Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-12 / 137. szám
OKTÓBER ELŐFUTÁRAI Rejtőzködő hősök Hazánkban és Európa sok más országában az idén ünnepük az orosz irodalom évét. A könyvkiadók à nagy müvek ismételt közrebocsátásával, közművelődési intézményeink előadásokkal, műsoros estekkel adóznak a világhírű orosz klasszikusok emlékének. PuskinO — az egykori Carszkoje Szelő — csupán néhány kilométerre van Lenin- grádtól, a hajdani orosz birodalom egykori fővárosától. Napjainkban áhítatos érdeklődök szemlélik a picinyke halastavat, a Katalin-palota pompás termeit és a hajdani líceum vén falait. Egy 158 centi magas költőóriás nyomait kutatja itt mindenki, és nem véletlenül. A táj, az épületek hangulata híven idézi meg azokat az egy év háromnegyed évszázaddal ezelőtti napokat, amikor a kis Alek- szandr Shergejevics Puskin sétálgatott errefelé, vézna testén a cári tanintézet barna egyenruhája, kezében a «koszorús költő". Gyerzsarin fennkölt ódáinak kötete. A könyv éppen olyan józan klasszicista kimértséget sugallhalott, akár a park és a sétány versailles- iasan kocka alakúra vagy gömbölyűre nyírt fái, csakhogy odabent, a kisdiák szobájában másfajta szellemi táplálék is volt. Egy kép, '»melyről feltűnően szép arcú, ytatal férfi révedt a világra: a korabeli fiatalság bálványa, George Byron, az antifeudális és antikapitalista világfájdalom megtestesítője, a legnagyobb romantikus, a ködös Albion botrányos poétája, aki hogy sántaságát palástolja, átúszta a La Manche csatornát és lóhátról koccintott a királlyal. Egy új, mélységesen elkeseredett . magatartásforma képviselője volt ő; az igazság-, tálán társadalmi hierarchiától való elvonulásé, az önkéntes számkivetettségé. A tengeren céltalanul vitorlázó Child Harold később olyan döbbenetes hatást tett a fiatal Puskinra, hogy költészetéből végérvényesen eltűntek a bájosan daloló fülemülék, a klasz- szicista illendőséggel csattanó csókok, az ápolt ligetek. HeGyarmati László Hát, fújjon... 'A megkövesült csendre dermedt a könnyem mint ablakra dér, szavak kőbozótja nőtt ki a számon. Lepréselt madársikolyok emlékem rongyos lapjai között keresztbe hasítva — «pépből kifolyt víz: gyermeki álmom. Már fekete kötelek feszülnek és színes vitorlák magasan. Hát, fújjon a szél? Sötét felhők alatt lyükön zord hegyi tájak, jelképként is értendő sasok, civilizálatlan vándorcigányok jelentek meg, s ebbe a tiszta világba idegen testként lépett be a romlott társadalomból menekvő orosz nemesember. Hódítani kezdett a romantika. A déli tájakra — Mihaj- lovszkojéba, majd Bolgyinóba — száműzött ifjú Puskin a természetben kereste azokat az erkölcsi értékeket, amelyeket a társadalomban nem találhatott meg, és természetesen a derűs tajakra menekítette szabadságra vágyó hőseit is. Az áruló hetmant, Mazeppát ló hátára • kötözik, az állatot kicsapják a pusztába — sa kötelek szorításában tehetetlenül vergődő kozák először érzi magát szabadnak. Mégis visszavágyik katonái közé... A kaukázusi harcosok fogságába esett orosz tiszt hónapokon át gyönyörködik a természetben, fiainak, a cserkeszek erkölcsi romlatlan- ságában, s a sziklák közt találja meg élete igazi szerelmét — mégis megszökik, visszatér a városba, amelyet gyűlöl... A cigánytáborban nomád életet élő pétervári ifjú nem tud betelni az érzések kötetlenségével, s szabadelvűén vallja: senkinek sincs joga kisajátítani mások vonzódását — mégis megöli szerelmét, amikor az megcsalja. Mindannyian müveit, jó szándékú emberek, potenciális kis messiások, elődei a majdani megváltóknak, akik azonban egyelőre egy szörnyű nyomástól, a társadalmi hasznavehetetlenség kényszerétől sínylődnek. Fölösleges emberek — elfojtott