Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-04 / 103. szám

FÓRUM

Válaszolunk a kérdésekre

A pártnapokon elhangzott kérdésekre ma Sási János, aT, Agroker igazgatója, Kékesi Jenő, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója, Bántó László, a Kaposvári Húskombinát igazgatóhelyettese és Szondi István, a Tejipari Vállalat igazgatója válaszol.

Volán-szombatok

33 gépkocsi viszi az építőanyagot

Május 7-én és 21-én Volán- tzombatot szervez a 13. számú Vállalat. A jó időben megélénkülő építkezések gyorsítása, az építőanyagok időben történő elszállítása a céljuk. Ehhez a két szombaton összesen 16 tehertaxi és 17 öttonnás teherautó áll készenlétben Siófokon, Tabon, Marcaliban, Balatonfenyvesen, Balaton- bogláron, Nagyatádon, Barcson és Kaposváron reggel 7- től délután 5 óráig. A Tüzép- telepek is nyitva tartanak e napokban, s kiszolgálnak építőanyagot. '

Milyen fuvardíjat kell a Volán-szombaton fizetni? Kérdésünkre a vállalat teherforgalmi főosztályán válaszoltak. A 4 tonnán felüli gépkocsiknál a tehergépjármű-díjszabás tételeitől eltérő díjat számít föl a vállalat. Egyszerűsítik a fizetés rendszerét, csak egyszerű fordulódíjért szállítanak e kocsik házhoz. Ezzel a fuvar összegének kiszámítása könnyebb lesz: minden Tüzép-telepen és a Volán szolgálati helyein van táblázat. A fuvardíjjelző készülékkel fölszerelt járműveknél az óra áltál mutatott összeget kell fizetni.

A fuvardíjak nem tartalmazzák a rakodás árát, sőt, ilyen munkát a Volán nem is vállal. Ezzel szemben minden Tüzép-nél és szoglálati helyen Volán-megbízottak ülnek, elvállalják a fuvart és gondoskodnak a szükséges szervezésről.

A Volán-szombat májusban nem ér véget. A vállalatnak van szabad kapacitása ahhoz, hogy júniusban kéthetenként — ha szükséges — újabb akciót szervezzen.

— Mi az oka annak, hogy a mezőgazdasági alkatrész- ellátás gyakran akadozik? Sokszor filléres dolgokért is nagy távolságokra kell utazni.

— A mezőgazdasági gépalkatrész-ellátás javulása mel- j Lett se mondhatjuk, hogy a helyzet megnyugtató. Vállalatunk az év első negyedére 36 millió forint értékű alkatrészt igényelt, ezzel szemben csak 21 millióért kaptunk. A MEG-ÉV nem tudja beszerezni a kért cikkeket. A műtrágyára, a növényvédő szerekre és a gépekre éves szerződést kötünk az üzemekkel, ennek megfelelően adjuk az előrendeléseket. Ilyen módszert — érthető okból — az alkatrésznél nem alkalmazhatunk, itt az előző évi forgalmat vesz- szük figyelembe, és azt, hogy milyen erő- és munkagépek

I kerültek ki a gazdaságokba. Előfordul, hogy nálunk is keresnek és találnak más megyebeliek alkatrészt, mint ahogyan a somogyiak másutt le- 'ik meg azt, amit mi nem tolunk adni. Ha a hazai gépgyártás elérné, hogy legalább az itthon készített gépekhez elegendő pótalkatrészt adna — már nagyot léphetnénk előre.

— Hangsúlyozzuk a háztáji és a kisgazdaságok termelésének fejlesztését.

Miért nem oldják meg

__a

k

isgépekkel való ellátást? Ami van, az nagyon drága.

— Minden eddiginél jobb a kisgépkínálat; valamennyi Agroker azonos áron adja ezeket a munkaeszközöket. Tavaly 5 millió forint értékű mezőgazdasági kisgép talált gazdára a vállalatnál, az idei árualap 6.5 millió, s ebből eddig 3 milliós forgalom volt. Tény, hogy az importgépek drágábbak, s az is igaz, hogy jobbára ezeket

keresik. Permetezőből például vagy fél tucat típus van, a vevők a hasznosítási céltól és anyagi erejüktől függően válogathatnak belőlük. Jó együttműködést alakítottunk ki a fogyasztási szövetkezetekkel : kiállításokon mutatjuk be áruinkat, s bízunk benne: ha közelebbről megismertetjük a kistermelőket cikkeinkkel, könnyebb lesz kiválasztaniuk a legmegfelelőbb házikerti és állattenyésztési gépeket.

