Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-04 / 130. szám
Aje élet peremen-« • Öregedő járás —- A kaposvári járás jóval öregebb, mint a megye — mondja Gál Sándor, a járási hivatal elnöke. — Somogy népességének 20,6 százaléka 60 ev fölötti, a járásban meg 26 százalék. A megyében a 20 éven aluli fiatalok hányada 27,4 százalék, nálunk 6 százalékkal kevesebb ... A járáis 69 településén 60 700 ember él, tehát nem jut 1000 ember egy-egy falura, községre. Igen nagy a központi településekhez, alsófokú központokhoz, népesebb községekhez mesz- szlbb, pusztán vagy szőlőhegyen élők száma. Itt már többnyire öregek laknak. Letöltőitek itt egy életet: hatvan-het- ven évet. Most gondozásra, segélyre szorulnának. De annyira szétszórtan és távol élnek a fejlettebb településektől, hogy beavatkozni a sorsukba szinte nem is tudjunk. A fiatalok elmentek, városba költöztek. ök egyedül maradtak .. Hatalmasat fordult az utóbbi harminc évben a történelem kereke. Tektonikus társadalmi mozgások sora vonzotta a legmozgékonyabb, leginkább vállalkozó szellemű falusiakat a munkát adó városba, a nagyobb településekre. És aki ehhez már idős volt vagy egyéb ok miatt nem tudott megválni a gyermekkora óta oly ismerős környezettől, magára maradt. A folyamat még nem zárult le. A kaposvári járás településeinek lakossága ma is egy százalékkal apad évente. S az itt élők több mint egyhetede — 9200 ember — naponta vonatra, buszra ül, a közeli megyeszékhelyre vagy más, vonzóbb városokba jár dolgozni. Kaposváron egész utcák alakultak ki volt gölleiekből, nagyberkiekből, somogysár- diakból stb. A járás mindig is az iparosodó megyeszékhely első számú munkaerő-tartaléka volt. S közben évről évre súlyosabb társadalmi gonddá válik a beteg, magukra maradt öregek sorsa. A társadalomnak egyikük-másikuknál a megélhetéshez szükséges létalapról is gondoskodni kell. Különösen alacsony a tsz-járadékok és az özvegyi járadékok ösz- szege. Ezt ugyan kiegészíthetik a ház körüli kis gazdaság termelvényei. csakhogy ezeket is piacra, felvásáríóhelyre kell . juttatni. És sokuknak már- ehhez sincs elég ereje. Mit tehet a társadalom? Újra a Gál Sándortól kapott adatokat idézem. Azok az idős emberek, akik nem kaphatnak tsz- és más nyugdíjat, sőt járadékot sem, rendszeres szociális támogatásban, segélyben részesülnek. A járásban 150- en kapnak rendszeres szociális járadékot, havi összege 1020 forint. Ezt a járási hivatal folyósítja. Az illetékes községi tanácsok pedig rendszeresen segélyezik a rászorulókat. A járásban 179-en kapnak rendszeresen pént: havonta 870 forintot. Tsz-járadékkiegészítést 211 öreg vesz kézhez, kiegészítő segélyt kettő. A járási hivatal elnöke azt sem hallgatja el, hogy a helyi tanácsok szinte sehol sem tudnak eleget fizetni: mindenül! több a rászoruló, mint ameny- nyire a segélykeretből telik. A pénzjuttatásokkal —amelyeknek csak néhány formáját ismertettük — még távolról sem orvosolható döntően a magányos öregek baja. A járásban területi szociális gondozás is folyik. Tizenegy öregek napközi otthon van Nagybajomtól Mezőcsokonyáig, és Igáitól Felspmocsoládig. De jobban a magányos öregek életviteléhez, -ritmusához, megrögzött szokásaihoz alkalmazkodik, s talán emberközeli bto is a házi gondozás. A naponta vagy hetente többször házhoz érkező gondozónő (rendszerint falubeli) jó ismerős. segítsége közvetlen és nélkülözhetetlen. Házi