Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-20 / 117. szám

Autos slalom Sporthírek, sporteredmények Péntektől péntekig a balatoni idénnyitón Az egyre élénkebb balatoni idény egyik hagyományos sportversenye a siófoki autós slalom. Az idén már tizen­ötödször alakul át pár órára versenypályává a hajóállomás előtti zárt parkoló, ahol min­den esztendőben az ország legjobb slalomversenyzői ta­lálkoznak. No, meg azok, akik csak ismerkednek az autózás­sal. (A K. Volán kitűnő ver­senyzői, Kovács Rezső, Kiss László meg a Lucz testvérek is ott kezdték.) Az autós ügyességi verseny a Vezess biztonságosan! moz­galom része is, amelyen ki-ki meggyőződhet arról (különö­sebb veszély nélkül), hogy mennyire ura a kocsinak. A vasárnap 10 órakor kez­dődő versenyre már számos nevezés érkezett a rendező autóklubhoz. Természetesen nevezni lehet majd a helyszí­nen is. A Somogy megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács, va­lamint a Siotour szép tiszte- letdíjakat ajánlott föl a ver­seny győzteseinek, helyezett­jeinek. SAKK Karpov az élen Las Palmasban, a nemzet­közi sakkverseny 9. fordulójá­ban, a legnagyobb érdeklődés a szovjet világbajnok Karpov és a dán Larsen mérkőzését kísérte. A két sakkozó a 43. lépésnél döntetlenben egye­zett meg. Adorján András az angol Milas-szal játszott, s vi­lágossal fél pontot szerzett. A versenyen Karpov áll az élen nyolc ponttal. A kaposvári Csík Ferenc uszodában a Tóth Lajos Kupa versenyen indultak a megyei sportiskola úszói. Néhány jó eredménnyel és legjobb átla­gukkal megelőzték két kapos­vári riválisukat, a Rákóczit és a K. H. Vasutast, valamint a vendégként induló dombóvá­riakat, és megnyerték a ku­pát. A sportiskolások közül nagyon sokat javítottak úttö­rő-, serdülő-, és gyermekcsú­csot. A győztesek és a csúcs­javítók az alábbiak: Leányok: 100 m gyors: 1. Tóth K. 1:08 (megyei gyermek- és ser­dülőcsúcs), 4. Eöry 1:14 (me­gyei úttörőcsúcs). 400 m gyer­mek vegyes: 1. Tóth K. 6:02,6, 2. Eöry 6:24.1 (megyei úttörő­csúcs). 200 m gyermek pillan­gó: 1. Tóth K. 3:09.7. 200 m mell: 2. Kolsói 3:16 (megyei úttörőcsúcs), 100 m pillangó: 1. Eöry 1:25 (megyei úttörő­csúcs), 200 m hát: 2. Tóth K. 2:43.8 (megyei gyermek- és serdülőcsúcs). Fiúk: 100 m gyermek pillangó: 1. Kishonti 1:12.3 (megyei gyer­mekcsúcs), 400 férfi vegyes: 1. Csordás 5:19.6. * * «I Az úttörő-olimpia megyei kézilabdaversenye befejező­dött. 64 iskola selejtezője után a legjobb fiúcsapatok Atádon mérték össze tudásukat. Eb­ben a mezőnyben is a bala- tonbogláriak végeztek az élen, 2. Barcs, 3. Berzsenyi D. Ál­talános Iskola (Kaposvár). A területi döntőn tehát a bala- tonboglári fiúk és leányok képviselik megyénket. * • • A megyei teniszszakszövet­ség Siófokon rendezte meg So­mogy megye idei egyéni baj­nokságát, amelyen a hazaia­kon kívül a kaposvári és a bogiári versenyzők indultak. Az egyes versenyszámokban az alábbiak végeztek az él­csoportban: Férfiak. Egyéni: 1. Berkes, 2. Sziládi, 3. Harmath S. (mindhárom Balatonboglár) és Tóth I. (VBKM Vasas). Párps: 1. Berkes, Harmath S. (Balatonboglár), 2. Tóth, Walter (K. Vasas), 3. Ács, Ve­ress (K. Vasas) és Sziládi, No- vák (Balatonboglár). Ifjúsági egyéni: 1. Tóth F., 2. Hajas, 3. Bölcsik és Gyócsi (valamennyi Siófok). Serdülő egyéni: 1. Hajas, 2. Tóth F., 3. Bölcsik és Tóth G. (vala­mennyi Siófok). Újonc egyéni: 1. Tóth G., 2. Varga Cs., 3. Lassú és Gyócsi (valamennyi Siófok). Nők. Egyéni: 1. Holper (Balaton­boglár), 2. Szokoli (K. Vasas), 3. Huber és Koltai (mindkettő Siófok). Ifjúsági egyéni: 1. Holper (Balatonboglár), 2. Szokoli (K. Vasas), 3. Koltai (Siófok). Serdülő egyéni: 1. Szokoli (K. Vasas), 2. Koltai (Siófok). A verseny eredményei is igazolják, hogy az utánpótlás­sal változatlanul gondok van­nak. Megfelelő számú fiatal versenyzővel csak a siófoki Szövetkezeti SK tudott felvo­nulni. • * • Az MHSZ Puskás Tivadar rádióklubjának versenyzői is­mét szép eredményeket értek el — ezúttal a gödi minősítő versenyen. Többen szereztek másodosztályú minősítést és hatan jogot az országos baj­nokságon való indulásra. A rövid hullámúak versenyében a női mezőnyben felnőtteknél Horváth Gabriella az első he­lyen végzett. Férfi ifjúságiak­nál Csapó Tibor lett a győz­tes. Az URH-kategóriában fel­nőtteknél Decsi Csaba, az if­júságiaknál Kirsch Gábor nyert aranyérmet. Rajtuk kí­vül a rövidhullámú mezőny­ben 2. helyezett Réti Ibolya és Koller József, az URH-kategó­riában pedig az ugyancsak 2. Koller és a 4. helyen végzett Réti Ibolya szerzett még II. osztályú minősítést. A megyei asztalitenisz-se­regszemlén indulásra jogosult csapatok és versenyzők közül sokan nem jelentek meg. így a foghíjas mezőnyben leját­szott mérkőzések nem adhat­tak hű tükörképet az után­pótlás helyzetéről. Fiúknál az alábbi sorrend alakult ki: I. VBKM Vasas (Varga — Christ — Szabados), 2. Sző- lősgyörök (Fővárosi Nevelőott­hon), 3. Lakócsa és Mezőgép Kaposvár. Leányoknál : 1. Zamárdi (Főző H. — Kiss — Matyikó), 2. Zamárdi II.,, 3. VBKM Vasas, 4. Lakócsa. Fiú egyéniben: 1. Varga (K. Vasas), leány egyéniben: 1. Főző H. (Zamárdi). • * * A múlt szombati visegrádi autós hegyi verseny első há­rom helyezettje, Kiss Dezső, Tóth János és Cserkúti József vasárnap már Ausztriában az osztrák bajnokságon állt rajt­hoz. A szántódi Shelles Tóth János remekelt. Kategóriájá­ban fölényesen nyert, s az ab­szolút sorrendben is csak egy 3 literes kocsival előzték meg, így második lett. Cserkúti géposztályában a 3. A magyar bajnokságban vezető Kiss gép­hiba miatt nem futotta végig a távot. A pedagógusjelöltek orszá­gos spartakiádját az idén Nyíregyházán rendezték meg. A kaposvári tanítóképző főis­kolások kézilabdában, kosár­labdában, röplabdában, atléti­kában és úszásban mérhették össze tudásukat 13 társintéz­mény sportolóival. Női kosár­labda együttesük a várako­zásnak megfelelően veretlenül első lett. A női röplabdacsa­pat Debrecen mögött a má­sodik helyen végzett. A kézi­labdázók ötödikek lettek. Atlétikában is született