— Mi az oka annak, hogy a betakarítás vagy a szárítás, a tárolás következtében összetört szemű kukoricát olcsóbban veszi át a

_gabonafelvásárló' vállalat,

m

égsem lehet ilyen terményből készült olcsóbb tápot bészerezni?

— Abból a minőségű kukoricából, amelyik miatt csökkenteni kell az átvételi árat, nem készül táp. A szabványok, a táp minőségéért vállait garancia ezt nem teszik lehetővé. Azoknak az üzemeknek, amelyek »nyersen«, rostálás nélkül szállítják terményüket, lehetőségük van arra, iK>gy nyomban elvigyék a rostaaíjat. így az, átvétel árcsökkenés nélkül mehet végbe. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Másrészt a 18/1975. sz. MÉM—ÁH rendelet pontosan előírja azt a megengedhető törtszemméretet és -mennyiséget, amely mellett árcsökkenés nélkül vesszük át a kukoricát. A szabványtól eltérő mennyiségű tört szemnél csökkentjük az árat. Az így átvett apró tört szemet olcsó áron, rostaaljként értékesítjük, de ebből nem készül táp.

— Több helyen fölvetették,

_hogy miért nem kaph

ató a sertés- és szarvas- marhatartás, -hizlalás korabban jól bevált, viszonylag olcsó »tápszere«, a korpa?

— Köztudomású, hogy a korpa a gabonaőriés rrtei’.ék- tei'méke, mennyisége az őrléshez igazodik, és megközelítően évről évre azonos szinten van. Vállalatunk a keletkezett korpa 35—37 százalékát használja fel a takarmánykeverékek gyártásánál, a többit értékesíti. Ez a mennyiség nem fedezi az igényeket, beszerzésére pedig nincs lehetőség. Országos gond ez, ezért is került sor az úgynevezett korpapótló takarmányok gyártására. Ez valamivel drágább a korpánál, de béltartalma értéke is magasabb annál.

— A siófoki járásban több helyen nem értenek

egyet a____húskombinát

s

zarvasmarha-átvételi rend- szerével. Az átvételkor ugyanis helyszíni mérlegelés nincs, csak_Kaposvár

on. a húskombinát terüle- tén, ahol a TESZÖV kép- viseli a termelőüzemeket. Főleg a háztáji termelők kérik a régi átvéieli rend- szer visszaállítását.

— Valóban előfordult olyan eset, hogy az exportkiválogatás érdekében mérlegelés nélkül, egy átvételi helyre gyűjtöttünk össze több vagonnyi szarvasmarhát. Amikor a háztáji termelők ezt kifogásolták, módosítottunk a módszeren, és azóta a régi átvételi helyeken, mérlegelve vesszük át az állatokat. Sőt újabban bevezettük azt is, hogy ahol több vagon áru van, helyben mérlegelünk, minősítünk, és saját költségünkön visszük az állatokat a legközelebbi rakodóhelyre.

— Tharosberényj gond: a húskombinát megszervezteti az süldőkihelyezést, de csak egy hónap múlva ad süldőt. Ugyanitt vetették föl, hogy a HSZV-rendszer- ben fejt többlettej miért nem premizálható.

— A süldőértékesítési helyeket és átvételeket is meghirdettük. Az iharoeberényi kihelyezés késésének az az oka, hogy a meghirdetett értékesítési helyre. Csurgóra nem jöttek el a gazdák, hanem kérték, hogy mi szállítsuk helybe az állatokat. Ennek elhúzódása miatt csak néhány hetes csúszással kaphatták meg a süldőket. A HSZV egyoldalú húshasznosítású termelési rendszer, az ide tartozó állományt a technológia szerint nem fejik. Külön engedéllyel ugyan fejheti az üzem ezt az állományt, a tejet azonban elkülönítve kell kezelni, és az érvényben levő központi rendelkezések szerint erre a tejre semminemű prémium nem fizethető.

Nem csupán hiúságból

Egy brigád versenyre készül

Megyénk üzemeiből, gyáraiból 150 szocialista brigád jelentkezett az SZMT által meghirdetett Nagy Októberpályázatra. Ez a háromezer dolgozó április első napjai óta lelkesen, szívósan tanulmányozza a Szovjetunió földrajzát, történelmét, gazdasági életét, tudományos és művészeti eredményeit. Köztük van a Kaposvári Ruhagyár Lenin szocialista brigádja is.

