Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-03 / 129. szám
Ag élei peremén Segély és hagyaték Járjuk a kaposvári járást. Kísérőm Fekete Istvánné, a járási hivatal szociális gondozónője. Mindennapi ismerőseiről, az öregekről beszélgetünk. Ahány öreg, annyi sors. De mind torokszorító. Hallok idős, magatehetetlen szülőkről, a gyerekek csak addig jártak hozzájuk, amíg ősszel degeszre rakhatták a kocsi csomagtartóját. Az ő esetük még jobb, mint a másik, 70-en felüli öregé: gyerekei még nála is nyomorultabbak. Talán a legnagyobb baj: az egyre mélyülő aránytévesztés, rohamos kívülrekedés a társadalom mindennapi, érzékelhető valóságán. Egyik-másikuk szinte alkalmatlanná válik minden hétköznapi emberi kapcsolatra; magánya, tehetetlensége, gyerektől, tanácstól függése elviselhetetlen rigolyákat dagaszt, ismeretlen indulatokat fakaszt. A kaposvári járás községeiben sok az elhagyatott, idős ember. Gondozásuk, ellátásuk, a megélhetés biztosítása mindenütt többnyire a helyi tanácsok, gazdálkodó szervek gondja. — Mit jelent ez a nagyközségi tanácsnak? — kérdezzük Hetest Lajos tanácselnöktől Kadarkúten. — 1969 óta működik a községben az öregek napközi otthona. Itt ebédet és uzsonnát kapnak az idős emberek. S legalább ennyire jó nekik, hogy találkozhatnak és elbeszélgetnek itt. Számukra a napközi a társas élet egyfajta színhelye lett. Jobban fáj a fejünk amiatt, hogy gyorsan növekszik az egyedül élő, idős munkaképtelenek száma Egyik-másik járni is alig tud. Ök az otthoni — házi — gondozásra szorulnak. Jelenleg 12 ilyen ember van a községben. A gondozónő a tsz-től kap tiszteletdíjat. Bevásárol, gyógyszert és ebédet hord nekik, néha takarít. De — jól tudjuk — ez nem elég. — A tanács saját státusában nem foglalkoztathat házi szociális gondozónőt? — Az öregek napközi otthonában két gondozónő van, Ők esetenként ellátják a betegeket. Többet tenni egyelőre nem tudunk. Szociális segélykeretünket — ez Kadarkúton 201 ezer forint — az öregek segélyezésére fordítjuk. Ez az összeg három-négy éve még csak a fele volt a mainak... A házi szociális gondozás 1974 óta — a járásban legelsőként — Kadarkúton indult meg. A tsz kijelöli, kik kapják ezt a segítséget, s a gondozónő tiszteletdíját — a szociális-kulturális alap terhére — átutalják a tanácsnak. S a tanács szervezi a gondozónő munkáját. — Hét öreghez jár a tsz gondozója, bár ezeknek egytől egyig vannak hozzátartozóik. Csak másutt, nem Kadarkúton. Le évekig a mi dolgozóink voltak, kötelességünk segíteni rajtuk — mondja Németh Lajos tsz-elnök. Nagybajomban hasonlóképp vélekedik a termelőszövetkezet elnöke, Horváth László: — A szövetkezeti tagság több mint 70 százaléka járulékos és nyugdíjas nálunk. — ök még tagoknak számítanak? — Igen. A szövetkezeti törvény kétségkívül a munka- vállalói viszony elemeit erősítette, de a lényeg nem változott: életük végéig tagok maradnak. Mi ezt figyelembe is vesszük a különböző kedvezményeknél: olcsón kapnak tűzifát, a háztájit terményben adjuk ki és gondolunk az öregek napjára is. A leginkább rászorulókkal nálunk is külön gondozónő törődik. A gondozónő Nagybajomban tsz-tag. ez a munkaköre. — Mi a tagság véleménye? — Néhányan tehernek érzik, de a többség helyesli ezeket a lépéseinket. A nagy számú magatehetetlen idős ember láttán azon fáradozunk, hogy