né­hány szép eredmény: Mándi Gabriella távolugrásban nyert aranyérmet, Hirtné Simon Mária pedig magasugrásban végzett az élen. A 4x100 méte­res női váltó ezüstéremmel tért haza. A fiúk is szereztek két érmet: Balázs Andor tá­volugrásban 2., Kern Zoltán gerelyhajításban 3. lett. Az úszószámok között is voltak szép kaposvári sikerek. Szi­geti Ágnes 100 méteres mell­úszásban első, a 100 méteres 'hátúszásban második. Lukács László két aranyérmet nyert: a 100 méteres gyors és a 100 méteres hátúszásban nem ta­lált legyőzőre. A kétnapos verseny a Kaposvári Tanító­képző Főiskolán folyó magas szintű testnevelési képzést fémjelezte. • • « Utólag kaptuk a hírt, hogy a Szekszárdon rendezett atlé­tikai seregszemlén a barcsi sportolók is jól szerepeltek. Közülük az alábbiak tértek haza éremmel. Leányok: 100 m: 1. Harda 13.2. 200 m: 2. Harda 28.0. 300 m gát: 2. Csá- nyi 50.5. 300 m gát: 3. Bátori 52.0. Távolugrás: 3. Csányi 493. — Fiúk. Diszkosz: 1. Tóth L. 35.06. Súlylökés: 2. Tóth L. 14.03. 1500 m: 2. Király 4.38.4. * • • A serdülő- és úttörőkorú cselgáncsozóink Siklóson te­rületi rangsorversenyen in­dultak. A serdülők mezőnyé­ben a 44 kilogrammosok kö­zött Turancsik (K. Dózsa) az első helyen végzett. Az ugyan­csak dózsás Nagy M. Ihász, valamint a sportiskolás Hor­váth Z. harmadik lett. Az út­törők mezőnyében Szilágyi és Jáhn aranyérmet, Somogyi, Bernáth, Radnai ezüstérmet, Schenk A. és Schenk L. bronzérmet nyert. Valamennyi úttörő cselgáncsozó sportisko­lás. E versennyel egy időben Békéscsabán MNK-mérkőzé- sen léptek tatamira a Dózsa ifjúsági cselgáncsozói. Nehéz­súlyban Hadi 3., Gulácsi 4., a 83 kilogrammosok súlycso­portjában Kelemen, az 53 ki­logrammosok között Németh A. az 5. helyen végzett. Az asztalitenisz NB n Barna- csoportjában a VBKM Vasas együttese pontveszteség nélkül áll az élen. A bajnokság állása: 1. VBKM Vasas 7 7 — 145: 3fl 14 2. Perbál 7 6 1 115: 60 12 3. Aknamély. B. e­5 1 110: 40 lu 4. Dunaújváros 7 5 2 112: 63 10 5. Győri El. 5 3 2 64: 61 6 6. Pénzügyőr 6 3 3 68: 82 6 7. Vasasi Bány. 5 2 3 53: 72 4 8. Szavária 7 2 5 60:115 4 9. Enying 5 1 4 53: 72 2 10. Bp. Elektrom. 6 1 5 54: 96 2 11. Pécsi Spart. 5 1 4 27: 98 2 12. Győri Építők 5 — 5 28: 97 — Elő lépcsők: A felvételek az idén tavasszal a Rákóczi— FTC és a K. H. Vasutas—VBKM Vasas mérkőzésen készül­tek. (Gyertyás László felvétele) A MÁV Szombathelyi Igazgatósága közli, hogy vasútépítési munkák miatt 1977. május 23-tól 27-ig Tapolca—Keszthely és Keszt­hely—Tapolca között az 5229., 7512., 7517., 5520., 5227., 5512., 5222., 5214/a és 5225. számú vonatok helyett vonatpótló autóbuszok közlekednek Az autóbuszok indulása: 5229. sz. vonat: 7512. sz. vonat: 7517. sz. vonat: 5520. sz. vonat: 5227. sz. vonat : 5512. sz. vonat: 5222. sz. vonat : 5214,asz. vonat: 5225. sz. vonat: Tapolcáról . 