A huszonkét varrónőből és öt férfi szakmunkásból álló aranykoSzorűs közösségnek korántsem ez az első ilyen próbálkozása. Negyedszer

vesznek részt versenyen, s bár döntőbe még sohasem jutottak. kitartásuk csöppet sem csökkent.

— Azzal, hogy a pályázatra jelentkeztünk és tovább szeretnénk lépni, egyáltalán nem a női hiúság oltárán áldozunk — jegyzi meg nevetve Kosztolánczi Jánosné brigádtag, országgyűlési képviselő, válaszul a provokatív újságírói kérdésre. — Lehetséges ugyan, hogy elhatározásunk egyik alapja a bizonyítási szándék, a legfőbb ok mégis a tudásszomj. A feltételek lehetővé teszik, hogy ki-ki a számára "^érdekesebb területen sajátson el minél több ismeretet, ehát a versengés nemcsak látókörüket szélesíti, hanem alaposabbá teszi tudásukat is. Én történelmi és politikai kérdésekkel foglalkozom a legszívesebben. Naponta forgatom a politikai kislexikont 's a nemzetközi munkásmozüom történetét, s érzem, ogy egyre biztosabban igazodom el világnézeti kérdésekben.

— Én leginkább a földrajzhoz vonzódom, mindenekelőtt az élő természettel és a történelemmel foglalkozó részeihez — folytatja Burcsa Rózsa. — Rendszeresen böngészem a térképeket, nézegetem az útikönyveket és a képes albumokat. Legnagyobb szomorúságomra még nem jártam a Szovjetunióban, de remélem, nemsokára »eredetiben« láthatom azt a rengeteg szépet, amelyet egyelőre csak könyvekből ismerek. Legjobban Leningrádba szeretnék eljutni, hogy a legendás történelmi nevezetességeket szemügyre vegyem.

Virágh Józsefné brigádvezető egy kissé zavarba jön, amikor választott részterületéről érdeklődöm. Mint minden gondos vezető, ő is a bőség zavarával küszködik.

— Nekem majdnem mindennel foglalkoznom kell, hiszen rám bízták a felkészülés ellenőrzését, összehangolását. Szerencsére nincs nehéz dolgom. Községünk minden tagja lelkiismeretesen tanul, olvas, figyelemmel kíséri az eseményeket. Régebben, a korábbi versenyek során akadt egv-egy brigádtag. akit noszogatni kellett, most azonban nagy lendülettel kezdett mindenki. Remélem, a kedv nem csökken később sem — egészen a döntőig! Ami egyéni érdeklődésemet illeti, legtöbbet a történelmi és a szép- irodalmi könyvekben búvárkodom. Rendszeresen vásárlóm a Képes történelem sorozat köteteit, s nagy örömet lelek Gorkij, Solohov alkotásaiban. Számomra a felkészülés eddigi legnagyobb tanulsága, hogy irodalmi és művészeti kérdésekben nem igazodunk el olyan biztonsággal, mint például a politikaiakban. Ezért ezekkel különösen sokat kell foglalkoznunk.

Bíró Jenöné is a politikát

részesíti előnyben.

— Nem volt véletlen, hogy

annak idején önszántamból elvégeztem a marxista középiskolát. Izig-vérig »üzemi

embernek« érzem magam,

ezért törekszem a gazdasági kérdések mélyebb megismerésére. Hogy a verseny még

miért hasznos számomra?

Nemcsak odavetett közhelyekben, sémákban ismerhetem

meg a Szovjetunió népeinek életét, hanem a teljesség igényével, láthatom a követendő példákat és a gondokat egy- arán.

Sok haszna van az SZMT nagyszerű kezdeményezésének. Közülük a legnagyobb talán ez utóbbi kijelentésben rejlik. Abban, hogy a részvevők emberközelből ismerhetik meg a Szovjetunió életét.

L. A.

Épül a 750 kilovoltos távvezeték

Az Albertirsa és Vinnylca között épülő 750 kilovoltos távvezeték 268 km-es szakaszán 687 vasszerkezetet állítanak fel. Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat az oszlopok állításával egyidőben megkezdte a szigetelőláncok és az áramvezető sodronyok szerelését. Jelenleg a Szabolcs-Szat- már megyei Nyiribrony és Levelek térségében dolgoznak.

Serkentő hiány

M

em hiszem, hogy különösebb felfedezésnek számítana: a hiányérzet az emberek többségére ösztönző hatást gyakorol. Az illúziók és a vágyálmok korából kinőttünk már. Szerencsére nélkülözésről sem beszélhetünk (társadalmi talaja vált semmivé), tehát a belenyugvás, a beletörődés kategóriái is lassan kivesznek szóhasználatunkból. Ha hiány van valamiből, pótolni akarjuk. Munkával, tettel, gondolattal, az alkotó fantázia megélén- kítésével. Ezért tudok örülni annak, ami a felismerés "korában« először megiökkentette, azután bizonytalanná tette az emberek egy részét, mígnem sok helyen rájöttek: a társadalmi hiánynak is van ellenszere. Miről beszélek? Arról, hogy munkaerőhiány van Magyarországon. Sok korábbi siránkozással, a kezek tehetetlen széttárásával, panasszal és »kilátástalannak látszó gyötrődéssel« ellentétben őszinte szívvel örülök. S ha kajánkodni akarnék, még azt is hozzátenném: korábban is jöhetett volna. Vagy netán időnkint kényszerpálya nélkül is lehetne gondolkodni? Annyi bizonyos: a munkaerőhiány jótékony és serkentő hatása szinte leírhatatlan.

»A forrás kimerült.« Ilyen tömören fogalmazott a munkaügyi minisztériumi államtitkár, s hozzátette: »1995-ig nem is számíthatunk új munkaerőforrásra.« A könnyűipari miniszterasszony óvatosabb volt. »Beszűkült a munkaerő■* forrás« — mondta, és kiegészítette : "A hetvenes évtized jelentősége az, hogy az iparágak alkalmassá válnak a korszerűsítésre.« A Központi Bizottság egyik titkárától ezt hallottam: »1976-ban 10 000-rel volt kevesebb az állami

iparban dolgozók száma, a termelés viszont 6,1 százalékkal emelkedett.« S a másiktól: »Legnagyobb természeti kincsünk a munkaerő — és ezt pazaroljuk a legjobban. Pedig 1976-ban 150—200 000-rel több munkahely volt hazánkban,

mint amennyi munkaerő«. Az idézeteket nem folytatom, bár összevetésre és elemzésre is méltók. Mindenképpen kifejezik a lényeget: a gazdaságfejlesztésben, a társadalom- építésben kényszerpályára kerültünk, s a hiány tettekre serkentett.

Megkérdezhetnék: miért van olyan különös jelentősége ennek? Miért hajtok fejet a munkaerőhiány láttán? Egyszerű. Tudniillik ugyanazok a fejek azóta elmélyültebben gondolkodnak; ugyanolyan feltételek mellett kezdenek sokan jobban érteni a szervezéshez; ugyanazok a munkáskezek — termelékenyebb gépeket, berendezéseket mozgatva — több értéket állítanak elő, mint korábban. Azt mondják a pszichológusok: vannak emberek, akik mindenfajta kényszerítő hatás nélkül, önerőből, önmagukra támaszkodva is igyekeznek mindig és minél többet kiadni, magukból a szellemi és a fizikai alkotó-termelő folyamatban. . Be kell látnunk azonban: az emberek többsége nem ilyen. Nagyjából csak annyira erőltetik meg agytekervényeiket, képzelőtehetségüket és fizikumukat, amennyire okvetlenül szükséges. (Mintha ebben már a takarékosság magasiskoláját is kijártuk volna.) Úgy szokták mondani: ennyit bír el a belső motor. Ha viszont valamiféle »kényszerhelyzetbe« kerül az ember, mindig nagyobb odaadással és többet képes adni önmagából. Izgalmas tanulság. A »kényszert« természetesen nem kell szó szerint venni. A jól meghátározott 'cél, az objektív helyzet, egy-egy konkrét feladat, egy megkövetelt határidő is lehet hajtóerő. Éppen ebből következtetek arra, hogy a munkaerőhiány láttán szinte ugrásszerűen okosodott a társadalom. Ezért örülök annak, ami jó néhány vezetőt ma még elszomorít.. .

a

panaszokat kár volna őrölni, közismertek., Vegyünk inkább néhány péiüát. Ha tíz évvel ezelőtt nem lett volna munkaerőfeiesleg vidéken. aligha hiszem, hogy korszerűtlen üzemeket, elavult berendezéseket is letelepíthettek volna. Vagy: talán évtizedet is váratott volna magára a könnyűipari rekonstrukció, ha a fővárosban volna elég, s vidéken még bővíthetnénk is a létszámot. Gondoljunk csak az Újpesti Cérnagyár nagyatádi telepére. Évek óta nyilvánvaló, hogy tarthatatlan az állapot. De emberrel, létszámmal még ott is lehetett tenni valamit. Most viszont megvan az elképzelés, a pénz a 157 milliós rekonstrukcióra.

Emlékezzenek vissza: legalább hat éve beszélünk az üzem- és munkaszervezésről, a vezetési színvonalról, • a ’szakmai hozzáértésről, s arról, hogy tervszerűség és fegyelem nélkül nem tudunk előbbre jutni. És most azt tapasztaljuk, hogy olyan iparágakban, amelyek évtizedekig nem tudtak kimozdulni a holtpontról, a kényszerhelyzet hatására szinte egy csapásra változik a helyzet. A munka szociális körülmény eine k megteremtéséről évtizedek óta beszélünk. Ma nemcsak az sarkallja a vállalatokat, hogy szocialista célról van szó, hanem az is, hogy meg akarják tartani a munkásaikat! Mert elmennek másképp. És mindjárt vannak milliók fürdőre, öltözőre, étteremre és ezernyi másra. Hogyne örülnék a munkaerőhiánynak.

Ügy tudom: a Kaposvári Ruhagyár létszáma továbbra is csökken. Árukibocsátása, árbevétele viszont 6 százalékkal nőtt. Hogyan? Gépekkel, technológiával, szalagrendszerekkel — a kényszerhelyzet teremtette gyors és hatásos intézkedések nyomán. De hasonló tapasztalatokat mondhatnék a textilművekről, a Kefe- és Műanyagipari Vállalatról, a barcsi Dráva szövetkezetről, ahol átcsoportosítással, szervezéssel, a termékszerkezet átalakításával tudják — plusz munkaerő híján — szinten tartani, sőt növelni a termelést.

A mai gazdasági életben már szerencsére kénytelen gondolkodni és cselekedni a vezetők hada. S bár tehette volna az extenzív fejlődés korában is, most már ne tekintsünk nosztalgiával a múltra. Tudom, többen lesznek, akik azt mondják: könnyű utólag okosnak lenni. Igaz. Ámbár tegyük hozzá: vállalhatták volna korábban is a nehezebbet. Azt mondta a napokban egy közgazdász: »Sehol sem származott nagyobb baj a munkaerőhiányból. A kényszerpálya hatására mindenütt jól-rosszul kivédtek a létszámcsökkenést.« S ettől nőtt a műszaki színvonal, a termelékenység, a szakmai hozzáértés, a termelési kultúra.

Összehasonlító példákat? Valamikor 150 milliós beruházással 2000 munkahelyet teremtett az Egyesült Izzó Kaposváron. A Chemical 437 milliós barcsi létesítményében mindössze 310 embert foglalkoztatnak majd. Minőségi különbség! Mint ahogy az is, hogy a Csepel kaposvári gyárában a gépek 70 százaléka új lesz, s nem régi, elavult berendezések kerülnek ide.

Sok bizonyítható példát hozhatnék arra, hogy a munläx- erőhiány serkentő hatású, de azért még nem »rózsaszín« a kép. Több vállalatunk van, ahol a vezetők nehezen fogják föl a jelenlegi munkaerőhelyzetet, nem számolnak a következményeivel, és hajtogatják: »Majd csak javul...« Tévednek. Egy országos kimutatásból azt is tudom: sok helyen — különösen a könnyűiparban — 15—20 százalékkal kevesebb időráfordítással ugyanannyi terméket lehetne előállítani, mint amennyinél most tartanak. Hát még ha érzékelnék: honnan fúj a szél, ha nem restellnék a töprengést, az okos emberek képességeinek kiaknázását...

E

rről jut eszembe: miért csak az iparról beszélünk? Miért csak a mezőgazdaság munkaerőhelyzete kényszerít a fokozott gépesítésre, az új módszerek, a tudományos eredmények alkalmazására? Nem kellene valamiféle kényszerpályát teremteni a nem termelő ágazatokban, a szellemi, az ügyintéző műhelyekben is? Hiszen a hiány serkentő hatású; meggyorsítja a fejlődést...

Jávori Bét»