szociális gondozás azonban ma még | csak' néhány helyen van : ott. ahol a helyi tsz-ek segítik az ügyet. De mi lesz azokkal, akik különböző ipari vállalatoktól, szövetkezetektől mentek nyugdíjba? Fél életet utazgattak munkahelyről munkaj helyre, »ingáztak-« hajnaltól késő estig. » Az üzemek évente egyszer megvendégelik őket, s ettől tiszta a lelkiismeretűk« — mondta keserűen az egyik községi tanácson a szociálpolitikai előadó. Megoldást az jelentene, ha a házi gondozást a tanács szervezhetné, és fizetné a gondozónőt. Erre azonban egyelőre nincs lehetőség. S a külterületeken élő magányosakhoz akkor is csak nehezen juthatnának el — a szétszórtság, a nagy távolságok miatt. A szociális elesettség mellett az öregeket ma már leginkább az egyedüllét, a bezártság nyomasztja. Ezen segíteni — úgy tűnik — a társadalom csak igen nehezen tud. öregek napközije, öregek klubja: mind-mind kevés. Az eddiginél is nagyobb szerepet kell vállalniuk a társadalmi aktíváknak: az úttörőknek, a KISZ-eseknek és a Vöröskereszt helyi szervezeteinek. És még ennél is többet kellene — a városba költözött hozzátartozóknak. Az Öregek gondozása, ellátása, jobb közérzete nem hajt kézzelfogható népgazdasági hasznot. Társadalmilag viszont annál fontosabb. Szocialista humanizmusunk méretik meg, annak fokmérője lehet. Csupor Tibor Nemcsak irodalmároknak nélkülözhetetlen alapmű Esszé a múltról — a jelennek Lakács György: A történelmi regény A címben föltett kérdésre naponta választ adnak a Központi Előrejelző siófoki obszervatóriumának munkatársai. Május 1-től szeptember 30-ig ugyanis az ő feladatuk a balatoni viharok előrejelzése, de — kísérleti jelleggel — a Velencei-tó térségének időjárás-előrejelzésével is foglalkoznak. Képünkön pilótamérés: a szél irányának és sebességének meghatározása leggömbkövető teodolittal. Keletkezése után negyven, első magyarországi megjelenése után harminc évvel ismét a könyvesboltokba került — a Magvető Kiadó életműsorozatában — Lukács Györgynek A történelmi regény című hatalmas esszéje. Közrebocsátását — az nem kétséges — ugyanolyan heves sajtóviták, tudós eszmecserék és közéleti összecsapások követik majd, mint a korszakos jelentőségű filozófus és esztéta többi müvét, annak ellenére, hogy ez az alkotás korántsem foglal el olyan központi helyet a Lukács-életműben, mint például Az ész trónfosztása vagy Az esztétikum sajátossága. »Csak« meghúzódik ez utóbbi árnyékában, mint annak egyetlen nagy marxista előtanulmánya. A kettő összehasonlításából azonban világossá válik az az út, amelyet a marxista művészetelmélet Mehring és Ple- hanov »kétkedésétől« a zsda- novi »katonás bölcsességek« útvesztőjén keresztül mai, erjedő állapotáig megtett. Ezért nélkülözhetetlen forrás ez az ötszáz oldalnyi esszéfolyam. Természetesen — ezzel tartozunk Lukács emlékének és tevékenységének — le kell számítanunk bizonyos korhoz- kötöttségeket, kedvezőtlen hatásokat, amelyek a szerzőt a harmincas években az emigrációban érték s amelyeket napilapjaink, folyóirataink egy-egy művének megjelenése ürügyén — nagyon helyesen — sohasem felejtenek el megemlíteni. Érdemesebb azonban, azokra a »csírákra«, elméletkezdeményekre figyelnünk, amelyek negyedszázaddal később Az esztétikum sajátosságában térnek vissza, letisztultán, dogmáktól mentesen, a »széptan« mindenkori legmagasabb csúcsához méltóan. A műnek a későbbi fejlődés szempontjából is legfontosabb tulajdonsága, hogy az esztétikai irodalomban először itt találjuk meg »talpára állítva« — azaz a materializmus talaján — a hegeli dialektikát. A filozófiában és a közgazdaságtanban ezt Marx és Engels már korábban megtette, történelmi materialista szellemű, átfogó esztétikai mű azonban Lukács e könyvéig nem létezett. (Ez a történelmi regény nyelvére fordítva azt jelenti: a hősök jellemét, akár átlagemberek, akár kiemelkedő személyiségek, döntően társadalmi környezetük határozza meg, természetesen hallatlanul bonyolult áttételeken keresztül. Félreértés ne essék: a szubjektív tényezők, az egyéni tulajdonságok a történelemben sem elhanyagolhatók; ábrázolásuk elkerülhetetlenségét Walter Scott-regények és Shakespeare-drámák elemzésével bizonyítja Lukács, elkerülve azonban az akkoriban divatos mechanikus szemlélet csapdáját.) A mű totalitásának — társadalmi teljességigényének — hangsúlyozása az öregkori betetőzésben, Az esztétikum sajátosságában is megtalálható lesz, akárcsak az ezzel rokon szintézis—analízis elmélet, amely szerint a tudomány részeiben vizsgálja, a művészet pedig a maga nemében teljes egésszé rakja össze a valóságot. Épp úgy föllelhetjük itt a »dezantropomorf« (tárgyközpontú) tudomány és az »antropomorfizáló« (»em- berarcúsító«) művészet szétvalasztasat; ez a felfogás is időtálló. Az előremutató jegyek mellett azonban különösen szembeötlő, amit az elemzők a későbbi Lukácsművek ürügyén is gyakorta hiányosságnak rónak föl: az egyoldalú filozófiai, történeti, esztétikai orientáció, s a modern társadalomtudományok — antropológia, pszichológia, szociológia — vívmányainak teljes mellőzése. A marxista esztétikában szintén itt bukkanhatunk először a szükségszerű és a véletlen dialektikájának részletes magyarázatára, elsősorban a Történelmi regény és történelmi dráma című fejezetben. Hasonlóképp érdeklődésre tarthat számot az írói szándék és az objektív valóság kapcsolatát, ezek viszonylagos függetlenségét tárgyaló eszme- futtatás. Részint ebből táplálkozik az a Balzac- és Tolsztoj-közpon- tú nagy realizmus koncepció, amely ugyan gondolatmenetében támadhatatlan, mégis konzervativizmusra gyanakodva olvassuk, ismerve Lukács elfogult vonzalmát a XIX. század iránt. Nemcsak azért érdekfeszítő könyv ez az esszésorozat, mert örök kedvenceinkről — Scott, Puskin, Balzac, Feuchtwanger vagy H. Mann hőseiről — olvashatunk benne, hanem azért is, mert a kisember és a közösség, a nagy történelmi személyiség és a társadalom viszonyát vizsgálja, a műveket néhol csupán indítéknak használva Elemzése, értékelése nyilván megtermékenyítőén hat majd egész közgondolkodásunkra. Lengyel András Könnyelmű emberek, fondorlatos tolvajok Betétkönyv a párna alatt A könnyelműség nagyon sok esetben elősegítője a bű lekmény megvalósulás. Főként ha olyan személyek tudnak jelentős és könnyen hozzáférhető értékekről, akik nem riadnak vissza semmilyen fondorlattól. A siófoki K. Anna még csa.k 17 éves, de már büntetett előéletű, s most újból bíróság elé került. Jogtalan behatolás útján — jelentős érték tekintetében — elkövetett lopás, kétrendbeli jogtalan behatolás útján elkövetett lopás és egy- rendbeli okirattal való visszaélés bűntette a vád. Társai is vannak: a siófoki, 31 éves ErI délyi Mátyásné Rafael Mária,, valamint az érdi, 21 éves Sztolyka Borbála. Ellenük ugyancsak jogtalan behatolás útján jelentős érték ellopása és okirattal való visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást, A negyedik vádlottat, a siófoki, 43 éves Hajdú Árpád áruforgalmi vezetőt — hasonló cselekménnyel vádolva — visszaesőként vonta felelősségre a bíróság. K. Anna a múlt év novemberében a nyitott ajtón át behatolt S. Károlyné lakásába, és a szekrényből elemeit 4000 forintot. Egy hónappal később I K. Gyula lakásáról — hasonló SZAPUDI ANDRÁS POFONOK Egy ifjúsági vezető naplójából — Csombor... Ismerős ez a név. — Nagyszerű ember, vérbeli pedagógus — mondja a férfi egy árnyalattal világosabb színű hangon. — Mindent elkövet azért, hogy Teca élete rendbe jöjjön. Ha valaki még tud hatni rá, az Csombor igazgató. — Merre van az intézet Tőváron? — A villanegyed közeiéiben. Tölgyfasor 17. Fölírom a címet Teca levelének borítékjára, aztán sze- delőzködöm. A levelet visszateszem a táskába, kis ideig várok. Hátha akar még valamit mondani. Talán mégis meg akarja kérdezni, mi gondom Tecával. Hogy mi közöm hozzá? a Somogyi Néplap Nem szól. Lehorgasztott fejjel ül a fotelban, s a feje fölött antik falióra kongat. A tornyokban már alusznak a harangok, de március fényes szavú harangja minden lépésemre belekiált az estébe. Az utcán még mindig nagy a forgalom, jönnek, mennek az emberek, s a járásom ritmusához igazodó harangszót — úgy érzem — valamennyien hallják. Fáradt vagyok, de jólesően fáradt, mint egy-egy sikeres szigorlat után. Köny- nyűnek érzem magam, lebe- gőnék, áttetszőnek, márciusnak. Pedig sok mindent cipelek. Csak úgy sebtiben, előzetes meggondolás nélkül ösz- szeszedtem ma egy jó nagy batyura való benyomást, tapasztalatot. kusza össze-vissza- ságbam, szédítő rendszertelen- , ségben hevernek bennem egy- 1 más hegyén-hátán a képek, I mondatok, tekintetek, a iépr csőházi homályból elővillanó névtábla, Márta kiábrándító szövege, a férfi, az apa riasztó magánya, az a lagymatag tétovaság a tekintetében, és az aranykeretes szemüveg, az öreg jegyzőné bútorai porta- lanítva, újrafényesítve és Csombor Pál, a »vérbeli pedagógus« ismerősen csengő neve. Ki az a Csombor Pál? Mindegy. Tanulság, megoldás? Egyelőre zsúfoltság, összevisz- szaság. a rendszerezhetőség reménye nélkül... Mégis... Jólesik ez a fáradtság, csodálatos ez a lebegés ... Szomjas vagyok. Irány a Hóvirág. — Limonádét és kávét legyen szíves... Cigarettát veszek elő. — Szia, Edit! Ismerős hang. Megfordulok. Az egyik sarokasztaltól egész sereg ismerős integet. A Kassák Művészeti Kör tagjai. Fiatal költők, novellisták, festők, .szobrászok, akik egyelőre még csak egymásnak és az otthont adó ifjúsági ház közönségének szokták bemutatni alkotásai- kal. Tehetséges, lelkes fiúk, érdemes velük barátkozni. Tulajdonképpen magam is tagja vagyok a körnek, ha időm engedi, eljárok az összejöveteleikre. Mint régi irodalmi szín- pados, elmondom a verseiket, felolvasom novelláikat és természetesen részt veszek a vitáikban. Sanyi nem tartja sokra őket, azt mondja, nem elég műveltek, pedig ahhoz, hogy adhassanak, előbb gyűjteniük kellene. Szerintem művelteK, bár kevesen végeztek, vagy ■ végeznek közülük főiskolát (zömmel gyáriak, érettségizett szakmunkások), de állandóan olvasnak, tanulnak s az összejöveteleik, vitáik engem a hansági táborparancsnok, Törő Vendel sátrának éjfélutáni atmoszférájára emlékeztetnek. Nagy »sziázás«, máris köztük ülök. örülnek nekem, még D. fancsali ábrázatán is