdarúgó szövetség korábban nem képviselt egységes álláspontot ebben a kérdésben. Tegnap este a »köSiketek világjátéka • Harminckét ország több mint 1500 sportolójának részvételével, Bukarestben rendezték meg a Siketek világjátékát július 17-e és 26-a között. A magyar színeket négy sportágban képviselték versenyzőink: úszásban, kézilabdában, asztaliteniszben és vízilabdában. A magyar küldöttségben kaposváriak is helyet kaptak. A nők 100 méteres gyorsúszó számában Király Judit 1:11.86 perces eredménnyel új országos csúcsot javítva a döntőbe került. A női 4x100 m vegyes váltó ugyancsak új csúccsal érkezett célba. A 100 m hátúszásban Fodor Erika 1:32.08 perces időt ért el, míg a 800 m gyorsúszásban Király Judit 12:23.36 perces idővel 16. lett. A 400 méteres györsúszásban jól kezdett a kaposvári kislány. az első 100 métert 1:11.26 perc alatt tette meg, vagyis jobban úszott, mint a 100-as döntőben, végül 5:20.3- mal nyolcadik lett. zös asztal melletti« tárgyalás eredményesnek bizonyult. A labdarúgó szövetség újabb beadványa alapján a sporthivatal úgy határozott, hogy e kérdés eldöntésének jogát visszaadja a megyei szakszövetségnek. A labdarúgó szövetség azonnal megtárgyalta az ügyet, és tartva eredeti álláspontját, felemelte a megyei bajnokság létszámát. Az ősztől tehát tizennyolc csapat küzd a megyei első osztályban. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a Csurgó és a Balatonboglár továbbra is ebben az osztályban szerepel. Még ezen a héten elkészül a bajnokság őszi sorsolása, melyet lapunk pénteki számában közlünk. Napokon belül nyilvánosságra kerül az új versenykiírás is — ezt is részletesen ismertetni fogjuk. Szpasszkij epyeniítelt Genfben a sakkyilágbajno- ki elődöntő 9. játszmájában Szpasszkij volt a világos, s ezt ki is használta. A szovjet nagymester a spanyol megnyitás Breyer-változatát alkalmazva igen élesen támadott, és — a szakemberek véleménye szerint — egyik legizgalmasabb játszmáját vezette. Szpasszkij érvényesítette előnyét és győzött. Portisch nagy erőfeszítéseket tett, hogy kivédje ellenfele támadásait, de ez nem sikerült. Az elődöntő állása 4,5:4,5. JÚLIUS 27 SZERDA Olga A várható időjárás: Időnként kissé felszakadozó felhőzet — még többféle esővel, záporral. Általában élénk, a Dunántúlon napközben erős északnyugati szélre számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán: 20—25 fok között lesz. — Hordozható sztereorádió sorozatgyártását kezdték meg tegnap a székesfehérvári Videoton gyárban. A Capri elnevezésű készülék rövid, közép és hosszú hullám mellett az OIRT és CCIR rendszerű ultrarövid hullámú adások vételére is alkalmas, telepről vagy hálózatról egyaránt működtethető. — Jégzajlás — könyvben. Végh Antal lapunkban is közölt kisregényét a Kozmosz Kiadó jelenteti meg a közeljövőben elbeszélések társaságában. A könyvet Sarkadi Péter illusztrálta. — Űj köntöst kapott Petőfi Sáffidor kiskőrösi szülőháza és irodalmi emlékmúzeuma. Az egymás mellett levő emlék- épületeket a helyi ipari szövetkezet Petőfi nevét viselő szocialista brigádja hozta rendbe társadalmi munkában, s így azok méltó külsővel fogadják majd a költő halálának évfordulóján, július 31-én sorra kerülő hagyományos megemlékezés részvevőit. — A spanyol televízió első műsora hétfőn bemutatta Zsurzs Éva Törökfejes kopja című tv-filmjét. Egy héttel korábban Palásthy György Hahó, öcsi című filmjét vetítették. — A hala ton bogiári kápol- natárlatokat mutatja be ma este a televízió Művészeti magazin adása. A műsor 21.30-kor kezdődik. — Nyílt láng szabálytalan használata miatt kigyulladt tegnap reggel Gyékényesen a Petőfi utca 131. szám alatt égy kamra tetőszerkezete és elégett 12 mázsa réti széna. A kár: három és fél ezer forint. — Nyolc ország 13 zongoraművésze jutott a döntőbe és versenyez tovább a sid- ney-i nemzetközi zongora- verseny 25 ezer dolláros nagydíjáért. A 13 döntőbe jutott között van Jandó Jenő, a fiatal magyar zongoristanemzedék egyik legtehetségesebb tagja is. — A balatoni nyári egyetem tegnap véget ért Veszprémben. A három kontinens 20 országából érkezett vendégsereget a TIT Veszprém megyei szervezetének és a nyári egyetem igazgatóságának képviselői búcsúztatták. — Költöznek a házak. A moszkvai belváros rekonstrukciójával kapcsolatos rendezési munkálatok során 1990-ig mintegy 40 több emeletes házat »'költöztetnek át« egyik helyről a másikra. A házak »átköltöztetése« a szovjet fővárosban nem jelent különösebb újdonságot: a második világháború előtt — például a Gorkij utca szélesítésekor — több mint 50 házat toltak el más helyekre. 85 évvel ezelőtt, 1892. július 27-én született Csorba Géza szobrászművész, a Magyar Népköztársaság Kos- suth-díjas kiváló művésze. Előbb Stróbl Alajos, majd a Képzőművészeti Főiskolán Radnai Béla volt a mestere. Már az 1910-es évek elejétől rendszeresen szerepelt a különböző kiállításokon. Szobrai statikus fogalmazásűak, előadásuk megragadó, sommázó. Kifejezésük olykor patetikus, máskor kissé hűvösen klasz- szicizáló. A művész Ady baráti köréhez tartozott, ő készítette el a költő halotti maszkját, s emlékét számos szoborban, rajzban örökítette meg. Legismertebb művét, Ady síremlékét 1930-ban állították fel a Kerepesi temetőben; Adyr mellszobrát 1952-ben a művészsétányon, Ady-szobrát 1960- ban a Liszt Ferenc téren. Foglalkoztatta művészi fantáziáját Körösi Csorna Sándor, Bartók Béla és József Attila alakja is. Sok síremléket, portrét készített. Negyven szoborból álló Magyar Pantheont tervezett, de — részben az addig elkészült anyag 1940-ben történt elpusztulása következtében — e nagy terve nem valósulhatott meg. Több szobrát, érmét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. Kuba képekben Kuba nemzeti ünnepe alkalmából »A szocializmus építése Kubában« címmel kedden fotódokumentációs kiállítás nyílt a kőbányai Pa- taky István Művelődési Központban. A 128 nagy méretű fényképfelvételből és számos ' politikai plakátból álló kiállítás átfogó képet nyújt az amerikai földrész első szocialista államának történelméről. Az augusztus 9-ig nyitva tartó kiállítás anyagát a főváros több kerületében és a (nagyobb vidéki városokban is bemutatják, — A hamis bankjegyek nyugtalanító méretekben elszaporodtak Franciaországban. A múlt év eleje óta 45 ezer. hamis százfrankos és 17 500 ötszázfrankos bankót »lepleztek le«. Eddig 46 bűnesetet derítettek ki és a letartóztatottak száma több tucatnyi. — Hosszabbodik az átlagéletkor az Egyesült Államokban. A statisztikusok úgy számolnak, hogy a 21. században az amerikai férfiak átlag 71,8, a nők pedig akár 81 évig is elélhetnek. Az életkor fokozatos kitolódását a szakemberek elsősorban a halálos kimenetelű szívmegbetegedések csökkenésével magyarázzák. — Eléri a 35 milliót valószínű, még az idén Lengyel- ország lakosainak száma. A most közzétett statisztikai adatok szerint ebből 18 millióan a háború után születtek. A mai ügyeletes: Hernesz Ferenc • Telefon: 11-510, este 8-ig, — Áramszünet. Az Áramszolgáltató vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy' július 28-án és 29-én 7.0'- tól 16.00 óráig a Vörös Hadsereg útján a Zöldfa utcától a Schőn- herz z. utcáig és az ebből nyiló mellékutcákban áramszünet lesz. (119376) — A kaposvári Honvéd utcai könyvesbolt értesíti vásárlóit, hogy ismét nyitva tart. Nagy könyv- és hanglemezválasztékkal áll a vásárlók rendehcez.é- sére. (16393) — A siófoki kulturális központ műsora: A BUDAPEST TÁNCEGYÜTTES folklórműsora a szabadtéri színpadán július 30-án 20 órakor. Pénztárnyitás: mii. U6256)