törekvésekkel. Embe-. rí kapcsolataikat az érdektelenség, a talajtalanság rontja meg} Magánosak, életuntak, s a szerelemben is csupán a gyorsan elillanó mámort, a kalandot hajhásszák. Puskin Anyeginje vagy Lermontov Pecsorinja lelkiismeretfurda- lás nélkül, unalomból öli meg legjobb barátját párbajban — s mily «szükségszerű véletlen«, hogy a költők szintén erre a sorsra jutottak! A «fölösleges embereket« — a kallódó élvhajhásszá vált hősjelölteket — már az eszményített »fehérruhás lány«, Tatjana vagy Vera sem képes kizökkenteni búskomorságukI bői, a társadalomtól, sőt ön- maguktól való elidegenültsé- gükből. Ezekben az években a polgárosodó Franciaországban már olyan haladó hősöket teremtettek az írók, mint Ferrante Palla (Stendhal: A pármai kolostor) vagy d’Arthez és Michel Crhetien (Balzac: Elveszett illúziók), ám a népelnyomó — csak látszatra liberalizálódó — feudális cári birodalomban ilyen forradalmárok nem születhettek. Egészen 1825-ig, a szabadelvű fiatal katonatisztek, a dekabristák fölkelésének leveréséig. Mert ez az esemény a kor egyetlen nagy orosz költőjének, Puskinnak t ’adatában, egész művészetében döntő változást idézett elő. A tömeg, amely eddig csupán korUács- csal hajtható, az elnyomatásba zokszó nélkül beletörődő tudatlan lények seregeként buk- bant föl időnként költeményeiben. most hirtelen más arcot öltött, S ez a szemléletváltozás, a közösség szer epére való ráébredés az orosz realista művészet kezdetét eredményezte. Nem mintha egvszers- mindenkorra eltűntek volna a romantikus vonások Puskin munkáiból, ám a regény és a dráma műfajára való áttérés, a formakeresés, s főleg az új hősök — az igazságért karl- moorosan és kohlhaasmihályo- san verekedő Dubrovszkij, a kedvetlenül véresen is emberséges paras’tvezér Pugarsov és Borisz Godunov zendülő tömege — megalapozták a forradalmi orosz kultúrának azt a sajátos iellemvonását, tömegközpontúságát. amely fél évszázaddal később Tolsztoj regényeiben. Riepin fest- ménvein. Muszorgszkij nagy hatású zenedrámáiban érte el a csúcsát. Természetesen a tömeg cselekvésképtelen marad — tehetséges és tevékeny vezetők nélkül. És ezek akkoriban az frók nemhigy nDon.bégbz. nemhogy a valóságban, de még az írók képzeletében sem születhettek meg. A fölösleges ember ocsúdásának, önfelismerésének korszaka csak a negyvenes években kezdődött Turgenyev halhatatlan regényeiben, Visszarion Belinszkij esztétikai írásaiban, Herzen publicisztikájában. Csak nagyon lassan növekedett föl a Carszkoje Szelo-i líceumban megfogant kisded : az orosz forradalmi művészet. De föl- cseperedése immár megakadá- lyozhatatlanná vált. Lengyel András A habán átváltozásai SZÍNBEN, FORMÁBAN motivumgazdagságban maghatározott kerámiafajta a habán. A felvidéki anabaptisták, akik annak idején kikísérletezték, szigorú szabályok szerint égették. festették. Csupán néhány színt használtak, sőt legkedveltebb színöszeállításuk a patikaedényeken ma is fellelhető kobaltkék volt, fehér alapon. Ez a zárt és Somogybán addig meglehetősen ismeretlen kerámiavilág Tamás Lászlónak, a népművészet mesterének vezetésével virágzik és változik. A stílus engedte határokon belül. De vajon hol van az a vonal, melyet már nem lehet átlépni, mert ha megteszi a keramikus, már habánt készít? És meddig mehet el, hogy egy stílusban kifejezze önmagát — a habán nyelvén? Mert tulajdonképpen valamennyi keramikus ugyanazt csinálja. És mégis másként. A Somogvi Képtár kiállításán — amely a huszonöt éves Fazekas Háziipari Szövetkezet munkáját reprezentálja — nyomon követhetjük a habán átváltozásait. Eredeti színei hérrel festett tálak, amelyek olyanok, mint a kékfestökelme. Sőt: a következő lépcső, hogy kobaltkék tálra sárgával festenek. Nagy vita előzte meg ezek készítését. A szakemberek nem tudták eldönteni, hogy ez a színvilág habánnak minősíthető-e? Végül is azt állapították meg, hogy igen. Mindenesetre a kiállítás egyik legszebb színfoltja az a fal, amelyen ezek a kékre festett tányérok virulnak. A kerámia motívumvilága sokkal nagyobb változáson ment át — alkalmazkodva az élet és kereskedelem szabta igényekhez. A régi, sűrű mintákat fölváltotta a szellősebb, levegősebb festési mód. Több szép példáját láthatjuk itt. Helyet kapnak már a tálakon a nagy virágminták és az apró, egymástól távol elhelyezkedő virágok, helyet adva a forma diktálta egyszerűségnek. A legnagyobb változáson azonban a forma ment át. Mert a szín, a motívum engedte variációs lehetőségek az edényen, a kancsón, a tálon vagy a tányéron valósulnak meg. Ezekből sokat rendel a kereskedemegmaradtak; kobaltkék, mangánbarna, rézszínű zöld, sárga virágok borítják a korsókat, tálakat, amelyeknek az alapja fehér. Az utóbbi időben jelentek meg a kék alapra felem. A kerámiák gyakran a modern lakások díszei. A régi patikaedényekre és tálakra ma már nincs szükség; a modern élet azt kívánja, hogy a régi minta a használati tárgyakon Perez János alkotása. A z öreg kezében műanyag játékauitó: — A gyereknek küldöm. — Hány éves az a gyerek, Józsi bácsi? — a karszala- gos atya ián nyug fiatja kéziét az öreg vállán. — Nyolc. — És maga? — Negyvenhat. — Hány gyereke van? — Négy. Meg egy lány. De az már férjnél van. — Érdemes úgy élni, hogy hétszámra nem látja őket? — Érdemes? Nem akarnak azok engem látni, csak amit küldök. — De érdemes? — Ezt szoktam meg . .. Talán jobb a földet túrni? — Otthon tán többet is keresne. — Aligha. Meg ezt szoktam meg.. . — Én nem csinálnám ezt a maga helyében, távol a családtól . .. — Ha a magam helyében lennék, én sem — csippent az öreg és Boxos fölvihog mellette, mert Boxosnak kitűnő a humorérzéke. A bódé előtt sokan tolonganak. Az állványokon gúlába rakott konzervdobozokat egy rongylabdával kell lebod- ni. Janigyerek már félmeztelenül dolgozik, egyetlen találat nélkül, de olyan erővel vagdalja a rongylabdákat, hogy a döngetésben majd kiszakad a bódé hátulja. A g nom a pénzt adagolja a zsebéből, rer. asszonyság pedig életveszélyben szedegeti öszBulla Károly Durrbele-játék sze a labdákat. Mint egy összehangolt automata gépsor, úgy mozognak. Janigyerek megáll, alsó karjával megtörli homlokát, megimbolyödik a részegségtől. Másik oldalról a gnóm toporog mellette. Rövid lábain ágaskodik, úgy bíztatja: — Már közelített; nem kellett volna megállni. Már közelített . . . Ezzel a nézősereg is egyetért: —: Janikám. egy korsó sör, ha leütöd. Ne hagyd abba! A pénzadagoló előáll: — Majd én, add ide! — s már nyúl is a rongylabdáért, de letorkolják: — Neked nem szabad, neked r<jssz a hátad. Majd a Jani .. . Már nem kell sok. A Janigyerek közben úgy mered a konzervdobozokra, mintha megbűvölték volna, aztán csak legyint. — Szomjasan nem megy ... — De azért elsőre letr.afál- ta. — Be volt már mérve... Jani bemérte neki. — Hogy létrái álla, most azt hiszi, hogy már ő a janigyerek. — A sok jöttment r— és a pénzadogató visszaejti a fejét a söröskorsóra, erősen kapaszkodva a pultba. A többiek is billegetik a fejüket, mint egy komoly bölcsességre. — Á tetűházból ... ■— teszi hozzá szünel után a másik, és erre is hallgató beleegyeAz öreg finoman lehelyezi a játékautót a fűbe, és odalép az igazi Janigyerekhez: — Miért csúfolod? Azért, mert neki sikerült? — Nincs magával dolgom, de maga is megkaphatja. Az öreg visszakéziből akkora pofont ad Janigyereknek, hogy megtántorodik, de az « zsebéhez kap, és megvillan kezében a