Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
labb vadőre volt; alacsony termetű, vékony testalkatú. Göndör, fekete haja csaknem a válláig ért. Görnyedt tartással ült, kimérten mozgott, keveset beszélt, és méltósággal hallgatott. Kisöreg, gondolta Törő. Még innen a húszon, de kicsiben akár a sebhelyes arcú. Ö volt a nevelője. Már kölyök korában kijárt hozzá tanulni. A nyolc általános befejezése után az apja lakatostanulónak adta. Városi intézetbe került, színjeles bizonyítványokat szerzett, szakmai versenyeken első díjakat nyert. A gyárban mén nyel végezte el. És most már a puska is megvan. Törő fölemelte a poharát, és azt, mondta: — A vagongyár lakatosokat keres. Korszerű műhelybe, magas fizetéssel... Elmész-e, Gyula? A fiú elmosolyodott. — Ne Tiedd rossznéven, ha azt mondom, nem értelek — folytatta Törő most már komolyan. — Néni és nem ... A fiú rezzenéstelen arccal nézett maga elé. A sebhelyes arcú öreg szólalt meg. — Pedig vadászemiber vagy AVATÁ S H árom öregember nézte a fiút. Egymás mellett ültek a pokróccal letakart priccsen, és örvendeztek. A fiú vadonatúj kétcsövű puskát tartott az ölében, gyönyörködött benne. Az öregek a fiú örömének örvendeztek. — Most már igazi vadőr Vagy — mondta az egyik, a 1 egészebb fejű, a legszélesebb váUú öreg. — Vadőr volt eddig is — szólalt meg a középén ülő, akinek az arcán vadikanagyar hasította sebhely vöröslőit. — Az. Botos vadőr — jegyezte meg a harmadik, a kordovánarcú, vadőrruhás óreg. Mosolyogtak. — Hallod, Gyula? Eddig bo'os vadőr voltál. Hova tüntetted a botodat? jA fiú nem vette le szemét a ( Puskáról, talán nem is hallót a, amit az öregek beszéltek. Tegnapelőtt kapta az engedélyt, tegnap vette a puskát, és ma lőtt vele először. — Tó puska — jegyezte meg Törő. — Egy kicsit lefelé hord, úgv vettem észre. Egészen kicsit. Törő hat fácánt lőtt az új puskával. Papp Pista két nyu- lat. Az öregek is kipróbálták. A vadászház ablakát féüg elsötétítettek, mint izzó júliust napokon. A sublóton vadonatúj őabaktróíeák sorakoztak. — Jó területe van a fiúnak — szólt a leg Vállasabb öregember. — Igen gazdag. Különösen apróvadban. A sebhelyes arcú bólintott.-— Harminc évig jártam ezt « területet — mondta. — Tudom, mit hagyok a fiúra. — Hagyd már azt a puskát, hé! — reccsen a vadőrruhás hangja. — Addig simogatod, amíg majd elsül. Az öregek nevettek. Törő is, Papp Pista is. Ök az asztal mellett ültek. A fiú fölkapta a fejét, és éles hangon visszaszólt az öregnek : — Maga parancsoljon Bősárkányban! Itt én vagyok a vadőr. Az öregek szeme összevillant. Jól beszél, mondták a tekintetek. A legszélesebb vállú kiment a konyhába, mert ő főzte a fácánlevest. — Mindjárt ehettek — szólt vissza öblös hangon. A bősárkányi vadőr a de- mizsonért nyúlt, a sebhelyes arcú pedig poharakat tett az asztalra. — Egy kortyot evés előtt — mondta a bősárkányi vadőr. Mindenki poharat fogott, és koccintottak a fiú egészségé’-". — Böcsüld meg magad, fiam — szólt csendesen a sebhelyes arcú öreg. — Isten éltessen ben neteket ! — A fiú a Hanság legfiatakiemelt órabért kapott. Jósze- mú maszekok környékezték, de a fiú nem ment maszekhoz, és egy napon a gyárat is otthagyta. A sebhelyes arcú addigra kijárta neki a vadőri állást. Beiratkozott szakiskolába, két évig volt az öregember segédje , havi hatszáz forintért. A gyárban ötször annyit keresett. »Nem sajnálod a szakmádat, az üzemet?