Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-08 / 133. szám

GYÁSZJELENTÉS Tudatjuk, hogy SZÓCS JÓZSEF temetése nem a Keleti, hanem a Nyugati temetőben lesz június 9-én, csütörtökön 14.30 órakor. A gyászoló család. (4461) * * • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, idős HORVATH FERENC kaposfői (volt ötvöskónyi) lakos, életének 72. évében, június 2-án, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 9-én, csütörtö­kön, délután fél 4 órakor lesz Kaposváron a Nyugati temetőben. Gyászolja; felesége, gyermekei, menye, unokái és dédunokái. (10251») * * * Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, a szomszédokkal és az ismerősökkel, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagy­anyánk. HORVATH FERENCNfi sz. Beregszászi Mária június 3-án, &5 éves korában el­hunyt. Temetése június 10-én, pénteken 3 órakor lesz a nagy­bajomi temetőben. A gyászoló család. (Í0250-9) köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, külön az SZMT el­lenőrzési osztályának, akik felejt- /hetetlen drága halottunk, / KISS ZOLTÁN temetésén részt vettek, részvétük­kel, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesége, gyermekei, szülei és testvérei. (4444) A *ben elvetett egy ^ gyermek go-kart kis­autó (karosszéria nél­küli). Kérem a be­csületes megtalálót, értesítsen, Faludi Lászlóné, Kaposvár, Iszák u. 29. Telefon : 11-738. (10231(2) Eladó új állapotban lévő 12-es sörétes va­dászfegyver, érvé­nyes vásárlási enge­déllyel rendelkezőnek. Bánya 38. sz. özv. Aradiné. ________(102334) K ettő db 5,60x13 au­tógumi eladó. Her- mecz, Adánd. (102421) Kiskorpád, Kossuth ti. 48. alatti kétszoba komfortos családi ház gazdasági épületek­kel 800 n-öl telekkel eladó. Irányár: 120 000 Ft kp.+OTP-átválla­lás. __________(102350) H áromszobás, gará- zsos, kertes családi ház. beköltözhetően eladó. Kaposvár, Nyu- gat-úvánfa u. 8. Hor­váth. ________(102173) B alatonboglári tár­sasüdülőben 1078. ta­vaszi átadással lak­rész átadó. Érdeklőd­ni: Dr. Bede András, 9821 Győrvár. Tele­fon : 3. 031068) 900 és 280 n-öl föld­terület eladó a tokaji parkerdőre fekvő. Fü- löp, Kaposvár, Egye- nesi út 2. Nyigző ta­nya. ________(4403) E ladó Ladon há­romszobás ház nagy melléképülettel, 1(50 n-ölön. FülÖp József, Kaposvár, Egyenesi út 2. (Nyigző tanya.) (4404) Családi ház 400 n­öl telekkel eladó. Ka­posvár, Nyár u. 92. (102379) Négyszobás, össz­komfortos családi ház melléképületekkel, 364 n-öl kerttel eladó. Ka­posvár, Hegyalja u. 46. (Donner). (4406) Romos ház, nagy te­lekkel Kiskorpádon a Petőfi u. 68. sz. alatt eladó. ugyanott a vasútállomás és TÜZÉP mellett ház­helyek eladók. Ér­deklődés: Szabó Já­nos, Dombóvár, Bar­tók Béla u, 7A. 126 P és Fiat 500 fő­darabok és alkatré­szek eladók. Kretskó, Kaposvár, Munkácsy M. u. 19/a. (102845) E6ÏÉB Vemhes német la­pály kocák eladók. Kiskorpád, Kossuth u. 11.______________(102376) P iros sátortetős gyermek sportkocsi eladó. Cím : Tolnai, Kaposvár, Mestersé­ges Termékenyítő. Cseri major. (50423) Éves, jól fejlett ne­héz kancaesikó eladó. Böndi Kálmán. Hedre- hely, Szabadság u. 9. _________________(50424) V emhes üsző eladó. Siófok, Aradi vérta- núk útja 135. (4414) Kert felesbe kiadó, ötvös, Kapovsár, .Le­nin u. 36. 