Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-22 / 145. szám
Kubai szakemberek a kereskedelmünkről „Gazdag tapasztalatokkal térhetünk haza” Évekkel ezelőtt már jártak hazánkban — Somogybán is — kubai kereskedelmi szakemberek, hogy az itt szerzett tapasztalatok alapján fejlesz- szék üzlethálózatukat, javítsák az ellátást, átvéve a magyar kereskedelemszervezés, -irányítás legjobb módszereit. Most ismét két szakember, a kubai belkereskedelmi minisztérium osztályvezetői: Avelinó Torres Feo és Gvil- lenmo Alfonso do los Reyes tbit hónapokat hazánkban, hogy tovább gazdagítsák a korábbam szerzett ismereteket. Jártak Debrecen, Nyíregyháza, Pécs és Budapest több áruházában, kereskedelmi vállalatánál, s közben Somogy ba is eljutottak. A Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Ve- gyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vendégeként ismerkednek a kis- és nagykereskedelem munkájával. — Somogyba milyen céllal érkeztek? — Tudjuk, hogy ide tartozik a hatalmas idegenforgalmat lebonyolító Balaton egyik része, s ezért az itteni kis- és nagykereskedelmi vállalatokra különösen nagy gond hárul, hogy a lakosság ellátása mellett ennek a feladatuknak eleget tegyenek. E munkával kívánunk ismerkedni. — Merre jártak és milyen tapasztalatokat szereztek megyénkben? — Voltunk Siófokon és Bala tonbogláron a nagy kereskedelmi vállalat, Fűszért fiókjainál. Láttuk a rakodólapos árumozgatást, a konténeres szállítást, tanulmányoztuk a korszerű üzem- és munka- szervezést. Meggyőződtünk arról, hogy egy nagykereskedelmi vállalat csak ilyén gépesítéssel, technikai felszerelésekkel tud gazdaságosan dolgozni, könnyítheti a nehéz fizikai munkát, s elégítheti ki a kiskereskedelem igényeit. E módszerek átvételére törekszünk, — Ügy tudjuk, jártak vendéglátóhelyeken és boltokban — Igen. Megtekintettünk Siófokon néhány üzletet, a szállodasoron jártunk az Euró- pa-szállóban, s annak még a konyháját is megnéztük. Kaposváron a Somogy Áruházban voltunk. Itt főként az áruk elhelyezése, a belső szervezettség tetszett. Szeretnénk Kuba városaiban is hasonló szép áruházakat építeni. — Milyen tapasztalatokat hasznosítottak eddig korábbi látogatásuk alapján? — Kereskedelmi szakembereink több kötetes tanulmányban számoltak be magyarországi tapasztalataikról, elkészítették javaslataikat. Az új lakónegyedek létesítésével együtt szükséges felépíteni a kereskedelmi-vendéglátó szolgáltató egységeket is. Ennek hasznát, előnyét mi is tapasztaltuk. Ezt láttuk Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsen és Kaposváron, a nagyon szép Kalinyin városrészben. A lakosságnak így nem kell az otthonától távol vásárolnia. A kubai belkereskedelmi minisztérium két osztályvezetője — egymást váltva — válaszolt a kérdésekre, hiszen különböző területen, bér- és munkaügyi vonalon tevékenykednek. — Milyenek eddigi benyomásaik és mi a további programjuk? — Benyomásaink nagyon kedvezőek. Mindenütt szívélyes barátsággal fogadtak bennünket. így Somogybán is, ahol házigazdáink, a Fűszért vezetői tájékoztattak bennünket munkájukról, az eredményekről, s a gondokról is. Találkozunk még a Belkereskedelmi Minisztérium különböző főosztályainak vezetőivel, beszélgetünk vendéglátó és kiskereskedelmi vállalatok, megyei és városi tanácsok vezetőivel. Tanulmányozzuk az itteni bérezési, jutalmazási rendszert. Már eddig is gazdag tapasztalatokat szereztünk, s azon leszünk, hogy ezekét hazánk kereskedelmének fejlesztésében eredményesen hasznosíthassuk. Sz. L. Takarmányg^ár három emberrel A téeszek főképp lisztet kérnek Karácsonypusztán, a puszta- szemesi termelőszövetkezet lucernaszárító telepén járva szinte bódít a száradó, lisztté alakuló takarmánynövény illata. S a teherautók, vontatók egymás után érkeznek újabb és újabb nyersanyag' utánpótlással a mezőről: az apróra szecskázott pillangós nedvesen zúdul a felhordószalagra, hogy azután eltűnjön a gépóriásokban, s végül lisztként vagy préselt rudacskaként — pelletként — kerüljön a papírzsákba. Molnár Ákosné, a lucernaszárító üzem helyettes vezetője kalauzol a liszt- és pellet- gyárban, s tájékoztat a szövetkezet • takarmányíeldolgo- zó tevékenységéről: — 1975-ben egy dán cég és az akkori Mezélszöv kooperációjában készült él ez a létesítmény itt, Karácsonypusztán. Speciális gép vágja a Iut cérnát, a füvet és a többi zöldtakarmányt, amelyet szárításra szán a gazdaság. így már lisztesítésre vagy pelletá- zásra kész alapanyag kerül a mezőről az üzembe. Éjjelnappal dolgoznak. Egy-egy műszakban mindössze három ember — a műszaki irányító, a tolólapos és a tisztogató — tevékenykedik. Lényegében a műszaki irányító kezében van az automatizált üzem termelése. . Az idén áprilisban kezdték a zöldtakarmány feldolgozását: rozsos takarmánykeverékkel érkeztek az első szállító járművek a határbóL 306 mázsa liszt és 481 mázsa pellet készült ebből, majd május első napjaiban már jött a lucerna, s azóta is ezt dolgozzák föl. Egyelőre csak pel- letet gyártanak belőle: Olaszországba az idén tíz vagonnal exportálnak, s még vagy hetven vagonnal küldenek külföldre, a Tászi rendelkezései szerint. Nyújtott műszakban dolgoznak a balatoni postások A nyári főszezonban az üdülő- és idegenforgalmi területeken, különösen a Balaton mentén megnövekszik a posta munkája is. Ezért a Posta vezérigazgatóság külön intézkedési terv alapján gondoskodik a forgalom zavartalan lebonyolításáról. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően megerősítették a balatoni postahivatalok személyzetét, az átlagos létszám több mint 20 százalékával; a balatoni hivatalok többségének szolgálati idejét is módosították. A kisebb forgalmú postahivatalok szombaton nyújtott műszakban, a szokásosnál 2—3 árával tovább és vasárnap délelőtt is a közönség rendelkezésére állnak. A nagy forgalmú hivatalokat hétköznapokon 2—5 órával, szombaton 4 órával, vasárnap pedig szükség szerint 2—4 órával tovább tartják nyitva a főidényben. A balatoni postahivatalokban utalványbélyegző, levélbélyegző és összeadó gépeket, fémpénz- számláló berendezéseket ' és bélyegkiadó készülékeket helyeztek üzembe. A tavalyi tapasztalatok alapján intézkedtek a Balatonpart és az egyéb üdülőterületek hírlapellátásáról. Megszervezték az előfizetői lappéldányok üdülőhelyi kézbesítését. Gondoskodtak arról is, hogy az üdülőterületeken a külföldiek részére is legyen elegendő saját nyelvű újság. A főidényben többszörösére növekszik az üdülőhelyek te-,, lefonforgalma, ennek zavartalan lebonyolítását a személyzet megerősítésén kívül különféle műszaki ' intézkedésekkel is segítik. Ehhez járul hozzá az is, hogy a Balaton északi partján Aszófőig minden községből távhívással érhető el az országos hálózatba bekapcsolt 138 helység, a déli parton pedig Balatonszemesig lehet távhívással telefonálni. — A termelőszövetkezetek többnyire lucernalisztet vásárolnak. Vevőink közé tartozik például a somogybabodi téesz is. A Böhönyei Állami Gazdasággal hatvan vagon lucer- napelletre van szerződésünk. Későb silókukoricát is feldolgozunk pelletnek, ebből huszonöt vagonnal exportálunk. — Ilyen jelentős nyers- anyagigény megkívánja, hogy szoros kapcsolat legyen a feldolgozó és a termelő között. — Természetesen csak együttműködéssel, az érdekek tiszteletben tartásával termelhet folyamatosan a karácsonypusztai üzem, hiszen végső soron az itt előállított érték, az itt elért nyereség is az egész szövetkezet javát szolgálja. Szálas, pillangós és silótakarmány kell a tsz állat- állományának is, tehát a zöld- takarmány-termelés ■ nem csupán az üzem nyersanyag- igényeinek a kielégítésére hivatott. Elsőrendű célunk saját szövetkezetünk ellátása az üzem termékeivel. Először szárító és • takarmánykeverő épült itt, ezeket követte a lisztkészító üzem. Most a gazdaság állatállományának takarmányozása erre épül — szarvasmarha- és sertéstenyésztéssel foglalkoznak —, s a lucernaliszt fontos ele- ség. — Rozsból, lucernából és silókukoricából csaknem 260 vagon szárított terméket állítunk elő. Ettől az évtől már nyúltápot is keverünk bérmunkában, a Balatonnagybe- reki Állami Gazdaságnak. Tőlük kapjuk a korpát meg a premixet, mi tesszük hozzá a lucernalisztet és az abrakot, s ezeket keverjük a kért arányban. Ezt az árut a keszthelyi mezőgazdasági szakszövetkezet használja fel. Eddig nyolcvan vagon nyúltápot készítettünk, az idén összesen kétszázötven vagonnak az értékesítését tervezzük. A tsz-é a bedolgozott takarmány ára meg a keverési díj. Ügy számolunk, hogy ezt a tevékenységet akkor is folytatjuk, ha az állami gazdaságnak elkészül a most épülő saját üzeme. Kifizetődő és egyáltalán nem öncélú melléktevékenységet valósított meg a puszta- szemesi tsz a karácsonypusztai takarmánygyárral. Tanulság rá a forgalom, a mező- gazdasági üzemek egyre növekvő igénye termékeik iránt. H. F. Új födémpanelek A Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcal gyárában 1965 óta gyártják az ún. unlváz (univerzális vázszerkezet) építőelemeit. Legutóbb a födémlemezeket korszerűsítették. Az új táblákat a gyárban simítják, ezért az építőknek már nem kell vakolniuk. Az új vasbetonlemezek erősítésére hegesztett acélhálót használnak, ezért szilárdabb, és nagyobb fesztávot lehet velük áthidalni. Korszerűsítették a födémek gyártását is. Egy új csarnokban évi 360 ezer négyzetmétert készítenek. Képünkön: A kész elemeket kiveszik a sablonból. Kátyú E gyszer azt mondta a ma tematika tanáram, amikor egy művelet levezetését »megzavarva« közbekérdeztem: »Te ezt úgysem, fogod megérteni, fiam.