« — kérdezte egyszer Törő. »Amióta az eszemet tudom, hivatásos vadásznak készülök« — válaszolta. »Akkor miért mentél laka- tostanu lón ak ? « »Apám kedvéért« »Apád azt akarta, hogy lakatos légy ?« »Azt akarta, hogy szakmunkás-bizonyítványom legyen. A vadőrség, szerinte, nem szakma.« »Az apád szakmunkás?« »Földműves.« , »Most mit szól az apád?« »Semmit. Nem törődik velem.« A szakiskolát is kitűnő ered— mondta —, értened kellene. Tudod jól. hogy van olyan ember, aki tíz éve vadászik, de sohasem volt .vadász, és nem is lesz az, soha. Aztán olyan is van, akinek nem adhatsz puskát a kezébe, mert még gyerek, de már most látszik rajta, hogy vadász lesz belőle. Látszik a szeme járásán, a mozdulatain. II.yen volt Gyula is. Már ötéves korában megláttam benne a vadászt. A másik két öreg feszült figyelemmel hallgatta a sebhelyes arcút, közben a fiúra pislogtak. — Ügy van, ahogy mondod — szólt most a bősárká- nyi vadőr. — Aki született vadász, az sok mindenhez érthet még, sok mindent csinálhat a vadászaton kívül. De a legfontosabb annak mindenkor a vad, és ott érzi magát otthonosan, ahol a vad is szeret. Mint ahogy a Gyula is a szabad Hányban érzi magát otthon, meg ahogy én is és József bácsi is a Hányban érzi magát otthon... Azt mondod, nem érted a Gyulát? — fordult Törő felé. — Hát akkor én mit szóljak felőled? Arról a fene rabsictermésze- tedről, mi? Miért nem állsz be valamelyik társaságba? Törő elvörösödött. Az öregek nevettek. — Na látod — hunyorított a bősárkánvi vadőr —, mi téged megértünk. Ilyent sokat láttunk már az életben, Ismerek egy rabsicot. aki nem eszi a vadat, mégis elejti, ha tudja. Ha nincs puskája, téglával vagy bottal intézi el. Már háromszor elkaptam. Legutóbb azt mondtam néki. nézd'. Tó- zsi. most aztán följelentelek. Nem bánom. Dénes bátyám, válaszolta, jelentsen csak föl. magának is küldök egv liter pálinkát, csak azt ne i kívánja tőlem, hogv elzavarjam a nyulat. ha ideiön-elém. Én bizony agyondobom ezután is ... Én megértem. Ilyen a vére. Nem is jelentettem föl, ez az igazság... A fiú fölállt, fejébe csapta a zsinóros. fácántollas kalapot. Vette a puskáját. — Hová’ — nézett rá a sebhelyes arcú. — A bak elé — mondta a fiú. — Már régóta figyelem. Az öregember bólintott. — Mindjárt tálalok — állta el útját a legvállasabb öreg. — Maid visszajön — mondta a sebhelyes arcú. Törő kiment a vadászház elé. A gyep már kopott volt és fakó, az ég fáradt kék. »Mi lenne, ha most bemennék, és elmondanám nekik a csatornázási tervet?« A vadászmezőn semmi sem mozdul. Valahol pihen .a bak, gondolta Törő. Nincs fuvalom. aimi elvinné hozzá a veszély szagát. — Kész a leves — szólt ki a legvállasabb öreg. — Addig láss hozzá, amíg meleg! Odabent ötyn ültek asztalhoz. A sebhelyes arcú éppen kenyeret vágott, amikor tompa dörrenés hallatszott. Kezében megállt a kés. — A bak — mondta. És elmosolyodott. Vigyázat, robbant „Ezek a gaseogne-i legények” Pákolitz István Csillagfogat Göncölszekér aranyrúdja most fordul rá a Tejútra; szekér elé fogva párba az Oroszlán a Bikával. Gyémántküllős négy bronzkerék csillagszikrát szór szerteszét; Göncölszekér billeg-ballag, réz-bbkján a Kaszáscsillag. Ezüstös holdsugár-kéve íölvillázva a szekérre; göndör bárányfelhő-falka esőzéskor szálazhatja. A kelő Nap korán jön föl, kertek alatt áll a Göncöl; rubint saroglyábán, hátul, a Fiastyúk kotkodácsol. Csanády János Horpadások Örökös zajban némaság. Csak az agy aranylemezén halkan csillanó horpadások — Kalapálja az agy aranyát a robbanás, a szélfúvás — megkínozza a szerelmet is, amely szívünkben néma tárna, feltámadásra várva ... Üss csak, üss csak, te árva vihar, dühöngd ki romboló magányod, évszázados tölgyfák nyögetik mesegő nyelű kalapácsod. Iszonyatos verseny ez a nézőtér. Műért. Magukért. Minden bemutatón elképeszteni valamivel a publikumot: akrobatikus mutatványokkal, fejtetőre állított színpaddal, mesterséges csodákkal. De ezek gyakorta külön produkcióként — szellemi zabigye- rekként — maradnak meg emlékezetünkben; kiválnak egy- egy előadásból. Szőke István rendezésében a forma és a tartalom új módon, de magas rendű harmóniában találkozott a jelen évadban. Don Quijote-i nagy romantikus jelentkezik itt, érzelmes, nosztalgiás személyiség. A munkáit számon tartóban egyre inkább erősödik a meggyőződéssel jegyes felismerés, hogy a rendező ideája a népszínház, munkája lehat egyfajta szolgálat, melyben a szolgálattevő egyetlen pillanatra sem hagyja figyelmen kívül, hogy a nézőt nemcsak intellektusában, hanem érzelmeiben kell felkorbácsolni. így van ez most Edmond Rostand drámájának előadásakor is. A Cyrano de Bergerac éppen ezért: siker. Születésére nézve nagyon is megkésett romantikus mű Rostand drámája (1897) : Ibsen már megírta legjobb darabjait! Ambrus Zoltán epébe mártotta a tollát, amikor Rostand- ról és Cyranóról írt : »lelke mélyében maga a középszerűség«. Ady Endre lelkesedett: »Rostand darabjának gazdagsága elvakító.« S ezekből — úgy gondolom — világos, hogy a mű milyenségéről csakis az előadás dönthet. Cyrano de Bergerac XVII. századi »szegény ördög« párbajhős, költő, elmének is kiváló férfiú. Tetteinek eredője azonban többnyire orrkomplexusa. Lélekben kamasz marad mindörökre. Szerelme élhetetlensége miatt beteljesületlen. Azaz ... Christian, egy földszintes agyú, de play boy szépségű hím és Cyrano rút arcú, ám szikrázó szellemű szemérmes kamasza egyetlen ember valamiképp: a szőkéi felismerés ez. Két testbe porciózva mégis egyidejűleg birtokolják »a« nőt., Egymáshoz való viszonyuk ettől több mint testvéries. Donáth Péter szerkezetvázaival játékteret teremtett az érzelmi megnyilatkozásoknak. Minden szürke, kopár, hogy a jellemek dagadhassanak túl a rivaldán. Szőke kinyitotta a színházat, beengedi a várost, ugyanakkor az előadás kiárad a városba. A cselekményt a kortalanságot árasztó jelmezekkel — Füzy Sári munkája — időtlenné te; szi, jelezve, hogy a romantika (s ez itt egyenlő a magas rendű szellemiséggel) minden időben honos lehet, energiák rejlenek benne. A végső siker petárdáinak lobbanó fényei ellenére is úgy indult az előadás, hogy a mindig remélt ezúttal elmarad. Pedig nagybetűvel írandó Élet volt a színpadon. Kitűnő tablók alakultak folytonos higanymozgással. Egy-egy pillanatra élesre merevedett minden. Az is rögtön világos volt, hogy minden látszólagos szürkeség és valóban színes egyéniség, Cyrano után kiált. S mégsem . . . Az első felvonásban igazából még nem. Rostand művében jó néhány sikerária van, épp úgy elkoptatták ezeket, mint a slágereket. Cyrano a híres orr-monológot, hogy ária ne váljék belőle, elmotyogja, hadarja. így viszont éppen a szelleme vész el. Nem is értjük igazán. Megborzongat viszont a második felvonásban a valóban másra sikerült. hangszerelt »Ezek a gascogne-i legények« monológ. Flórián Antal tolvajként is, kapitányként is nagyszerűen áll helyt, nagy jellemte- I remtő erőről tesz tanúságot.- Tehát a második felvonástól... Szőke István kreált egy konyhajelenetet a konyhaköltőt játszó Dánffy Sándornak és kuktájánait, Balogh Tamásnak. Ez olyan pazar, mint a Póto* b ugye liar is hangulatteremtő. nyitó ejtőzés-jelenete volt. Dánffy ugyanarra a mértékre ütemezi a verssorokat, mint kuktája a szinte szexuális rítusként végzett«, túzszítást. A rendezőnek egyébként van ereje, hogy e jelenetben egy régebbi sikert idéz meg macskakörmös, per- sziflázsos-kedvú hangsúllyal (Wesker: A konyha). Kacsintását véljük elfogni akkor is, amikor a színpadi közönség tombolni kezd: »Ren-de-ző! Ren-de-ző!« A Vígszinház- beli vendégszereplés bizonyos momentumát látjuk itt újraéledni. A robbanásoktól zajos nagy csatajelenetet megelőző I. világháborús dal pedig a Troilus és Cressida stílusbravúrját parodizálja. Helyey László fokról fokra nőtt fel Cyranóhoz, s vitte ünneplésig a figurát. Nagy súgásjelenetét, »másik énjének« búcsúztatását, az utolsó pianó- felvonás remeklését őrizzük. Réti Erikát sokszor láttam már jónak. De Roxane-ja óriási meglepetés számomra. Mindent tud: ő az igazi Roxane! Olyan skálán játssza végig szerepét, melyben bizonyos komikum é.s a legsötétebb tragikus színek egyaránt honosak. Az olvastában hiteltelennek érzett helyzeteket is elhisszük neki. Rajhona Adóm Guiche-t játszotta: egy jellem fejlődését. Ha a színpadon van, érezhető az erőtér, melynek középpontja az ő mágneses egyénisége. Christian Mihályi Győző, Le Bret ifj. Mu- csi Sándor — megfelelnek a várakozásnak. Czakó Klára Lizája kiváló teljesítmény. Tapsoltunk Somogyi Gézának, Gőz Istvánnak, Farkas Rózsának, Galkó Bencének, Jancsik Ferencnek, Komlós Istvánnak, Imre Istvánnak, Tóth Bélának, s a többieknek is. A színház Saád Katalin szerkesztésében ismét olyan kitűnő szellemiségű műsorfüzettel ajándékozott meg bennünket, melyet a legjobbak közé helyezünk. Leskő Laszlu \tYhl-díjas ház Mai számunkban képeken is bemutatjuk Egyed Tibor kaposvári építészmérnök Ybl-díjas alkotását, a nagybajomi pártházat: A bensőséges hangulatú, a környezethez építészeti megoldásaival jól illeszkedő középület megnyerte a község lakóinak tetszését, országos visszhangra, elismerésre talált, s mint utolsó képünkön látható, ezzel a tervvel nyerte el Egyed Tibor a szocialista országok építőművészet' lapjainak pályázatán az első díjat: Diogenész hordóját. * Ó-.