5 óra után. _________________(102341) 8 éves, negatív, ki­járó tehén, .16 literes, kilencedik hónapban vemhes — elöregedés miatt — eladó. Hen- cse, Kossuth u. 66. (4402) A MEDICOR MÜVEK RÖNTGENGYÄRA AZONNALI BELÉPÉSSEL FÖLVESZ iharosberényi és tapsonyi üzemeibe (Somogy megye) — TECHNOLÓGIAI munkára, gépipari és villamosipari területre — gyakorlattal rendelkező és kezdő mérnököt, üzemmérnököt és technikumot végzett dolgozókat. Jelentkezés: az üzemek technológiai vezetőinél. (16065) 4 órás takarítást vál­lalnék. Ajánlatokat a 4441. számra, a kiadó­ba. ’ (4441) Sátortetős NDK ba­bakocsi eladó. Ka­posvár, Tóth D. u. 3. Zsunics. (4453) Kombinált szobabú­tor olcsón eladó. Ér­deklődni 5 óra után. Ötvös Kaposvár, Le­nin u. 36. (102340) GÉP ÉS SZERSZÁM Kerti traktor mező­gazdasági felszerelés­sel eladó. Segesd, Ady u. 29. Érdeklődni min­dennap. (4412) Kilenc hónapos vemhes üsző, eladó. Bőszénfa, Kossuth Lajos u. 29. (102401) Eladó 1 db gyalu­géptengely, 1 db kompresszor motorral és tartállyal összesze­relve. Mészely István, Kaposvár, Répáspusz- ta. Érdeklődni min- den időpontban. (4443) Energiatakarékosság, levegőtisztaság, biztonságos üzem Kalorikus berendezések tervezése, kivitelezése, szervize, hőtechnikai mérései Automatikus blokkégők rendszeres karbantartása Márkaszerviz: PG TÜKI ANYO MEG (MtlTHERM) WEISHAUPT Korszerű olajégők TKK értékesítése a Pestvidéki Gépgyár Prometheus Kirendeltségén. Telefon: 478-562/276-os mellék. _P” OKGT RIELLO ELECTRO OIL BLOWTHERM DANHEAT WAAGNER-BIRO 1108 Budapest, X., Gyömrői út 140. Telefon,: 272-018, 475-730 VEVŐSZOLGÁLAT : 1016 Budapest, I., Krisztina krt 75. Telefon: 358-343 (9332) I HUNGAROTON MÜVËSZLEMEZ AJÄNLAT J. HAYDN IV infedelta delusa (Aki hűtlen, pórul jár) vígopera 2 felvonásban. Kalmár Magda, Pászthy Júlia, Rozsos István, Fülőp Attila, Gregor József (szólóének). Liszt Ferenc kamarazenekar. Vezényel: Sándor Frigyes. SLPX 11832/34 Ara: 210 Ft , BEETHOVEN — cisz-moll zongoraszonáta Op. 27. No 2 „Mondschein” — e-moU zongoraszonáta Op. 30 — c-moll zongoraszonáta Op. 111 Rächer Mihály (zongora) SLPX 11414 Ara: 70 Ft. BERLIOZ Fantasztikus szimfónia Op. 14 Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Charles Münch SLPX 11842 Ára: 70 Ftt. LALO Spanyol szimfónia Op 21 CSAJKOVSZKIJ Melankolikus szerenád Op. 26 Szenthelyi Miklós (hegedű) Állami Hangversenyzenekar Vezényel: Lukács Ervin. SLPX 11826 Ara: 70 Ft. «03D Áprilisban, májusban, júniusban használtért - újat nyerhet Korlátozott számban férfi dol­gozókat fölveszünk export csórna- golónak. Csomagolásban jártasak előnyben- Jelentkezni lehet mun­kanapokon: Kaposvár, Mező Imre u. 22. Export csomagoló kiren­deltség. Eligazítást ad a MEZŐ­GÉP gyár portája. (102383) Ásványviztöltő női dolgozókat, kazánfűtőt, tehergépkocsivezető­ket, árukísérőket állandó munká­ra azonnal fölveszünk. Jelentke­zés Nagykanizsai Sörgyár Ás­ványvíz- és Üdítőital gyáregysé­ge fonyódi üzeménél Fonyód, Bé- zsenyi u. 1. Üdítőtöltő női dolgo­zókat és takarítónőt azonnal föl­veszünk. Jelentkezés: Nagykani­zsai Sörgyár Ásványvíz- és Üdí­tőital gyáregysége kaposvári üze­ménél, Május 1. u. 50. (16109) A Somogy megyei Mentőszerve­zet egy- autószerelőt és egy be­tanított munkást (férfit) keres felvételre. Jelentkezés: Mentőállo­más, Kaposvár, Arany János kö2 1. (16133) Kaposvár és Vidéke Áfész azon­nali belépéssel felvételre keres gépkocsivezetőket, szakképzett élelmiszer-eladókat kaposvári te­lephellyel. Jelentkezés: az Áfész munkaügyi vezetőjénél, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. (16135) A Kaposvári Ruhagyár pótfelvé­telt hirdet férfi szabó szakmába való beiskolázásra 8 általánost végzett fiúk és lányok részére. A gyakorlati oktatás korszerű tan­műhelyben történik. Kedvezmé­nyes étkezési lehetőséget biztosí­tunk. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztályán. (16132) Az Egyesült Aranykalász Mg. Termelőszövetkezet Kéthely (So­mogy megye) somogyszentpáli szarvasmarha telepére telepveze­tőt keres. Feltétel : közép- vagy felsőfokú végzettség és legalább 3 éves nagyüzemi gyakorlat. Fi­zetés a 19/1975. MÉM sz. r. sze­rint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a tsz elnökénél. (16131) Raktári segédmunkást azonnali belépéssel alkalmaznánk. AMFORA-ÜVÉRT, Kaposvár, Ady Endre u. 7. (16149) A Gabonaforgalmi és Malomipa­ri Vállalat barcsi tárháza kar­bantartó lakatosokat fölvesz. Je­lentkezés az üzem vezetőjénél. (16130 A GELKA megyei kirendeltsége fölvesz egy gépi adatfeldolgozót Ascota 170 tip. gépére.. Jelentke­zés a gazdasági vezetőnél, Kapos­vár. Dózsa Gy. u. 1/b. Telefon: 11-326. (16134) HÁZTARTÁSI PAMUTTEXTILHULLADÉK-GYÜJTÊSI AKCIÓJÁBAN. / A háztartásokban található pamuttextil-hulladék önnek már értéktelen, de ha átadja a MÉH-nek, pénzt kap érte és részt vesz a havonkénti nyereménysorsoláson, valamint az akció befejezését követő jutalomsorsoláson. A havonkénti nyereménysorsoláson, valamint az akció befejezését követő jutalomsorsoláson történő részvé­telre az jogosult, aki a M ÉH-átvevőhelyen vagy tele­pen április, május vagy június hónapban legalább 1 kg tiszta (fehér vagy színes) háztartási pamuttextil- hulladékot vagy 5 kg mosatlan (fehér vagy színes) háztartási pamut­textilhulladékot átad, és a kapott bizonylatot legké­sőbb a tárgyhónapot követő hónap 5-ig az alábbi címre beküldi: MÉII-tröszt propaganda irodája 1061 Budapest, Jókai tér 6. (14930) A Tabi Építő- és Vegyesipari Ktsz. felvételre keres férfi fodrászt és kozmetikust Jelentkezni lehet a ktsz elnökénél. (50429) A Kaposvári MEZŐGÉP Vállalat keres kontírozó és gépkön y velőket Fizetés megegyezés szériát. Jelentkezés írásiban vagy személyesen, a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Kaposvár, Jutai út 37. < (102348) ÚJDONSÁG! Aki ismeri a FABULON napozót az tapasztalhatta, milyen sokat segített a leégés, lehámlás ellen, és ami a legfontosabb: egészséges, barna színt kapott. A nap azonban nem süt mindig egyformán, és az emberek bőrének érzékenysége sem egyforma. Ezért az új fw* naptej kétféle fényvédő erősséggel készül, hogy segítséget nyújtson az egyéni érzékenységnek és a napsugárzás erejének megfeleld napozáshoz. A fényvédő faktor száma, a 3 vagy az 5 arra utal, hogy a naptejben levő hatóanyag milyen mértékben szűri ki az égető sugarakat. fcmwcda *31 FAKTOR «9 normál érzAkenységü bőrre megalapozott napozás folytatásához, átlagos erejű napsütésben. FtNWtOO K FAKTOR 3 érzékeny bőrre. a nyári napozás kezdetén. erős napsütésben. MAI . Sg Csíky Gergely Színház: 19 óra­kor: CYRANO. Zalaegerszegen. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: KÜLDETÉS (PORTRÉFILM BALCZÔ AND­RÁSRÓL). Szabad Ifjúság: du. 4 6 és este 8 órakor MR. MAJES- TYK (14). BALATONI MOZIK MŰSORA: Balatonboglár : este 8 órakor INDIANKALAND ONTARIÔBAN (14). Balatonföldvár (kertmozi) : este 8 órakor: DE HOVA TUNT A 7. SZAZAD? Balatonlelle (fe­dett kertmozi): este 8 órakor:. LUDAS MATYI. Siófok terem­mozi) : du. fél 6 órakor : ROBIN HOOD NYILA, este fél 8 órakor: RÉGI IDŐK ROCK ZENÉJE.. Za- márdi (fedett kertmozi) : este 8 órakor: A KINCSES SZIGET. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.59: Műsorismertetés. 9.00: Idő­sebbek is elkezdhetik... 9.05: Delta. 9.30: Granada, addio! Olasz film. 11.00—11.45 : Slágerstúdió ’75. 14.05—15.45: Mindenki iskolája. 15.45—1C.45: És így tovább... 16.40: Műsorismertetés. 16.50 : Hírek. 16.55: Vasas—ZTE bajnoki labda­rúgó-mérkőzés. 18.50: Szépen, jól magyarul. 19.00: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 19.05: Esti me­se. 19.29: idősebbek is elkezdhe­tik... 19.30: Tv-híradó. 