Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-22 / 119. szám

Kei új tante rem épül Kutason AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI Dl ZOTTSÁGÁN AK UAPJA XXXIII. évfolyam, 119. szám. Vasárnap, 1977. május 22. Együttműködési megállapodást kötött a Kutasi Közös Közsé­gi Tanács a helyi állami gazdasággal, hogy a gazdaság épí­tőbrigádja az iskola mellett épülő szolgálati lakásokkal egy- idöben két új tantermet is elkészít. A munkálatok jól ha­ladnak, a tanulók szeptemberben birtokukba vehetik az új iskolaszárnyal. Tartalmas, szép program Ady-nap a kollégiumban Ady Endre költészetének jegyében tartalmasán szép programot szervezett a Latin- ca Sándor Megyei Művelődési Központ és az 503. számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet pénteken a szakmunkásképző kollégiumának klubjában. Somogy szakmunkástanuló versmondói vetélkedtek az új idők, új dalnokának költe­ményeit idézve. A zsűri sze­rint eredményesen, méltóan a költőhöz. Kaposvári, barcsi, szőcsénypusztai, középrigóci. fonyódi, siófoki, marcali fia­talok mondták Ady verseit. Pákozdi Béla kaposvári vers- mondó lett az első — az 512. számú intézet tanulója —, a Könnyek című költeménnyel. A zsűri a második díjat Kis Tünde siófoki versmondónak ítélte; Sebestyén Zoltán ka­posvári élelmiszeripari szak­munkástanuló, illetve Dombi Erika barcsi fiatal a két har­madikdíjas. Nagy Istvánt és Barta Sándort — kaposvári, illetve marcali diák — is elis­merés illeti. Valamennyien könyvjutalmat kaptak. Dr. Szíjártó István főisko­lai tanár Ady életéről és mű­vészetéről tartott előadást, iz­galmas pályaképet rajzolva a költőről; azt fejtegette, hogyan él ma a magyar líra kima­gasló alakja ifjúságunk tuda­tában. Értékes előadása nagy­ban hozzájárult az Ady-nap sikeréhez. A szünet után Je- ney István, a Csiky Gergely Színház művésze Piros sár­kány címmel adott érdekes műsort, melynek méltatására visszatérünk. 19 órakor a Mi világunk klubmozgalom keretében kö­zös estet rendeztek. Ezen a klubesten is Ady Endre élet­műve állt a központban; a ve­télkedő egyik kérdéscsoportját ez képezte. Megkezdődött a kárbecslés Hatalmas károkat okozott a vihar A péntek esti ítéletidő, jég- [ eső megtépázta Kaposvárt és j környékét. Szomorú látványt j nyújtottak az utcák, a házak. Az Állami Biztosítónál tegnap egymásnak adták a kilincset a bejelentők: számtalan he­lyen okozott kárt a vihar. Az áfész Szigetvári utcai italbolt­raktárának teteje beszakadt; a Kaposvári Cukorgyár több épületének és munkásszállásá­nak is megrongálódott a tető- szerkezete. Neon nélkül ma­radt a Volga presszó, azt is a vihar tépte le. Komoly károkat jelentet­tek a SÁÉV-től is. A Kanizsai utcai telepen a szél két da­rut döntött föl, több épület és gép megrongálódott. A ter­melőszövetkezetek közül szom­bat délelőtt a toponári tsz-től érkezett kárbejelentés: minden üzemegységet jégverés ért Az ÁB Kossuth Lajos utcai városi fiókját is meglepték a bejelentők: általában épület- rongalódasokról, tetőkárokról számoltak be. Több házsor ablakát betörte a jég. A jég­verés olyan erős volt, hogy a dupla ablakok belső szár­nyán is kitört az üveg. Az anyagi kár nagyságáról egye­lőre még nem számolhatunk be, a szakemberek szombaton kezdték meg a kárbecslést. Hatamas károkat okozott a vihar a villanyhálózatban. Számtalan helyen történt ve­zetékszakadás, így a vidékre menő vezetékek egy időre fe­szültség nélkül maradtak. A nagyatádi táppont — amely a várost és környékét látja el villamos energiával —, szintén ilyen kárt szenvedett. A hiba- elhárítást a DÉDÁSZ nagy szerelőgárdával azonnal meg­kezdte, és este háromnegyed 11 körül már minden fonto­sabb pontot elláttak árammal. A dombóvár—gyékényes: vasútvonal fölött átívelő ma­gas feszültségű vezetékek tar­tószerkezetét is kidöntötte a szél. A vasútforgalom ennek ellenére zavartalan. Szomba­ton délelőtt Budapestről vár­tak emelődarut a szerelők, mely az akkor még »félárbo­con« csüngő oszlopot bizton­ságosan a földre fekteti. A nagyobb hibákat szombat dél­előttre mindenütt kijavítottak. A Somogy megyei Távköz­lési Üzem dolgozóinak is bő­ven adott munkát a vihar. A már említett villamos tartó­oszlop a telefonvezetékre