Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-13 / 85. szám
Végre támadó játék Több okból is aggódva várta a K. Rákóczi—SZEOL AK »■kiesési rangadót« a somogyi sporttábor. Nem adott okot derűlátásra ahogy a kaposvári zöld-fehérek az utóbbi hetekben futballoztak és sorozatban vereséget szenvedtek. Az esőtől felázott, víztócsákkal borított pályát sem tartották előnyösnek a mérkőzésre összegyűlt hazai szurkolók; számukra a legnagyobb kérdőjelet azonban nem a csapat erőnléti gondjai jelentették, hanem az, hogy mit hoz a menet közbeni átszervezés. Mert erre került sor. Hegedűs meg Németh a kispadon ült. Márton, Kanyar és Földesi a i Zentai és Duscbák előrevonu- lása hozta a Rákóczi vezető gólját. A csatárokat ugyanis őrizték a szegediek, az előrelopakodó hátvédeket nem. A mérkőzés végén az eredményjelző táblán újból megjelent a felirat: »-Szép volt, fiúk!« Zúgott a biztatás is, mert az időközben befutott sok váratlan eredmény ellenére most már derűsebbek a kaposvári labdarúgó-tekintetek. Nem lesz ugyan könnyű a hátralevő harc, de a Szeged elleni ké(f pont, a meg- újhodott csapat lelkesedése és játéka mégis okot ad a bizakodásra. K. S. NB III... NB III... Vereséget szenvedett a Siófok, a Kiss 3. SE és a Bores Czabula (fehér mezben) kezdő ember lett a SZEo'L AK elleni mérkőzésen. Kár, hogy sérülése miatt csak alig több mint fél órán át lehetett ott a támadósor jobb oldalán, ahol gyakran ügyesen »spriccelt ki« a védők között a víztó* Csákból. NB 11 Pécs előnye már hat pont Az NB II. 28. fordulójának eredményei: Várpalota—Ózd 3:2, Volán—Szolnoki MÁV 3:0, SZMT^-Ganz-MAVAG 2:1, 1 écs—Oroszlány 5:1, Nagykanizsa—Vasas Izzó 2:2, Debrecen—BVSC 1:1, KK FSE— MÁV DAC 3:0, Budafok— Komló 3:2, Eger—Fűzfő 2:0, zekszárd—Székesfehérvár 3:0. Az NB n állása: 1. PMSC 28 17 8 3 68-23 42 2. Izzó 28 14 8 6 52-32 36 3. Szf. MÁV 28 13 8 7 46-40 34 4. SZMTE 28 14 5 9 55-44 33 5. Budafok 28 12 8 8 63-48 32 6. Debrecen ■’S 12 8 8 ?9-30 32 7. N.-kanizsa 28 12 8 8 43-37 32 8. Eger 28 13 6 9 52-48 32 9. Szekszárd 28 11 9 8 32-31 Cl 10. Volán 28 10 9 9 40-31 29 11. BVSC 28 9 11 8 43-44 28 12. MÁV DAC 28 11 5 12 41-46 27 31. KKFSE 28 11 4 13 45-44 2b 14. G.-MA VÁG 28 7 10 11 39-50 24 15. Ózd 28 9 5 14 37-44 23 16. Komló 8 6 14 27-39 22 17. Fűzfő .*8 7 8 13 29-44 22 18. Várpalota 28 8 9 13 30-41 21 19. Sz. MÁV 28 5 7 16 22-44 17 20. Oroszlány 28 4 8 16 33-71 16 A cím elárulja, hogy milyen »húsvéti ajándékkal« szolgáltak szurkolóiknak a somogyi NB III-as labdarúgó- csapatok. A BKV Előre már 11 ponttal vezet. Perbál - Siófok 2:0 (1:0) Perbál, 1000 néző. V.: Hont- vári. Perbál: Szegedi — Cseh, Kovács I., Füstös, Nagy J., Bajkó, Kovács II. (Oláh), Kisteleki, Hücker, Ollári, Bocskai. Edző: Kári László. Siófok: Málics — Tillin- ger, Szilágyi, Babán, Bözsöny, Fábián, Csépán, Fiáth, Horváth J. (Bakó), Bihari, Bocsev. Edző: Puskás Lajos dr. 30. perc: a 16-os sarkáról szabadrúgást íveltek előre a hazaiak; Bocskaira nem vigyáztak eléggé a siófoki védők és 6 6 méterről a bal felső sarokba fejelt. 1:0. 62. perc: Szilágyi a félvonalon cselezgetett, s elvesztette a labdát. Kisteleki húzott vele kapura, s a kimozduló Málics mellett beállította a végeredményt. 2:0. A mezőnyben tetszetősen adogatott, s játszogatott a Siófok. A kapu előtti határozottság azonban a hazaiak javára billentette a mérleget. Jók: Kisteleki, Füstös, Bajkó, illetve Málics, Csépán, Fábián. Molnár József 0. Építők—Kiss J. SE 1:0 (1:0) Dunaújváros, 800 néző. Futó. V.: Dunaújváros : Péter — Zsiíkó, Kalmár, Tatár, Nagy E., Miklós I., Simon G-, Debreceni (Lambert), Miklós II., Armai (Béres), Hrych. Edző: Kőhalmi Mihály. Kiss J. SE: Foki — Lakos, Ké- pási, Csatári, Máté, Mód, Palotai (Tóth-Bagi), Fábián, Nagy, Gerge- lics, Landek. Edző: Kétszeri Ferenc. 27. perc: Armai a jobb oldalon futott el, középre gurított, a kapolyi védők sorra késlekedtek a beavatkozással, s Miklós II. közelről a kiindult Foki mellett a hálóba továbbította a labdát. 1:0. Nagy iramú mérkőzés volt. Az I. félidőben a hazaiak játszottak jobban, volt több helyzet is. A szünet után a Kiss J. SE jött föl, s három kapufát is lőtt, de egyenlíteni sem tudott. Jók: Simon G. (a mezőny legjobbja), Péter, Tatár, Miklós II., illetve Lakos, Csatári, Máté, Mód. Kálmán Ferenc Bp. Spartacus—Barcsi SC 2:0 (1:0) Barcs, 300 néző. V.: Szőke. Spartacus: Radies — Nagy, Zöldi, Dudás, öze, Káposzta (Büki), Szalai, Dorogi, Sárközi (Kránicz), Becsei, Pákái. Edző : Povázsai László. Barcs : Tóth — Kele, Orsós, Hunyadi, (Utasi), Kömpf (Mozsgai), Gazda, Otártics, Báto- ri, Karsai, Szilágyi, Petrinovics. Edző : Lendvai Miklós. 2. perc: Szalai ugrott ki a késlekedő Kömpf mellett, és a »fakóban« játszott. Varga meg Kovács még ott sem. — Mit tud a fentiek nélkül a Rákóczi ? — kérdezték egymástól a sportbarátok, s aztán hamarosan feleletet kaptak a kérdésre. Csak játéktudása alapján aligha jutott volna az NB I-ig a kaposvári csapat. Szükség volt arra a határtalan akarásra, szívre meg lelkesedésbe is, amely a zöld-fehér együttest az előző években jellemezte. Ez a tűz viszont mostanában hiányzott a Rákócziból. Szerencsére a Szeged ellen győz- 1es csapatból már nem. Ez maga azonban aligha lett volna elég az ellen a SZEOL ellen, amely az előző fordulóban a Haladást, a legjobb vidéki csapatot is két vállra fektette. Kaposváron sem játszott rosszul a Szeged, de a Rákóczi még jobban. ■ Ebben a bajnokságban első ízben fordult elő. hogy a csapatban nem volt egyénileg gyenge teljesítmény. A talonból előkerült Petrók higgadt játékával felnőtt már kitűnően futballozó hátvéd társaihoz. Jól »muzsikált« a kéttagú középpályás sor. Minden jel azt mutatta, hogy a tabi Czabula megoldja a Rákóczi támadósorának jobbszélső- gondját. A fiatal labdarúgó és a csapat balszerencséje, hogy a mély talajon a játékos a 37. percben húzódást szenvedett. Ezért került sor lecserélésére. A Rákóczi győzelme elsősorban annak a bátor támadójátéknak az eredménye, mely eddig hiányzott a csapat fegyvertárából. Túráit az előzetes összeállításban középpályásnak írtuk, a mérkőzésen betöltött szerepe alapján viszont negyedik csatárnak. Az is volt, még ha csatártársaival