Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-03 / 102. szám
OSM & Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYET BIZO XXXIII. évfolyam 102. szám 1977. május 3-, kedd Az internacionalizmus és a béke jegyében Impozáns seregszemle, lelkes ünneplés Negyed millió (elvonuló a fővárosban Zúszlóerdö, amerre a szem ellátott 1977. május 1. Ragyogó, verőfényes napra ébredtek a kaposváriak. Már jóval a felvonulás előtt ezrek foglalták el a »legjobb« helyeket a Május 1. utcában és a Kossuth téren felállított díszemelvény körül. Hallgatták a katonazenekar és a Kaposvári Fúvószenekar pattogó indulóit. Proletár internacionalizmus és békevágy. E két gondolat jegyében került sor az idei májusi seregszemlére. Ezt tükrözték a téren kifüggesztett, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszöntő transzparensek. Ezeket a feliratokat lehetett olvasni a felvonuló ezrek kezében levő táblákon is. Az üzemek, vállalatok, a kisebb és nagyobb közösségek, az intézmények dolgozóinak és a tanulófiatalok kezében a vörös, a nemzeti színű lobogókon kívül ott lehetett látni Lenin. v Marx és Engels képeit, s a megbonthatatlan magyar— szovjet barátságot, valamint a békét éltető feliratokat. A mintegy húszezer felvonuló csaknem két órán át tartó fegyelmezett, színpompás seregszemléje egyúttal kiállás volt pártunk politikája, a párt által meghatározott feladatok mellett. »Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, társadalmunk vezető ereje!«, »Előre a XI. pártkongresszus határozatainak végrehajtásával a fejlett szocialista társá- daloi . megvalósításáért!« — hirdették a feliratok. Tíz órakor harsonás úttörők jelezték a felvonulás kezdetét. A díszemelvényen már elfoglalták helyüket a város, és a megye, a párt, a tanács, a társadalmi és a tömegszervezetek, valamint a kitüntetett vállalatok képviselői, a kiemelkedő munkájukért kitüntetésben részesült dolgozók. Ott volt Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács elnöke, Deák Ferenc, a Kaposvári Városi Pártbizottság első titkára, Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke, dr. Szerényt János, az SZMT vezető titkára. Eljöttek ünnepelni, köszönteni a felvonulókat megyénk országgyűlési képviselői, a fegyveres testületek parancsnokai, s a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport küldöttei is. Ott voltak a KISZ, a Hazafias Népfront megyei, városi vezetői és a veteránok. A hagyományok szerint a KISZ-isták nyitották meg a menetet. Ifjúgárdisták hozták a KISZ jelvényét, s a főtérre érve fegyelmezett díszmenetükkel tisztelegtek — nagy tapsot aratva — a díszemelvényen levők előtt. Kisdobosok, úttörők, majd a kitüntetett KISZ-szervezeíek fiataljai követték őket. Utánuk a kiváló, a kitüntetett üzemek, vállalatok dolgozói haladtak. Azokat illeti az elsőség ilyen ünnepi alkalom- rilSÍ, akik a hétköznapok munkájában ugyancsak az élen járnak. Hatalmas vörös lobogot vittek az ölen a Somogy— Zala megyei Élelmiszer-, Vegyiáru- nagvkereske- delmi Vállalat dolgozói, akik tavaly kieme'kedó munkájukkal kiérdemelték a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ vörös vándorzászlaját. Utánuk haladtak a kiváló vállalat címet ' elnyert Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat munkásai, köztük Hosszú József, aki a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést érdemelte ki. A KPM Közúti Igazgatósé- j gának kiváló címet elnyert j dolgozóit, a Petőfi, a Gaga- j rin és a Rózsa Ferenc szocia- j lista brigádokat köszöntötte ezután a taps, majd az ugyancsak kiváló címmel kitüntetett Delta Sportáru és Bőrkonfekció Szövetkezetei, soraiban Fadgyas Ferencnét és Moldo- ván Jánosnét, a Könnyűipar kiváló dolgozóit. Az elismerés nemcsak azért illette meg a DÉLVIÉP dolgozóit, mert tavalyi munkájukkal kiváló címet érdemeltek ki, hanem vállalásukért is: 1980-ra, másfél évvel az eredeti határidő előtt, átadják a kaposvári regionális vízmüvet. Egy gépkocsin vitt hatalmas tábla mutatta a Fonyód— Kaposvár között kiépülő vízvezeték vonalát, amely biztosítja majd az elegendő és jó ivóvizet a megyeszékhelynek. Vörös zászlók erdeje alatt, színes, látványos menetben vonultak a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárának munkásai, az 57 szocialista brigádnak a tagjai, akik tavaly 570 milliós értéket állítottak elő. Köztük az aranyjelvényes Lendület brigád már másodszor nyerte el a gyár legjobb brigádja címet, 118 százklékos átlagteljesítménnyel és 1082 óra társadalmi munkával. Az elektroncsőgyár dolgozói következtek. Az anyavállalat a Munka Vörös Zászló Érdemrend, a Szocialista Munka Vállalata és több más magas kitüntetést érdemelte ki, s ebben a kaposvári gyárnak, a 95 szocialista brigádnak jelentős szerepe van: 30 ezer óra társadalmi munkával segítették elő Kaposvár fejlődését, amiért a Társadalmi munkáért kitüntető emlékplakettet' kapták. A Somogy megyei Távközlési Üzem, a megyei postahivatal dolgozói haladtak utánuk. Köztük az ' aranyjelvényes Május 1., a November 7., a Sió, a Béke, a Törekvés és a Puskás Tivadar szocialista brigádok, s a kiváló jelvényes postai dolgozók. »Tizenegyszeres élüzem« — ezt a feliratot olvashattuk a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára csaknem kétezer dolgozójának impozáns I menetében, akik közül sokan I régi barátként köszöntötték a díszemelvényen álló nyugdíjas ! igazgatójukat. Róna Imrét, aki ugyancsak büszkén és meghatottan nézte egykori munkatársait. Kedves jelenet volt, amikor a Zója Nevelőotthon kis tanulói, bábosai fakanálból készített bábokkal ajándékozták meg a díszemelvényen állókat. Színes, fegyelmezett sorokban vonultak az általános iskolák tanulói, tanárai, majd a gimnáziumok és a szakközép- iskolák tanulói, tanárai. Utánuk a szakmunkásképző intézetek növendékeinek, tanárainak a menete ért a térre. A kék munkaruhába öltözött jövendő szakmunkások és a mezőgazdasági főiskola lóháton, négylovas fogattal felvonuló hallgatói, nagy tapsot kaptak. Ötletükkel — egy munkagépen hatalmas vörös csillagot hoztak — nagy elismerést arattak a menetben következő Mezőgép, és a színes kefékkel felvonuló Kefe- és Műanyagipari Vállalat dolgozói is. Nagy taps köszöntötte a Sütőipari Vállalat fehér köpenyes munkásainak menetét, köztük az Élelmiszeripar kiváló dolgozója címmel kitüntetett ,Szőnyi Lajost «s Szabó Józsefet. A tavalyi tervét 122.8 százalékra teljesítő Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat következett, soraiban a Munka Érdemrend bronz fokozatával kitüntetett Blázsik Ár- p ádnéval. Az új évadban Is kitűnő művészi munkát végzett a Csiky Gergely Színház. Taps köszöntötte a Jászai-díjjal kitüntetett Molnár Piroskát és I Babarczy Lászlót, valamint a Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült Kiss Istvánt és Somogyi Gézát. Sárga munkaruhájukban vonultak fel a Kaposvári Közúti Építő Vállalat munkásai, akiket elsősorban ezért köszöntöttek nagy tapssal, mert határidőre befejezték a Kali- nyin városrész új sportpályáját. s tavaly 53 kilométer utat korszerűsítettek. Ott haladt a menetben Kocsis József és Nemecz János brigádja, amelyek kiérdemelték a szakma kiváló brigádja kitüntetést és az aranykoszorús jelvényt. A Kanizsa Bútorgyár kaposvári gyárának, majd az Agroker dolgozói haladtak a menetben, akiket — gépkocsin egy töltőállomást bemutatva — az ÁFOR dolgozói, (Folytatás a 3. oldalon) Május elsején a fővárosban az ünnepnapot köszöntő rendezvények központi eseménye a budapesti dolgozók nagyszabású fölvonulása volt. Az utóbbi esztendők gyakorlatához hasonlóan ezúttal is körülbelül 250 ezer részvevője — és a helyszínen sok tízezer nézője — volt a Városliget | melletti Felvonulási téren rendezett demonstrációnak. A díszemelvényen — kevéssel 10 óra előtt — elfoglalták j a helyüket a párt és a kor- j mánv vezetői: Kádár János. az MSZMP Központi Bízott- j ságának első titkára. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnö- j ki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Minisztertanács el- | nöke. Aczél György, Apró An- | tat, Benke Valéria, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, I dr. Maróihy László, Nemes 1 Dezső, Németh Karoly. Övári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai BizoVságá- nak tagjai, Borbély Sándor, Gyenes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai, továbbá a társadalmi és tömegszervezetek vezetői. a munkásmozgalom veterán harcosai, a Magyar Népköz- társaság kiváló brigádja címmel kitüntetett munkáskollektívák vezetői, a termelésben élen járó dolgozók. Pontosan 10 órakor fölhar- sant a fanfárok hangja, megindult az ünneplők hömpölygő áradata. Három központi gondolat dominált ezúttal a demonstráción: a proletár nemzetköziség. a szocialista országok megbonthatatlan barátságában kifejezést-e jutó erő és összeforrottság, meg az a nemzetközi szolidaritás, amellyel a világ haladó erő! kísérik a fölszabadulásukért, nemzeti függetlenségükért küzdő elnyomott népek harcát. Együtt a néppel, együtt a párttal — ezt a meggyőződést és törekvést hirdették a több órás fölvonulás részvevői, feliratokkal és élőszóval egyaránt. Amerre a szem ellátott, zászlóerdő alatt vidáman, büszkén és magabiztosan meneteltek a fővárosi. dolgozók, hirdetve, hogy helytállással, íelada+aik maradéktalan teljesítésével mindent megtesznek az 19*77. évi terv és az V, öté'-es terv sikeres teljesítéséért. Tömören összegezve: politikai tartalmában mély értelmű, formáját és hangulatát illetően vidám volt ez a május elseje is. ugyanúgy, mint ennek a pirosbetűs ünnepnapnak a felszabadulás megünnepelt valamennyi demonstrációja. Levonták az fli»aini Zászlót Hétfőn délelőtt a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás közepette levonták az Állami Zászlót, amely május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe tiszteletére két napon át lengett árbocán. Ugyancsak katonai tisztelet- adással vonták le a magyar nemzeti lobogót és a munkás- osztály vörös zászlaját a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. (MTI) Kádár János nyilatkozata a szovjet sajtónak Kádár Jánostól, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárától a'TASZSZ. a Szovjet Rádió és Televízió munkatársai interjút kértek. »A szovjet emberek nagy örömmel fogadták a hírt. hogy önnek ítélték oda a nemzetközi Lenin-békedíjat. Ez a kitüntetés annak a fáradhatatlan tevékenységnek az elismerése. amelyet ön a világ békéjének és biztonságának érdekében kifejt. Köszönettel fogadnánk, ha ebbpl az alkalomból néhány szót szólna a szovjet emberekhez« — hangzott a kérdés. — Ha megengedik, élek az alkalommal, de előtte néhány szót mondanék Május 1-ről, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepéről. Önök látják, hogy a Magyar Népköztársaság fővárosának lakossága, Budapest népe a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus szellemében. a szocializmus építésére eltökélten ünnepli május elsejét. — Megragadom az alkalmat, hogy május elsején, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepén pártunk Központi Bizottsága, népünk nevében forrón és szívből üdvözöljem Leonyid Brezsnyev ' elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi' Bizottságát, a nagy szovjet népet. Szívből kívánok sok-sok sikert a kommunizmus építéséhez, forrón kívánom, hogy békében élhessenek és munkálkodjanak e nagy mű megvalósításán. — Tudatában vagyok annak, hogy a Lenin-békedíjjal való kitüntetés nagy megtiszteltetés. Személyileg — őszintén szólva — kicsit zavarban vagyok. Kommunista meggyőződésű magyar állampolgár vagyok, és világnézetemből, a magyar nép érdekeiből kiindulva, kötelességnek tartom a békéért, a népek barátságáért, az emberi haladásért folytatott harcot. Ezt annyira természetesnek tekintem, hogy az embernek nem is jutott eszébe az, hogy ezért valami díjat kaphat. Ugyanakkor hálás vagyok azoknak, akik a Lenin- békedíjat nekem ítélték, mert úgy érzem, hogy ebben kifejezésre jut annak a becsületes helytállásnak az elismerése, amelyet a magyar kommunisták, a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép az emberi haladásért, az enyhülésért és a világbékéért folytatott harcban tanúsít — fejezte be nyilatkozatát Kádár János. fMTT* t