Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-23 / 172. szám
Csak egy pohárral Ma kezdődnek a szegedi szabadtéri játékok Népszínház a Tisza partján T alán egyetlen magyar város sincs, amelyet a hűséges bennszülöttek és a csodálkozó idegenek annyi becenévvel láttak volna el, mint Szegedet. S a napfényre, á virágokra, az olajra, a diákságra, a nyári szabadtéri játékokra vonatkozó hivatkozások bizonyítják, hogy a tágas dél-alföldi településnek igen sok arca van. Ám, ha mindezekhez a tulajdonságokhoz még rövid számvetést készítünk arról is, hány híres személyiség született vagy élt és alkotott rövidebb-hosz- szabb ideig itt a Tisza partján — kapásból Dugonics András, Tömörkény, Móra, Juhász Gyula, . Radnóti Miklós, Szentgyörgyj Albert, Fricsay Ferenc jut eszünkbe, de ne tagadjuk meg Rózsa Sándort és Üankó Pistát sem —, nyugodtan titulálhatjuk Szegedet a tudomány, a művészet honának is. Sőt, a régmúlt idők emlékei után nyomozó turista sem csalódik; könnyű rábukkanni arra az erkélyre, amelyről Kossuth meghatottan szólította a szegedi népet »nemzetem büszkeségének«, s egy küklopsz,-kőhajításnyira innen, Pusztaszeren láthatók az első magyar országgyűlés emlékei. S aki látta már a Tisza —Maros-torkolat vadregényes •erdőségeit, vagy megcsodálhatta a Fehér-tó madárvilágát, tudja, hogy Szeged — a természeti szépségek városa is. Ideje hát, hogy rásüssünk egy újabb, a lényeget summázó jelzőt: a becenevek városa. A sokrétű, megunhatatlan szépségnek ez a fészke nyaranként turisták százezreit csábítja ide kül- és belhonból, hogy a nyári »ejtőzés« közepette művészi élményekkel gazdagodjanak. A nevezetes Kárász utcán — ezen a kis .Champs Elyséen — és a széles törzsű fáktól, szobroktól ékes Széchenyi téren bábeli nyelvzavarban nyüzsög a színes sokaság, s aki csendre vágyik, a Tisza-parti sétányra kényszerül. Itt meggyőződhet arról, hogy nem véletlenül nevezik a szegediek a szép fasort az »üldögélő szerelmesek sétányának« ... A művészetek szerelmesei mégsem elsősorban ide, hanem a nevezetes Dóm térre zarándokolnak, hogy azután alig tudjanak betelni a székesegyház majdnem száz méter magas tornyainak, a szoborpan- theonnak, az elképesztő nagyságú színpadnak a látásával. appal a hallgatás, a rá- csodálkozás áhítata leng itt körül mindent, hogy estére átadja helyét a grandiózus látvány és az »aranyhangok« lebilincselő hatásának. Valódi népszínház ez a hatalmas tér — és lényegében ebben különbözik nevezetes külföldi fesztiváltársaitól, a salzburgitól, a bayreuthitól, a veronaitól. Játszanak itt klasszikus tragédiákat, daljátékokat, baletteket, s mindent, mi szem-szájnak ingere. A legélénkebb érdeklődést előidéző, leglátványosabb és leghatásosabb darabok mégis az operák, hiszen a hatalmas dóm hangulati háttérként is remekül »beépíthető« a romantikus zeneművek cselekményébe. A Nabuccóban Salamon és Baál templomát helyettesítette, a Don Carlosban az Escorialt, a Faustban Margitnak adott menedéket, a »csonka« toronyból énekelte ismert könyörgését az elfogott trubadúr, s a Pokrovsz- kij-templom »alteregója« is volt már. Akadnak persze szőrszálhasogatók, akik fitymálva legyintenek ezekre az opera- előadásokra, mert — nincsenek világsztárok! Van ebben némi igazság, ám próbáljunk egy kicsit visszaemlékezni azokra a pályájuk elején álló fiatal külföldi vendégművészekre, akik éppen Szegeden törtek be az élvonalba — és rögtön rájövünk ennek a fesztiválnak másik sajátos hivatására, a nagy tehetségek fölfedezésére. Ma világhírű tenoristák — Ottolini, Prevedi, Oncina, Lavirgen, Bardini — »befutásának« színhelye volt a Dóm tér, s itt »nőtt fel« a világszínvonalhoz a Turandot kis rabszolgalányának, Liunak a jelmezében a törékeny Jeanette Pilou. Útja — egy, a nézőtéren rejtőzködő impresz- szárió jóvoltából — Szegedről egyenesen a Metropolitanbe vezetett. Vagy említhetjük azt a huszonéves bolgár basszistát, aki egyik olasz »sztár- stimmtársa« megbetegedése miatt vállalta el a Don Carlos Fülöp' királyának szerepét, s koromfekete hangjával, döbbenetes alakításával kényszerítette a közönséget és a kritikát arra, hogy egyszer s mindenkorra megtanulja Nyi- kolaj Gjuzelev nevét. Négy esztendővel később érett, nagy művészként lépett ismét elénk Borisz Godunov cár maszkjában. Itt borzongtunk meg egy tűvékonv angol fiatalember, Peter Glossoo hallatlan erejű és szépségű baritonjának hallatán. L1 szményi Luna grófot énekelt A trubadúrban, — s ő is visszajött három év múlva, hogy immáron a Covent Garden vezető művészeként énekelje el Amonas- rót. a vad és lágyszívű etióp királyt. No meg — ha nem is nagyszámban — megfordultak itt azért »kész« és elismert világklasszisok is: Margaret Tynes, Nikola Nikolov. Nico- lae Herlea, Zenaida Pally, Tito del Bianco és mások. Legföljebb annyi volt a különbség — az »exponáltabb« és »exkluzívabb« külföldi fesztiválokhoz képest, hogy a hétezres nézőtéren nemcsak elegáns és vájtfülű turisták, hanem szakmunkástanulók és tsz-parasztok is ültek.- Az újságíró, aki — diákkorában — kóristaként és statisztaként, tolmácsként és díszletező munkásként élte végig a játékokat, hogy élményt és zsebpénzt szerezzen, sok szépet látott-hallott. A legemlékezetesebb talán mégis egy Hunyadi László-előadás maradt. A szünetben fiatal holland házaspárral volt alkalmam beszélgetni; a szakmunkás férj és a technikus feleség Rotterdamban bukkant a szabadtéri játékok plakátjára, s ... megkockáztatták. Nem is akárhogyan! Mindketten úgy ismerték a Hunyadiak egész dinasztiájának, s általában a XV. századi Magyarországnak a történetét, hogy magyar legyen a talnán, aki versenyre kelhetett volna velük. Csak az olcsó helyárakon csodálkoztak. .. A színvonal minden évben egyehletesen magas. Remélhetőleg az idén is így lesz, a Lear király, az Aida és A cigánybáró előadásain. Mert ez így illik Szegedhez. Lengyel András 4 Nagy Október fényében Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban A Nagy Október fényében címmel, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából reprezentatív kiállítás nyílik augusztus 3-án a budavári palota Munkásmozgalmi Múzeumában. A kiállítás anyagát — 80 tablót — a Szovjetunió Központi Fórra0 Somogyi Néplap dalmi Múzeuma állította ösz- sze. A forradalom eseményeit, az azóta elért eredményeket bemutató tárlat Szófiából érkezik hazánkba, Budapestről pedig a lengyel fővárosba, Varsóba utazik tovább. A kiállítás a látogatók elé tárja a kommunista párt, a társadalom vezető, irányító erejének a világ első szocialista állama megalapításában és megszilárdításában kifejtett, forradalmi átalakulást eredményező tevékenységét. Könnyedség és íornahnntás Schiff András Domenico Scarlatti-lemezéről A tévé nézői jól emlékezhetnek a két évvel ezelőtti fertődi Interfórum-hangver- senyek legmaradandóbb, legemlékezetesebb produkciójára, Schiff András' Scarlatti - játékára. A négy szonáta átélt, technikailag hibátlan előadása akkor számos külföldi meghívást eredményezett a huszonkét esztendős művésznek, Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványának, itthon sajnos kénytelenek voltuk beérni a briliáns Scharlatti— Schiff-játék