Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-28 / 150. szám

Ó] kutatások, új fölfedezések Iván tüze A volgaí táj énekese Puskin-útvonal a testvérmegyében Magasra lobbant a láng Csornában Egyik kalinyini kollégám érákon át idézte Puskin ver­seit néhány évvel ezelőtt. Amíg lefelé ballagtunk a fo- nyódi hegyről, a táj jellegének megfelelő versrészleteket mondott el, mélyen átérezve minden gondolatát, képet Ügy mondják a testvérme­gyénkben, hogy a költő azért olyan népszerű, mert szinte kortársuknak, érzik, olyan em­bernek, aki ugyanúgy gondol­kodott, mint ők. Aki nálunk elolvassa a Jev- genyij Anyegin hetedik feje­zetének elejét: »Tavaszi fény űzi s fogyasztja / Hegyek ha­vát körös-körül, / Zavaros hó- levek patakja / A vadvizes ré­tekre dűl. / Az álmos föld ünnepre várva / Mosolyog az év hajnalára; / Ragyognak már a kék egek, / Átlátszó még erdő, .berek, / De már pelyhedzik zsenge-zölden-« — legföljebb a szép természeti képben gyönyörködik. Nem így a kalinyini emberek. Ok tudják, hogy ezek a sorok az ő tájukat éneklik meg, s Pus­kin a Bernovo melletti Kuro- vo-Pokrovszkojéban - vetette papírra 1829-ben. Alekszandr Szergejevics Puskin szenvedélyes utazó volt, még ha nem is önszántá­ból kelt mindig útra. Az első nagy utazása, amikor délre száműzték szabadságszerető költeményéért Azután követ­kezett a második száműzetés, keresztül Oroszországon, Mi- hajlovszkojéba. A kalinyiniak büszkék rá, hogy a költő útjai a Felső- Volga-vidéken át vezetett. Így azután tucatnyi alkalommal járt az akkori tveri kormány­zóságban (ma kalinyini terü­let): így Tverben, Torzsokban, Sztaricában, Vizsnyij Volo- csokban, Bernovóban, Pav- lovszkojéban, Malinnyikiban és még sokfelé. A párbajban megölt Puskin mihalovszkojei sírját 1922-ben védetté nyilvánították, s min­den év első júniusi vasámap- * ján megemlékeztek a költő ^'Születésnapjáról. 1967-ben ren­dezték az első össz-szövetségi Puskin-ünnepségeket Mi­hajlovszkojéban. A kör egyre bővült, azok a vidékek is be­kapcsolódtak, ahol sok emlé­ket őriznek Puskinról. A test­vérmegyei Kalinyin (a hajda­ni Tver), valamint Bernovo falu az elsők között kezdemé­nyezte a hagyományok ápolá­sát. Azóta nagyon sok min­den történt: Puskin-múzeumot nyitottak Bernovóban, Tor­zsokban, emlékművet avattak Kalinyinban, Bernovóban. S 1971 óta testvérmegyénk Pus- kin-emlékhelyei is védettek. Puskin mellszobra Bernovóban. Az ország irodalmi térképén ott található ma már a Felső- Volga-vidék Puskin-útvonala is. Bernovo és környéke na­gyon sokat jelentett a költő életében, a följegyzések sze­rin ott valóban boldog volt, járta az erdőket, ismerkedett az egyszerű emberekkel, gyö­nyörködött az orosz termé­szetben. Ez a Bernovo min­den június elején a költészet ünnepének »-búcsú járóhelye«, ,olyan, mint nekünk Balaton­szárszó a József Attila-emlék révén. Az ország minden ré­széből, sőt külföldről is (az idén például Kubából) ellá­togatnak az ünnepségekre. Puskin sok művét (vagy részletét) írta testvérmegyénk­ben, így a Jevgenyij Anyegin egy részét, a Téli reggel, A költő, a Virág című verseit, a Regény levelekben, Néhai Ivan Petrovics Belkin elbe­szélései című műveit. A sellő Loreu Dux Á végrendelet • Ali, az öreg arab kereske­dő elköltözött az élők sorá­ból. Igénytelen volt, szerényen élt, pedig