hagyatéki szerződést kössünk az idősekkel. A tsz vállalja gondozásukat, s haláluk után örökli házingatlanjukat. — Sikere van a kezdeményezésnek? — Eddig nem nagyon szorgalmaztuk. Büssüben Trabant pöfög az utcán. Jellegzetes hangjára I megnyílnak a kapuk, s az ! ' idős emberek edénnyel a kézben megindulnak az ebédelosztóba. Éberling Istvánné 34 öregnek hordja naponta Trabanttal az ebédet Gölléből. ö a kisgyaláni tsz alkalmazottja. — Amikor megkezdtük az étkeztetést, az elején néhjj,- nyan húzódoztak, azt mondták: •►szegénykonyha«. De ma már nem tudnának meglenni nélküle. Három község: itt így, ott úgy oldották meg az étkeztetést, a házi gondozást. Megoldották? Válaszul hallgassuk Kányási Lászlót, a nagybajomi tanács szociálpolitikai előadóját : — Nagybajom és a hozzá tartozó Jákó, Homokpuszta, Pálmajor, Lenesen, Felsőkak, Galabárd és Fehértó lakosainak száma 4800. Ebből 950 — tehát egyötöde — nyugdíjas. 27-en várnak rendszeresen szociális segélyre, 71-en rendkívüli szociális segélyre. 12-en az öregek napközi otthonában kérnek helyet, 16-an szociális étkeztetést igényelnének. 176 öreg szorulna házi szociális gondozásra. 140 egyedülálló idős ember él csak Nagybajomban, minden hozzátartozó nélkül. — A tsz foglalkoztat házi szociális gondozónőt... — A tsz igen. De az idős emberek közül sokan nem tsz-tagok. Kubikosok voltak, alkalmi, segéd- és betanított munkások. Nyugdíjuk nem valami magas, és magatehetetlenek. Nagybajomban éltek, de az utóbbi 20—25 évben nem itt dolgoztak. — Mennyi pénze van a tanácsnak segélyezésükre? — 338 ezer forint. Kevés. Nagybajomban is, másutt is. Egy rendelet értelmében a tanácsnak kötelessége a folyósított szociális segélyek összegét hagyatéki tehernek nyilvánítani, s a majdani örökös örökségéből levonni. Ezzel visszajutna valami az amúgy sem teli kasszába. De ez a mostani beteg, elhagyott embereken nem segít. Többet hsználna a hagyatéki szerződések szorgalmazása. A tsz azonban csak tagjainál vállalja, az öregek pedig még idegenkednek tőle. Fonák helyzet: az államtól várnak és kapnak támogatást, de a kertet, a házat a vérségi örökösre hagyják. Aki ma alig törődik velük. Csupor Tibor (Folytatjuk.) CSELÉDEK VOLTAK Oroi arca „A Labdarózsát unokámnak írtam. Beszélgetés Bálint Ágnessel 99 A mesehősöknek megadatott, hogy nem száll el fejük fölött az idő. Van, aki kisgyerekként pattan ki írója fantáziájából, mások öregemberként jönnek világra — s azok is maradnak, amíg el nem felejtik őket. Vagy újabb kedvenc nem kerül a helyükre. Bálint Ágnes figurái időtálló alakok. Ki gondol rá, hegy a Televízió népszerű Mazsolája immár tizennégy éves? Pedig az írónő egy híján másfél évtizede gondolta ki ; felruházza emberi tulajdonságokkal, s újabbnál újabb kalandokba viszi. Csetlés-botlásaival, ember—gyerek-gondjaival ' azóta is a tévénézők kedvence társaival: Manókával, Böbe babával és a Futrinka utca többi lakójával együtt. Az írónő a napokban találkozott olvasóival Kaposváron és Marcaliban. Ez alkalommal beszélgettünk vele — a meséről és a gyerekekről. — A Futrinka utca lakói nagyon hasonlítanak a mai gyerekekre. Róluk mintázza hőseit? — Nem mindig. Sőt: elsősorban nem róluk, hanem a felnőttekről. Az ember saját gyerekkorából indul ki. Annak idején pajtásaimmal gyakran játszottunk életesdit: elkezdtünk civakodni, hangoskodni ; ahogy néha a szüléinktől meg a többi felnőttől láttuk. Jól szórakoztunk. Gyakran. szüléink is nevetve ismertek magukra ... Valahogy így vagyok most is. A gyerekek nagyon szeretik a nagyokat utánozni. Állat- vagy kisgve-/ rek hőseim is inkább a felnőtteket utánozzák. Természetesen figyelem a mai gyerekeket: az ö kis gondjaik is gyakran kapnak hangot a mesékben. — Hogyan születtek Mazsoláék? — A Televíziónál dolgoztam, először oda írtam sorozatot. Aztán megtetszett a Móra Kiadónak és könyvet kértek belőle. Megírtam. — Ez volt az első könyve? — Hosszú megszakítás után igen. Első mesémet hatéves koromban írtam, aztán két könyvem jelent meg a háború előtt, majd feleség és anya lettem, és csak húsz év múlva, amikor a Televízióhoz kerültem, jelentkeztem ismét a gyermekirodalomban. Ez egyébként nagyon sok időmet elvesz, mert például rengeteg időbe telik egy professzort megszerezni a Kuckó című műsor számára ... — Szívesen választ meséi hőséül állatokat. A Futrinka utca lakói mellett a gyerekek újabb kedvence Kukori és Kotkoda, meg Frakk, a kutya. — Témáim egy részét a környezetemből merítem. Frakk például a kutyánk: unokáim kedvence. Két sorozat készült róla, most dolgozunk a harmadikon. Ez a Frakk azonban már nem az a Frakk, akiről az első két rész szól, hanem az unokája. — Az unokák óhaja menynyiben határozza meg, hogy miről ír legközelebb? — Nem nagyon szólnak bele, de nem is tudnám figyelembe venni. Egyetlen művet írtam majdhogynem felkérésre: legutóbb megjelent könyvemet, a Labdarózsát, hároméves unokámnak. Apró kis mesék, amiket ezért mondtam, hogy fölkeljen, hogy egyen. Meg is vádoltak a pedagógusok, hogy túl didaktikus ___ — Most min dolgozik? — A Móra Kiadó két ifjúsági regény megírására kért föl; az év végére már mindkettő nyomdában lesz. A Televízióban nagyon kedves feladaton dolgozom: tizenhárom részes rajzfilmsorozatot készítünk a magyar népmesékből. Jankovich Marcell rajzolja. A szereplők között lesz a kismalac, Kacor király, Zöld Marci... S. M. Egyetlen nagy, vadzöid tenger a természet a toponári városrész és Őrei között. A »tenger« hullámai benyomulnak a faluba, a házak olyanok, mint a köményes hajók ezen a nyugtalan, zöld felületen. Az ég kék lobbanás, amelybe a tojássárgá színéhez hasonló árnyalat vegyül. A tüdő tagul: nyárelő-illatot lélegzik. Tanteremkalitka már csak néhány napig teszi rabbá azt a tizenkilenc gyereket — elsősök együtt a másodikosokkal, harmadikosokkal és a »nagy« negyedikesekkel —, aki itt tanul, ebben a valamikori intézői lakiban, amely még a múlt században épült Sípos Mikiósné tanítónő szerint. Ö a falu krónikása. Mátyást említi, a királyt, akinek Őrei szálláshelyeként volt bejelölve egykori iratokba. S mondja Kunffy Lajos festőművész nevét; itt is őrzik az emlékét A község történetét most nem is faggatjuk hosszasan; nem ezért jöttünk. Most már csak egyetlen sorsformáló kérdésben érdeklődünk. Őrei református falu volt, de a Kegyes Tanítórend birtokai idáig nyúltak. E rend cselédei ka- thoUkusok voltak. Ma két templom árulkodik erről. Mi maradt meg az elválasztó vallási és vagyoni árokból? Fel- töltődött-e mára? A volt cselédek azóta utcasorokat épültek Orciban. S noha Nagy Andrásné sarki házán látszik, hogy cselédlakás volt, ez is, és a többi is olyan szépen »karbantartott«, hogy abban hibát nem talál a kritikusan szemlélődő sem. Ezeknél is több az új ház. Az, hogy ezeket az utcákat a helyiek maguk között Proletár gyűjtőnévvél ismerik, nem lesaj- nálást, hanem büszkeségtartalmat hordoz, özvegy Németh Pálné is így tudja; ő a »kegyséknél« szolgált hajdanán. — Juli néni, milyen idők voltak azok? — Hát, szóval, nehéz idők. A mostani buszmegállóval szemben laktuk a cselédházat, négy család. Errefelé, a mai Rákóczi utcában csupa-csupa cselédi épület állt. Pusztaso- modarban születtem, ide hozott az uram. Kocsis volt, majd a későbbi időben kitanulta Pécsen a zetorosságot. Volt egy holdunk, azt művelhettük. Mi volt az? Semmi! Kaszáltunk, gyűjtöttünk a birtokon, a másén. Éppenhogy kenyerünk volt, így nevettünk föl két lányt. Ezt a házat mi 1949- ben épültük; tömésház. Apró kis öregasszony, kedves szavú nénike Négy dédunokája közül az egyik, Salamon Zsolti ott játszik a lábánál. Az idegén szeme kapaszkodót talál a tetőn: a ma vi- lágtájjelzőit, tévéantennákat. Friss hangok a szomszédból : vagy húszán lakják azt a házat. — Károlyi Antalék vagyunk, cigányok — válik ki a többiek közül egy tizennyolc éves forma fiatalember. — Az apám is, én is Kaposváron dolgoztunk a köztisztaságnál. Vargáéké volt ez a ház, mi hat-hét éve költöztünk be egy magyaratádi putriból. Fizettünk, a tanács is segített, így sikerült. Az itteniekkel úgy vagyunk, ahogy ók velünk. Köszönés; ez van. De írja meg: itt szemben kaposvári ember épül, kijön a jó levegőre a városból! Üj házaikat lát a szem újra. Dobos Lajosé — kőműves — mintha az oklevél bizonysága volna : mestermunka. A tetőteret is beépítették. Két apró gyerek, Mónika és Norbert után előkerül az anya is. Gondozási szabadságon van. — Négy évig éltünk az amyósoméknál; ők itt laknák a szomszédban. Három éve raktuk le az alapot, most már az év végéig teljesen készen leszünk az építkezéssel. Három szóba, konyha, folyosó, fürdőszoba, kamra. Minden, ami kell. — Mondja, Hajnal: mit tud arról, hogy ezt az utcát valaha a Kegyes Tanítórend cselédei lakták? — Valóban? Nem tudtam. Talán az anyósom... Előkerült ő is* hogy bizonyítsa: így volt S ellenkezés, I idegenkedés volt őrei egykori es »jöttmentnek« számító lakossága között. De hol van az már? Meg aztán a reformátusoknál egy vagy még annyi gyerek sem született családonként, el is költöztek sokan: lassan valósággal elfogynak. Az idegen kezében mozdul a toll, amikor Rozináéik szürkére vakolt élősövénykerítésű szép házát látja: a gazda a toponár—rimányi tsz tagja. Osírás, ahogy Nagy István mondja. Kint üldögél a háza előtt, sütteti magát a nappal. Kell is, mert hetvenhat évesen »sötét mesterséget« folytat: éjjeliőr. Az meg, ugye, csak a feketeséget látja. Cseléd volt ő is, kocsis, és a tsz-ben is ezt a munkát kapta, amíg nem kínálkozott ez az éjjeliőrség itt, a víztorony buzogányfeje alatti majoriban. Vegyesbolt, felvásárlóhely, italbolt hármasa egy épületben. Ez a faluközpomt, amelyhely sekély, poros horhos vezet. Csend van — olyan az egész falu, mint valami vá- rosközeli üdülőtelep. Gólya szárnyal a tornyok magasságában. Minden évben visszatér ide. Ahogy munkahelyükről naponta az őrei emberek. Leskó László Kiállítás a megjei könyvtárban Szirmayné Bayer Erzsébetnek, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola tanárának műveiből rendezett kiállítást a megyei könyvtár. A tegnaptól látható bemutatót Szíj Rezső művészettörténész nyitotta meg. Képünkön egyik műve: Velencei részlet. SZAPUDI ANDRÁS Egy ifjúsági vezető naplójából másnap beszólnak érte az osztályba, hogy menjen az igazgatóhoz. Rendőrök várnak rá. Ügy látszik, neon lehet kiszállni a »buliból-«. Fonyódra viszik, kihallgatják, aztán elengedik. A kollégiumiba nem mer visszamenni, mert az igazgató félreérthetetlenül tudtára' adta, hogy semmi keresnivalója ott. Hazamenni sincs kedve. A vonaton határőrök igazoltatják. »Hova utazol?-« 'Disszidálni akarok.-« Határőrség, rendőrség, -jegyzőkönyvek. Szeptember huszonötödikén az apja kabátzsebéböl lopott ezer forinttal megint útra kel. Előtte búcsúlevelet ír: »Kedves Anyu, Apu! Tudom. Ti a magatok módján mindig jók voltatok hozzám. A szülők Mártával üdülni mentek a Balatonhoz. Tecát a saját kérésére leadták az intézetben, ahol kicsi, állami gondozott gyerekekkel akart foglalkozni. Három nap múlva a haverjai italt küldtek neki, és Teca berúgott. Az igazgató erre »büntetésből« a szüleihez továbbította. Augusztus másodikán a fonyódi rendőrségre utaztak érte. Négy nap itthon. Hatodikon sétálni ment a városban, s egy hónappal később levelet írt Siófokról. Augusztus tizenhatodikán megint a fonyódi rendőrségen. Egy reménysugár. Teca gimnáziumba készül, tanulni akar. Kék papírral köti be a tankönyveit, fehérneműit rendezi. Kollégium. A nyári dolgokról itt senki sem tud. Az első tanítási napon megdicsérik oroszból \és matematikából. De Tulajdonképpen most sem tudom, miért megyék éL Talán a balhé kedvéért? Magyarország különböző városaiban fogok csövezni. Szeretném, ha a rendőrségen nem jelentenétek be, hogy eltűntem. Elhatározásom szabad akaratomból történt, ezért senkit se hibáztassatok. Ha lebukok. Intézetbe kerülök. De ti ne látogassatok meg sehol, ne is írjatok nekem. Higgyétek él, így könnyebb lesz Nektek is. Teca.« Másnap a rendőrségen volt. Összehajtogatja a lapot, leveszi szemüvegét. — Nem mondott soha semmit — szól tompáin. — Se nekem, se az anyjának. Valahányszor hazahozták, az anyja lefürdette, jóllakatta, sírt, könyörgött neki, de hiába. Sohasem mondta meg merre járt, kikkel volt. mit csinált. Erről egy szót sem lehetett kihúzni belőle. — Mikor ment él? — Tegnapelőtt. — Mit vitt magával? — Néhány pulóvert, nadrágot, szoknyát. A saját holmiját. — Pénzt? — Nem hiszem ... legalábbis eddig még nem derült ki. Bár vitt volna. Pontosabban, bár hagytunk volna itthon pár száz forintot! Délelőtt ment el... Valószínű, valamelyik »haverja« járt fönn nála, mert néhány sörösüveget találtunk a konyhaasztalon és rengeteg csikket a hamutartókban. A hűtőszekrényt is kipakolták... — Most mennyi időt töltött itthon? — Csaknem az egész telet.. Már reménykedtünk, hogy megjött a jobbik esze. Higy- gye el, úgy bántunk véle. mint a hímes tojással. Azt csinálta, amit akart. Olvasott, magnózott egész télen. Tévét nézett, moziba járt. Nem kérdeztük, van-e valami terve, hogy dolgozni, vagy tanulni szeretne-e, hagytuk hadd pihenjen. És reménykedtünk... Legyint. — És most... tessék .,. kezdődik minden élőiről. — Ilyenkor mi a teendő?.. i Úgy értem, hogyan próbálják megkeresni ? — Fölhívtam a rendőrséget, és Csombor Pál igazgatót a tóvári intézetben. ( Folytatjuk)