6 óra 15 perckor Keszthelyről 7 óra 02 Éterekor Tapolcáról 8 óra 20 perckor Keszthelyről 9 óra 07 perckor Tapolcáról 10 óra 25 perckor Keszthelyről 10 óra 40 perckor Keszthelyről 11 óra 32 Éterekor Keszthelyről 12 óra 42 perckor TaEtolcáról 13 óra 26 Egerekor 1977. május 23-tól 27-ig Keszthely és Balatonszentgyörgy között az 5237., 7517. és 5213. sz. vonatok helyett szintén vonatpótló autóbuszok közlekednek. A vonatokra megváltott jegyek az autóbuszokra is érvényesek. (42024J MÁJUS A várható időjárás: PÉNTEK Bernât Változóan felhős idő, néhány helyen tdsebb eső, zápor. Időnként megélénkülő, helyenként meg­erősödő keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma, pénteken: 25—29 fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig): változóan felhős Idő, ismétlődő esőkkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—29 fok. között alakul. — A MÁV somogyi menet­rendjét holnapi tízoldalas számunkban közöljük. — Mannheimbe utazott tegnap az antifasiszták szö­vetségének kongresszusára Rostás István, a Magyar Partizánszövetség országos bizottságának tagja. — Szigetváron az idén em­lékeznek meg a helyi kórus- mozgalom centenáriumáróL A jubileumot összekapcsolják a város hagyományos rendez­vényével, a Zrínyi-ünneEiség- geL — Franyó Zoltán Herder- díjas költő, műfordító, a ro­mániai magyar irodalom nagy egyénisége, aki hazánk­ban vendégeskedik, tegnap Ráckevére látogatott. A gim­názium diákjai előtt felidéz­te Adyhoz fűződő baráti kap­csolatának jelentősebb ese­ményeit is. — Negyedszer rendezik meg az országos vízminőség­védelmi szemináriumot, amelynek ezúttal Győr ad otthont a hét végén. Az utóbbi időben készült 80 fon­tos tanulmányt ismertetik és értékelik. — Szavalóversenyen vesz­nek részt ma délután a me­gye szakmunkásképzőinek diákjai a kaposvári 503. szá­mú intézet kollégiumában. A találkozó este Jeney Ist­vánnak Ady emlékét idéző műsorával zárul, — Leningrádba utazott teg­nap — egyhetes moszkvai tartózkodás után — a Ma­gyar Nemzeti Színház Szov­jetunióban vendégszereplő társulata. — Magyar filmhetet tar­tottak Algírban. A nézők Ranódy László, Mészáros Márta, Maár Gyula, Gábor Pál, Jancsó Miklós és Ko­vács András filmjeivel is­merkedtek meg. — Irodalmi délutánt ren­deztek tegnap Kaposváron az elektroncsőgyárban. Kovács István, a Vígszínház művésze adott elő a régi és a mai magyar irodalom legszebb verseibpl. — Tízmillió forinttal támo­gatja az idegenforgalmi alap­ból a Balatoni Intéző Bizott­ság az üdülőtelepek taná­csainak településfejlesztési terveit. — A Lenin nevét viselő 25 milliós szovjet pionírszerve­zet tegnap ünnepelte 55. szü­letésnapját. 1924-ben vette föl a szovjet állam megala­pítójának nevét, — A Ka-hyb-vállalkozás három szakemberének tollá­ból közöl vitacikket a Ma- ] gyár Mezőgazdaság című fo- j lyóirat legfrissebb száma. Az iparszerü sertéshústermelés, a szaporodás biológiájának kérdéseit taglalják. — Kinyílt a Balaton észak­keleti partvidékén — Kenese és Akarattya között — ha- | zánk egyik legritkább nővé- j nye, a tátorján. A füves pusz­taságoknak ezt a jellegzetes, kórószerű növényét — a fel­tevések szerint — még a honfoglaló magyarok hozták be. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-tg. 25 évvel ezelőtt, 1952. május 20-án halt meg — 67 éves korában — Géléi Jó­zsef zoológus és biológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az erdélyi származású Géléi Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, és Apáthy István mellett volt tanársegéd, majd a müncheni, illetve a würtz- burgi egyetemen végzett állat­tani kísérleteket. 1914-ben visz- szatért Kolozsvárrá, s az otta­ni egyetemen lett magántanár. 1919-től egy ideig gimnáziumi tanár, majd 1924-től a szegedi egyetemen az állattani és ösz- szehasonlító bonctan profesz- szora. A felszabadulás után a szegedi egyetem orvosi karán a biológia tanára és a szegedi biológiai intézet vezetője volt. Legjelentősebb tudományos kutatásai a protozonok (véglé­nyek) morfológiájára, fizioló­giájára és rendszertanára vo­natkoznak. Nemzetközi tekin­télyre tett szert a citológia és a gerinctelenek mikrotechniká- ja területén is; számos újon­nan fölfedezett élőlényt nevez­tek el róla. — (Országos művészeti beJ mutatót rendeznek a hét vé- gén Vácon a hallássérültek intézetek A kaposvári siket­néma intézet ezüstérmes bá­bosai is ott lesznek a ver­senyen. — Gyógynövény-konferen­cia kezdődött tegnap Szom­bathelyen. A résztvevők 49 előadást hallgatnak meg, s ellátogatnak a kámoni arbo­rétumba meg az őrségbe is. i — Eddig 71 ország jelezte részvételét a 10. moszkvai nemzetközi filmfesztiválra, amelyet júliusban tartanak. A fesztivál jelszava: A film­művészet humanizmusáért, a népek közötti békéért és ba­rátságért. — Két bomba robbant teg­nap — műszakkezdés előtt — a milánói földalattiban. Se­besülés nem történt. — Több mint ötezer pél­dányban megjelent az első idegenforgalmi útikalauz a Fertő-tó menti Balf község­ről. Az ottani kénes víz gyógyító hatását ismerték már a rómaiak is. MflV-közlemény Értesítjük az Utazóközönséget* hogy május 22-től (az új me­netrend életbe lépésétől) Siófok és Kaposvár között az 5417. sz. személyvonat helyett minden munkanapon a Siófokról 5.49- kor induló 5417a sz. személyvo­natot közlekedtetjük, a Kapos­várról 5.01-kor Siófokra induló 5420 sz. személyvonat pedig Tab és Siófok között is naponta köz­lekedik. Részletes felvilágosítást a vasútállomásokon adnak. Pécsi Vasútigazgatóság — Vas- és papirgyűjtési akciót tartanak e hét végén a nagyatádi járás fiataljai. A hulladékért kapott jpénzt a VIT-alapra fizetik be. — 300 lakás építését kezdi meg nemsokára Nagyatádon a Komfort Ipari Szövetkezet, gyors WimE>ey-technológiá- val, — Építési bemutatót tar­tott csütörtökön Kaposváron a Dél-dunántúli Vízmű- és Közműépítő Vállalat, a Hun­gária műanyagfeldolgozó ter­mékeiből. — 40 vagon szamócát visz exportra az idén a megyei Zöldért, összesen 70 vagon eper fölvásárlását tervezik. — A Somogy Áruház aján­lata: férfidivatöltönyök már 1170 Ft-tói, ballondzsekik 610 Ft-tól kaphatók az áru­ház koníekcioosztályán. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents