Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-05 / 104. szám
Faragók termelési tanácskozása À népi díszítőművészet valamelyik ágának művelése — a faragás, a fazekasság, a szűrrátétkészítés — sok tehetséges ember számára kenyérkereső foglalkozás: szakma. Még pedig úgy gyakorolják hivatásukat, mely sokuknál már művészeti címet is hozott, hogy valamelyik háziipari szövetkezettel létesítenek munkaviszonyt. A szövetkezet biztosít számukra megrendelést, gyakran anyagot —, ők pedig otthon saját műhelyükben vagy a lakásban készítik a népi díszítőművészet motívumvilágát felhasználó emléktárgyakat, bútorokat, használati eszközöket. A munkát a szövetkezet rendeli meg, így nagyon gyakran ' előfordul, hogy ugyanazt a négy-ötféle tárgyat kell festeni, faragni hónapokon, sőt éveken át, teljesítve a szállítási határidőket. Még a népművészet mesterei és a népi iparművészek is ilyen rendszerben dolgoznak. Emellett kinek-kinek igényessége, ideje szerint kell alkalmat találnia új tárgyak készítésére, egyedi darabok bemutatására. Indulnak kiállításokon is. A népi iparművészek, a szövetkezeti tagok munkáját mindenesetre ez a kettősség határozza meg: a termelés, a szállítás kötelessége, és az önmaguk kedvére alkotás igénye. Hogyan lehet a kettőt összehangolni és szükség van-e a kétfajta tevékenység szétválasztására. Lehet-e minőséget adni a szériában gyártott hamutartókból, a cigarettakínálókból, a baranyai búsófejek- ből, amelyek iránt óriási az igény. Többek között ezekről a kérdésekről esett szó tegnap délután Fonyódon, ahol a Népművészek Háziipari Szövetkezete összehívta faragótagjait — az egész országból. Hogy miért éppen Fonyódra, annak talán az az oka, hogy megyénkben veszi kézbe a bizsokat a legtöbb faragó. Százharmincán dolgoznak a szövetkezetnél, háromnegyed részük somogyi. Termelési tanácskozás volt a tegnapi. Ügy, ahogy az ipari üzemekben vagy szövetkezetekben, ismertették a tagokkal a termelési eredményeket, azt, hogyan sikerült teljesíteni az első negyedéves tervet. A budapesti központú szövetkezet vezetői elmondták, hogy a népművészeti tárgyak iránt még mindig igen nagy az érdeklődés. Annyira jó a kereskedelmi forgalmazásuk, hogy tavaly hat partnert mondtak vissza és fogadtak el inkább kedvezőbb ajánlatokat. Élénken érdeklődik a külkereskedelem is a népi faragók keze alól kikerülő munkák iránt Nagyon sok a hasonló tárgy, a faragott használati eszköz, amelyet szívesen vásárolnak ajándékba elsősorban a külföldiek — nem egy közülük annyira »-befutott«, hogy nem is lenne ésszerű leállni a szállításával. így — bár a faragók kérték, hogy többfélét szállíthassanak, — sok, eddig bevált tárgyat egyelőre nem lenne célszerű bevonni a boltokból. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy meg kellene gyorsítani az új elképzelések megvalósítását, a tárgyak kereskedelmi forgalomba kerülését. Sok faragó mondta el. hogy zsűrizett munkája akadt el, valahol a zsürizők és a szövetkezet közötti úton. Némelyik kikalkulált árát már módosítani kell, mire megjelenik. Nem mehet a minőség rovására az, hogy sokat termelnek ugyanabból — ez a vélemény alakult ki mindenkiben. Ezért kellene gazdag népi kincsünket jobban, ötletesebben fölhasználni *— a termelésben is. Született is egy életrevalónak ígérkező kezdeményezés a legidősebb somogyi faragók egyikétől, Tóth Mihály tói: 5 a közeljövőben gyermekjátékok faragásával próbálkozik. S. M. A startvonal előtt Nincs izgalmasabb egy tehetséges pályakezdő fiatalember első lépéseinél. A kezdés embrionális állapotában beválthatónak látszik még a legmerészebb elképzelésbiankó is* azonban mégsem mindegy, hogy a kitöltetlen űrlapra milyen adatokat rónak az évek. Az alkotói munka azonban több gyötrelemmel, mint gyönyörűséggel jár, majdcsak- nem arányosságot lehetne vonni a két ellentétes kategória között — minél többet kínlódik műve vagy művei létrehozásával az alkotó, annál több szépséget képes fölfedezni bennük a szemlélő. Ezt kell felismernie a már említett határvonal átlépésekor minden fiatalnak, aki — bármilyen alkotói műfajban — felelősséggel kíván részt venni a társadalom közös értéktermelésében. A nagyatádi Frank Eszter a pécsi művészeti gimnázium után választotta szakmának és hivatásnak a kerámiát. Agyagipari szövetkezetben kezdte mint bedolgozó, s ez ma is kereseti forrása. Azóta folyamatosan ível a pálya, s mostanra már érezhet birtokában szakmai erőt, a letisztult formavilágú korongozott edénykerámiák legalábbis ezt sugallják. A kicsi műhelyt a városi tanács bocsátotta rendelkezésére avval a nemes szándékkal, hogy ezzel is támogassa egy tehetséges induló reménykeltő próbálkozásait. A próbálkozások egyre inkább Valósággá váltak, s a nagy' méretű égétőkéménce meg az elektromos korongozó beállításával teljes üzemben termel a műhely. A padlót (a polc még nem készült el) belepik a kancsók, vázák, tányérok. — Kishajmáson, a termelő- szövetkezet melléküzemágáLegendás gimnázium volt Emléket idéz az egykori tanár tio » Amikor Hitler 1939. szeptember 1-én Lengyelország megtámadásával kirobbantotta a második világháborút, nagyszámú lengyel polgári menekült került megyénkbe, ahol a megye és a járások vezetői több községben, főként Balaton-par- ti üdülőkben helyezték el őket.« (Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról.) Tamás Sándor tanító 77 éves. Egészsége már nem a régi, nehezen parancsol az akarat m testnek. Hajdani szálas haja pihékké gyengült, bajusza megfehéredett, a szeme azonban szürkéskék élénkséggel tekint a világra. Negyvenöt évet töltött a katedrán, nemzedékeket nevelt föl. A negyvenöt évből minket különösen négy esztendő érdekel, mert egészen rendhagyó időszak volt életében, s nyugodtan mondhatjuk: ez a lengyel —magyar barátság újra erősödésének ideje is volt. Tamás Sándor nemrégiben ezekért az évekért a Lengyel Népköz- társaság Érdemrendjét vehette át. Megbecsült helyen őrzi balatonbojelári lakásán, s féltve mutatja : a szeme új csillogást kap a szép kitüritetéstől. Legendás volt az az egykori lengyel gimnázium Balaton- bogláron! Európa egyetlen lengyel középfokú intézményét jelentette. — Pedig a nevében nem szerepelt a »gimnázium« szó. Nem, mert amikor még Za- márdiban működött, a német követség tiltakozott a lengyel menekültek középiskolai oktatása ellen. így voltaképpen a bogiári gimnázium félig-med- dig illegális intézmény volt, s Lengyel Ifjúsági Tábor fedőnéven működött. Itt az általános iskolás korú gyerekek is tanulhattak, meg a nagyobbak is. A tanítást az 1932-es lengyelországi oktatási törvény alapján szerveztük meg. Háromszáz fiatalt tudtunk ebbe a táborba menekíteni. A tanítás 1940. szeptember 23-án kezdődött. Harminc olyan pedagógust vezényelték ide, aki a lengyel hadsereg állományában volt. 1941-től dr. Piotr Jendrasik lett a tábor parancsnoka. A német hatalomátvétel után őt és három társát a Gestapo letartóztatta és koncentrációs táborba deportálta. Egyiküket ki is végezték. Az emlékezésbe öröm és szomorúság hangjai egyaránt vegyülnek. Tamás Sándor valóban sokat tett a menekültolrjáw- olriL- Rndlfll’An R7.ir»tp Dolgozott a Lengyel Polgári Bizottság: lengyel csoportok indultak nem járt ösvényeken, hogy a szövetségesek táboraiba jussanak. Resztvettek hazájuk és Európa felszabadításában. — Kedves tanítványom volt Jerzy Zielinsky, aki most a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa. Danuta Jakubiec Krakkóban újságírónő, Wlodzimi- erz Alber tanár lett, s emlékszem Pohora Zdzistarvra is. Remegnek kezében a dokumentumok. Napfény játszik az arcán. L. L. ban dolgoztunk mi, amatőrök, Probstner János keramikus vezetésével. Azt hiszem, ott kezdtem elsajátítani a szakmát. Amikor idekerültem, s megkaptam ezt a helyiséget, nekiláttunk berendezni. A kemence és a motoros korongozó családi összefogásból létesült. Naponta dolgozom, s ha elvégeztem a bérbe vállalt bedolgozói munkát, akkor a magam termékeit »gyártom«, például agyagmázas virágtartót terveztem a nagyatádi virágbolt számára. Ezt a napokban zsűrizik majd. A közeli és a távoli j&vő tervei között első helyen szerepel a főiskola. — Jövőre szeretnék felvételizni, ősszel nekilátok a felkészülésriek. Szerencsés körülmények között kezdtem ’ a szakmát, a közös műhelymunka során egymás tevékenységének figyelésével jutottunk el a népművészeti fazekasság kincseinek felismeréséhez. A népművészetből tanultunk, s ez ma is hat rám. A továbbiakban azonban nem a felismert formavilág másolását, hanem annak széllemi örökségét továbbvinni, ezt tartom a legfontosabbnak. Ügy gondolom, a szakmát ma is olyan fokon kell tudni és ismerni, mint ahogy a régi fazekasmesterek tudták. Ez az igény vezet engem a főiskola felé, remélem, nem eredménytelenül. Igazolványt mutat, most kapta, tanúsága szerint Frank Eszter népi iparművész lett- A valóság azonban ennél pontosabban megrajzolható: napi nyolc óra a korong mellett, hogy elkészüljön a szövetkezet számára előírt mennyiség. A nap további része pedig a kísérletezésé, az egyéni munkáé. — Mostani céljaim meglehetősen szerények. Olyan tárgyakat szeretnék készíteni, amelyeket élvezettel használ az, aki megvásárolja. Ügy gondolom, ha egy tárgy jól használható, az feltétlenül szép is. Végül is egy tányér legfőbb erénye az, ha jóízűen lehet enni előle, ez határozza meg az esztétikáját is. B. A. családtagok voltak. Együtt ünnepeltek a helybeliekkel, s a hétköznapokon is egyek voltak velük. — A fiatalok nyaranta a mezőgazdaságban, a fűrész- malmokban, az építkezéseknél dolgoztak. Híresek voltak arról, hogy a bogiári angóra- nyúl-tenyésztés új lehetőségeit mutatták meg. A szőrmét ugyanis házi eszközökkel szőtték ízléses áruvá. Nagy sikerük volt a lengyel esteknek. 'A tábor énekkara hangversenyeket adott, a műsorokat a környező falvakban is hallgathatták. A boglár melletti településeken népszerű volt a lengyel mandolinegyüttes, az amatőr színjátszócsoport és a néptáncos kisközösség, mely még a budapesti Operaházban is szerepelt. A legtöbb műsort természetesen együtt adták magyarok—lengyelek. Tamás Sándor magyar nyelvre és irodalomra tanította a lengyel fiatalokat. A hálás tanítványok a névnapján rendszeresen fölkeresték, és kedvenc magyar dalukat, a Kossuth Lajos azt üzente című 48-as nótát énekelték. — A diákok két félig legális lapot is írtak, szerkesztettek. Száz-százötven példányban jelentették meg ezeket a saját sokszorosítójukon. Ezekben az újságokban olyan hazafias szellemű cikkeket olvashattunk, hogy élénken érdeklődni kezdett felőlük a német elhárítás. A német követségnek pedig egyik állandóan visszatérő vádpontja lett ez. Mi úgy éreztük, hogy oktatónevelő munkánk egyik pozitívumát értük el ezzel. S azzal is, hogy fizikailag, mi több : harcászatilag is sikerült őket képezni. PIROSKA TANÁRNŐ ÚTJA Tények, sötét háttérre! A hatvanhét éves Virág Kati néni meséli: »Amikor hozzánk jött, először csak a nevét hallottam, nem gondoltam, ki lehet. Egykét hónap múlva már a híd támlájára is rá volt írva:szeretjük a Piroska tanító nénit. Elcsodálkoztam, hogy a gyerekekben ekkora szeretet van, és nem tudtam elképzelni, mit jelenthet ez egy tanítónőnek. Anyák napjára elmentem, mert a mi kis gyerekeink is szerepeltek. Akik három hónappal azelőtt még rendesen beszélni sem tudtak magyarul, betanulták azt a sok szép szerepet. És az asszony a mi kis cigánygyerekeinkkel a színpadon: csupa szeretet. Ragaszkodunk hozzá; ha őt elveszítjük, ilyet nem kapunk többé.« Kati néni patyolattiszta putriban él a szentjakabi városrészben. Amit elbeszél, érzelmi színekkel átszőtt valóság. Kevés tanárnő dicsekedhet ilyen elismeréssel, mint G.-né Farkas Piroska, aki jelenleg a szentjakabi Móricz Zsigmond művelődési házat vezeti. Pádig reményeibe sokszor beleszólt a sors. A sorsot rendszerint értetlenséget színlelő, közömbös emberek képviselték. Most pedig talán Kaposvárról is mennie kell. Ügy járt, mint a mesebeli Piroska. Jobbra szakadék, balra pedig a sötét háttér — az erdővé nőtt álokok szövevénye. A szálak messze nyúlnak, minden kísértetiesen ismétlődik. Hogy a jelen érthető legyen, ismerni kell a múltat í is; az események folyamatában ijesztő »törvényszerűség« fedezhető föl. Induljunk el hát a gyökerektől. Farkas Piroska Szennán kezdett tanítani. Osztályának hetven százaléka cigánygyerekekből állt, nagy részük magyarul sem tudott. Farkas Piroska tanárnő megtanult a nyelvükön. Analfabéta-tanfolya- mot szervezett. Létrehozta a híres szennai népi együttest, amellyel körbejárták a Balatont, s alig győztek eleget tenni a meghívásoknak. 1967 januárjában megnyerték a falurádió népzenei vetélkedőjét. Eredmény? Az. 1967 nyarán Sopronba került. Idegszanatóriumba... Augusztus harmincadikán pedig szóbeli utasításra — törvénytelenül — Gálosfára helyezték. Itt lassan újra magára talált. November hetedikén már szavalókórussal, énekkel, tánccal, mutatkoztak be. Az Ady-évfordulón emlékműsort rendezett, s előadásokat tartott a szülők Iskolája keretében. Betanította a »Potyautas« című színdarabot. Rengeteget szervezett. A tájegységek rádiós vetélkedőjét Gálosfa község — mint a Zselicség képviselője — holtversenyben nyerte. Farkas Piroskát »érdemei elismeréséül« 1968. december 21-én felfüggesztették tanítónői állásából. Télvíz idején erdőre járt aljnövényzetet irtani. A fellebbezéseket újabb perek követték — G.-né körül megfagyott a levegő. Kristóf, Attila cikke a Magyar Nemzetben, a rádióból Mester Ákos köszönő szavai mind őt igazolták, s mellé állt a falu lakossága is. A területi munkaügyi döntőbizottság végül visszahelyezte állásába. 1969 őszén Kaposvárra jött, ott már nem volt maradása. Gálosfáról és Szennáról is elűzte a szakmai irigység, az alaptalan vádaskodás és a helyi vezetők önzése. Kaposvár a harmadik állomás. G.-né Farkas Piroska 1969 szeptemberétől a Krénusz János általános iskolában tanított. Két hónap múlva — saját kérésére — a szentjakabi iskolába helyezték. Itt ruhagyűjtési akciót szervezett; egy hét alatt felöltöztette a cigánysor apraját. Megalakította a »Csitriklubot« az általa tanított gyerekekből. Bemutatót is tartottak a Móricz Zsigmond művelődési házban, ahol akkor már Farkas Piroska megbízott vezető volt másodállásban. Ö írta a Meseerdő című színdarabot, amelyben 67(!) szereplő játszott. G.- né: »Az volt a célom, hogy minden gyereket szerepeltessek, mert tudom, mit érez az, aki kimarad a közös játék öröméből. Ezért akinek nem volt szerepe, annak ártunk hozzá.« Több mint kétszázan látták a három előadást; cigány és magyar szülők vegyesen álltak a nézőtéren. Egy kép: egzotikus szépségű, hosszú, fekete hajú cigánylány áll a deszkákon mezítláb, és Petőfit szaval ... A Kaposvári Városi Tanács művelődésügyi osztálya 1976. január elsejével felajánlotta G.-nének. hogy vezesse főállásban a művelődési házat. Elfogadta az állást azzal a feltétellel, hogy tovább taníthat Kinevezése után három hónap alatt életre hívta a szentjakabi cigányegyüttest, melyben ott táncolt a vajda és a tanácstag is. G.-né: »Már az is nagy eredménynek számított, ha azokra az órákra elhódítottuk az embereket a közeli kocsmától.« 1976 március közepén a városi tanácson közölték vele, hogy — mivel megszűntek a másodállások — nem taníthat tovább ... 1976 októberében megnyílt Kaposváron a Rendezvényiroda. Vezetésére G.-nét kérte föl a művelődésügyi osztály. Két és fél hónapig dolgozott itt reggel 8-től este 5-ig — fizetés nélkül, abban a reményben, hogy később véglegesítik. December 15-én át kellett adnia a kulcsokat. Ettől kezdve a korábbi jó viszony gyorsan romlott a városi művelődésügyi osztály és G.-né között... Vélemények és nyilatkozatok ütköznek. A tárgy : miért és miként jutott odáig G.-né Farkas Piroska ügye, hogy egy két és fél órás »beszélgetés« után — melyhez fegyelmi anyag is készült — érdeklődésünkre ezt mondták a városi tanács művelődésügyi osztályán: »Egy hetet adtunk neki, hogy valami megoldást találjon a felmerült problémákra. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk fölmenteni jelenlegi funkciójából.« Fekete Gábor (Folytatjuk.)
