Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
ÜNNEPI KÖNYVHÉT t Posztumusz mű Pusztaiak 1076 nyarán még néhányszor visszament szociográfiájának színhelyére, hogy ellenőrizze önmagát, s a változásokat, melyek a röpke év alatt bekövetkeztek. Ilyen ember volt Sipos Gyula; önkont- roll-igénye példa lehet. S még valami: szűkebb pátriájához való szolgálatalázata. Üj könyve sajnos posztumusz, halála után megjelent riportkötet. Ö már nem láthatta nyomtatásban. Pedig a Kossuth Kiadó könyvheti újdonsága jelentős mű. Szinte az illyési szociográfiával, az utat határozó Puszták népével mérhető csak. S mintha annak folytatása volna: a hajdanvolt cselédek, pusztai béresek jelenét vizsgáztatja a hasonló sorsból érkezett megértésével, szeretetével. Somogyi, tolnai helyszíneket vallat. Ismerős pusztanevek sorát találtam a könyvében. Anyai ágon eleim is bejárták ezeket, szent György napkor szekérre ülve. Jól ismerték a Sípos rokonságot, hiszen a szolgálat helye gyakran ugyanaz volt. Birkamajor, Tüskepuszta stb. Ha máshonnan nem. nagyanyai, nagyapai •»mesékből-« ismert világ ez. S amikor a Somogybán, az Élet és Irodalomban a készülő könyv egy-egy része megjelent, nem tudtam elfogultság nélkül olvasni. Tehát: a puszták népe — ma. Bejárjuk Sípossal a Kaposvár és Dombóvár közé eső településeket, mintegy behatároló két pont között a többi kisebbet. A Kaposvölgy földrajzi, gazdasági arculata bontakozik ki előttünk, a szoNádasdi Éva SZEGÉNYEN Olyan szegényen, olyan fáradtan alszom el, és álmaimban múlik el minden kaland. A nappalt tanulni kell. Ez maradt még hátra. Már értelek, s veled leszek nemsokára. ciográfia expozíciójaként. S aztán a családi lét érintőit húzza meg a szerző egy cselédkönyv szárazon is vallo- másos adataival, tényközlésé- vel. Nyolcvan oldalas szolgálati könyv, melynek fele a jogviszonyokat ismerteti. Kordokumentum egy megalázó életformáról. A könyv jelentősebb része a Kapospulához közeli Alsó- hetény múltját, jelenét faggatja. Sivár puszta lehetett a szép, halastavas, környezet ellenére is. Ma négyszáz lelkes község. Sípos Gyula a műfaj követelményeinek tesz eleget akkor, amikor településszerkezeti, természetföldrajzi, népesség-összetételi, életmódi vizsgálatokkal halad munkájában. Közben-közben más hazai tájakat is megidéz az összevetés kedvéért, és külhoni példákkal js szolgál. Így bontakozik ki egy falu arculata. Az évszakok változásai is benne vannak könyvében, mindig a központi vezérlőelvnek szolgálva; az ember munkájának háttereként. Mert az ember áll Sípos Gyula könyvének fókuszában. Élettörténeteket elevenít föl, ízes nyelvezettel. Volt cselédemberek beszélnek az egykori életről. És ne csodálkozzon az olvasó, ha egy kicsit valamennyi megigazul egy-egy vallomásban, s mindegyikről az derül ki, hogy »odamondogatott« az intézőnek, jegyzőnek, a »hatalmasoknak«. Történelmi jóvátétel ez saját maguk számára, saját maguk által: Sípos nagy megértéssel magyarázza ezeket a gyakran anekdota-szintű történeteket, amelyekben a felsőbbség mindig meghátrál és szinte bo- csánatkérően elismeri a szql- ga hozzáértését, »szaktudását«. Ismétlődő motívum ez a szociográfiában. Miként ez is: »A hatodik osztályt nem is végezhettem el... kimaradtam az ötödik elemi után.« Vagy a negyedik, harmadik, második után. Volt, aki el sem kezdhette. Mi lett belőlük? Agyútöltelék a háborúban, kanász és jószággondozó a békében. Étkeiknek külön fejezetet szentel Sípos Gyula. Nehezen születhetett ez a rész. hiszen senki sem vall szívesen a hajdani nyomorúságról. »Ügy nőttek föl a gyerekek, hogy kicsi hús, nagy kenyér.« Már amikor volt »kicsi hás-«, S ha volt, gyakran ilyen : »Az ürgét... Azt is megettük. .. dolmányosvarjú. Sok fészekkel. Annak a fiókái olyanok voltak, mint a galambok.« Ma gazdag, tehetős község Alsóheténv. A kapospulai tsz- ben traktorra ültek fiataljai, vagy a közeli Dombóvár üzemeiben dolgoznak. Ütjük van, villanyuk, néhány házban fürdőszobát is találni. Sorsa nem Gyűrűfű-sors. Sípos Gyula könyve általánosítható érvénnyel beszél bizonyos településtípusról, hibájául legfeljebb azt róhatnánk fel, hogy a sorsok ismertetése a sok egyező motívum miatt sokszor monotonná vált. Ezt igyekezett oldani színes, érdekességszintű fejezetekkel. Utolsó üzenetének elolvasása egyben a környezetünkben élők alaposabb megismeréséhez is lehetőséget ad. Leskó László Illés Endre AZ ÖTVÖS A z ötvös magas, sovány, szomorú férfi. Az egykedvű szomorúság úgy átitatja, hogy ádámcsutkájának is jut belőle. Meghajolva áll a boltjába, s ez a bolt olyan kicsi, akár egy liftfülke. Ha engedékeny vagyok: nem nagyobb, mint két liftfülke. A bolt közepén kerek üvegasztal. Három falán üvegszekrények, a negyediken sötétkék bársonyfüggöny, mögötte a műhely. Ez az udvarból nyíló, ablaktalan földszinti bolt csupa sejtelmes ragyogás. Az üvegek mögött szinte lélegzik a sok féldrágakő. Karkötőkbe, csün- gökbe, függőkbe illesztve, póklábú ezüstfoglalatok szorításába a mélykék lazúrkö, a rózsaszín korall, a sárga borostyán. Külön bársonytáblán csupa rózsa-kvarc és rózsatopáz. Egy függőről, melyben két mesterséges rubinkő csillog, az ötvös éppen ezt mondja: — Goutte de song. Ami vércsöppet jelentene. De a szomorú ötvös bizalmatlan, nem hiszi, hogy a fiatal férfi, aki már percek óta forgatja a függőt, valóban érzi-e a finomságot, ezért költőien lefordítja: — Két fagyott vércsöpp. Hárman állunk a boltban. Mellettem a rubinköves férfi, zöld lódenkabátban. Előttem egy fiatal nő, majdnem olyan, mintha krétapapírra nyomott, nyugati képeslapból vágták volna ki, de a lapot előbb •olc kés megforgatta, lalan kávé vagy konyak is cseppent rá, addig-addig forgatták, míg végül kissé borzas lett. A prémkucsmája is borzas, a fekete, puha télikabátja is. — Parancsol? — fordul most az ötvös a fiatal nőhöz. 7'ömören kérdi, kerüli a felesleges szavakat. Tudja, hogy a nő kézitáskája sovány erszényt rejteget. Rögtön igazolódik is. A borzas lány selyempa- pírba burkolt, vékony, ezüst férfi cigaretta tárcát emel ki kabátja zsebéből — névnapi imgy születésnapi ajándék lehet. — Monogramot szeretnék rá vésetni — mondja. — Holnapra meglesz — bólint az ötvös. — Jaj, csak holnapra? — Előbb nem lehet. Nézik egymást. Közben a fiatal férfi is leplezetlen érdeklődéssel méregeti a fiatal nőt. — Tehát milyen br-‘~':rôl ran szó? — kérdi i ötvös. — Klansz János. — Szóval Ká és Jé. A lány zavartan hozzáteszi: — Szolnok, Fő utca 12. Két felhúzott szemöldök csodálkozik: — Ezt is belevessem? — Erre a címre kellene elküldeni. — Jó. Holnap feladom. De a borzas kis nő meginog. — Ne ... talán mégse ... Talán inkább a lakásomra küldje.. . Elküldené? — kérdi kedves, kérlelő, fekete lángú tekintettel. S közben óvatosan ő is visszanéz a mellette álló férfira. Az ötvös papirért és ceruzáért nyúl. •— Tehát hová küldjem? — Cserép utca 68. Harmadik emelet három. Az ötvös írja a címet. De a fiatal férfi is Írja. Mindany- nyiunk szeme láttára szemérmetlenül beírja a címet egy kicsi noteszbe. — Telefon? — kérdezi teljesen feleslegesen az ötvös. — Harmincnyolc—hetvenkettő—harmincnyolc. Ez hivatali szám. Mindketten feljegyzik. A borzas kis nő otthagyja a cigarettatárcát, fizet és elmegy. A fiatal férfi gyorsan visszaadja az ötvösnek a rubinköves függőt. »Majd holnap bejövök« — valami ilyesfélét mormol, és ö is elsiet. Még a kapualjban utolérheti a nőt. És ekkor a hátam mögött váratlanul megszólal egy érdes alt. — Na, « H megvolt.., Kincses Magyarország Középkori művelődésünk történetéből Az ünnepi könyvhétre megjelent művek lapszélét bearanyozza az írás megbecsülésének fénye. Valamennyi kötet kap ebből a megbecsülésből, s nyilván van olyan, amelyiknek több jut belőle. Ilyen Zolnay László olvasmányos művelődéstörténete, a Kincses Magyarország, mely a középkort mutatja be. Ez jz időbeni utazás tehát messzire vezet, de jó érzéssel párosul a tudásszomj oltása: otthon érezzük magunkat abban a világban, melyről az ismeretek gazdag tárháza szól. Zolnay, a régész-feltáró — róla bevezetőben csupán annyit, hogy neki köszönhetjük a világhíressé lett budavári góti- kas-előreneszánsz szoborgaléria páratlan gyűjteményének a feltárását — enciklopédikus művelődéstörténeti munkája a korabeli Magyarország felfedésének élményével múltunk teljesebb megismerését szolgálja. Kincses Magyarország? Nem túlzás? Zolnay a középkor hétköznapjairól készített tablója felel meg a kérdésre; az egyszerű tényeket is bizonyítékoknak érezzük. — Ez a kisded művecském — korlátozott terjedelmével — Mondandómat úgy csoportosítottam — igazítja el az olvasót —, szemelvényeimet, 1 képecskéimet akként gyűjtöttem össze, hogy egy-egy kiragadott tárgynak részletesebb elbeszélésével mégis be-bepil- lanthassunk ötszáz vagy ezer esztendeje éit őseinknek az életébe. Ne gondolja az olvasó, hogy a temérdek ismeretről szóló művelődéstörténeti munka olyan fárasztó elmélyülést kíván, amire csak kevesek — a szakemberek — képesek vállalkozni. Zolnay könyvét a tízéves gyerek is a kezébe veheti minden aggodalom nélkül, mert örömét találja benne. A könyvismertető feladata, hogy elmondja, milyen könyv tetszett meg neki, vagy éppen melyikkel elégedetlen. Akár erről, akár arról szól, a tényekből kell kiindulnia. Zolnay László könyvét fontosnak tartom, témáit érdekeseknek, no és a tudománynak sem kell szégyenkeznie amiatt, hogy egy régész-fel táró olvasmányos művel ajándékozta meg az olvasók széles táborát. A könyv fejezetei: az első részben arról olvashatunk, hogy milyen kincsekkel érkeztek földünkre a honfoglalók és nyit találtak a Duna—Tisza között. —s hogyan éltek földünk kincseivel, milyen mesterségek \i"ágz ittak'a középkori Magyarországon. Ki gondol ma arra, hí gv a somogyi ötvöskónyi neve az ötvösség emlékét őrzi? Természeti értékeink között a Balaton különösen fontos helyet kapott a könyvben. A Pannónia állatvilága, a középkor vadvilága, a régi halászat írásos és tárgyi emlékei igazítják el az olvasót a középkor útjain. Az osztályok élete is színesen elevenedik meg Zo.lnay László könyvének lapjain. A városok, várak, eleink házatája, ruházkodása, a középkori asztalra való. a szakácsművészet, a köz'ekedés fejezetei tágítják ismereteinket. A nők helyzete a középkorban külön fejezetet kapott. A másik az oktatásról szól, majd érinti a szerző a művészeteket — s itt e részben olvashatjuk a budavári ásatások és a szobortemető feltárásának a naplóját is. Minden jó. ha a vége jó, tartja a közmondás. Zolnay László kötete végén a régi bolondságokról, a játékos emberről olvashatunk hiteles források nyomán. Horányi Barna ZOLNAY Î.AS7.LO KINCSES V, \í <Y\ RORSZ \G Változó valóságunk — nem vállalkozik arra, hogy középkori műveltségünknek az egészére vessen fényt. Témáim mind a régi anyagi műveltségünket — a civilizációt —, mind a szellemi műveltséget, a kultúrát érintik, ám egész területük átkarolására képtelenek — írja a szerző az előszóban. / Észre sem vettem, közben egy fekete bajszú, tömzsi nő lépett be a boltba. Már jó ideje ott állhatott mögöttem. Most ránk hunyorít: — De én is megjegyeztem a címét. Persze, azt a másikat: Szolnok, FŐ utca 12. Szegény Klausz, igazán megérdemel egy figyelmeztető lapot. Állok a kis ötvösboltban, és rám tör a felismerés, többé már nem hessentem el magamtól: egy ismeretlen Molnár Ferenc-vígjáték első felvonásába cseppentem. Goutte de sang — o cigarettatárca — a két cim — a fiatal férfi notesze — az alt hang és a levelezőlap —, s a jelenet központjában a borzas kis nő és körülötte a kis ötvösbolt: ez mind-mind hamisítatlan Molnár Ferenc. Mutatós, hatásos, de kissé elporosodott dialógus. És gyanúm szinte ujjongani kezd, amikor megtudom, hogy a fekete bajszú nő »a papa díszmagyarját« adta el nemrégiben az ötvösnek, s ennek a díszmagyarnak, a féldrágakövei is itt ragyognak már a finom ezüst foglalatokban, és a fekete nő most az utolsó részletért jött. E zzel a diszmapyarral még igazibb Molnár Ferenc lett az amúgy is hiteles Molnár. A kis jelenet: hibátlan, hamis kék ametiszt, hibátlan csiszolás. És aminek itt tanúja voltam: tettenérés. Tetten értem az irodalom indától és jellemet formáló hatását. Az ír őszemmel című kö>tet szerzői változó életünk krónikásai. A szerkesztők a folyóiratokban, újságokban megjelent riportokból válogattak, s a művek beszámolnak arról, mi foglalkoztatja az embereket, s miként formáljak a környezet ükét ? Az idei Íriszemmel riportjainak témája széles skálán mozog, Az írók, újságírók valóban élő, sok euiroert foglalkoztató társadalmi gondokat állítottak írásaik középpontjába. A riportok legjobbjai az iparosodó települések belső világával foglalkoznak. a munkásközösség mindennapjait helyezik reflektorfénybe. Más-más oldalról világítják meg a mondanivalójukat, má6 közösségekhez közelítenek — eltérő hatásfokkal. Az ipari témájú riportok legjobbja Békés Sándoré, aki a bányászok életének egy nyomasztó emlékét állítja írása gyújtópontjába. Egy társuk életét vesztette a bányában. Az oknyomozás alapot ad ahhoz, hogy az újságban sokszor »megénekelt« kiváló brigád valódi nagyszerűségét, emberségét megmutassa. Az ipari téma, a munkás- ábrázolás azonban néha mellékvágányokra viszi a szerzőket. A szociológiai módszerrel készített, tudományos igénynyel írt riportolt — bár ismeretanyaguk több, mint a hagyományos módon írottaké — kevesebbet mondanak. Az olvasmányosság. az érdekesség, az emberközeiség hiányzik belőlük. A kikérdezési módszer divatja, a tudóményosko- dó riportírás azonban szerencsére már alábbhagyott. A munkásművelődés sok írót foglalkoztatott az utóbbi években. A riportok tömegéből László Bencsik Sándor: Hogyan művelődjék Tóth János lakatos? című írása került a kötetbe. Amikor az Élet és Irodalomban megjelent ez az írás, tudott újat mondani. Egy év múlva már nem. Kam pis Péter egy ipari település kialakulásának krónikása Beremend című kitűnő riportjában. Az olvasó általában az emberközelséget, a történést, a fordulatosságot kéri számon az újságírótól.. Ebben a kötet egyik legjobb riportja mutat példát: Bajor Nagy Ernő: Kisded született című írása. Több szerző témája a falusi ember a városban. Elsősorban a városba költözött falusi lányok lelik nehezen a helyűket. Követi őket az előítélet. Megrögzött szokásaikkal, félelmeikkel, vergődéseikKel nehezen formálódnak felszabadult, magánéletükben is nagykorú emoerré. Ennek a folyamatnak a krónikása Sulyok Katalin. Messzire lát a faló szeme című írásában ezt választotta témájául Mátyus Alice, és Veres Sándor Falusi lányok Pesten című riportjában. Szekulity Péter riportjaiba* a valóság alapos ismeretéről tesz tanúbizonyságot. Nyomon követhetjük a falu változásait, a termelőszövetkezeti gazdálkodás apróbb és nagyobb eredményeit, fogyatékosságait. Kitűnő riportjában arról beszéd: hogyan herdálják ed ■ írószemmel 1976 Hâter h'off l '.rpt S»ifb(t Símen lláliiit It. AsJrJt Séta SJeder fi, kir i Jeder Sípéi f irm Hot .-túrón: 1 S. blüff Ka!,Uh Te-J.it Ti trad S. Falt* Ultié AhMf Süljek Kefe fia Kidyr Hier-■***•’ Kanfu Prtrr SffMMiif Pittt A!'Huh Ura S if 011 Panka Knri-.dri ! ,r,at Tear Inmr Uráliik Sanier Temúi Mieyblfi MM im Ab,, Tanán h/tsiM MiÁJoOi Ziltj.W » otffi L'enskoi Ml,kel, il Mikiit 1', ni .Undor .......... O rJei/téa ZiM Uber írnia, fiatal, tehetséges szakemberek energiáját és hogy ez hova vezet? Taar Ferenc egy öreg tanyai tanító harminc évének krónikásává szegődik. A tanítóra ott lassan nem lesz szükség, az iskoláikat körzete- sítik. Ezért jó. hogy a harminc évig Mézeshegyen élő, becsületben megöregedett embernek emléket állít az írás. Nem becsüljük meg eléggé azokat, akik kiöregszenek közülünk. Ez a mottója Miklósi Zsigmond: Értelmiségi nyugdíjba megy című írásának. A méltatlanul búcsúztatott öreg orvos története nem egyedüli eset — intő példa. Simon Márta Somogyi Néplap
