Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-13 / 111. szám
Reggel legyen a Szmolnij-palota előtt ! Lenin gépkocsivezetője elmondja első találkozását a forradalom vezérével A forradalom kitörésének harmadik napjától kezdve hat éven keresztül, úgyszólván mindennap találkozott a forradalom vezérével hűséges sofőrje, GUI. Sok ezer kilométert tett meg a rendkívül mozgékony, mindent személyesen látni kívánó Leninnel, és ezalatt volt alkalma egészen közelről megismerni a nagy államférfit. Lenin halála után GUI emlékezéseit Moszkvában kiadták. Ebből az emlékezésből közöljük azt a részletet, amelyben elmeséli első találkozását Leninnel. — Petrográdban dolgoztam egy garázsban. November 8-án (a forradalom másnapján, a régi időszámítás szerint október 26-án. A szerk.) este a garázs szakszervezeti bizottságának vezetője berendelt és a következőket közölte velem: — Válassza ki, Gill elvtárs, a garázsban a legjobb kocsit, és reggel legyen a Szmolnij- palota előtt! Lenin elvtárs sofőrje lesz. — Megriadtam. Akkoriban mindenki Leninről beszélt. Akinek a pétervári munkások közül alkalma volt Lenint hallani vagy látni, olyan büszke volt rá, hogy élete nagy eseményének tartotta. És most egyszerre engem, aki nem is voltam párttag, oda- küldenek sofőrnek Lenin mellé. — Nos? Rendben van? — kérdezte zavarom láttára. — Hogyne — feleltem, pedig még mindig meg voltam riadva, nem vállalok-e magamra valami olyan feladatot, amelyet nem tudok ellátni. Soká azonban nem lehetett habozni. Fiatal voltam, fizikailag erős, a mesterségemet jól értettem, és persze nagyon örültem a megtiszteltetésnek. — Vigyázzon ■— óvott figyelmeztetően —, nehogy szégyent hozzon a fejünkre! Másnap reggel pontosan tíz órakor kitűnő kocsimmal odaálltam a Szmolnij-palota bejárata elé. A Szmolnij előtti kis tér azon a reggelen igen zavaros képet nyújtott. Rengeteg gépkocsi és teherautó. A hatalmas épület kapujánál néhány ágyú és géppuska. Körös-körül csoportokban fegyveres munkások és frontkatonák nyüzsögtek. Ültem a gépkocsi kormányánál és vártam a nagy találkozásra. Egyszer csak egy polgári ruhás férfi odalépett a kocsihoz: — Lenint várja? — Igen, őt! — Gyújtsa be a motort, azonnal jön! Néhány perc múlva valóban három férfi jelent meg a Szmolnij lépcsőjén. Kettő közülük magas termetű, imponáló megjelenésű ember, a harmadik alacsony, rajta fekete prémgalléros kabát és füles sapka. Mialatt a kocsi felé közeledtek, izgatottan próbáltam kitalálni, hogy a két magas ember közül melyik Lenin. Egyre az járt a fejemben, hogy nem is vagyok párttag, és előkelőségek között sem voltam soha, nem tudom, hogyan kell most viselkedni. Meglepetésemre nem a két magas férfi, hanem a harmadik lépett a kocsihoz. Gyors mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját. — Jó napot elvtárs, mi a neve? — GUI. — No, ismerkedjünk meg, Gill elvtárs! — mondotta mosolyogva. — Ezentúl maga visz engem. Huncut mosollyal a szemembe nézett, és kezet nyújtott. Azt mondják, az első benyomás egész életére bevésődik az ember emlékezetébe. Mindenesetre Vlagyimir Iljics első kézszorítását és első szavait sohasem felejtem el. Ha eszembe jut, most is látom, élénk, szürke, kicsit összehunyorított, ravaszkás szemmel, nyílt, kissé raccsoló beszéddel. Szorongásom abban a pillanatban meleg szeretetté változott. Vlagyimir Iljics a két magas termetű férfival együtt beült az autóba és a »Szol- jannij Gorodok«-ba vitette magát, ahol a munkásság és az értelmiség közös nagygyűlésén várták a felszólalását. Mikor megérkeztünk, Vlagyimir Iljics kiszállt az autóból és gyors léptekkel sietett az ülésterem felé, de a tömeg, pei’sze, azonnal felismerte, és nagy ovációval kísérte. Felszólalását is állandó viharos éljenzés és taps szakította félbe. Visszafelé menet a kocsiban mellém ült. Néha lopva ránéztem: az éppen átélt izgalom ellenére nyugodt volt, de kissé gondolkodó. Mikor a Szmolnijhoz értünk. sajátos fürgeségével ugrott ki a kocsiból: — Most, Gill elvtárs, menjen, egyék valamit! Én rövidesen visszajövök. Szótlanul néztem eltűnő alakja után. Akkor már határozottan tudtam, hogy a legnagyobb emberrel hozott öSz- sze a szerencsém. (Kőszegi Frigyes gyűjtése) Eső nélkül, futóhomokon Hz alkalmazkodás tudománya Épül az új burgonyatároló második csarnoka. Ne fecséreljük el mások idejét Î Széljegyzetek egy levélhez Értekezletet szervezni tudni keil. Voltaan értekezleten, melyen a részvevők belekerültek az előadó sodrásaiba, s egyszerre csak azon kapták magukat, hogy már eltelt a délelőtt, a zárszó következik. És voltam olyan tanácskozáson is, ahol recsegtek-ropogtak a székek a hallgatóság alatt a folytonos fészkelődéitől ; lecsukódtak a szem pillák, s hatalmas tapssal honorálták a befejező szavakat, örülitek és bosszankodtak. Hogy nekik itt kellett tölteniük fél napot! Higgyék el, nem a levegőbe beszélek, amikor azt állítom, hogy vannak rosszul szervezett és rendezett értekezletek. A magam tapasztalatai mellé hadd vegyem most elő Orbán Sándornak, a komlósdi téesz sertéstelep-vezetőjének a levelét. Ez a mezőgazdasági szakember azért fogott tollat, hogy egy nemikívánatos jelenségre irányítsa a figyelmet, »-amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy ne tegye szóvá az ember«. Egy munkaértekezletről van szó, mely több mint öt óra hosszat kötötte székhez a hallgatóságot ez év áprilisában Somogytamócán. Fűtötten. helyiségben hallgatták meg a másfél órás vitaindítóit, az előadó »nagyon sok érdekes, okos dolgot mondott, s egykét mondatával úgymond beletette a bogarát a hallgatóság fülébe. Azután, arra hivatkozva, hogy neki fontos tárgyalása van, otthagyott bennünket.. ■« Ezek után érthető, hogy a levélíró így vélekedett: »Ezt én nem tartom korrekt eljárásnak, mert a nagy létszámú szakgárda a megye minden részéből össze- sereglett ebből az alkalomból, és fontos, a népgazdaságot is érzékenyen érintő témát kellett volna megvitatnunk...« Következtek a különböző szervezetek képviselőinek a beszámolói. »Ezután már csak rövid idő maradt a vitára, de ez sem volt igazából vita jellegű, hanem ki-ki a maga módján »elsírta« gondját-ba- ját. És a problémák nagyobb része válaszolatlanul maradt, mert senki se volt, aki ezekre válaszolhatott volna.« A rendezvény ilyen lefolyásakor a házigazda szerepét betöltő gazdaság vezetődnek nem marad idejük arra, hogy elmondják, amit szeretitek volna. I »Pedig annyiban bizony jó volt I a rendezők választása, hogy j ettől az üzemtől tanulhattunk j volna ... Délután fél három- j kor átfázva, éhesen telepnézésre indult a részvevők — kisebb része. A többség hazautazott, meglehetősen vegyes érzésekkel. Elgondolkodhattak azon, hogy egy alapjában jó célt szolgáló értekezletet hogyan nem szabad megszervezni«. Ügy gondolom, a levél befejezése nem igényel külön kommentárt. Talán csak any- nyit, hogy többen is távoznak az Orbán Sándoréhoz hasonló gondolátokká! némelyik értekezletről, tanácskozásról. Érdemes erre odafigyelniük azoknak, akik arra hivatottak, hogy élményt adó tartalommal töltsenek meg egy-egy rendezvényt. Ez ugyanis nemcsak anyagi szempontból — gazdasági hasznosulásban — kifizetődő, hanem erkölcsi vonatkozásban is megtérül. H. F. Nehezen sikerült időt szakítani a beszélgetésre Frank Gyulával, a mikei termelőszövetkezet elnökével. Az eltelt négy esztendő során most harmadszor nyerte el a gazdaság a kiváló címet. A közeli napokban kerül sor az ünnepélyes díjátadásra. — Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy termelőszövetkezetünk a leggyengébb adottsá- gúak közé tartozik. Területünk legnagyobb hányada homokos, futóhomokos talaj. Gazdálkodásunkat ennek a kedvezőtlen ténynek megfelelően kellett kialakítanunk; s hosz- szú ideig tartó próbálkozások után fejlesztettük ki a mostani termelési szerkezetünket. A fejlődés útja sok más gazdasághoz hasonlóan a szakosodáson keresztül vezetett. Fő növényük a rozs. a burgonya, s jelentős részben termesztenek dohányt, kukoricát és zabot. Már a most felsoroltakból is kitűnik: az ilyen beállítottságú növénytermesztésre jól termelő állattenyésztést lehet alapozni. A gazdaság fő állattenyésztési ágazata a sertéshizlalás, amely mellett mindinkább feljövőben van a juhászat. Az alapot azonban a növénytermesztés adja. A már említett rossz természeti körülmények miatt nyilvánvalóvá vált a gazdaság vezetői előtt, hogy továbblépni az iparszerű rendszerek keretében lehet. A szakosodás folytán a burgonyát és a kukoricát termelik nagy területen. Emellett azonban alkalmazkodni kellett a megváltozott népgazdasági helyzethez is, ez nem kevésbé fontos feladatot jelentett a szövetkezet vezetőinek és tagságának. — Az 1975-ös adó tavaly a négyszeresére nőtt, ugyanakkor emelkedtek a műtrágya és- a növényvédő szerek árai is. Ha ehhez hozzászámítjuk a gazdaságokat sújtó rendkívüli ászályt, akkor érezhető csak igazán, mit jelentett egy-egy termelőszövetkezet számára az új körülményekhez igazodni. Ilyen előzmények után különösen jelentős szerepet kaptak a szocialista brigádok. A gazdaság számított helytállásukra. Gyakran volt rá példa, hogy szerelők ültek a kombájnok vezetőfülkéjébe, vagy éppen zsákoltak. A másik nagyon fontos tényezője a mostani sikernek — a tervezett 27 millió forintos termelési érték helyett 42,5 milliót értek el — az volt, hogy a tagsággal megértették: a nehezebb körülmény nem »mikéi specialitásnak«, hanem az ország minden gazdaságára érvényes új helyzetnek tekintendő. A munkamódszeren is változtatni kellett Az aszály alaposan meggyötörte a gazdaság egyik fő növényét, a burgonyát. A csaknem 40 napos szárazság idején úgy tudták csak zölden tartani, hogy a szokásostól eltérően nyolcszor lombtrágyáztak ! Ez kockázatot jelentett, hiszen a megnövekedett termelési költségek mellett sem volt biztosíték arra, hogy a burgonya átvészeli a száraz időszakot. Végül is sikerült, s az eredmény a megye legmagasabb termésátlaga lett. A hektáronkénti 318 mázsa egyben az eddigi évek rekordját is jelentette. 6 millió forint bevételre számítottak, s 15 millió forint lett belőle. A burgonyánál derült ki, hogy a megnövekedett igényeknek csak akkor tudnak eleget tenni, ha a lehető legnagyobb mértékben gépesítik a termelést. Mostanra már minden munkafolyamatot gépesítettek, s a mintegy 10 millió forint beruházással épülő új burgonyatároló és automatikus válogató már a jövőt alapozza. Az eredmény: a termelés teljes élőmunka-igénye nem éri el a hagyományos 20 százalékát, s jóval kevesebb időt kíván. Régen a prizmás tároláskor 10—15 százalékos volt a burgonyaveszteség, ez a korszerű tárolóban a 6 százalékot sem éri el. Tavalyelőtt 16 vagon burgonya rothadt meg, az idén ilyesmiről gyakorlatilag nem lehetett beszélni. Etek tehát az új eredmények, amelyek kijelölik a további fejlesztés irányát és lehetőségeit is. A korszerű létesítmények révén több embert foglalkoztathatnak télen is, a kedvezőbb körülmények, a szociális helyzet javulása pedig bizonyára enyhíti a közismert munkaerőgondot. — Bizakodva nézünk a jövőbe — mondta Frank Gyula. — Ha a rosszabb körülmények között ilyen eredményt sikerült elérni, akkor nagyobb felkészültséggel, normális körülmények között még tovább léphetünk. Ha a vezetőség és a tagság ezután is ilyen harmonikusan együtt dolgozik, nem lehet akadálya a tervek teljesítésének. Ben esik András Valami nincs .rendiben, valósra egyre jobban hiányzik. Vajon mikor halljuk meg az aggódástól, a tehetetlenségtől fűtött kiáltásokat, a parázs vitában vagy csendes beszélgetésekben megbúvó intő jelzést?! Mikor lesz erő tenni valamit? ! Egy kiáltás. Sokáig üresen állt a szolgálati lakás. Hosszas utánjárást kívánt, míg végre sikerült fiatal, állattenyésztő szakmunkás házaspárt »szerezni« lakónak. — Három hónap után bejöttek hozzám az -irodába, bejelentették: elnök elvtárs, elmegyünk innen. Nagyon megdöbbentem. Faggatni kezdtem őket: hát miért? Szép otthonuk, jó fizetésük van. Elismerték. Sőt még azt is elmondták: ahova menni szándékoznák, nem ilyen kedvezőek a feltételek. De ők mégis mennek. Hát miért? Nagy sokára és nagy nehezen bökték ki, hogy a munkatársakkal nem tudnak kijönni. Hozzá kell tennem, ezen a telepen ők voltak a legfiatalabbak. és ők voltak az elsők, akik nem a »gyorstalpaló« hathónapos tanfolyamon, hanem szakmunkásképzőben, három év alatt szerezték meg bizonyítványukat. így utólag nehéz igazságot tenni. Tény. hogy az ütközések, a torzsalkodások napirenden voltak. A többiekben talán volt valami szakmai féltékenység — lehet, hogy nem egészen pontos kifejezés ez az apró-cseprő, a fiatal pért bántó megnyilvánulásokra. Ha valamit szóvá tettek, hogy ez így nem jó. másképp kellene, az volt a válasz: nekik bizony ne »dirigáljanak« azok. akik hátulgombolósak voltak akkor, amikor ők már régen jószágot gondoztak. »Idejönnek, meg akarják váltani a világot; mit okoskod-, nak, eddig is jó volt. ezután is jó lesz; mit fitogtatják, hogy ők szakmunkások, mi is azok vagyunk« — ilyen és hasonló megnyilvánulások, összetűzések érlelték meg bennük a döntést: elmennek. Nem akarták ezt elmondani, nem akartak »ártani« a