bicska. Boxos odaugrik. elkapja Ja ni gyerek csuklóját és lefeszíti úgy, hogy a fűbe pottyan a kés. — Velem gyere, ne az öreggel ! — Boxos elengedi Janigyerek csuklóját és a kést eléje rúgja. Janigyerek fölkapja, és most úgy állnak egymással szemben, hogy már megvillan a két késpenge. Józsi bácsi fölemeli a já- tékautót, a hóna alá csapja, és odamegy Janigyerekhez. — Tudod, mit érdemelsz? — és hátulról fenékbe rúgja, olyan erővel. h<"»gy Jani gyerek előreesik a fűben. Föl- tápászkodik, kezel föltartja. mwit bizonyítékot. A kés csak megkarcolhatta a tenyerét, alig látható a vércsík. — Ezt még megkeserüli! Miközben a ruháját igaz• gatja és lehajol a késért, futólépésben érkezik a karsza- lagos. Boxos a zsebébe csúsztatja a kést és elpárolog. — Ki volt az? r Ja ni gyerek az öregre mutat- aki igazán szerencsétlenül néz ki, hóna alatt a já- .ékautóval. A karszalagos szakértelemmel megvizsgálja Janigyerek tenyerét, mint az ökölvívóbíró a ring- ben. legyint, aztán az öreghez fordul: — Nem szégyell! magát? Megbicskázni ezt a gyereket? — Nincs nekem, kérem, bicskám. Tessék kikutatni ! Maga vágta el a kezét... — Mert megrúgott... — Kénytelenségböl. Mert rám emelte a kést. — Maga is a szállóból jött. Ismerem magukat... Na, menjen szépen. amíg meg nem kérdezem a nevét. Fölül a teherautóra, és addig el nem mozdul onnan, amíg nem jönnek a többiek is. Értette? — Értettem. Az öregnek kiesett a hóna alól az autó. gondolkozik, hogy lehajoljon-e érte, de aztán inkább belerúg. A zöld műanyag bille- nőskocsi messzire buckózik, de ar. öreg nem néz utána. Lassan ballag a teherautó felé. is és ne csak a dísztárgyakon pompázzék. S ezt a legnehezebb megoldani. Mert amíg falra akasztható tálat vagy padlóvázát készít a keramikus, nagyszerűen érvényesítheti a hagyományos mintát, formát — és saját elképzeléseit. Gyakran azonban kell olyan tárgyat is készíteni, amelynek nincs hagyománya. Az apró, köcsöghöz hasonló gyeriyatartókon szépen megoldották a virág- minta elhelyezését. A fekete- kávés-készlet apró poharait stílusosan díszítik a kék virágok, de nem biztos, hogy szükség van habán mintákkal pompázó étkezőkészletre. Érdekes játék az evőeszköz nyelét habán mintával kíszíteni, de azt hiszem, kár lenne rendszert csinálni belőle. A KIÁLLÍTÁS habán és sárközi kerámiákból áll. A sárközit ugyancsak Tamás László honosította meg a megyében. A paraszti motívumvilág, a tiszta és egyszerű folklór virágzik minden darabon. A habán mellett az utóbbi időben egy kicsit háttérbe is szorultak ezek a köcsögök, tányérok. E kiállítás a példa rá: legalább olyan szépek, mint a divatosabb. az érdeklődés reflektor- fényében álló kerámiatestvérük. A különböző törekvések szépen mutatják: mi mindennel foglalkoznak, kísérleteznek a keramikusok. A szín mellett egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a forma nemes egyszerűségének. A legszebbeket éppen a legfiatalabbak munkáiban fedezhetjük föl. A kiállítás a szövetkezet munkájának keresztmetszete. A képtárban Tamás László és legújabb tanítványai: Tamás Mária, Arató Miklós, Kapitány Júlia, Hubert Mariann, Hajas Ida, Búzás György, Falusi Béla, Verseghy Ferenc, Bubla Éva legsikerültebb munkáival találkozhatunk. Simon Mária Barcs János ÁLMÉLKODVA vad csikó szelekkel futkostam s álmélkodva egységbe olvadt szülőföldem lankáin kitártam két karom napba mosolyogva hogy ne legyek foglya senkinek soha — s ne legyek korom mennyi örömöt kaptam s mennyi küzdelem kísért fényfoltos virradatban mértem az időt megcsodáltam a tért — mini álommennyegzöt keréknyomot követve bóklásztam át a tájon — kísért vadgerlék röpte hogy hazataláljon tiszta gondolatom az új dűlőutakon SomogyiNéplap I