föl- viLlan egy szentjánosbogárnyi mosoly. D. (avagy Dodó, a didaktikus) kilóg ebből a társaságból. Kívül és belül egyaránt szürke, mellényén óralánc, dagadt ujján pecsétgyűrű. Csak így nevezik a fiúk: D., a szürke ember, és elnézik örökös okoskodását, értelmetlen »cikizéseit«, egykedvűen a vállukat vonogatják nagyképű, semmitmondó »műbírálataira«, úgy vélem, azt sem tudják, kicsoda valójában, hol dolgozik, miért jár a körbe. D., a szürke ember, mondják elnéző mosollyal és megtűrik az asztaluknál’ Talán, hogy állandóan előttük legyen az intó példa: »ilyennek nem szabad lenni gyerekek!« D. már az ötödik colát rendeli a beépített pincérnél, aki. féldeci konyakkal erősítgeti az ártatlan italt, s D. azt hiszi, erről senki sem tud a társaságban. Nem nehéz megjátszani a jóhiszemű tudatlant, hiszen senkit sem érdekel, mit iszik D., ő viszont nagy súlyt helyez rá, hogy mi azt higy- gyük, sohasem fogyaszt alkoholt. A fiúk most már fásultan néznek át a fején, melyen izzadságcsöppök és rózsaszínű foltok tűnnek fel, elfáradtak a vitában, s hagyják, hogy arról szónokoljon, amiről akar. Az asztal közepén üres sörösüveg-erdőben bolyonganak az elfogyott vita utolsó érvei, s D. szokása szerint kiválasztott magának egy faramuci témát, amelyhez, úgy véli, senki sem ért közülünk, és arról tart előadást. Látom, hogy a f’úk hálásak a füstpácolta falaknak, amiért elnyelik D. szavait, s zavartalanul tovább gondolhatják — ki-ki a meggyőződése szabta irányban — az előbbi eszmecserét az irodalomról. A táskákban lapuló kéziratok betűi Kiszállnak, fölizzanak a cigarettafüstben, s összeállnak verssorokká, tömör mondatokká a novellákban módon — egy arany pecsétgyűrűt, női karórát és 500 forintot, tehát mintegy 4700 forintnyi értéket vitt el. Hajdú Árpád még tavaly decemberben közölte K. Annával, hogy egy nagyberényi család nagyobb összegű pénzt őriz otthon. Később rábeszélte a leányt, valamint Erdélyinét és Sztolyka Borbálát, hogy hatoljanak be az általa megjelölt .lakásba, s lopják el a pénzt. A címet csak úgy volt hajlandó elárulni, ha a lopott pénzből ő is részesedik... Tervüket a múlt évben december 21-én végrehajtották. Tollgyűjtés, illetve vásárlás ürügyén mentek be L. Imréné- hez. Ott tartózkodott a tulajdonos 64 éves testvére is. L. Imréné közben vásárolni ment a boltba, s ekkor K. Anna az idős férfit fondorlatos módon a pajtába csalta, közben Er- délyiné és Sztolyka Borbála kutatni kezdett, s az ágyban a párna alatt egy zacskóban két, bemutatóra szóló, 400 ezer forintról kiállított takarékbetétkönyvet, valamint 60 ezer forint készpénzt talált. Ezeket mind elvitték. A pénzt később négyen elosztották, a betétkönyveket pedig elégették. A Kaposvári Járásbíróság dr. Gelencsér Ilona tanácsa a napokban vonta felelősségre őket, K. Annát kétévi, a fiatalkorúak börtönében letöltendő, Erdélyi Mátyásnét egyévi, Sztolyka Borbálát pedig egy évi és 2 hónapi — börtönben letöltendő — szabadságvesztésre ítélte. K. Annánál elrendelték a Szekszárdi Járás- bíróság által korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett 6 hónapi szabadságvesztés letöltését is. A legsúlyosabb büntetést a tett értelmi szerzője, Hajdú Árpád kapta: 3 évi — fegyházban letöltendő — szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A bírósági ítélet kimondja, hogy Hajdú nem bocsátható feltételesen szabadon. Az ítélet nem jogerős. Ss. K (Folytatjuk)