20.00: A kenguru. Magyar film. 21.35: Csa­ládi kör. 22.25: Tv-híradó 3. I Budapest 3. 18.43: Műsorismertetés. 18.45: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kő kö­vön ... Kubai . dokumentumfilm. 21.05 : Tv-híradó 2. 21.25: Egész­ségünkért. 21.30—22.40: Időzített boldogság. Tv-játék. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ. 18.15: Tudomány. 10.45: Népi muzsika. 19.15: Zöld J jelzés. 20.00: válogatás szerdán. ' 22.25 : A mi korunk. Osztrák Tv 9.00: Kicsinyek ' műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Egy nyáron át táncolt. Film. 17.00: Bábjáték ki­csinyeknek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Rajzfilm. 18.30: Mi. 19.00: osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A leghosszabb nap. Film. 21.35: Sporthírek és filmösszeállítás az osztrák kerék­páros bajnokságról. 21.50: A leg­hosszabb nap (2). 23.00: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés.- 8.20: A mai nap kulturális programjá­ból. 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Bogár István Hat mese. 9.12: Beszelni nehéz 9.24 : Regi hires énekesek műso rából. 10.00: Hírek. 10.05: Timmy tom. Mesejáték. 10.29: Éneklő vi lág. 10.54: Válaszolunk hallgatóink nak. 11.09: zenekari muzsika 12.00 : Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Csanádi Imre Bástya és bátorság. 13.30: Keine nes Sarolta és Puskás Sándor nó Iákat énekel. 14.00: Ezeregy dél után. 14.30: Kabalevszxúj : H. gór donkaverseny. 15.00; Hírek. 15.10 Messziről — messzire. 15.50: Poi kák fúvószenekarra. 15.59: Hali gatóinK: figyelmébe! 16.00: Útköz ben. 16.05 : A Közönségszolgála tájékoztatója.. 16.10: Egy nyírség nótafa. 16.25: Operettdalok. 17.07 Egyenjogúság. 17.37: Hangvernseny a Mindenki zeneiskolája hallgatói nak. 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti Magazin. 19.15: Gondo lat. 20.00 : Szvjatoszlav Richter zongoraestje. 21.39: Egy költő vonzásában. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Merre tart az arab világ? 22.30: Halleluja. Baby! 22.45: A színháztörténész mondja. 23.00: Dózsa György. 24.00: Hírek 0.10 : Sztevanovity Zorán sajál táncdalálból énekel. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05. Verbunkosok, katonadalok. 8.30: Hírek. 8.33 : Magyar fúvószene. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.30: Hírek. 11.33: A Szabó csa­lád. 12.00: Három a kislány. 12.30: Hírek. 12.33: zenekari muzsika. 13.30: Hírek. 13.33: A hálátlan leopárd. 13.45! Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. . . 17.C0: ötödik sebesség. 17.55: Köz­vetítés az Û. Dózsa—Kaposvár és a Vasas—ZTE bajnoki labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről. 19.00: Jé estét, gyerekek! 19.05: Zenés port­ré Koncz Zsuzsáról. 19.54: Véle­ményem szerint. 20.04 : A Belügy­minisztérium Duna Művészegyüt­tesének népi zenekara játszik 20.30: Hírek. 20.38: A somogyi Diogenész. 21.37: örökzöld dzsessz- melódiák. 22.30: Hírek. 22.38: Ze­nekari muzsika. 23.00: Nótacso- koh. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. ll.03: Műsorismer­tetés. I4.flö : A Koeckert vonósné­gyes játszik. 16.00: Hírek. 16.03: Felsőbb osztályba léphet! 17.03: Zenekari muzsika. 19.30: Hírek. 19.33: Bemutatjuk új kórusleme­zünket. 20.26: Magnósok figyelem! 21.11 : Wagner zenedrámáiból. 22.06: Kilátó. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismretetés. Hírek. 17.06: Hét közben. 18.00: Dél-du­nántúli híradó. 18.15: Az Abba együttes felvételeiből. 18.25: Hír­összefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor. Somogyi Néplap 1J

Next

/
Thumbnails
Contents