jól ment az üzlet, jól tudták hát, hogy hagyaté­kában szép kis összeget fog­nak találni. Nem volt felesé­ge, nem voltak gyermekei, csak négy unokaöccse. Ezek az öreg kereskedő halála után el­mentek a közjegyzőhöz, akinél nagybácsijuk végrendelkezett. A közjegyző felbontotta a vég­rendeletet, s felolvasta nekik: »Minden unokaöcsém, Ibra­him, Selin, Juszuf és Ahmed ezer-ezer piaszter pénzt kap­jon — azzal a feltétellel, hogy nem vehetnek részt a teme­tésemen. Nem vagyok hive a gyásznak, egy aggastyán teste miatt könnyet senki ne hul­lasson. Ha ellenemre cseleked­nétek, fiaim, úgy azt végren­delkezésem ellen tennétek, s elveszítenétek jogotokat az ezer piaszter öröklésére.« Az öreg Alit nemsokára el­temették. A temetésen se Ib­rahim, se Juszuf nem vett részt, sőt még Selin sem, ám a legkisebb, Ahmed, sírva ott ballagott a koporsó mögött. Egyedül ő szerette a nagy­bátyját. A temetés után a közjegyző újra magához rendelte őket. Ibrahimhoz fordult: — Fiam, részt vettél-e a te­metésen? — A nagy próféta mentsen tőle — hajlongott Ibrahim. — Hát te, Selin? — A világért sem mentem volna el. Nem vagyok bolond lemondani ezer piaszterröl; óriási összeg az. JusZuf ugyanígy nyilatko­zott, meg is esküdött rá. A kis Ahmed nem várta meg a köz­jegyző kérdését, hanem felállt, és kifelé indult, mondván: — Én igenis ott voltam. Nem bírtam ellenállni. Inkább lemondok az ezer piaszterröl. Azzal már ment is volna ki­felé, három testvére meg bol­dogan dörzsölte tenyerét, mert így csak háromfelé oszlik a négyezer piaszter. Ám a köz­jegyző a kis Ahmed után szólt. — Várj csak, fiam! Van itt még egy boríték; ennek a fel­bontásánál is jelen kell len­ned. Azzal egy kisebb borítékot vett elő, amelyre ez volt írva nagy betűkkel: »Csak teme­tésem után bontandó fel!« A közjegyző néhány soros papírt vett ki belőle, felolvasta: »Az az unokaöcsém, aki annyira szeretett, hogy nem bírta gyá­szát eltitkolni, s ezt az érzést a neki járó ezer piaszter elé helyezte, az legyen egész va- gyonom örököse. Aki olyan anyagias volt, hogy temetése­men sem vett részt — csupán a végredeletemben kecsegtető anyagiak miatt —, az nem ér­demes ezekre az anyagiakra, egyetlen piasztert sem kap­hat!« — Te szemtelen! — támadt rá ekkor a három irigy test­vér ... A közjegyző azonban kizavarta őket az irodából. A kis Ahmed pedig fölvette a négyezer piasztert, de csak a jogosnak vélt ezret tartotta meg, a többiből nagybácsikája sírjára hatalmas márvány sír­boltot építtetett. Franciából fordította; Dáné* Géza című darabjának a témáját Bernovóban hallotta. Az érdeklődés nem csökken, sőt évről évre nő, az emberek szeretnének minél több újat megtudni Puskinról. Az új könyvek, kutatások kielégítik ezt az igényt. Az idén jeient meg a második könyv test­vérmegyénk Puskin-emlékei- ről. Mindkettőnek a szerzője A. Pjanov költő, aki néhány évvel ezelőtt megyénkben is járt. Puskin százhetvennyolc év­vel ezelőtt született — s még mindig maradt fölfedezni va­ló. A mi számunkra is nagyon érdekes M. Iljin megyei le­véltárvezető kutatása, amely feltárta : Puskin majdnem pár­bajozott Tverben. Az közis­mert, hogy V. A. Szollogub író volt a költő párbajsegéde, amikor kihívta D’Anthest. Még azt is szokták tőle idézni, hogy »Puskin D’Anthes szemé­lyében vagy a halált kereste, vagy az egész előkelő társa­sággal akart leszámolni«. A kalinyini tudós most a mé­lyebb értelmét is kibányászta: ebben az időszakban a költő gyűlölete forrponton volt a nagyvüági, az udvari társaság iránt. Életének legválságosabb időszakát élte át — miközben felesége, Natalja Nyikolajevna a bálok legszebb és legelegán­sabb csillagaként tündökölt Éppen az idén kerültek elő Puskin édesanyjának a levelei, melyeket a cárhoz írt azért, hogy kiszabadítsa fiát a Mi­haj lovszkojei száműzetésből. Nyilván ez a remény is szer­tefoszlott, amikor anyja 1836. március 29-én meghalt. Pus­kin válsága már előbb meg­kezdődött, az év februárjában három, párbajjal fenyegető összeütközése volt, mégpedig jó barátokkal, ismerősökkel (!) Ezek közül az egyik Szol- logubbal, aki »-megsértette« egy bálon a feleségét A vé­letlen hozta úgy, hogy Puskin és Szollogub elkerülte egy­mást, s nerti vált párbaj szín­helyévé Tver. A tudós szerint azonban ez az összeütközés az első szem a szerencsétlen ese­mények láncolatában, amely azután a D’Anthesszel való végzetes párbajhoz vezetett Puskin nálunk is közked­velt, összes művét éppen most jelentetik meg hat kötetben. Érdemes odafigyelnünk a test­vérmegyei kutatásokra, kiad­ványokra is. Lajos Géza Iván tüzéhez a magyarázatot már alig isme­rik a csornai fiatalok. S mégis, mintha önmagukat fe­jeznék ki álta­la: ifjúság és láng. A belső tűz elevenedik meg a szőlő­hegy aljában magasra lob­banva. A nyári 'napfor­duló idején az év legrövidebb éjszakáját So­mogy több községében is tűzzel rövidí­tették tovább hajdanán. Hogy honnan származik az Iván-napi tűz­gyújtás, nem Megrakták a egeszen vilá- Met>raKtaK a gos: déli szom­szédunknál éppen úgy ma­gasabbra lobbant a láng, mint északon a skandináv népek­nél, vagy nyugaton, a német nyelvterületen. Az is lehet, hogy már pogány őseink is így szokták. Volt, ahol üszögöt vittek e tűzből, hogy felszűrják a ker­tekben: hernyó a káposztát ne egye, gabona ne üszkösödjék. A szentivání tűzbe csombort, papsajtot, bodzát, kamillát hajítottak, mondókával kísér­ték is a mozdulatot: »Szent Pál, szent Péter / Füstöld meg a füvecském, / Tisztesítsd meg, hasznosítsd meg! / Tisz­tes légy, hasznos légy, / Ma­joránna bokros légy!« A tűz­be hajított gyümölcsöknek pedig gyógyító erőt tulajdoní­tottak, tűzvész ellen virágok­ból, füvekből koszorút kötöt­tek a ház elejére. — Mi történt időszámí­tásunk előtt 44-ben Ró­mában ? — Kik voltak Montreal ma­gyar érmesei? S ha mindkét kérdésre meg­felelnénk, jön az újabb, a be­ugrató: — Mikor írta Lenin a Tő­két? A szellem apró lidérctüzei ficánkoltak a csornai KISZ- klubban. Az ütött-kopott fala­kat nem takarta be teljesen a Híradó cikk- és képgyűjte­mény, az Indiánkaland Onta- rióban című film plakátja, a két oklevél. De a jó remény tüzet. már munkál: elkezdték a mű­velődés új épületének alapozá­sát. A fiatalok huszonöt órás társadalmi munkát ajánlottak föl egyenként, s az idősebbek sem akarnak sokkal elmaradni mögöttük. Szól a magnózene, a gyorsí­tott felvétel »egérhangjáról« angol beatzenét kell felismer­niük: könnyű feladat! Majd nadrágszíjra kötött irónt ügyeskednek karcsú üveg­nyakba. És a Lelovics Zoli já­tékvezetésével működő zsűri már hirdeti is az eredményt: holtversenyben első a Kapi- nya Ildikó, illetve a Horváth János és Neiczer József ve­zette kis közösség. A kedv magasra hág, a csokoládédnak pillanatok alatt eltűnnek. Pandúr Feri, aki a dombóvári állomáson forgalmi szolgálat­tevő, itt klubvezető. Az Iván- napi lámpásolás előtt — szin­te előkészítésként — bekap­csolja a magnetofonját: Fehér Feri bácsi hangját halljuk. Egy 1924-es lakodalmat ele­venít fel az első vőfély szem­szögéből. Huszonnégy strófá­ból álló verset hallgatunk, majd a'lakodalomban énekelt népdalokból, nótákból vegye­sen. De a legérdekesebb még hátravan! Feri bátyánk az éj­féli színjátékokból idéz. A le­gények egyike borbélynak öl­tözött, s fejszével borotválta a merészebbeket. És most már tényleg irt az idő, az esti nyolc óra, hogy Iván tüzet gyújtani induljunk! © Illatos mezőségen át a csornai szőlőhegyhez. A Kapos foiyó fölött szép kőhíd, terebélyes fa áll őrt mellette. Alacsony az ég, Dombóvár fe­lől súlyos, fekete felhők úsz­nak. Garabonciás érkezik raj­tuk? Farkas István bátyámat már nem találja szőlőhegy alji házában. Ö volt a tűz lelke Csornában: két hete temették. A KISZ-isták tizenöt főnyi alapszervezete mintha hirtelen a kétszeresére dagadt volna. Itt vannak velünk a leendők is... Épül sátorformán az ágrakás. A gyomrába apróbb gallyakat raknak: ez lesz a tűz fészke. Andonios Jóska pengeti a gitárt, hangolja a kedvet is. Horváth Jánossal, a KISZ-titkárral ide illő beszél­getést folytatunk: — Mi az öregek tiszteletére gyújtunk tüzet. Figyelik a cso­rnai házakból. Nem ismerjük a szokást, így a mi tűzünk a tisztelet adását jelenti. Csomá­Lámpásolás égő háncsköteggel. » A körzeti orvos együtt a Vöröskereszttel Városban, faluban egyaránt nőtt a Vöröskereszt rangja. A tevékenység széles köre átöleli azokat a területeket, amelyek közvetlenül hatnak a telepü­lések fejlődésére, az ott élők szemléletére. A körzeti orvo­sok — ahogy dr. Barcza Irén, a Vöröskereszt 'mezőcsokonyai szervezetének elnöke mondta — egyek ezzel a tömegszer­vezettel. Segítik a célok: a humánum, az egészséges élet­mód fejlesztésének a megva­lósítását. S hogyan hat vissza a* befektetett munka az ő te­vékenységükre? Erre szintén választ kaptunk Mezőcsoko- nyán. Hedrehelyen beszélgettünk ezelőtt jó pár éve dr. Barcza Irénnel. Négy éve dolgozik Mezőcsokonyán. A város, Ka­posvár közelségére családi okok miatt volt szüksége. — Mások-e itt az emberek? — Nem érzek különbséget a hedrehelyi és a mezőcsokonyai emberek között. Nyíltak, őszinték, közvetlenek. Ha azt kérdezné, hogy van-e különb­ség a falusi és a városi em­berek között, erre felelhetném: mások. A falusi emberek tu­lajdonságait már említettem, a városiak mindennek az el­lentétei. Dr. Barcza Irén körzeti or­vos a Vöröskereszt helyi elnö­ke. tagja a járási vezetőség­nek is. Ahol csak lehet, segíti a szervezet munkáját, azaz: a körzeti orvosi rendelőn kívül bőven talál feladatot, munkát. Segíti-e, és hogyan segíti a tömegszervezettel tartott szo­ros kapcsolat az orvosi gya­korlatot? — A kölcsönhatás. A vörös­keresztes munka hagyomá­nyos területein megvan. Az idősek gondozása egyaránt or­vosi és vöröskeresztes munka. 