emlékének fölidézésével. Most azonban eloszlott a hiányérzetünk, mert újra megszerezhetjük az élvezetet, hanglemezen, s ráadásul netncsak négy, hanem egyszerre tizenkét szonátát. Jókedvünket megkétszerezi, hogy a lemez régi hiányt pótol. Domenico Scarlatti, a XVIII. század első felének izgalmas életű komponistája ugyanis mindeddig nem kapta meg ..a magyar zenei közvéleménytől azt az elismerést, amely megilletné. Munkásságát kézlegyintéssel, lexikon- szöveggel intézzük el: élt 1685-től 1757-ig, Nápolyban és Rámában, majd a portugál és a spanyol királyi udvarban tevékenykedett. Irt 555 zongoraszonátát — ebből 496 megmaradt — és sok egyebet. Bach, Händel, Rameau és Vivaldi kortársa volt — élt, alkotott és elmúlt az ő szerény követőjükként. Csakhogy ez a köztudatban beivódott közhely nem igaz. Scarlattit nehéz lenne erőszaktétel nélkül a barokk stílus skatulyájába gyömöszölni, mert zenéjében a barokk fenségnek, áhítatosságnak merevségnek, s főleg a vallási indíttatásnak nyoma sincs. Sokkal inkább tekinthetjük őt a világias, könnyed rokokó képviselőjének, sőt a népdal, néptánc fölfedezése és a szonátákba való »beledolgozása«, a néhol »pórias« motívumok előtérbe helyezése, s a dallamformálás ötletszerűsége, a merev barokk szabályok áthágása miatt a romantika előfutárának. Hogy megtartja az egytételes, kétrészes szonátaformát, az csupán külső jegy, akárcsak a menüettek és sa- rabande-ok. feldolgozása. Mert mellettük ott vannak a féktelen tempójú, önfeledt, jókedvet szerteárasztó parasztdallamok is, s a formálás sziporkázó ötletei. Schiff András előadói erényeit akkor értékelhetjük leginkább, ha a tizenkét Scar- latti-szonátát a művésznek azzal a lemezével hasonlítjuk össze, amelyen Bach nevezetes kromatikus fantáziáját, G- dúr partitáját és egyik angol szvitjét játssza. Ott alázattal, az eisenachi mester által megkövetelt szigorúsággal, gondossággal, formahűséggel közeledik a darabhoz, azaz előad, tolmácsol. Itt a szó szoros értelmében játszik, spontán élvezettel, mégis betartva a dinamikai utasításokat — bár erre fiatal művészeink barokk alkotások előadásakor nem mindig figyelnek eléggé. Észrevehetően arról sem feledkezik meg, hogy az üdítő kis szonátákat — amelyeket inkább vázlatoknak, tanulmányoknak nevezhetnénk — szerzőjük eredetileg csembalóra komponálta, s ő finom, apró billentésével néha remek cáembal óimitációt hallat, »zengéstelem'tve« a temperált zongorát. Schiff András talán az a művész zongoristáink legfiatalabb és legígéretesebb nemzedékének — a Kadosa-tamt- ványok között —, aki leginkább képes apró, rejtett szépségeket, nehezen kibontható hangulati rezdülések interpretálására. Gyönyörű Scarlatti- játékát hallgatva egy Schu- bert-dal jutott eszembe: Der Musensohn — A múzsafi. Lengyel András Társadalmi goad — társadalmi feladat! »Minden kocsmát, 'minden italboltot felégetnék.« »Féltem apámtól, mert ha részeg volt — sajnos szinte állandóan —, mindig vert.« »Gyűlölöm a részeg embereket.« »Anyám állandóan engem küld esténként a kocsmába apámért, hogy csaljam már haza... Szégyellem, mert részeg, s engem is itatni akar.« »Meddig lehet bírni a sok veszekedést?