Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-09 / 134. szám

,Édesanyámtól, öregszülőmtől tanultam“ Dai a hódosháti homokon A llódosháti Kesztyűn Bözsi néni gyakorlott adat­közlő. A néprajzosok így ne­vezik a régi dalok tudóit — Na, hozzák a magnót a kocsiból — tessékel beljebb a házba. — Voltak itt mostaná­ban sokan: a rádiótól, a tévé­től, a múzeumtól. Nemrég Ka­posváron szerepeltünk Bözsi lányommal, legközelebb meg vasárnap énekelünk a rádió­ban. Hódoshát még a somogyiak Wőtt sem nagyon ismert. Nik- lához tartozik. A település ne­vét Bözsi néni meg a lánya jismertette meg az országgal: ők ketten ugyanis olyan da­cokat tudnak, amelyeket már csak nagyon kevesen. Ezek a summás- és aratónóták itt »teremtek« a somogyi földe­ken, ahol a fiatal lányok ko­rán megtudták, milyen tűző a nap, a tarlón mennyire égeti a lábat a tüske, mennyit kell dolgozni egy darab kenyérért Az egyik dalban az intéző­ről énekel, aki a tornácon várja az aratásból hazatérő­ket, számon kérve, mennyit dolgoztak, megérdemlik-e a savanyú babot. — Kukoricakenyéren, híg leveseken dolgoztunk. Ami­kor este hazaértünk, elénk tették a forró levest. Mire kihűlt, volt úgy, hogy el is aludtunk a fáradtságtól... Ti­zenegy éves voltam, amikor először arattam. Sokan vol­tunk testvérek, korán el kel­lett menni dolgozni. Tizenkét éves koromban már tíz kasza között arattam. Kötöztem, szedtem a markot egész nyá­ron. — A nehéz mania meDeW in volt kedvük énekelni 7 — Volt. Ha akadt egy szósz­szanásnyi kis szünet, szíve­sen énekeltünk. Akkor nem Is éreztük a fáradtságot Én a dalokat az édesanyámtól meg öregszülőmtől tanultam, tőlem megtanulták a gyerekeim. Bö­zsi lányom — itt lakik ő is a hódosháti homokon — tudja a legjobban. Ö olyanokra is em­lékszik, amikre én már nem. Nagyon szívesen énekel.,, ö szalad ide a minap is: édes­anyám, vasárnap szerepelünk a rádióban... — Kódisénekeket meg hl*- tóriásokat is tudnak. — Ezeket régen a búcsú­ban, Segesden meg Buzsákon, istóriások énekelték. Még könyvben Is meg lehetett venni. Nekünk is van valahol egy könyvünk. A legtöbb meg is történt. Itt a környé­ken is előfordult, hogy a rab­lók megölték és kirabolták a kocsmárost, a másikban arról van szó, hogyan halt meg sze­gény Farkas Julcsa... A dalokból pusztanevek, történetek, régi tragédiák buk­kannak elő. És közben a het­venkilenc éves asszony élete. — Dolgoztam kastélyokban is; hat és fél évig a nénéim- mel együtt. Pusztakovácsiban, Keszthelyen. Mikor, mire szerződtettek bennünket. Az­tán húszéves koromban férj­hez mentem Horváth György­höz. Több mint ötven évet él­tünk együtt. Néhány éve halt meg szegény; nagyon jó em­ber volt. Szegény cselédgye­rek. Sokat kellett mellette dolgozni, küszködni, de azért szépen éltünk. Először Gyugy­T» vitt ■ eæKdbâzba,' aztán visszajöttünk Ide, Hódoshátra. Pásztor volt; ó tudott még csak szép nótákat énekelni.. Három gyerekünk született: egy fiú, két lány, Mariska lányával meg un­nak a férjével él együtt a hódosháti házban. Már az unokájának is vannak gyere­kei. Büszkén mutatja legki­sebb dédunokái fényképét. Mariska lánya az anyját di­cséri: — ízülete* az édesanyám, sokat fáj keze, lába. Idős is, de azért a kapát még nem teszi le. Bözsi néni azonban sza­badkozik, hogy nem megy már úgy a munka, mint régen. A szőlőjét, a kertjét már csak lassan kapálgatja. De még olyan fürgén jár, hogy fiata­lokat hagy maga mögött Volt is rá példa... Búcsúzáskor a kapuig kísér. — Jó hely ez a