1974-ben fölmérést végeztünk a faluban, hogy kik milyen ellátásra szorulnak. Mezőcso­konyán harmincnégy ember tudna arról beszélni, hogy mit jeient számukra, ha bekopog­tat az ajtón a vöröskeresztes aktíva, és segít, amiben kell. Maries Vendelné ápolónő a helyi szervezet titkára. Köz­vetlenül ő tartja a kapcsola­tot az aktívákkal, a jelzései­ket rajta keresztül kapom meg. Ez a segítség felbecsül­hetetlen. A gondozómunka fontos részét végzik el az ak­tívák. Nem jelenthet az egész­ségügyi ellátás szempontjából hátrányt senkinek sem, hogy egyedül él, öreg, sokszor szin­te magatehetetlen. Vegyük például Nagy Sándomé esetét. Beteg volt az epéje, diétás kosztot igényelt, hogy meg­gyógyuljon. Az aktívák gon­dozták, ápolták, főztek rá. Még a háztartását is ellátták, amíg- beteg volt. — Hány ilyen segítőkész ember van Mezőcsokonyán? — Négy ven-negyvenöt. Nyolc egészségügyi állomá­sunk működik. Segítenek a véradás, a szűrés megszerve­zésében, s az öregek napja ná­lunk is várt esemény. A tisz­tasági mozgalomról szívesen beszélek bővebben is. A Vö­röskereszt indította el a Tisz­ta, virágos Mezőcsokonyáért mozgalmat. Az eredmények szemmel láthatóak. 1976-ban kihívtuk versenyre Hetest, a pálmát mi vittük el. — A tisztasági mozgalom is sokat segíthet abban, hogy fejlődjön a falusi emberek egészségügyi szemlélete. — Ez így van. Községünk­ben azonban közös összefogás­sal sikerült elérni azt is, hogy felszámoljuk a cigány­telepet. Ezek a családok átte­lepültek a faluba, beilleszke­désüket mi is segítettük. És befogadták őket. Valamennyi családfő dolgozik, a nők közül is többen munkába álltak. Jelentős változások ezek a falu életében. S mit jelentenek számomra ezek, az életünk gazdagodását kifejező tények? Orvosi mun­kám során mind kevesebb em­bert kell kórházba küldenem. Ebben óriási szerepe van a megelőzésnek. Csökken a ki­számíthatatlan esetek száma. Ezzel szemben az emberek egészségesebbek. szemléletük sokat fejlődött. Sok-sok ember összefogására volt és van szükség, hogy erről így beszél­hetünk. Az egészségügyi szol­gálat nélkülözhetetlen partne­re a Vöröskereszt, és lelkes aktivahálózata. H, B. ban mindig is legendás volt a nemzedu.'.ek összetartása. Hajdanában valóságos ju- niális volt ez a tűzünnep. Dél­után már nem dolgoztak. A Kapos túlpartján gyülekeztek, az öregek szórakoztatták a fiatalokat megélt vagy meg­értnek mondott meséikkel. A lányok komafát készítettek szép, leveles gyümölcsfa galy- lyából. Rákötöztek cseresz- nyét-meggyet, ághegybe szent- iváni almát tűzve. Ezeket ki­cserélték egymás között, szin­te rokonná fogadva a másikat. Ügy mondják az idősebbek, hogy ezek a szent Ivánkor fo­gadott komaságok örök életre szóltak. S most lobban a láng, na-, rancssárgán pipiskedik magas­ra. Táncolj nyelvet ölt a kö­rülötte állókra. Csillagaik, milliárdnyi sziporkát pattint­va. Valaki halkan idézi a cso­rnai mondókát: »Szénát, szá­mát, / szentiváni ómát, / Ad­jatok a szent János tüzére fát!« A napközben készített pörgetők is előkerülnek. Fa­kéreg kötegek hosszú dróton, a fogójuk olyan, mint a gye­rekek kedvenc játéka, a bige. Lángba tartják, parázslaní kezd a háncsköteg. Akkor el­indulnak, s közben pörgetik. Régen körbeszaladták a sző­lőhegyet, hogy a féreg ne le­gyen úr a termésen, égből se szálljon rontás. Most a falu felé futnak a csóvát gerjesz­tők. Nagy piros sebeket éget­nek az esti sötétbe. Fény vá­laszol fénynek: az ablakok ki­; világosodnak. • Leskő László Somogyi Néplap t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents