Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-23 / 146. szám
Egy kórház vajúdása Nemrégiben még úgy látszott, pont kerül végre a másfél évtizede húzódó ügy végére, az illetékesek — tervezők és beruházók, bonyolítók és kivitelezők — a sole nehézség ellenére mégiscsak nyélbe ütik a kaposvári kórház rekonstrukciójának tervét, s talán belátható időn belül sor kerülhet a betegek és orvosok által egyaránt régen várt kivitelezésre is. Reménytelennek látszó huzavona után mégiscsak elkészült — a Terv! Kit ne lelkesítene föl, ha tudomására jut, hogy megye- . székhelyünkön új, 234 ágyas kórházi szárny épül, féltucatnyi vadonatúj, világszínvonalú műtő, s egy 80 ágyas urológiai osztály ? Melyik pályakezdő egészségügyi dolgozó ne igyekezne Kaposvárra, ha közük vele, hogy itt nem kell albérletben laknia, mert 23 millió forintos költségből 130 ágyas orvos- és nővérszálló épül, olyan méretű helyiségekkel, amelyekben akár az ifjú család harmadik tagja is elfér? Melyik beteg ne nyugodna meg attój, hogy ezután nem kell esetleg hetekig várnia a beutalásra, mert a rekonstrukció után száznegyvennel lesz több ágy, mint eddig volt? S melyik gyakorló orvos nem dolgozna nagyobb örömmel egy új ortopédiai, sebészeti és baleseti sebészeti, vagy orr- füll-gége osztályon — mert ezek is a tervben szerepelnek —, mint a jelenlegi rozzant, a harmincas évek követelmény- szintjének megfelelő, túlzsúfolt épületben, ahol — a kevés felvonó miatt — még az élelmiszerek és a gyógyászati eszközök szállítása is gondot okoz? S ki ne tudná, mit jelent egy megnyugtató, vigasztaló vagy éppen serkentő környezet a lábadozó betegnek és a hippokratészi eskü szellemében munkálkodni akaró gyógyítónak? A tervet a pécsi tervező vállalat szakemberei készítették el, határidőre, minden bizonnyal mutatósán és igényesen, 470 ezer forintért. A bökkenő ott van, hogy nem csupán a terv tartalma, formája és költsége impozáns, hanem — a kórház teljes rekonstrukciójához szükséges summa is. A terv a műszaki-gazdasági normatívák által megállapított 370 millió forintos költség helyett 533 millió forint beruházását tenné szükségessé, ez pedig — több okból is — elképzelhetetlen. Alternatív javaslat nem létezik, a jelenlegit pedig az Egészségügyi Minisztérium illetékesei — ebben a formában — nem ajánlják elfogadásra, mivel a tervezők nem tartották be a programtervet, nem vették figyelembe a lehetőségeket. A műszerterv túlzásokat tartalmaz, a területrendezési és parkosítási terv egyelőre nem készült el, sok a rendeltetés nélküli helyiség, á közlekedési területek aránytalanul nagyok. Az alagsor megtervezése hiányos, a pihenőtér és a gépészeti terep inMesterség, amelyet nem tanítanak A műlépkészítő Sokoldalú ember, amolyan ezermester. Ha kell, akkor asztalos, hegesztő, villanysze relő vagy lakatos. De van vagy 60 családból álló méhé szele is, maga készíti a kap- üa tárakat. Házának falán Nagyatádon ez olvasható: Varga István műlépkészítő. Nem mindennapi foglalkozás. — A műlépkészítés a megrendelő számára bizalmi kér dés — mondja. — Aki ezzel foglalkozik, saját magának kell kikísérleteznie, megtanulnia, mert erre nincs sem szakmunkásképzés, sem továbbképzés. Mégis ipar, az úgynevezett szabad ipar körébe tartozik. Magam is önkép zés, azután a látottak, hallottak alapján sajátítottam el a mesterséget. Méhész is vagyok, előfordult, hogy nem tudtam műlépet vásárolni. így határoztam el, hogy magam állítom elő, amennyi à méhészetemhez szükséges. Akkor még nem gondoltam, hogy erre egyszer iparengedélyt váltok. — Hogyan kezdődött? — A nagybajomi áfész mű- lépüzemében láttam a lépké- szítő gépet, s először ott magyarázták el a készítés módját. Azután vettem egy használt gépet, azt kijavítottam, a hiányzó alkatrészeket elkészítettem, s úgy alakítottam át, hogy azon mindenféle kaptárba való kerethez — csak a méretek pontos ismerete szükséges — tudok műlépet készíteni. Néhány méhésztárs megismerte a készítményeimet, s kért, hogy részére is csináljak. Egész életemben ] törvénytisztelő ember voltam, nem akartam kontárkodni, így a múlt év májusában váltottam iparengedélyt. Kezdetben kevés volt a munkám. Azután - megismertek, mert egyik méhész a másiknak adta meg a címemet. Eddig az idén mintegy három mázsa műlépet készítettem. — Honnan kapja a megrendeléseket? — Kezdetben a megyéből, most már a megyén kívülről is. Elsősorban azért, mert a megadott méretre készítem a műlépet. Ennek előnye, hogy a méhésznek nem kell a szabvány méretűből otthon esetleg levágnia, így nincs hulladék és veszteség. — Csak viaszból készít, vagy a sonkolyt is kiolvasztja? — Szívesen kiolvasztom a sonkolyt is, mert így bizonyos, hogy jó lesz a viasz, nem ég meg e fontos alapanyag. Néha rosszul kiolvasztott viaszt kapok, s ebből nehéz jó minőségű árut előállítani. Aki levélben érdeklődik és viaszt akar küldeni feldolgozás céljából, írásban tanácsot adok az olvasztás módjáról. Szívesen fogadják, s nem egy köszönőlevél van a birtokomban. — Milyen lesz az idei méztermés ? — Erről nem sok jót mondhatok. Itt elfagyott az akác. Tolnában és Baranyában vándoroltunk. De nektárhiány miatt ezek a szorgalmas kis rovarok ott is csak annyit gyűjtöttek, amennyit fel is éltek. Nagyon igaz az, hogy a méhészet — még ha a legnagyobb .szakértelemmel is rendelkezik a méhész — elsősorban az időjárás függvénye. Azonban az igazi méhész igyekszik áthidalni a nehézségeket s csökkenteni a kiesést. Én is ezt kívánom tenni. K. J. dokolaliánul nagy. A terv alapján szinte valamennyi szociális helyiséget a régi épületben kellene elhelyezni, ez pedig nem jelentéktelen üzemeltetési zavarokat idézne elő. A látogatófolyosókhoz nem terveztek bejáratot, azokat a kórtermek felől kellene megközelíteni. Fából vaskarika ... Az ápolási egységeket szétaprózták a tervben, a megvalósítás itt is többletköltségeket venne igénybe. A felsorolt okok miatt a tervet a megyei tanács egészség- ügyi osztálya, a Somogy megyei Beruházási Vállalat és a kórház vezetősége sem tartja elfogadhatónak. Átalakításra, módosításra lenne szükség, ám ezzel kapcsolatban egy másik kérdés is felmerül : vajon lesz-e elegendő tervezői kapacitás? A múlt héten, pénteken megtartott egyeztető tárgyaláson 'a pécsi tervező vállalat képviselője erre nem tudott igennel válaszolni. A Somogy megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Balassa Tibor, a következőképpen vélekedik a kórházi rekonstrukció esélyeiről: — Ami a költségeket illeti, erre az ötéves tervre százmillió forint áll rendelkezésünK- re, azonban az előjelek alapján . aligha remélhető, hogy 1980-ig ennél többre lenne szükség... A rekonstrukejó valójában a hatodik ötéves terv feladata lesz, s akkor mindenképpen valószínű, hogy elég lesz a pénzünk. A mi elképzeléseink — és a műszakigazdasági normatívák — szerint a felhasználható összeg 350—370 millió forint lehetne, ennél több fényűzésszámba menne. Sajnos, a tervezők nem tartották be a kötelező előírásokat, így lehetetlen konkrét időpontot mondani a rekonstrukció kezdetére és befejezésére, vagy akár a végleges beruházni és kivitelezési tervek elkészítésére vonatkozóan. Véleményem szerint ezért jogi felelősség is terheli őket. Nem kevés idő telik még el tehát, amíg' megvalósul a rekonstrukció, s elgyönyörködhetünk majd a SÁÉV IMS-technológiával készült szép munkájában. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy a tervezők — ígéretükhöz híven egy hónapon belül — válaszoljanak a módosítási javaslatokra, s a dolog vége ne oktondi pörlekedés, jogi hercehurca legyen, hanem szakmai és pénzügyi szempontból egyaránt elfogadható terv. Kórházra, korszerű, minden igényt kielégítő intézményre lenne szüksége betegnek és orvosnak, nem pedig újabb más-1 fél évtizedes tárgyalási ciklusra. Lengyel András I üzenet a középkorból A pillangós fejű szög titka Mint egy sziget, úgy emelkedik ki a szépen müveit kukoricatáblából a sárga agyagdomb. Meredek oldalából nagy darabokat harapott ki a markológép, sima hátát kutatóárkok szántják. Bennük gimnazisták kuporognak, és nagy óvatossággal szedegetik, tisztítják a csontokat. A dombtetőn a sziget »-főhadiszállása«: két viharvert sátor. Innen irányítja a feltárást Bárdos Edit régész. Szerencséje van Taszár környékén. Még nem fejezte be az avar kori temető feltárását, máris újabb figyelmeztető jeleket kapott az útépítőktől, akik a sárga föld elhordása- kor egyre több csontvázra" bukkantak. — Feltehetően a szentjaka- bi kolostorhoz tartozó település nyomát találtuk meg — mondta a régész. Szűkszavúan beszél. Minden akkor lesz igazán érdekes, ha kiderül, hogy mit rejt a föld? — Annyi bizonyos, hogy egy kora középkori település nyomai bukkannak elő. Egyelőre legrégebbi leletek a 11. századból valók. — Mik ezek? — Érdekes formájú és alakú hajkarikák. Ez a forma csak a 11. században volt, elvétve találkozhattunk vele a 12. században. — Mi került még elő? — Pillangós fejű szögek, ezek is a kora középkorban voltak használatosak. Néhány darab pénz és ruhacsat. A régész elbeszélése nyomán kibontakozik a feltételezhető templom, mellette a temető. A kutatóárkokban szorgoskodó diákok keze alól egyre több csont kerül elő. Viszonylag magasan vannak ezek a sírok. a templom falának maradványait találtuk meg. Kelet— nyugati tájolású templom falát ássuk. Mellette itt ez a rengeteg csont, a templomhoz tartozó temetőből került elő. — Mikori a templom és mikori lehet a temető? — Eddigi ismereteink alapján úgy látszik, az Árpád-karban kezdhették el építeni. A — A sírok bizonyítják, hogy hosszú ideig éltek és temetkeztek itt emberek. Ahogy lefelé haladunk, újabb sírokat találunk egymás mellett. Gyakran éppen csak bedobták a halottakat. Érdekes: ahogy az avarok, ők is kelet—nyugati irányba fordították a halottakat, arccal kelet felé. — Mi bizonyítja, hogy több évszázadig éltek itt emberek? — Egyrészt a temetkezés módja. Az egymásra temetett halottak között lehet több évszázadnyi korkülönbség. A másik, minden kétséget kizáró bizonyíték: kerámiák kerültek elő, ezek pedig mintájuk, formájuk alapján a 15. századból valók. Tehát több évszázad titkaira derülhet fény. Az árkot ásó gyerekek hátát égeti a nap. Nem tudni, hány köbméter földet mozgattak meg egy nap alatt, ők a ' régész legjobb segítőtársai. Több diákot is tudnának foglalkoztatni. Ha még nyolcan- tízen ásnának, sokkal gyorsabban haladnának. A régész izgatott. A látszólag egyhangú, szívós munka akármelyik pillamatban hoz- hait meglepetést. Apró szögek, csatok, pénzek és sok csont ad feleletet arra, amire a régész kíváncsi: volt-e itt falu, és ha igen, hogy hívták? — Amikor betelt a temető, már nem volt hova építkezni, kiszedték a csontokat, és csontgyűjtőbe, úgynevezett osszáriumba helyezték, ott őrizték tovább őket. Innen ez a rengeteg, részben már ösz- szetört csont. — Amott egy kemencéhez hasonlító, égetett cserép burkolatú üreg tátong. Mi ez? — Égetőkemence. Innen kerültek ki azok a kerámiák, melyek a 15. századi falu életét bizonyítják. A feltárás, a bontás, a fal kiásása még < tart. Lehet, hogy egész nyáron ásnak, az is lehet, hogy egy hónap alatt befejezik. A középkor hajtükkel, csontokkal üzen. Simon Márta Dolgosnak a diákok K Ráktérképet készítenek A szocialista országok szakemberei térképet állítanak össze a különböző rákbetegségek terjedéséről. A rákatlasz összeállítása a program szerint 1980-ban fejeződik be. Egyebek között bemutatja majd a betegség gyakoriságát, a környezeti‘tényezők hatását a rák különböző fajtáinak kialakulására, valamint az onkológiai szolgálat fejlődését a szocialista országokban. A ráktérkép egyes , lapjai feltüntetik majd, hogy a betegség milyen mértékben terjed a lakosság egy es etnikai és szakmai csoportjaiban. Az atlasz lehetőséget nyújt arra is, hogy a szakemberek megvizsgálják a rák keletkezésével kapcsolatos különböző hipotéziseket. A szovjet szakemberek például már a munka során, felhívták a figyelmet az ibolyántúli napsugárzás és a bőrrák közötti összefüggésre. A rákiérkép összeállításának munkáját a moszkvai onkológiai központ irányítja. ezdetben volt gazdag és szegény diák. Sokkal több gazdag, mint szegény, hiszen a nincstelen szülő gyermeke előtt csak különös kegyek révén nyílt meg hajdan a főgimnázium patinás, vaskos kilincsű kapuja. A szegény diák betevőért, gúnyáért, könyvért dolgozott. Télen jómódú, de gyatra képességű osztálytársait instruálta. Nyáron kifutó volt egy csemegekereskedésben, vagy ara- tó-cséplőbandában verítéke- zett, port es töreket nyelve, júniustól szeptemberig. Igaz, e régi diákok életedzetten, keménykötésű lélekkel indultak a pályákon, de az utolsó szál sugárig megrabolt nyarakat üszkösen, sötéten hordozták magukban halálig. Nem volt ifjúságuk, vakációjuk, víz« és napfényillatú élményük, amelyet jóleső nosztalgiával szokott megidézgetni később az ember. Oklevelet, társadalmi tekintélyt verekedtek ki foggal, körömmel, de sohasem érzékelhették például a vizsga utáni pihenés különös jó ízét. Az én időmben — az ötvenes évek végén — ugyancsak dolgoztak a diákok. Akkoriban még bennünket sem a gyakorlat kedvéért, a fizikai munka testi és lelki jé hatása végett küldtek kukoricát kapálni, kazánt tisztítani a szüléink, hanem mert szükség volt minden fillérre. Nem a család eltartásához, sem a tan- és kollégiumi díjra (elsős középiskolásként ötven forintot fizettem havonta a diákotthonnak), hanem ruhára, zsebpénzre. Kenyeret, könyvet már adhatott az állam, a család, de a ruhát, a cipőt magunknak kellett megkeresnünk. És meg is kerestük. Köny- nyedén — nem erőltetett önhajszolással —, s jócskán maradt időnk úszásra, kerékpározásra, pénzünk is akadt mozijegyre, fagylaltra, esetleg cigarettára. Feledhetetlen régi nyarak... Volt, aki pár hétig aratott, más a cséplőgépnél ellenőrködött vagy kazánt tisztított a szivattyútelepen, tüskét böködött, ürgét öntött a töltéseken, s néha leúszott a Rábcán a gátőrháztól a nagy hídig. És a gerincegyenesítő büszkeség, amikor augusztus végén anyánkkal a boltba indultunk, hogy megvásároljuk az áhított öltönyt, nagykabátot, bakancsot! Persze, ne gondoljon senki valami extra minőségű szövetből remekelt ruhára (nem is igen akadt efféle akkoriban még), legföljebb egy úgynevezett sportöltönyre, amely nagyszerűen festett kamasz termetünkön, míg meg nem paskolta, mosta az őszi eső. Ami pedig álmunk netovábbját, a vastag gumitalpú cipőt illeti (ez volt a divat), csak a képzeletben rendezett randevúkon viseltük. A mai diák divatosan öltözik, , néha talán túlzottan is. No, nem az irigység beszél a kitérdesedett, kikönyökösö- dött sportöltönyök egykori diákjából, csupán azt akarom mondani, hogy a mostani lányok, fiúk zöme nem szorul rá a nyári keresetre. Persze — félreértés ne essék — szükség van az anyagiakra is, hiszen a ma igénye (s ez nagyon természetes) toronymagas a tegnapéhoz képest. A diákok ma is dolgoznak nyáron, éppúgy és épp annyit, mint az én korosztályom annak idején. És keresnek is, némelyik nem is keveset. Kötelező szakmai gyakorlatokon vesznek részt, segédmunkára jelentkeznek ipari üzemekben, kombájn segédvezetőnek aratáskor a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. Csaknem minden üzemben találkozhat most az ember középiskolásokkal. De. mégsem főként a pénzért dolgozik a mai diák, hanem azért a rangért, amelyet csak a munka ad. Dolgozik a munka, a termelés jó ízéért, a fizikai, szellemi erőpróbákért, az ügyesség, a tehetség megcsillantásáért. Nyaranta ideiglenesen pályát választanak, hogy a végleges döntést megkönnyítsék maguknak. Megismerik a formálandót, és önmaguk formálóképességét. Megismerik a javak értékét, s az érzést, amely akkor melegíti az embert, amikor először áll »saját lábán«. A szülők megveszik a téli holmit (sokszor többet is, mint szükséges volna), de talán még a szabása is különb annak az öltönynek, melyet a diák a saját erejéből vásárol. olgoznak a diákok, kedvvel, jó ütemben. Majd pihennek a vizek partján, az erdők hűvösén, ősszel pedig visszatérnek az osztályokba, összegyűjtött napfényt visznek magukkal, s a munka méltóságos élményét.. Szapudi András D Somogyi. Néplap a \