munkatársaknak. Egy szó mint száz: elmentek. Sokat töprengek azóta is. Bizonyos, hogy mulasztottunk mi, vezetők. De hogy mondjuk meg annak az idős gondozónak, hogy a hathónap alatt megszerzett szakmunifcás- bizonyítvány értéke nem azonos a három év alatt megszerzettével?! Az az érzésem, hogy a szemlélet, a tudat nem tudta követni azt a technológiai, tudományos fejlődést, amely végbement az állattenyésztésben. És ebben sokan vagyunk vétkesek! Egy másik kiáltás. Mozaikok két nap történetéből. A magas színvonalú, tudományos szakmai tanácskozást azzal zárja dr. Guba Sándor főigazgató: »Vitathatóvá, kétségessé teszi a szarvasmarha-tenyésztésben a továbbfejlődést, ha nem sikerül hathatósabban, gyorsabban változtatni a szakmai hozzáértés színvonalán. Fontos szerep vár az egész program végrehajtásában a fiatal szakmunkásokra!« A mezőgazdasági főiskolán lezajlott országos szakmunkásverseny öt legjobbjának állást kínált a főiskola a szarvasmarha-ágazatban. Az alap- és kiegészítő bérekkel együtt 3600—4000 forintos állások voltak ezek. Beszélgetés az eredményhirdetés előtt: — Gondolt-e valamelyikük arra. hogy az eredmény ismeretében elfogadja ezt az ajánlatot? — Nem. — Miért? Hiszen ez igazán szép pénz egy pályakezdőnek! — Szép pénz. De hát ezitl megkapjuk másutt is. Azon a vidéken, ahol élünk. (Gyomaiak, dorogiak, szombathelyiek, mátészalkaiak.) — Ha rólunk, fiatalokról van szó, mindig a pénz szerepel az első helyen. Kétségtelen, hogy nagyon lényeges szempont ez, de a mi esetünkben — ez az én véleményem — nem minden. — Hogy érti ezt? — Ügy, hogy nálunk nem az anyagiakkal van vaj, hanem az erkölcsi megbecsülés; sei. — Mit gondol, állattenyésztőnek miért jelentkeznek olyan kevesen? Pedig jó szakma! Azért, mert a tudat, a köztudat valahol nagyon lemaradt! — Mikor valakinek megmondtam, hogy szarvasmarhatenyésztést tanultam, csak nézett rám, mint az a bizonyos borjú az újkapura. Nem hitte el. Aki marhát akar gondozni, minek annak három évig tanulni — ez a vélemény él a köztudatban. És az évszázadokon át kialakult kép villan fel a képzeletben. Nem tájékozott a közvélemény arról, hogy mit is jelent ma állatot gondozni. És ezért egy kicsit lebecsülik a, szakmát. — Kicsit? Hol van a mi — hogy úgy mondjam: erkölcsi rangunk — például egy esztergályoséhoz képest?! — Igen. Valahol itt van a baj. Nem a pénznél! — Mit kellene tenni? — Azt hiszem itt nagyon sok embernek lenne dolga. Mert könnyebb egy új gép kezelését, egy nagyszerű technológiát bevezetni, mint a tudatot, a közszellemet megváltoztatni. — Azt mondom: az óvónőtől kezdve az iskolán, a tömegszervezeteken keresztül lenne itt mindenkinek feladata. Persze az a döntő, hogy a gyereket nevelő, a tudatot formáló személy először maga ismerje föl. mit jelent ma állatot tenyészteni. Meggyőzően érvelni csak úgv lehet, ha az ember az összefüggéseket tökéletesen ismeri ! — Nem. nem az anyagiakban van a hiány, még egyszer mondom. Bizonyos, hogv többen lennénk ezen a pályán, ha sikerülne a fontosságának megfelelő erkölcsi rangra emelni ! Mezőgazdaságunk továbbfejlesztése jól képzett szakmunkások nélkül elképzelhetetlen. Az idézett beszélgetések során ezek a fiatal szakmunkások jól megfogalmazták, hogy milyen irányba kell eme lépni! Vörös Márts