olykor — ha a helyzet úgy kívánta — vissza is húzódott. De hát ilyen a mai labdarúgás. A szegedieket is meglepte a »sok« kaposvári támadó, aki nem engedte Egervárit »söprögetnl«. Bizony, nem egyszer a négy Rákóczi- csatár mellett Konrád meg Nagy is ott termett a szegedi kapu előterében. Duschák pedig egyre gyakrabban tör kapura manapság. Most is így volt. Persze, nem meggondolatlanul kalandozik előre a hátvéd, mint ahogy a szögleteknél így tesz Zentai is. Épp Megyei labdarúgó-bajnokság Már két a Marcali előnye 0 Somogyi Néplap Marcali SE—Somogyszob . 6:1 (3:0) Marcali, 400 néző. V. : Buzsáki. y Marcali: Bartha — Filagics, Dunkler, Pék, Kiss. Sándor, Szántó, Domsa, Borsfái, Izsák, Skáfár. Edző: Borsfái Géza. Somogyszob: Koviii — Deák. Bálint, Birkás L-, Fehér, Bakonyi, Bi- csáki, Birkás J. (Nárai), Bóka, Bódis, Pintér. Edzd: Simon István. A vendég együttes csak 25 percig tudta megőrizni kapuját a góltpl. Végig a marcaliak irányítottak, de a csúszós talajon a vendégek is tudtak gólhelyzeteket kialakítani. Góllövők: Izsák (3, egyet 11- esből), Sándor, Pék, Domsa, illetve Deák. Jók: Pék, Sándor, Kiss, Izsák, illetve Koviii, Bálint, Birkás L. Marcali ifi—Somogyszob ifi 1:0 Bősz Adám Táncsics—Nagyatád Őrt) Kaposvár, 50 néző. V.: Sze- recz. Táncsics: Bank — Somogyi, Kovács, Dóczi, Méhes, Iván, Ebedli, Farkas (Vinkler), Markovies, Hegyest (Molnár), Lauer. Edző: Zsoldos László. Nagyatád: Zsob- rák — Szabó, Grezsák, Czár, Roz- nik, Harcz (Vidák), Varga, Kovács, Ilícs, Pólyák, Brezovszki. Edző : Fuisz János. Zuhogó esőben, mély, sáros talajon játszották a mérkőzést. A céltudatos és határozott védőjátékkal felvonuló atádiak sikeresen visszaverték a Tán- csics-rohamokat Az eredmény igazságos. Jók: Kovács, Méhes, Ebedli, illetve Zsobrák, Kovács, Czár, Ilics, Brezovszki. Rákóczi ifi in.—Nagyatád ifi 3:0 Mel György Kadarkút—VHKM Vasa« 2:3 (OU) Kadarkút, 300 néző. V.s Aumann. Kadarkút: TTáj — Csemns, Gelencsér, Schwindt, Bakonyi I., Kottái, Matán, Horváth, Miovecz, Nagy, Bakonyi II. (Kiss). Edző: Matán József. Vasas: Heuthaler — Weisz, Horváth, Kurdi, Borbély, Szabó, Máli, Ernyes, Biró, Kiss, Huszár (Szalai). Edző: Füldp János. f Két ellentétes félidőből állt I a mérkőzés: az elsőben a kaposváriak, a szünet után a ha- 1 zaiak játszottak jóL A Vasas t a 85. percben egyenlített. Kitűnő játékvezetés! Góllövők: Matán, Koltai, illetve Ernyes, Borbély. Jók: Csemus, Schwindt, Horváth, illetve Máli, Ernyes, Kurdi. Kadarkút ifi—Vasas ifi 3:1 Sehán György Balatonlelle—Balaton boglár 2:1 (1:1) Balatonboglár, 400 néző. V.: Rákosi. Balatonlelle: Both — Sülé. Bons, Vázsonyi, Kenéz, < sepregi. Makai, Vass, Berdán, Takács, Széles. Edző: Cser László. Balatonboglár: Gelencsér — Pintér n., Kalász, Paszér, Bánhegyi, Pordán, Osváth, Koszics, Pethő, Pintér I., Takács. Edző : Bolla László. A két szomszédvár találkozója változatos, jó iramú mérkőzést hozott. A hazaiak jól kezdtek! Döntő volt, hogy 1:0- ás vezetésüknél Takács B. liest hibázott. Vázsonyit a 29. percben tiszteletlenségért kiállították. Góllövők: Takács, Vass, illetve Osváth. Jók: Kenéz, Csepregi, Vass, Takács, illetve Kalász, Bánhegyi, Osváth. Balatonboglár ifi— Balatonlelle ifi 4:2 Hűvösvölgyi Péter Fonyód—Gyékényes 1:0 (0:0) Gyékényes, 100 néző. V.: Halász. Fonyód: Fenyvesi — Sipos, Gyuri ez a, Busák, Horváth I., Kocsis, Horváth II., Fejes, Zámbori, Nagy, Vecsera. Edző: Nagy Tibor. Gyékényes: Horváth — Nemes J., Mándi, Bosnyák, Szabó, Molnár L., Takács (Belényesi). Terék, Földesi (Bránát), Rozs, Molnár J. Edző : Mándi István. A gyékényesi együttes végig támadott; a fonyódiak a 89. percben lőtték a győztes gólt. Góllövő: Vecsera. Jók: Gyu- ricza. Fejes, illetve Mándi, Szabó. Gyékényes ifi—Fonyód ifi 3:2 Bozsics Tibor Lengyeltóti—Latinra SE 1:1 (Irt») Lengyeltóti, 300 néző. V.: Pesti. Lengyeltóti :Benkő — Bodó, Riba, Hosszú, Balogh, Nagy Smida, Vacsi, Komócsin, Pasztusics (Gyurka), Túli. Edző: Haszon Lajos. Latinca: Fodor — Batki, Berki, Palasics, Tóth, Veimper, Betierza, Mónus (Csaba), Rusznyák (Kun), Bélák» Bán, Edző: Kisborsó Imre. Nagy lendülettel kezdett a Lengyeltóti, és a gólon kivül két kapufát is lőtt. A szünet után azonban a helyzetek kimaradtak, végül is á vendégek egy öngóllal egyenlítettek. Góllövők : Tuli, illetve Nagy (öngól). Jók: Bodó, Balogh. illetve Batki, Palasics. Zsobrák kitűnő védéseivel » hét legjobb kapusa lett. Rákóczi ifi II.—Lengyeltóti ifi 4:0 Horváth László Szőnyi SE—Csurgó 1:0 (0:0) Csurgó, 100 néző. V.: Szentgyörgyi. Szőnyi SE: Kaipl — Kalmár, Balogh, Érsek, Kolozsvári, Várhelyi, Kiss, Pintér, Sárkány (Máthé), Horváth, Riba. Edző: Balatoni Sándor. Csurgó : Kollár — End- rődi, Péntek, Kovács H. J., Kovács HI. J., Polgár, Hosszú L, Baja, Harmadás, C. Kovács, Hosz- szú F. Edző: Horváth János. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a hazai együttes a pálya közepét teljesen átengedte a taszáriaknak, s így lehetőségük sem volt a gólszerzésre. Góllövő: Pintér. Jók: Várhelyi, Kiss, Pintér, illetve Péntek. Csurgó ifi—Szőnyi SE ifi 5:0 Kovács Antal Tab—K. H. Vasutas 3:0 (0:0) Tab, 300 néző. V.: Csapó. Tab: Kiss — Reichert, Mireider, Fehérvári, Bán, Szabó GM Fias (Puha), Berki, Szabó Gy., Kovács, VendL Edző: Czabula Miklós. K. Vasutas: Dörnyei — Csajághi, Harczos, Berkes, Steller, Méreg, Laczkovícs, Bakos, Varga Gy., Szrnka, Varga I. Edző: Laczkovics Lajos. A kaposvári vasutascsapat jól szervezett csapatjátékával 70 percen át kétessé tudta tenni a hazaiak győzelmét. Góllövő: Kovács (3). Jók: Reichert, Puha, Kovács, Szabó Gy., illetve Berkes, Laczkovics, Varga I. Tab ifi—K. H. Vasutas ifi 5:0 Farkas István A hét válogatottja: Zsobrák (Nagyatád) — Bodó (Lengyeltóti), Gyuricza (Fonyód), Pék, (MSE), Schwindt (Kadarkút), Sándor (MSE), Vass (Balatonlelle), Kovács (Nagyatád), Izsák (MSE), Kovács (Tab), Varga I. (K. Vasutas). A forduló játékvezetője: Aumann (Kadarkút—Vasas mérkőzés). A bajnokság állása : 1. Marcali 20 18 1 1 72-21 37 2. Táncsics 20 16 3 1 71-14 35 3. K. Vasas 20 13 4 3 64-32 30 4. Nagyatád 20 11 3 6 31-17 25 5. B.-lelle 20 11 2 7 43-31 24 6. Latinca 20 10 2 8 49-37 22 7. Kadarkút 20 8 4 8 42-38 20 8. Tab 20 8 3 9 39-34 19 9. Fonyód 20 7 3 10 40-59 17 10. L.-tótl 20 7 2 11 34-53 16 11. Csurgó 20 6 3 11 29-36 15 12. Szőnyi SE 20 6 3 11 23-49 15 13. S.-szob 20 5 3 12 29-41 13 14. K. Vasutas 20 4 5 11 23-43 13 15. B.-boglár 20 5 2 13 28-46 12 16. Gyékényes 20 2 3 15 26-92 6x bal sarokba vágta a labdát. 1:0. 82. perc: A barcsi kaputól 20 méterre újból Szalai elé került a labda, s ő hatalmas lövéssel küldte a jobb sarokba. 2:0. A mindvégig heves, jó iramú mérkőzésen a barcsi csapat támadott többet, a góllövéssel azonban ez alkalommal is hadilábon álltak a hazai támadók. A védelem gyengeségeit használta ki az 54. percben tíz főre olvadt vendégcsapat. Ekkor ugyanis özét a játékvezető durvaság miatt kiállította. Jók: Dorogi, Becsei, Pákái, illetve Karsai, Orsós. Pandúr Peren« További eredmények az NB XII délnyugati csoportban : Enying—EMG Sashalom 1:1, PVSK—Lőrinci Fonó 2:0, BKV Előre—Mázaszászvár 2:0, Volán Szállítók—Alba Regia 3:0, Bp. Építők—Sárisáp 1:0, Szigetvár—Véménd 2:1, Pénzügyőr—Paks 4:0. A bajnokság állása« L BKV Előre 2. PVSK 3. Véménd 4. Perbál 5. Pénzügyőr 6. Bp. Spart. 7. D.-újvár os 8. EMG SK . 9. Siófok 10. fiäss J. SE 1L Volán 12. Enyfng 13. Bp. Építők 14. Szigetvár 15. Paks 16. Álba Régla 17. Mázasz. 17. L. Fonó 19. Sárisáp 20. Barcs 28 22 3 28 14 8 28 12 10 28 12 10 28 13 7 28 11 11 28 10 12 28 10 12 28 11 9 28 11 9 28 10 9 28 10 9 «7-16 47 58- 29 36 50- 34 34 48-36 34 59- 39 33 51- 35 33 35-25 32 29-29 32 40-32 31 44-43 31 38-29 29 «5-47 29 28 10 8 10 34-27 28 28 10 8 10 34-40 28 28 9 8 11 «6-54 26 28 i H 12 28-50 21 28 28 28 3 8 17 27-64 14 28 2 3 23 19-78 7 4 11 13 37-51 19 3 1Ö 15 22-50 18 „Az ön tizenegye... 99 büntetőpont levonva. Kisebb ünnepségre került sor kedden délután a Sport szállóban. A Képes Sport szerkesztősége nevében Lakatos György főszerkesztő-helyettes ezúttal nyolcadik alkalommal adta át a szerkesztőség díjait az olvasók által legjobbnak tartott labdarúgóknak, az év labdarúgó-edzőjének, valamint az »Ezüst jubileum« plaketteket a 25 évvel korábban olimipai, világ-, Európa- vagy országos bajnokságot nyert sportolóknak. A beérkezett 16 234 szavazat alapján az év labdarúgó- csapata a következő: v Kovács L. (Videoton) 8636 szavazat — Török (Vasas) 8734, Bálint (FTC) 13 328, Ke- reki (Haladás) 13 621, Tóth J, (Û. Dózsa) 8101 — Nyilasi (FTC) 14 481, Ebedli (FTC) 12 792, Pintér (Bp. Honvéd) 9448 — Pusztai (FTC) 8864, Törőcsik (Ü. Dózsa) 13 490, Váradi (Vasas) 9367. Az év edzője: Dalnoki Jenő (FTC) 9659 lett Az Ezüst jubileum plakettet az 1952. évi bajnokok közül az alábbiak kapták: Bo- zsik József (labdarúgó), Csermák József (atléta), Garay Sándor (atléta), Greminger János (kosárlabdázó), Hódos Imre (birkózó), Kovács Pál (vívó), Markovits Kálmán (vízilabdázó), Fekete Ilona (kosárlabdázó), Temes Judit (úszó) és Molnár Mária (kézilabdázó). Totó A 15. játékhét 13 plusz 1 találatos szelvénye: lllxl 212221 lx plusz x. 16 fogadó ért el telitalálatot; a nyereményük egyenként 280 392 forint. A 13 találatos szelvény 39 604, a 12-es 1070, a 11-es 97, a 10-es 24 forintot fizet