« Kátyúba jutottam. És attól a perctől kezdve nem is akartam megérteni. Megsértette az önérzetemet? Lehet. Mindenesetre ellenállást táplált bennem. Ma már tudom, hogy hibás voltam, de az ő vétkét sem menti semmi. Közeledés helyett ugyanis áthághatatlannak hitt gátat épített • elém. S hogy élétem e távoli epizódja most nem a matematikaoktatással, hanem a művészeti ízlésneveléssel kapcsolatban ötlött fel bennem, igazán nem tehetek róla. Mindig elutasítottam a mondva csinált titokzatosságot; s a misztifikáció, a szándékos ködösítés sem tartozik kedvelt fogalmaim közé. ) A munkás és a képzőművész, az ember és a műalkotás közeledéséért próbáltunk tenni egyet és mást Somogybán. Kristálytiszta szándékkal, odaadással, de tapasztalatlanul; pénzt és energiát is áldozva, újszerű kezdeményezéssel. Figyelt és figyel ránk az ország. Nem hiszem, hogy az eddigi próbálkozásnak nincsenek tettekben, ítéletalkotásbari, ízlésváltozásban mérhető — vagy még alig tetten érhető — eredményei. Mégis kátyúba jutottunk. A kezdeményezést kellene elvetni talán? Hasonló esetekben gyakran így teszünk, pedig nem ez a megoldás. A mai témáról bizonyára tájékozott az olvasó, hiszen , többször is hírt adtunk róla: néhány üzem ösztöndíjat alapított a helyi képzőművészeknek. A célban nem volt ködösítés: a ma élő és alkotó munkás jusson közelebb a ma élő és alkotó művészhez, alkotásaihoz. Ügy tudom: hét kaposvári üzem tíz képzőművészt serkentett összesen 100 000 forint ösztöndíjjal is, s elkötelezett tevékenységre hívta őket. Örömmel vállaltak, szándékukban, tetteikben nyoma sem volt a fenntartásoknak. Két éve kezdődött az »akció«, s most úgy látom: munkás és művész — átmenetileg — kölcsönösen elutasította egymást. El leéli vetni a közeledés gondolatát? Vagy jobb volna tökéletesíteni a módszereket? Azt gondolom: ez utóbbi a követendő út. A kezdeményezés nyomán képzőművészek látogatták az üzemeket. Kiállításokat, ankétot rendeztek, beszélgettek a munkásokkal; a dolgozók képeket nézhettek a műhely- csarftokban és a kiállítótermekben. A műalkotás tehát bejutott az üzemekbe. De gondolatilag és érzelmileg nem találtak oda a művészek. Ha pontosabb akarnék lenni, azt mondanám: közeledés helyett távolodást idézett elő bennük a munka látványa, a munkás élete, gondolkodása és ízlésvilága. Az elutasítás tehát elsősorban az övék. Mintha azt hitték volna : értük és művészetükért van a munkásgárda, s nem fordítva ... Láttam egy filmet: Mecénások volt a címe, erről a témáról szólt. Igazat mondott. Az alkotók a valóságot tükrözték — ha munkás szereplőik válogatása miatt lehet is fenntartásunk. Ez van — mondta egy ismerősöm a vetítés után, egyetértettünk. A film fogadtatása azonban egyoldalú és szélsőséges ítéletalkotáshoz vezetett. Nagyjából arra, hogy hiábavaló minden erőfeszítés, a munkástól idegen a művészet. Véletlenül sen hallottam olyan véleményt, miszerint a művésztől idegen a munkás és a munka. Pedig dolgozik, alkot. Ügy rémlik, az üzemi tapasztalatok inkább elidegenítették őket a munkásságtól, mintsem közel hozták volna. Nekem ezt is sugallta a film, s gondolom, az alkotók is. Akkor pedig megtaláltuk a kátyú előidéző okát. A film embertelen gyötrődésként ábrázolta a munkás életét. .S a művész azt mondta : »Láttam a munkakörüket a szalagon, ahogy a csirkék mennek; ez az embertelen, gondolat nélküli munka rádöbbentett arra, hogy nekünk tulajdonképpen milyen jó, mert megvalósíthatjuk önmagunkat.« Nem tette hozzá : azért, mert a csirkék mennek a szalagon. .. »Egy pici kis munkát végeznek, aminek se célja, se értelme, csak valami nagyon nagy, de ők csak részben élnek.« És azután így: »...nem szép élményként hatott rám ez az embertelen munka.« Akkor ki és kitől él távol? »Ezért lelkiekben szegények lesznek az emberek, mert nem tudnak emberként, emberekhez méltóan élni« — mondta. Csakugyan? A szép — amire képzőművészeink hivatkoznak — sohasem volt független az élet valóságától. »Ez egy mitikus kakas, a másik meg kecske. Alakoskodó népszokás, a téli ünnepköröknek egy nagyon érdekes, maszkos, alakoskodó figurája; ló, meg kecske, meg gólya, ilyenek. . . népszokásokat fejeznek ki« — mondta a művész a munkásnőnek. S fejemet őszinte elismeréssel meghajtva törekvése és művészete előtt, nem hagyhatom szó nélkül: elfelejtette volna, hogy a barlangrajzoktól népi hagyományainkig, a művészet féltve őrzött kincsei mind iszonyú, embertelen és lélekmérgező munka termékei? Hogy sokkal embertelenebb körülményeket hagytunk magunk mögött? Csodálkozom. A mai élet felszínes ismeretéből, az »elefántcsonttorony« zárt világából születtek a filmbeli nyilatkozatok. Hogyne lenne az alkotás idegen a munkástól, aki csakugyan nehezebb körülmények között él, de a mindennapok gondjai közepette érteni, felfogni szeretné a művészet lényegét. Nem értik, idegen tőlük, erről nyilatkoznak a filmben is. Miért idegen? Miért nem értik, hogy a művész — tiszteletreméltó szándékkal megfestett .— királyai, hivatalnokai és bohócai a ma élő — hatalommal visszaélő — kiskirályokat jelképezik? Mert nem látják a hatalommal élő — s nem visszaélő — ember figuráját. Vajon milyen áttétellel tudná ábrázolni a művész? Hiszen mégiscsak belőlük van több. Különben művészet, ösztöndíj, kiállítás és a közeledés szándéka sem lenne... Izgalmas téma ez. Azt mondtam: csupán a módszert kellene tökéletesíteni. Nem hiszem, hogy a képzőművészetben — önhibáján kívül — járatlan ember számára közeledést hozhat a műteremlátogatás; az ecsetek látványa, a művészi rendetlenség, s a fennkölt szavak. De az üzemi tárlat sem, ha nem társul az alkotó munka látványával. A munkás csak akkor fogadja el a művészetet, ha nemcsak a művésszel és a művészettel, hanem az alkotó folyamattal is kapcsolatba léphet. Azt hiszem — s ezt a nagyon is ember Makrisz Agamemnon megerősítette bennem — nincs más lehetőség, mint ha érzelmi és fizikai érintkezés révén juthat közel a munkás az alkotáshoz. »Csodáljon valamit, amihez nem ért?« — kérdezte. »Hadd lássa, hogyan dolgozik a művész, hiszen ő is azt teszi; s rögtön becsülni, érteni fogja az alkotást.« Hozzátett egy rendkívül figyelemre méltó megállapítást: »Azonnal megszűnne a zsenikultusz (ezért is tennie kell a közművelődésnek), s az alkotó folyamatban a művész — és a befogadó — előtt is lelepleződne a misztifikáció.« Tőle hallottam, s egyetértünk: a termelő munkás ma sokkal inkább értelmi, fogalmi és érzelmi ember, mint ahogy a művészek — felületes ismereteik révén — gondolják. Tisztában van vele: az nyer többet, aki nagyobb kultúrával rendelkezik. K átyúba jutottunk? A kátyú nem áthághatatlan szakadékot, leküzdhetetlen akadályt jelent, hanem időleges megtorpanást, fennakadást önnön hibáink miatt. Ügy gondolom van erőnk, lehetőségünk, elkötelezett szándékunk a kilábaláshoz... A film így fejeződik be: »Es ez kinek volt jó?« — kérdezte a riporter. A művész: »Nem tudom.« E válasz azonban a közeledés útvesztője ... Jávori Béla