Hódoshát — mondja, amikor körbete­kint a gondosan művelt ker­teken, szamócaágyásokon. Én nem mennék el innen sem­miért Amikor elköltöztünk innen, akkor is mindig ide vágytam vissza, mert jó a földje; amit dolgozik benn az ember, meghálálja. Sokan ter­melnek itt epret; csak fordul a sok kocsi, s viszik a város­ba. Az én szőlőmet is sokan megdicsérik. Most már köny- nyebb lesz minket is elérni: épül az út Ahogy kifelé Jövünk a falu­ból, nagy kőhalmok jelzik: a homokutat autóút váltja föl. S. M. BESZÉDES SZÍNEK Portrék az utcán Könyvespolc Árrayjáték Somlyó György dokumen­tumregénye egyetlen nagy sí­rás az elvesztett barátra szel­lemi partner után, és mégis: profán rekviem, amelyben az időfelibontás jó eszköz az utol­só, a kórházi időszak és a rég­múlt egy bejátszásához, az ese­mények összefüggéseinek bi­zonyításához. Vallomásos szép könyv Somlyóé; az utóbbi hó­napok meglepetése. Hogy voltaképpen ki ez a barát, írőtárs, azt Somlyó György nem mondja ki, így nekünk sincs jogunk-okunk ezt tenni, noha úgy érzem : a könyv olvastán egyértelmű a felelet. Hiszen az antik iro­dalomnak talán nincs is több olyan jeles fordítója, propa­gálóra, szerelmese, mint Som­lyó e barátja volt. Ismerős közeg — amelyben ők ketten mozognak — Karinthy Fe­renc regényeiből, novelláiból, emlékezéseiből. Egy epepepét játszó, halállal kukoricázó, öngúnyban bátor szellemi kö­zösségről van szó. Tagjai szin­te az anatómiai képletig is­merik egymást. Ezért hitele­sek, modellértékűkben is a valósághoz legközelebbiek ezek az emiberek, noha Som­lyó alig egy-két vonással fes­ti meg őket. Az első pillanat­tól természetes az olvasónak, hogy a beteg Debebének szó­lítja barátját, ő pedig Nyu- szikázza. Somlyó így vall: »minden igazán bensőséges emberi kapcsolat szerelem, a gyermeki is, a szülőd is, a baráti is, a bajtársi, sőt még az elvtársi is, a szerelem az egyetlen elemi erő, amely az emberi magány eredendő ta- szítóerejévei szemben sikere­sen fel tud lépni.» Ha elfo­gadjuk — ei kell fogadnunk — ezt a voltaképpen freudi tételt, úgy semmi sem lesz tőlük idegen, ami emberi: az esszéregény hőseinek megnyi­latkozása, lelki vetkőzése ter­mészetessé válik, s nemcsak elfogadható, hanem általunk is értett-átérzett szükséglet megnyilvánulása. Csak annyi­ra exhibicionista »tünet«, amennyire valamennyiünkben hajlandóság van rá. Idöfelbontásos összemosott- ságában is jól tagolható Som­lyó György műve. Somlyó biz­tos kézzel ábrázolja az egyes magatartásformákat : elvá­lasztva a tapintat külsőségét a meg rend ü l tségtől. Játék ez, e »nem történt semmi, min­den ugyanúgy van, mint volt« humanista szellemében. Mint ahogy kétarcú játék az em­berség nevében az is, hogy a kis kör látszólag teljesíteni igyekszik a halál felé haladó utolsó kívánságát: kocsit »vesznek« a feleségnek. Hamis papírokat szereznek, pecsétes írásokat a végbe nem menő vásárlásról... Ha csalásban emberség lehetséges, akkor ez az. Somlyó könyvében, ha néha csali jelzésszerűen is, benne van barátságunk története. Ifjúkoruk vágtázásai, a Mes­ter halálának életkori válasz­tóvonallá válása, a barát há­zasságának eseménye és jelen­tősége, a szerelmék. Egy-egy mondat, egy-egy mozdulat nő jelentéshordozóvá, az emléke­zet számára kapaszkodóvá. Nemegyszer utólag megiga- zulttá, vagy épp ellenkezőleg: már a kimondáskor jóslat­erejűvé. Somlyónak van ere­je egy-egy fejezet megírásá­hoz riporterré válni: az ápo­lónő (Gyűszűvirág) és Krisz­ta doktornő megszólaltatására gondolok itt. A halálos bete­gen élete fő művét — A has- felmetszés előnyeit — író ba­ját nem egy-egy nőbe szerel­mes, hanem a másik nembe, a Nőbe. Mondhatnánk tehát: az Életbe, amelyet mohón élt. Az ember mindent végigél, sóikkal többet annál, amit íróik »összehordtak« műveikben. Somlyó György e jelentős al­kotása Çgy kicsit ezt sugallja nekem. A borítón a könyvben hangsúllyal említett Vajda Lajos-rajzot látjuk. Barátok a címe: két arc egymáson, egymásban. Somlyó új művé­vel ezt a viszonyt ábrázolja hűséggel, tehetsége erejével. A könyv a Magvető Kiadónál jelent meg. la. la. Sztrmayné Bayer Erzsébet iri­gyelni valóan sokat tud rólunk. Portréi modelljeiben képes egy-egy szuverén emberi vilá­got felfedezni, s ezt az alakban vászonra fogalmazni. A kapos­vári Paltniro Togliatti Megyed Könyvtár előadótermében megrendezett kiállításra válo­gatott anyag a nyugalmat su­gallja, ugyanakkor vall az al­Vallomásas képe az Édes­anyám: tiszta tekintetű, ber­linerkend ős, szép, idős asszonyt látunk, akinek a kezei sokat tudatnak velünk az életéről. Egy letisztult, lassan a távol­ba vesző emberről beszéd ne­künk a portré. A Copfos kis­lány iskolásszürke és barna színeivel is árulkodik nekünk valamiről. Rózsaszínbe játszó szalagjai sem tudják fölmele­gíteni az egyforma hétközna­pokat, Majd a szünidő... Akárcsak a Kisdiák portréját; »rút kiskacsa«, talán az osz­tály gúnyoltja ez a lányka, s szemén látszik, hogy nem tudja, eljön a »hafctyúkora«. A Sárga blúzos nő című képben újra »sors van«. Ahogy a gö­rög drámákban a színészek álarca, itt úgy árulkodik a sze­mélyiségről már az öltözet bar­nája, fáradt sárgája és a feke- tés színek. A haj, mint gyász­fátyol ; az arcon talányos mo­soly. A modell tudja, hogy a napok színei változnak; feke­te után vörös is jöhet A Fes­tőrtő portréja előtt a távolt lá­tó szemek marasztalnak. Majd a Piros ruhás kislány félig nyitott szája, ruhájának fele­selő színe állít meg. A fehér blúzos, nemes arc- vonású Diáklány mintha má­sok előtt gondosan titkolt gon­dolatvilágába engedne bepil­lantani: talán leendő gyerme­kére gondol. Munkásportré : keményen metszett arc, de a vonásokban ott bújkál a de­rű. öregek ülnek a falusi ház előtti kiapadón, a már min­dent maguk mögött tudók nyugalmával. A Virágárusok kettőse feszültséget hordoz. Boglyányi öregasszony ül nyu­godtan, mintha már nem is várna vásárlót Mellette fia­talasszony, fél vállát a kapu­félfának döntve, moccanóban: a várakozás testesül itt meg. Somogyi Ferenc portréját a száj körüli vonalak teszik iz­galmassá. S van itt olyan kép is, amelynek modellje ismert színésznőre emlékezteti a né­zőt Macskaszépség, csapdás szemekkel. Valahogy előre ígé­ri a sorsát, ajka környékén pi­ci biggyesztés, vagy talán a fá­radtság jele, keze pedig kifi­nomultságában is a macska ­szerű ragadozóké. Maskarában a Farsang résztvevői; a tobzódásban — szinte odafröccsentett színek érzékeltetik ezt — a karnevál egyik pillanatát látjuk: ellá- gyulást a vad forgatagban. Leleplező a Gyermeki farsang tablója: a színek zenélnének, de a figurák szinte dermedten ácsorognak. Az iskolai farsan­gok mesterkéltsége ez; mi fel­nőttek akarjuk az ünnepet, nem ők, a gyermekek. Messzi itáliai tájakra kalau­zol bennünket Szirmayné Bayer Erzsébet. Siena őrjítő pirosára rászáll a délutáni árnyék, ember szunnyad, de a kanyar dinamikája, a loggiák merész vonalai sejtetik az iz­galmas világot. Perugia verő- fényben: sárga, sárga, sárga! Ennyiféle sárga van? Fák zöld labdakoronái, lila hegyek. Is­mét Siena: színes kirakati kí­nálat fölött egy nyitott ablak énekel. A Piazetta hajnala csupán fázós színből. Vacogó lilák, feketéből tejesedé szür­kék. Milyen fontos Bayer Er­zsébet világában az árnyék! Fonyódi kikötő című képe is bizonyítja: a háttér pedig a vihart jósolja. Napkelte a Du­nán: mennyivel melegebb ez a hajnal, mint a Piazetta ko­ra reggele! Vidám házak, to- jássárga-rágyogás. Nedves ka­posvári utca, valószínűtlenné olvadó kirakatokkal. Hányszor jártuk már anélkül, hogy ilyennek láttuk volna, noha ilyen! A kiállítás e hónap 17-éíg tart nyitva. Egy harmóniás, belső világát is elénk terítő művész képeit láttuk. L. U Arcképcsarnok Marcaliban Egy kiállítás ürügyén »Sok van, árrá csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb« — írta egykor Saophoklész, s most e gondo­lat jegyében rendezte meg a marcali képtárban — Szeged és Sárospatak után — közös kiállítását a 73 éves Jakab Károly festő és az 55 éves Kemény Kristóf szobrász. Ar­ra vállalkoztak, hogy bemu­tassák a művészet és a tudo­mány , egy-egy kiemelkedő alakját. Az alig két hete nyit­va tartó kiállítást eddig két­ezernél többen nézték. — Nézd, a Ruttkai! Az meg ott Berek Kati... — Szünide­jüket töltő általános iskolások népes csoportja jár előttem ; ők fedezik föl a portrékban a televízióból vagy a filmszín­házakból ismerős arcokat. Egyiküknek a festmény, a másiknak a szobor tetszik jobban, s többnyire úgy vé­lik: mindkét művész tökélete­sen visszaadta az ismert szí­nészek, tudósok arcvonásait. Radnai György, Simándi Jó­zsef, Barcsay Jenő vagy Ko- bayashi Ken-lchiro és a töb­bi alkotás is ezt tükrözi:mű­vészien bemutatni az embert, akiinél »nincs semmi csodála­tosabb«. Lelkendezésről vallanak a látogatóknak a vendégkönyv­ben olvasható rövid bejegy­zésen »Rendkívüli élményt jelentett... — Nem lehet elégszer megcsodálni az alko­tásokat ... — Dicséret a mű­vészeknek és a nézőknek«... »Igen szép élményekkel távoztunk, s elhatároztuk, máskor is eljövünk« — írta az egyik iskoláscsoiport. Mert nemcsak Marcali lakói vagy a környéken élők tekintették meg ezt a gazdag arcképcsar­nokát, hanem a városon át­utazók, a Balatonnál nyara­lók is; a fővárosból és az or­szág más tájairól érkezők. Mindannyian elismeréssel szóltak a látottakról. — Ezért érezzük annak hiá­nyát, hogy városunk neveze­tességei, a képtár, a néprajzi és a munkásmozgalmi múze­um vagy a környék látniva­lói nem szerepelnék a balato­ni programokban — mondta Csata József, a marcali váro­si pártbizottság első titkára. — Pedig rossz idő esetén kel­lemes órákat tolthetnének itt a hazai és a külföldi vendé­gek. Mindössze 13 kilométer­re vagyunk a tóparttól. Tud­juk, hogy Marcali nem fog­lalhat el központi helyet a balatoni idegenforgalomban, de hasznos lenne, ha a nyara­lók a tóparton kívül Somogy belső területeinek nevezetes­ségeit is megismernék. Ezzel a véleménnyel egyet­értünk. Évek óta gondot okoz egyes balatoni fürdőhelyek zsúfoltsága és hogy a megye más, idegenforgalmi céloxra is alkalmas területei elhanya­goltait. Alig van rá péda, hogy az idegenforgalommal foglalkozó szervek rendszere­sen szerveznének kiránduló- utakat Belső-Samogy valame­lyik látnivalójának megisme­résére. Pedig — mint ez a marcali kiállítás is jelzi — érdemes volna. S így jobban hasznosíthatnák a marcali képtár adottságait is. Sz. U Ankét a gyógyvizek hasznosításáról Magyarországon mintegy 500 termálvízkutat tartanak számon, s ezeknek egy részét — összesen 154-et — fürdő­ként hasznosítják. Közülük húsz a gyógyfürdő. A gyógy- üdültetésben és -fürdésben rejlő idegenforgalmi lehetősé­gekről tartott kedden elő­adást dr. Czeglédi József, az Országos Idegenforgalmi Ta­nács titkárhelyettese a Szer­vezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság ankétján. Az Európában egyedülálló hazai hévízkincs kihasználásá­ra többféle elképzelés van. fcikan az energiagondok meg- <> ásónak kulcsát látták a föld mélyéről feltörő _ meleg­víz-forrásokban. Jónéhány mezőgazdasági üzemben föl is fűtésére, az igazi lehetőség azonban — mint dr. Czeglédi József megállapította — az idegenforgalom baji kínálko­zik. A * gyógy-idegenforgalom fejlesztésére a legfontosabb tennivaló a melegvízű gyógy­üdülőhelyeiken — ezek közül is főként Hévízen, Hajdúszo­boszlón, Harkányban és Bu­dapesten — a magas színvo­nalú egészségügyi, gyógyítási és üdülési feltételek megte­remtése. A nemrég elkészült, korszerű hévízi gyógyszállóhoz már épül a medence, folya­matosan szerelik a legmoder­nebb egészségügyi műszereket, berendezéseiket. Jövőre adják át az első budapesti gyógy- •caUcit a Marsi t-szigeten. Modern fegyverkovács Marian Miki:ta eredetileg tudományos pályára készült, sikert és hírnevet azonban egy másik, sokkal régebbi mesterségben ért el: fegyverkovács lett. A lengyel fiatalember eredeti raj­zok alapján készít kardokat, páncélokat, régi lőfegyvereket — a filmgyárak, a televízió és a színhazak Készülődés az új tanévre Az első tanítási nap: szeptember 6-a Bár az 1976—77-es tanév még nem ért véget — a kö­zépiskolások például az érett­ségizők kivételével néhány napig iskolába járnak — az oktatási miniszter a hagyo­mányokhoz híven már közzé­tette utasítását az 1977—78-as tanév feladatairól és munka­rendjéről Eszerint az 1977— 78-as tanév szeptember első hétfőjén, szeptember 5-én a tanévnyitó ünnepéllyel kezdő­dik. Az első tanítási nap: szeptember 6-a, az utolsó ta­nítási nap az általános isko­lákban 1978. június 3-a, a középiskolák IV. osztályában 1978. május 13-a, az I—III. osztályban 1978. június 10-e lesz. Az írásbeli érettségi vizs­gák 1978. május 15-én kezdőd­nek. Az új tanévben a nevelő- oktató intézmények méltókép­pen emlékeznek meg a Nagy Októberi Forradalom 60. év­fordulójáról. Fontos feladat lesz, hogy az intézményekben tovább foko­zódjék a nevelő- és oktató­munka tervszerűsége, tudatos­sága. Gondos felkészülést igé­nyel az 1978—79-es tanévtől fokozatosan bevezetésre kerülő tatvMveJM á* «fcteíáte tervek gyakorlati alkalmazása. A már megtartott központi és megyei előkészítők után az új tanévben helyi tanfolya­mokat szerveznek. Változatlanul fontos feladat a tankötelezettségről szóló rendelkezések eredményes végrehajtása. Ennek érdeké­ben egyebek között 1977. szeptember 1-től az óvodába nem járó gyermek számára egyéves időtartamú — ötéves korban kezdődő — iskolaelő­készítő foglalkozásokat szer­veznek. Ugyancsak szeptem­ber 1-től — az elsősök tan­évvesztésének megszünteté­sére — a pedagógusok az ál­talános iskola 1. és 2. osztá­lyát egy fejlesztési szakasz­ként kezelik. A harmonikus személ3riség- formálás érdekében az isko­lák feladata, hogy segítsék az Edzett ifjúságért mozgalom célkitűzéseinek megvalósítá­sát. Továbbra is kívánatos az óraközi testnevelés bevezetése, illetve rendszeresítése — hangsúlyozza a miniszteri utasítás. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents