Somogyi Néplap, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-19 / 143. szám
Göudskfö! is Sokszínű színházi évad A színpadi előadás — ahogy, Mejerhold írta — nem ismer tegnapot, sem holnapot. A jelen művészete. Él bennünk a vágy mégis, megállítani, de legalábbis visszaidézni a pillanatot. Van mit, hiszen a most befejeződő évadban huszonnyolcul produkciónak tapsolhatott a kaposvári néző. Egy NDK-beli társulaton kívül budapestieket, veszprémit, pécsit, kecsekermetit is láthatott. S bár a társulatok képesség és stílus szempontjait tekintve a legkülönbözőbbek, mindössze egy színházról mondható el, hogy nem vette egészen komolyan a kaposvári szereplést. Legtöbbet a kecskemétiektől kaptunk a VII. Gergellyel. Évad végi vizsgálódásunk témája azonban a Csiky Gergely Színház társulatéinak 1976/77-es tevékenysége, mely az országos figyelem központjában állt. Bizonyság erre az elismerő kritikák minden eddiginél nagyobb tömege, s a színház budapesti négynapos vendégszereplése. , A műsortervi struktúra évek óta azonos, nagyszerűen állja a helyét. Klasszikus művek mellett a magyar irodalom értékei, orosz és szovjet drámák, a szocialista országok színmű termésének egy-egy reprezentánsa, nyugati írók értelmiség, — vagy munkásközpontú alkotásai és a könnyű műfaj egy képviselője. Az idei évad csak új magyár darab bemutatásával maradt adósunk. A krónikához tartozik az is, hogy egyszerre két művészünket tüntettek ki Jászai díjjal: Molnár Piroskát és Babarczy Lászlót. S most kronologikus Sorrend nélkül lépük meg az évadot! A színház nagy energiát fordít az új közönség nevelésére: két gyerekeknek szánt produkciót láttunk, melyek közül teljes élményt szelle- mességevel Schwajda György Égercirkusza adott Rajhona Adám és Lengyel Pál színpadi gagsorozatot eredmé- nvevő rendezésében. A leg- ;.«u> alakítások — K omlós Tstván, Csákányi Eszter, Pogány Judit — pedig felnőtt mércével mérve is jelentősek. A Stúdiószínházban Sar- kadi Imre Oszlopos Simeonját láttuk. A dramaturgiai beavatkozást dicsértük és Gazdag Gyula vendégrendező munkáját, kiemelve Pogány Judit játékát. Rajhona Ádám Kocsis István erdélyi író Bolyai János estéje című mo— Akar valami érdekeset hallani? — kérdezte az öreg. Hogyne akartam volna. Ültünk a nagy kertben, a pad hátrahajlott a vállunk magasában és a térdünk alatt. Nem ■egyformán ültünk ott: egy kendös nénike magába ros- kadva, egészen kicsire húzódz- kodott össze a pad ölében, egy másik férfi meg, fiatalabb annál, mint akivel én beszélgettem, lábát hosszan kinyújtva, fejével a támla tekercsén, a langyos déli napon is aludni vágyott. — Új ember jött egyszer hozzánk a brigádba — kezdte az öreg, valahonnan egészen távolról. — Amikor bemutatkoztunk, engem Vojnicsnak hívnak, azt kérdezi tőlem: az abádszalóki és égerszalóki báró Woinichokból? A, feleltem én, csak innét az Izabella utcából. * — Kisült, hogy az új szaktárs gróf vagy valami ilyesfajta nemes volt az előző életében. Solzat bosszantott az azután engemet. Hogy a kinézetemtől nyugodtan mondhatnám bárónak is magamat. Akinek ilyen rassz nrrnyerge van, igy mondta. Nem ait nodrámájának színpadra fogalmazására vállalkozott Ra- dó Gyula rendező segítségével: tiszteletreméltó vállalkozás volt. Láttuk, hallottuk Basilides Barna műsorát is. A »nagyszínház« bemutatói csökkentek, a társulat megterhelése azonban nem, hiszen részben a vendégjátékokat viszonozták, részben egyéb játszóhelyeiken léptek fel. Az évadot besugározta az első premier — Osztrovszkij Erdő című művének —szinte példátlanul nagy, színház- történetileg is jelentős művészi sikere. Szőke István rendezésében felfedeztük a darabot. E különlegesen nagyszerű előadásiról azóta -több tanulmány született, mi most csak visszautalunk Vajda László és Koltai Róbert zseniális komed 1 aspa rj ára, valamint Olsavszky Éva és Dánfíy Sándor játékára. A másik felfedezés Shakespeare Troilus és Cressida című színműve volt. Baba re zy László mának beszélő, kitűnő rendezésében. Rajhon« Ádám, Kun Vilmos, Vajda László alakítását * *z évad nagy eseményei között tartjuk számon. Óriási közönségsikerré vált a mái- elteme- tjett népszínmű műfajának egy reprezentánsa. Csep- reghy Ferenc Piros bugyel- lárisa, amellyel Szőke István rendezőinek sikerült bebizonyítani, hogy a műnek számos értéke van, »szirvházcsi- náiás- minden fogását nagyszerűen értő és művelő íróról van szó. Ugyanilyen sikerré vált Szőke rendezésében Rostand Cyrano de Ber- gerac-a. A két produkció szereplői közül a telje» asz- szonyi sorsot élő Molnár Piroskát, Roxane-nál az évad egyije nagy meglepetését hozó Réti Erikát, valamint He- lyey Lászlót és Bregyán Péter végzős főiskolást emeljük ki. Fontos, de a gyenge dramaturgi munka és kapkodás miatt sikertelen produkció volt Odudzsava Mer- szi, avagy Sipov kalandjai című műve, melyben Koltai Róbert, Lukács Andor és Csákányi Eszter bizonyította, hogy el tudná játszani az igazi Okudzsava művet ic. A sikertelenség ellenére is dicséret hangján szólunk Ascher Tamás rendezői munkájáról. David Storeynek — harmadik generációs »dühös fiatalnak« jóval kevesebb felfedezni va ló jutott, mint példáuL Osbome-nak, Wtekernek. A vállalkozó című dráma így inkább az érdekesség szintjén egy grandiózus méretű sátor felépímondta, hogy klassz, hanem azt, hogy rassz. Hallottam eleget. — Hát mindezt csak azért beszélem el magának, hogy lássa: jó kinézetű ember voltam én. Szálfa egyenes, az már igaz. Egyik nap egy kis budai villába kellett menni telefont szerelni. Vedlett volt már a ház, de azért még mindig lehetett látni rajta, hogy nem akármilyen. Fiatal nő nyit ajtót, pongyolában. Nem, nem túl fiatal, nem egy fruska, csak olyan harminc év körüli, nekem még fiatal, épp jó. — Ott állt az a nő egész idő alatt mellettem, nem tágított. Tudja, félnek az emberek, hogy a szerelő bele talál tenni valamit a kagylóba, ami törvény szerint nem oda való, tudom én. Szóval csak állt mellettem, pongyolában. Az volt a legtávolabbi cim. ott kezdtem a napot. Jobb család lehetett, látszott a bútorokon, ha nem is voltak újak, akadt ott szőnyeg után tése, lebontása — adott a nézőnek újat. Mondanivalója .Wesker A konyha című drámája után kevés újjal szo'- gált. Mégis a színház belső sikere ez a bemutató valószínűleg. Nem vált közönség- sikerré a Pompadour című nagyoperett sem, s ennek egyik oka az. hogy a közönség kicsit elszokott a műfajtól. A másik ok a színházban keresendő: a társulat vegy része — ha némileg meg új hód va — hagyományosan játsza az operettet, a másik rész pedig úgy, ahogy bármely prózai bemutatót, csak éppen énekhangilag képzetlenül. A zenekar is gyengült. Az adottságokat figyelembe véve, úgy látszik, inkább a musical lenne megfelelőbb műfaj. • * társulat évek óta — A kis változásokkal — de azonos. Ez *a képességek kibontakozásában is segít. Tanúi vagyunk annak, hogyan mélyül egyre Flórián Antal, Lukács Andor és mások tehetsége. Néhányan valósággal megújultak, példa erre Balázs Andor és Somogyi Géza sornyi karakterfigurája. Volt, akit többször szerettünk volna színpadon látni: Tóth Béla, Komlos István, Beregszászi Olga, Je- néy István. Van, akiről kiderült, hogy új szerepkörben az eddiginél is teljesebbet tud adni: Kiss István Glenden- ning stárépitő figurájában. Érezni. hogy a színházon belül két irányzat küzd. A Saőke-féle érzelmes színház — igényünk van a megrendülésre! — és a gondolatibb, nem a színműirodalom perifériáján honos irányzat. Ügy gondolom, a »küzdelemtől« csak izgalmasabb lesz * kaposvári színház, mi pedig nyerhetünk ezen. Az évad gondja volt a kifáradás is, melyét a gyakori vendég- szereplések idézhettek elő. Soha ennyi előadás betegség miatt még nem maradt el. ("Kulcsszereplők — Koltai Róbert, Mihályi Győző, He- lyey László — betegségéről van szó.) A színház nyilván megtalálja az »orvosságot« a következő évadban, melynek terveiről későbbi időpontban számolunk be. A múlt évad végén azt írtuk: »reményekre jogosultan« várjuk a következőt. A remények — noha kevesebb volt a sűlyos mű — valóra váltak, a Csiky Gergely Színház eredményes évadot zár, s ez új sikerekkel bíztat. Lés ko Lászlc is, azután porcelán egy üveg- szekrényben. Egyszer csak megláttam, hogy a nő pongyolája alól kiáll egy sor csipke. — Megzavarodtam. Nem sok csipke volt, nem valami puccos. Csak egy sor, egy fodor. A kagylóval a kezemben felnéztem a nőre. Az meg le. énrám, ahogy ott guggolok előtte. Volt valami a szemében, nem tudom én azt megmagyarázni, valami keménység, elszántság tálán. Lent meg az a szelíd rózsaszínű csipke. — Hiszen ha én akkor valóban azokból az ilyenszalóki amolyanszalóki bárókból létté m volna! Akkor biztos tudom, hogy mit tegyek. En se ma születtem persze, hallottam a kollégáktól eseteket... De ez nem volt olyan nő. Ki tudja. talán összeszólalkozott reggel a férjével, onnan az a bátorság a tekintetében. — Én voltam a gyáva. Olyasmi járhatott a fejemben, hogy Ember Mária Rózsaszínű csipke Szirma/ Endre RAVENNA Roma. Bizánc, gotok és longobárdok emelték fényes híre büszke tornyát, a mozaikok ma is tüzes pompát villogtatnak, míg új csodákra várok. A legúnákat elöntötte bús iszap, Teodóra koronája már sápadt, de Belizár vívja a vad csatákat, a szenvedély lángja újra csak kicsap. Templomok, paloták, mauzóleumok, vallások, háborúk, mártiriumok őrzik, és még dúl az erők csatája; áll az ősi város — szemben az idővel, falai közt szenttel, császárral, hőssel — 'a történelmi korszakok kriptája. KŐKEMÉNY Ember vagyok, a szívem konok szikla, peremén villog a csönd — akár a szikra; nincs benne gyávaság — minden remény akaratom szerint is kőkemény. Csorba Győző Árnyék Egy-egy jelzés? vagy testem véletlen botlása volna? Eszembe jut: hogy is folyik le majd a szörnyű torna. Család. Somogyi József kisplasztikája. OKTÓBER ELŐFUTÁRAI Pótcselekvés és hiábavaló önfeláldozás Keressük hát tovább a a hőst! Ügy látszik, egyelőre eltűnt, hiszen az ezernyolcszáznegyvenes évek legnagyobb hatású írójának, Gogolnak a müveiben legföljebb antihősöket - találhatunk. Köpenyének gallérja mögé búvó, »aranyeres arcú« kishi- vatalnökot — a köpeny ráadásul jobb híján »státusz szimbólum« is — és főnöke leányáról, valamint a fölemel kedésről ábrándozó kisembert. Hősködők persze akkoriban is akadtak s a könyvek lapjain, mint Tarasz Bulba, a félelmet nem ismerő kozákvezér, ám. őket inkább a virtus vezérelte, mintsem a társadalmi igazságtalanság. Hetvenkedé- sük, kivagyiságuk csupán társadalmi pótcselekvésnek, önigazolásnak minősíthető, semmiesetre sem valódi tettnek. A korra igazán jellemző hős mégsem a pipájáért halni kész Tarasz — sokkal inkább Gon- csarov halhatatlan alakja, a »világnézetalapító« Oblomov, az orosz Pató Pál úr. A des- potizmus által előidézett össztársadalmi tunyaság megtestesítője ő, a »fölösleges ember«, a parlagon maradt tehetség falstaffivá hízott mintapéldánya, akinek érdeklődési köre a mennyezeten terpeszkedő pókhálóig terjed csupán. Természetesen van »ellenpontja« is, Stolz, a balzaci eszmetársításokat ébresztő, fukar üzlet— ha én ez előtt a nő előtt kinyitom a számat... hiába a nagy egyenlőség, csak nem vagyunk egyenlők. Jártam én aztán náluk később is, máskor is, egy telefonnal mindig ran baj. De bármilyen korán mentem, az a nő már fel volt öltözve, úgy nyitott kaput. Valamit megérezhetett, meg az. Mert én már minden alkalommal elhatározva mentem ki ... Az öreg elhallgatott, legyintett, száraz, csontos kezén még mindig jóformájúak voltak a parányi színes drótokhoz, finom rézcsavarokhoz' szokott ujjak. Később jutottam csak be az igazgató elé, előadni jövetelem eredeti célját. Az igazgató megadta a kért adatokat, azután mosolyogva így szólt: — Láttam, a Báróval beszélgetett a kertben. Néha meglátogatják a régi brigádtársak, azok nevezik igy, hát rajta ragadt. Még az is Içhet, hogy tényleg, én nem kutatom. Ha egyszer beutalták ide, nem érdekes .. . Leadta magának is azt a nőügyét? Két feleséget temetett el az öreg. mégis csak azt meséli egyre. Azt n fodrot. Jól összehozta, mi? Sokat kep- zcleÿ mar. ember — a nyugati tqkés fejlődés karikatúrája az orosz irodalomban. Az ellustult j orosz nemesember és a íös- ! vény német kereskedő alter- ! natívájában — úgy tetszik — ! nincs megoldás a bajokra, nem akad megváltó hős. Vagy talán mégis? Mert a - nyugat-európai üdülőhelyek fasorai között sokra hivatott j ifjú oroszországi nemesek sé- I tálgatnak. Turgenyev telepítette őket ide, a polgári fejlődést követendő példának tekintő »nyugatos« írók hatal- I más termetű és hatalmas műL I veltségű vezére. Ahogy az nyaraláskor lenni szokott, a céltalanul lebzselő fiatalember I szerelmes lesz egy szeplőtele- I nül szép. kifogástalanul erkö- I esős »fehérruhás lányba« — csakhogy amikor a jövőről dönteni kellene, visszariad. Ráébredvén, hogy a házasság, a család alapítása felelősségvállalásra kényszerít, s esetleges társadalmi elkötelezettségre is, kimondja a szót, a múlt századi orosz nemesség és értelmiség hitvallását: meghódolni! Így lesz a Tur- genyev-kisregényének — az Aszja, a Nemesi fészek, a Ta- voszi vizek — »pozitív« hősé, egyetlen vigasztaló alakja a Lány, az erkölcsi tisztaságát minden körülmények között megőrző eszményített lény — Tolsztoj Annájának és Katyu- sájának. vagy Dosztojevszkij Szonyájának szellemi elődje. Persze, Turgenyev nem lett