dőlt. Ladon egy nyárfa zuhant az úgynevezett kimenőtelefon- végkábelre, így a községet tel­jesen kikapcsolta a hálózat­ból. A Vízműveknél a legsúlyo­sabb gondot az áramkiesés kozta: több órás zavarok ke­letkeztek a vízszolgáltatásban. Néhány búvárszivattyú a vil­lámcsapások következtében tönkrement. A legerősebb széllökést este háromnegyed 9-kor mérték Siófokon: a déli-délnyugati vi­haros szél sebesége óránként 66 kilométeres volt D. T. Figyelembe veszik a szülők kéréseit Költöznek az óvodások Egyik olvasónk panaszolta, hogy a nyári óvodafelújítások idején számára szinte megold­hatatlan gondot jelent majd gyermekének elhelyezése, mert a javítás alatt lakóhelyétől tá­voli óvodába kell majd vin­nie. Az általános tatarozás minden óvodát érint, Péntek Károlytól, a városi tanács mű­velődésügyi osztályvezetőjétől érdeklődtünk: milyen lehető­ség van arra, hogy a szülők gyermekeiket lakó- vagy munkahelyükhöz viszonylag közelebb helyezzék el. — Minden nyáron a KÖJÁL ellenőrzésével fertőtleníteni és festeni kell az óvodákat. A szülők gondjának megkönnyí­tésére ezt úgy szerveztük meg, hogy az egymás közelében le­vő óvodákat párosítottuk: az egyik július első felében lesz zárva, a másikra csak a hó­nap végétől kerül sor. A gye­rekeket így az eredeti helytől viszonylag nem messze he­lyezzük. Ez persze nem valósítható meg minden esetben. Vannak olyan városrészek is — a cse­ri és a donneri —, ahol csak egy óvoda van. Onnan — saj­nos — a szülőknek messzebb kell utazniuk. A cserieknek a Donnerba, és viszont. A nyári »költözésekhez« a szülők megértésére is szük­ség van. Nyilvánvaló, hogy az egyes óvodák korlátozott hely- lyel rendelkeznek csak, s. ezt a besorolásoknál figyelembe kell venni. Külön gondot je­lent a Dimitrov utcaiak el­helyezése, mivel az itteni lé­tesítményt mintegy kéthónapi munkával kell felújítani. Az ide tartozó gyerekeket több óvodába helyezik át. Azok a szülők, akiknek az űj óvoda kijelölése súlyosabb gondot okoz — mint Péntek Károly mondta — fordulja­nak az óvodák vezetőihez; kérésükre az általuk megne­vezett óvodába jelentik át gyermeküket. Süvegcukrot kaptak a résztvevők Cukorrépa termelők versenye Hetedszer permetezik a gyümölcsöst (Tudósítónktól.) Az előírásoknak megfelelő­en védőruhába öltözött dolgo­zó keveri és készíti a perme­tezőanyagot a vósei Üj Élet Termelőszövetkezet gyümöl­csösénél, Hornung István fő­kertész irányításával. Az idén már hetedszer végzik a gom- babetegségek (íiszthanmat, va- rasodás), valamint a rovar- kártevők (almamoly, levéltet- vek) elleni permetezést. Van tennivaló a 72 hektá­ros termő gyümölcsösben, va­lamint a 134 hektáros — 1979 ■—80-ban termőre forduló — telepítésben. A gyümölcsöst most gyomtalanították a sorok között oldalazó tárcsával, azo­kon a helyeken pedig, ahol géppel nem lehetett ezt a munkát elvégezni, kézi erővel. Az ültetvény szomszédságá­ban a termelőszövetkezet sa­ját építobrigádja korszerű mé- regraktárat épít, amelyben a szükséges permetező és gyom­irtó szereket tárolják majd. A raktár az előírásoknak meg­felelően hideg—meleg vízzel, fekete-fehér öltözővel lesz el­látva. Átadást július végere tervezők, Miniatűr hallókészülékek I Tegnap Kaposváron rendez- ' ték Baranya. Tolna és Somogy I cukorrépatermelő gazdaságai­nak szakmai-politikai vetélke­dőjét. A versenyt az ország mind a 11 gyárában meghir­dették, a kaposvári volt az el­ső e sorban. A három megye gazdaságainak hét. egyenként négy tagú együttese mérte össze tudását az ÉDOSZ mű­velődési, otthonban. A csapa­tokban KISZ-íiatalok vettek részt A versenyezók szakmai és történelmi-politikai kérdések­re válaszoltak. A kérdések és a tesztlapok felölelték a cu­korrépa-termesztés tudniva­lóinak teljes körét, a vetéstől A néhány évvel ezelőtt vásárolt licenc alapján az idén már 18 ezer miniatűr hallókészülék hagyja el az esztergomi Gran visits gyárat. A jó hatásfokú mikrokészül ék eket 1 á- rcm változatban állítják elő; egyik típusa a szemüvegkeret­be építhető he. __ttáTl-lató — Jasüú Csaba íelv. — Kő) a betakarításig. A politikai kérdéskörben pedig főként a közelmúlt történelmének ese­ményei és a nemzetközi poli­tika fontosabb kérdései szere­peltek. A csapatok igen szo­ros küzdelmet vívtak, a vég­ső sorrend külön versenyben dőlt el. Első lett a bólyi me­zőgazdasági kombinát, máso­dik a bonyhádi Pannónia tsz csapata. Harmadik hely eldön­tetlen maradt, s így ezen a két szigetvári csapat osztozott. Somogyiak nem szerepeltek a nyertesek között A rendezők kedves figyel­messége volt: minden részt­vevő süvegcukrot és oklevelet kapott. A megrendelők is kérjék Könyvben is megjelentek az új egységárak Sok gondot okozott a kis­iparosoknak és a megrende­lőknek is, hogy a bérek és az árak változásai miatt elavult az 1972-ben kiadott kisipari építőipari egységárgyűjte­mény. Az ÉVM jóváhagyásával áp­rilis elsejétől érvényesek az új egységárak. A mindennapi munkát — a megrendelések fölvételét, a számlák kiállítá­sát — nagyban megkönnyíti, hogy már megjelent két kö­tetben az 1977-es egységár­gyűjtemény. Az első kötet a kőműves-, műkő-, föld- és ala­pozási munkák, illetve a be­ton-, a vasbetonszerelés bér­tételeit és anyagdíjait tartal­mazza. A második kötetben találhatók a tetőfedő, kőfara­gó, cpululburkolo, asztalos, redőnyös, bádogos, szobafestő és mázoló, üveges és kályhás szakma egységárai. A megyében mintegy ezer- hatszáz kisiparos munkáját könnyíti meg e két kötet. Az érdekeltek Marcaliban, Sió­fokon, Nagyatádon, Kaposvá­ron a KIOSZ körzeti csoport­jainál szerzik be a fontos ki­adványt. Csak a kaposvári KlOSZ-nál vehetik át az új országos iránydíjak jegyzékét a szűcs, késes-köszörűs, fény­képész, látszerész, vegytisztító, mérlegjavító, olajkályajavító szakmákra. Fontos, hogy a lakosság is tudjon erről, hiszen az ő ér­deke is az új egységárak, or­szágos iránydijak alkalmazá­M, _______ ___________ . Kelendő műkincsek A legmodernebb bizton­sági berendezéseik és a legkörültekintőbb óvintéz­kedések ellenére is évről évre növekszik a műtárgy­lopás Olaszországban, amely Spanyolországgal együtt világrekordot értei ezen a területen. A hábo­rú utáni években legalább 44 ezer műtárgyat loptak el, köztük oltárok, szarko­fágok is voltaié A statisz­tikusok riadót fújták: 1970-ben 2466, 1971-ben 5927, 1973-ban 8520 és ta­valy pedig 11 000 műtárgy­lopást jelentettek be. Jean. Châtelain professzor, a francia múzeumok volt igazgatója csak egyetlen módját látja a lopások elr leni védekezésnek; vala­mennyi országban lehetet­lenné kell tenni azt, hogy lopott műkincset eladhas­sanak. Várakozik a megboldogult Egy Los Angeles-i mil- liamosnő, bizonyos Sandra West még életében közöl­te, hogy 3 millió dolláros vagyonát sógorára hagyja. Egy feltétellel, ha hálóing­ben és luxus sportkocsi­jának kormánya mögött temeti el. Miss West ha­lála után még egy végren­delet került napvilágra. Minden extravagáns felté­tel nélkül. A jogászok za­varba jöttek, a vita, hogy melyik végrendeletet kell érvényesnek tekinteni, el­húzódott Az elhunyt te­metését egyelőre elhalasz­tották ... Amitől függ... — Mivel hajlandó in­kább felhagyni — kérdi az orvos a páciensét — a borral, vagy a nőkkel? — Az mindig az évjá­rattól függ, doktor úr — válaszol a beteg. Udvarias férj — Már egy éve nem be­szél éli a feleségemmel. — Miért? — Mert nem akarok a szavába vágni. Felbecsülhetetlen A kezdő énekesnő meg­kérdi a professzortól : — Mit gondol, professzor úr, alkalmas-e valamire a én hangáin? — Hát persze, micsoda kérdés! Tűzvész vagy ha­jótörés esetén felbecsülhe­tetlen kincs... Próba után — Tegnap filmpróbán vettem részt. Lovon vág­tattam, és szörnyen kifá­radtam. — No, és mi lett az eredmény? Fölkértek sze­replésre? — Egyelőre csak a lo­vat! AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BELA. FŐszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadl Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándoi utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár postafiók 31. Telefon: 11-51«. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőn IC meg cs nem küldünk vissza Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és post^skézbesítöknel. Előfizetési díj csry» hónapra 20 Ffc Index: 23 967. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyom­daipari vállalat kaposvári -üzemé­ben. Kaposvár. Május 1. u. ÜU. Felelős vezető: ßfcia, jswüaw. pr

Next

/
Thumbnails
Contents