« Keserű hangú, megdöbbentő vélemények tizenéves fiúk, lányok szájából. Ám, mit is mondhatna — s milyen emléket őriz meg — az a 9 éves fiú, akit apja részegen fattyának csúfolt, vagy az, akit seprűvel, bottal állandóan vert, kínzott? S az a gyermek, aki a részeg apa brutalitása miatt elveszítve önuralmát, kést ragadott. Véres családi dráma, állami gondozásba vétel, börtön lett az állandó italozás következménye. Ám nemcsak azok a gyerekek beszéltek elítélően, lenézően a részegekről, akiknek az ital szétzúzta a családi életét, hanem azok is, akik látták kis barátaiK, ismerőseik szenvedéseit. A statisztikai adatok nem tartalmazhatták az alkoholizmus miatt keletkező tényleges anyagi kárt. S főként nem fejezhető ki pénzben ennek erkölcsi következménye, romboló. hatása. Hogyan is lehetne pénzben. kifejezni a tönkrement életeket, az ittasság miatt vagy az italért elkövetett bűncselekmények okozta családi tragédiákat? Évek óta sokat beszélünk az alkoholizmus elleni küzdelemről. Honfi Istvánná, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkára elmondta: több száz előadást tartottak, aktíváik figyelemmel kísérik az italozó embereket, segítik azok családját, embereket javasolnak elvonó kezelésre, s részt vesznek utógondozásukban is. A szervezeten belül működő, az alkoholizmus ellen küzdő társadalmi bizottság is ezért fáradozik. Erről a tevékenységről dr. Üjsághy Erzsébet, a bizottság elnöke a következőket mondta : — Társadalmi gond az alkoholizmus, s az ellene folyó küzdelem társadalmi • feladat. Bizottságunkban egészség- ügyi , jogi és kereskedelmi albizottság tevékenykedik. Az elmúlt években felnőtteknek és az ifjúsági táborokban is sok előadást tartottunk az egészséges életre nevelés érdekében. Különböző kiadványaink is ezt a célt szolgálják. Szerettünk volna az egészség- ügyi gondozásban előbbre lépni, ám a közömbösség, az elutasító magatartás gátolja aktíváink eredményes munkáját Kereskedelmi albizottságunk az ittas. emberek, valamint a fiatalok kiszolgálását vizsgálta, s a jövőben is rendszeresen ellenőrzi. Eredményeik szépek, több intézkedést javasoltak a kereskedelmi, vendéglátó vállalatok vezetőinek. Őket nemegyszer az ittas vendégek agresszív fellépése gátolta munkájukban. Jogi albizottságunk a gyógyintézeti, illetve a kényszerelvohó kezeléssel kapcsolatban nyújt segítséget. Célunk, hogy az egészséges életre nevelést elsősorban az erre még fogékony fiatalok körében végezzük erőteljesebben. Megyénk valamennyi városában alakítottunk ilyen bizottságot, az alkoholizmus elleni küzdelem azonban akkor lehet igazán eredményes, ha ebben valamennyi társadalmi szervezet részt vesz, és az üzemek, intézmények, á munkahelyek is segítenek. Mondott erre jó példát is. A Volán 13. sz. Vállalat kérésére a bizottság a gépkocsivezetők részére több előadást tartott az alkoholizmusról, s annak következményeiről. A kórházban említettek olyan esetet, hogy az egyik termelőszövetkezet elnöke saját gépkocsiján hordta egyik italozó szakemberét a kórházba, segítségével eredményesnek bizonyult az elvonókúra. Látványos sikerre, eredményekre nem lehet számítani — ez a szakemberek véleménye. Akadnak orvosok, akik szomorú példákat sorolva valamiféle újabb »népbetegségből« beszélnek. A statisztikai adatok, az említett példák figyelmeztetitek. Elsősorban arra intenek: az alkoholizmus elleni küzdelem nem egyetlen társadalmi bizottság feladata. S nem elég az sem, ha csak a hivatalból erre kötelezettek lépnek föl a kiskorúak és az ittas emberek kiszolgálása ellen. Az alkoholizmus társadalmi gond, társadalmi feladat. Senki sem tetszeleghet az érdektelen, a nem az én feladatom, a nem rám tartozik szemléletet hangoztatva, senki sem lehet közömbös, ha átérzi az alkoholizmus veszélyességét, az ellene folyó küzdelem szükségességét. Szalai László Szegfű — százezerszám A Csongrád megyei Kertészeti vállalat Hódmezővásárhelyről az idén csaknem 300 000 szál szegfűt szállított a Szovjetunióba. Budapestig vasúton, onnan pedig repülőgépen »utaztak« a szovjet fő- > városba a virágok. A hullámpapír dobozokba rakott — illatos — küldemények egy nap _______________________________v a latt érkeztek a kertészetből Moszkvába. Amíg régebben els«3 árban a piros szegfűk Voltak a divatosak, ma már legalább annyira keresettek az úgynevezett cir- mosak, vagyis a több színűek, A hazai piaci igényeket is kielégíti a Csongrád megyei Kertészeti Vállalat. Két kellemes hetet töltöttem Nevenincs Balaton-parti faluban. A vékonyka program legkellemesebb pontja mindennapos séta volt végig a falu főutcáján. Nevenincs régi, szép település, harmonikus arculatát eddig nem rontotta meg a Balaton-parti fekvés. Tágas, ápolt, füves telkeken rçgi, magyaros hangulatú házak sorakoznak egymás mellett rendben. A 80—100 éves homlokzatot épen hagyták, megmaradt az oszlopos tornác csakúgy, mint a nádtető. A villanyáram örömmel fogadott szolga minden házban, szívesen fizettek, ástak ágyat a vízvezetéknek. Ott maradt a kerekes kút az udvarban, de vize már csak öntözésre szolgál. A házak előtt pompázó előkertek virágai illatosítják a levegőt. Egy jól ítélő koponya, talán egy ép ízlésű iKzetö, vagy csak a puszta véletlen mm engedte be a faluba a Balr- ton-part /láncoló villa it; A 4 rejtélyes palánk sok százezer vagy millió forintos emeletes villáknak a falun kíüül adott helyet, új területeket parcellázva mm- zeli jólétünk jeleinek. A ialu mintha vigyázna szép arculatára, megjelenésében falu maradt, mai életünk minden embert szolgáló, korszerű eszközével ellátva. Nem írták ki a házak homlokzatára, hogy »Az én házam az ón váram«, de azt sem olvastam, hogy »Zimmer frei«. Mindennapos sétám során egy történet ismét meggyőzött arról, hogy falvainkban a külsőségek Sokkal gyorsabban változnak, mint a belső arculat, mint a meggyökeredzett szokások és előítéletek. J Naponta megálltam egy ! szép, jól belátható kert előtt, mely két vakító, fehér ház között szórta szét színeit és illalát. Zavartalanul gyönyörködtem a nemes rózsákban, a különleges, tenyér nagyságú pipacsokban, íriszekben, harangvirágokban és a gazdag fürtű szarkalábakban. A járókelőktől megtudtam, hogy a virágkedvelő lakosság az őszi időben úgy csereberéli a virágmagvakat és -hagymákat, mint a filatelisták a bélyegeket. A kert szélében,, nem messze az egyik ház tűzfalától, két gerendára szegeire egy deszkapalánkot ■ettem észre. Rendeltetését két hétig hiába találgattam Az egyik alkonyati sétán a lakatlannak látszó palánkos ház udvarán megpillantottam egy csinos, fiatal nőt. Rövid szoknyában, szorgalmasan hajolgatva kapálta a virágágyak szomjas földjét, és irtotta a szemtelenül megnövekedett gazt. Megkérdeztem tőle, hogy mi célt szolgál kertjükben az a haszontalannak látszó palánk. — Nem haszontalan az, — válaszolta éles hangon. — Megvéd a leselkedéstöl. Ekkor fedeztem föl. hogy a palánk egy kis ablak elől zárja el a kilátást. Arra gondoltam, egy tenyérnyivel hosszabb muv.ka- szoknya olcsóbb megoldás lett volna, mint ez a deszkapalánk. Csakhogy megtudtam, egészen más tartalmú lesel- kedés lehetőségét zárták ki a palánkkal. — Most azután nem látják, ki jön hozzánk vendégségbe, vagy milyen hivatalos személy keresi fel a házunkat. Csak azokról tudhatnak, akiket felismernek a hangjukról. — Sajnos, a palánk nem véd a hallgatózástól. Hiába, nincs teljes biztonság! Néztem a palánkat, és mögötte a csukott kis ablakot, mely mint egy üvegszem, sötéten és hiábavalóan bámult ki a fehérre meszelt falból egy unalmas palánkra. Kellner Bernât