volna következetes »nyugatos«, ha ■ férfi hőseit — mert a »megváltás«, a változtatás lehetősége ekkor csak az övék lehetett volna, a szeretetre méltó nőalakok ellenére is — nem kísérelte volna meg cse- lekedtetni. Rugyin népiskolában tanított — tevékenysége azonban hiábavalónak bizonyult, mert túlságosan magas színvonalon adott elő. Érezvén, hogy saját hazájában hasznavehetetlen, Párizsba ment, ahol a júliusi forradalom barikádján — lelövette magát. Az előestén című re- j gény tisztalelkű bolgár fórra- ! dalmára, Insaarov, vagy az Apák és fiúk minden értéket tagadó nihilistája, az orvos Bazarov, súlyos betegen ha! meg, kizárólag azért, mert a »pozitív hőssel« az író nem tud mit kezdeni a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek Oroszországában. A kedves nőalakok, Jelena és Vera, magukra maradnak, akárcsak korábban Stendhal és Balzac regényfolyamaiban. Nincs hát egyetlen cselekvésre igazán képes férfi sem! Legalábbis Turgenyev nem bukkant rá. Igaz, a dolog nem rajta múlott, Ö az emberi kibontakozás, önmegvalósítás egyetlen lehetőséget veit* fölfedezni a nyugat-európai polgári fejlődésben — és melléfogott. Az importált csíra nem gyökerezhetett meg az orosz talajban. Hiába töltötte el őt is — mint szinte mindenki mást — bizakodással az 1861. évi jobbágyfelszabadítás, az osztályviszo- nvplj — és ez hamarosan kiderült — ettől aligha változtak meg. Mert a jog csak akkor jog, ha érvényesítésre is lehetőség van. Végleg holtponlra jutott tehát az orosz művészet ekkoriban — akárcsíak a végeláthatatlan cári birodalom egész társadalmi rendje. A hűbér- urak — többnyire saját jól megfontolt érdekükből — nem akartak megoldása találni, az írástudók nem voltak — nem lehettek — rá képesek. Ugyanakkot különös ellentmondásnak tetszhet, hogy ezt az irodalmat azóta is az írásművészet talán legmaradandóbb értékének tekintjük, iszonyatos hatásától, lélekbe- vájó őszinteségétől nem szabadulhatunk. Imádjuk a megalázott, torz lelkű hősöket, a csetlő-botló csinovnyikokat, a tanácstalan értelmiségieket, a meggyalázott, de szándékukban tiszta utcalányokat, a jo- válisan vodkázői nemeseket — általában a sztyeppéi udvarházak és patinás pétervári paloták naplopó lakóit. Vonzódunk hozzájuk és rettegünk tőlük. Miért? Honnan való a múlt század orosz irodalmának ez a vonzó-taszító hatása? Részint a sajnálaton alapul — lélektani közhely, hogy a szánnivaló ‘ megszomorította- kat már-már szeretjük. Egyszersmind e jellemek valahol tagadhatatlanul mulatságosak is. Mert a legnemesebb emberi szándékokat, a tennivá- gyást megakadályozó központosított cári hatalom olyan jellembeli elnyomorodást, olyan lelki torzulásokat hozott felszínre, amelyek mindenképpen szánalomra méltók — ám' megmosolyogtatók is. Csodálatunk és meghökkenésünk másik oka valószínűleg az, hogy a múlt század orosz irodalma nélkül sohasem létezhetett volna ibseni vagy kaf- kai életmű. A lefolytott indulatot, a meghiúsult tenniakarást, a passzivitásra kárhoztatottság által kiváltott gonoszságot és a cselekedni akaró ember szép küldetésvágyát a nagy oroszok, ugyan a hűbéri társadalomban örökítették meg, de idejekorán észrevették, hogy ezek a viszonylatok a tőkés rendre is vonatkoztathatók. Ezért kellett hát új típusú hős után nézni, a kiégett: nemesember es értelmiségi helyett. Lengyel András
